Uj Szó, 1950. július (3. évfolyam, 150-173.szám)

1950-07-26 / 169. szám, szerda

UJSZ0 1950 július 26 UTOLSO ÜZENET H. „Nem halok meg céltalanul." Miért hal meg az ember háborúban? Miért haltak meg milliók az imperialista háborúkban? Semmiért. Kényszer-háború nem ismer önkéntes áldozatot: vak parancs ugraszt, öl pusztít é? gyilkol. Imperialista háborúban az ember mindenképpen vagy gyilkos vagy_ legyilkolt. „Agyútöltelék", „vagontöltelék": a nép nyelve mindig eltalálja az igazat. Vagonírozott marhák voltunk, kik mészárszékre indultak állatra-kormányként. E tudatnál, e kényszernél, e kiszolgáltatottságnál nincs nagyobb és lázítóbb emberi megaláztatás. Az állat akkor öl, ha éhes, az ember akkor is gyilkol, ha parancsolják. Az ember a háborúban az állat szinte alá süllyed: gyáva muszájból gyilkosok és legyilkoltak kényszerközösségévé. Az imperialista hábarúnál nagyobb történelmi bűntényt nem ismerek: meghalni semmiért, gyilkolni, barbarizálódni másokért! A francia ellenállók búcsúlevelei mentesek e bénítő. szégyenítő tudattól.. Aki ellenáll az tudja mi, ki ellen harcol. Aki tudatosan és önként vette célba a fasizmus barbár imperializmusát. az mint tényleges antifasiszta él és hal. A legmagasabb történelmi célért: az emberi jogokért és emberi méltóságért! „Nem semmiért halok meg!": írja egy alig húszéves ellenálló és ebben a fogalmazásban benne van az önként vállalt harc egész filozófiája, mely tudatosan különíti el magát a háború kényszerhalottaitól. „Gondolj arra, hogy háború van, meghalhattam volna úgy hogy nem is tudom miért": vigasztalja egy másik a családját és e vigaszban benne van az imperialista háború vádtükre: az ember, aki nem tudja, hogy miért hal meg. „Ne sirassatok, mert tudom hogy nem hiába halok meg": aki így tudja igenelni küldetését, az elérte célját a beteljesülést, a példát! Ezek az emberek. mintha csak a legmagasabb magyar erkölcs, a Kölcsey-morá! tanítványai lennének, „hazáért és emberiségért" halnak meg egyszerre. „Hazámért halok meg szabad Franciaországot szeretnék, boldog franciákat, nem gőgös Franciaországot, amely a világ első nemzete, hanem dolgozó, szorgalmas becsületes Franciaországot. Legyenek boldogok a franciák, az a lényeg. Érteni kell hozzá, hogy az életben megtaláljuk a boldogságot". Az életben és nem a hódító háború mámorában. Az imperializmustól bölcsebben, józanabbul alig tanácsolta el Franciaországot jobban valaki, mint ez a 17 éves Henri Percet Franciaországért halok meg, r.em szeretném, ha szomorkodnátok". Édes a hazáért meghalni: e mondás itt nem fordulhat frázissá. „Azért kell meghalnom fiatalon, mert szeretem az életet, azt akartam, hogy szép legyen és azt mindenki számára széppé akartam tenni". A szépség igazsága kezd Itt harangozni. Halljátok? . i. „Ügy halok meg. hogy tudom, jól dolgoztam a gyerekek jövőjéért, az egész dolgozó emberiség jövőjéért, a haladásért, a barbarizmus és rabszolgaság ellen" Azt akartam, hogy az egész emberiség boldog legyen": írja egy másik. Ahol a haza ügye az emberiség kérdése, ott az áldozat nem hiábavaló. Ember és tett egy lesz, „Bátor vagyok, nem reszketek, meg vagyok elégedve magammal": ami mendenütt máshol farizeusszólamként hatna az itt az öntudat nyugalma. A katonatiszti családból származó Georges Citeľne, a drámaíró, ennek az öntudatnak emberavató tényét érezteti: „Képes voltam rá, hogy ember legyek, felfegyverkezve eszméimmel és kötelességtudásommal". Halál, hóhér itt semmit sem változtathat, semmit sem kisebbíthet a siralomház hangja nem csuklik el: Mindannyian többet ettünk, mint általában, ez is bizonyítja, hogy a lelkiismeretünk nyugodt". Ez az öntudat a halál pillanatában is a jövőre gondol és a hátramaradóknak vigaszkép csak győzelmi tudatot sugallhat. Joseph Delobel, aki „Családomnak, nagy Pártomnak és a kommunista fiataloknak" címezi búcsúlevelét. rňár 1942 július 16-án tudja: ..a győzelem biztos, ütött a nácizmus, a fasizmus utolsó órája" ... A sztálingrádi győzelem itt is érezteti hatását: „Épp aznap ítéltek el bennünket, amikor bejelentették a sztálingrádi vereséget. Nem voltak megbocsátó hangulatban". Pierre Benőit, a fiatal diák 1943. február 8-án búcsúzik: „Itt a vég! Most visznek minket a kivégzésre. Annyi baj legyen. Bosszantó a győzelem küszöbén meghalni, de most már mindegy! Az emberek álma nem mindig válik valóra." ,A mészárszékre hajszolt kényszerkatona halálánál nincs szégyenítőbb. értelmetlenebb vég. A francia ellenállók a hóhérrel szemben az álommosoly rezdülésével intenek az élet felé. a folytatás felé: vállalásuk má sokban élő és ható igazát és eredményét óhajtozzák: „Az élet szép lesz. Énekelve megyünk a halálba", írja az egyik. „Legyetek bátrak, mert halálom szép lesz", mondja a másik. A halálraítéltek legyőzték a halált, szépségben búcsúznak: jövőben és a jövőnek élnek. „Nevetni fogok a halálon mert hiszen nem halok meg, nem ölnek meg. örökké fogok élni. Halálom után is úgy fog csengeni nevem, mint a lélekharang, olyan lesz, mint a szárnyaló remény" A lélekharang neve: Félician Jolly. Ne felejtsétek el! Emlékezet himbáld, lóbáld a nevét: a remény szépségét, halálban és halállal született lélekharangját ... Félicien Jolly ... Hol a halál, hol a gyász? „Arra kérlek, hogy se te, se a gyerekek ne viseljetek gyászt. Ez az utolsó akaratom!" Mondjam még, hogy ezek a hősök, ezek a minden kínzást kiállt emberek. szívük legmélyén mint szemérmes kincset őrizték a szeretet emberségét?! A humanizmusnak legnagyobb próbája és értelme: a megbocsátás. „Mint francia kommunista kívánom, ne legyenek öldöklések a háború után": írja Jean Alezard. A legmagasabb fokot azonban a 4 24 éves Michel Manouchian éri el: „Halálom pillanatában kijelentem, hogy nincs bennem gyűlölet a német néppel szemben. A háború után, mely már nem tart soká, a német nép és "a többi nép békésen és testvériességben fognak élni. Legyenek boldogok!" Miért haltak meg a francia ellenállók? Hogy lélekharangjuk reményt kongasson: új életet, békét, munkát, emberséget! Hogy az antifasizmusnak háborúi-semmisítő értelme legyen! Eugéne Janneton-t 1944 júl. 1-én végezték ki. Aznap írta: „Azzal a reménynyel halok meg, hogy az emberiség elfelejti ezt a szót: háború" ... Hat • év múlva ki hallja még a lélekharangot. a reményharangot? Mártírok hitét, reményét, üzenetét hullagalázók tépik szét. Koreában bombák zuhannak, emberek hullnak. Koreában háború van, imperialista háború első üzenete. Ki kérhet itt több joggal szót mint az „Utolsó üzenet?! Férfiak, kik „nem semmiért haltak meg" ... Utolsó üzenet tanúskodj, lázíts, hogy milliók ne lóduljanak. jogtalan, oktalan halálba új szégyenítő, gyilkoló mészárszékek felé, imperialista háborúba — semmiért! Fábry Zoltán. A film fejlődése Kínában K;na népi kormányának müvelésügyi minisztériuma Pekingben a Film Fejlesztését Elősegítő Bizottságot alakított. E bizottság mint véleményező testület, a müvelésügyi minisztériummal együtt tanulmányozza és eldönti a filmipar fejlődését és a filmek témakörét érintő kérdéseket. A bizottságnak 32 tagja van és vezetője Mao Dun, az ismert író Három fiűmstúdió Északkelet-Kínában Pekingbei) és Sanghájban, amelyek a müvelésügyi minisztérium mellett működő filmipari igazgatóság vezetése alatt állanak, nyoíc művészi és tizenkét dokumentfilmet állítottak elő és hét szovjet filmet szinkronizáltak kínai nyelvre. A művészi filmek témaköre igen változatos: visszatükröződnek bennük a kínai felszabadító háború, az ipari építés a mezőgazdaság fejlődése, a front támogatása a parasztok részéről, harc a földesurak ellen falun, az agrárreform végrehajtása a nemzet; kisebbségek élete és a diákmozgalom, A filmipari igazgatóság rövid népszerű és tudományos filmek kibocsátását tervezi. A csehszlovákiai magyar dolgozók lapjának jelszava az 1950. évre i az UJ SZO minden magyar dolgozó kezébe A szovjet karikatúristák harca a békéért Borisz Jefimovot, az egyik legidősebb szovjet karikatúristát, a művészet érdemes művelőjét, széles körben ismeri-k a Szovjetúnióban és külföldön. Éles politikai karikatúrái, melyek leleplezik a háborús gyujtogatók-at és azok kiszolgálóit, pontosan eltalálják a béke táborának ellenségeit. Borisz Jefimovot ebben az évben nagy kitüntetés érte: Sztálindíjjal tüntették ki, A Szovjet Tájékoztató Iroda munkatársa felkereste a művészt, hogy beszéljen a szovjet karikatúra szerepéről és jelentőségéről, melyet a békéért folytatott harcban betölt. — A szovjet karikatúra — mondotta Borisz Jefimov — éles fegyver, mellyel művészeink a béke és a demokrácia ügyéért harcolnak. A karikatúra egyenértékű fegyver a harcos újságcikkel, a leleplező tárcával, a költő haladó szavával, íróink műveivel és színészeink élethű alakításaival. A szatíra művészei elsőkként reagálnak a nemzetközi élet aktuális eseményeire. Napjainkban különösen fontos a politikai karikatúra szerepe. Az egész haladó emberiség figyelmének a középpontjában a legéletbevágóbb kérdés, a béke kérdése áll. A béke hatalmas tábora által a háborús gyujtogatók sötét erői ellen folytatott harcban fontos helyet foglal el a politikai karikatúra. Míg a kapitalista sajtó „szatírájának" az a legfőbb rendeltetése, hogy elvonja a nép figyelmét a legfontosabb feladatokról és azokról a fondorlatokról, amelyet az imperialisták a nép háta mögött szőnek, addig a szovjet és a népi demokratikus országok szatírája aktív részt vesz a népek fényes jövőjéért folytatott harcban. Művészeink minden karikatúrája egy találat a háborús gyújtogatok táborában. A karikatúra leleplezi a béke ellenségeit és pellengérre állítja az imperialistákat. — Melyek a szovjet karikatúra megkülönböztető sajátosságai? — A szovjet karikatúrának az alapja az az elv, hogy társadalmi és erkölcsi mértékkel méri az élet jelenségeit. A szovjet karikatúra forrása a szovjet emberek életvidám optimizmusa, az a biztos tudat, hogy erkölcsi és eszmei tekintetben magasan az ellenség fölött állanak. A szovjet karikatúra arra törekszik, hogy élethűen mutassa be az emberekel és tetteiket, A Lenin-Sztálin eszméivel felfegyverzett, a forradalmi szatíra realista hagyományain nevelkedett szovjet karikatúristák a kommiAista társadalom építőinek milliói számára készítik alkotásaikat. Műveik világos, kifejező módon, a széles tömegek számára hozzáférhetően, közérthető nyelven szólnak a néphez. — Miként értékeli a „Harc a békéért — a háborús gyujtogatók ellen" címen a közelmúltban megnyílt politikai plakát- és karikatúra kiállítást? •— Ez a kiállítás nagy esemény az ország művészetének életében. A kiállításon szerepelnek Moszkva és az egész Szovjetúnió karikaturista művészeinek, — az érett művészeknek és az ifjúságnak — legújabb munkái. A kiállított művek főtémája: az imperialista háborús gyujtogatók elleni harc. A kiállítás jellemző sajátossága, hogy bemutatja az egyszerű emberek sorsát is a kapitalista világban. Valamennyi kiállított műben a különböző irányzatokat követő művészek eszmei egysége jut kifejezésre. Ennek az egységnek az alapja' a közös cél, harc a békéért, harc a háborús gyujtogatók ellen. — Min dolgozik most és mik a tervei? — Most van sajtó alatt a „Tartós békéért" című albumom. Ez ötvennél több olyan szatirikus rajzomat tartalmazza, amelyek a „Daews-terv"től kezdve napjainkig a nemzetközi politika eseményeit ismerteti. Az egyes karikatúrák leleplezik a müncheni összeesküvést, a második front késleltetését s a második világháború egyéb legfontosabb eseményeit. Az album befjező része lerántja a leplet az angol-amerikai háborús gyujtogatók politikájáról. — Ismeri-e a népi demokráciákban működő karikatúristák alkotásait és miként értékeli azokat? — Roppant nagy érdeklődéssel követjük a népi demokráciák országaiban működő karikatúristák munkáit és a kapitalista országokban működő haladó művészek munkásságát is. — Nagyon tetszenek nekünk a népi demokráciák országaiban működő karikatúristák ama legkiválóbb művei, melyeket a „Spilyki" című lengyel szatirikus folyóiratban, a „Ludas Matyi" című magyar újságban, az „Urzioa" című román folyóiratban, a „Sztrvsel" című bolgár és a „Dikobraz" című csehszlovák lapban, valamint más folyóiratokban látunk. Most, amikor az amerikai imperialisták támadást indítottak Távol-Keleten, a művészvilág haladó erőinek az a kötelességük, hogy — együtt harcolva a világbéke valamennyi harcosával — leleplezzék az imperialista háborús gyujtogatók újabb fondorkodásait és támadó cselekedeteit. HRISZTO BOTEV: E 1 Szegény népem, mondd nieg: ki ringat téged rabságban, mint bölcsőben csecsemőt? Talán az, ki a megváltó szívének szegezte dárdáját s átdöfte őt? Vagy az, ki folyton így suttog neked; „Tűrj némán és megváltod lelkedet!"? Az öntudatot ki sorvasztja benned? Júdás fivére? Egy új Loyola? Üj hírnök jött s hozza a régi rendet, melyben a nép nem lakhat jól soha? Üj áruló, ki testvérét eladja és úgy vadászik rá, akár a vadra? Mért nem zúzzátok szét a börtön rácsát? — A rabok némán rázzák láncukat; lesik kint a szabadság szárnycsapását s fejük vádlón azok felé mutat, kiknek aranyos kengyelben a lábuk a szakadék szélén táncol paripájuk. „Verejtékünk gyümölcsét ök zabálják, dőzsölnek a nyitott szemű vakok; testünket átjárták szögek és dárdák, ellenünk két nagy tábor összefog: az ellenség s a hűtlen honfitársak, akik bennünket porig megaláznak. S mi szenvedünk tovább s vad szégyen éget, szolgáljuk azt, aki leköpködött, és számlálgatjuk: hány gyötrelmes évet töltöttünk már börtönfalak között s kérdezgetjük; szabadság, jössz-e végre, hogy kemény kezed láncunkat letépje?!" Fordította: Képes Géza. Goli Ótok — Tito haláltábora GOLI OTOK — ugyanúgy csenge név a jugoszláv nép fülében, mint a hitleri Auschwitz, vagy a görögországi Makronizosz. Goli Ótok: Tito egyik haláltábora, ahol 4000 kényszermunkára ítélt embert tartanak fogva. Ablaktalan, lepecsételt vagonokban hozzák ide az áldozatokat, hogy senki ne láthassa, mit visz a szerelvény és hová. „Speciális milícia" kíséri őket és az SS-hez hasonló különítmény őrzi őket a dróttal körülvett táborban is. 180—200 foglyot zsúfolnak össze a tábor egy-egy szennyes, egészségtelen barakjában. Sokszor 3—4 napig ivóvizet sem kapnak, s kínjukban a tenger sós vizét isszák. Dühöng a tífusz közöttük s még más fertőző betegségek is gyötrik és pusztítják őket. A titoista tömeggyilkosok célja, hogy hosszú kínzás után elpusztítsák a haláltáborba zárt hazafiakat. A 15—16 órás kényszermunka, amelyet itt végeztetnek velük, csak arra való, hogy meggyötörje őket. Félmázsás köveket kell 200 - 300 méterre elvinniök s aztán az előbbi helyre újra visszahordaniok. Gödröket ásnak, amelyeket újra be kell temetniök. A „speciális milícia" Gestapo-pribékjei korbáccsal a kezükben hajszolják az elcsigázott embereket gyorsabb munkára. Mindez a szenvedések első állomása Goli Ótokban. Titoék — az osztályellenség ismert szokása szerint — provokátorokat, besúgókat helyeznek el a foglyok közé. akik kommunis fáknak, Tito-elleneseknek, a Tájékoztató Iroda határozata híveinek adják ki magukat. A2 ő „beköpéseik" nyomán éjszakánként 10—15 embert visznek el a tábor kínzókamráiiba, ahol a hitleri kegyetlenség, a vadállati fantázia ül véres tort. Nehéz vasakkal megláncolják és korbáccsal verik, mezt-ílenül vízzel telt betoncellába ültei?*!:, étlen-szocnjan napokra börtöncetiákba zárják a foglyokat, álkivégzést rendeznek és vaktölténnyel lövik a halálragyötört embereket. Goli Ótok — a megsemmisítés szörnyű tábora. S ez csak egy a Tito létesítette sokszáz börtön és haláltábor közül! Az andrievieei börtönbeh villanyárammal gyötrik a montenegrói hazafiakat, erős szilvapálinkát öntenek orrukba, télen ruhátlanul kikergetve a fagyba, jeges vízzel öntik le őket, mint ahogy ezt hitlerista tanítóik tették. Jole Mark'ovics jugoszláv őrnagy, akinek sikerült kimenekülnie e pokolból, beszámolt arról, hogy Rotorban sötét, nyirkos földalatti cellába zárták, egyetlen percre sem engedték a szabad levegőre, egyetlen alkalommal sem tisztálkodhatott. Naponta 200 gramm kukoricakenyeret és egy üres rántottlevest kaptak, egyebet semmit — még vizet sem. Egy levél, amely a kosztaloci börtönből érkezett, arról számol be, hogy itt az őrök sorakozó előtt mindennap agyonlőttek egy kommunistát. A Zabelia-fegyházban a Gestapo minden válogatott módszerét kitanult hóhérok kínozzák és gyilkolják a politikai foglyokat.