Uj Szó, 1950. október (3. évfolyam, 227-251.szám)
1950-10-01 / 227. szám, vasárnap
ÜJSZO A hóhérok nem menekülhetnek el a népek igazságszolgáltatása elol 1950 október 1 A szovjet nép mindig nagy tisztelettel viseltetett es viseltetik a dolgozó amerikai nép iránt, Sztálin annakidején dicsérettel emlékezett meg az amerikaiak tárgyilagosságáról. Akkoriban a munkával kapcsolatos tárgyilagosbecsületesságról volt szó. most pedig az egész becsületes emberiség elátkozza a gyilkosokat és haraggal szemléli, miiven cinikus hidegvérűséggel semmisítik meg az amerikai repülők Korea békés lakosságát, hogyan folytatnak az amerikai hadsereg zsoldosai az Egyesüt Nemzetek Szervezetének zászlajába burkolózva könyörtelen háborút a kicsinv békeszerető nép ellen, amely a maga módján, kívülről jövő beavatkozás nélkül akarta eldönteni sorsát. Az amerikai nép viszonvlag rövid történelme során sokmillió becsületes dolgozót és kiváló embert adott a politika, a tudomány, a technika, a művészet és az irodalom területén. Ezeknek nevét tisztelettel említi nemcsak az amerikai nép, de az egész hálás emberiség is. A mai Amerikában van egy név, amelyet a világ becsületes emberei egyre gyakrabban eitenek ki haraggal és gyűlölettel. Ez a név Harry Trumannak, az USA mostani elnökének neve. Truman küldött először Japánba atombombákkal terhelt repülőgépeket. Most is azt mondia: „Nem habozok ismét alkalmazni az atombombát, ha szükség lesz rá." „Szükséglet pedig Truman mindig talál. Ha pedig maga nem találna, feltétlenül sugalmaznak neki wallstreeti megbízói. Nem olvashatjuk gúnyos mosoly MIHAIL SOLOHOV*) nélkül Truman életraizát. Előttem | fizet urainak: lábuk elé helyezné a fekszik a Reuter ügynökség röviddel ! nagy Kínát és Vietnamot. Lábuk elé Truman elnökké választása után kö- | helyezné az egész földkerekséget, de zölt egyik cikke, amelvnek címe: „Az . csápjai rövidek és a háború ellen, az egyszerű embernek sikerült." A cikk atombomba alkalmazása ellen szavazó hízelkedve írja le Truman külsejét és . népek megakadályozzák, hogy ezek a öltözékét. Azt sem mulasztia el kö- i csápok megnőjenek. A Koreában fo-\ zölni, hogy az elnök jobban szereti a j lyó amerikai fegyveres intervenció árcsokornyakkendőt. Meg kell mondani, I tatlan áldozatainak tízezreiért nemhogy a nürnbergi perben elitélt né- . csak a véreskezű hóhérok, a MacArmet fasiszta háborús bűnösök között szintén sok nyakkendőkedvelő volt. A dolog lényege azonban mégis abban van, hogy nem nyakkendővel, hanem kőtélhurokkal a nyakukon fejezték be bűnös életüket. Ami pedig az államvezetőnek olyan személyi vonásait illeti, mint a lángelme hiánya, ami a diamas öröm érzését kelti az „átlagembert", „arany középútat" vagy röviden szólva a középszerűséget dicsőítő amerikaiakban, akkor nem sz bad elfelejtni egy tényt: a fasizmus felé haladó németek annakidején nem kevésbbé lelkesedtek azon. hogy „führerük" „mindennapi ember" és hogy mindössze egyszerű „gefreifer". Tudjuk mibe került az emberiségnek az „egyszerű német gefreiter" tehetségtelen középszerűségének uralma. Ez az „egyszerű gefreiter" esztelenségében világuralomról álmodozott. Sajnos, a tőke mágnásainak utasítására most a gonosz középszerűség van uralmon Amerikában. Amerika milliárdosainak — a Morganoknak, Dupontoknak, Rockefellereknek —, akiknek egész rablótevékenvsége életük végéig sötétben folyik, akik félnek a napvilágtól és a dolgozó emberek becsületes szemétől, azt akarják, ( hogy ne lángelme, hanem egyszerű engedelmes szolga üljön a Fehér Házban. Truman lakájj engedelmességgel thurok és azok vétkesek, akik esztelen áilati kegyetlenséggel, vadul gyilkolták Korea békés lakosságát, de vétkesek mindenekelőtt a Wall Street urai és hű szolgájuk, Truman is. Hová meneküljön majd a népek igazságszolgáltatása elől! Az emberi lelkiismeret és becsület ítélkezése nem ismer kegyelmet! Truman a múltban a Ku-Klux-Klan tagja volt. Truman az emberi aljasság megtestesülése, ma a Fehér Ház álszenteskedő lakója, egyetlen beszédét sem kezdi vagy fejezi be Isten nevének említése nélkül. Lelkiismeretlenül spekulál az egyszerű amerikaiak vallásos érzéseire. Nem nyugaton kél a hainatpír, nem nyugaton kel fel az életet adó nap. Az emberiség sohasem követi a tőke bérenceit. Topogjanak csak buzgón a földgömb körül a Hitler módjára tábornoki egyenruhába bujtatott amerikai Marlborough-k, amíg nem kapnak alapos leckét! Kiáltozzék csak a Fehér Ház „ájtatos" lakója, hadonászszék csak az atombombával! Dörzsöljék csak kezüket az amerikai hadiipar fökolomposai a profitvárásban! Próbálja csak Amerika korrupt sajtója és rádiója rágalmazni a szovjet népet és Kommunista Pártját! Sebezhetetlenek vagyunk! A kommunizmus halhatatlan eszméi és ügyünk igazsága bizton védelmeznek bennünket. A két félgömb becsületes dolgozó emberei velünk vannak! Népünk szülte a dolgozó emberiség nagy vezérét, Lenin és Sztáľn lángelméjének köszönhet iíik a hősi Bolsevik Párt és a szoviet hatalom megteremtését. Sztálin lángelméjének köszönheti a világ, hogv a civilizáció megmenekült, hogy a dolgozó emberiség és a világ jövője megmenekült a fasiszta rabságtól. Míg a tőke bérenceí ú i háborúról zajonganak, Sztálin értékes hozzájárulással gazdagítja a tudomány kincsesházát, nyelvtudományi művet alkot. Amíg a harmadik világháborún nyerészkedni akaró gyenge idegzetű emberek új, borzalmas vérontásról beszélnek — a Sztálin lángelméje által lelkesített szovjet nép átalakítja a természetet, erdőket ültet, hatalmas vízierőművet teremt a Volgán, csatornákat épít, hatalmas sivatagokat öntöz, mindent megtesz, hogy az ember élete szebb, ragyogóbb legyen! Az alkotómunka óriási lendületében az egész haladó emberiség a szovjet hatalomnak és a szoviet kormány változatlanul békeszerető kifloolitikájának új, ragyogó me<?nvilvánnlását látja. A dolgozók százmilliói mindenünnen szeretettel és hittel nyújtják kezüket Sztálin felé. A csehszlovákiai magyar dolgozók lapjának felszava az 1950. évre az UJ SZÓ minden magyar dolgozó kezébe cA venténySLcg lovagja írta: JORGE AMADO Részlet Jorge Amado brazil írónak a „Reménység lovagja" című regényéből, amily Carlos Prestesnek, a brazil kommunista párt főtitkárának és munkatársainak küzdelmes életéről és népéért vítX>tt harcairól szól és arról a ffl/alázatosságról, ahogy a brazil tőkések kopói bánnak a nép szabadságáért küzdőkkel. A domboldalról jól lehet íátni a Város fényeinek csillogását. Szép Rio de Janeiro; az ezüst hold alatt villanylámplk görbe vonala szegélyezi a tenger haragos zöldjét. Az asszony fülébe behatol a város életének zaja, autók tülkölése, újságárusok kiáltozása, mentőkocsi szirénája, villamosok csörömpölése, mély férfihangok s egy női kacaj. Auguste felfelé halad a dombon s megáll egy pillanatra, hogy magába szívja az élet üzenetét, amit a városból hoz feléje a szél. Arca felismerhetetlen, sebhelyekkel telt, tágult szemei koriktásan merednek előre, haja zilált. Rettenetesen elverték a pribékek s ö vonszolja testét felfelé a dombon; már eltűnnek előle a város fényei, a Carioca-sétány zajai, melyek egy pillanatra visszazökkentették az életbe. Vonszolja testét felfelé. Nehéz ez az út, ő rettenetesen fáradt s minden lépés fájdalmakat szakít fel testében. Fáj mindene, azelőtt sohasem gondolta volna, hogy ekkora tájdalom férjen egy emberbe. Lábai óriásira dagadtak, mintha láncon lógnának csípöcsont j álról s ahányat lép, szörnyen fájnak. Lassan lépdel, rettenetesen sajog a teste, szeme elborul, nem látja a város fényeit, sem a tenger felet tezüstlő holdat, hangokat sem hall már, semmit sem érez, csak testének mérhetetlen fájdalmait s mázsás lábait, amelyek neim akarnak többé engedelmeskedni. Fogait összeszorítja, próbálja a járást, halad felfelé, rongyait meglobogtatja a szél s úgy érzi, hogy megáll a szíve. Arca nemrég még komoly, okos, tiszta asszonyi arc, most formátlan daganattá verv*. Elmosolyodik. Az j irtott eszébe, hogy milyen boldog élom, milyen nagyszerű, megváltó pihenés lesz mindezek után a halál. Próbálta a járást, de lábai nem engedelmeskedtek, testében csak rettenetes fájdalom él, birtokába vesz; egész valóját. A rendőrfőnök melléje lép, a különleges rendőrség, a po.itikaá rendőrség pribékjei körülfogjak, egyik meglöki a vállát: —• QyerünkI Auguste alig beszélte az ország nyelvét, de igyekezett megérteni, amit mondanak- Óriási erőfeszítést tesz, aztán a fájdalom elhatalmasodik a testén, az ?gy és a vállak indulni akarnak, előre lendülnek, de a láv w nejrn mozdulnak helyükrőlAuguste félig nyílt szíjjal arcra bukik a száraz füvekre és a porladó sárra. A rendőrfőnök ordított: — Micsoda cirkusz ... Állítsátok lábra! A rendőrök gumibotja lesújt ®z asszonyra, ütik-verik, ahol érik, fejét, vállait, veséjét, derekát. A rendőrfőnök mellé lép és ragyogó csizmájával belerúg az asszony halántékába: — Kelj fel, te ringyó! Auguste nem Iád ja, k:k verik, csak a fájdalmat érzi, amint ide-oda cikkázik testén, veséiről a bordáira, mintha egy hegy dőlne fölébe. Tíz ember ordít, üti-veri, tapossa. Lehetséges, hogy ott a domb alatt a világ egyik legszebb fővárosa él, a tiszta, festői utcákori épeszű emberekkel és asszonyokkal? Itt a vrros felett egy asszony fekszik a porban s tíz férfi rúgja ós veri, szidalmazza, tapossa, a legjobban öltözött férfi mosolyogva rúg a fejébe s üvöltése túlharsogja a világ minden hangját: — Felkelni! Felkelni! Felkelni! Mintha távolról szemlélné, hogy mit tesznek vele, agyát erőlletl, hogy emlékezzék. Csak azt érzi, hogy verik. Tudja, azt akarják, hogy álljon fel és menjen tovább előre. Meginit a fejébe rúgnak. Négykézlábra áll szörnyű erőfeszítéssel, küzd, harcol faradt teste ellen ez a gyenge, törékeny asszony, már nem is olyan, mintha asszony volna, már nem is olyan, mint egy emberi lény. Azelőtt erős asszony volt Auguste Elise Ewert, a kommunista Harry Bergernek a felesége- Ugyan ki ismerne rá ebben a gumibotok és rúgások közül kiemelkedő rongytömegben, formátlan, tönkrevert húscafatokban? Pedig ebben a tönkretett testben óriáeí szív dobog, nagyobb, minit az egész világ, nagyobb, mint a gyűlölet és nagyobb, mint a fájdalom. Ez a szív emeli most feil és indítja neki a meredeknek. Végtelen ez a meredek, ta Ián évekig is eltart, amíg felér... A rendőrfőnök ráröfög pribékjére: — Nem megmondtam? Tiszta cirkusz! Újra belerúg. Az asszony ismét a földre bukik, négykézláb, gyökerekbe és füvekbe kapaszkodva kúszik előre. Mögötte baladnak a rendőrök, rugdossák, átkozzák, közben hangosan röhögnek, vidímak és boldogok; ez a legrettenetesebb az egészben, hogy egy csepp italt sem ittak, teljesen egészségesek és épelméjűek s ezt hiszik magukról, hogy emberek. Halad előre a szörnyűséges felvonulás a holdfényes éjszakában. Hogy tudnak ennyire fájni a vesék? Valaha egy kis német falu utcáin járt ez az asszony, a tiszta tereken sört ittak az emberek, nevetgéltek, daloltak. Lehetséges, hogy valaha ő is ott volt közöttük? Auguste Kínára emlékezik, ott élt valaha, ahol most felszabadító harcit vívta a nép. Hirtelen hosszú, okos beszédek, előadások villannak az eszébe ... Nem! Mindebből semmi sem igaz! Semmi sincs a földön, csak fájdalom és erős férfiak, akik röhögnek és kínozzák ... Mászik, csúszik felfalé. Lent a domb alatt a különleges rendőrség piszkos épülete feketéllik. Éjfélkor jöttek érte; 6 már várta a pribékeket minden éjjel, ilyenkor vitték ei, hogy verjék, botozzlk, kínozzák egészen reggelig. Egy hónapja, hogy verik s talán örökké így fog tartani. Éjfél előtt a test az előző napi verésre emlékezik, elérkeznek a várakozna szörnyű percei, amelyek még borzalmasabbak, még rettenetesebbek, minit amikor tényleg nekiesnek törékeny asszonyi testének, amikor ütik, verik, rúgják, gumibottal, korbáccsal, csizmásan. Amikor beköszönt a reggel világossága, Auguste már nem érzi az ütéseket, ilyenkor túl van az injekciókon is, amivel ájulásaibói térítik mag'ához s várja, hogy mozdulásra kéiptelen testét bevonszolják piszkos cellájába, ahol a fájdalom, az éhség, a szomjúság a lakótársa. Ma éjjed is átélte a várás borzalmas perceit, végre megjöttek kínzói, hogy magukkal vigyék. Ma éjjel nem verni vitték, elvezették egy épület mögött a domb felé s elindították ezen a meredek dombtetőre. Auguste nem tudja, mi vár ráFelértek a dombra s az asszony állig felfegyverzett rendőrök csoportját látja, nem veszi észre, hogy a pribékek között ott áll férje is. Auguste tudta, hogy férje épolyan szenvedéseken ment át, mint ő, hiszen sokszor együtt is verték őket, mégsem tudott most ráismerni erre a vérző hústömegre. Harry Berger azelőtt kövér ember volt, most egy előregörbült, félmeztelen, sovány test mered elébe. Nem ismert rá férjére. Odahozták melléje. Inkább érezte, minit tudta, hogy a férje. Köréjük gyűlt a különleges rendőrség és az államrendőrség csoportja. Ugylátszik, fontos kihallgatás lesz. Most a rend őrfőnök áll eléjük s halk, szelid hangon beszélni kezd. — Idehallgassanak!. .. mindent elmondhatnak, amit tudnak, nincs semmi értelme a további titkolózásnak, hiszen a rendőrség már mindent tud. Szépen mondják meg, hol van Prestes és a többi forradalmár. Mondják meg nyugodtan és megszabadulnak minden további kellemetlenség tői. A férj és feleség egymásra néznek. Harry borzalmas erőfeszítéssel mosolyogni próbál az asszony, végtelen gyengédséggel s erős, mély szerelemmel szól: — Nagyon megkínoztak, kedves? Harry felelni akar, de a rendőrök közbeugranak, hátha veszélyes konspirációt sző itt ez a két kommunista és fontos titkokat közölnek egymással. A gumibotok villognak, csattannak az ütések, a rendőrfőnök üvölt: •— Szóval, nem akartok beszélni? A rendőrök letépik róluk a ruhát s röhögnek. Auguste kezébe nyomnak egy ásót, hogy ássa meg vele férje sírját. A hold ezüstös árnyában ott áll a meztelen, összevert testű a asszony, reszket a hidegtől, kezében az ásó. Harry odaszól neki: — Ne bánkódj, szívem, mi nemsokára meghalunk, de a nép tovább él és felszabadítja magát. Auguste teste erőre kap, ásni kezd, folyik a munka órákon át, gyötrelmesen fáj a test, nem bírja m'.r, de győz az akarat és elkészül a sir. Odaállítják a gödör elé a férfit, be akarják kötni a szemét, ő nem engedi. A rendőroszitag feléli a kivégzéshez, elöl egy főhadnagy, vezénylésre kivont karddal. A rendőrfőnök ismét megszólal: — Még van idő. Még beszélhet, tek... Harry Berger az asszonyára néz, reá mosolyog, búcsút int. A főhadnagy felemelt kezében áilä a kard és a halálos parancs egyre késik. A rendőrfőnök őrjöng, tajtékzik dühében, hiszen itt valami rettenetes dolog történt: ez a két meztelen, tönkreéhezett, agyonvert, halálrakínzout rab ezerszer erősebb, mint ő, minden válogatott pribékjével együtt! Mi ez az ismeretlen erő, amely ennek az embernek és ennek az asszonynak szívében él s amely erősebb és hatalmasabb, minit a géppisztolyok, mint a fájdalom, minit a szerelem és mint a halál? Micsoda emberek ezek a kommunisták? A rendőrfőnök kicsinynek, gyengének érzi magát, eddig soha nem érzett gyűlölet lángol fel benne. Paran. csot parancs után ordít. A rendőrök odavonszolják Bergert Auguste mellé, az asszonyt a földre teperik s jön az új parancs: — Megerőszakolni a nőt! Mindanynyian! Auguste rámosolyog férjére. Az ő titkaikat sohase fogjiák megismerni. Mindketten behunyják szemüket, a rendőrfőnök odaugrik Berg érhez s felfeszíti szemhéjait, » hogy lásson, hogy nézzen. A rendőrök rávetik magukat a nőre. Felhő fátyolozza el a holdat, a táj sötétbe borul, a rendőrfőnök reszket dühében. Ez a két kommunista még mindig nem beszél s zuhognak tovább az ütések és » rúgások, csattog a puskatus, a gumibot, a két megkínzot testből csorog a vér, erőtlen sóhajaik röhögésbe fúlnak. Minden szó igaz, amit most elmondtam néktek. Itt történt mindez, hazám fővárosában, Szent Antal dombján, a különleges rendőrség épülete fölört. Levágnák Auguste melleit és átszúrták férje testét, de ajkaikat egyetlen szó sem hagyta ed. A rendőrök szive tele gyűlölettel: a kommunista férfi, a kommunista aszszony erősebb náluk- Csorog a vér és röhögés hangzik Szent Antal dombján. A rendőrök elrakják a kést... Rio die Janeiro föllöt t hajnalodik* GYÖRY DEZSŐ: A veszedelmes ember Győry Dezső könyvében Czabán Samunak, a magyar munkásmozgalom egyik mártírjának életét dolgozta fel. Régóta várjuk már az ilyen természetű írásokat, hisz hőseink, mártírjaink életében annyi regénybe kívánkozó nevelőérték van — ezidőszerint még megíratlanul —, melyek a művészi feldolgozás nagy lehetőségeivel a szocialista embernevelést jelentősen elősegítenék. Czabán Samu csizmadiamester fiából lett falusi tanítóvá. Már gyerekkorában is küzd ugyan az úri világ becstelenségei ellen, de csak a munkásmogalom szelétől érintve tudatosodik benne célja és a megoldás útja. Harcol a nagybirtokosok és a nagytőkések kormányának politikája ellen, sztrájkot szervez, cikkeket ír, tanítja a falut, építi a munkásparasztszövetséget a maga körében. Összefog ellene kartársaitól kezdve a miniszterelnökig a reakció, rosszabbről rosszabb helyre vezénylik, majd felfüggesztik állásától. A proletárdiktatúrában való aktív részvétele miatt kénytelen Csehszlovákiába menekülni. Dolgozik tovább, a klerikális-soviniszta nevelés mérgétől akarja megmentem az ifjúságot. Csehszlovák és magyar reakció együtt akarja lehetetlenné tenni. A Felvidékre bevonuló Horthy-tisztek megkínozzák, de végzett munkájából, eiveiből, törekvéseiből egy hajszálnyit sem hallgat el. „ ... meggyőződéses forradalmár vagyok. Hiszem, hogy a magyar nép ooldogulásának útja a szocialxüuus útja." Célja megvalósulását, a szovjet hadsereg győzelme .nyomán született szabad életet már nem érte meg. A z írónak kezdettől .sikerül Czabán Samu e-uberi értékét, tiszta jellemét érzékeltetni és bemutatni a családi élete és politikai küzdelme közötti teljes összhangot. A tanító munkáját a család melege teszi eredmenyesebbé a politikai harcok területén is. Azokon a tényeken keresztül, melyekbe Czabán Samu beleütközik, jól érzékelteti az író az úri világ és a nép egymástól való teljes elszakadtságát, ír a dolgozó nép kiszolgáltatottságáról, emberibb lehetőségekért vívott harcáról. Részletes képet akar festeni a múltról, beszél a régi választásokról, nemzetiségi kérdés kezeléséről, sztrájkokról, munkanélküliekről, a halálos fojtogatásban eltorzult falu erkölcséről. Ennyi minden nehezen fér el egy kötetben s ebből következik a mü egyik főfogyatékossága: az ábrázolás sok helyt vázlatos, az alakok csak néhány vonással megrajzolt jó vagy rossz emberek, nincsenek egyénítve. Hiányossága a könyvnek, hogy a fejlődést nem ábrázolja, nem motiválja kellőképpen Czabán Samu életében sem. Tanítóságának első éveiben már majdnem olyan kész ember, mint ősz fejjel. A munkásmozgalommal való találkozása csak tudatosltja benne célját, de további személyiségalakító jelentőségét már nem látjuk. Megtudjuk, hogy kiábrándult a szociáldemokratákból, de nem vehető ki élesen a további útja, hogy mennyire kapcsolódott a kommunista mozgalomhoz és mit jelentett ez számára. Itt érezzük a könyv egyik aránybeli fogyatékosságát: keveset beszél a tanító majdnem 20 éves csehszlovákiai harcáról (13 oldal), pedig itt lehetett volna bemutatni, mit nyert Czabán Samu a Tnupkásmozgalorntól, szélesebben felrajzolni, kik küzdöttek vele együtt a reakció ellen. Győry Dezső könyvének Ifjúságunk nevelésében jelentős szerepe lesz. Czabán Samu teljes emberségének, következetes harcának művészi formában való megírásával követendő példát állított elénk, a század elejének bemutatásával pedig segít lerombolni a mult hazug illúzióit és hozzájárul egy egészséges történetszemlélet kialakításához. Czlne Mihály. (A budapesti „Csillag" 32-i számából.)