Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)
1950-08-31 / 200. szám, csütörtök
1950 augusztus 31 y j szo A topolníky-i állami mintagazdaságról Az egykori topolníky-i gróf gazdaság urai a nép szorgalmából és verejtékéből gazdagodtak, élték úri világukat. Azóta azonban nagyott változott a világ. Ma már nem az uraknak, hanem a köznek dolgozunk, ezért jobb kedvvel is megy a munka. Igyekezetünket és eredményeinket jellemzi, hogy mintagazdasággá nyilvánítottak bennünket és ezt az örömtel tényt üzemi gyűlés keretében tudatták velünk. A gyűlésen megjelent Rechtorovics elvtárs, az Állami Birtokok központi igazgatóságának kiküldötte és örömmel tudatta az Állami Birtok dolgozóival a május 25-i értekezlet határozatát, amelynek értelmében a topolníky-i állami birtokot mintagazdaságnak ismerték el. Rechtorovics elvtárs ismertette velünk további feladatainkat és a szocialista birtokgazdálkodás munkáját és kifejtette, hogy minden dolgozó normája megszlárdítása után munkájáért annyi bért kap, amennyi a teljesítménye és amilyen a munkája minősége. Lelkére kötötte a munkásoknak, hogy minden tekintetben, mind politikai, mind gazdasági vonalon támogassák az EFSz munkáját és legyenek mintaképei a falu szocializálásáért dolgozóknak. Rechtorovics elvtárs után Fehér elvtárs, a topolníky-i állami birtokok káderigazgatója, mondott beszédet. Rámutatott arra, hogy az elért eredmények a dolgozók öntudatos munkájának és példás igyekezetének köszönhető. Nagyban hozzájárultak sikereikhez a kitűnő gazdasági gépek. De hiába lennének gépek, ha nem lennének mellettük a gépeket gazdaságosan felhasználni és irányítani tudó munkások, akik a gépeket a szocialista termelés szolgálatába állítják. Beszéde további során föfeladatként jelölte meg a munkásságnak politikai és gazdasági egységét, hogy az ipari és mezőgazdasági dolgozók, közös erővel együttesen, haladjanak a- közös cél- — a szocializmus felé. Kiemelte, az üzemi bizottság munkájának fontosságát, majd megemlékezett az ifjúságról és rámutatott a szocialista rendszer nyújtotta lehetőségekre a munkásifjak tanulása és érvényesülése terén. Felszólaltak még Kubík elvtárs, az üzemi pártszervezet elnöke és Oszvald elvtárs üzembizottsági elnök, akik méltatták a gyűlés t jelentőségét és ígéretet tettek, hogy a megkezdett útról soha le nem térnek és azon fognak igyekezni, hogy a munkásságot egységes, öntudatos tömegként vezessék át a szocializmus kitárt kapuin, a boldog jövő felé. BESZÁLLÍTOTTUK AZ UTOLSÓ GABONÁT IS. Kedves Elvtársak, örömmel tudatom veletek, hogy Alsószeliben ünnepélyes keretek közt beszállítottuk az utolsó gabonát is. A felvásárlás szép eredménnyel végződött. Mindennemű gabonánál elértük a 100 százalékos beszolgáltatási eredményt, sőt némelyeknél túl is szárnyaltuk. Gazdáink szemmel láthatólag megértették a Párt IX. kongresszusának felhívását, hogy a száraz gabonát vigyék mindjárt a cséplőgéptől a Földműves Raktárszövetkezet raktáraiba. Augusztus 25-ikén reggel 9 órakor vörös és nemzetiszínű zászlókkal feldíszített kocsik Klement Gottwald és Ďuriš • földművelésügyi miniszter elvtársunk képeivel vonultak fel. A Földműves Raktárszövetkezet előtt gyülekezett a falu kis- és középparasztsaga, hogy meghallgassák a járási kiküldöttek üdvözlő beszédeit. Elsőnek Bosko elvtárs, az EFSz járási titkára, mondott meleghangú szlovák beszédet, majd Seres elvtárs, járási magyar párttitkár, szólt a Jelenlévőkhöz. Az ünnepi szónokok beszédeikben hangsúlyozták az ünnep jelentőségét és a dolgozókra rótt feladatok teljesítésének értékét. Az elért eredményeknél azonban nem szabad megállni, mert amint az ipari munkásság állandóan túlteljesíti normáját, ágy a földműveseknek is fokozniók kell .eredményeiket,, .Ha az ipari munkásság többet nyújt .a fqldműves dolgozóknak, a földműveseknek is többet kell nyujtaniok az ipari munkásság asztalára, amit csakis közös és nagyban való gazdálkodással érhetnek el. Alsószeli lakosai nagyon jól tudják, hogy még csak kis töredékét végezték el annak a feladatnak, amelyet a haza jólétéért és a béketábor megerősödéséért köteessége elvégezni minden becsületes dolgozónak. Ezért az Alsószeli EFSz-be tömörült földműveseknek eltökélt szándékuk, hogy a jövőben még fokozottabb igyekezettel dolgoznak a falu szocializálásának megvalósításán. Alsószeli községben már erősen készülődnek a közös vetésre, mert tudják, hogy ez az egyetlen helyes út, amellyel többet, jobbat és olcsóbban termelhetnek. A többtermfeléssel emelik a dolgozó nép életszínvonalát és biztosítják hazánk és a világ dolgozóinak békés életét. Építeni csak békében lehet, ezért mindannyiunk igyekezete a béketábor megerősítése és a szocializmus mielőbbi megvalósítása. Csandal István, Alsószeli. AZ 1FJÜSAG BEKAPCSOLODOTT AZ ELLENTERV MUNKAJABA. A Gömörhorkai Cellulózegyár ifjúsága megértette feladatait és élénken bekapcsolódott az országépítésbe. Az üzemi CsISz szervezet elvtársnői a papírteremben a papír osztályozásánál 140 százalékra teljesítik normájukat. Az élmunkásmozgalomban a CsISz minden tagja tevékenyen résztvesz és 5—10 évre szóló hűségkötelezettséget vállaltak az üzemhez. A kbreal néphadsereg támogatására és a sebesült katonák gyógyszerellátására az üzem minden fiatalja ledolgozott nyolc önkéntes munkaórát. Az ifjúság magáévá tette az ellenterv megvalósításának ügyét is. Segít. eltávolítani a hiányokat és kiküszöbölni a felmerülő akadályokat. Közben lelkes kultúrmunkát is végez, azonban nagyon nélkülözi a mozit. Hisszük, hogy a gömörhorkai üzemi ifjúság az akadályokat elhárítva, biztosan halad előre a megkezdett helyes úton és az 1951. évre megszabott kibővített terv keretében egyre több cellulózét fog gyártani, amire hazánknak nagy szüksége van. A Gömörhorkai Cellulózegyár munkástudósítója. Üj élet Megy eresen Mint ahogy már sok községben megértették a szövetkezeti gazdálkodás jelentőségét úgy Megyercsen is rájöttek arra. hogy közös gazdálkodással többet lehet termelni és így 1949 szeptember 18-án megalakult a Földműves Szövetkezet. Tavasszal már közösen művelték meg földjeiket. — A tavaszi munkák elszámolásánál, — mondja Orvos elvtárs a szövetkezet elnöke, — rájöttünk arra, hogy a mi keskeny parcelláinkon így tovább nem dolgozhatunk, mert csak ráfizetünk a munkára. A tavaszi szántást is már traktorokkal végeztük és bizony, ha a keskeny földön kétszer elment a traktor harmadszor már üresen jött visszafelé. De az üzemanyag mégis csak fogy. ha szánt az eke, ha nem. Ezekután gyűlésre hívtuk ösZsze a szövetkezeti tagokat, hogy ezen segitsünk, mégpedig úgy, hogy a barázdákat összeszántjuk és bevezetjük a táblás gazdálkodást. Ebben meg is állapodtunk és így júnus 7-én megalakult a harmadik típusú szövetkezet, melynek eddig 90 tagja van. Azután megbeszélést tartót-, tunk a közös vetés: tervről. A közös vetési terv megbeszélése után két mérnök jött kj a határt felmérni és nyolc éves vetésforgóra beosztani. Az így nyert tervezet alap'án július 23-án manifesztációs módon a közeli falvakból megjelent EFSz vezetők és a falu népének ünnepélyes kivonulásával felszántottuk a mezsgyéket. Az aratási és cséplés* munkálatokat is csoportosan végezték és a tervezett időnél 7 nappal előbb befejezték Aratáshoz négy gépet kaptak a komáromi gépállomástól. Ehhez jött. még a szövetkezet tulajdonát képező két önkötözőgép is. A földek terméshozama rozsból 25 métermázsa. búzából 23. árpából 19 z'bbó: pedig 12 métermázsa volt hektáronként. A beszolgáltatásra előírt gabonát mindjárt a cséplőgéptől a rakbár szövetkezetbe szállították. A kontingensen felül 100 métermázsa gabonával adtak be többet és így 130 'százalékra teljesítették a gabonabeszolgáltatásukat. Öntudatos és összetartó tagokból áll a megyercsi szövetkezet. Igy tudták elérni azt, hogy ennek a 90 tagú szövetkezetnek, 15 darab szarvasmarhából, 45 darab sertésből és 150 darab baŕomf ból álló közös állományuk van. Két hektár földön gyümölcsöst fognak létesíteni és ehhez már meg is rendelték 500 darab különféle fajta gyümölcsfát. Tervbe vették hogy 5 hektáron dohányt fognak termelni. Az ősszel megtörténik a szövetkezet tagjai ingó és ingatlan vagyonának értékelése. Két hektár föld marad saját tulajdonnak családok szerint, melyen a tagok tetszés szerint termelhetnek, amit akarnak. Ehhez tarthatnak még egy fejőstehenet, d sznót és háziszárnyasokat. A szövetkezetben végzett munkák után a jövedelemből mindenki a végzett munkája szerint részesül, de éppúgy megkapja a természetbeni járandóságot, gabonát, lisztet, zsírt, húst, és egyebeket, amit mind a szövetkezettől az évi elszámolás után megkapnak a szövetkezet tagjai. BREZOVSZKY ELVTÁRS BESZÁMOLÓJA Megtudtam hogy a Szovjetúniót látogató parasztküldöttség sora ból hazatért Brezovszky elvtárs este a szövetkezetben beszámolót tart a Szovjetunióban szerzett tapasztalatairól. Amikor Orvos elvtárssal, a szövetkezet elnökével beléptünk a szövetkezet irodájába már ott ültek az asztal körül a szövetkezet tagjai Brezovszky elvtárssal. Brezovszky elvtárs a Szovjetunióban látott kolhozokról beszél. Hatalmas jegyzetfüzet van előtte, amelyben sorban fel van jegyezve hogy melyik városban, vagy kolhozban jártak. Először is elmondja hogy milyen szeretettel és örömmel fogadták őket, akárhová is mentek. Beszél az újjáépített városokról de leginkább arról, ami minket, a szövetkezet tagjait, legjobban érdekel, a szovjet parasztról. Beszámolója során ismerteti az Ukrajnában' lévő Sztálin-kolhozt. Ez a Sztálin elvtárs nevét vjselö kolhoz a spolai járásban lévő LozoVodky községben van. Hatalmas épületei már messziről szép látványt nyújtanak. Ez a ko'lhoz 3000 hektár területen gazdálkodik. Megemlíti a parasztok nehéz sorsát a cárizmus idején amikor ebből a földterületből 1600 hektár a földesúré volt, ami azt jelenti, hogy a földnek 60%-a volt a földesúré, 40%-a ped g a falu lakosságáé, ami bői ha átlag osan vesszük, nem jutott több egy családra, mint másfél hektár. A falu lakossága ilyenformán kénytelen volt a földesúrnak majdnem ingyen dolgozni. Háziállata csak nagyon kevésnek volt A lakosság 30 százalékának nem volt fejőstehene. Igy sanyargatták a régi Oroszországban a parasztokat. Másképp van ez már azóta — hangsúlyozza Brezovszky elvtárs, _ amióta uralomra keiült a szovjet hatalom. Azóta már a régi nyomornak csak emlékei maradtak meg a mai milliós tőkével rendelkező Sztálin kolhozban. Igaz, hogy a második világháború vihara vég'gpusztított azon is, de a szovjet nép élniakarás a és a győzelembe vetett hite leküzdötte a nehézségeket. Ma már újjá van építve minden. A kolhozparasztok részére új lakóházak épültek, kultúrház, mozi, iskola de még külön kórháza is van a kolhoznak. Meg kell említenem még, — mondja továbbá Brezovszky, — hogy am'g a cárizmus ideje alatt az analfabéták a lakosság 80 százalékát tették, a Sztálin kolhozból eddig 180 tanító 80 mérnök, és egyéb szellem; munkás és iparos került ki. Brezovszky elvtárs beszámolója nagy hatást tett a szövetkezet tagjaira. Már éjfélre jár az óramutató, de még megvitatjuk Brezovszky elvtárs beszámolóját, hogy mi is a Szovjetún ó példája nyomán a világ összes haládő dolgozóival együtt rátérhessünk arr a az útra. amely a dolgozók jobb világához vezet. (méry) Mit kapott a kolhozrend szertől Nikolaj Grigorjevics Bard a onorevszki középparaszt? De a kolhozparasztok a Párt és a kormány segítségévei hozzáfogtak a munkához. Ma már 750 marha, 162 ló, 718 disznó és 7 ezer baromfi van a kolhozban, nem számítva a tagok háztáji gazdasagában lévő jószágállományt. Rendbehozták malmukat, vajgyárat, téglagyárat, gazdasági épületek egész sorát építették már föl és most foly.k a nagy munka: a régi Onorevszki falu helyén új kohozfaiu keletkezik. Két új utcasoron 120 családi ház építéséhez fogtak már hozzá, 52 készen is van és még az idén készen lesz újabb 22 Az új utca^jr végén hatalmas fúróberendezés áll: ártézi kutat fúrnak és rövidesen bevezetik a vízvezetéket a kolhoz minden egyes házába. N-koláj Grigorjevics Barda középparaszt volt Onorevszki faluban apjától örökölt 15 kataszteri hold földet, volt háza, szép pár lova, jószágai. Most itt ülünk együtt a Bugyonnij ko-lhoz klubjában és beszélgetünk arról, hogy milyen is volt az élet régen és hogyan élnek most a kolhozparasztok. Bevallom, én különösen arra Voltam kíváncsi. mit mond a kolhozéletröl egy középparaszt aki a forradalom ©lőtt nem a falu földesurának a b rtokán robotolt 25 —30 kopek napszámért, hanem akinek már a forradalom előtt is volt jószága, háza, jó 15 hold földje és akinek már apja is a falu »legtekjntélyesebb* gazdái közé számított. De talán megpróbálom leírni Nikoláj Grigorjeviccs Barda életét úgy, aliogy nékem a beszélgetés során elmondotta. _ Én itt is születtem. Onorevszki községben. Apámnak 18 gyesztajin földje Volt, ezt bátyámmal ketten örököltük. Magam gazdálkodtam nem js tartottak rossz gazdának a községben, de mindig tele voltam gonddal, bajjal. EGY ÁTLAGOS KOLHOZTAG JÖVEDELME NAGYOBB, MINT RÉGEN EGY 180 HOLDAS BIRTOKOSÉ VOLT — Hiába, nagy igazság az. hogy a ló után kis kenyér terem, a traktor után meg nagy kenyér terem. Persze az ember először nehezen érti meg, hogy az én lovam, az én földem helyett azt mondja, hogy: a mienk. Pedig csak egyet mondok: Pontosan k számítottuk, hogy a cári időkben egy 180 holdas birtokosnak 88 mázsa gabona volt a tiszta jövedelme, ma pedig a mi kolhozunk tagjainak átlagos jövedelme 80—110 mázsa gabona értéke. i — A ml kolhozunk 24-ben alakult. Büszke vagyok rá, hogy én is az alapítók közé tartozom. De hát büszke is lehet rá az ember. Csak körül kell itt nézni: itt. .mindéit mi, építettünk. Például: itt • ahol most ülünk, azelőtt kopár legelő volt. Mi fákat telepítettünk, nézzék csak meg, milyen szép parkunk van és most felépítettük ezt a kultúrházat 460 ezer rubelért. A FIATALOK MÁR NEM IS ISMERIK A KÉZIKASZÁLÁST — Nem is lehet összehasonlítani a régi életet a mostanival. Nagyobbak a terméseredmények. Az idén például 2 és negyedmillió rubel a mi kolhozunk előirányzott jövedelme, csak a disznóhízlalásbói negyedmillió jövedelmünk van. — Tudományosan termelünk, gépekkel dolgozunk. Hogy csak példát mondjak: minálunk a fiatalabbak már nem ismerik a kézikaszáilást. A traktoros kaszálógép pedig- 60 holdat a magánjáró 85—90 holdat vág le 10 óra alatt Azelőtt 60—80 ember nyütte Volna magát a nehéz munkában, most pedig két ember kényelmesen vezeti a gépet. A GAZDA BÜSZKESÉGÉVEL. .. — Jobb lett az életünk a kolhozban, sokká] jobb lett, — mondja Nikoláj Grigorjevics Barda. És szavaiból kibontakozk, hogy hogyan vált ő maga és családja a föld rabjából a kolhoz szabad, boldog és megbecsült dolgozójává. A gazda büszkeségével sorolja fel hogy mi mindent építettek, mj mindene van az ő kolhozuknak Valóban a gazda büszkeségével, hiszen a kolhoznak a tagság a gazdája, a közgyűlése, a tagok szava dönt minden kérdésben! A Bugyonníj-kolhozban a fas'szta rablók sz'nte mindent elpusztítotak. Amikor a Vörös Hadsereg felszabadította a falut, 1944 április elején összesen három leromlott ló és néhány r 0ssz telefonhuzal Volt az egész kolhozban, más semmi. BARDÁÉK HÁZÁBAN... Az öreg Bardának is új háza van, hívott: látogassam meg. Szép tornácos kőház, fényes paddójú két szoba, ragyogó tisztasag mindenütt. Villany van itt is mint a Bugyonnij-kolhóz minden házában és az asztalon szól a rádió. A polcon könyvek, folyóiratok, újságok állnak. — A betűre éppen úgy szüksége van az embernek, m nt a kenyérre, — mondja Nikoláj Grigorjevics Barda. Az udvaron baromfiak káricáinak, két hízó röfög az óiban, egy tehén is van borjával együtt a háztáji gazdaságban. És így /van ez itt mindegyik kolhozparasztnál: mixidiegyiknek van tehene hízója, nagy csapat baromfija. Ebben a kolhoz is segíti őket: tavaly például az egyik kolhoztagnak elhullott a tehene, a közgyűlés megszavazta, lxogy a kolhoz adjon neki tehenet. Ahogy itt járunk az udvaron, a szomszédba megérkezik egy fiatalember motorkerékpáron Harminchat kolhozparasztnak van motorbiciklije a Bugyonnij-kolhozban, kettő pedig már autót vásárolt. N ko'láj Grigorjevics Barda büszkén mondja, hogy az egyik itteni kiihoztág lett az első a járási motorversenyen. Az ő fjai már elhagyták a szülői házat: az egyik repülőfőhadnagy, a másik repülőgépszereiő, a harmad k pedig mérnök lesz, nemsokára befejezi egyetemi tanulmányait. »MONDJA EL A PARASZTOKNAK. ..« Az öreg Barda egyszerű kolhoztag. Mellén kitüntetés: a Lenin-rend! jelvénye' ragyog. Egész beszélgetésünk alatt egyetlen szót sem szólt kitüntetéséről. De végül megkérdeztem, mondja el, miért kapta a Lenin-rendet. — Gabonatermelésben a mi brigádunk érte el a legjobb eredményt á kolhozban — mondta. — És én is résztvettem ebben a munkában És elmondta még, hogy a kolhozban a becsületes jó munkának megvan az eredménye. Aki jobban dolgozik, aki szorgalmasabb, több munkaegységet teljesít, az többet kap a jövedelemből. És ezen túl is: az egész nép, az egész ország megbecsüli az 0kat, akik a munkában kiváló eredményeket mutatnak föl. Életem legboldogabb perce Volt, amik 0r ezt a k tüntetést a mellemre tűzték — mondotta. — A forradalom előtt el sem tudtam, volna képzelni, hogy engem a munkámért az egész ország így megbecsüljön és kitüntessen. — Mondja el a magyar parasztoknak, hogy Nikoláj Grigorjevics Barda onorevszki közságbeli középparaszt azóta érzj magát- szabad embernek, boldog embernek, am óta belépett a kolhozba. íme én elhoztam az üzenetet és átsdom azoknak, akiknek küldték: a dolgozó parasztoknak. Sípos Gyula Hét uraimenti kolhoz egyesül és új, modern mezőgazdasági város! épít Hét uraimenti falusi termelőszövetkezet kolhoztagjai elhatározták, hogy »Üt a kommunizmus felé* névvel hatalmas kolhozba tömörülnek és a szétszórt, apró falvak helyett nagy mezőgazdasági várost építenek. Alekszei Birjukov szverdlovszk: építészmérnök a parasztok kérésére kidolgozta az uraimenti mezőgazdasági vár 0s tervrajzát. A város festői f 0lyópart 0n épül: A köz- és a termelés; épületeket, úgyszintén a lakóházakat téglából építik. A város valamennyi épületét Vízvezetékkel és központ; fütésseí látják el. A vár 0s központf'ában hatalmas klubépületet terveznek ötszáz férőhelyes előadótermet, ezenkívül áruházat, középiskolát gyermekotthont, bölcsőiét, éttermet, péküzemet, stb. építenek A város peremén parkokat és gyümölcsöskerteket létesítenek. Az új vároS építési munkálatait már megkezdték.