Uj Szó, 1950. szeptember (3. évfolyam, 201-226.szám)

1950-09-19 / 216. szám, kedd

U J SZ

O 1950 szeptember 19 A sztálini természetátalakítási terv új fejesetet nyit a földművelés történetében I. Benediktov, a Szovjetúnió mezőgazdaságügyi miniszterének cikke A szovjet nép a bolsevikok pártjának vezetésével és Sztálin elvtársnak, a nagy vezérnek és tanítónak irányításával megvalósítja a természet átalakításanak hatalmas tervét és egyre jobban megszilárdítja hazájának gazdasági hatalmát. A Szovjetúnió minisztertanácsának rendelete, — melyet Sztálin elvtárs kezdeményezésére fogadtak el — a nagy türkméniai csatorna építéséről, ismét újabb ragyogó lappal gazdagítja a természet sztálini átalakításának tervét és a termelő erők fejlesztése szempontjából eddig még soha nem látott távlatot nyit meg Közép-Ázsia vidékein. Ez a nagy nemzetgazdasági fontosságú terv új tanúbizonysága Pártunk lenini-szátlini nemzetiségi politikája bölcseségének, amely biztosítja a Szovjetunió minden népének és területének felvirágzását. Csak a szovjet rendszer valósíthatja meg a turkmén nép vágyát, hogy a Kaspi-tengeren túli vidék sivatagjait termékeny szántóföldekké és kertekké változtassa, a gazdag legelők és a nagyhozamú állattenyésztés vidékévé alakítsa át. A turkmén főcsatorna 1,300.000 hektárnyi új terület öntözését és művelhetővé tételét a Kara-Kum-sivatagban, 7 millió hektár legelő vízzel való ellátását biztosítja. Emellett a csatorna ipari- és ivóvizet is ad az iparvállalatoknak, a vasúti szállításnak és Nyugat-Turkménia lakott vidékeinek. Óriási szerepet játszik a csatorna a közösségi állattenyésztés fejlesztésében. Jelenleg azokban a kolhozokban, amelyek a csatorna mentén feküsznek, körülbelül 600.000 juh és kecske, 70 ezer szarvasmarha és körülbelül 90 ezer teve van. Itt tenyésztik a karakíil és kordjuch birkákat, amelyek produktivitásé a gyapjú minősége és hozama tekintetében rendkívül alacsony. A juhok alacsony produktivitásának és gyenge szaparodásának főoka ezen a vidéken a víz- és a takarmányhiány. Hétmillió legelő vízzel való ellátása hirtelen fel fogja emelni a Turkmén Köztársaság takarmánybázisát és hatalmas lökést ad az állattenyésztésnek. A vízellátás következtében hirtelen emelkedni fog az állattenyésztés kultúrája. A ritkán elszórt kutak és az egyedülálló kolhozpásztorok jurtái helyett jól megépített települések, kolhozfarmok, mezővédő erdősávok létesülnek, lesz mindenhol ivóvíz és takarmány. Megszervezik az állattenyésztő és gépállomásokat, az állattenyésztő és állatorvosi kerületeket és állomásokat. A Turkmén Szovjetköztársaság öntözött földjeinek területe a turkmén főcsatorna megépítése következtében több mint a kétszeresére nő, a KaraKalpak Autonóm Köztársaságban pedig a háromszorosára emelkedik. Az új földek öntözése különösen nagyjelentőségű, a gyapottermesztés fejlődése szempontjából Az öntözött földek legnagyobb részét a gyapotcserje foglalja el. Ezenkívül az újonnan művelés alá vett területeken rizst és egyéb értékes növényeket fognak termeszteni, továábá főzelékféléket és burgonyát is Nyugat-Turkménia ipari központjai részére. Az itteni talajok termékenysége kellő vízellátásnál, bőséges napsütés, meleg és tápanyagok mellett minden feltételt megteremt arra, hogy az újonnan öntözött földeken nagy gyapot-, rizs-, gyümölcs-, szőlőtermést lehessen elérni. Textiliparunk nyersanyagellátása szempontjából hatalmas jelentőségű lesz, ha óriási területeken sikerül hektáronkénti 30—40 métermázsás kitűnő minőségű gyapottermést biztosítani. A gyapottermesztés messzemenő kifejlesztése mellett Délnyugat-Turkménia természeti viszonyai kedveznek szubtrópikus kultúrák termesztésének is. Az óriási földterületek, termékeny, szürke talaj, meleg éghajlat, rövid tél. bőséges melegmennyiség, a rövid vegetációs periódus lehetővé teszik az olajfa, a füge, a gránátalma stb. termesztését is. Néhány évvel ezelőtt a kizil-atrekszi kísérleti államás megkezdte az olajfatermesztést. Most ezek az ültetvények már magas termést adnak. Délnyugat-Turkménia szubtrópikus ültetvényeinek fejlesztéséhez nagymennyiségű vetőanyagra van szüség. Éppen ezért itt a legrövidebb idő alatt nagy faiskolákat kell létesíteni, hogy azok az elkövetkező esztendőkben biztosítani tudják a kiültetendő növénymennyiséget. Nagyot fejlődnek majd a gyümölcsfa- és szőlőültetvények is. Az eperfaültetvények takarmánybázist biztosítanak selyemhernyótenyésztés részére és lényegesen emelni fogják a selyemgubó-tenyésztést. ami selyemgyártásunk nyersanyagát képezi. A csatornák építése félsivatagi viszonyok között megköveteli a mezővédő erdősávok létesítését, a homok megkötését a turkmén főcsatorna mentén, valamint az öntöző- és vízellátó-csatornák mentén is. A kormánp rendelete értelmében a csatorna zónájában körülbelül 500.000 hektárnyi területen fognak erdőt ültetni. A csatorna megépítése hatalmas víztárolókkal, az önlöző- és vízellátócsatornák hatalmas hálózatával, a védelmet nyújtó erdősávok ültetésével nemcsak közvetlenül a csatorna mentén javítja meg az éghajlati viszonyokat, hanem a környező vidékeken is. Csökkeni fog a forró, száraz szelek felbukkanásának lehetősége a Kara-Kumsivatagban. A turkmén főcsatorna komplex építmény. amely biztosítja az ipar, a mezőgazdaság, a szállítás fejlesztését és ezeknek az ágazatoknak a villamosítását is. Ezt az új sztálini építményt rövid idő alatt meg fogják valósítani. Az építés megvalósítását, az öntözendő és vízzel ellátandó földek kihasználását, a mezővédő erdősávok ültetését óriási előzetes szervező- és kutatómunkának kell megelőznie. A Szovjetúnió Tudományos Akadémiájának, a Lenin Mezőgazdaság-Tudományi Akadémiának, tudományos kutatóintézeteinknek és hivatalainknak tevékeny támogatást kell nyujtaniok az óriási építkezés során felvetődő kérdések helyes megoldásához. A turkmén főcsatorna hatalmas építkezését, amely újabb bizonyítéka a szovjet népek barátsága és testvérisége megszilárdulásának, az egész szovjet nép fogja végrehajtani. Az, hogy a Szovjetúnió minisztertanácsa Sztálin elvtárs kezdeményezésére elfogadta a kujbisevi és sztálingrádi erőmüvek építésének tervét, az. hogy elfogadta a turkmén főcsatorna megépítéséről szóló rendeletet, végül pedig az, hogy elfogadta az öntözés új rendszerére való áttérést — új fejezetet nyit a földművelés történetében. Az öntözés új rendszere, valamint az, hogy növelni lehet az öntözött területek nagyságát, lehetővé teszi a mezőgazdasági munkák fokozott gépesítését. Tágabb körben lehet majd alkalmazni a korszerű, nagy géptechnikát az öntözött gazdaságokban, lényegesen emelni lehet a gépek termelékenységét és csökkenteni lehet a földek művelésére fordított kiadásokat. A szántóföldek öntözése sztálini programmjának megvalósítása lehetővé teszi, hogy többszőrösére emeľjék a gabonafélék, a technikai növények, a 'őzelékfélék és a gyümölcsfélék terméshozamát az öntözött vidékeken, hogy függetlenítsük ezeket a vidékeket a szárazság befolyásától és hogy biztosítsuk az állandó terméshózamot A földek vízzel való ellátása lehe'ővé teszi a kolhozoknak és a szovho:oknak, hogy alaposan felemeljék a legelők produktovitását. növeljék a takarmánvfélék terméshozamát a szarvasmarha-állomány részére, ami a közösségi állaltenyésztés fellendítéséhez fog vezetni. A hatalmas erőművek felépítése, víztárolók létesítése a helyi folyamokon és elektromos erőművek építése •Jgyanott hatalmas perspektívát nyit neg az elektromos energia alkalmazására a földművelésben és az állattenyésztésben. A talaj megművelését, a vetést, az íratást, a cséplést, a tehenek feiését. A juhok nyírását, egyszóval a kolho?ok legfontosabb termelőt folyamatainak többségét villamosítani fogják. A gép- és traktorállomások százait fogják felszerelni villamos traktorokkal és más gépekkel. Hatalmas hydroelektromos erőmüvek építése, sokmillió hektárnyi föld nntözése és vízzel való ellátása, a mezőgazdaság villamosítása — ez az a hatalmas sztálini programm, amelynek célja hazánk további felvirágoztatása. A szovjet parasztság a Szovjetúnió minisztertanácsának ezekre a hatalmas építkezésekre vonatkozó rendeletét, amelyek a szocialista mezőgazdaságnak eddig még soha nem látott ütemben való továbbfejlesztését biztosíják, hazánk irán érzett nagy büszkeség érzésével és a nagy Sztálin iránt megnyilatkozó hálával fogadta, mert Sz

fálin a szovjet nép minden győzelmének lelkesítője és szervezője. Tanintézetek és gyártelepek az őserdő mélyén Látogatás a szabadságharcos Vietnam földjén Léo Figuéres, az » Avantgarde* címú francia lap főszerkesztője leírta utazását a Vietnami Demokratikus Köztársaságban. Azon a nagy területen, amelyet bejárt, a francia gyarmatosító csapatok mindössze öthat várost tartanak kezükben egymástól többszáz kilométerre és anynyira elsz getelten, hogy ellátásuk csak légiúton lehetséges. Egyébként mindenütt a vietnami nemzeti zászló leng: vörös mezőben sárga csillag, fis mindenütt feliaratok: »Függetlenség — Szabadság — Jóléte. A francia újságíró első benyomása az volt, hogy Vietnam felszabadított területein nyugalom és rend uralkodik. Itt lett nyilvánvaló előtte a francia hatóságok hazugsága, amely szerint »a rend helyreáll;tására« küldenek csapatokat Vietnamba, abba az országba, amelynek nyugalmát csakis a francia repülőgépek zavarják időnként.... A TUDÁS ÉS A TUDATLANSÁG KAPUJA Kulturális téren a legfőbb feladat az írástudatlanság felszámolása, gazdasági téren pedig a hazai Ipar megteremtése. Egy kis városban két kapun át lehet a piachoz jutni. Az egyiken csak azok mehetnek keresztül, akik el tudják olvasni a feliratot, a másik »a tudatlanság kapuja«. Ez k s kerülővel visz a piacra s közben a parasztokat és háziasszonyokat irásra-olvasásra oktatják. Az analfabétizmus elleni küzdelem másik módszere az, hogy a földbirtokosokkal fizettetik meg írástudatlan alkalmazottaik taníttatását ha a britokosok maguk nem gondoskodnak erről. ISKOLÁK AZ ERDŐK MÉLYÉN Kevesen tudják, hogy Vietnam felszabadított területén nagyobb és jobban felszerelt egyetem működ k mint Hanoiban, ahol a francia megszállók uralkodnak Vietnam minden községének van elemi iskolája és minden kerületi székhelyen középiskola működik. Figuérés látogatást tett egyik iskolában, amely mint a legtöbb vietnami tanintézet, mélyen az erdőben fekszik. Miért? Biztonsági okokból, nehogy az iskola munkáját megzavarják a gyarmatosító franciák repülőgéptámadásai vagy csapatai. A lakosság ellenállási szellemet mutatja, hogy a vietnamiak sokszor maguk rombolják szét házaikat, nehogy a francia csapatok kezére kerüljenek. A kényelmes házak lakói bambuszkunyhókba vonulnak a gyűlölt ellenség elől. A háború kezdetén gyakran alkalmazták a vietnamiak a ^felégetett föld« takt káiát, hogy a gyarmatosítók sehol se tudják megvetni a lábukat. A HADIIPAR CSODÁI A gyárakat ugyancsak az őserdőbe telepítik. A francia újságíró nyomdákat, papírgyárakat, szövődéket és vegyi üzemeket látott az erdőben s némelyik több mint ezer munkással dolgozik. A legcsodálatosabb a vietnami hadiipar amely a dolgozók tízezre t foglalkoztatja és ellátja a néphadsereget a szükséges fegyverekkel annak ellenére, hogy rendkívül nagy szállítási és nyersanyagnehézségekkel kel] megküzdeni. A vietnami hazafiak energiája, találékonysága és lelkesedése azonban minden akadályt leküzd. Figuéres szembeszáll azzal a téves nézettel, mintha a vietnami néphadsereg h ányosan felszerelt partizánkötelékekből állna A háború kezdetén így volt, de azóta lényegesen megváltozott a helyzet. Ma is vannak természetesen partizán-osztagok és működésük rendkívül jelentős: nemrég a francia betolakodók 30 nagy szállító repülögéjpet pusztítottak el. De a vietnami köztársaságnak erös és jólfelszerelt reguláris hadserege is van. A fegyelem szigorú, de a kapcsolatok a katonák és a parancsnokok között egészen demokratikusak. Választott katonai bizottságok gondoskodnak a legénység iskolázásáról, anyagi szükségleteiről és harci szellemének fokozásáról. VAGYIM KOZS ÉVNYI KOV: Uszályok tucatjai horgonyoznak Rusze bolgár város kikötőjében. Árbocaikon a népi demokratikus országok zászlóit lengeti a szél. A folyam közepén haladó hatalmas uszály fedelzetén állunk. Belsejéből ' langyos gabonaillat száll felfelé, — az idei dús termés aranyló gabonájának illata. Az uszály farában, egy olajtól átitatott gerendán üldögél Jordán Krisztev kormányos és elgondolkozva szórogat egyik tenyeréből a másikba egy maroknyi borostyánfényű búzaszemeket. — Hát igaz-e, hogy a nagy Sztálin elhatározta: a maguk folyóit arrafelé kell fordítani, ahol több haszna származik belőle a népnek? — kérdi Jordán Krisztev. — Igen, igaz. — Hát azt tudja-e, hogy a mi folyóinkról mit mondott? Mert én bizony tudom, meg az egész népünk is tudja. Elmondom magának, hogy történt a dolog. A mi Georgi Dimitrovunk elment egyszer Moszkvába, a Kremlbe, hogy fontos dolgokról beszélgessen a nagy Sztálinnal. Sokáig beszélgettek, mindenféléről, de leginkább arról, mit kéne tenni, hogy a mi bolgár népünk élete jobb legyen. Mert hiszen Sztálinnak legnagyobb gondja mindig az, hogy az emberekről gondoskodjék és nincs számára nagyobb öröm, mint az, amikor az embereket valamivel megajándékozhatja. És mindig tudja, hogy hol, mi fáj az embereknek a földkerekségen, hol, miben van hiány. A nagy Sztálin megkérdezte a mi Dimitrovunkat, hogy milyen a termés mifelénk. Nos, mit mondhatott volna? Rossz. Az aszály éveken át szívta a nedvességet földjeinkből. Bármennyi verejtékével öntözte is a paraszt a földet, mind kevés volt. Elgondolkozott Sztálin, aztán odalépett a földgömbhöz, amelyik min dig ott áll az íróasztalán, megpergette és megállította azon a helyen, ahol a bolgár föld van. Sokáig állt így, a mi országunkat nézegetve, mélyen elgondolkodva. Azután megszólalt, halk hangon, ahogyan beszélni szokott: — Vannak maguknak folyóik, vannak viztartalékaik! Mit lehetett erre válaszolni? Persze, hogy vannak folyóink, de vizük szakadékokban hömpölyög, zúgva vágtat lefelé a hegyoldalakon. Hogy is lehetne ezt a vizet fölvinni a földekre, vagy a folyókat megfordítani? Micsoda emberfölötti erő szükséges ehhez! Sztálin megértette, min töpreng a mi Dimitrovunk. Megölelte öt, aztán így szólt hozzá: „Nem szabad tovább tűrni, hogy a nép víz nélkül kínlódjék!" És a mi népünk Sztálin szavára, Dimitrov felhívására harcra kelt a vízért. Abban a hegyi szakadékban, ahol a Roszica folyik, több mint másfélszáz méter magas völgygátat kezdtek építeni, hogy a vizet egészen a sziklaormokig emeljék. Ez a viz ötszázezer dekár (1 dekár = 0.1 hektár) földet fog öntözni. Fent a gáton pedig villanygépeket állítanak fel, hogy azokból fény és új élet áradjon a falvakba. A Tundzsa folyót is kőkoriatok közé szorították, az is villanygépeket fog forgatni és négyszázezer dekárnyi földet fog vízzel megitatni. Az Iszkir folyót betonba és kőbe bilincselték: hatszázezer dekár földre jut majd innnen víz És míg máshelyütt még tavak vannak, addig itt nálunk egész tengerre való vizet gyüjött össze hősies munkájával a nép. Elhatározta a mi népünk, hogy ezt a tengert a nagy Sztálinról nevezi el. Fenn a hegyláncon, a rodopei hegyekben, ahol a felhők a sziklákkai csókolódznak, óriási kőedénybe gyűjtötte össze a nép a vizet és villanygépeket állított fel. A Rilo hegyen is gépeket hajt az összegyűjtött viz, a villanyáram meg úgy jön onnan a vezetékeken, mint a vérkingés az erekben. Sztálin szavai szerint, Dimitrov felhívására, népünk megcsinálta azt, amit az isten nem volt képes megcsinálni, hiába kérték rá sokezer év óta a tempolomokban. De itt nálunk, a Duna mentén, a víz tőszomszédságában is, víz nélkül élt. bajlódott a nép. A partok mentén csupa láp meg tocsogó, de egy kőhajtásnyira már szikkadt, terméketlen a föld. Itt is Sztálin segített nekünk. Felkereste őt a mi Vlko Cservenkovunk, hogy nagy tárgyalásokat folytasson vele igen fontos dolgokról. És megkérdezte öt Sztálin, aki mindenre emlékszik és mindenre gondja van: „Hát a termés körül mi újság ott a Duna völgyében?" Hát mit is lehetett mondani? Cservenkov igy válaszolt: „A viz mentén élnek, de vizük nincs. Száraz a föld, repedezik a hűségtől, kemény, akár az üveg." És Sztálin újból elgondolkodott, fel-alá járkált a szobában. Aztán így szólt: „Lesz víz a dunamenti földeken." Azután — nem tudnám pontosan megmondani, hogy hány nap telt el a beszélgetés óta, de annyi bizonyos, hogy nem sok nap — egyszercsak megérkeztek hozzánk, ide ni, ezekre a dunamenti földekre a szovjet mérnökök. Méregettek, számolgattak, karókat vertek le a földeken, aztán így szóltak: „Ássatok csak szaporán csatornákat, hogy legyen hova beereszteni a Duna vizét, de iparkodjatok ám, mert már indulóban vannak Moszkvából a gépek, amik a vizet fogjá szivattyúzni a földekre. Kár volna őket vesztegeltetni." Az emberek nekiláttak és negyven egynéhány nap alatt készen is állt a munka. De még a végére sem értek, amikor befutottak a vonatok a szovjet gépekkel. A gépeket kirakták, hoszszú, acélcsövű szivattyúikét leeresztették a Dunába és a víz olyan könnyen szökött fölfelé, mintha nem hegynek, hanem völgynek zúdulna. Tudja, én már sokféle ünnepséget láttam. Ott voltam, amikor a Vörös Hadsereg elhozta hozzánk a szabadságot, amikor valósággal hetedhét országra szóló ünnepségeket rendeztünk. Most meg újból örömteli ünnepünk volt: a Duna vizét kivezettük a földekre ... Anyám igen öreg aszszony, már kilencvenhárom éves, hát ő ezzel az első vizzel megmerítette a mécsest és odaállította a szentkép mellé, mert — úgymond — nem hiszi, hogy ember képes volt ilyen csodát művelni. Mikor készen lettünk a csatornaépítéssel, levelet írtunk a nagy Sztálinnak és megköszöntük a szívességét. Én is aláírtam. De még valamit szeretnék elmondani. Amikor a völgyet jártuk, saját szemünkkel láttuk, hogy a föld apro darabkákra, kicsiny gazdaságokra van szaggatva. Azon törtük a fejünket, hogyan is fogják ezek a kis gazdaságok hasznát venni a víznek, ha a csatornák úgy kerefctül-kasul szántják majd őket, akár a pókháló? Mert más ám minálunk, a szövetkezetekben. A mi földjeink egy tagban vannak, akkora területen, hogy egy nap is beletelik, amíg körüljárja az ember. Tudjuk mi jól, hogy piciny, talpalatnyi földön nagy boldogságot elérni nem lehet. Jönnek is ám a dolgozó parasztok százával, ezrével a szövetkezetekbe! Beadtuk a gabonát az államnak az első termésből. Ha minden búzaszem tiszta aranyból lett volna, még akkor sem tudtuk volna igazában kifejezni azt a hálát, ami szívünket eltöltötte. A nagy Sztálinnak postán, borítékban küldtünk egy csipetnyit az első kalászok búzaszemeiből. Ha az egész világból összeszednék a hálát és köszönetet jelképező csipetnyi-maroknyi búzaszemeket, akkor a Kremlben egész gabonahegy gyűlne össze. Jordán Krisztev naptól barnított kezével felém nyújtotta a maroknyi búzát, majd emelt hangon így folytatta: — Ez a föld olyan kemény volt, olyan rideg volt az emberhez, mint a vas. Mindent elpusztított, ami élő volt. ami erös volt. De nézze csak most. hol lát itt ilyesmit? A Duna csendesen, méltóságteljesen hömpölygött a zöld partok mentén. ahol a földeken ezüstösen csillogtak az öntözöcsatornák és árkok. Elhaladtunk az úszó szivattyútelepek mellett, amelyeken hatalmas szovjet gyártmányú motorok másodpercenként több köbméter dunavizet szolgáltatnak az öntözöcsatornáknak. Hatalmas acél szívócsöveik úgy nyúlnak be a vízbe, mint valami gigászi ormányok. Elhaladtunk élénkzöld, óriási kiterjedésű rizsföldek mellett, gabonaföldek mellett, falvak mellett, messziről látható betűkkel ilyen feliratokat olvashatunk: „A szocializmus villanyt adott a falunknak!" — „Iljics lámpái világítanak nálunk!" — „Sztálin világosságot, vizet és boldogságot adott nekünk!" Súlyosan megrakott gőzhajókkal és uszályokkal találkozunk, amelyeknek árbocain a népi demokratikus országok zászlói lengenek. Az uszály farában még mindig ott ül Jordán Krisztev bolgár paraszt és kérges tenyerében boldog mosollval morzsolgatja az acélos búzaszemeket.