Uj Szó, 1950. október (3. évfolyam, 227-251.szám)
1950-10-22 / 245. szám, vasárnap
VÍLÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! artós békéért , népi demokráciáért! A Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának hetilapja * Bukarest 42. (l<92.) • 1950 a-któber 22. Ara 50 fiitér A koreai nép hősi harca szabadságáért és függetlenségéért Tmmár négy hónap óta vívja hősi harcát a bátor, kitartó, szabadságszerető koreai nép az amerikai imperialisták állig fölfegyverzett rablóhadai ellen. Az USA imperialistái azt a célt tűzték maguk elé, hogy Koreát amerikai gyarmattá, a Szovjetunió és Kína elleni támadás katonaistratégiai felvonulási területévé változtassák, hogy leigázzák Korea népét, elfojtsák az ázsiai népek nemzeti-felszabadító mozgalmát. Az a háború, amelyet a koreai nép vív az amerikai beavatkozók ellen — szent felszabadító háború. A hős koreai nép minden kor számára példamutató, fényes lapot ír be hazája történetébe, a népeknek függetlenségükért, az imperialista agresszorok ellen vívott harcai történetébe. A koreai nép küzdelmét az egész békeszerető emberiség támogatja. Világszerte az egyszerű emberek százmillióinak szíve együtt dobban a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Néphadserege hős katonáinak szívével, a koreai férfiak és nők szívével. A földkerekség valamennyi becsületes emberét mélységesen felháborítja az amerikaiak véres koreai intervenciója. A béke, a demokrácia és a szocializmus egész hatalmas tábora teljes sikert kíván a sbkat szenvedett koreai népnek igazságos, felszabadító harcában, kívánja, hogy nagy, igazságos ügye teljes diadalt arasson. A népek békéjét, szabadságát és függetlenségét, értékelő minden ember magasztos érzései jutottak kifejezésre abban a választáviratban, a.*nelyet I. V. Sztálin küldött a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa elnökének, Kim Ir-Szennek, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és / a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetsége közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének második évfordulója alkalmából. I. V, Sztálin ezt írta: „Kívánom, hogy az országa függetlenségét hősiesen védelmező koreai nép sikeresen fejezze be évek óta tartó küzdelmét az egységes, független, demokratikus Korea megvalósításáért." A koreai nép, amely szülőhazájának függetlenségét, becsületét és szabadságát védelmezi a fronton és a hátországban egyaránt, határtalan önfeláldozásról, hazafiasságról és hősiességről tesz tanúbizonyságot. Az amerikai intervenciósok, akik háborús kalandjuk „víllámsikérére" számítottak, már nem egy irtózatos csapást kaptak Koreában és a harcok során több mint 60—70.000 embert veszítettek. Az USA bűnös vezetői, felbőszülve támadó terveik kudarcán, látva azt a közvetlen veszélyt, hogy a tengerbe szoríthatják őket, nagyszámú szárazföldi alakulatot, haditengerészeti és légierőket mozgósítottak és irányítottak Koreába a Csendesóceán vidékéről és bevetették a földközitengeri flotta egy részét — beleértve a tartalék-hadihajókat is. Miľ'-ám ilymódon számbeli fölényhez. íutottak, visszavonulásra kényszerítelek a Néphadsereget. A beavatkozók, e!érv» a 38. szélességi fokot, betörtek északra, azzal a szándékkal, hogy a békés lakossággal szemben alkalmazott véres terror és hallatlan gaztettek révén letörik a koreai nép győzniakarását, harci szellemét és egész Koreát meghódítják. Az amerikai gyilkosok továbbra is az Egyesült Nemzetek Szervezetének nevével takargatják a háború elhúzásának és az agresszió kiterjesztésének rabló terveit, véres gaztetteiket, amelyek mellett elhalványulnak a hitlerista haramiák aljasságai. Október 7-én az ENSZ közgyűlése, a földkerekség lakossága többségének akarata ellenére, törvénytelen határozatot hozott, amely megengedi az Egyesült Államok és cinkosaik csapatainak, hogy kiterjeszszék a koreai támadó * háborút és megszállják egész Koreát. Ez a szégyenteljes határozat, amelyet az ENSZ-ben az amerikai háborús uszítók által ellenőrzött, hírhedt „többség" erőszakolt ki, szöges ellentétben áll az ENSZ alapokmányával és lábbal tiporja a nemzetek közötti kapcsolatok öszszes jogi és erkölcsi szabályait. Ez a határozat újra meg újra megmutatja, hogy az USA bűnös vezetői, akik azzal kezdték a koreai támadó háborút, hogy törvénytelen módon felhasználták az Egyesült Nemzetek Szervezetének zászlaját, újból bitorolják e szervezet tekintélyét azzal a céllal, hogy rabló világuralmi terveiket valóraválthassák. A koreai hábörú kiterjesztéséről szóló október 7-i határozatot formailag 47 szavazattal 5 ellenében fogadták el a közgyűlésen, heten pedig tartózkodtak a szavazástól. Köztudomású azonban, hogy ez a 47 szavazat semmiesetre sem képviseli az országok népeit. E szavazatok közé tartozik például Csang Kai-Sek úgynevezett képviselőjének szavazata, azé a bábué, amelyik önmagán kívül senkit sem képvisel. A többi 46 ország lakossága mindössze 660 millió ember, akiknek azonban igen nagy része aláírta a stockholmi felhívást és határozottan elítéli az amerikaiak koreai agresszióját. Az az öt ország pedig-, amelyeknek élén a Szovjetunió áll, s amelyek a határozat ellen szavaztak — hozzávéve a Kínai Népköztársaságot, amely ugyancsak erélyesen állástfoglalt a határozat ellen —, 722 millió embert képvisel. A határozat ellen szavazó országok — hozzávéve a szavazástól tartózkodó országokat, amelyek legalább is nem támogatják a határozatot s ehhez még hozzászámítva egy országot, amely fenntartja magának azt a jogot, hogy később szavazzon —, összesen egymilliárd 196 millió embert képviselnek. így hát a 60 ENSZ-tagállam küldöttei által képviselt egymilliárd 855 millió főnyi lakosságból csupán 660 millió lakost, vagyis az ENSZ-tagok által képviselt összes országok lakosságának egyharmadát képviselő küldöttek szavaztak a törvénytelen határozat mellett! A világ közvéleménye joggal értékeli úgy ezt a vérszomjas határozatot, mint a ENSZ történetének egyik legszégyenteljesebb döntését és létrehozásáért a fő felelősséget az USA-ra hárítja. Ugyanakkor az USA vezetői „szavazógépezetüket" felhasználva, elutasították a koreai kérdés békés rendezésére irányuló javaslatot, amelyet a Szovjetunió, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság, a Bjelorussz Szovjet Szocialista Köztársaság, Lengyelország és Csehszlovákia küldöttsége nyújtott be, azt a javaslatot, ámely az USA ama próbálkozásai ellen irányul, hogy koreai agresszióját kiterjeszsze, azt a javaslatot, amelyet a földkerekség lakosságának túlnyomó többsége támogat. A világ népei nem akarnak háborút. A népek a békéért küzdenek. A világ minden jóakaratú A szovjet küldöttek megbízása a Békehívek második Világkongresszusára Mi, a Szovjetunió munkásai, parasztjai és értelmiségi dolgozóinak küldöttei, akik összegyültünk a béke híveinek második összszövetségi Konferenciájára, kifejezést adunk teljes együttérzésünknek a világ öszszes békeharcosával, akik a Békehívek második Világkongresszusának zászlaja alatt egyesültek. Több mint száztizenöt és félmillió szovjet ember, a Szovjetunió egész felnőtt lakossága aláírta a Békehívek Világkongresszusa Állandó Bizottsága stockholmi felhívását, kifejezte népünk megingathatatlan akaratát a békéért vívott harcban. A szovjet embereknek, akik nagy munkával megvalósították a háború utáni újjáépítést, hatalmas terveket valósítanak meg az ipar és a mezőgazdaság továbbfejlesztése terén, akik óriási vízierőműveket építenek és sivatagi öntözőrendszereket létesítenek, alapvető érdekük a nemzetközi biztonság megszilárdítása. Országúnk minden népe egyöntetűen helyesli és támogatja kormánya sztálini békepolitikáját, amely a mai felszült nemzetközi helyzetben újból megmutatta, hogv változatlanul a békére és együttműködésre törekszik valamennyi országgal, amikor az ENSZ Közgyűlésének ötödik ülésszakán javasolta, hogy vizsgálják meg „az új háborús veszély elhárításáról s a népek békéjének és biztonságának megszilárdításáról szóló nyilatkozatot". „A béke mellett állunk s megvédelmezzük a béke ügvét!" — Sztálin elvtársnak, nagy vezérünknek ezek a'szavai első parancsolata szocialista államunknak, a békés hatalomnak, amelyben az agressziónak nincsenek és nem is lehetnek hívei. A sokmilliós szovjet nép a megvetés szégyenbélvegét süti az imperialista háborús uszítók és háborús propagandisták bűnös cselekményeire, akik emberek pusztítására uszító dühös felhívásokkal mérgezik a nemzetközi légkört, a viszály magvát hintik el a népek kőzött és szítják a szörnyű fegyverkezési hajszát. A világuralom meghódítására törő terveik megvalósítása közben az imperialista agresszorok barbár háborút folytatnak a szabadságszerető koreai nép ellen, elfoglalták Taivan kínai szigetet, elnyomják Vietnam, Maláj és Indonézia szabadságharcra kelt népeit, felfegyverzik NyugatNémetországban a volt hitleristákat és háborús felvonulási területté változtatják Japánt. A béke híveinek ilyen körülmények között minden országban ki kell szélesíteniök és fokozniok kell békevédelmi tevékenységüket, még szorosabbra kell tömöríteniök soraikat és politikai és vallásos meggyőződésüktől függetlenül, emberek újabb millióit kell bevanniok a békéért vívott harcba, mindenkit, akinek drága a béke, a szabadság és civilizáció. Az imperialista háborús gyújtogatok egyformán fenyegetnek minden népet, tehát a béke védelme a világ valamennyi népének ügye. A Szovjetunió második összszövetségi Békekonferenciája az egész szovjet nép akaratát kifejezve, teljes egészében támogatja a Béke Hívei Világkongresszusa Állandó Bizottsága elnökségének prágai ülésszakán hozott határozatait és megbízza a második Világkongreszszuson résztvevő képviselőit, hogy 1. jelentsék ki, hogy az egész szovjet nép változatlan odaadással viseltetik a béke ügye iránt, kész, hogy szilárd eltökéltséggel a béke valamennyi országában élő, valamennyi hívével vállvetve küzdjön a háború veszélyének elhárításáért, a tartós és állandó béke biztosításáért; 2 erősítsék meg. hogy a szovjet nép hajlíthatatlanul követeli az atomfegyvernek, mint az agresszió és emberek tömeges megsemmisítése fegyverének eltiltását és annak a kormánynak háborús bűnössé nyilvánítását, amely elsőként alkalmazza ezt a fegyvert; 3. jelentsék ki, hogy a békéért küzdő valamennyi harcossal együtt követeljük mindennemű fegyverzet csökkentését és hatékony ellenőrzés bevezetését az atomfegyver ellen irányuló tilalomnak és a fegyverkezés csökkentésének végrehajtására; 4. követeljék a fegyveres agreszszió és a népek belügyeibe történő külső beavatkozás elítélését. Adjanak kifejezést a Kongresszuson haragos tiltakozásuknak az amerikaiak Koreában folyó fegyveres agressziója ellen, az amerikai repülőgépeknek Korea békés lakossága ellen intézett barbár bombatámadásai miatt, szólítsák fel a földkerekség valamennyi becsületes emberét, követeljék a koreai háború azonnali megszüntetését és valamenynyi külföldi csapat kivonását; 5. követeljék az új háború propagandájának legszigorúbb eltiltását és e bűnös propagandát űzők felelősségrevonását. Javasolják a Kongresszuson a háborús gyújtogatok névsorának összeállítását, hogy a világ valamennyi népe megismerje a haladó emberiség ellenségeit, e leggaládabb bűnösöket. Mi, a Békehívek második összszövetségi Konferenciájának résztvevői felhívjuk a béke valamennyi hívét, hogy fáradhatatlanul gyarapítsák és tömörítsék soraikat. Felhívjuk őket, egyesítsék erőfeszítéseiket, hogy hatalmas és egységes tettekkel megbénítsák a háborús gyújtogatok cselszövényeit. Szilárd meggyőződésünk, hogy a béke erői hatalmasabbak a háború erőinél. A békének le kell győznie a háborútl A béke legyőzi a háborút! emberének haragját és felháborodását váltják ki az USA imperialistáinak dühödt kisérletei, hogy a koreai nép elleni agressziójukat az ENSZ-re rákényszerített törvénytelen határozataik leple alatt kiterjesszék. Ilyen körülmények között elsőrendű, életbevágó jelentőségre tesz szert a nemzetköz: szervezett békeharc frontjának kiszélesítése és megerősítése, az Állandó Bizottság prágai javaslatainak támogatása, valamennyi ország tevékeny előkészületei a Béke Híveinek IL Világkongresszusára. A béke hívei világmozgalmának programja: az atomfegyver betiltása, mindennemű fegyverkezés csökkentése és e csökkentés fölötti ellenőrzés bevezetése, az agresszió és a népek belső ügyeibe való, kívülről jövő fegyveres beavatkozás elítélése, a koreai kérdés békés rendezése az Egyesült Nemzetek Szervezetének keretén belül, az új háború propagandájának betiltása — ez a békeszerető népek válasza az imperialista háborús bujtogatok mesterkedéseire. Eddig már mintegy 500 millió aláírás gyűlt össze világszerte a stockholmi felhívásra. Az emberiség egynegyed része „,nem"-et mondott a háborúnak, tettekben juttatta kifejezésre a háborús uszítók elleni harccal kapcsolatos álláspontját. A Szovjetunióban 115,514.703-an írták alá a stockholmi felhívást, vagyis az ország egész felnőtt lakossága. Kínában e történelmi okmányon már 190,191.794 ember aláírása" áll. A napokban a Szovjetunióban megtartott II. összszövetségi békeértekezlet a szovjet embereknek a világbékére irányuló elszánt egységes akaratát fejezte ki. Az értekezlet megmutatta, hogy a nagy Sztálin vezette Szovjetunió a béke hívei nemzetközi mozgalmának élcsapata, zászlóvivője annak a harcnak, amely a tartós békéért és a népek közötti barátságért, a háborús gyújtogatok: az emberiség ellenségei ellen folyik. A Szovjetunió összes népei egyöntetűen támogatják kormányuk sztálini békepolitikáját, amely hajthatatlanul demonstrálja változatlan békeakaratát. A Béke Híveinek II. összszövetségi Értekezlete abban az utasításban, amelyet a Béke Hívei II. Világkongresszusára kiküldött delegátusainak adott, megbélyegezte az imperialista háborús gyújtogatok bűnös cselekedeteit, teljes szolidaritását juttatta kifejezésre a világ valamennyi békeharcosával és megbízta a küldötteket, hogy az egész szovjet nép nevében erélyesen tiltakozzanak az amerikaiak koreai agreszsziója ellen, valamint az ellen, hogy amerikai repülőgépek barbár módon bombázzák a békés koreai lakosságot; megbízta őket, hogy szólítsák fel a földkerekség minden becsületes emberét: követeljék a koreai háború azonnali beszüntetését és az összes külföldi csapatok kivonását. A hazája szabadságáért, becsületéért és függetlenségéért vívott harcában a koreai nép a világ valamennyi békeszerető emberének szolidaritására támaszkodik. A koreai nép ügye — igaz ügy, és győzni fog! Éljen a hős koreai nép, amely 'gazságos felszabadító harcot vív az amerikai beavatkozók elleni