Uj Szó, 1950. október (3. évfolyam, 227-251.szám)

1950-10-14 / 238. szám, szombat

1950 október 14 -— -UJSZÖ Mii kaplak a parasztasszonyok a kolhozélettöl ? A kárpátaljai parasztküldöttséggel Magyarországon járt Bodó Mária írja: A magyar falvak asszonyai mindenütt nagy örömmel és érdeklődéssel fogadtak bennünket. Kérdezgetnek sokfélét tőlünk, mi is tőlük. Többnyire percek alatt kész a barátság közöttünk és nem egy asszony nevét írtam már fel, akinek otthonról írni akarok és akik megígérték, hogy megírják nekem falujuk életének, a saját életüknek további fejlődését. A magyar dolgozó parasztasszonyok is jól belekóstoltak a szabadságba és ez meglátszik öntudatos magatartásukon. Különösen a termelőszövetkezeti csoportok asszonyai, lányai bátrak és öntudatosak, de nagyot nőttek öntudatban az egyéni'eg gazdálkodó dolgozó parasztok feleségei és lányai is. Sok helyen kitűnő beszédet mondottak üdvözlésünkre a falu aszszonyai, ami azt bizonyítja, hogy az itteni asszonyok politikai látóhatára szélesebb lett a saját konyhájuk és udvaruk világánál. Földi Bálintné E'eken így beszélt: »Mi sohasem tudjuk meghálálni ezt a szabadságot, amit a termelőszövetkezetben megtaláltunk Soha ilyen életet nem tudtam elképzelni. Semmi gondom, miből eszik, miből ruházkodik a család. Nyugodtan alszom, rendes a házamtája, minden ruhát beszereztünk a családnak, még rádiót is vettünk 380 forintért. Hárman dolgozunk a termelőszövetkezeti csoportban és 390 munkaegységünk van.c Nagyszénáson özvegy Posztós Sándorné 60 éves csoporttag szavai is arról tanúskodtak, hogy egyre több asszony találja meg helyét a szövetkezetekben. Posztósné a fiai kedvéért ment a Dózsa Györgytermelőszövetkezetbe és ma bo'dogabb mint hitte volna: »A két fiammal együtt nem tudtunk annyit kihozni a 9.5 holdból, mint amennyit magam megkerestem, mint baromfitenyésztő. Az egyéni gazdaságban már szinte fölöslegesnek éreztem magam, mert nem tudtam a fiaimnak segíteni, itt megerőltetés nélkül, hasznos munkát végzek és megbecsülnek« — mondotta. Bizakodás és derű áradt számos egyéni gazdálkodó paraszt feleségének és lányának hangjából is, akikkel többnyire a házaikban találkoztunk. Feltűnt' ugyanis, ho^y míg a csoporttagok nagyrészt feleségükkel vettek részt fogadásunkon — az egyéni'eg gazdálkodók többnyire feleségük nélkül jöttek el. Ez jellemző életmódjukra — így volt ez nálunk is. Ez az otthonüldőgélés az oka, hogy sok dolgozó parasztasszony nem követi elég gyorsan a fejlődést, el'enséges hangok befolyása alá kerül és nem egy lehúzza a férjét, akadályozza a család felemelkedését, mert megriad az újtól, a közös gazdálkodástól. A Kiskőrösön megismert Lackóné nem az egyetlen olyan asszony, aki így beszél: »Nem helyeslem, ha a férjem bemegy a közösbe.« Ezek az asszonyok nem tudják még, hogy mit ad a szövetkezeti gazdálkodás az asszonyoknak. Mi, kárpátukrajnai magyar dolgozó parasztlányok és asszonyok sem könnyen hajoltunk az új felé, mi is úgy tanultuk, hogy a férfiak intézzék a mi sorsunkat, az asszonynak otthon a helye. A kérdés azon fordult meg, hogy a haladó nők és a férfiak nem sajnálták a fáradságot, gyakran felkeresték az elmaradottabbakat és nem engedték, hogy az ellenség hatása alá kerítse őket. Az otthonülő asszonyok érdeklődését itt is fel kell kelteni, tanító szóval elébük kel! menni és egy percre sem szabad lemondani róluk. Ha az asszonyok megindulnak a fejlődés útján, magukkal viszik családjukat és nagy erőt jelentenek a faluban. A mi kolhozainkban nagyon megbecsülik az asszonyokat. Számos kolhozban ta'álunk jelszavakat, amelyek azt hirdetik, hogy az asszony nagy erő a szövetkezetben. Talán az asszonyok kapnak a legtöbbet a társasgazdálkodásban, azért is tudnak sokat nyújtani a közösségnek. A mi kolhozunkban például számos csoportvezető asszony és lány. Az asszonyok hálásak a kolhoznak, hűséges gazdái a termelésnek s jól ellenőrzik a többiek munkáját. Itt van például velünk Barta Amália, aki megnyerte a versenyt Simon Zoltán csoportvezetővel szemben, miután elhatározta, hogy megmutatja: a nők is végeznek olyan jó munkát, mint a férfiak. Es Barta Amália csoportia 90 másza kukoricát termelt, míg Simon Zoltáné 80 mázsát. A jó munkáért olyan életkörülményekhez jutunk, ami hihetetlennek látszik a magyar asszonyok számára. Hidi Kálmánná a mi ko'hozunkban. Tiszaágteleken húszmázsás átlagos dohánytermést vállalt csoportja területén. Lelkiismeretes munkával 23 mázsát ért el, jutalmul megkapta a terméshozamtöbblet 25 százalékának értékét. Csak a juta'om 2000 rubelt, 25 kiló cukrot és 9 hektó bort tett ki. De ezenfelül megkapta a munkaegységért járó juttatásokat is. Nem háziszőttes vászonban járnak a mi asszonyaink és lányaink, mint azelőtt, hanem finom szövetben és selyemben. Van idejük és kedvük ápolni magukat: soha annyi ondolálthajú nőt nem láttak a mi falvaink, mint most. A teli kamrának jó a háziasszonya, azt főzhetünk, amit a család szeret és ha valami nagyobb munka akad otthon, mint a mosás, vagy nagytakarítás megmondjuk e'őre a csoportnak, hogy arra a napra ne osszanak be minket. A termelésben elért eredményekért számos nő kapott kitüntetést. Itt van velünk Zabolotny Irén például, aki kukoricatermelésben tünt ki és érdemjelet viselhet a mellén. Számos dolgozó parasztasszonyt választottak meg tanácselnöknek és ko'hozelnöknek is. Itt van az én példám is: valamikor 2 pengőért jártam napszámba, a kol hozban jó munkát végeztem, mint csoportvezető, kivettem a részem gazdaságunk megszervezéséből is és az a megtiszteltetés ért, hogy tanácselnök lettem Tiszaágteleken. «Én, aki azelőtt két ember előtt sem mertem szólni, most bátran megszóla.ok az egész falu előtt és az egész falu gondjával törődöm'. El|áiok a szülőotthonba, megnézem minden rendben van-e, az iskolában beszélgetek a gyerekekkel, Ngy el'enőrzöm az oktatást és az iskola rendjét. A könyvtárra, klubra is gondom van. A legfontosabb teendőm, hogy ellenőrizzem a termelést, magam nézek utána, hogyan végzik a traktoristák a talajmunkákat, nincs-e va'ami hiba a vetésnél, határidőre készülnek-e ei az egyes munkák. Szeretem a munkámat, de a legkedvesebb munkám^ talán mégis a napközi otthon ellenőrzése. A kisgyerekek vidám hangja a mi szabadságunk legszebb zenéje: »Sztá'in apánk orszáeában a gyerekek boldogok, őt köszöntjük minden reggel, ezzel kezdjük a napot* — ez a legkedvesebb da'uk. Az asszonyok válláról nagy terhet vesz le ez a napközi otthon. Már a'ig emlékszünk azokra a szomorú időkre, mikor a pici gyerekek ott ríttak a kukoricatábla szélén, mikor kapáltunk vagy otthon vigyázott a nagyobb a kicsikre és a nagyobb nem mehetett Iskolába. Hány gyerek csinált bajt otthon felügyelet nélkül? Most szépen berendezett, tiszta otthonban játszanak egész nap a gyerekek a gondozónők fdügye'ete alatt Rengeteg játékuk van, körhintájuk, kis fekvőhelyeik, hogy ebéd után lepihenjenek. Naponta ötször étkeznek és este megmosdatva viszik őket 'haza. Nagyobb korukban sincs rájuk gond. Az iskola ingyen van és majd mindegyik felsőbbiskolába is jár. A felsőiskola a szomszéd községben van, ahová kocsi viszi a fiatalokat. A családi életünk is más lett. Az asszonyokat sokkal inkább tisztelik és megbecsülik, mint régen. Minden család élete" vidámabb 'ett. Azclőlt, emlékszem, ha égy csizma kellett, nem volt pénz, veszekedés lett helyette. Hiába dolgoztunk, nem telt semmire rendesen. Most a gondtalanság, az egyenlő munkáért kapott egyenlő bér megszilárdította az asszonyok helyzetét a családban is. Jobban megértik egymást, még közelebb kerültek egymáshoz a család tagjai. A kolhozelnökök, tanácselnökök mindig szívesen látják munkatársként az asszonyokat, mert tudják, hogy az asszonyok nem felejtik, mit kaptak az új rendtől, a szovjet hazától és minden erejükkel igyekeznek meghálálni azt. Mai képünkön az átmeneti időre alkalmas szoknya- és blúzmodelleket adunk és a kedvelt mellényekből egy mutatót, amelyeket a dolgozó nő nagyon szívesen hord. Uj szlovák-magyar és cseh-magyar szótár jelenik meg A orr*rof Tunom óntTAe. A A rr-i í o P/-».»• í 4ó CT ó oro^l J Air U A Magyar Tudományos Akadémia a Szlovák Tudományos és Művészeti Akadémiával együttesen kiadásra készít egy nagy szlovák-maevar, valamint magyar-szlovák szótárt. A budapesti Tudományos Akadémia nyelvészeti intézete' a szótáron már dolgozik. Budapesten összeállítják az öszszes szavak és kifejezések jegyzékét, amely a beszélt nyelvben és a magyar irodalomban előfordulnak. Ebből a jegyzékből azután 45.000 szót választanak ki, amelyek feltétlenül szükségesek a magyar irodalomnak eredetiben való olvasásához. E szavak jegyzékét a Magyar Tudománvos Akadémia Bratisiavába küldi, ahol minden szóhoz az illető szó helves szlovák fordítását csatol/ák. Hasonlóképpen állítják össze a Szlovák Tudományos és Művészeti Akadémián 45.000 szlovák szó jegyzékét és azokat Budapesten magyarra fordítják. A magyar és szlovák nyelvészek közreműködésével így kiadásra kerül az első magyar-szlovák és szlovák-maeyar szótár, amelyet tudománvos alapon dolgoznak ki. A szótár 8000—10.000 új olyan szót és kifejezést fog tartalmazni, amelyekkel a felszabadulás után a magyar és szlovák a társadalmi és gazdasági rendszer alapvető változásának következtében gazdagodott. Az említett szótárral egyidőben hasonló módon cseh-magyar és magyar-cseh szótárt is szerkesztenek. 9/iese egy nagyrauágyó Zégyrőí Irta V. Olga Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyravágyó, buta kis légy. Ez a nagyravágyó, buta kis légy rettenetesen szégyelte, hogy őt olyan kicsinynek teremtette a természet. Sírt is, rítt is eleget e miatt a beképzelt szerencsétlenség miatt és bizony, talán még a fél életét is feláldozta volna, ha valaki naggyá tudta volna tenni. Történt egyszer, hogy a légyúrfi lakása mellé egy kis levelibéka költözködött. Ez a levelibéka nagyon puhaszívű kis jószág volt és így nagyon bántotta az a sok sírás-rívás, meg sóhajtozás, ami állandóan kihallatszott a kis légy lakásából. — Vcrjjon mi baja lehet ennek a szegény légyszomszódnak? — töprengett kíváncsian magában s egy este át is kopogtatott hozzá, hogy kiedlégítse kíváncsiságát. — Adjon Isten jónapotl — köszöntötte tisztességtudóan a sírdogáló kis legyet. Majd barátságosan így folytatta: Bre-ke-kel Bre-ke-kel Mért nincs kendnek jókedve? Nem tetszik tán ez a táj? Vagy talán a foga fáj? — Ja, jaj, jaj! — panaszkodott keservesen a kis légy — hogyan is lehetne nekem jó kedvem, amikor olyan mostohán bánt el velem a sors! Ugy szégyenlem az én kicsinységemet és úgy szeretnék naggyá, hatalmassá változni! A levelibéka csak a fejét csóválta ennek a különös bánatnak hallatára! Mert ugyan ki hallott már olyan furcsa legyet, aki naggyá és hatalmassá akart volna lenni? Azonban — amint már említettem is — a levelibéka nagyon jószívű állat volt és mindenáron segíteni szeretett volna a kis légy szerencsétlen sorsán. Megvakarta hát kopasz fejebúbját és komoly gondolkozásba merült. Egy kis idő múlva aztán mosolyra derült komor ábrázata és hangos jókedvvel így kiáltott a feszülten várakozó legyecskére: Bre-ke-ke! Bre-ke-ke! Meg van kigyelmed mentve! Most már búsulni ok nincs. Olyat mondok, ami kincs! Érje kend el az erdőt Még napfelkelte előtti Az erdőnek közepén Egy kis manót tudok én! Tudós ez a kis manó És a szíve csuda jó! Forduljon kend hozzá hát Mcrjd tesz ő kenddel csudát!" Hej, megőrült ám a kis légy a levelibéka tanácsának! Ugy neki iramodott az erdei útnak, hogy még az ajtófélfát is majd magával vitte! Hanem bizony nem volt elég gyors a nagy nyargalás! Gyengék voltak a légy szárnyacskái és nagyon messze lakott a kis erdei manó. így aztán bizony alaposan elmúlt már napfelkelte, mire a halálrafáradt kis vándor megérkezett a nagyszakállú törpe házikójához. No, most aztán mit csináljon a szegény légykoma? A kis manó éjszaka szokta intézni az erdő ügyes-bajos dolgait, napkeltétől napnyugtáig úgy szokott aludni, mint a mormota! Vájjon hogyan merje legédesebb álmából kelkelteni? No, de ,a legyecske nem azért volt szemtelen piaci legyecske, hogy sokáig gondolkozott volna egy ilyen egyszerű kérdésen! Szépen körülzümmögte az alvó törpe hegyes füleit, jó alaposan belecsipdesett tompa orrocskájába s addig piszkálta, addig macerálta, amíg végre sikerült bele életet vemi. Akkor aztán jó távol húzódva, hogy el ne érje a felébresztett, mérges kis manó haragja, így adta elő mondókáját: — Züm,-züm,-züml Zim-zim-zim! Az életem csupa kín! Segíts rajtam, kis manó, A te szíved csuda jó! Tegyél naggyá engemet. Szánd még nagy gyötrelmemet! Heij, mérgelődött, morgolódott az álmából felébresztett nagyszakállú törpe! Tán még agyon is csapta volna a szemtelen legyecskét, ha az közelebb lett volna hozzá! így azonban belátta, hogy csak úgy tud a legegyszerűbben megszabadulni tőle, ha teljesíti kívánságát. Ráripakodott hát nagy mérgesen: — Bökd ki gyorsan, mi a bajod? Miért nem tetszik a fajod? Mondd meg, mi akarsz lenni, Mert aludni kell menni! No, hiszen csak ezt várta a ravasz kis legyecske! Egy pillanatig sem gondolkozott a válaszon, hanem nagyszemtelenül emígyen közölte kívánságát: — Legyek erős, mint a vas! Legyek bátor s hatalmas! Legyek nagy, hatalmas sas! Hái uram, teremtőm, abban a szent pillanatban, ahogy kimondta kívánságát, egyszerre csak olyan hatalmas sas-óriássá változott át a kis, vézna legyecske, hogy hatalmas számycsapásaira még a falevelek is ijedten pottyantak le a földre. Hej, volt is ám öröme az újdonsült sasnak! Ugy felemelkedett a levegőbe, mint a villám! S usgyi neki, röpült egyenesen a faluja felé, hogy megmutassa magát az irigy atyafiaknak! Hanem bizony ez lett az utolsó útja a buta legyecske agyával gondolkodó kevély sasnak. Mert a faluban nemcsak az irigy atyafiak bámulták meg őkelmét, hanem a falu vadásza is, ctki úgy lepuffantotta, mint a pinty! Nem is siratta meg senki sem a póruljárt nagyravágyó jószágot, sőt még a jószívű levelibéka is csak ennyit mondett halotti búcsúztatóul, hogy: Bre-ke-ke! Bre-ke-ke! Nem volt szegénynek eszel