Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)
1950-08-31 / 200. szám, csütörtök
V il ág proletárjai egyesüljetek! a Kommunista és HunkátüSrtok Táiékoztatú Srodájának A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR DOLGOZÓK LAPJA Bratislava, 1950 augusztus 31, csütörtök 3 Kčs III. évfolyam, 200. szám A Párt kerületi napja az építési sikerek jegyé ben A bratislavai kerület elnyerte munka becsületének zászlaját Jó politikai meggyőző munka a siker feltétele A szlovákjai gabonafelvásárlás lefolyása azt mutatja, hogy földműveseink tudják, mi a kötelességük A beszolgáltatási feladatok teljesítésével ök is önfeláldozó és hősi módon járulnak hozzá ahhoz a munkához, amelyet a gyárak munkásai és a hivatalok dolgozói fejtenek ki a szocializmus építésében és így erősitik a köztársaságot és a békét. Dolgozó parasztságunk állásfoglalásának bizonyítéka a felvásárlásról érkező adatok, amelyek bizonyítják egyúttal azt is, hogy parasztságunk méltó módon járul hozzá a világbéke fenntartásához. Augusztus 30-án a bratislavai kerületnek átadták a munka becsületének zászlaját, amelynek átadása alkalmából Soltész elvtárs közellátási megbízott beszédet m 0ndott. amelyben értékelte a bratislavai kerület sikeres felvásárlási kampányának okait. Beszédében kiemelte azt hogy a felvásárlást igen helyesen kapcsolták össze a többi politikai kérdésekkel. Pártmunkásaink és a falvakon dolgozó elvtársaink helyesen mutattak rá arra, hogy a szövetkezet útján mit nyu.1t rendszerünk a parasztságnak, mivel segiti munkásosztályunk a dolgozó parasztokat és ezért teljesítik földműveseink oly kiváló módon beszolgáltatás; kötelezettségeiket. Földműveseink látják azt, hogy Koreában hogyan gyilkolják az amerikaiak, az imperialisták bérencei azokat a földműveseket, akik békés munkájukat végzik és ezért tudják, hogy a köztársaság erősítésévei a békét védik. Gottwald elvtárs is külön levélben köszönte meg a bratislavai kerület funkcionáriusainak jó munkáját. A gabonafelvásárlás jó eredményei mellett azonban vannak hiányok is. így pl. sok helyen még nem tudtuk kellően biztosítani a dolgozó lakosság ellátását burgonyával, zöldséggel és tejjel. Ezeket a nehézségeket is rövid időn beiü-1 kiküszöböljük. A. BRATISLAVAI NEMZETI BIZOTTSÁG FELHÍVÁSA Pártunk kerületi napja a bratisla. vai kerület egész lakosságának örömteli manifesztációja lesz. örömteli lesz azért, mert nagy sikereket értünk el a felszabaditás óta gazdasági és politikai életünk terén. A Nemzeti Bizottság Bratislavában kéri Nagy-Bratislava minden lakosát, hogy ebből az alkalomból házaikat díszítsék fel a nemzeti és a népi demokratikus államok zászlaivel, szeptember 1-töl szeptember 4-ig. Méltóan díszítsük fel városunkat és ezzel bizonyítsuk be azt, hogy szilárdan lépünk ki továbbra is a megkezdett úton a szocializmus építése felé Pártunk vezetésével hazánkban. A világ békemozgalma újabb hatalmas lendületet vett A kapitalista országokban is nagy sikerrel folyik a békealáírások gyűjtése A világ haladó közvéleménye egy emberként emeli fel tiltakozó szavát az amerikai betolakodók koreai gaztettei ellen. A Biztonsági Tanácshoz a világ minden tájáról tömegesen érkeznek a távriratok, amelyekber a dolgozó nép, a demokratikus szei vezetek elítélik az imperialisták koreai agresszióját s követelik a terrot bombázások megszüntetését. Hatalmas, megrázó erővel nyilvánul meg a világ minden részében az emberek békevágya. Az -óriási terror, az elnyomás minden fajtája ellenére a kapitalista országokban is sikeresen fclyik a stockholmi felhívás aláírási akciója, amelyben az atomfegyverek feltétlen eltiltását követelik. A reakciós kormányok és az angol-amerikai imperializmus csatlósai minden erejükkel megakadályozni igyekeznek az aláírások gyűjtését, azonban a Béke Hívei letartóztatása az egész világon felháborodott tiltakozásokat vált ki és megszilárdítja a békeszere tő becsületes emberek nemzetközi szolidaritását. Irakban a stockholgii felhívás aláírási akciója már két hónap óta folyik. A felhívást már az iraki közélet számos kiváló személyisége ÍE aláirta. * Finnországban augusztus 15-ig mái összesen 680.900 aláírást gyűjtöttek a stockholmi békehatározatra. Az Egyesült Államokban egyre több haladószellemü polgár tiltakozik a békeharcosok üldözése ellen Hetven kiváló tudós, tanító és szociális dolgozó Truman elnökhöz éí 192 amerikai város polgármessteréhez felhívást intézett, amelyben követeli . a Béke Hívei üldözésének megszüntetését. * Olaszországban összesen 18.804 békebízottág van.. Az olasz békeharcosok napról napra újabb sikereket aratnak. Kínában a legutóbbi hirek szerint eddig összesen 84,850.000 aláírást gyűjtöttek a stockholmi felhívásra. & Ausztráliában augusztusban Brisbane városban békekongresszust tartottak, amelyen 175 békeszervezet 422 küldöttje vett részt. •x Nagy-Britanniában Glasgowban ezekben a napokban békekonferenciát tartottak, amelyen 150 küldöti vett részt. * Törökországban a reakciós kormány dühöngö terrort fejt ki a békeharcosok ellen. Ezekben a napokban letartóztatták Behice Borar egyetemi tanárt, a török békebizottság elnökét és a bizottság több tagját. * Indiában a beludzsisztáni hivatalok nemrégen letartóztatták a beludzsisztáni békevédö bizottság hárorr tagját. A letartóztatások ellen a? india békehívek élesen tiltakoztak. A trnavai és nyitrai püspökségekhez a szepességi is csatlakozott A szepességi püspökség tiltakozik az amerikaiak aljas koreai támadása ellen A trnavai és nyitrai püspökségi hivatalok, mint már jelentettük., csatlakoztak az egyre növekvő béketáborhoz és hangos felháborodott szóval tiltakoznak az amerikaiak dühödt gyilkos koreai támadása ellen. Ehhez a tiltakozáshoz most a szepességi püspökség is csatlakozott, hogy még erősebb legyen a csehszlovákiai béketábor szava, hogy a katolikus hivők tudják azt, hogy ami most Koreában történik, a hitleri fasizmus gonoszságaival egyenértékű, az egész emberiség ellen intézett támadása. A püspökség határozata így hangzik: „A tartós békéért folyó harc és munka, az imperialista támadás elleni tiltakozlás mindannyiunk elsőrangú feladata és kötelessége. Teljesen mindegy az, hogy milyen valláshoz,, fajhoz, vagy társadalomhoz tartozunk. Mi mindannyian, akik már átéltük az utolsó háború rettenetes borzalmait, meg vagyunk győződve arról, hogy a háború mint az emberek tömeges gyilkolása nemcsak a kereszténység, elvei és erkölcsisége elleni kegyetlen támadás, hanem az emberiség elleni gaztett is. Ezért a legnagyobb eréllyel állunk szembe a koreai agresszív beavatkozó háborúval és követeljük, hogy azonnal hívják vissza az egész intervenciós katonaságot, amely ott gyilkolja a békeszerető, szabadság és nyugalom után vágyó koreai népet. Őszinte részvéttel és felháborodással kisérjük ezt a gyilkos harcot és lelkiismeretünk szavára csatlakozunk a jóakaratú emberek százmillióihoz, akik védeni és őrizni akarják az emberiség legnagyobb kincsét, a világbékét. Köztársasági elnökünk köszönete a bratislavai kerület földműveseinek Klement Gottwald köztársasági elnök válaszolt a bratislavai kerület levelére, melyben az jelentette, hogy a beszolgáltatási tervet teljesítette. A levél szövege a következő: „Az SzKP kerületi bizottságának, Bratislava. Michalkovič Gustávnak, az SzKP Kerületi Bizottsága titkárának, Mar• tanovič Rudolf a KNB elnökének, Jávor József, a Szlovákiai Földmüve' sek Egységes Szövetsége Kerületi Bizottsága tagjának, Čiern-ý József a CsISz kerületi bizottsága titkárának. Drága Elvtársak\ Hálával vettem leveleteket, melyben nekem bejelentitek, hogy kerületetek teljesítette a terménybeszolgóltatás tervét. Jelentésetek szerint ke. rületetek agusztus 27-ig a beszolgáltatási tervet 108.1%-ra teljesítette. * Ezzel a tettel a köztársaság olyan kerületei közé sorakoztatok fel, amelyek — háj a érte az EFSz keretében közösen megszervezett munkának — hamarább teljesítették beszolgáltatási kötelezettségüket, mint a rríult évek. ben és a bratislavai kerület földművesei ezzel a legnagyobb mértékben hozzájárultak a világbékéért folytatott küzdelemhez. Most már az a főcél, hogy továbbfolytassák a felvásárlást, hogy minél előbb minden földműves egyénileg is teljesítse beszolgáltatási kötelezettségét, mind a termény mennyiségét, mind pedig nemét illetőleg. Meg vagyok győződve, hogy az idei aratásnál és felvásárlásnál szerzett tapasztalatokat fel fogjátok használni az EFSz-ek további fejlesztésére és az idei őszi közös vetés megszervezésére. Ebben a munkában sok sikert kívánok nektek és kerületetek földműveseinek. A fi G o t tw al do tok". GYAKORLATI PÉLDÁKKAL Velük együtt emeljük fel figyelmeztető szavunkat Korea további meggyalázása, a nyilt városok és lakóik embertelen bombázása «llen, j követeljük, hogy ne húzzák-halasz-1 1 szák a tárgyalásokat a korea-i kérdés igazságos és békés megoldására. A koreai kérdés ma mindannyiunk figyelmének központjában áll és az egész kultúrvilág legégetőbb gondja. A szepességi püspöki hivatal. így szól a határozat, amelyhez minden békeszerető és becsületesen gondolkodó" ember csatlakozik. Mindegy, hogy az imperialisták Koreában, Kínában vagy másutt intézik-e aljas támadásaikat, ezek a támadások az egész világ békéje, a keresztény hit és erkölcs ellen irányulnak. (b. I.) Szövetkezeti mozgalmunk egyre nagyobb méreteket ölt. A közös aratási munkák után egyre több dolgozó paraszt győződött meg arról, hogy mit jelent a közös munka, a gépek segítsége, amivel elérhették, hogy kevés munkával, rövidebb ide alatt és olcsóbban végezzék el az aratást, mint azelőtt. A gépekkel való aratásnál arra is rájöttek a dolgozó parasztok, hogy mennyire hátráltatja a gépek munkáját a keskeny földparcella és hogy a barázdák mennyi termőföldet pocsékolnak el, Az idei közös aratás "tehát a szövetkezeti munka szemléltető példáját adta a parasztságnak, de az aratás, a közös munkák eredményeiből sokai tapasztalhattunk valamennyien. Tanulhattunk és meg is tanultuk, hogy a még ingadozó és bizonytalan parasztságot, amely még nem tudott dönteni, melyik utat válassza; maradjon-e a régin, vagy lépjen-e rá az újra, — elméleti és általános dolgokkal nem tudjuk meggyőzni a szil vetkezeti gazdálkodás jelentőségéről és előnyeiről. Szemléltető példa kell, kézzelfogható bizonyítékok, — hiába, sokan vannak még, akik csak annak iiisznek, amit két szemükkel látnak. Ez érhető is. A parasztság évszázados bizalmatlanságát, amelyet :i sorozatos és egymásutáni úri becsapások és csalódások váltottak ki. ináiól holnapra nem tudjuk eloszlatni. Az útnak, amelyen haladunk a szocializmus felé, még csak egy kis részét tettük meg, tehát nem lehet még mindenki politikailag annyira felvilágosult és annyira előrehaladott, hogy a betűt az elméletet a maga szűk kis világában a valóságba is át tudja vinni. A most nyáron szerzett tapasztalatok szerint tehát a felvilágosító éí meggyőző munkának gyakorlatinal, kell lenni. Az az ember, aki egy 15— 20 holdas középparasztnak a nagyüzemi szövetkezeti gazdáikotiás előnyeiről beszél, ne egy megszokott grainofonlemezt tegyen fel, s ne beszéljen csak általánosságban, hanem mondja el, hogy például a tőrei szövetkezet földjein még egyszer olyan termés volt," mint az egyénileg gazdálkodókén vagy beszéljen arról, hogy Kii bőik úton az aratást a közös munka és a gépek segítségével öt és fél nap alatt végezték el, pedig azelőtt három-négy hétig tartott. Arról is beszélhet, hogy Csölösztön előszói senki sem akart gépekkel aratni, dc amikor látták, hogyan dolgozik, az emberek csaknem ölrementek a gépékért, hogy melyikükhöz menjen előbb dolgozni. Mondja el, hogy Csúzon néhány ember kivételével az egész falu belépett a harmadik típusú szövetkezetbe, mert a közös 1 aratás megtanította őket arra, hogy közös munkával, egymás segítségével könnyebben birkóznak meg a legnehezebb feladatokkal is. Az a nagy feladat, hogy gyakorlati példákkal győzzük meg a kételkedőket, a már működő szövetkezeteink tagjaira hárul. Nekik, a szövetkezetek tagjainak a feladata, hogy saját tapasztalataik és élményeik elbeszélésével bizonyítsák be a szövetkezeti élet előnyeit. Paraszt a parasztnak beszélje el és magyarázza meg, hogy mit jelent és mit hozott számára a szövetkezeti gazdálkodás. Mennyi most a jövedelme, mennyit dolgozik, hogyan dolgozik, — mi a különbség az elmúlt és a mostani élete között. Főleg pétiig „annak a szövetkezeti tagnak kell meggyőzni a kételkedőket, aki egy évvel ezelőtt még maga sem hitt a szövetkezeti gazdálkodás jelentőségében" — mondotta Kugler János a tőrei szövetkezet aratási ünnepségén. Mert voltak ilyenek sokan, akik csupán merev megszokásból, megrögzött maradiságból a legádázabb ellenségei voltak a szövetkezeti gazdálkodásnak, de aztán valamilyen meggyőző bizonyítéknak engedtek, beléptek a szövetkezetbe és ma már saját maguk nevetik ki, hogy az előtt felültek a minden alapot nélkülöző ostoba rémhíreknek és engedték magukat egy ideig szédíteni a falusi reakció hazug politikájától. Az ilyen szövetkezeti tagok végezhetik a legmeggyőzőbb szervezési munkát. Mindegyiknek van ismerőse, rokona vagy jóbarátja a szomszéd községekben is. Ne sajnálja a fáradságot, vasárnap vagy bármikor szabad idejében üljön biciklire s látogasson el hozzájuk. Bővítse ki ott ( ismeretségét, beszéljen a szövetkezetükről és saját életéről. Hogy a biciklit, amin idejött, azóta vette, amióta a szövetkezetben van. Dt vett már mást is. Bútort a maholnap férjhezmenő lánynak, meg rádiót, új ruhát, meg új cipőt, ünneplőt is, meg köznapit is. És telik még sok mindenre, olyasmire is, amire azelőtt gondolni sem lehetett volna. Nemcsak a szükséges mindennapi van meg, ami ma ugyan minden dolgozónak biztosítva van, hanem még ezen felül is jut és aztán pénz is van a háznál, A tőrei, a leleszi vagy akármelyik más szövetkezetünk tagja azt is mondja el, hogyan, mennyi küzdelemmel és munkával jutottak el odáig, hogy fejenként 5—7000 korona jövedelem jut havonta, de ehhez még jó néhány ezer korona évvégi osztalékot ÍK várnak és kapnak is. Elmondani ősrintén mindent. A sikereket és az akadályokat, a jó munkát, de azt is, ahol félrefogtak és nem sikerült, — tanultunk belőle legalább, hogy csináljuk. hogy máskor jól sikerüljön. Vasárnap Tőrén legalább 15 faluból vagy 150 parasztember volt, akiket csak a saját egyéni érdeklődésük és aggodalmuk hozott el, hogy ott a helyszínen minden propagandától mentesen győződjenek meg arról, hogy mi is az igazság tulajdonképpen. Míg az ünnepség tartott és a néhány rövid beszéd elhangzott, ezek a vidékiek külön csoportban voltak. Mereven és feszélyezetten ültek a padokon, látszott rajtuk, hogy nem ilyesmire gondoltak, nem az ünnepségre kiváncsiak és úgy tetszett, hogy csalódottak voltak. Hanem aztán egészen felelevenedtek, amikor Dudás József, a szövetkezet tagja lépett az emelvényre és a maga egyszerű szavaival elmondotta, hogyan is volt a felszabadulástól a mai napig. Ez hatott az emberekre, Dudásnak az a néhány közvetlen szava, amikor aztán mindent végigjártak és beszéltek azzal, akivel akartak s azt- kérdeztek, ami éppen nekik tetszett, látni lehetett ezeken az embereken, hogy szinte fellélegzettek, eloszlottak a két(Folytatás a 2. oldalonj