Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)

1950-08-20 / 191. szám, vasárnap

iftso augusztu

s 20. * 33. (93.) TARTÓS BEKEERT. NEPI DEM OKRA CIA E R TI ges reakciós tömegnek tekintenénk, s nem látnánk lehetőséget arra, hogy köztük különbséget tegyünk. Évek során át ez volt a legfőbb hi bánk, olyan hiba, amelyet csak most kezdünk felismerni, s amely megmagyarázza, hogy miért hiányzott egy va'amennyire is széies tömegekre kiterjedő tiltakozó mozgalom a labourista kormány politikája e'len, amely politikát a munkásosztály legszélesebb tömegei nem helyeseltek. Abbahagytunk minden, valamennyire is komoly próbálkozást abban az irányban, hogy befolyást gyakoroljunk a labourista párt helyi szervezeteire az e szervezetekben lévő szakszervezeti képviselet útján, holott ez megvalósítható. Az a helyzet, amelybe most jutottunk, arra késztet bennünket, hogy a legkomolyabb tanulságokat vonjuk le régebbi politikánkból, amikor nem fordítottunk kellő figyelmet az olyan életbevágó dologra, mint amilyen* a munkásosztály egysége. Mi ne abban reménykedjünk, hogy a munkáspártban végülis valameiyes "szakadás következik be, vagy nézeteltérések kezdődnekArra kell felhasználnunk minden lehetőséget, hogy biztosítsuk az akcióegységet az egyszerű labourista munkásokkal, a legnagyobb figyelmet szentelve e feladatnak azáitaí, hogy tevékenységet fejtünk ki az üzemekben, a munkásosztály helyi és tömegszervezeteiben. Meggyőződésünk, hogy ez a feladat megoldható, ha meglesz bennünk a teljes eltökéltség annak végrehajtására. Azt mondhatják erre, hogy az ilyen kijelentések ellenségeinknek szereznek örömet. Szó sincs róla- Ellenkezőleg, ez bebizonyítja nekik, hogv mi nem Fiünk saját hibáink elemzésétől és bírálatától, mert iiyen módon akarjuk ezeket a hibákat gyökerestől kiküszöbölni. Nincs a világon kommunista párt. 'amely másképpen erősítené sorait és munkáját, mint úev, hogy fáradhatatlanul követi azt a bölcs útmutatást, amelyet Lenin adott a politikai pártnak saját hibáival szemben tanúsított magatartásáról a ..Baloldaliság a kommunizmus gyermek-betegsége" című munkájában. Meggyőződésünk, hogy Pártunk meg tudja és meg is fogja szilárdítani sorait és meg tudja javítani munkáját, ha ezt az útmutatást követi az új viszonyok között, amelyek közt most cselekednie kellA legha'aszthatatlanabb fe'adat, amely a Kommunista Párt előtt áll az, hogy megteremtse a munkásosztály és valamennyi demokratikus és békeszerető ember egységét, azokét, akiket nyugtalanít az események jelenlegi s ezután bekövetkező menete, akik saját érdekükben mohón keresik a halaszthatatlan kérdések mego'dá>ának módját és eszközeit. Nem holmi formális egységről va?y „egységet az egységért" elvről van itt sző, hanem, olyan harci egységről, amely a munkásoknak a konzervatívok és jobboldali munkáspárti vezetők ellen irányuló elszánt harcában juthat kifejezésre. Olyan egységről van szó, amelynek szilárd alapja van az üzemekben és a munkásosztály tömegeszervezeteiben, s minél szilárdabbá és erősebbé válik ez az egység, annál határozottabban fog ják támogatni az értelmiség és az ifjúság széles körei, amelyek ma még a konzervatívok propagandájának befolyása alatt állnak. Ámde, mindenekelőtt meg kell érteni, hogy amíg nem tesszük magunkévá ezt a meggyőződést, soha sem fog sikerülni legyőznünk az ilyen egységhez vezető úton elénk tornyosuló akadályokat. Ahhoz azonban, hogy ebben a halaszthatatlan és nélkülözhetetlen munkában sikert érhessünk el, föl kell számolni sorainkban a szekta-szellemnek és az opportunizmusnak minden csökevényét. Manapság jóformán egyetlen olyan ház, gyár, vagy k'ub sincs, ahol a munkások ne arról beszélnének, hogy „milyen nehéz itt az élet." Ilyen beszélgetéseket lehet hallani a hét végén, a napi munka után, amikor azt a kérdést tárgyalják, hogy mennyire drágul a megélhetés. Amikor valamilyen műhelybizalmit „fölöslegesnek'' nyilvánítanak, olyankor is ilyen beszélgetéseket hallhat az ember, mert hiszen minden munkás tudja, mi rejlik e mögött. Ilyen beszélgetéseket lehet hallani, amikor milliók várnak arra, hogy lakást kapjanak és megjegyzik, hogy milyen iramban folynak a háborús előkészületek, s hogy milyen könnyen akad pénz erre a célra. Ilyen beszélgetéseket hallhat az ember most, amikor fokozódott az új világháború veszélye az Egyesült Államok koreai akciója következtében, amelyet az angol labourista kormány támogat. Az ilyen gondolatok segíthetnek Pártunknak abban, hogy kidolgozza a közvetlen követeléseket, amelyeket készséggel fognak támogatni azok, akik komolyan eltökélték, hogv megáltoztat ják az események .jelenlegi marosiját... - r íc.« , * Mindenekelőtt a béke védelme most a nemzetközi helyzet legfőbb problémája és ez foglalkoztatja a munkások millióit. Mi Angliában élünk és dolgozunk, olyan országban, amelynek segítsége nélkül sehol, semmiféle imperialista háborút nem lehet viselni. Hogyan is tagadhatja meg a labourista kormány az USA-nak nvujtandó sagitséget, figyelembevéye azt a politi kát. amelyet saját maca folytat MaláiföMön? És mennyire veszélyes az ilyen helyzet, amikor nem tudjuk, mi lesz az a következő lépés, amelyet az esztelen amerikaiak tesznek majd, megint csak számítva az Anglia részéről nvuj tandó segítségre. Vajmi kevés becsületes munkáspárti hitte volna 1945 júliusában, amikor örömúijongva ünnepelték azt, hogy ismét a labourista-kormánv került hatalomra, — hogy öt év elmultával ugyanaz a kormány és az ő

v labou- rista pártja kijebnti: a békéért vívott harc „klrakatjellegű'', h gy ez az akció látszatakció? Hitték-e volna, hogv a munkáspárt kijelenti: aki pedig a'áírja az atombomba betiltását követelő felhívást, az nem lehet a munkáspárt tagja. Mindazt a befolyást és mindazokat az erőket, amelyekkel Pártunk kétségtelenül rendelkezik, latba kell vetni most annak érdekében, hogv az angol polcárok millióit — gazdasági helyzetükre, politikai és vallási meggyőződésükre való tekintet né'kül — mozgósítsuk a béke védelmére. Nem szabad azonban abba a tévhitbe esnünk, mintha az egység elérésére irányuló harc, amelyről beszéltünk, maid könnyebb feladatnak bizonyulna. Ahhoz, hogy ebben az úitípusú akcióegyséeben sikert érhessünk el, nemcsak az szükséges, hogy a munkásosztálynak a közvetlen követeléseVért vívandó harc politikájára tegyünk javaslatot, hanem az is, hogy megmutassuk neki jelenlegi és jövőbeni problémái megoldásának lehetőségét, e problémák olyan megoldásának lehetőségét, amely az ő legelemibb érdekeinek megfelel. Mi bebizonyíthatjuk: Angliának nincs szüksége arra, hogy a világ bármely országától függjön, hogy az angol népre fényes jövő vár, ha sorsát saját kezébe veszi és saját kormányzati formáit és intézményeit a saját céljainak elérésére használja fel. A napi kérdések fölvetése és a szocializmussal kapcsolatos általános okoskodások — nem kielégítők. A gondolkodó emberek valamiféle táviatokat kívánnak. L^tni ' glcár j^k , azt az utat, amelyen most és a jövőben is halaď- liok kell. Nekünk az a kötelességünk, hogy az ilyen emberek számára programot dolgozzunk ki.. Ezzel a programmal be kell bizonyítanunk, hogv nem a kommunisták kézülnek „Anglia megsemmisítésére", hanem a konzervatívok és a labourista vezetők. Ök azok, akik egymást váltó kormányokat hoznak létre, s Anglia helyzete emellett egvre rosszabbodik. Mi bebizonyíthat iuk. hoev a mi pcl'ti kánk megmentheti Ang iát, és jövőjét teljesen új alapokon szilárdíthatja meg. Az ilven politika, amelvet az elmontloUakban kifejtettünk, megerősíti sa ját törekvésünket, hogy elérjük sz egységet a békéért és a munkásosztály életszínvonalának emeléséért folyó harcban. Ezt a körülményt a Tájékoztató Iroda novemberi határozata nagyon kiemelte. * Az országon belül és külföldön is fenná Iá komoly és fenyegető mai helyzetben komolyan mérlegelnünk kel! azt is, milyen legyen politikánk az elkövetkező par'amenti választások elő készítésének idején és a választások alatt. Az USA uralkodó köreit nem elégílí ki a jelenlegi angol par'amenti hely zet. Vagy olyan nyílt koalíciós kormányt akarnak, amelyben a legfontosabb posztok a konzervatívok kezében összpontosulnának, akik maradéktalanul hajlandók Angliában amerikai politikát folytatni, vagy ped'lg konzervatív kormányt kívánnak. Az a belpolitikai vonal, amelyet a Brit Gyáriparosok Szövetsége és a konzervatív párt folytat, kü'poliíika terén pedig az, ame'yet Churchill és Eden irányít, különösen amennyiben ez a „Schuma-n-terv''-et, az USA-val való katonai szövetséget és az Anglia nemzeti szuverenitásáról való lemondást illeti, az amerikaiak által ellenőrzött Európai Tanáe.s javára — mindezek olyan tényezők, amelyeket figyelembe kell venr.ünk. A labourista kormány a bel- és kü'politika valamennyi alapvető kérdésében a konzervatív párt balszárnyaként működött, olyannyira, hogy ezidőszerint a hatalom voltaképen a labourista és konzervatív vezetők koalíciós kormányának kezében van, amely Ang iát katasztrófa felé sodorja. Az az egység, amely a labourifta és konzervatív párti vezetők között valamennyi fontos kérdésben megnyilvánul, azt bizonyítja, hogv — gyakorlati szempontból tekintve e vezetők között voltaképen már meg is van a,koalí,ció. A munkásosztály szé'es rétegei azonban félnek a konzervatív párt győzelmétől az elkövetkező parlamenti választásokon. A munkások millióinak ezt a hangulatát kötelesek vagyunk figyelembevenni. Mi most új helyzetben vagyunk, amelyben az angol-amerikai imperializmus háborús tervei ellen irányulj egységfront megszervezése fontosabb, mint valaha. Ugyanakkor a stockholmi felhíváshoz történő aláírásgyűjtés tapasztalatai, valamint az amerikaiak és ango'ok koreai intervenciója ellen irányuló mozgalom mutatja, mily óriási lehetőségek kínálkoznak most az akcióegység számára. Fontos, hogy politikánkat mindenekelőtt az egységfront megszervezésének e döntő szükséglete határozza meg, hogy a választások küszöbén ugyanúgy, mint a választások folyamán is, a béke és háború é'etbevágó kérdése legyen a választási kampány középpontjában. Legfőbb irányvonalunk a választásokon azt a célt fogja követni, hogy ne engedjük győzni a konzervatívokat, s ugyanakkor jelentős mértékben erősítsük minden választókörzetben a munkáspárt jobboldali vezetői ellen folyó harcot. De mindebben kudarcot vallunk, ha egész munkánkat — különösen az üzemekben, — nem fog

;a végigkísérni magának a Kommunista Pártnak komoly megizmosodása és a Daily Worker pé'dányszámának jelentős megnövekedése. Befejezésül nem ta'í'hatunk hatásosabb és megfele'őbb szavakat, mint a Tájékoztató Iroda határozata utolsó fejezetének szavait: „... a munkásosztály egységéért és a demokratikus erők tömörítéséért folyó harc további sikere mindenekelőtt a kommunista és munkáspártok egész szervezési és ideológiai munkájának megjavításától függ. A kommunista és munkáspártok számára rendkívül fontos, hogy ideológiailag leleplezzék minden válfaját és kérlelhetetlen harcot folytassanak az opportunizmus, a szektaszellem, a burzsoá-nacionalizmus minden megnyilvánulása ellen, az ellenséges ügynökségnek a Pártba való behatolása ellen... A kommunista és munkáspártok szervezeti és eszmei-politikai megerősödése a marxizmus-leninizmus alapján — elsőrendű fontosságú feltétele annak, hogy a munkásosztály minden országban sikeresen folytassa harcát soraink egységéért, a béke ügyéért, országaiknak nemzeti függetlenségéért, a demokráciáért és a szocializmusért". pozícióját. Kétségtelenül ebben rejlik azoknak az erőfeszítéseknek a magyarázata is, amelyeket a kormánytöbbség pártjai tesznek egy olyan választási törvény kidolgozására, amely megfosztaná Pártunkat törvényes képviseletétől a választott szervekben és a kommunista befolyás gyöngülésének hazug látszatát keltené. A nép ellenségei szeretnének csapást mérni a Pártra, amely a munkásosztály élcsapata és a francia nép nagy reménysége. Erre a célra minden eszközt hajlandók felhasználni. A megtorlások kezdeményezői azt hajtogatják, hogy a dolgozó tömegek követeléseinek kielégítése útján kell harcolni a Kommunista Párt ellen. Ez azonban csak üres fecsegés, hiszen a kormány háborús politikája merőben ellen-_ kező eredményekhez vezet. Azért próbálják gyakran holmi „szociális" szólamokkal megnyugtatni és így elterelni az egység útjáról a dolgozók tömegeit, mert a dolgozókat napról napra jobban vonzza az egység útja és azon át akarnak kijutni az őket szorongató nyomorúságos helyzetből. Mindez megmagyarázza a kommunistaellenes büntető hadjáratokat is. Itt egyébként nemzetközi jellegű hadműveletről van szó Az imperialisták, miután ezekre a megtorlásokra az USA-ban és Japánban már péklát szolgáltattak, a Német K- inmunista Pártot is üldözőbe veszik. A labourista Attlee ugyancsak éles kirohanásokat és fenyegetéseket intézett a kommunisták címére. De Gasperi a maga részéről késznek mutatkozik arra, hogy elkezdje ü Kommunistaüldözés politikáját. Franciaországban Jules Moch mellett, aki a fő kommunistafaló szerepét vállalata, felsorakoznak az árulás lovagjai is: legelői Daladier, ^München" és a „különös háború" embere, Pierre-Etienne Flandin, aki „München" idején üdvözlő táviratot küldött Hitlernek, és Paul Faurre, a Szocialista Párt háborúelőtti főtitkára, aki később a petainista Nemzeti Tanács tagja lett. Ezek a „baloldali köztársaságiak egyesüléséhez" tartozó személyiségek — Daladier elnökletével — kijelentik, hogy „igazság-hadjáratot" szándékoznak szervezni. Az ő szájukból ez azt jelenti, hogy fokozni akarják a kommunistaellenes rágalmakat. Köntörfalazás nélkül kimondják, hogy végezni kell „az elaggott parlamentarizmus nevetséges tiszteletével". A béke igen sok védelmezőjét börtönbe vetették, de 'a francia uralkodó köröknek és amerikai gazdáiknak ez mind kevés. A bebörtönzőttek között sok a nő. Bátorságuk ragyogó megtestesítője Raymonde Dien, a fiatal kommunista hősnő, aki a sinekre vetette magát egy vonat előtt, amelv hadianyagot és fegyvereket szállított. Börtönben ül Henry Martin is, a touloni arzenál segédgépésze akit „a hadsereg bomlasztásában való részvétel" címén tartóztattak le. Attól ijedtek meg azok, akik parancsot adtak Henry Martin letartóztatására, hogy a touloni hadi hajókon és a hadihajó támaszponton röpiratok jártak kézről-kézre, melyek leleplezték, mi van a vietnami nép elleni gyarmati háború kulisszái mögött és követelték a francia expedíciós hadtest hazatérését Vietnamból. Ezt a segédgépészt. aki 17 éves korában fegv vert fogott, hogy franctireurok és partizánok soraiban harcoljon Franciaország felszabadításáért, — az a kormány vetette börtönbe, amelyben ott van Róbert Schuman, volt petainista miniszter és Antoinne Pinay, a petainista Nemzeti Tariác^ egykori tagja. Az árulás részvevői üldözik tehát az ellenállási mozgalom harcosait. Ezért vesz egyre nagyobb lendületet a megtorlások elleni harc, mint egyik formája a béke védelmében folyó nagy küzdelemnek. A megtorlást politika együtt jár azzal, hogy a francia kormánykörük mind jobban behódolnak az amerikai háborús gyújtogatok követeléseinek. Ezek a dicstelen vezetek támogatják az amerikaiak koreai agresszióját s már. küldtek is egy segélyhajót a koreai vizekre, amelv nvilván előhírnöke a francia expedíciós csapatoknak. A tökolomposok nem érik be a vietnami bűnös háború folytásával, hanem habozás nélkül egyre tovább mennek a háború útján, amelybe gazdáik akarnak taszítani bennünket. Franciaország népe azonban nem békél meg azzal, hogy fiai szabadságra és függetlenségre törekvő népek ellen küzdjenek: Ezért egészen természetes, hogy a „Korea a koreaiaké!" jelszó Franciaországban összeolvad a „Vietnám a vietnámiaké!" jelszóval. És amikor Amerika franciaországi nagykövete, a francia kormány legfőbb tanácsadójának szerepében, minden befolyását latbaveti, hogy kicsikarja országunk részvételét Formoza „megvédésében", vagyis pontosabban a népi Kína elleni agresszióban, — akkor sok. íagvon sok francia érzi, hogy mindez katasztrófához vezet. Jellemző, hogy különböző személyiségek (egyesek mögött .már nem kevés setét ügy vanl) szükségesnek érezték, hogy felhívást intézzenek a francia kormányhoz: ismerje el a Kínai Népköztársaságot és ne akadályozza meg rés^véte'ét az F.NSZben. Magától értetődik, hogy e személyek KÖZÜI egyeseknél nyilvánvaló manőverezésről van szó, de azért mindez azt is bizonyítja, milyen mélyre hatolt a békepolitika védelmében folyó népmozgalorn. A koreai események világos fénvl vetnek a háborús gyújtogatok bűnös tetteire és ime a francia kormány igazi mivoltában: mint a háborús gyújtogatok bűntársa áll előttünk. A kormány érzi, hogy a nép elítélte s mivel kénytelen egyre tovább menni a háború útján, ezért a megtorlást bizonyos fajta mentőhorgonynak tekinti. Ez a politika mintegy illusztrálja Sztálin elvtárs útmutatásait, aki azt mondta: „Ahhoz hogy háborút folytassanak, nem elegendő a fegyverkezés növelése, nem elég új koalíciók szervezése. Ehhez még a hátország megszilárdítása is szükséges a kapializmus országaiban. Egyetlen kapitalista ország sem folytathat komoly háborút, ha nem szilárdítja meg előzetesen saját hátországát, nem fékezi meg „saját" munkásait, nem fékezi meg „saját" gyarmatait. Innen ered a burzsoá államok politikájának fokozatos fasizálódása." A nép ellenségeinek tervei egészen nyilvánvalók. Am e terveket mind meg lehet hiúsítani a kenyérért és békéért folyó harcban követett széleskörű eg^ségpolitika továbbfejlesztésével. A stockholmi felhívásra való aláírásgyűjtés kiszélesítése és a békehívek második világkongresszusának előkészítése a cselekvés érdekében, közelhozhatják egymáshoz azokat, akik tegnap Tiég igen távol voltak egymástól, de, akik ma az események láttán sürgető szükségét érzik annak, hogy harcra egvesüljenek. A háborús politikának a munkásosztályt és az egész dolgozó lakosságot sújtó súlyos következményei széleskörű egységmozgalmat szülnek. Az öszszes dolgozók egyaránt követelik a munkabér emelését, akár az Általános Munkaszövetséghez, vagy a Keresztény Dolgozók Francia Szövetségéhez, akár a „Force Ouvriére"hez tartoznak; ezek is, azok is kénytelenek megállapítani, hogy nyomasztó helyzetüknek a háborús politika az oka. Ez az állapot nagy lehetőségeket nyújt az egység számára és fokozza azoknak a tömegeknek politikai öntudatát, amelyek egyre jobban megértik. hogy a munkások nyomora a háborús politikában gyökerezik, s hogy annak véget kell vetni. A Francia Kommunista Párt küzd a szektaszerű elszigetelődés ellen, merészen veti be minden erejét a tömegek közötti munka legkülönbözőbb formáiba, új lendületet ad a Vietnamba és Koreába küldendő csapatok és fegyverek továbbítása' ellen szükséges akicóknak, megakadályozza az amerikai fegyverek kirakását Franciaországban. elősegíti a stockholmi felhívás aláírásgyűjtése érdekében folyó kampány maximális fokozását és ezzel akadályozza meg, hogy a háborús gyújtogatok Franciaországot olyan felvonulási területté változtassák, aminőre számítanak. Pártunk felismeri felelősségét. Nagy feladatok előtt áll. Végre is fogja hajtani ezeket a feladatokat, mert kommunistáink alapvető vezérfonalnak tartják és ekként jegyzik is meg azt az útmutatást, amit Maurice Thorez adott nekünk Pártunk XII. Kongresszusán: „Mitőlünk, a mi erőfeszítéseinktől, állhatatosságunktól függ a békéért és nemzeti „függetlensegért vívott harc gvó'zelmes folytatása és megvívása a teljes győzelemig." d