Uj Szó, 1951. január (4. évfolyam, 1-26.szám)

1951-01-27 / 23. szám, szombat

1951 január 27 ÖJS I 0 sszonyaiuk méltó állásfoglalása Az utóbbi hetek legkimagaslóbb belpolitikai eseményei a hazaáruló püspökök pere és az első csehszlo­vákiai békekongresszus volt. A két esemény között szoros összefüggés van. A békeharc egyik fontos csatá­ja a háborús gyujtogatókkal paktá­ló, vagyont hajhászó, a krisztusi ta­nokat eláruló főpapi köntösbe bújt kufárok leleplezése. Hogyan néznek «rr» a kérdésre asszonyaink ? Az asszonyoknak különösen a fal­vakon közvetlen személyes kapcso­latuk volt a falu papjával. Az ünne­pek jelentették nekik a pár órás pi­henést, a tere-ferét a templom körül és a pappal állott kapcsolatban a múltban minden kimagasló esemény a falu életében. Házasság, kereszte­lés, temetés, templomszentelés és a nagy ünnepek. Természetesen volt becsületes, emberszerető pap is, aki a krisztusi tanokat hamisítatlanul hirdette és azok szerint élt is. De sok esetben az önhibájukon kívül szellemi sötétségben tartott asszo­nyok, akiket a múltban babonákkal, csodákról szóló legendákkal tömtek, hogy eltereljék figyelmüket a vi­gasztalan valóságról, veszélyesen reagáltak a papok hamis pásztorko­dására. Megokolatlan átszenteskedő erkölcsi felháborodásból az egyház­ra hivatkozva sokszor kiűztek a fa­luból leányanyákat, megbélyegeztek asszonyokat, pusztán előítéletből, holott a megítélésre nem volt meg a kellő erkölcsi magaslatuk és tisz­taságuk. Mindezek előrebocsátása után tisz­tán láthatjuk, hogy a nők igen gyak­ran kritika nélkül respektálták az egyházi méltóságokat és magát az egyházat. Vojtassák és társai bünpe­re azonban fel kellett, hogy nyissa még a legelfogultabbaknak is a szemét, látniok kell, hogy a krisz­tusi tanok, a szeretet és a béke hir­detése helyett az egyház egyes fő­papi méltóságai kiváltságos helyze­tüket és évszázados befolyásukat a népre bűntettekre, az emberiség leg­nagyobb ellenségeinek támogatására használták fel. Ennek semmi köze a valláshoz. Ha az egész per anya­gát áttanulmányozzuk, világofisá vá­lik, hogy nincs egy cselekedetük, amely paphoz méltó lett volna. Az emberiség történetének legszégyen­teljesebb fejejete a fasiszták által ördögien kigondolt, tömegmészárlást végrehajtő koncentrációs táborok voltak a kilométerekre világító em­beri testeket elégető kemencékkel és kilométerekre érezhető penetráns szagukkal. Ezekben a tragikus években nem voltam itthon, szabad földön, szabad emberként dolgoztam a szovjet nép­pel a győzelemért, de nem tudom elképzelni, hogy volt olyan asszonyi, anyai szív, amely érzéketlenül nézte volna százezrek elhurcolását. Nem hiszem, hogy férfiak és nők, ártatlan gyermekek kegyetlen legyilkolásá­hoz bólogattak volna. Ezek az egy­házi „méltóságok" malasztos szavak­kal szemforgatva támogatták ezt a tömegmészárlást. Védteleneket ki­szolgáltattak emberi fenevadaknak és nyugodt lelkiismerettel élvezték a szerencsétlen elhurcoltak javait. Ez volt a közelmúltban. Most pedig, amikor ezek a fasiszta banditák a dicsőséges felszabadító Vörös Hadse­regtől megkapták a méltó csapást, és népi demokráciánk az igazságos társadalmi rendet építi, a szocializ­mus felé vezető utat járja, amely­nek célja az örök béke, a nyugodt, mindenkinek megélhetést biztosító építő élet, akkor a felkent főpapok a nyugati tőkésekkel szövetkezve a Va­tikán védnöksége alatt új háborút akarnak zúdítani ránk. A krisztusi igék hirdetése helyett menedéket és hamis okmányokat adtak, a hegyek között az erdőben bújkáló gyilkosok­nak. Ezek a főpapok áldást osztot­tak a fasiszta hadseregre, amely a tatárjárást túlszárnyaló kegyetlen­séggel pusztította a szovjet haza földjét, a szovjet polgárok áldozatos munkáját. Ezek a banditák csecse­mőket, gyerekeket gyilkoltak le Ukrajnában olyan kegyetlenséggel, amelyre példa nincs. Ezek a főpapok által megáldott hordák a szovjet föld megszállásakor elvitték az ottho­nukban maradt lakosság utolsó ne­mezcsizmáját, bekecsét, holott tud­juk, hogy az ottani fagyokban ezek a holmik az életet jelentették, fel­gyújtották a házaikat, a lakosságot elhurcolták és kezükben a legszeren­csétlenebb teremtésekké váltak a nők. Ha megtudták, hogy valame­lyik asszony férje vagy hozzátarto­zója a Vörös Hadsereg harcosa, vagy a párt tagja, akkor a front mögötti örömházakba hurcolták őket és ha ott már testileg és lelkileg tönkre­tették őket és valósággal eszelősek­ké váltak, akkor elpusztították, vagy koncentrációs táborokba továbbhur­colták a szerencsétleneket. Mindezt többek között elmondta nekem könnyezve Vladimír Nikolaje­vics fiatal szovjet főhadnagy, kiewi mérnök, akit már akkor csak az a gondolat fűtött és hajtott a harcba, hogy eljusson Berlinbe és megfizet­hessen szelíd szépségű feleségéért Tonyáért és aranyszőke kislányáért Na táskáért. (Meg vagyok győződve azonban arról, hogy ha eljutott élve Berlinbe, egyetlen egy kis Gretchent vagy Liselt sem bántott, hanem meg­hatottan simogatta fejecskéiket, és elérzékenyedve gondolt, elpusztított Nataskájára.) A pápát képviselő Voj tassákék olyan fegyeverekre adtak áldást, ameylek Ukrajna orvul megtáma­dott földjét a következőképpen küldték halálba egy egész járás ser­dülő gyermekeit: hadikórházat ren­deztek be a járás központjában az iskolában. Súlyos sebesültekkel töl­tötték meg, akiknek vérátömlesztésre volt szükségük, összegyűjtötték te­herautókon a járás nagyobb gyer­mekeit és annyi vért vettek tőlük, hogy mind holtan maradtak a műtő­asztalon. Miért adták az egyház áldását a krisztusi kereszttel ezekre a hordák­ra? — Mert tudták, hogy ez a gyU­kosokból álló hadsereg támogatja as 0 kényúri életüket, meghagyja bű­nösen szerzett vagyonukat, erősiti befolyásukat és poziciójukat. A másik fél hadserege, a Vörös Hadse­reg, az igazságot tűzte zászlajára, tiszteli mindenkinek a vallási meg­győződését, rokonszenvez a nép pap­jaival, akik az igazi béke és szere­tet igéjét hirdetik és életükkel is ezt bizonyítják, akik a vallást nem hasz­nálják fel bűnös egyéni érdekek és a reakciós politika támogatására, ha­nem könyörtelenül harcolnak Voj­tassákék és hasonlók ellen. Örködnek a béke vártáján. Mindezt megfontolva és átgondol­va ismét csak arra a következtetés­re juthatunk, hogy asszonytársaink­nak ki kell lépniök elszigeteltségük­ből,, meg kell ismerkedniök a napi kérdésekkel, olvasniok, tanulniok kell, hogy többé ne vezethessék őket kalandorok, mint egy nyájat. A szovjet nők példáján öntudatra kell ébredniök, hogy meg legyen a kriti­kai készségük és különbséget tud­janak tenni az igazi krisztusi tanok és a meghamisított bűnös célokra felhasznált malasztos szavak között, hogy haraggal forduljanak és har­coljanak azok ellen, akik békés éle­tünkre törnek, akik ha tehetnék az atombombának gyilkos felhasználá­sára is áldást osztanának. Öntuda­tos asszonyaioknak el kell hallgat­tatniok a reakció mérgező fecsegé­sét és a béke frontjának szilárd, tántoríthatatlan harcosává kell vál­niok. Ez a nőknek, az életadóknak legszentebb és legméltóbb kötelessé­gük. Túri Mária. rr^fr^**^ * * ** ************** Munkában, lirttiégbu ét ott­honában óltöiék a mindig •zMmm Imi! íicjbo<4u>*kap. »«•«» • VKUS — M.lu»„ct ok a>u»l'ftksry«3i PioAa •• |i>a-iitka ui S (•o'ttiovo S*at,»o<ro a-úfu 11 t*i<ci l«»mova *0 Tmawo • Ko'dct ián • • • < i d • a BOQvobb *0'Osbap r^cáw* L%(iS ] J^CibCXJ rrunXcXcb a/2­Eset, mely a középkorban történhetett volna Népbíránk írja: Egy asszony ellen büntetőfeljelentés volt beadva, mert állítólag azt terjesz­tette a feljelentőről, hogy boszorkány és az ördöggel áll összeköttetésben. A vádlott azt állította, hogy éjfél­kor mindig kinyílnak a szobája falai és a feljelentő szürke felhőbe takarva hozzá repül, ráül a mellére, agyon akarja ütni és csak akkor tűnik el, amikor kétségbeesetten kiabál segítsé­gért és ha a férje világosságot gyújt Be nem avatott ember, ha elolvasná ezt a feljelentést, jót nevetne, legyin­tene a kezével és aat mondaná, hogy az egész dolog butaság, amellyel kár foglalkozni. De amnak, aki ismeri az illető járásban lévő viszonyokat, mind­járt világos, hogy ezek a rágalmazá­sok, ha szemre ártatlanok is, rossz következményekkel járhatnak. Ez az eset ugyanis olyan községben töntént, melyben rossz a munkáserkölcs, ma­radi a nép gondolkozása, mert a plé­bános befolyásolja, nincs a faluban földműves szövetkezet és alig találha­tó haladó gondolkozású ember. Ebben a környezetben az ilyen hírek könnyen bajt okozhatnának, ha a terjesztőjét nem büntetik meg szigorúan. A vádlott beismerte, hogy a pana­szosról azt állította, hogy boszorkány és varázsló és az ördöggel áll össze­köttetésben és lassan meg akarja őt ölni a fent említett módon, de azt állította, hogy ez olyan szent igaz­ság, „mint ahogy Isten van az ég­ben" és mint ahogy igaz, hogy „az Isten teremtette a világot." Két nőre hivatkozott, mint tanúra: egy öreg parasztasszonyra és egy fiatal asz­szonyra. A vádlott bűnössége világos volt, de hogy a dolog gyökerére jussak, beszéltem a két tanúval és legnagyobb csodálkozásomra, éppen úgy, mint a vádlott, ezek elmondták, nogy este eljöttek a vádlotthoz, aki a feljelentő boszorkányságáról beszélt nekik. Bár fáradtak voltak, nem mentek aludni, mert féltek, hogyha elalszanak, mind­járt eljön a boszorkány. Elcsigázva a fáradtságtól mégis lefeküdtek, de pon­tosan éjfélkor látták — pont úgy, amint a vádlott előbb elmondta, — hogy kinyílott a fal, berepült a felje­lentő és ráült a vádlott mellére. Állításukat esküvel akarták megerő­síteni, amire természetesen nem ke­rült sor. Még a következő érdemel említést: A vádlott még azt is említette, hogy tanácsot kért „egy okos és művelt em­bertől", (akinek a nevét és állását nem akarta elárulni) és az állítólag azt mondta, hogyha meglocsolja a kezét szentelt vízzel és ezzel a kezével meg­érinti a boszorkányt, ha az éjfélkor megjelenik, akkor ez az „ördöggel szövetkezett asszony" a helyszínen meghal. A vádlott a szentelt vizet be is szerezte, de félt meglocsolni a ke­zét, mert ha a megszentelt kezével megérintené a boszorkányt és az mel­lette meghalna, még gyilkossággal vá­dolnák. Elment azért az NB állomásra és ott előre beje'entette a szándékát, hogy megszentelt kézzel meg akarja érinteni a boszorkányt. Az NB „po­gány" tagjai kinevették és azt mond­ták, hogyha a „megszentelt kezében" nem lesz kés vagy dorong, nyugodtan minden büntető következmény nélkül megérinthet akármilyen boszorkányt. A bírósági tárgyaláson a vádlottat nem lehetett semmiféle magyarázás­sal kirántani lelki sötétségéből. Nem lehetett megértetni vele, hogy ördö­gök és boszorkányok nincsenek. Az említett nők ékes bizonyítékai annak, hogy a kapitalizmus milyen lelki sö­tétségben tartotta a dolgozó nőket, hogy a dolgozókat jobban kizsákmá­nyolhassa. A vádlottat megbüntették, de azóta a Nők Szövetsége különös gondot fordít, nemcsak a vádlottra, hanem az egész falura. A siker egye­lőre kevés. A szorgalmas propagá­ciós munka ellenére eddig ebben a faluban kevés tagot szereztünk, de ezt szorgalmas munkát azzal az erős hittel folytatjuk, hogy győzni fogunk, hogy győznünk kell, mert tudományos igazságot hirdetünk, azzal az erős hit­tel, hogy idővel és munkával ennek a falunak a lakosságát is kiszabadítjuk a lelki rabszolgaságból és rávezetjük a boldogsághoz, szabadsághoz és szocia­lizmushoz vezető útra. M. R., Jesenské. (Az igazságügyi megbízottság „Právo a život" című lapjából.) B ISZ feli szerkeszfőség ! Nagyon elszomorít az, hogy hiába keresem az Uj Szóban az én szülőfa­lumról szóló híreket, nem találok sem­mit. Mintha elvesztek volna a jó csa­tai elvtársak és elvtársnők, még a zselízíekről, vagy a vezekényiekről itt­ott olvasunk hírt az Uj Szó hasábjain, de általában mintha megfeneklett vol­na az élet a Garam mentén. Kedves csatai dolgozók, írjatok ne­künk mit csináltok, milyen tipusú <Panni fiszta kisleány Nézd csak Pannit! Milyen tiszta! A ruháját nem piszkítja. Zsírfolt, étlap sincsen rajta, Nem maszatos orra, ajka. Lám a cipője sem sáros. Harisnyája szépen páros. Édesanyja örül neki, Kis Pannikát megdicséri. Fraňo M. Az okos egér A róka egyszer kis egeret fogott. Már meg akarta enni, amikor az egér könyörögni kezdett: — Várj egy kicsit, róka koma, szép mesét mondok! A róka a fülét hegyezte. — Egyszer hárman ültünk otthon, — kezdte az egér. — No, akkor nem lehettetek négyen, — jegyezte meg a róka. — Táncra hívtak bennünket, — foly­tatta az egér. — Tehát nem kellett otthon ülnötök, — mondta a róka. — Felöltöztettek báli ruhába, — mesélte az egér. — Akkor a fületek sem látszott ki, — szólt a róka. — A farkunkra piros szalagot kö­töttek. — Ha pirosat, akkor nem zöldet, — mormolta a róka — A kalapunk mellé virágot tűz­tünk. — Akkor a hajatok se látszott ki, — mondá a róka. — Félcipőt húztunk a lábunkra. — Legalább r.em mentetek mezít­láb, — r ondta a róka. — Ló helyett sündisznó húzott, — folytatá az egér. — No, akkor senki sem lophatta el a lovatokat, — bólintott a róka. — Az úton egy rókával találkoz­tunk, aki így szólt hozzánk: „Jó na­pot, kedves leánykák!*' — Az nagyon udvarias róka lehetett, — jegyezte meg a róka. — A róka azt kérdezte tőlünk: „Kedves leánykák, nem ehetnélek meg benneteket?" — Ti persze megijedtetek! — kí­váncsiskodott a róka. Az egér azonban már előre jól ki­tervezte, hogyan menekülhetne el a rókától. Azért hát így folytatta: — Nem is ijedtünk meg nagyon. Éppen akkor ért oda az erdész pus­kástul. Hiszen tudod, hogy az nem szereti a rókacsaládot. — Akkor hát szerencsétek volt. Milyen volt az az erdész, aki váratla­nul megjelent? — Ott van a hátad mögött, — cin­cogta az egérke A róka megfordult, erre az egérke uccu neki, mái el is szaladt. Az új szlovák olvasókönyvből. ANJA ISKOLABA HEGY A szép, új iskola, ahol Anja Mam­jedova tanult, a magas hegvek lábá­nál elterülő város legszélén állt. Anja Mamiedova kicsi volt. Még nyolc esztendősnek is igen kicsi, feke­teszemű kozák kislánv. fekete varko­csában még a vörös szalag is igen vi­lágosnak tetszett. Anjának nehezére esett a tanulás, sokkal inkább, mint a többi gyermek­nek, mert rosszul beszélt oroszul. De szeretett volna iól * beszélni és jobban tanulni a többinél. Ezért senki sem érkezett nála korábban az isko­lába. A tanítói szoba falán függő óra alig ütötte el a nyolcat, az aitóban máris felhangzott egy csengő hangocska. — Jó reggelt, Maria Ivonavna! Meg­jöttem. így köszönt Anja a tanítónőnek. És bármilyen is volt az idő, akár eső esett, akár térdigérő puha hó, le­hetett olyan forróság, hogy még a madarak is kitárták csőrüket, — a kislány hangja mindig pontosan fel­csendült: — Jó reggelt, Maria Ivanovna! Itt vagyok! Egyik reggel szörnyű gomolyokban órás fekete felhőtömeg ereszkedett a városra. Kitört az orkán. A szél zú­gott és süvített. A madarak rémülten repültek fészkükbe. A kutvák a házak eresze alá húzódtak Fiatal fák a földig hajoltak, a szél letépte a zöld, illatos leveleket. Ilyen kegyetlen volt a szél. Marja Ivanovna gyorsan bezárt valamennyi ajtót és bereteszelte az ablakokat. Riadian nézte kedvenc iá iát, amely nem messze állt a tornác mellett. He­gyi tölgvfa volt, vén. nagv levelei szi­lárdan ültek hosszú nyelükön. Csak ez a fa nem hajolt meg a vihar ele t. De az egész fa recsegett és letört ágai a földre zuhantak. Lomb iának zúgása behatolt a falakon át az iskolába is, ahol most a tanítónőn kívül nem volt senki. Marja Ivanovna ezen a napon nem várta diákjait. Az utca kihalt volt. Csak egy merész fiú akart átfutni raj­ta. De a szél leverte a lábáról és tudja az ég, hová vitte a sapkáját. Marja Ivanova hangot hallott az ablaka alatt. Kisietett a tornácra. A szél rögtön elkapta és majdnem a falnak nyomta. Amikor megfordult, egy kicsi lánykát pillantott meg a tornác mellett. Óriási követ tartott a kezében. — Megjöttem! — mondta a kislány. Anja Mamiedova volt. Arca sápadt volt. fekete hajfonatát meg a világos szalagot a szél tépte, de kicsi alakja egyenesen állt. alig ingott meg a viharban. — Miért hoztad ezt a súlvos követ? Dobd el gyorsan! — kiáltotta a taní­tónő. — Azért vettem fel, hogy a szél el ne fújjon. Féltem, elkésem az iskolá­ból. A szél nem ült el. de lám megjöt­tem. Add gyorsan a kezedet — mond­ta a kislány és minden ereiét megfe­szítette, hogy el ne ejtse a követ. Ekkor a tanítónő, a széllel küzdve, Anja Mamjedovához futott és szoro­san magához ölelte. ígv mentek be együtt az iskolába, a követ pedig óva­tosan lerakták a tornácon. Az orkán még süvöltött. De a tölgyfa, amelv mellett elha­ladtak, felfogta a szelet, hatalmas ágai hajlongtak Neki is tetszett ez a kis­lány. aki nehéz követ hozott magá­val. hogv meg ne inogjon, szilárdan áll ion a viharban. Testvérének érezte. földműves szövetkezetet alakítottatok és ti asszonyok milyen munkát végez­tetek a Nőszövetségbei. Tudom, hogy sokat szenvedtetek a második világháború alatt, mert ötna­pi téli front állt nálatok. Szegényes vályogházaitok legtöbbje rostává volt lőve a front után. De ez már a múlté, hisz ennek már öt éve. Házaitok tete­jére már piros cserép került, a kóró, a szalma meg a nád helyébe, amelyet ideiglenesen raktatok rá. Karácsonykor végre ellátogattam sáros szülőfalumba, Csatára, ahol nem­csak a karácsonyfa gyertyái gyullad­tak ki, hanem az utcákat villanyfény árasztotta el, a falu villanyt kapott. Azonban szomorú dolgok történtek az éjjel, rakoncátlan gyermekek, nem tu­dom, hogy a szülők vagy a tanítók hibájából, akik még nem tudják kel­lően a szocializmus szellemében nevel­ni a gyermekeket, egy éjjelen több he­lyen összetörték a villanykörtéket és szeges drótokat dobáltak fel a villany­vezetékekre és a vezetékeket elsza­kították. Figyelmeztetni akarom mind a szü­lőket, mind a gyermekeket, hogy ha­zánk újjáépitői keményen dolgoznak és nagy öröm a dolgozóknak minden eredmény és lefognak sújtani azokra, akik a kulákok vagy a reakció biztatá­sára, vagy akár tudatlanságból ilyen romboló munkát végeznek. A csati ta­nítóknak pedig azt üzenem, hogy többet foglalkozzanak a falu fiatalságával, hogy a helyett, hogy brigádmunkával segítenék a szocialista építést, ne ron­gálják az építés eredményét és ne okozzanak a falunak fel nem becsül­hető károkat a villanyvezetékekben. Elvtársi üdvözlettel: Pipíška Ilona, Bernolákovo Drága szüleink, Sofranek Lajos és Júliának (Kunová Teplica) arany-lakodalmához szeretettel gratulálunk és a to­vábbi 50 évhez sok egészséget, boldogságot kívánnak leányai, unokái és Eviôka. 227J

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom