Uj Szó, 1950. december (3. évfolyam, 278-300.szám)

1950-12-17 / 292. szám, vasárnap

m srn 1950 december 17 A BEKEVILAG

KONGRESSZUS UTAN IĽJA EHRENBURG cikke a moszkvai Pravdában HERZEN 1852-ben pillantotta meg elsőízben Dover meredok krétapartjait. Anglia akkor megnyitotta kapuit Európa legkiválóbb emberei, Hugó és Herzen, Garibaldi és Kossuth előtt. HOTzen azonban nemcsak látott, hanem előre is tudott látni. Anglia jövőjéről a következőket irta: „Nem vesztenek el ott egyetlen egy jogot sem, nem csökken egyetlen szabadság sem, csak éppen az arra való képesség csökken, hogy ezekkel a jogokkal és szabadságokkal élni tudjanak! A tragikus zsákutcába jutásnak az az oka, hogy az az eszme, amely megmenthetné a népet és Európát új sorsa felé vihetné, nem előnyös a^. uralkodó osztálynak, mert ennek az osztálynak, ha következetes és merész lenne, előnyös (csak egy amerikai rabszolgaállam lehetne!" Azóta eltelt száz esztendő. Dover krétaszirtjei előtt ott állott korunk egyik legnagyobb tudósa — Frcderic Joliot-Curie. Nevét minden angol diák ismeri. Joliot-Curie Angliában nem menedéket keresett, hanem a többi becsületes emberrel együtt csak a béke és kultúra érdeikében akart fellépni. Az angol rendőrtisztviselő útlevelére ráütötte a bélyegzőt: beiuta zása nem engedélyeztetik Ugyanilyen bélyegzőt ütöttek a francia küldött, a francia-angol barátság parlamenti csoportja titkárának útlevelére is. Justin Godar-t, volt francia minisztert, a brit impérium rendjének lovagját az angol remdőrhatóságok megmotozták és azonnal kiutasították AngÜából Eljött Angliába Szíria küldötte is. Nagy híve volt az angol alkotmánynak és midőn a krétaszirtek felé közeledett, dicsőitette Nagy-Britannia szabadságjogait; éspedig annál nagyobb meggyőződéssel tette ezt, mert útlevelén ott piroslott a jó angol vízum. Szíria delegátusához ódalépett az angol rendőr és nagyhangon ráordított: „Fel a kezekkel!" Igy foszlott szerte még egy illúzió. Attlee még a nyáron kijelentette, hogy az angol jog és szabadság értelmében senki sem tilthatja be a sheffieldi kongresszust. A jog és a szabadság ott maradt helyben, könnyen megismerkedhetünk velük bármelyik könyvtárban. Herzen szavai valóra váltak: az emberek eifelejtették, hogyan kell élni ezekkel a jogokkal és szabadságokkal Vájjon Anglia tudósai, Blackett és a többiek nyugaton el tudják-e viselni azt a sértést, amit JoliotCurie ellen elkövettek? A becsületes angol szocialisták el tudják-e viselni azt, hogy Angliába nem bocsátották be Nennit? Az egyszerű angol emberek elf.ogadhatják-e a kongresszus betiltását, a „fogd be a szád" diadiát, azoknak az embereknek a győzelmét, akiknek egyik zsebében ott van a szabadságok okmánya, a másikban pedig — közönséges bunkó? Ami az uralkodó „munkáspártiakat" illeti, ők bizony elég gyorsan elsajátították az amerikai rabszolgauralom ábécéjét.. Még csak meg sem kísérlik, hogy gentle-manoknak lássanak és teljesen kielégítik őket a Mississippi vagy Georgia erkölcsei. Ezek már nem a dickensi mézeshangú gonosztevők, hanem a gengszteríilmek féktelen seriffjei. Gorombán dolgoznak. Titkos parancsokat készítenek a kongresszus megakadályozására vonatkozólag. ,,Fel a kezekkel"-t ordítanak, megsértenek egy nagy tudóst, aki előtt földig kelletne hajolnia bármilyen Bevinnek és Attleenak. SEMMIKÉPPEN SEM ÓHAJTÓM túlozni az angol kormánykörök felelősségét, mert ezeket a kormányköröket legjobb esetben is csak intézőknek nevezhetjük, akik (esetlenül és ostobán) hajtották végre azokat az utasításokat amelyeket Washingtonból kaptak. Már nem egyízben észrevettem, hogy Amerika uralkodó köreiben dühöng egy betegség, amelyet közönségesen nagyzási mániának neveznek. Washington urai a fejükbe vették, hogy módjukban van befogni az egész világ népeinek száját. Mindesnt elkövettek ennek érdekében: angol intézőiknek azt tanácsolták, hogy engedélyezzék a kongresszust, majd pedig tegyék azt lehetetlenné, húzzák dl a vízumok kérdését a legutolsó napig, majd pedig törekedjenek arra, hogy a békekongresszus küldötteinek egy részét Angliába, másik részét pedig Franciaországban tartsák s így me/gakadályozzák azok gyors elutazását keletre. Nyugat-Németországon keresztül elzárták az utazást, a kiilön repülőjáratokat pedig betiltották. A washingtoni mániákusok elégedetten kuncogtak, mert azt hitték, hogy a békekongresszusit nem fogják megtartani. Gyógyítani kell ezeket az elmebetegeket, mert már nem értik meg a tényeket, megfeledkeztek arról, hogy az öt vlágrész nincs <~z ő me'lényzsebükben. Pathétikus napokat éltem át Prágában, ahol minden negyedórában leszáilt egy-egy nyugati küldötteket szállító repülőgép. A különvonatok egymásután fűtöttek be Varsóba. Több mint. ezer küldöttet 48 óra alatt szállítottak át Lonndonból és Párizsból Varsóba. Aligha köszöni meg ezt Acheson úr a csehszlovák repülőknek és pilótáknak. A'ttlee úr a maga részérő! szintén aligha köszöni meg a lengyeleknek azt, hogy néhány nap alatt előkészítették a kongresszus üléstermét és helyet adtak 80 ország küldötteinek. A lengyel főváros, amelyet elhamvasztottak a fasiszták és amelyet helyreállított a nép alkotó ereje, szoros kapcsolatban van a világháború egyik legtragikusabb epizódjával. Varsó lakóinak merészsége és önfeláldozása akkor megrendítette azegész emberiséget. Mostantól kezdve Varsó neve egyszersmindenkorra kapcsolatba került a békéért folytatott harc nagy győzelmével és az egész emberiség figyelme újból erre a városra irányúit. AZ AMERIKAI és az amerikaiakat utánzó lapok, mint például a Daily Herald vagy az Aube, meg akarták győzni olvasóikat arról, hogy a kongresszus egy politikai párt híveiből tevődik össze, s egyszerűen azt írták, hogy ..Kommunista kongresszus". A valóság pedig az, hogy a kongreszszus küldöttei a legkülönfélébb pártokhoz tartoztak és a kongresszus egyesítette a legkülönfélébb ideológiák híveit. Az angol küldöttek között hetvenen a labourista párthoz tartoztak. A francia küldöttek között ott láttuk a radikális és a katolikus párt tagjait. Dániát a politikai bizottságban Appel asszony képviselte, aki a liberális párt parlamenti képviselője, Belgiumot pedig Blum asszony, a szociaiista párt képviselője. Ott láttuk a kongresszuson a különféle egyházak számos lelkészét is, s a kongresszuson elhangzott beszédek között a legragyogóbbak közé tartozott egy svéd lelkipásztornak és egy olasz katolikus abbénak a beszéde. Megjelentek a kongresszuson a quakerek, Szíria és Libanon nemzeti pártjainak képviselői, a négerek egyenjogúságáért küzdő harcosok az angol és francia gyarmatokról, indiai filozófusok, volt ott olasz királypárti és voltak olyan amerikaiak, akik a demokratákra szavaztak (azaz Trumanra) és láttunk ott skandináv szociáldemokratákat is. Senki sem érdeklődött a küldöttek politikai megyőződése iránt: a békéért folytatott harc egyesített benünket. Az amerikai és az amerikaiakat utánzó újságok megkísérelték és most is azon vannak, hogy olvasóik előtt eltitkolják a békekongresszus munkáját. A hírhedt „vasfüggönyt" először* Doverben bocsátották le a békekongresszus küldöttei előtt. Aztán pedig arra törekedtek, hogy ezzel a vasfüggönnyel elválasszák Amerikát és 1\'yugat Európát Varsótól. Korunk különféle találmányai között van egy, amelyről keveset írnak — az „amerikai rabszolgaiiralom" hívei megtanulták, hogyan kell vasfüggönyt csinálni cellulózéból: újságiapokból, újságba beszúrt hazugságokkal akar ják elhatárolni polgártársaikat az igazságtól. A „Ce Soir" és más baloldali napilapok tudósítói, akik Sheffieldbe igyekeztek. a labouristák nem engedték be Angliába. A lengyelek beengedték Lengyelországba minden amerikai és az amerikaiakat támogató lap tudósítóit. Ugyan mit mondjunk ezekről az emberekről? Abban a reményben szaglásztak a kongresszus folyosóin, hogy talán sikerül elcsípni valamilyen „titkot". Meg sem hallgatták az e'hangzott beszédeket. Élvezték a Bristolszállóban a kitűnő minőségű vodkát, air.e

;lveľ a vendégszerető .lengyelek ellátták őket. Ezután pedig hozzáláttak a mtmkához — megírták azt, amit tőlük követeltek. A kongresszus tartama alatt a gyermekek Varsóban szenvedélyesen gyűjtötték a delegátusok autogrammjait, ez a szenvedély erősebb volt, mint az a toll- és bélyeggyűjtő szenvedély, amelyre gyermekkoromból emlékszem. A szálloda körül, ahol a kongresszus küldöttei és az újságírók laktak, már a korareggeli óráktói kezdve csoportosultak a gyermekek, s a szállodából távozók elé albumokat, füzeteket, papírlapokat tartottak. Az Evening News levelezője megírta, hogy a „szálloda mellett gyermekek tolongtak és egy darabka kenyérért könyörögnek". Azt akarom, hogy ezt megtudják az Evening News londoni olvasói és Varsó gyermekei is. Tudják meg az angolok, hogy milyen alias és ostoba módon csapják be őket. Tudják meg a fiatal lengyelek, hogyan értelmezik az angol gemtlemanok a vendégszeretetért kijáró tisztességet és elismerést. Ehhez még hozzá kell tennem, hogy az Evening News tudósítója és kollégái, akiknek Londonban be kell érniök egy darabka lengyel tyúkhússal és lengyel tojással, amit jegyre kapnak, mohón vetették rá magukat a varsói ebédekre és miután alaposan teleitták magukat, újságjaikban leírták azt az állítólagos éhséget, amely Lengyelországban uralkodik. íme, még egy példa arra, hogy az amerikai és az amerikaiakat utánzó laptudósítók hogyan értelmezik a becsületes újságíró köte'ességét. A kongresszuson, mint már említettem, jelen volt Appel asszony is, a dán liberális párt kiváló tagja. Az egyik ülés alkalmával a következő cédulát küldte nekem: „Éppen most tudtam meg, hogy a Reuter-ügynökség közzétett egy hírt, mely szerint én állítólag kijelentettem, hogy a szovjet képviselőkkel lehetetlen együttdolgozni. Ez abszolút hazugság, mert én még csak ehhez hason'ót sem mondottam, sőt ellenkezőleg, azt hiszem, hogy a szovjet küldöttséggel sokkal könnyebb megállapodásra jutni, mint ahogyan azt korábban gondoltam volna. Azt akarom, hogy Ön erről tudomást szerezzen ." Én "tudok is erről Azonban azt akarom, hogy ezt megtudják azok az ango'ok is, akiket naponta eleinek (de nem jegyre) a Reuter-ügynökség koholmánya'vál és tud iák meg ezt azok a dánok is, ak'k Appel aszszonyra szavaztak. Itéliék meg ők maguk, hogy kik és miér készítik a „vasfüggönyt". A KÜLDÖTTEK A KONGRF.SZSZUSON szabadon kifejtették szempontjukat amely néha teljesen eltért a többség véleményétől. Mindenkit meghallgattak Meghallgatták Rogge urat is. aki terjedelmesen kifejtette Acheson úr szempontját. Ezzel a beszéddel aligha érdemes hosszasabban foglalkozni, mert színvonala szerint inkább megfelelt az „Orosz!án"-klub tagjai gyűlésének, valahol Oklahornában, minit a világkongresszusnak. Rogge úr sajnálatának adott kifejezést afelett, hogy Kína önálló politikát folytat és nem veszi tekintetbe sem a Fehérház, sem pedig Rogge úr tanácsait. A következőket mondotta: „Feleségem és jómagam hajlandók vagyunk felvenni az érintkezést Kína küldötteivel." A kínaiak udvariasan elmosolyodtak és Rogg" úr általános csend közepette vonult le a szónoki emeiivényről. A kongresszuson beszélt egy angol liberális, Moore, foglalkozása szerint jogász és Appel asszony. Erősen bírálták mind a többi delegátus beszédét, mind az előterjesztett javaslatokat. Senki sem szakította félbe szavaikat és meggyőződtek arról, hogy ez nem amolyan sheffieldi szabadság ... Azokat az okmányokat, amelyeket a kongresszus elé terjesztettek, különösen az ENSZ-hez intézett felhívást, hosszasan és minden oldalról megtárgyalták a különféle bizottságokban. Számos kérdés élénk vitát váltott ki és az elfogadott határozatok kölcsönős engedmények eredményeként jöttek létre. Igy például Brazilia és Dánia képviselőnőié ugyan azt tartotta, hogy az amerikai hadsereg Koreában valóságos gonosztetteket hajtott végre, azonban még sem akarták azt. hogy Mac Arthur tábornokot azonnal háborús bűnössé nyilvánítsák. Azt javasolták, hogy Mac Arthur tábornok felelősségének kérdését egy illetékes nemzetközi szerv elé terjesszék. Kína és a Szovjetúnió képviselői mindent elkövettek arra nézve, hogy ilyen nagyfontosságú kérdésbem egyhangú határozatot lehessen hozni és végeredményben Appel és Branca Fialó asszony a többi delegátusokkal együtt a következő javaslat mellett szavazott: „Követel iük, hogy egy illetékes nemzetközi bizottság megvizsgálja azokat a bűnöket, amelyeket Koreában elkövettek, különösen pedig Mac Arthur tábornok felelősségének kérdését." Moore úr megkísérelte, hogy szkeptikus hangon .kezelje a békéért folytatott. harc kérdését. Azt mondotta, bogv ,,a galambok nem harcolnak, csak a sasok és keselyük." Ausztrália küldötte, Street asszony erre a következővel vágott vissza: „A galambokat néha megeszik — zöldborsóval, vagy anélkül. Nem akarjuk, hogy fölfalják a béke galambját is, íme. ezért harcolunk a békéért." Még Moore úr is tapsolt neki. A Ml ŰJSAGJAINKBAN SOK SZO ESETT PAK DEN AJ ASSZONY BESZEDF.RÖL. Ezek valóban a kongresszus emelkedett percei voltak. A Biztonsági Tanácsban elítélték és újra csak elítélték Koreát, de úgy, hogy képviselőjét, még csak meg sem hallgatták. Varsóban Korea végre megkapta a szólás jogát. A teljesen elcsöndesült teremben egy kistermetű asszony hangosan vádolta a gyermekés népgyilkosokat. Az emberiség lelkiismerete, 80 ország képviselői ünnepélyesen azt állították, hogy Korea nincs egyedül, hogy a népek Koreát soha sem engedik át a pusztulásnak. A Biztonsági Tanács azokat a bombázó gépeket, amelyek rombadöntik Koreát, ellátta az Egyesült Nemzetek színeivel. A békekongresszus felett ott lobogott a kék zászló a fehér galambbal, a kongresszus azonban nem bosszút követelt, néni új háborúk megindíaását, hanem a hadicselekmények azonnali megszüntetését Koreában Az öt világrészből nem azért gyfí'tek öszsze az emberek Varsóban, hogy itt felgyújtsák a gyíí'ölet máglyáját, hanem azért, hogy megállapodásra jussanak és megteremtsék a valódi békét. Ki MEREM MONDANI, hogy a varsói kongresszus sokkal inkább volt az emberiség képviseleti szerve, mint az elgondolása szerint gyönyörű, de hétköznapi életében gyászos szervezet, amely New York mellett ülésezik. Elegendő rámutatni arra. hogy Varsóban ott voltak n világ legnagyobb államának. Kínának a képviselői is. Részvételük a bizottságok munkájában. beszédeik és javaslataik még nagyobb stílvt adt;:k a kongresszuson elfogadott határozatoknak. A párizsi kongresszust a béke húvei kongresszusának nevezték. Ezen a kongresszuson fektették le egy új, hatalmas szervezet alapjait Ezen a kongresszuson azok a jóakaratú emberek, akik először gyűltek össze, elítélték azoknak a terveit, akik új háborúról ábrándoztak. A varsói kongresszus neve már rövidebb volt — Békekongresszusnak nevezték. Ezen már kevesebb tüzes .beszéd hangzott el, de annál több volt a konkrét javaslat. A népek nemzetközi szervezetet teremtettek, látva, hogy a dipleynaták zsákutcáira jutottak, hogy feltartóztathatatlanul folyik a háborús propaganda, hogy minden nép és minden egyes ember élete veszélyben forog. Meglátták az emberek azt is, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete amelyet a szovjet katonák bátorsága, Európa partizánjainak merészsége, Anglia és Amerika egyszerű embereinek erőfeszítése hozott létre, lassanként átalakul Truman úr tanácskozó szervévé, néha pedig ugyanezt a célt szolgálja Mac Arthur tábornoknál. A népek elhatározták, hogv a béke ügyét a saiát kezükbe veszik. A varsói kongresszus megteremtette a Béke Világtanácsát. A kongresszus kidolgozta a békejavaslatoknak azt a programját, amelyek elfogadása biztonságot nyújthat minden á'i'r>mnak, nagynak és kicsinek egyaránt AZOK A JAVASLATOK, ameJyeket a szovjet küldöttek terjesztette^ dő, óriási hatást gyakoroltak az egész kongresszusra: ezekben a javaslatokban megmutatkozott népünk békeszeretete és az a kívánsága hogy megállapodásra akar jutni nemcsak barátaival, hanem azokkai is, akik nincsenek iránta jóindulattal Az a javaslat, amelyeit Fagyelev terjesztett elő a progresszív lefegyverzésről és a nemzetközi ellenőrzés rendszeréről, konkrétságával megdöntötte az amerikai dip'omatáknak azt a fecsegését, hogy a Szovjetúnió soha sem fog belemenni a valóságos ellenőrzésbe. Minden küldött helyesen ítélte meg ezt a javaslatot és abban nagy hozzájárulást látott a béke megteremtésének ügyéhez. Midőn azt javasoítam, hogy be kell tiltani a háborús propagandát, rámutattam arra, hogy ez az intézkedés egészségessé teszi a népek közötti viszonyt: „Mint szovjet polgár és mint író teljes egyenességgel meg akarom mlndani, hogy a háborús propaganda megszüntetése Amerkában és Nyugat-Európa néhány államában segítségünkre lesz abban, hogy teljesebben. jobban, barátságosabban megvilágíthassuk az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország népeinek életét és kultúráját... Meg kell változtatni a világ éghajlatát, meg kell szüntetni a kölcsönös bizalmatlanságot, ki kell szorítani az emberek öntudatából a háború elkerülhetetlenségének és közelségének gondolatát. A háborús propagandának a betiltása helyreállítja az elvesztett bizalmat." Azokat ä javaslatokat, amelyeket Sosztakovics terjesztett elő. a népek közötti kultúrkapcsolatok rendezéséről, minden küldött melegen fogadta. Most az egész világ értelmisége megtudja, hogy ki a szellemi közöség híve -és ki az, aki állandóan a szellemi közösséget prédikálva, megteremti a szellemi elidegenedés állapotát A Times tudósítója bánatosan közölte Varsóból„Váratlanul egyre több és több szónok kezdte ismételni, hogy a marxista és a kapitalista rendszer békésen fennállhat egymás mellett". De miért „váratlanul"? A szovjet emberek ezt már harminc évvel ezeJőtt is állították, akkor, mikor Churchill úr megszervezte első keresztes hadjáratát. A Times tudósítóját felháborítják a békés együttélésről szóló beszédek, s azt mondja, hogy ezt „az oroszok akarják". Es ugyan mit akarnak az egyszerű angol emberek, kérdezem én a Times munkatársától? Talán ők nem békés együttélést, hanem újabb háborút akarnak? Nem. az egyszerű angol emberek békét akarnak és az uralkodó labouristák éppen ezért ijedtek meg attól, hogy a delegátusok más országokból Sheffieldben gyűlnek össze. Nekik szörnyű a békés együttélés, ők úgy élnek (helyesebben szólva életük végét élik), hogy malária beoltásával akarnak menekülni az előrehaladt paralizistől. MEGKÖNNYEBBÜLT SZÍVVEL távoztunk Varsóból, me,rt sokat tettünk a -béke biztosítása érdekében. A munka oroszlánrésze azonban még előttünk van. A kongresszus határozatait el kell juttatni minden emberhez, bárhol éljen ís. Minden kormányt kényszeríteni kel' arra, hogy vegye tekintetbe a népek akaratát és kezdje meg a békére vonatkozó tárgyalásokat. Meg vagyok róla győződve, hogy a háborút még eü lehet hárítani. Egy esős estén, midőn az . újjászületett Varsó házait nézegettem, amelyek k&i riil még látszottak a szörnyű romolt, egy amerikai küldött, kezemet erősein megszorítva, így szólt: ,,Ha nem hárítiuk e! a háborút, méltatlanok leszünk ezekre a varsói napokra ..." A Békevilágkongresszus sokmindent megváltoztatott. Ugylátszik, hogy ezt még nem értette meg seim Truman úr, sem pedig hadvezérei, akik főleg azzal szereznek dicsőséget, hogy „győzelmeket" aratnak Korea asszonyai és gyermekei felett. Ezekneik a hadvezéreknek el"')b, vagy utóbb felelniök kell gonosztetteikért minden nép képviselői előtt, főleg azonban az amerikai nép képviselői előtt. Ami pedig Truman urat ilileti, ő a Békevilágkongreszsziís után megengedte magának azt, hogy elmondja egyik legkevésbbé átgondolt beszédét. Nyilvánvalóan nem vette tekintetbe hogy olyan új erő született meg, amely képes megakadályozni elgondolásait. Truman úr még buzdíthat a háborúra, de meg ne próbálja, hogy áttérjen a tartózkodás nélkül kiejtett szavakról a tettekre: 80 ország képviselői nem hiába folytattak megbeszéléseket — megegyeztek. Előfizetőink figy elmébe! Előfizetőink érdekében 1951 január 1-től ú i rendszert vezetünk be, mely biztosítja a lao oontos kézbesítését és az előfizetési díjak leegyszerűsített beszedését. Ezután Szlovákia területén a postás előre veszi maid át és nevünkben nyugtázza az előfizetési díjakat, — ugyanúgy mint a rádióIlletéket, — nap lapnál havonta és a hetilapnál negyedévenként. Ezáltal Szlovákia egész területén megszűnik az előfizetési díj feladásával kapcsolatos fáradozás. A postás ezenkívül a címváltozásokat és az esetleges reklamációkat is elintézi és ezzel leegyszerűsíti előfizetőink kapcsolatát a kiadóhivatallal. Ezután az OJ SZÖ-t mind a kiadóhivatal, mind a postás útján meg lehet rendelni. Az ŰJ SZO KÉPESKÖNYVÉT a NÉPNAPTARRAL együtt egyelőre csak a kiadóhivatal útján lehet előfizetni. Ezért kérjük, hogv a hátralékos előfizetési díiakat 1950 év végéig szíveskedjenek kiegyenlíteni. Kérjük előfizetőnket. írják á postai befizetőlapra pontosan azt a címet, amelv az újságra ragasztott címkén található az előfizetői szám feltüntetésével. Azok az előfizetőink, akik előfizetésüket 1950 december hó 31-ig már rendezték, tekintsék ezt a felhívást tárgytalannak A KIADÓHIVATAL'./