Uj Szó, 1950. július (3. évfolyam, 150-173.szám)

1950-07-28 / 171. szám, péntek

UJSZ0 1950 július 28 Q ja <Sfiren6urgf FRANCIAORSZÁGBAN . M előtt franciaországi élményeimről beszélnék, el kell mesélnem hogy mi történt velem Franciaországban Még a télen folyamodtam a francia vizűmért megmagyaráztam, hogy utazásj szándékom jrcdalmj munkámmai ál) kapcsolatban, amennyiben a » Vihar* foytatásán dolgozom. Jártam már ugyan Franciaországban a háború után, figyelmesen követtem az ország életét és számos francia barátommal beszéltem, de még szükségem lett volna néhány részletre. Szerettem v

0lna megkérdezni pl. M. Maurice Lar.c ert hogy mi a véleménye az amerikai gépek behozataláról iszjk-e Coca-colár és még most js olyan könnyen veszj-e az életet, mint azelőtt. Ki akartam deríteni végre M. Nivelle tevékenysegének jellegét, aki egy hatalmas amer kai sajtóügynökség vezetője lett. Be akartam kukkantani Samba műtermébe js hogy megnézzem újabb vásznait és megkérdezzem, hogy még mindig kínozza-e az a gondolat, hegy hogyan fejezze ki az igazságot anélkül, hogy megváltoztatná a művészet természetét. Szerettem volna a szomorú és erősszivü - gyengéd és Kemény Madóval is találkozni. Szerettem vo'na újra látni a hamuszürke, lilás ávnyakba burkolódzó örök Párizst. Szóval beutazási vjzumrt kértem. A válasz csodálatosképpen gyorsan megjött és . . . elutasító veit. Számos franciát hozott zavarba a francia hatóságoknak ez a visszautasító válasza. A Francia Írószövetség tjUakozássa] fordult a kormányhoz, Martin Chauffier Katolikus író levelet irt személyes barátjának. M. Bjdaultnak amelyben kérte, hogy változtassa meg ezt a döntést. Miután nem kapott választ, nyilt levelet intézett hozzá az egyik lapban ezzel a meglehetősen kifejező címmel: »Isten Önnel, M. Bidault!« A fraieják egyik felháborodott levelet küldték a másik után a külügyminiszternek. Számos Üdvözletet kap tant jsmeret'en francia olvasóimtól Vízumot azonban nem. így hát belenyugodtam abba h«gy Párizsba már nem juthatok el hanem Belgiumba és Svájcba kértem v zumot hogv ha már nem mehetek Franciaországba, legalább a szomszédságában töltsek el néhány hetet találkozzam néhány barátommai és anyagot gyűjtsek a regény néhány fejezetéhez. MÉG ÁTUTAZÓ VÍZUM SINCS Brüsszelben tartózkodva az ottani francia követségtől átutazási vjzumot kertem, hegy vasúton mehessek Brüsszelből Genfbe. Elég egyetlen pillantást vetni a térképre, hogy az ember meggyőződjön ennek a szerény kérésnek létjogosultságáról hiszen Belgiumból Svájcba francia területen vezet az út és nehéz lenne kérésemet mindenféle sötét gondolatokkal heznj összefüggésbe. M. Bidault azonban nem adott átutazó vízumot sem. A brüssze i francia követtel beszélve ebben az ügyben emlékeztettem arra, hogy m kor Catroux tábornok átnyújtotta nekem a »Becstilet-rend lovag. a« kitüntetését ezt mondotta: Fcgadja ezt azért a segítségért, melyet Fi anyaországnak nyújtott nemzeti függetlensége védelmében. Megkérdeztem a francia diplomatától: — Szóval most még azt is megtagadják tőlem hogy átiltazzak, ezen a területen ? A diplomata lesütötte a szemeit és azt felelte: — Én csak az utasítást hajtom végre. Sietve megnyugtattam: — Tudom, hogy Ön csak az utasí. xjást. hajtja végre. Sőt azt is tudom. hogy azok az urak, akiknek az utasításait Ön végrehajtja, ugyanezt teszik .. Le kellett mondanom a földről és tek ntetemet kénytelen voltam az égre vetni, — az átrepülés átutazási vizűm áélkül is megoldható. A Brüsszel-genfi útvonalon közlekedő repülőgép azonban Párizsban is leszállt; pontosabban a párizsi repülőtéren az utasoknak a' belga repülőgépről át kellett szállniok a svájci gépre. Kénytelen vagyok feltételezni, hogy az útirányt összeállító légiforgalm

; társaság embere; nem láthatták előre hogy az egyik Párizsban •leszálló gépjükről kiderült, hogy szovjet ember is ül benne ... A FRANCIA UDVARIASSÁG MEGCSÜFOLÓI Szóval május 6-án földet értem a bourgeti repülőtéren. Követségünk dol gozói fogadták akik azt mondták, hogy a francia hatóságok 48 órai tartózkodást mégis csak engedélyezték, de azzal a feltétellel, hogy sehol nem szólalok fel. Már a kijárat felé indultam, azonban elémálltak a Sureté Generale — a francia titkosrendőrség emberei. akik fütyültek minden engedélyre. Meg keli mondanom, hogy a francia titkosrendörök meglehetősen elameríkaisodtak, beléjük költözött az oklahomj sportszellem és végkép levetették azt a hagyományos francia udvariasságot melyet olyan dicséretesnek tartották azelőtt bennük. A Sureté emberei karonragadtak. ele peltek a várakozó svájci géphez és egyikük rágógumiján kéröuzve kijelentette: — Vagy azonnal beül a gépbe, vagy visszatoloncoljuk Belgiumba Ezzel aztán be js fejeződött tartózkodásom Fianciaorszag területén. A francia lapokban a következő félhivatalos jelentest olvastam erről: »A kiilügyminisztér um hivatalos tájékoztatója megerősítette azt a hjrt. /hogy Ilja Erenburg szovjet újságíró 'nem kapott vízumot. Megállapította hogy nem azért, mert Ehrenburg úr kommunista, hanem azért mert személyes tevékenysége feltételezhetően nem lenne baráti Franciaország iránt*. Én a magam részéről nem vagyok ugyan egyik minisztérium »hiv

atalos tájék ztatója« sem. hanem újságíró mint ezt a »tájékoztató« volt szíves megállapítani és ezenkívül (ró. bár ezt megállapítan már nem vol; szíves. Ilyenformán » személyes tevékenységem* a széles nyilvánosság előtt folyik, mert szó elszáll, ele az írás megmarad*. A francia olvasóközönség jól ismeri a »Párizs bukását* és a »Vihait« ismerj Franciaországnak szentelt ci!:keim tömegét, melyeket a háború előtt a háború alatt és a háború után írtam. A francia olvasóközönség méltóképpen értékelhette azt az ostoba és c njkus kijelentést, miszerint nem viszonylok »baráti'lag« Francírországhoz. A »hivatalos tájékoz-atóra« azt a meglehetősen nehéz feladatot bízták, hogy magyarázza meg a megmagyarázhatatlan. Egyébként neki ugyan mindegy, miután korántsem ember, hanem amolyan gépezet: ha megnyomják beszél ha elengedik elhallgat. A WASHINGTONI PARANCSOK VÉGREHAJTÓI Nem azért tagadták meg tőlem a Vízumot, mert nem viszonylok >barát lag« Franciaország iránt, hanem éppen azért,' mert »barátilag« viszonylok és ezt nagyon jó] tudják a franc,ák js. Franciaország mai urai. mint a washingtoni parancsnok végrehajtói, igyekeznek a szöv et emberek ellen hangolni a franc áka; a felszabadítók ellen uszítani őket. SM. (JuiFLOnov, a Béke Hívei szovjet bizottságának elnöke ió - a béke első harcosa Ha figyeled a szovjet népet, amely, mindenütt — az egyetem falai között, a gyárakban, a gyűléseken, a földeken és kertekben, messze a pusztákon és a fővárosban — a stockholm. békefeihívást írja alá, akaraila nul is büszkeség tölt el a szocialista föld, a sztálini koVszak embere iránt. A fiatal szovjet állam első dekrétuma is a békéről szól. A fiatal szovjet köztársaság senkit sem fenyegetett háborútfal. A reakciósok és az imperialisták mégis megrimadták, hogy megsemmisítsék és eltöröljék a föld színéről A vereséget azonban ők szenvedték el, ezek a tolvajok és rablók, akik gyűlöletükben el akarták homályosítani Október fényét. Míg a szovjet ember a szocializmust építi, az imperialisták újra háborúval fenyegetik a világot és lé pésröl lépésre új rablókat nevelnek az emberiség, de főképp a Szovjetúnió megtámadására Vegyétek kezetekbe a történelmet és lapozz tok át! Meggyőződtök arról, hogy a szovjet nép. amely új életet épített és a szocializmust terjesztette, egy percia sem feledkezett meg a nemzetek bXéjéért folyó harcról. Az új spekuíánsok által szervezett nemzetközi nézeteltérésekben a Szovjetúnió mindig Ynint a béke és az igazság harcosa lépett fel. A szovjet kormány hangját az egész világ hallgatta, mind a spanyolországi események alatt, mind akkor, mikor Hitler megtámadta a békés csehszlovák népet. Ez a hang felszólalt a béke érdekében a támadók ellen és leleplezte az új világháború előkészítőit. Amikor kitört az imperialisták által előkészített második világháború, a szovjet nép nagy áldozatokat hozott a nemzeteknek a fasizmus alól való felszabadításáért folytatott harcban. A szovjet kormány teljes mértékben betartja a teheráni és a többi egyezményeket, nem úgy, mint más nemzetek kormányai, amelyek ezeket az egyezményeket szintén aláírták. A szovjet kormány határozottan harcol a drágán kirahcolt béke megtartásáért és megszilárdításáért Ez alatt az idö alatt az USA és NagyBritannia uralkodó körei az új háború terveit szőtték és indították meg véres szándékaik megvalósítását. A szovjet kormány lerántotta a világuralomra vágyó háborús uszítók álarcát, akik az emberiséget állandóan atombombával és más aljas módon fenyegetik. Ha volóban ellenséges érzelmeket táplálnék Franciaország iránt M Bjdault nemcsak ingyen és bérmentesítve adta volna k j kétkézzel a vízumot, hanem még az útiköltségemet is megfizette volna, M. Bidault azonban nagyon jól tudja, hogy szeretem Franciaországot és soha nem fogom sem a Sureté ügynökeit, sem magát M. B da-dt-t a francia nép képviselőjének tar

tani. Éppen ezért nem engedtek be. M. Bidault önkényeskedése természetesen némjkép megnehezítette munkámat, de azért valahogy mégis csak elkészülök a regényemnél. Persze a bourgeti repülőtéren töltött félóra aligha volt számomra valami kelle mes de sokkal jobban ismerem Frrnciaországot semhoiy ne értsem meg, hol végződik a francia vendégszeretet és hol kezdődik az amer'kai pimaszság. Természetesen fájt egy kicsjt. hogv csak felülről nézhetem Párizs kékesl la körvonalait a nyári alkonyban. de tudtam, hogy odalenn barátok élnek, hogy életük bánatuk és örömük közel állnak hozzám. Brüsszelben a »Palace«-ban laktam; a szállodával szemben volt a »Kozmopolita« szálló. Nem tudom, kik laktak benne — lehet hogy közönséges belgák, ami viszont a »Palace«-t illeti, tömve volt amerkaiakka.l, akik hajnaltól késő estig rohangáltak ki-be vagy a tágas hallban szundítottak a karosszékekben. Egyszer egy alacsony, barnaarcú franciát is láttam az »új vjlág* standarizált képviselői között. Odafutott hozzám és kemény déli akcentussal hadarta el: »Ha téged nem is engedtek be Franciaországba, a franciák eljönnek hozzád ne félj Elég volt már az amerikaiakból az atombombáikkal együtt, érted ? . . .« Igen sok francia jött el Brüsszelbe és Genfbe is. hogy lásson: írók és dokkmunkások, egy mérnök és a parlament több képviselője, egy színésznő és egy munkásküldöttség. Én nem voltam Franciaországban. I>e mégis jártam népe között, beszívtam vihar előtti csendet árasztó levegőjét és belepillantottam hol gyengédséggel, hol haraggal teli szemeikbe. Az atomenergia titka ma már a szovjet nép birtokát is képezi, de ez nem használja a pusztítás eszközéül vagy a nemzetek fenyegetésére. A szovjet kormány volt az első, aki javasolta az atomfegyver betiltását és az atomenergia felhasználása felett nemzetközi ellenőrzést követelt. A szovjet nép azzal, hogy aláírja az atomfegyver betiltására szóló felhívást, erkölcsi és politikai egységét bizonyítja, továbbá szeretetét a Párt és a kormány iránt, amely szilárd sorokba állítja a szovjet népet a nemzetek szabadságáért és a békéért folytatott harcban. A koreai események világosan megmutatták, hogyan fest a valóságban az amerikai életmód. Az ameri-t kai bombák, amelyek lerombolják Korea városait és ártatlan asszonyés gyermekéleteket tesznek tönkre, leleplezték az amerikai imperialisták igazi arcát. A koreai nép már régóta ismeri a/. USA vezető köreinek „békeszeretetét". Elég megemlíieni Truman elnök Formoza elfoglalására szóló parancsát, hogy mindenki megértse, hogy ez nem „jószomszédi látogatás", hanem valami egészen más. A filippini szigeteken élő földművesek saját bőrükön próbálták ki az amerikai katonai „segély" hatását. Burma lakossága nem hiszi el az afféle meséket, hogy az ausztráliai katonaság azért lövöldöz a burmai partizánokra, mert „békés turistákként" a dzsungeli élettel akarnak megismerkedni. A szovjet nép szereti az életet, szereti a munkát, szereti a békét. Bizalommal írja alá a stockholmi béke-t felhívást, mert hatalmában van a békét védeni, a támadókat megfékezni és meg, van arról győződve, hogy a béke ellenségei nem tudják elnyomni azt az építő erőt, amellyel a Szovjetúnióban a kommunizmust építik. A szovjet nép tudja, hogy a békés építésben elért sikereit az egész világ ismeri, éppen úgy, ahogy meg van győződve a szovjet nép békés törekvéseiről is. Ma isimételten kifejezésre juttatja elhatározottságát, amellyel a világ békéjét akarja megvédeni. A szovjet nép nagyszerű időszakban él, melyet annak az embernek nevéről neveztek el, aki a béke szimbóluma és a győzelem biztosítéka, a nagy Sztálin nevéről. Kend a pap ? » 9rta: (JJlóricz Qsigmond. Móricz Zsigmond, a magyar realizmus nagy mestere, a nép életének és valóságának írója. Világosa látta a magyar nép életének, sorsának összes bajait és problémáit, a® uralkodó földbirtokosi, hivatalnokklerikális körök magatartását rideg idegenségét a dolgozókkal szemben. Ezeknek a problémáknak mindig bátran hangot adott és ösztönös erejű ijMi művészete, megelevenítő képessége müveit az elmúlt bO—50 év ószszes népi, emberi kérdéseinek órítisi b zonyitó anyagává avatja. Itt közölt novellája a xMagi/arok« című kötetében jelent meg. Tiszteletes Borcza Áron bent ült a b'bliotékájában. Jó meleg volt odabent, csöndes, poros békesség, a sok könyv mozdítatlanul pihent a polcokon, odakint tiszta hó borította a földet; s egyszerre csak rányitotta valaki az ajtót Kopogtatás köszönés nélkül lépett be egy ismeretlen parasztember; vasvillaszemekkel odaplántálta magát a pap elé és rákiáltott: — Kend a pap? Borcza Áron tiszteletes úr nem jött ki a sodrából. Öreg szemeit t elvété a csibukról az emberre és nyugalmasan felelt: — Én vónék. fiam! i — Nohát akkor — mondta megzavarodva a paraszt, aki mérges veszekedésre elkészülve, kénytelen volt*most alábbhagyni a hangot — csak rúgja szét az úr a katedráját, mert ugyan rosszat prédikál beljle. — Mit fiam? M-.kor voltál templomba? Mit hallottál tőlem? — Én ugyan semmit — morgott a paraszt —, mer én nem járok olyan helyre . . . Bár a feleségem se járna. De az bevetődöttt a tennapi vasárnapon az úr templomában — dűljön össze ... Az az én bajom. A dühö> idegen nyalka ember volt, ólompitykés pásztogúnyát viselt, Meglátszott rajta hogy juhász s a kampós botjávaj már nem dühösen, inkább kedvetlenül szomorúan bökdöste a pádimentom kikopott görcseit. — Hát fiam, csak mondd el a bajodat, sorba — bíztatta az öreg pap Ügy vót az. uram — sóhajtott fel a juhász — hogy mikor én az Ágni

t elvettem, mert bacsu vagyok én. juhász, hát asszony kell nekem ané kül nem lehetvénlélni, ptdigjobb anélkül, mint avval mert úgy legalább megvan a békesség, ha koplal s az ember mert könnyebb eltűrni az étlenséget, mint az örökös civakodást, mert olyan ember vagyok én, hogy inkább egy hétig nem eszek, mint egy óráig veszekedjek; a békességet szeretem'én, de ha mán valaki szót szól, áztat nem szeretem én. Elébb ugyan elhallgattam, mer háromesztendős házasember létemre sokat bevettem köszönettel, hanem hát az én Ágnim azt a héttürö szentet is kihozná a békességből, ha egyszer nekiereszti a kereplőt. . . Hej uram, igaz pápista ember vagyok én, ha a feleségem csak kálomista is. Ficamodott vón ki a bokája a bábájának, mikor az úrhoz vitte keresztelni, mer akkor ü se fordult vón be a kelmetek kpkasos templomába tennap! Borcza Áron úr megcsóválta a fejét. — Mit beszélsz jlyen sok bolondot édes fiam. Nem értek én ebből egy igét se. Hát mi bajod? Mondd el. — Mondja el azt a szent nepomukos jó sten, az tán el tudja mondani, amennyit az én feleségem kárál egy nap, mer annak ugyan be nem áll a szája mint a malom zúgása, csak ha éppen alszik, oszt belefagy a szó. Ha mán messzirül meghallom a girincembe áll a hjdeg, sijjednék a főd alá ft, ha lehetne, pedig tudom hogy oda is utánam hallatszana az Ágni hangja . .. — Tán az a jótorkú személy volt a feleséged, aki tegnap olyan buzgón énekelt a templomban ? Harmadik sorban ült szélrül. — Jó torka vót? Különb mint a klarinétnak? Akkor ü vót! — Hallgatni is szépen hallgatott a prédikációra. — Az a baj — kiáltott fel az ember olyan hangosan, maga is meghökkent tőle, — Az a baj hogy úgy fülelt De még nagyobb baj hogy az úr prédikált! H

0gy lehet valaki pap létire ilyen pogány, hogy nyilvánságosan prédikál minden népek fülehallatára, hogy megértsék. Annyit se tud az úr, hogy gyiákul csinálná meg a miskulánciáját mint a mi papunk? Oda bizony elereszteném a feleségemet h^gy az az én jóistenem változtassa meg a hitit. Többet ne tenné a lábát kálomista templomba. — Ne beszélj itt össze-vissza! — kiáltott rá megharagudva a pap. — Mi baj? _ Mi baj! — morgott a juhász s véres szemeit elfordította az ablakra, amelyen át meglátta a templomot. — Az a baj, hogy nem rogyott össze az vájjog gránárium, dütse egymásra a sarkát a szél.. . A juhász komoran elhallgatct rátámaszkodott a botjára s maga elé meredt. A pap is gondolkodott egyet s akkor nagy lelki nyugalommal szólt: — Vigyázz a nyelvedre, fiam. mert baj lesz. — Baj? Van mán! Ha esse elég!... — /Mi hát a baj, no? — Mi? — Mi! — Az. hogy az úr prédikált.. . Az mán igaz. hogy nem is hall jót az ember, hacsak a kocsmába nem. — Ott mit hallottál? — Csak csupa jót Asaontá-k a népek, hogy ha nem szeretem a feleségemet. kergessem el. Ezzel ránézett a papra, hogy ebből érthet. Aztán csendesen békésen magyarázgatta tovább. — Én, uram, osztán össze is szedtem, amj kjs kurázsi szorult a csizmaszárba osztán szembeszálltam avval a sárkánnyal, a kedves feleségemmel oszt úgy elvertem, uram, de úgy, hogy mán azt hittem, ép csontja se marad. — Ó te Isten nélkül való! — szörnýedt ei a pap. — Hát bizony Isten ide, Isten oda, csak hogy ez az én jó botom tudja, mi hogy esett! — s örömmel fellélekzett az ember s vidáman folytatta: — Ej, de kegyetlen meg is haragudott az Ágni, aszonta, hogy itthágy! A kell nekem éppen. Ügy kacaghattam vóna, mán azt h ttem boldog ember lesz belőlem. Megszabadulok a földi purgatóriumtól... Hát aztán — Hát osztán — folytatta jőízüea az ember — az én Ágnim össze is szedte am; ringye-rongya vót, ó be is szerettem látni. Ügy segítettem vónanekü. Osztán tennap reggel 'bejött a faluba, hogy szekeret kerjt, aki elvigye. Hej, be jó napom vót tennap uram! Nagyot sóhajtott és elkedvetlenedett. — No, no- Tovább fiam. Mi lett? — Mj lett? A lett, hogy bevitte a sátán a templomba; oszt ott az úr mingyán miről prédikált neki? Mi? — Megállj, csak, fiam! Pál apostol I. Kor. VII. 10. volt a textus: »ncm én, hanem az Ür hagyja, hogy/ az asszony az ő férjét el ne hagyja*. A ember megtorpant és fölszegte a fejét. — Hát így sül ki az igazság. Aki erre-arra! Hogy mer az úr más becsületes ember dolgába beleavatkozni? Akkor most mán értem hogy mér jött haza a feleségem szekér helyett gyalog! Osztán csak a nyakamba esett, hogy ü mán nem haragsz k aszondi ,hogy aszondi ü kibékül! — Hisz akkor jó van! — kiáltottörömmel a pap. — Jól a gyehennába! —rikolott az ember. — Most! Télvíz idején! össze vagyok zárva avval a sárkánnyal! Hogy mer az úr belekottyanni az én feleségembe ... — De fiam! —— Semmi fiam! — menydörgött a vad ember. — Egy ilyen másboldogsága ellen — áskálóďó bűnös léleknek! Köszönje az úr, hogy csendes ember vagyok. Amér ellenem szegögött! Pap dóga ez? Hova "menjek én már, ha még a pap is ellenem esküdött! Nem szégyenli az úr az Istentűi? Ki meri mondán

1, hogy kend a pap? Phí! Sarkon fordult otthagyta tiszteletes Borcza Árcn urat s bevágta maga után az ajtót. A pap pediglen, elmenvén a csöndjét háborító pogány ember, ismét csibukjára fordjtá vala szenje^J.