Uj Szó, 1950. december (3. évfolyam, 278-300.szám)

1950-12-15 / 290. szám, péntek

U J SZO 1950 december 15 !Bem es Jletafi Száz év előtt, törökországi emigrációban halt meg a magyar szabadságharc legendás hírű erdélyi fővezére, a lengyel Bem József. Magyarországon nagy ünnepségekkel áldoznak emlékének, forradalom-tudatosító szerepének és Marx-Engels nyugtázta katonai zsenijének. Az első emlékünnepet, közvetlen halála után Londonban rendezték. Mindenfajta emigránsok és feltolakodott vezetők bújtak tiszta neve mögé, hogy a maguk kicsinységét hangzatos frázissá nagyítsák. Marx és Engels undorral fordultak el ettől az esőlesö társaságtól, mely a dobogókon taj tékos szájjal a „késhegyig menő harcnál" alább nem adhatta. Bem forradalmár volt, tiszta jellem és pu ritán, forradalmárok, tiszta jellemek egész emberek társa. A keveseké, az egymásterősítőké. Bem és Pető f i egymásratalálása nem véletlen, Bem és Petőfi barátsága, apa-fiü vi szonya ércnél maradandóbban kovácsolja egybe a két név történelmi azonosságát, rokonságát. Az egész magyar szabadságharcot le lehet egyszerűsíteni Petőfi nevére és alakjára. És e név a halálos kiteljesedés csúcsfokán nem áll egyedül, de elorozhatatlanul társként magához vonzza a kis csúnya, kutyaképü öreg nevét: Bem! Petőfi és Bem! Bem és senki más! Az idegen a lengyel! Petőfi árvasága, keserűsége, megalázottsága itt oldódott fel otthonná, megértéssé, szeretetté. Próbáld egymásmellé tenni a szabadságharc többi nevét: Kossuth és Petőfi, Jókai és Petőfi, Vörösmarty és Petőfi, Széchenyi és Petőfi: pillanatokra állnak csak össze. Görgey és Petőfi: lehetetlen társítás. Mészáros és Petőfi, Klapka és Petőfi: egymást taszító nevek. Az egyetlen helytálló: Arany és Petőfi: időn és eseményeken túli barátság eredménye. A szabadságharc legtisztább jelentkezésében: Petőfi és ez a Petőfi e viszonylatban egyetlen egy nevet enged maga mellé: Bem! Miért? Mert mindkettő végzetesen, tudatosan és következetesen forradalmár. Közös ellenségük a zsarnokság mindenütt és minden formában. ők nemcsak magyarok vagy lengyelek. Harcuk tárgya és oka: világszabadság. És e forradalom hordozója és tartalma: a nép. „Mert a szabadsághoz minden népnek egyforma a joga." A lengyel szabadságharcos és a cseléd fia a népért való szabadságharcban találnak egymásra. Forradalmárok kezdettől végig- A költő és a hadvezér egyet jelentenek. Bem az ágyuk mestere. E korban 6 a tüzérség elismert Napoleonja, „a kevés erő, nagy tér művésze". A zsarnokság tömegével szemben a maroknyi lázadókat az ágyú erősíti: az ágyú és az ágyú művészei, Bem és Gábor Áron egyszerre válnak magyar legendává. Bem ott van Európa minden forradalmi harcában. Az ellenség: a zsarnok, közelebbről a cár és természetes szövetségesei. Osztrolenka hőse portugál földön vérzik, majd a bécsi fölkelést vezeti Windischgraetz ellen, de amit Erdélyben csinált, az — sztratégiai mestermü. Maroknyi seregével úgy kipenderíti az egyesült császári és cári hadakat, hogy azok csak a Havasalföldön eszmélnek vereségük csúfságára. De aztán jött Segesvár, Petőfi halála, az önvád, hogy ő volt a költő halálának oka. Ö, aki úgy féltette, mint szemefényét, ö, aki magához ölelte: „Édes Petőfi, nem szeretném, ha a magyar nemzet első költője a csatatéren véreznék el!" De a végzetet Bem fel nem tartóztathatta. A végzetet rég útjára indították azok, akik tudatos csipkedéssel belehajszolták Petőfit a — hősi halálba! Dienes András írja nagyszerű Petőfi-könyvében: „A gyűlölök voltak azok, akik kisürgették a frontramenetelt, a barátok közömbösen nézték ezt a halálmarsot... A nemzetnek az lett volna a kötelessége, hogy ezt a csodát, a müveit világnak ezt a kincsét ne engedje a harctérre még ha ö maga erőszakolná sem. Mint katona mondom, hogy okos nemzet műemlékeit is homokzsákfalakkal védi a bombaszilánkok ellen, mért nem védte meg nemzedéke a költőt, miért állította lándzsák, ágyúk és a halál egyéb gépei elé öt, aki a magyarság legnagyobb dísze és értéké volt?" Amit e kor percemberkéi, a Petőfire féltékeny zúgírók, az apró tőrszúrásokkal provokáló Vahot Imrék nem értettek, azt a magyarul nem tudó Bem konzseniálisan megérezte. Vele, mellette volt a magyarság legnagyobb kincse, seregének énekes lelke és éltetője, Petőfi, a költő és ő ezt a költő-Petőfit eltiltotta a csatatértől, a nem neki való halálos poszttól. Bem véleménye fellebbezhetetlen volt: „Egy Petőfinek inkább kötelessége hazáját arany tollával, mint durva vassal szolgáim". Soha hadvezér ilyen kategórikusan nem választotta szét a toll és a kard szerepét, mint itt és most Bem. Petőfi dalos madárhoz írott sóhaját — „Hogy nemcsak gyilkos eszköz, katona, Egyszersmind költő is vagyok" — a tábornok ordréja történelmi paranccsá szövegezte. De hiába volt a kultúraféltés és szeretet minden védő homokzsákja: a fehéregyházai sír közömbösen — az ismeretlenségig — nyelte el legnagyobb halottját. Bem úgy vonzotta magához Petőfit, mint a mágnes. Amikor Petőfi Kossuthtól Bemhez való áthelyezését kéri, indokul csak ennyit ír: „Gyalázat nélkül csak Bem oldala mellett lehet az ember". Petőfi megértetlenül menekült a forradalmi felemásság, a katonai intrikák elöl és Bem ezt a menekülő Petőfit fogadta be. Segédtisztnek veszi maga mellé, nem hiúságból és nem ötletszerűen. Ismeri, tapasztalja Petőfi népszerűségét és ezt pontosan belekalkulálja forradalmi számításába. Látta, hallotta, mit jelent Petőfi a népnek. A költő egy névtelen útitársa felbecsülhetetlen értékű jelenetet ír le naplójában: Petőfi Bem-kereső útjában egy őrnaggyal találkozik. „Mi a neve százados úrnak?" — kérdi elválás előtt az őrnagy. — „Petőfi." — „A poéta?" — kérdi egy erős hang a huszárság hátsó soraiból. — „Igen" — válaszoi Petőfi. E szóra, mint varázsütésre, felriad a hallgatag völgy s ezer torok „éljen" kiáltása mennydörög végig a hegyek közt s áradatként megipdult az egész tömeg szekerünk felé, melyben Petőfi lángragyúlt arccal, a meghatottságtól mintegy átszellemülve állt s levett sapkával nyújtotta kezét a feléje tolongó székelyeknek. Nem tudtam, hogy a költőt csodáljam-e, ki neve dicsőségével a Székelyföld utolsó kunyhóját is be tudta tölteni, vagy leboruljak a nép előtt, mely elszigeteltsége, mostoha viszonyai között is ismeri jeleseit s fellelkesül azok neve hallásán!" Petőfi itt talált haza: a néphez és Bem ezt az otthont akarta biztosítani, ezt a hazát Petőfivel együtt a zsarnok ellen megalapozni és megvédeni. Bem forradalmár volt. Jól tudta, hogy a szabadságharc lelke a nép. És ezt a népet ütőerővé alakítani: volt minden célja.-Erdélyi útját egy kiáltvány vezette be, melyet magyar, román és német papok a szószékről olvastak fel: „Mindenki nemzetiség, vallás és rangkülönbség nélkül egyenlő". A nagyszebeni gazdag szászok olthatatlan Bem-gyülölete mindenképpen érthető. De Bem továbbment: a kétes földeket a nincsteleneknek adta: „A tiétek, édes fiaim, csak védjétek meg". És védték, mint az oroszlánok! Ki más magyar tábornok merészelt ilyet ?! Görgey féltékenyen csap le „az ország közigazgatásába való illetéktelen beavatkozásai" miatt. A vád Bem sikerének titkát és alapjait fedte fel: a népnek a forradalmi igazság mellé való felsorakoztatását. Ez és nem más vonzotta Petőfit Bemhez. Bem és Petőfi így lett a forradalmi igazság záloga, két tépett lobogója, el nem múló példaképe. Egymásra utaltságuk, egymásratalálásuk a történelem parancsa volt: ketten egy ügy elválaszthatatlanjai. A segesvári halált alig másfél évre az aleppói követte. És a sírfelirat közös, Petőfi tollal karcolta múlhatatlanná: „Sokan elhagytanak, te rendíthetetlen agg. De úgy-e, téged, úgy-e Én el nem hagytalak? Bem és Petőfi: egy ügy két egybekovácsolt neve. Nép, sohse feledkezz meg róluk! Fábry Zoltán. HOWARD FÁST, a Béke Világtanácsának tagja: ä TM1RD i\v Howard Fast neve nem ismeretlen lapunk olvasói előtt. Mint haladószellemű író harcos magatartása miatt nem egyszer került szembe Trumannal és lakájaival, a Wall Street kizsákmányoló, embertelen rendszerével. Az amerlkaellenesség vádja börtönbe is juttatta a békének ezt a törhetetlen hitű harcosát. Trumanék természetesen nem engedték meg, hogv Howard Fast személyesen résztvehessen a varsói békevilágkongresszuson, hogy ott Amerika dolgozó népe nevében felemelje szavát az imperialisták uszító politikája ellen és elítélje őket a békeszerető népek sok százmilliós táborának képviselői előtt. Az itt közölt részletet Clarton című regényéből vettük Keszthelyi Zoltán fordításában. II magyar tannyelvű iskolák igazgatóinak figyelmébe A Štátne Nakladateľstvo körlevélben hívta fel i magyar tannyelvű iskolák igazgatóit 3Z „Úttörők Lapjá"-nak megrendelésébe. A körlevélhez mellékelt megrendelő szelvényről véletlenül kimaradt az a rovat, hogy hánv példányban történik a rnegrenedelés, A Štátna Nakladateľstvo felkéri az igazgatókat, szíveskedjenek a megrendelő szelvényre a példányszámot is felírni és odahatni, hogv iskolájuk növendékei lehetőleg telies számban megrendeljék az Üttörők Lapját. Mielőtt befordult volna a Third Avenue árkán, lágy, vontatott hang szólalt meg' valahonnan a semmiből: — Hello, Freddv. Családos ember nem megy haza ilyen későn ... — Eb bői a hangból nem szólt sem rosszindulat, sem fenyegetés, lágv és udvarias volt. Megtorpant, félelem szúrt a szívébe, halálos reménytelenség nehezedett reá. Eközben pattanásig feszítet te idegeit az ingerültség. Szünet nélkül azzal vádolta magát, hogv morzsákért vitte vásárra a bőrét, nem úgy, mint mások. Az ügyesebbek jobb üz tet kötöttek az aranyával kérkedő úriemberrel, az ördöggel. A nagy szakszervezeti vezérek kényelmes és tartós ellenszolgáltatásokért adták el a lelküket; az intellektuellek magas tisztségekért, aranyhímzésű, plüss karosszékért árulták magukat, nem úgy, mint a kiebrudalt munkásemberek ... csak morzsákért. Futni szeretett volna; ezekben az években gvakran rájött a menekülhetnék, de nem menekült el, okosabbnak látta, ha marad. — Ki az? — kérdezte sírós hangon. Joey Raye volt, a fekete óriás. Egy kereskedés bolthajtása alatt álldogált. Ide húzódott be a metsző szél elől. Régóta álldogált itt. Sebes, puffadt ajka mögül kivillantak fehér fogai. — Helló, Freddy — üdvözölte Butiért. Joey Rave kék zubbonyába dugta a kezét, feje búbján gyapjú sapka ült. Butlerben felébredt a félelem. — Sétáltál? — kérdezte a néger. — Kártyáztam — mosolygott Butler és magyarázkodott. — Szivarért jöttem ki és Iejátszottan egy partit. — Hol? — érdeklődött Rave. — Bennvnél. — Ott kerestelek, de nem találtalak. — Valószínűleg korábban mentem el — mondta Butler és szemébe fúródott a néger szigorú tekintete. — Nagyon rossz bőrben vagy, pihenned kellene. — Elpüföltek, nem bai — mondta a néger derűsen. — Kiverték belőlem az ördögöt. Istenem. Jézusom, a fehérek értenek a verekedéshez. — összeráncolta homlokát, amitől Butler megborzongott. — FázcJ? — Butler bólintott. Rave erre: — Alii mellém. Olyan éles a szél, mint a borotva éle, kegyetlenül éles, olyan, mint a városi ember borotvája. Rossz, gonosz, rettenetes szerszám a borotva. Nem szeretem. Inkább támadianak rám furkósbottal, mint borotvával. Butler belépett a bolthajtás alá és élesen figyelte a négert. — Kell egy cigaretta? kérdezte Raye. Butler elvette a cigarettát. Keze remegett. Kétszer is rágvuilott, de mind a kétszer elaludt a láng. Most a néger gyújtott gyufát s az úgy égett, mint egy lobogó gyertya. — Tengerészfogás.— mosolygott a néger. — Amikor először dolgoztam hajón, hat hétig tartott amíg megtanltam, hogyan gujtsam meg és hogyan tartsam. Remek dolog, jó tudni. Ugye, Freddy? — Butler rázta"a fejét. — Sokat hajóztam — folytatta Joey Raye. — Szállítottam acélárút, autót és konzervet is. Omahában is dolgoztam. Megszokja az ember az Egyesült Államokban ... csak azért robotol, hogy tele legyen a hasa. De ez a régi időkben történt... — Sietnem kell — mondta Butler. — Kora reggel kivonulunk és... — Ne aggasszon a kivonulás — mosolygott Joey Raye. — Mióta vagy párttag Butler? -- Csak néhány hónapja. Tudod, mikor léptein be. — Különös, nagyon különös... Mintha már láttalak volna Californiában vagy Ulinoisban, vagv másutt. De lehet, hogy nem. te voltál. Oly régi párttag vagyok, annyi emberrel találkoztam, tévedhetek. Bizonv, Butler, régi párttag vagyok. Tavasszal lesz tizenöt esztendeje. Igen hosszú idő. — Nagy idő — helyeselt Butler. — Tudod-e, hogyan léptem be a Pártba? ... Ez is furcsa. Apám a Mississippinél aratotl. Gvanotot szállítóit és betértünk egy gyapotgyűjtőhelyre. Ez volt az utolsó szállítmánya. Odamegy a főnökhöz, elintézi a dol«át, visszajön és így szól: „Szavamra Joey, hetvenöt cent a vagyonom." És csak tartja tenyerén az' a pénzt, egy egés

i évszak keresetét. — Arra számítottunk, hogy sok mindent vehetünk a mamának és két kishúgomnak, de nem vihettünk semmit sem, csak azt a hetvenöt centet, ami apám tenyerén volt. Csak állt az apám és kétségbeesetten, szívszaggatóan sírt. És ekkor igv szólok hozzá: „Ne sírj apám, meni haza." Mit akarsz itt csinálni? — kérdezi. És én megint csak arra kérem, ne sír ion. menjen haza. Aztán bemegyek az udvarba és akkora pofont adok a tulaidonosnak, amekkorát soha az életben nem kapott még. Két fehérember néz rám, dühösen forog a szemük, őket is elpüfölöm. Ezután felkapják géppisztolyukat. Mit tehetek? Elszedem tőlük a pisztolyokat. Kimegyek. Apám még mindig szívszaggatóan sír és jajgat. „Irgalmazz, Uram Jézus, irgalmazz, édes Jóistenem. Jaj, mit tettél?" Megvertem ( a fehérembereket, mondom neki. És bevisz a városba és csak ütiveri az öszvéreket egész úton. Elrejt a nénikém házában. Ott lakom két álló hónapig s ezalatt tűvé teszik érettem az egész országot. Én elszegődtem egy teherhajóra, soha többé nem akartam látni a Mississippit... Butler bizalma visszatért, elhajította cigarettáját — Nézd csak, Joev haza kell mennem — szólalt meg Butler. — Hallgass még egy kicsit. El akartam mesélni, hogyan kerültem a Pártba. Két-három esztendeig vetődtem ide-oda, nigger-munkát végeztem. Arnyékszéket tisztítottam, kocsmát söpörtem, cipőt fényesítettem, edényt mostam ... aztán nigger-munka sem akadt. Semmi, semmi. Folyton gyötörte a szívemet a fehérember iránti gyűlölet. Mindig azt forgattam az agyamban, olyan a fehérember, mint a rák, elgennyesedik... Szívemből kinőtt a gyűlölet és beárnyékolta testem minden porcikáját, állattá váltam, nem hasonlítottam emberre. Harmincegyben Pittsburghba kerültem. Itt nagyon rossz volt akkoriban ez élet. Találkozom egy fehér fickóval, szervezi a munkanélkülieket. Ebédet fizet. Még sohasem ebédeltem fehéremberrel. ARKAN Borzasztó éhes voltam. Bemegyünk egy étterembe és ki akarnak dobni. Mire a fehérember elém áll és kegyetlenül verekszik. Az a fehérember bátran verekszik... És berontanak a rendőrök és elvisznek a dutyiba. Nagyon sűrűn vagyunk itt, mozdulni sem tudunk. Hát másnap kidobnak bennünket. Es a fehérember azt mondia. tüntetés lesz. Elkísérem, de folvton arra várok, hogy faképnél hagy. De nem hagy el. Ogy bánik velem, mint a testvérével. Csatlakozunk a felvonulókhoz. Nagy zászlók és felírások, hogv tartson öszsze a nép. Ötvenezer ember egy tömegben. És jönnek a rendőrök, püfölnek jobbról, püízlnek balról, nem tudom, hogyan forgassam a fejem. Vissza a dutyiba. Eljön értem ugyané* a fehérember, ügyvédekkel. A rendőrök mégegyszer összevernek, aztán kidobnak. Még ezekután sem hittem neki, vártam, hogy elhagv. De lassanként bizalommal néztem a fehérembert. Elkezd tanítani. Egyetlen nar pot sem jártam iskolába. De ez a fehérember tanít türelmesen. \ — És lassanként kinyílik a szer mem. Látni kezdek. Miért ez és miért az. Rájövök, hogy a gyűlölet világa helyett az emberszeretet világába kerülök, ahol nem gyilkolja egyik a másikat. Ahol minden ember testvér, aki dolgozik. És már látom, hogv a feke>ték iránti gyűlölet csak eszköz, s milyen szerencsétlen bolond az emberi lény, bedől a gonoszoknak. És beléptem a Pártba. Ennek már tizenöt évet A Párt az én édesanvám. nővérem^ húgom, bátyám és áz én nyavalás életem. Mert senki sem angyal, se nem szent. És vannak ió emberek és rossz emberek, de a Párt azt mondja: mindnyájan testvérek vagyunk. És láttam, hogy fehérek és feketék mer legen megrázták egymás kezét. — Hát csak azért mondtam el ezt á történelet, hogy tudd, miért nem gyilkollak meg. Nincs értelme — folytatta halkan, csaknem szomorúan. Semmi értelme, hogy szétken iek egy kis piszkot. Megkérlek valamire, pedig mást érdemelnél, mint udvarias szót Kinyújtotta hosszúuiiú kezét. —' Megfojthatnálak, akár egv csirkét. ^ de tninek? Nem vezetne ióra.,. Menf haza, Freddy Butler. Vidd magaddal feleségedet és a kicsinveidet, áldja meg őket az Isten és szálli föl vejük a tejszállító vonatra. Ne lássalak mégegyszer! (Részlet a Clarktori e. regényből.) Fordította: Keszthelyi Zoltán. II munkásság képezi a karácsonyi vásár vevőközönségének többségét A Technokov-üzem elárusítóiban az elmúlt napokban megkísérelték megállapítani a karácsonyi vásár vevőinek rétegeződését. Bebizonyult, hogy Bratislavában a vásárlók több mint felét munkások alkotják, 30 százalékát hivatalnokok és a maradványt a környék földművesei. Bár Bratislava a hivatalok központja és a Technokov elárusítóhejyei csupán a karácsonyi vásár egyrészét képezik, mégis teljes biztossággal megállapíthatjuk azt, hogy Szlovákia többi részeiben is hasonló a karácsonyi- vásár közönségének rétegződése és a munkásosztály soraiból származó vevőközönség részesedése egyre nő. Általában is megállapíthatjuk 'afct, hogy a karácsonyi vásár sokkal élénkebb és sokkal erősebb, mint bármely évben, mégpedig nemcsak a vevőközönség számában, de az egyes vásár* lások értékében is. Napról napra hatalmas tömegek fordulnak meg a városok utcáin. A dolgozók vásárló ereje népünk életszínvonala emelkedésének megdönthetetlen bizonyítéka és az üzletekben tolongó munkások mondogatják is egymásnak: Talán egész életemben nem vásároltam annyit, mint a gottwaldi ötéves terv éveinek karácsonyán. Az utazóközönség figyelmébe Egyes villamos- és autóbuszmegállók megszűntetése A bratislavai városi közlekedési vállalat közli az utazóközönséggel, hogy a forgalmi kapacitás emelésének és a szállítás gyorsításának érdekében néhány vonalon december 15-töl kezdve ideiglenesen megszünteti a következő megállókat: Az 1. vonalon: Múzeum, Furdekutca. A 2. vonalon: Múzeum, Odborárske nám., Téli stadion (fürdő), Srieznievszki-utca. A 4. vonalon: Odborárske nám., Téli stadion (iürdő). A 11. vonalon: Fürdő-utca, Soltész-utca, Klemens-uica. A 12. vona-'on: Alagút, Kereszt. A 21. vonalon: Rádió, Járásbíróság, Kvacsal-utca, Ruzsinov. A 23. vonalon: „Orava", "Vysielačka (Polák vendéglő). Ezt az intézkedést azért kénytelen tenni a vállalat igazgatósága, mivel a kis tá\ jlságokra utazó közönség száma egyre nő, ami a forgalmi helyzetet jelentékenyen nehezíti és a szállítás gyors lebonyolítását hátráltatja. Ezzel az intézkedéssel a vállalat azoknak óhajt kezére járni, akik nagyobb távolságra utaznak. E változások keresztülvitele a menetrendben a vonalak egész hosszán lényegesen meg fogja javítani a forgalmat és ezért az utazóközönség kényelmét a megállóhelyek megszüntetése tekintetében kénytelenek voltunk má» sodrendü kérdésnek tekinteni. Mihelyt a vállalatnak sikerül az egyes vonalakon szükáéges kocsik számát, emelni, a megszüntetett megállókat azonnal újra bevezeti. A vállalat igazgatósága reméli, hogy ez az ideiglenes intézkedés, amelyre az összesség érdekében van szükség, az utazóközönség telje* megértésére fog találni.