Uj Szó, 1950. november (3. évfolyam, 252-277.szám)

1950-11-07 / 257. szám, kedd

^őavniiíichávcm e&ztenda bíUelturcu UJSZÖ 1950 november 7 A Nagy Októberi Szocialista For­radalom 33. évfordulóját ünnepli az egész haladó világ. A szocializmus 1917 októberében kibontott égő vörös zászlaja e harminchárom esztendő alatt az egész haladó emberiség béke­és szabadságvágyának jelképe és el­határozásának kifejezője lett, hogy megszünteti a történelem utolsó — kapitalista rabszolgaságát. A Nagy Október fénye, mint a felkelő nap ragyogja be az emberiség felszabadu­lásához, boldogságához és a világ örök békéjéhez vezető utat. Mert a Szovjetúnió és a béke test­vérfogalmak. A Szovjetúnió és a sza­badság fogalmai az egész haladó em­beriség szemében eggyé nőttek, hi­szen a Szovjetúnió már születésekor, közvetlenül Október forró napjaiban zászlajára írta a békeharc és az im­perialista ragadozó háború, a táma­dás elleni elszánt küzdelem jelsza­vát. Harminchárom esztendő távlatá­ból visszatekintve, a világ egyre fo­kozódó békeharcának napjaiban szin­te sorsszerűen hat, hogy az „Október szülöttje", a fiatal szovjet állam első hivatalos okmánya, amelyet a forra­dalom mestere, Vladimír Iljics Le­nin 1917-ben, a mi időszámításunk szerint november 8-án hozott nyil­vánosságra a Szmolni j-intézet zsúfo­lásig telt nagytermében, oly nyilatko­zat volt, amely felhívást tartalmazott az összes harcoló nemzetekhez és kor­mányaikhoz. hogy azonnal kezdjék meg tárgyalásaikat az igazságos és demokratikus béke megkötése érde­kében. Azóta egy egész emberöltő múlott el, de a Szovjetúnió lenini-sztálini külpolitikai vonalvezetése, az impe­rialisták minden őrjöngő provokáció­ja ellenére is diadalmasan emelte ma­gasra a békéért folyó harc zászlaját, Az október napjaiban felolvasott le­nini-sztálini nyilatkozat a népek leg­szélesebb rétegeinek szólt. Lenin és Sztálin mindig arra tanították a dol­gozókat, hogy az imperialista hábo­rúkra mindig a kapitalisták által ki­zsákmányolt dolgozó nép fizet rá, ez viseli a háború minden terhét, míg a tőkések óriási vagyonokat hará­csolnak össze a patakzó vér árán. Míg ők a legnagyobb biztonságban dőzsölnek fényűző otthonaikban, a nép a legnagyobb nélkülözések és szenvedések között pusztul a fronto­kon és a hátországban. Érthető teháit, hogy az Október sza­va hisztérikus reakciót váltott ki a béke ellenségei között. Az imperia­listák fogcsikorgatva vették tudomá­sul az októberi szózatot és Lansing. az Északamerikai Egyesült Államok kül­ügyi államtitkára ezt írta Wilson el­nöknek: „Ez a nyilatkozat a világ fennálló szociális rendjének közvet­len veszélyeztetése". Nyíltan és szé­gyenkezés nélkül ismerte be tehát, hogy a kapitalista rendszer azonos a háborúval, az emberiség nyomorba­döntésével és leigázásával és az új­szülött szovjet hatalom a béke és szabadság fáklyahordozója. Igen, az Október szülöttje a béke nagyhatalma. Mert saját országában is megszüntette az embernek ember által való kizsákmányolását, a nem­zetek közötti ellenségeskedést és sa ját határain belül is hirdette a sza­badságot és a békét, Sztálin elvtárs írja a moszkvai Pravda 1927 novem­ber 7-i ünnepi számában: „Az Októberi Forradalom szétzúz­ta a nemzeti és gyarmati elnyomás láncait és felszabadította a nagyki­terjedésű állam minden elnyomott népét kivétel nélkül. A proletariátus nem szabadíthatja fel magát, ha nem szabadítja fel az elnyomott népeket. Az Októberi Forradalom jellemző vonása az a tény, hogy ezeket a nem zeti és gyarmati forradalmakat a Szovjetúnióban nem a nemzeti ellen­ségeskedés és az egyes nemzetek kö­zötti összeütközés lobogója alatt haj­totta végre, hanem a Szovjetúnió összes nemzetiségeihez tartozó mun­kások és parasztok kölcsönös bizal­mának és testvéri közeledésének zászlaja alatt, nem a nacionalizmus, hanem az internacionalizmus nevé­ben." Lehet-e egy ilyen világnézeti ala- I pokon felépült állam, Lenin és Sztá. , lin állama m.ás. mint a nemzetek kö­zötti testvériség és béke következe­tes hirdetője? Lehet-e ennek az ál­lamnak harmincháror.iéves fennállá­sa más, mint a békéért folyó elszánt küzdelem, a legszebb emberi eszmé­kért vívott következetes és nemes harc? Vessünk csak egy futó pillan­tást ezekre a történelmi események kel teljes esztendőkre és látni fog­juk, hogy az első szocialista állam hű maradt Október dicső hagyomá­nyaihoz, hősiesen, elszántan és végte. len szeretettel védte a béke ügyét. j Fényesen és tisztán vonulnak ^ el előttünk az események. A Szovjet­éin Sztálin elvtárs szavaival lelep­lezi a locarnoi szemfényvesztést. Sztálin elvtárs Locarnot úgy állítja a világ elé, mint az új imperialista háború eszközét. A Kellog-pakrum kezdeményezői egy pillanatra sem gondoltak arra, hogy az emberiséget megszabadítsák egy új háború bor­zalmaitól. Kétszínű, semmire sem kö­telező frázisok mögé rejtették az új háború előkészítését. Élénken emlé­kezetünkben van a milánói konferen­cia, amikor i Szovjetúnió elsőízben terjesztette elő a fegyverkezés korlá­tozására vonatkozó javaslatait. Az emberiség rengeteg vérrel fizetett azért, hogy az imperialisták elutasí­tották ezeket a javaslatokat. A Szovjetunió a békeharcot egy pillanatra sem szüntette be. Közben otthon építette a sztálini ötéves ter­veket, hatalmas sikereket mutatott fel a szocializmus felépítésében, ame­lyek az egész világ csodálatát vívták ki. A népszövetség fórumán nem volt olyan nap, hogy a Szovjetúnió kül­dötte ne figyelmeztette volna az em­beriséget a fasizmus és a háború ve­szélyére. Nem feledkeztünk i.ieg Genfről, az imperialista hatalmak kétszínű játékáról a spanyol benem­avatkozás kérdésében, még emléke­zünk a fellépő fasizmus előtti meg­hunyászkodásra, amellyel az impéria, lista hatalmak a fasizmus malmára hajtották a vizet. Az áldatlan emlé­kű Chamberlain és Daladier, a mün­cheni szégyenteljes kapituláció idején a haladó emberiség mindennél tisz­tábban látta, hogy egyedül a Szov­jetúnió képviseli a következetes bé­keharcot. A német fasizmus és a japán im­perializmus veresége, a Szovjet Had­sereg világraszóló győzelme után a Szovjetúnió ismét beterjesztette a fegyverkezés általános csökkentésére és az atomfegyver betiltására vonat­kozó javaslatait. És napjainkben sze­münk előtt játszódik le a Szovjet­unió képviselőjének, Visinszkij elv­társnak harca az amerikai szavazógé­pezet ellen. A Szovjetúnió az ENSz negyedik közgyűlésén követelte az új háború előkészületeinek elítélését. Az amerikai imperialisták és csatlósai hiába szavazzák le a Szovjetúnió ja­vaslatait, ezek mindegyike hatalmas csapást jelent a háborús uszítókra. A békeszerető népek túlnyomj u sége áll e javaslatok mellett és T singakij hangjával a világ lelkiisme­rete szól. A béke ügyéért politikai vonalon folytatott harcot az ország belsejében soha nem látott öntudatos békeépítés kíséri. Míg ez imperialista fenevadak a tömegek egyre növekvő munkanél­küliségét, nyomorát és éhségét a fegyvercsörgés zajával akarják elné­mítani, addig a Szovjetúnióban hatalmas erőműveket, öntözőcsator­nákat, erdösávokat létesítenek és az atomerőt Ázsia végtelen pusztáinak megtermékenyítésére használják fel. A szocializmus felépítését és a kom­munizmusba való haladást óriási kul­turális fejlődés kíséri. A Szovjetúnió népeinek magas színvonalát, egyre növekvő boldogságát állítja szembe az imperialisták háborús csaholásá­val. A világ népei egyre világosab­ban látják, hogy ki akarja a békét és ki készíti elő a háborút éa akaratu­kat dörgő nemet mondva szegzik szembe a háborús uszítókéval. És a Nagy Októberi Szocialista For­radalom fénye túlterjed az Atlanti Óceánon és a Csendes Óceánon. Kö­zépeurópa egész sor államában a Szovjetúnió győzelme által felszaba­dult munkásosztály lelkes ütemben a Szovjetúnió tapasztalata; segítségé­vel építi a Szocializmust, erősödik és gazdagodik. Ázsia népeit is felébresz­tette Október fénye, Kína győzelme, Korea és Vietnam népének törhetet­len elszántsága, hősies küzdelme ön­rendelkezési jogiért azt bizonyítja, hogy nincs olyan erő, amely ezeknek útját tudná állni és a béke, a haledás és a szocializmus ügye az egész vilá­gon győzni fog. A Nagy Októberi Szocialista For­radalom a szabadság világító tornya. A fehér-, barna- vagy feketebőrű em­berek százmillióinak reménységet és bíztatást nyújt Lenin és Sztálin vö­rös zászlaja a népek békeharcában. Nincs a világnak olyan része, ahol az egvszerű emberek gondolatai ne öveznék végtelen szeretettel, hűség­gel. odaadással Október országát, Sztálin alakját. 1946-ban egy szovjet hajó horgonyt vetett az Aranyparton, Afrika egyik kikötőjében. A hajót nyomban ren­geteg csónak vette körül. A négerek ezrei nyújtották feléje kezüket és a hajó lengő vörös zászlajára mutatva így kiáltottak: — Sztálin — Sztálin! A Szovjetúnió és Sztálin a szabad­ság és a béke jelképe, a kizsákmá­nyolástól mentes emberi munka ra­A Szovjetbar ítok Szövetsége II. kongresszusának levele J. V. Sztálin generalisszimuszhoz rag a c >zlálin elvtárs! A Csehszlovákiai Szovjetl: arátok Szövetsége II. kongresszusana c kül­döttei a szövetség egy és hť.-omne­gyed millió tagja nevében és : Szov­jetúnió minden odaadó és hálí s cseh­szlovákiai barátja nevében öft'inte és forró üdvözletüket küldik. A Nagy Októberi Fort; idalom, melynek élén Lenin elvtárssal Te áll­tál, Sztálin elvtárs, új korszji kot je­lent az emberiség történelmi i ben. A győzedelmes szocializmus az állam­hatalmat a dolgozó nép kezébe adja át, minden munkaforrást az ó hasz­nára fordít, megszilárdítja a I ékét és így a jóléttel új reményt telt az emberi szívekben, megmenti és fej­leszti a kultúrát. Mint ahogy a nap­ból az éltető meleg minden oldalra szétsugárzik, úgy terjednek i. Szov­jetúnióból a nagy eszmék a; egész világon és lesznek a munká- osztály és az egész világ minden becsületes emberének világító fáklyái a jobb élethez vezető úton. Azzal a dicsősé­ges győzelemmel, amelyet a szovjet emberek hősiességgel és neh<iz áldo­zatok árán elértek az embertf len fa­sizmuson, megmentette a Szovjetúnió számos nemzet szabadságát !s lehe­tővé tette nekik, hogy dicsősé r es épí­tő útra induljanak az ő példája nyo­mán. Most segédkezet nyújtva az összes szabadságszerető nenzetek­nek, a Szovjetúnió feltartóztathatat­lan jólétnövekedéssel és a szovjet nép nevelésével a legmagasabb cél felé halad, a kommunista társadalom felé. A dolgozó nép vágya az igazságos világ felépítése után azonban újból veszélyeztetve van a kapitalista álla­mok, a reakciós államok imperialis­ta oligarchiájának összeesküvése ál­tal, amely új embertelen háborút akar megindítani azért, hogy hatal­ma alá hajtsa és leigázza a világot. És újra a hatalmas szocialista Szov­jetúnió Önnel, Sztálin elvtárs az élen az, amely nagyszerű békepolitikájá­val lehetővé teszi a Béke Hívei moz­galmának fejlődését, az egész dolgo­zó népet mozgósítja a háború meg­indítása ellen. Csehszlovákia népe teljes tudatá­ban van annak, hogy állama függet­lenségiének és politikai szabadságá­nak kezdettől fogva a Nagy Októberi Forradalom győzelme az előfeltétele. Csehszlovákia a fasiszta iga alól, há­la a hös szovjet hadsereg győzelmé­nek, megszabadult. Népünk ugyan­csak tudatában van annak, hogy a népi demokrácia és Csehszlovákia szocialista építésének megszilárdítá­sa, sőt puszta léte is csupán a szov­jet népnek a csehszlovák nép iránti barátsága alapján lehetséges. Ezért a csehszlovák n-ép a szovjet-csehszlo­vák szövetségre úgy tekint, mint szabadsága és alkotó fejlődése leg­drágább kincsére és dokumentálni s hangsúlyozni akarja a szovjet nép és ön, Sztálin elvtárs, iránti forró há­láját, minden eszközzel, amely ezt a szövetséget elmélyíti és megszilár­dítja. A Csehszlovákiai Saovjetbarátok Szövetsége az a hatalmas szervezet, amelynek ereje és sikeres tevékeny­sége kifejezésre juttatja a csehszlo­vák nép nagy szeretetét a - szovjet nép iránt és ön iránt, Sztálin elv­társ. Első kongresszusunk 1948 emléke­zetes februári napjaiban folyt le. ami­kor a csehszlovák nép leszámolt a reakcióval, amely alá akarta ásni a a Szovjetúnióval való szövetségünket és fékezni akarta a szocializmus fe­lé való fejlődésünket." A továbbiakban a levél felemlíti a Szovletbarátok Szövetségiének szer­vezeti sikereit, majd így folytatja: „A mai napig szövetségünknek 1,750.000 tagja van és a dolgozók széles tömegeinek lelkes részvételé­vel igen sok nagyjelentőségű akciót hajtott végre, amelyek csúcspontju­kat a csehszlovák szovjet barátság napjaiban és az Ön 70. születésnap­jának megünneplésében érték el, Sztálin elvtárs, aki az egész világ dolgozó népének vezére. Szövetsé­günk továbbá megindította az orosz nyelv tömeges tanítását és megszer­vezte a népi orosz nyelvtafolyamo­kat, amelyeket több mint 320.000 polgár végzett el, akik így elsajátí­tották a haladás, a béke, Lenin és Sztálin nyelvének alapjait, az orosz nyelv alapjait, hogy így az az új szo­cialista műveltség elsajátítására ka­put jelentsen nekik. A Csehszlovákiai Szovjetbarátok Szövetségének H. kongresszusa új feladatokat tűz ki, amelyek mozgal­galmunknak korszerű széles és mély értelmet adnak. ígérjük önnek, Sztá­lin elvtárs, hogy minden eszközzel azon leszünk, hogy megismertessük népünket a Szovjetúnió békepolitiká­jával, amely a mi államunk politiká­ja is éppen úgy, mint a többi sza­badságszerető nemzeteké és hogy „*­béke öntudatos és rendíthetetlen harcosait neveljük fel. ígérjük nek, hogy kiterjesztjük és elmélyít­jük tevékenységünket, hogy megis­mertetjük népünkkel a szovjet nép munkáját és életét és hogy népün­ket azzal, hogy folytonosan rámuta­tunk a szovjet nép elérhetetlen pél­dájára a találékonyság zsenialitásá­ban és a munka hősiességében, még áldozatkészebb és szorgalmasabb munkára ösztönözzük Csehszlovákiá­ban a szocializmus felépítése terén, ígérjük, hogy azzal, hogy a szocialis­ta építést és népünk békés építését hazánkban közelebb hozzuk a szov­jet. építéshez és neveléshez, mndent megteszünk, ami csak töltln telik, a Szovjetúnió és Csehszlovákia nemze­tei közti barátság elmélyítésére. E feladatok megvalósítása során elért munkasikerünk a legnagyobb meg­tir-zteletés lesz számunkra. Most, amikor Önnek elküldjük a kötelezettségvállalásainkat, engedje meg nekünk, Sztálin elvtárs, hogy mély tiszteletünkkel kifejezzük Ön­nek egész hálánkat. Köszönjük ön­nek felejthetetlen részvételét a Nagy Októberi Forradalomban és annak győzelme bitosításán végzett munkáját, amely új életet ad az em­beriségnek, Köszönjük Önnek Cseh­szlovákia népének függetlenségét és szabadságát, amely nép a Szovjet­únió védelme alatt most ezt a szo­oializmus felépítésére, jólétének és kultúrájának felvirágoztatására hasz­nálhatja. Köszönjük Önnek a világ­békére való törekvését Mindezért Önnek mondunk köszönetet, mert érezzük, mily áldásos hatása van az Ön müvének mindennapi életünkre* azért, mert érezzük, hogy az Ön ér­deklődése az egész világ dolgozóinak törekvése iránt, akik az igazságért és a békéért harcolnak, magába fog­lalja a mi szerény munkánkat is. Éljen és virágozzék nemzeteink örök barátsága! Éljen soká az egész világ boldog­ságáért küzdő bölcs tanítónk és leg­hűbb barátunk, Joszif Viszarionovics Sztálin! KI. (^jothvalcJnak, köztársaságunk elnökének A Csehszlovákiai Szovietbarátok Szövetsége II. kongresszusának kül­döttei, mozgalmunk egv és három­negyed millió tagja nevében a legszí­vélyesebb üdvözletüket küldik ön­nek. Legutolsó kongresszusunkat 1948 dicsőséges napjaiban tartottuk. Ezen Ön történelmi jelentőségű beszédet mondott és ez további munkánk alap­irányelvévé vált. így érte el tevé­kenységünk az elmúlt időszakban nagy fejlődését és szövetségünk Nemzeti Arcvonalunk egyik leghatalmasabb szervezetévé nőtt. Olyan hagyjelentő­ségű tevékenységet fejthettünk ki ál­tala, amely hozzájárult népünknek a Szovjetúnió, biztonságos létünk és sikeres szocialista építésünk eme alap­verő támasza iránti barátsága to­vábbi fejlesztéséhez és elmélyítésé­hez. Különösen büszkék vagvunk a szé­leskörű népi orosz nyelvtanfolyamok sikerére. Az első kampány alatt 1949— 1950-ben kötársasáeunk több mint 320.000 polgára sajátította el az orosz nyelv, a szocializmus nvelvének alap­jait. Nagy figyelmet szenteltünk ugyancsak a szovjet mezőgazdaság, a szovjet sztahanovisták módszerei és a szoviet film propagálásának. Ezzel a munkával igyekeztünk elősegíteni a szocialista Csehszlovákia felépítését, a hős szovjet nép példájával lelkesíteni népünket azoknak a^nagy céloknak el­érésére való törekvesében. amelyeket 1 Lenin és Sztálin tanítása mutat ne­künk és amelvek közelebb hozzák hoz­zánk a Szovjetúnió győzedelmes ta­pasztalatait. A munka fejlődésével nö­vekedett a mi szövetségünk is. A mult évben a csehszlovák-szovjet ba­rátság napjaiban végzett taggyűjtés­sel elérte az 1,750.000 tagszámot. Tudatában vagyunk annak, hogy szövetségünk hatalmas fejlődése- min­denekelőtt népünk legszélesebb réte­geinek a Szovjetúnió iránti bizalmán alapszik, hogy minden dolgozó ama spontán óhajából ered, hogy szilárd barátsággal hálálja meg a szovjet népnek és a nagy Sztálinnak felszaba­dítását és azt, hogy békében építheti szocialista államát, hogy hálát adjon az állandó segítségért és támogatásért, a boldog jövő nagy távlatáért. Tudatá­ban vagyunk annak, milv jelentős ré­sze van sikereinkben és a csehszlovák­szovjet barátsági szövetség nagy fej­lődésében 1948 győzedelmes február­jának és az Ön bölcs vezetésének, amellyel a Csehszlovákiai Kommunis­ta Pártot és a Nemzeti Arcvonal kor­mányát vezeti. Forró hálánkat és mély odaadásunkat nyilvánítjuk ön­nek azért a nagy műért, amelyet a csehszlovák-szovjet barátságnak és a szövetségnek szentelt; fogadja há­gvogó példája. Sztálin nevével épül a világ, az ő nevével indulnak mun­kába a felszabadult dolgozók milliói, az ő nevét dobogja a szocializmust építő gyárak üteme, őt éneklik a traktorok, amelyek új barázdát szánt, va teszik termékenyebbé a felszaba­dult földeket. A népi demokratikus Csehszlová­kia nemzetei békéjét és szabadságát is az Októberi Forradalom földje, a legyőzhetetlen Szovjetúnió őrzi. Hű­séges segítőtárs, amely nem hagyott cserben bennünket soha és amelynek köszönhetjük boldog és reményteljes életünket. Október hadseregének sok­százezer hőse áldozta életét népeink szabadságáért. A mi népünk ezt tud­ja és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 33. évfordulóján a hű­ség, a hála és a végtelen szerétet for­ró üdvözletét küldi a szovjet népek­nek, Moszkvának, Sztálin elvtársinak. A gyárakban és a földeken megáll egy pillanatra a munka. De a gépe ken lengő apró piros zászlócskák, amelyek az élmunkát jelzik, a füleki gyár versenyző műhelyeiben vándor­ló Sztálin szobor és Október fényé­nek sok más eredménye bizonyítják, hogy népeink előtt világossá vált az egyetlen út, amely az emberiség bé kéjéhez és boldogságához vezet: a nagy Októberi Szocialista Forrada­lom, Lenin és Sztálin útja! Horváth László. Iánk kifejezését azért a segítségért, amelyet a mi szövetségünknek nyújt. A mi kongresszusunk igen fele­lősségteljes a feladata. Ki kell tűznie szövetségünk további munkája szá­mára azokat az irányelveket, amelyek szerint tagjaink egész hatalmas tö­mege érvényesüljön a békéért foly­tatott nagy küzdelem szolgálatában, amelyben az egész világ becsületes embereit a Szovjetúnió vezeti győze­lemre. Kötelességünk még inkább megszilárdítani a csehszlovák-szivjet kapcsolatokat, még szorosabban össze­fűzni népünket a szovjet néppel, még szorgalmasabban segíteni hazánkban a szocializmus építését, még serényeb­ben átültetni a szocializmus országá­nak tapasztalatait. Ebben a munkában az Ön irányelveihez fogunk igazodni; tudjuk, hogy ez a siker biztosítéka, ígérjük önnék, hogv becsületesen tel­jesítjük azokat az ú i feladatokat, ame­lyeket II. kongresszusunk tűz elénk, ígérjük, hogy nem fogjuk kimélni az erőt. hogy sikerrel eleget tegyünk szö­vetségünk nemes hivatásának. ígérjük ezt Önnek, mint drága köz­társaságunk fejének, amelv az Ön ve­zetése alatt a Szovjetúnió vezette bé­ketábor szilárd alkotó tényezője, ígérjük ezt önnek, mint a Csehszlo­vákiai Kommunista Párt fejének, amely a Szovjetúnió győzedelmes Kommunista (bolsevik) Pártia példá­ja szerint vezeti népünket a szocializ­mus építésében előre a tóiét és a boldogság biztosítása felé. a béke biz­tosítása felé: Ígérjük ezt önnek, mint a csehszlovák-szovjet szövetség meg­teremtőjének, Önnek, a nagy Sztálin hü tanítványának. Éljen a Szovjetunió, a béke le­győzhetetlen nagyhatalma! Fejlődjék és szilárdul ion tovább a csehszlovák-szovjet barátság, szövet­ség és együttműködés! Éljen szeretett elnökünk. Klement G ftwald. éljen népünk legjobb barát­ja, Sztálin generalisszimusz! i

Next

/
Oldalképek
Tartalom