Uj Szó, 1950. július (3. évfolyam, 150-173.szám)
1950-07-13 / 158. szám, csütörtök
1950 július 13 Hetek óta keresem már a fehér nyári retket Bratislavában. De nemcsali én, hanem rajtam kívül még jó néhány ezer ember van, aki retket szeretne venni, de nem kap, vagy ha igen, akkor már öreg, fás vagy pudvás retket. Ilyen pedig senkinek sem kell, se nekem, se másnak, mert hát nem bolond az ember, hogy olyasmiért adjon pénzt, amit aztán elhasználni nem tud. Mostanában meg a kalarábéra hallom a panaszokat, hogy öreg, meg fás. Nem akartam elhinni, éppen ezért a napokban magam is végigszaladtam náhény zöldségkereskedést. Voltam a Duna-utcán az 52. sz. Zelovocban, a Beneš-téri piacon, a Sztálin-téri 100. számú Zelovocban és az üzletvezetők ezeken a helyeken is megerősítették a hírt, úgy a retekről, mint a kalarábéról. Nem jó, öreg és fás, pudvás, így hát bizony ha keresik is, de nem veszik. Ördög vigye a sok lókötő kertészét, mérgelődtem magamban, lusták öntözni, attól van ez. De ez még nem volt elég, hanem Párkányból egy ismerősöm, Kovács Pista írt levelet és sűrűn gépelt három oldalon önti ki panaszát, hogy Párkányban a községi üzemek kertészetétől a földmüve? felvásárló szövetkezet, az RSD nem vette át a retket. írja, hogy nagymennyiségű, több mázsa retket, első osztályú árut, mert sem a felvásárló szövetkezetnek, de még csak a kutyának sem kellett, kihányták a Dunapartra s az most ott pusztul el, rothad, vagy csinálja azt, amit éppen akar. No nekem se kellett több, mentem Párkányba. Kérdezem, hol van a községi üzemek kertészete, arra — mutatnak egy irányba és én is csak úgy toronyirányt átvágok a tarlókon, kukoricákon és miegymásokon és megtalálom a kertészetet. S nincs nekem szerencsém? Az első, amibe ott a nagy sietségben éppen hogy csak orra nem esek, egy nagy rakás elszáradt, elfonnyadt retek volt. Körüljárom és megnézem minden oldalról, élűiről, hátulról, jobbról is meg balról is, hát ez, igazán nem sok, ezért kár volt olyan hosszú levelet írni, mert nem lett több 25—30 mázsánál. Kérdezem az éppen ott kapálgató kertészlánytól, hogy ki a kertészet vezetője és hol van? Benyó József, mondja a lány, de most éppen nincs itt, mert bement az irodába. A községi üzemek irodája pedig a községházán van, tehát menjek csak oda, ott majd megtalálom Benyó elvtársat-. Meg is találtam. Tőle, meg Tern Mátyástól, a községi üzemek könyvelőjétől, no meg a kertészet termelési és beszolgáltatási szerződéseiből tudtam meg, amit megtudtam. A községi üzemnek 2400 öl kertészete van. Termelnek benne mindenféle zöldséget. Paprikát, paradicsomot, káposztát, sárgarépát, kalarábé!, szóval mindent, aminek egy kertészetben teremnie kell. A termés egy részét saját maguk használják el a községi vendéglőkben, a többit pedig, tehát a kertészet egész termését beszállításra lekötötték a felvásárló szövetkezetnek. Az első áru, amit szállítani tudtak Volna, a fehér nyári retek volt, dehát az volt a baj, hogy ők boldogan szállították volna, csak nem volt, aki átvegye. Az pedig nagyon cifra eset, hogy a felvásárló szövetkezet miért nem vette át a retket. A kertészetnek mintegy 600 ölnyi területen — szerződésben bejelentve és lekötve — sárgarépa van vetve. Benyó József jó kertész, de azonfelül is megérti a többtermelés fontosságát és a sárgarépa közé nyári retket is vetett. Furfangos eszével úgy gondolta, hogy június elején, közepén a földből kijön a retek és utána a sárgarépa még őszig igazán megnóTiet. Megfelelő szakkifejezést használva, a retket köztesnek vetette a sárgarépa közé. A köztes termelést ismeri minden kertész és a kertészet jövedelmezőségét ezzel lehet a többszörösére emelni, de különösen ma, a termelés szempontjából aztán igazán nagyfontosságú dolog. Mikor a kertészet a termelési és beszolgáltatási szerződést megkötötte, már tudták, hogy a sárgarépa közé köztesnek nyári retket vetnek, de nem jelentették be, mert hát hogyan is nézett volna ki a dolog, hogy a kertészet egész területe 2400 öl és akkor, ha összeszámolják a bejelentett veternényeket, kijött volna, mondjuk, 3000 öl. Rágondolni se merek, hogy micsoda botrány lett volna a dologból és meggyőződésem, hogy napokig tartó vita után, ahol a kertészet képviselői mégsem tudták volna bebizonyítani, hogy a köztes az köztes, Kovács Pistát, meg Benyó Józsefet, mint jögeszméseket feltétlenül orvosi megfigyelés alá helyezik. Tehát nem jelentették be a retket, Ellenben elvetették. Az rövidesen ki is kelt. Öntözték, kapálták és így a retek gyönyörűen fejlődött. Hogy megfelelő kifejezést használjak, olyan volt, mint a vaj. Dehogy is olyan. Mint a harmat. S megnőtt nagyra, majdnem akkorára, mint egy kisgyerek feje. Benyőék mentek a felvásárló szövetkezethez és boldo gan jelentették: retek van, átadunk egyszerre 30—35 mázsát. Szerződés van? — kérdezték a felvásárló szövetkezetnél. Van, hogyne és mutatják. A szövetkezet tisztviselői, előreés hátramozdítói pontról-pontm nézik a szerződést és a végén diadalmas kiáltásban törtek ki. Nincs a retek bejelentve, átvételre nincs lekötve, feketén termelték, nem veszik át. Hiába magyarázta Benyó, Kovács meg Tern, hogy köztes vetemény, gyönyörű retek, a szocializmus útján többtermelés kell, emelkedik az életszínvonal, nő a kereslet mindenből, mindez hiába, mert csak annyit tudtak elérni, hogy a felvásárló szövetkezetnél ígéretet tettek, hogy megkérdezik a kerülettől, mitévők legyenek. A kerületből jött a válasz: nem szabad átvenni a retket, mert nem tudják elhelyezni. (Hát. nem érdekes dolog ez?) Benyóék kétségbe voltak esve, könyörögtek és sírtak, mire aztán nagylelkűen vagy öt részletben összesen ezer csomagot átvettek. A többivel pedig csináljanak azt, amit akarnak, nem veszik át, nem engedi a kerület. Mit lehetett tenni? Azért, mert a retek senkinek sem kell, még a sárgarépát nem lehetett tönkretenni és kidobták a retket. Nem sokat, vagy 50 mázsát. Egy részét elvitték a parasztok a tehenekkel etetni, de a nagy része még ott rothad a Dunaparton. Elvétve akadt még néhány retek a sárgarépa között és így hoztam magammal néhány darabot. Annak ellenére, hogy már régen felmagzott, még most is friss, élvezhető és a legkisebb darab, amelyet lemértem, 40 deka volt. Most meg a kalarábéval van baj. Gyönyörű nagy kalarábék, egyszerre tudnának szállítani 20—25 mázsát. Benyó állítása szerint a felvásárló szövetkezet ezt sem akarja átvenni, ez pedig le van kötve szerződésileg szállításra. Voltam a felvásárló szövetkezetnél is. Kérdeztem a retket. Nem volt szállításra lekötve, nem vehették át. Hát a kalarábé? Azt kötelesek átvenni, mert szerződésileg le van kötve 54 mázsa. Kínos helyzetben vagyok most. Nem tudom kinek higyjek. Benyó Józsefnek-e, aki azt állítja, hogy többször felajánlotta már a kalarábét, de nem veszik át, vagy pedig Danás Istvánnak, a felvásárló szövetkezet vezetőjének, aki viszont azt mondja, hogy átveszik a kalarábét. Majd meglátjuk, kinek lesz igaza. Pénteken voltam Párkányban, szombaton pétiig Vágsellye mellett Hetményen az állami birtokon. Az állami birtoknak 39 hektárnyi kertészete van. Mikor odamentem, éppen sárgarépát szállítottak a vágsellyei felvásárló szövetkezetnek. Kérdezem, hogy átvesznek-e tőlük mindent. Mindent és bármilyen mennyiségben. Például a sárgarépából 600 csomag volt szállításra lekötve, de eddig már 108 ezer csomagot adtak át. Most már aztán igazán nem értem a dolgot és egy találós kérdés előtt állok; a vágsellyei földműves felvásárló szövetkezet önálló republika-e a republikában, vagy pedig a párkányi. Ezen aztán nem töröm a fejem. Törjék az illetékes hivatalok, amelyek majd kivizsgálják ezt az egész retek-ügyet, (bátky) ÖJS1H »Mosí van a mi világunk« - mondja Dinga Ferenc a hetményi állami birtokok dolgozója Szombaton, amikor a hetményi állami birtokot felkerestem, éppen az aratás utolján jártak. Amikor délelőtt megérkeztünk, még jó nagy tábla búza állt lábon, de délre az önkötözőgép megbirkózott vele. Közben pedig tüneményes gyorsasággal keresztek keletkeztek, hárították a tarlót, úgy megy a munka, mint karikacsapás. Nem nagy az egész birtok, mindössze csak 270 hektár, de ha az ember bárhova fordul, akármelyik veteményt nézi meg, minden olyan, hogy szebb aligha lehetne. Már a mi elgondolásunk szerint, meg összehasonlítva azzal, amit az ember másutt lát. Nem ezen a véleményen vannak azonban a birtok dolgozói, de az intéző sem. Ahogy járok szerte az országban, félméternél magasabb kendert alig látok, itt meg egy hatalmas táblában 240 cm. magas kender van Pedig az állami birtok 'ntezöje szerint a kender az idén aztán igazán nem sikerült. No igen, az (ntézo a kendert a tavalyihoz hasonlítja, amikor az apraja is három és fél métei magas volt, a különbje meg négy méter. El se hinném talán a dolgot, ha a munkások is nem bizonyítanák, hogy úgy van, csak nem gondolom-, hogy hazudnak. A gabonák is kalászra, de szalrfiára is nagyon jók Még nem csépelték, de hozzávetőleg már tudják, hogy miből milyen termést várhatnak. Rozsból hektáronként 45—4ő mázsát, búzából 34 —35, árpából pedig 33—34 métermázsát. Hát ez szinte hihetetlen! Hogy lesz annyi, ha nem több, jöjjek el jö. vő héten a csépléskor és majd akkor meggyőződhetünk arról, hogy meg lesz a várt termés. — Sokkal jobb termés lett volna — mondja az intéző — ha nem jön hirtelen ez a kánikulai hőség. A hirtelen érés a gabonákra annyira káros volt, hogy hektáronként több mázsát veszítettünk. Tavaly a dinnyeföldbe vetett búza hektáronként 42 métermázsás termést adott le De milyen volt a búza? A fajsúlyát alig tudták lemérni, tekintve, hogy a fajsúlymérőn csak 85 grammig lehet mérni, mert hát ennél jobb búza aztán nemigen fordul elő. Dehát a hetményiek búzája jobb volt. Mint aztán a mérésnél kiderült, 85.2 hektoliter fajsúlyú volt. Idén a rozs, amiből 45—46 mázsát várnak hektáronként, ennek a rozsnak a földje, mint az intéző és az évtizedek óta ittlako és dolgozó munkáMIENK A FÖLD! (folytatás az 5. oldalról), látják, hogy a szövetkezeti búzatáblán. a gabona sokkal jobb, mint az övék, ha látják, hogy a szövetkezeti istállókban tartott tehenek vagy sertések tejhozama, illetőleg súlygyarapodása nagyobb, mint az ő állataiké. Ez minden statisztikánál többet jelent a mi földműveseinknek. — És látom az arcukon, hogy szeretnék tudni, mi a mi véleményünk a szövetkezetekről —folytatta mosolyogva Janoušková—, mi a véleményünk nekünk, aszszonyoknak. Nézzék, az asszonyi munkát so-hasem becsülték meg olyan nagyon. Az asszonyi munka olyan munka, amelynek nincs meg a látszata. Sok nehéz, fárasztó munka jár a háziaszszony napi teendőivel, de hát annak meg kell lennie és a férfiember nem igen szokta mérték alá venni, hogy mennyi is az a munka. A szövetkezeti élet élharcosai között az asszonyoknak elsőknek kell lenniök, mert az Egységes Földműves Szövetkezet minden igyekezetével azon van, hogy a mi munkánkon könnyítsen. Itt van csak a mosás. Menynyi gürcölést, mennyi verejtéket jelentett az a mi számunkra. Ma csak beviszem a szennyest a mosodába, bekapcsolom a gépet és várom, míg az tisztán, sokkal jobban kimossa a fehérneműt. Vagy van talán ennél még fontosabb is. Mi, falusi asszonyok, vajmi keveset törődhettünk a kultúrával és igen keveset a gyermekeinkkel is. Ma itt nálunk a helyzet egészen más. Mondják uraim, önöknél ott nyugaton egy kis falusi parasztasszonynak jut ideje tanulásra, olvasásra? Nálunk már igen. És a gyermekekkel is többet foglalkozhatunk. És ha a nagy munkaidőben erre nem jut idő, ott van a napközi otthon, ahol a tanítónő tisztán tartja, neveli, tanítja azokat a kis gyermekeket, akik azelőtt kinn a földeken piszokban, porban hemperegtek, mert a szülőknek nem jutott rá idejük, hogy gondjukat viseljék. Mondják meg ott kint külföldön, hogy mi falusiak, örömmel csatlakoztunk az Egységes Földműves Szövetkezetekhez, mert tudjuk azt, hogy nemcsak számunkra, de méginkáb gyermekeink számára azt az életet fogja elhozni, amely után a múltban még csak vágyódni sem mertünk. A beszélgetést a szövetkezet elnöke, Drhovsky János zárta le. Ezt már mindnyájunkhoz fordulva mondta: — A szocializmus felé menetelő országunkban a falusi kisés középparasztok, akik az Egységes Földműves Szövetkezetekben fejtenek ki munkásságot, erejük megfeszítésével dolgoznak és minden tudásukat latba vetve azon vannak, hogy újat építsenek. Élmunkások vagyunk tehát. Kormányzatunk és a dolgozó nép ezt becsüli és a földműves népet olyan megbecsülésben részesíti, amilyenben még egyetlen rendszer sem részesítette. Mi, falusi dolgozók, kéz a kézben haladunk a városi munkásosztállyal, építjük hazánkat, mert tudatában vagyunk annak, hogy csakis építőmunkánkkal biztosítjuk a minden dolgozó ember számára legfontosabb szükségletet: a tartós békét. N. J. Rövidesen megjelenik a Magyar Könyvtár Barátai Körének második tagilletmény könyve, Jókai Mór: Szabadság a hó alatt I. Ha még nem tagja körünknek, jelentkezzék! Tagsági díj nincs! Tagjaink számára a tagilletményi könyvek ára egyenként 75 Kčs kötve. Ezen könyvek bolti ára több, mint 100 Kčs. Tagjaink könyvvásárlásnál engedményben részesülnek. | Címünk: Magyar Könyvtár Barátainak Köre, Bratislava, Dunajská ul. 25. M I.,..,.,g..,..*..,..,..,..,!.,.., I. sok elbeszéléséből megtudom, mfc-i 28 éve nem volt trágyázva. Azonban szakszerű vetésforgót tartanak, jó talajmunkákat adnak és a műtrágyával aztán igazán nem takarékoskodnak. A rozs előveteménve tavaly bükköny volt. Egy hektár hat mázsa műtrágyát kapott. Tekintve, hogy homokos a talaj, a műtrágyából a kálisót adták nagyobb mennyiségben. Tehát: 300 kg. kálisót, 250 kg. superfoszfátot és 150 kg. nitrogén műtrágyát. Tavasszal a rozs közé lucernát vetettek, pár évig az lesz most a földben, ami majd tápanyagokban annyir? meggazdagítja a talajt, hogy aztán újabo pár évig még mindig bő termést ad majd trágyázás nélkül is. A birtok főleg kapásnövények termelésével foglalkozik, azonban mind a kapásokból, mind a gabonafélékből kizárólag csak vetőmag termelést folytat. Harminckilenc hektárnyi nagy területen kertészetük van. Ez egyébként is a rrlntagazdaság dísze. Több hektárnyi paprika, gyönyörű haragoszöld bokr.ok, amit a közeli Vágból sajátmaguk szerkesztette öntözőkészülékkel öntöznek. Tizenkét hektáron görögdinnye van, másfél hektáron pedig cukordinnye. A görögdinnye éréséhez még íegalább három hét kell, de azért négy-öt kilós dinnyét már most is taláíni. Igaz, hogy tavaly huszonhatkilós dinnye is termett a hetményi kertészetben. Ahogy össze-vissza járjuk a birtokot, örömmel kell látni, hogy annak dacára, hogy nagyon sok a kapásnövény, mégis minden bekapálva, — gyomot még csak elvétve sem lehet találni. Gyönyörű kukoricája van a gzdaságnak is, de nem gyengébb a kommenciós munkásoké sem. Hiába vagyok majdnem 180 centiméter magas, azért még a kalapom sem látszik ki a kétméternél is magasabb kukoricából. Ellenben külön fejezet kell, hogy legyen a munkások kukorica földje, meg a gazdaságé is. Az intéző beszélte el, hogy tavasszal amikor már az előzetes terv szerint minden darab föld el volt osztva, hogy mit vetnek, az igazgatóság a kertészet kibővítését rendelte el jónéhány hektárral .Az intéző már a vetésterven változtatni nem tudott és ugyancsak főtt a feje, hogyan tegyen eleget az igazgatóság rendelkezésének. Ha az intéző nem tudta a kérdést megoldani, megoldották az öntudatos hetményi dolgozók. A szerződés szerint ugyanis a kommenciós munkásoknak 1200 öl kukoricaföld jár. Összeültek megbeszélésre a munkások, ahol aztán elhatározták, hogy az idén megelégszenek 300 öl földdel is és a többiről lemondanak a kertészet javára. Mint már említettem, gyönyörű a gazdaság kukoricája is, — látszik raj. ta, hogy idejében és jó kapálást kapott. Pedig a birtok munkáshiánnyal küzd, mindössze csak 30 család állandó és 25 aratómunkása van. Ennyi emberrel akkora kertészetet és annyi kapásnövényt művelni, szinte lehetetlen volna, hehát a hetményi dolgozók nem ismernek lehetetlent. Ha szorosa munka, dolgozik minden család aprajanagyja és ilyenkor az asszonyok is ugyancsak kiveszik részüket a munkából. A gazdaság kukoricáját például az asszonyok kapálják be. Akkordban dolgoztak é-s akadt nem egy olyan asszony, aki napi négyszáz koronát is megkeresett. A tehenészetben Smida Ferenc és Dinga Ferenc dolgoznak. A norma 9 darab tehén ellátása volna, de ők ketten 38 darab tehenet látnak el és így munkájukat 210 százalékra teljesítik. Igaz, tudják, hogy miért dolgoznak, mert hisz a kommención felül fejenként havi 3.000 koronát megkeresnek. Mikor felteszem a naiv kérdést, hogy mikor volt nekik jobb most vagy azelőtt, Dinga Ferenc csak azt feleli: — Ezt kérdezni is fölösleges, elvtárs. Most van a mi világunk, amiért mindig harcolt a munkásember. Hát ez így is van. Most nem a gróf Hunyadi birtokán dolgoznak, de meg dr. Bárány Lipót bérlő úrnál sem. Ezt a Bárányt emlegetik a munkások, ez nagyon értette, hogyan kell a munkás, ból az utolsót is kipréselni. Mondják, ha nagyon szoros volt a munka, p*í* dául az aratás, amikor már erősen pergett a szem, akkor Bárány úr pálinkát vitetett a földre és versenyt hirdetett, hogy aki a legtöbbet dolgozik és elsőnek végez az ihatik egy-két féldeci pálinkát. Sok esze volt Bárány úrnak, mert nem a munkabért emelte fel, az drága lett volna, hanem egy-két féldeci pálinka árán súlyos ezreket érő munkát végeztetett el a munkásokkal. Dehát ez már elmúlt. Ez mind a múlté, amiről nem is igen érdemes beszélni, mert hisz „most van a mi világunk", . (b. u
