Uj Szó, 1950. július (3. évfolyam, 150-173.szám)

1950-07-27 / 170. szám, csütörtök

UJSZÖ A KOREAI HADIHELYZET Gottwald elvtárs 1929 augusztus 29-én a Rude PráVo számába „A szovjetek elleni imperialista háború programmja" címmel cikket írt. Ebben a cikkében példázatot ír a húsról, a kutyákról és a tulajdonosról ilyképpen: „Volt egyszer egy csomó hús. egy falka ragadozó kutya és a hús tulajdonosa. A kutyák a közönséges kutyákkal szemben azzal az emberi tulajdonsággal rendelkeztek, hogy mentől többet zabáltak, annál éhesebbekké és ragadozóbbakká váltak. Igazolták a mondás helyességét, hogy „evés közben jön meg az étvágy". A hús jogos tulajdonosát elkergették és egymás között verekedtek a nagyobb falatokért. így történt, hogy a hűs, bár voltaképpen nagyon nagy volt? a falkának nem volt elégséges éppen falánksága és ragadozó volta miatt. Egy napon a falkában rettenetes verekedés támadt a hús új felosztásáról. Aközben hogy a kutyák egymást marcangolták, odajött a tulajdonos, néhány kutyának a pofájába rúgott és elragadott tőlük egy nagy darab húst, egész egyhatodát az eredetinek, amelynek újrafelosztásáért ez az általános kutyaöldöklés kitört. Amidón a kutyafalka látta, hogy ekkora darab húst elvesztenek, rárohantak a tulajdonosra. aki a zsákmányt elragadta tőlük. Egy kis idő múlva a kutyák sebeiket kinyalták és tovább zabáltak. Es mivel a kutyák szaporodtak és a hús egy egész hatoddal kisebbedett, érthető hogy a kutyafalkában az egyenetlenségnek újra fel kellett lángolnia és még szörnyebben. A kutyák egyre dühödtebben vicsorognak egymásra és új, általános vérengzésre készülnek, „aki bírja marja" jelszó alatt. E falkában egyre növekvő a viszály, de az egész falka mind gyakrabban és vágyakozóbban bondzsít arra a húsdarabra, amelyet a tulajdonos elragadott tőlük. Azt hiszi, hogy az elveszett húsnak visszaszerzésévái egy kis időre csillapíthatná az egész falka éhségét. Mindezen okoknál íogva tehát a falka a fő kiútat abban látja, hogy közös kísérletet tegyen az elveszett húsrész visszaszerzésére, annak ellenére, hogy egymás között csúnyán marakodnak." Gottwald elvtársnak ez a példázata a koreai esetben is vonatkoztatható. Ha kutyák helyére a kapitalistákat, az angol-amerikai imperialistákat helyezsük, a hús helyére a gyárakat, a vasutakat, természeti kincseket, bányákat. házakat, gépeket, egyszóval a termelési eszközöket és ha végezetül a tulajdonos helyére a dicsőséges koreai proletariátust tesszük úgy tisztán látjuk, hogy Gottwald elvtársnak több mint 20 évvel ezelőtt megírt cikke mennyire általános érvényű, mennyire fedi ma is az amerikai imperialisták és kapitalisták céltörekveseit. Az amerikaiak hadászati és gazdasági szempontból szükségesnek tartották, hogy a Kínában elveszett húst, az elveszett gyárakat és a veszélyeztetett gazdasági javakat Koreából pótolják. Korea természetbeni kincsekben gazdag ország, amelynek elvesztése a tőkés világot keményen érintené. Az Északkoreai Népi Demokratikus Köztársaság, amely a Szovjetúnió jóvoltából elnyerhette szabadságát és függetlenségét. önállóságának rövid ideje alatt hatalm-is utat tett fejlődésében. Nemcsak kiküszöbölte és meggátolta a kapitalista kizsákmányolást, de veszélyeztette a kapitalisták hatalmát Dél-Koreában is mert a napról napra magasabb életszínvonalat elérő északkoreai nép élete a délkoreai dolgozókat látóvá tette és szabadságáért és függetlenségéért vívott harcát nagy mértékben rnege'ősitette. A kutyák húsmartaléka itt is veszélyeztetve volt már, tehát az amúgy is egymással marakodó falka kísérletet tett, hogy az elveszett húsrészt visszaszerezhesse. 1950 június 25-én az éhes falka megindította aljas támadását a dolgos, béke után vágyó északkoreai nép és a független szabad Koreai Népköztársaság ellen. Homer Biggard a News Chronicle-ben az amerikai provokációval és a világ kapitalistáinak agreszfczív intervenciójával kapcsolatosan azt vaflja, Trumanék úgy remélték, hogy az amerikaiak puszta megjelenése az északkoreaiakat meghátrálásra kényszeríti. Ez azonban nem így következett be, sóhajt fel fájdalmasan az imperialista lap írója, mert az amerikaiak nagyon lebecsülték az ellenség képességeit. Eark. a Marshall-tc v volt igazgatósági tagja pedig azzal mentegeti a fiaskóval kapcsolatosan előállt helyzetet, hogy a délkoreai kormány és tartozékai korrupt társaság. A vereség másik fő oka — írja Eark, hogy az amerikai megszállók csak a tőkésekkel és a katonai arisztokráciával vették fel a kapcsolatokat. Elhanyagolták ugyanakkor a néppel való viszony kiépítését. Mindketten alapvető tévedésben vannak, mert az amerikaiak, az intervenciósok, valamint a Li-Szin-Manféle bábkormány zsoldos bandáinak szégyenteljes futásának magyarázatát abban kell látni, hogy egy erős, öntudatos és szabadságáért, függetlenségéért küzdő néppel állnak szemben. amely a Szovjetúnió jóvoltából megismerte a szabadság érzetét. lerázhatta évezredes kizsákmányolóját, szabad lélekzethez juthatott és megindulhatott az építés útján. A dolgozó nép egy tömbbe kovácsolódott, kivívta szabadságát, a parazitáktól megszabadult és népi demokratikus rendszerének továbbfejlődése érdekében minden ellenséggel szemben oly erős sziklakemény falat állít, hogy a tőkés érdekekért küzdő zsoldosoknak nincs reményük sikerre. Eark a néppel való kapcsolat felvételének hiányát panaszolja. A koreai nép és a többi imperialista elnyomásban lévő népek e kapcsolatok felvételétől óvva védi népét, mert annak amerikai imperialista értelemben való megvalósulása még a nyugai újságírók körében is felháborodást kelt. A Daily Compass-ban ilyenről ír Stone, a lap megfigyeló'je. Cikke során számot ad arról, hogy az amerikai szenátus költségvetési bizottságának tárgyalásán hír érkezett: Csejzda szigetén a délkoreai és az amerikai kormány ellen felkelés tört ki. Johnson, az amerikai igazgatás vezetője a felkelés letöréséről a következő cinikus jelentést tette: — A felkelők likvidálása a szigeten számunkra nehéz dió volt, mégis sikerült a népet megtörni. A felkelés felszámolása során a szigeten lévő 30 ezer házból 10 ezret hadseregünk tagjai elpusztítottak, a szigeten most viszonylagos nyugalom uralkodik, a béke felújítása érdekében megsemmisítettük a lakóházak egyharmadát és felszámoltuk a népi mozgalmat. íme, így képzelik el az amerikaiak a néppel való kapcsolatot. De itt van Louis Saillant intervjúja a L'Humanitéban. Louis Saillant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára, 1947ben Szöulban járt. A delegáció csak a legnagyobb nehézségek árán tudott magának engedélyt kijárni, hogy érintkezésbe léphesssen az amerikai érdekeltségű kongbongi textilgyár munkásaival. Amikor a szakszervezeti delegációt a gyár három munkása üdvözölni akarta, öt állig felfegyverzett üzemi rendőr oly brutálisan megtámadta őket, hogy az egyik közülük súlyos sérüléseibe belehalt. Amikor az amerikai megszálló hatóságoknál Louis Saillant e durva támadás ellen tiltakozott, az amerikai megszálló hatóságok parancsnoksága azt válaszolta, hogy őket a dolog nem érinti. Egy hónapja tart a koreai nép dicsőséges szabadságharca. Az amerikai csapatokat és velük együtt a többi intervenciósokat lépésről-lépésre súlyos csapások érik. Egyhónapi nehéz, de nagyszerű küzdelmek során a koreai nép országának nagy többségét felszabadította. A tegnapi hivatalos jelentés szerint a koreai néphadsereg a nyugati partok mentén elérte az ország legdélibb pontját és felszabadította Kandzsin városát. A keleti partokon Teghu és Puszán között tör nyugat felé a felszabadító hadsereg. Hiába volt az amerikai imperialisták eszközévé vált Trygve-Lie árulása, mert az Egyesült Nemzetek Szövetségének törvényellenes és felháborító döntése sem volt képes megfélemlíteni az igazságért küzdő koreai népet, amelyet az őt ért durva megtámadás arra a természetes és jogos lépésre ösztönözte, hogy egyszer és mindenkorra leszámoljon azokkal az árulókkal, akik szabad fejlődésében és a dolgozó nép szebb holnapjának kialakításában akarják megakadályozni. Az északkoreai népi demokratikus hadsereg a Li-Szin-Man , bábkormánya által elnyomott délkoreai népben^ találta meg leghűségesebb szövetségesét, maga a délkoreai nép a legszoroskbb harcostársa a hős Kmi-IrSzem tábornok csapatainak, mert a délkoreai nép tudatában, van annak, hogy a testvéri csapatok győzelmei ugyanazokat az életlehetőségeket fogják megteremteni Dél-Koreában, amelyeknek megvalósulásához a Szovjetúnió által felszabadított koreaiak népi demokratikus kormányrendszere módot adott. Pak-Csug-Aj, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelsőbb nemzetgyűlésének tagja, a koreai helyzettel kapcsolatosan az újságírók feltett kérdésére a következőkben válaszol: — Dél-Koreában a dolgozók 14—16 órát voltak kénytelenek a legkegyetlenebb munkafeltételek között idegen urak érdekeiért robotolni. Nálunk 8 órát kell dolgozni, de nem idegen érdekekért, hanem a saját érdekeinkért. Délen az analfabétizmus dühöng, csak a gazdagok gyermekei tanulhattak írni és olvasni, ugyanakkor nálunk ez év végére megszűnik az analfabétizmus. Délen az egyszerű faeke volt egyetlen segítőtársa a dolgozó földműveseknek. Nálunk északon már traktorok dübörögnek és a modern technika minden vívmányát felhasználhatjuk a Szovjetúnió építő, jóakaratú támogatása következtében, hogy könnyítsünk a földművesek sorsán, hogy fokozhassuk a munkateljesítményeket és a termelési eredményeket. A Béke Híveinek, az emberiség túlnyomó többségének tábora, a dolgozó nép száz és százmilliói a földkerekség minden részén szolidaritásukról biztosítják Korea harcoló népét. A szabadságukat elnyert országok lakói fokozott munkalendülettel végzik a rájuk rótt feladatok teljesítését, mert tudatában vannak annak, hogy a termelés fokozásával, a munkateljesítmények javításával hazájukat építik, erősítik, ezzel egyidejűleg szilárdítják a béketábor erejét és döntő csapást .mérnek az amerikai és angol imperialista tőkésekre. A New York Times az elmúlt napok egyikén veszedelmes tűzfészekként jelölte meg Korea mellett Németországot, Formozát, Indokín&t, Iránt és Jugoszláviát. Leszögezte, hogy ezekben az országokban mindenütt megvannak az amerikaiak csatlósai, csakhogy megfeledkezett arról, hogy ezek Li-Szin-Mannek, Adenauerek, Csangkajsekek, BaoDajok, Razmarok és Titok, akik népüket elárulták, mert maguk is ahhoz .a falkához tartoznak, amelyek az elveszett koncért verekszenek. Megfeledkeztek arról, hogy a dolgozó nép a béketábor hatalmas erejének támogatásából merítve ma már sokkal keményebb és intenzívebb harcot folytat a kapitalista falkák végleges felszámolására, mert tudatában vannak annak, hogy a béktetábor híveinek sok százmilliós tömege előbbutóbb véglesen felszámolja, éppúgy, mint Li-Szin-Mant és Csankajseket, a többi árulókat is. Amikor Trumanék Pandit Nehni békejavaslatának elutasítása után a totális mozgósítás mellett döntöttek, csak az ostoba vagy a gazember állíthatja azt, hogy a 140 millió északamerikai polgár mozgósítása a kis koreai nép legyőzéséhez volna szükséges. Truman tipikus hitleri taktikával háborút provokált ki Koreában és ezt most az új világháborút előkészítők mozgósításának igazolására akarja felhasználni. Achesonnak Pandit Nehru békeközvetítő javaslatát cinikusan visszautasító válaszával kapcsolatosan a L'Humanité június 19-í száma megállapítja, hogy ez bizonyítja a legkézzelfoghatóbban a koréi támadás agresszív jellegét. De bizonyítja azt is, hogy továbbra kívánják szabotálni az ENSz-t és a mindenre oly élénken reagáló amerikai, börzekörök hivatalos lapjában, a Barrosbah már az ijedt és riadt tőkések hangja szólal meg, amikor Truman újabb háborús támadásával kapcsolatosan ezeket írja: Az amerikai kormány kezébe kaparintotta az Egyesült Nemzetek Szövetségét, kihasználva azt a tényt, hogy az ENSz titkársága Newyorkban székel. Ezt pedig nem lehet végrehajtani annak megkockáztatása nélkül, hogy az ENSz alapokmányával szemben az USA eröszakot követ el. Sztálin elvtárs Nehru üzenetére, mint a Béke Hívei táborának nagy és szeretett vezére, így válaszolt: — Üdvözlöm az Ön kezdeményezését. Teljesen osztom az Ön nézetét a koreai kérdés békés rendezésének célszerűségére vonatkozólag a Biztonsági Tanács útján, az öt nagyhatalom képviselőinek és köztük a kínai népi kormány képviselőjének kötelező részvételével. Ügy vélem, hogy a koreai kérdés gyors rendezése céljából célszerű lenne meghallgatni a Biztonsági Tanácsban a koreai nép képviselőjét. Sztálin válasza az ENSz alapokmányának szellemében hangzott. Acheson és Trumanék habzó szájjal további vérontásokra való mozgósítással, a hadfelszerelési költségvetés csillagászati számokig való felemelésével válaszolt. Trumanék és a többi háborús uszítók tehát tovább fokozzák az új világháború kirobbantására folyó készületeiket, ugyanakkor a béketábor fokozott éberséggel és fokozott elszántsággal harcol a béke megvédéssért, biztosítása érdekéért. És ha mérlegre helyezzük a két szembenálló tábort, úgy azt látjuk, hogy míg az egyik oldalon szájaskodó tábornokok agitálnak a tőkésekkel együtt egy új és eddig soha nem látott borzalmakkal teli véres háború kirobbantásán, ugyanakkor a másik oldalon napról napra szaporodik a békehatározat aláíróinak száma, százmilliók és százmilliók sietnek igenlő feleletükkel hitet tenni a nagy sztálini békegondolat mellett, sőt a koreai imperialista agresszió hatása alatt az aláírók felsorakozása meggyorsult. A béke táborának hatalmas és a világot uraló tömbje mellett ma már tíz- és százmilliókat tesz ki a kapitalisták országaiban a békegondolat megőrzése és valósággá tétele céljából őrt álló békepartizánok száma, akik velünk együtt harcolnak a koreai nép és* a világ minden dolgozójának szebb életéért, a kizsákmányolás megszüntetéséért, a gyilkosok megbüntetéséért és a szocializmus megvalósításáért. 3V. J.