Uj Szó, 1950. július (3. évfolyam, 150-173.szám)

1950-07-23 / 167. szám, vasárnap

UJSZ0 1950 július 23 EGRI VIKTOR a fekete mmm Gyermekkorom 6ta ügy él emlé­kezetemben, amint hosszú s riadt •léptekkel átfut a főutcán, a járda szélén és ha idegenen akad meg a szeme a keze kéregetően kitárul: — Csak egy hatoskát! Sohasem kért többet, de keveseb­bet sem és ha az idegen csak két fillért adott, rövid sóhajjal köszönt. Haj, nehéz az élet, a pénz olyan ret­tentően kevés. Milyen nyomorúsá­gos krajcáronként összerakni a fo­r ntot! Városbelihez csak később, az inség éveiben közeledett, amikor szombatonként tört haranghangján könyörögve már a főutca boltjaiba is betért mint a többi városi kol­dus. Bolond Katának hívták. Emlék­szem, hogy gyerekhad sohase ácsor­gott körülötte sohase kísérgették uszító csúfolódással. mint az öreg Szerszent, amint koldúsgőggel bo­torkált részegen vagy az esernyőjé­vel hadonászó Parazol Joskót, az egérrágta vörös bajuszával, vörhe­nyes nyakravaló ávai és Lapanát ak nek hórihorgas alakja a longó­játék labdaverőjére emlékeztetett, s ezért csúfolták Lapanának ami ná­lunk a verő közismert neve volt. Más volt a bolond Kata, mint a # kisváros többi nyomorultja, különce és félkegyelmű kéregető páriája, akik olcsó szeszek mámorát koldul­ták össze az utcákon és más volt, mint az elzüllöttek legkülönbje a fekete harcsabajuszos Bjlcsik f lo­zopter, aki régi nyelvtudása ma­radványait keverte részeg motyo­gásába s olykor meghökkentett egy tökéletes latjn vagy francia idézet­tel. A fekete Kata eszelőssége nem izgatta eléggé képzeletünket, nem tartottuk bolondnak, legfeljebb hú­zódtunk és idegenkedtünk gyászos alakjától olajbarna s cigányos arca merev komolyságától, melyen a sza­porodó ráncok hovatovább elmosták egykori szépsége nyomait. Inkább a felnőttek emlegették mint bolon­dot, mindig sietősen nyomva mar­kába az alamizsnát mintha ragályt terjesztene s a boltosok nem mu­lasztották el valami kesernyés meg­jegyzéssel útjára küldeni: — Az ördög érti, m ért koldul! És mikor eltűnt az ajtóban meg­próbálták magyarázni ingerültségü­ket, ami előttem még jobban növel­te a fekete Kata érdekességét: — Tisztára bolond! Ezreseket dugdos a szalmazsákjában, mégis kéreget. Később, ahogy kopni és szaka­dozni kezdett a nyúlánk alakjára simuló fekete ruha és kötényt kö­tött maga elé, mint a munkásasszo­nyok igen, később, amikor szeme sarkának legyezőráncai sötéten az állig ereszkedtek és hervadni, fony­nyadozni kezdett a bőre s a szeme ideges bogarára mindig több ho­mály borult, akkortájt- már meg­tudtam egyet-mást az életéből, tü­neményes asszonyéveiből s a bajok­ból, melyek #rögeszméje szálait szö­vögették. A férjére sokan emlékez­tek; tüzérszázados veit. daliás alak, — pompás ellentéte fekete szépsé­gének egy lovasünnepélyen gát­ugratásnál a nyakát szegte. Az öz­vegyre szomorú napok virradtak. Három f a neveltetésére a gazdag rokonság adott pénzt, a sovány nyugdíjból erre nem telt volna. Még jóval a háború előtt egy francia tanár, moszjö Pellier jött a városba és szállást vett až özvegy­nél. Moszjő Pellier filigrán gyermek­ember volt, kényesbőrü, halovány és dédelgetésre szoruló. Az özvegy a negyvenéves asszonyok szenvedé­lyével belészeretett. Mikor a vi­szonynak következményei mutat­koztak, moszjő Pellier jobbnak látta sietve v sszatémi a Lac. du Léman mellé. A rokonság nyomban meg­vonta a segélyt, a gyerekeket el­vitték és intézetbe adták. Moszjő Pellier gyereke halva jött a világra és attó] fogva minden fölbillent Ka­tában. Sok volt egyszerre ennyi megpróbáltatás: Pellier szökése szégyen, a család szakítása és gye­rekeinek erőszakos eltávolítása. Egy nap rettegni kezdett, hogy nem lesz betévő falatja és koldulnia kell, ha nem akar éhenhalni.. Élére vert minden garast, esztelen félelemmel zsugorgatott, minden értékét pénz­zé tette hogy ki ne foszthassák mialatt a városban jár és a bankó­kat egy vászonzacskóban a testén hordta. A keze minduntalan a keb­léhez kapott és tapogatta réveteg mosollyal a kincsét. Vannak emeberek akik úgy tud­ják, hogy egy "téli estén ez a vá­szonzacskó leoldódott a nyakáról, a hóba esett és nyoma veszett. Má­sok úgy mondták, hogy azon az emlékezetes napon útonállók meg­támadták és k fosztották, örjör.gő sikoltással rohant végig a főutcán, felverte az egész varost de a pénz nem került elő a rablókat nem lát­ta senkj. Később úgy mondták, hogy mindez kitalált mese, az árva­szék lefoglalta a vagyont, a vá­szonzacskót talán erőszakkal kellett elvenni a háborodottól és az özvegy másnap útonállóknak bélyegezte a hatóság embereit. Ezen a napon történt, hogy hosz­8Zú ődöngés után megállította az el­ső idegent: Csak egy hatoskát!... Nehéz idők járnak . . . segítsem rajtam! . . Ne hagyjon éhen veszni, elrabolták a pénzemet. így koldult vég'g néhány eszten­dőt, Közben megemberesedtek a fiai; az idősebbek megtagadták csak a legfiatalabbat húzta néha a szíve a városba. Ilyenkor a fekete Kata na­pokig nem mutatkozott az utcán, a fiú ellátta meleg ruhákkal, jobb kvártélyt bérelt és naphosszat be­szélt a lelkére, hogy hagyjon fel a megalázó kéregetéssel. Az özvegy hallgatott, sírva is fakadt, a fia lá­ba elé esett és hálálkodva csókol­gatta, ahoi érte de aztán egy reg­gelen megint az utcán volt s mint valami fakult gyászfátyol lebegett az emberek után. A fia kétségbe­esetten menekült. Ebből a kolduló korából már élénkebben él emlékezetemben s ami ezután történt, arra tisztán emlékszem vissza. A háború alatt a fiával szolgáltam egy ezredben; ti­zennyolc nyarán súlyosan megsebe­sült a fiú, germclövést kapott, ment­hetetlen volt, hazahozták meghalni. A fekete Kata élete akkor nagyot változott. Most késő estig kódorgott az utcákon, tízszer is megállította az embert makacsul szegődött az idegenek nyomába és az összekol­dult pénzből ajándékokat vásárolt a sebesültnek Nem mert bemenni a kórházba, de addig ácsorgott a ka­punál, míg a portás kijött és átvet­te csomagját. Ez a kórház a főutca végében állt, sárgavakolatos hosszú emeletes épü­let volt, kétoldalt a kaputól görög oszlopokkal, melyek a kiugró ereszt tartották. Szemközt Filep úr fü­szeresboltjának fantasztikus kiraka­tai csalogatták a vevőket. Filep űr maga pókhasán keresztberakott ke­zeivel, az üzlet üvegajtajában állt és naphosszat kibámult az utcára. Egy idő óta minden figyelmét lekö­tötte a kórház jobban érdekelte, mint a járókelők, kiket hajlongó udvariassággal csalogatott hadipót­lékokkal telezsúfolt boltjába. Valahányszor megjelent a bolond Kata, oda ntette az ajtóhoz öreg segédét: — Nézze, Marci, a fekete Kata megint a kórháznál ácsorog... És ez a szemtelen portás megint el­fogadta a csomagját... Na megállj, gazember! . , Ezt már nem tu­dom tovább nézni! Felrántotta az üvegajtót és sebe­sen, ahogy apró lábai bírták átvá­f itt az utcán. Az asszony ekkor ár túljárt a sarkon. — Hallja kapus, jöjjön vissza! — kiáltott Filep úr. — Hová visz' azt a csomagot? Kinek az ajándéka? A Katáé ? .. . Hát persze! Majd én megmutatom magának! Móresre ta-. nítom! — Mit akar nekem megmutatni az úr? — fordult vissza a portás. — Még pofázni mer? ... Na meg­álljom ! Maga tolvaj!... Hetek óta látom, tanúkkal figyelem, hogyan fosztja ki azt a szegény bolondot. Hogy nem sü] le a bőr a.pofájáról! — Ilyet ne mondjon az úr! Filep úr tágra rántotta a szemét és felhördült. Ez a szemtelen portás még le is tagadná, hogy megloDja Katát. Néhány járókelő megállt. — Tagadja hogy a Kata cso­magja volt? A portás elvörösödött és hallga­tott. Jobbnak látta elsomfordálni fülkéjébe, de Filep úr visszarántot­ta: — Itt marad és vallja be, hogy lop! — Engedjen el Fjlep úr. dolgom van! Nem érek rá vitatkozni magával. — Ügy ?!.. Én sem akarok vi­tatkozni tolvajokkal! Fel fogom je­lenteni, l.a még egyszer becsapja azt a szegény asszonyt. Hogy nem röstelli az utolsó filléreitől, amit összekoldul, ilyen alávalóan meg­fosztani. Fuj! Megvetése jeléül kiköpött a por­tás előtt... A hét végén megint jelentkezett az asszony és F lep úr izgatottan leste mit csinál majd a portás. Ki is lépett az üvegajtó elé, hogy köz­belépjen, ha szükség van rá. A portás csak nagysokára jött a fülkéből és mogorván rászólt az ácsorgó nőre: — Menjen innen! — A Feri fjamnak hoztam ezt, édes portás úr. A portás átnézett a szemközti ke­reskedésre. Filep ur várakozóan posztolt az ajtó előtt. — Mondtam már. hogy menjen innen!.. Tartsa meg a csomagját. A kopott öregasszony bambán né­zett az emberre. Nem értette, miért lett egyszerre olyan mogorva hoz­zá. Megpróbálta kérlelni: — Vigye be neki édes portás úr. Mondja, hogy csökolom . .. Óh, nem megyek magam ... nem aka­rom szégyenbe hozni! (Szegényke restelii hogy az anyja egy csúnya öreg koldusasszony .. Egy kis sza­lonna. kenyérke, csipetnyi dohány, töblfet b 3tmy nem hozhattam... Olyan keveset adnak az urak! ... De ne mondja hogy a számtól von­tam meg a falatot. — Lóduljon innen, hallja! — Jaj, édes portás úr. ne kerges­sen el! ... Vigye be a fiamnak a csomagot. . Ne is mondja, hogy látott. .. Mások küldik ... jó roko­nok! Kata egyre rémültebben beszélt és hadonászott fekete karjaival. — Tartsa meg, a Feri fiának már nem kell! — tuszkolta a' portás a járdára. Az öregasszony elhülten ráme­redt: — Nem kell? — Mondtam már, hogy nem kell!... Nem kellett a mult héten ezelőtt se! — Nem akar látni? ... H'szen tu­dom, nem is megyek én fel. A portás észrevette, hogy Filep úr közelebb jön. Hirtelen kiverese­dett a nyaka és izgatottan kiáltot­ta, hogy a boltos is hallja: — Menjen innen, amíg jő dolga van!... Hát annyira bolond, hogy már ezt sem érti!?... Nem kell semmi a Ferinek! Se magától se mástól! Nem érti? Meghalt!... Három hete, hogy eltemették. Az anya csak nézett rá. valami megpattant benne, fenn a fejében és sűrű homály kezdte beborítani, mintha vérezne bglül és éles szögek vernék át csontjait, ezer vad ma­rok tépné a húsát; döbbent s hang­talan fájdalomtól vonaglott az arca. amint az oszlopnak dőlve nézte a portást, rebbent szemekkel és ájul­dozva. Az embert ez a néma kétség­beesés jobban megrázta, mintha őr­jöngve vetette volna rá magát, hogy számon kérje tőle az elvesztett fiút, az utolsó örömét az élet gyéren csorgó melegéből. Azelőtt csak meg­lopta az anyát, de most mintha gyilkolná, taglóval csapna rá, pe­dig egy szelid s jámbor hazugság­gal megmenthette volna. Talán ha ezt mondja: — Jó asszony, vigye a csomag­ját ... A-'fiát elszállították a Tátrá­ba üdülni... Nemsokára megjön egészségesen . .. Várjon türelemmel! Ezt mondhatta volna vagy hason­lót Már szólni is akart valami vi­gasztalót, de a boltos ott termetj;, Kata ölébe rakta az elejtett csomagot és legudvariasabb hangján mondta: — Na Valderné, az az Üristen rendelése . .. Maga erős asszony. Végignézett az öreg nő színeha­gyott rongyain, nagyon sajnálta most ezt az eszelős koldusasszonyt, sajnálta a sorsát, a szegénységét és összetörtségét. — Jöjjön el holnap a feleségem­hez Valderné .. . Szólok neki hogy keressen ki magának valami meleg rukát. t Pilep úr intett még a portásnak, hogy támogassa az út egy darab­ján. Szegény asszony! De egyszer meg kellett tudnia, hogy a fia ha­lott. Minek tömje ajándékkal azt a lelketlen portást. Az asszony nen^ jött el másnap Filep úr ajándékáért és később sem jelentkezett . . . Nem is látták többé az utcán. Eltűnt, senki sem kuta­tott utána. Hetek múltán liptói tutajosok hul­lát fogtak ki a Vágból. Talpig feke­tében volt és a nyakára erősített vászonzacskóban egy csomó rongy­ázott bankót találtak, régi ér­téktelen pénzt, néhány aranyat és rézgarast. A fekete Kata teteme volt. CSODA ÁZSIA B A /V A mult nyáron Sopronban néhány napot töltöttem egy kínai diákkal, aki négy esztendőn keresztül har­cólt volt népe szabadságért. Oro­szul beszélgettünk Kínai barátom könyvbői tanulta az orosz nyelvet. Jól megtanulta, sőt túlságosan jól: mondatai olyan szabályosak Voltak, mint egy nyelvtankönyv példái. Karcsú fiú a kfna ; elvtárs, sőt, ta­lán sovány. Nagyon halkszavú. A szeme: együttlétünk első napján azt hittem az őz- szelídsege világol ben­ne. De másodnap már tudtam, hogy kínai barátom szeméből egy orosz­lán nyugalma néz rám. A legizgal­masabb kérdésekről (amelyekről én csak táncolva tudtam volna szólani) ö végtelen nyugalommal sőt bizo­nyos szárazsággal beszélt. Fukarko­dott a jelzőkkel. Mintha csak veszé­lyes mérget kiszolgáló gyógyszerész lenne, gondosan mérlegelte szavait, nehogy egy tizedmilligrammal töb­bet vagy kevesebbet mondjon az igazságnál. Aki először hallotta be­szélni. kissé unatkozott. Aki másod­szor hallotta, feszült figyelemmel követte mjnden szavát Aki harmad­szor hallotta, az lelkesedett érte. Csak búcsúzáskor vallotta be ne-, kem. hogy közel két éven át (hu­szonegyéves korától huszonhárom­éves koráig) ezredparancsnok volt. A történetet, amelyet szeretnék az ö szavaival/elmondani emlékül ad­ta nekem. Ezt úgy Kell érteni, hogy amikor utoljára vacsoráztunk együtt, és én vacsora után emlékű] neki adtam töltőtcllamat és egyik, harc­teredért pipámat, ő egy idejg gon­dolkozott s csak azután szólalt meg: Én is adok neked emléket. Egy történetet. Ez a tied! Senki másnak nem fogom elmondani. — Sanghajtói délre az amerikaiak tüzérséget, tizenöt és félcentiméteres ágyúkat tettek partra. A hajóra amelyik a tüzérséget hozta, Csang­Kai-Sek zászlaja volt kitűzve tehát a nemzetközi jog értelmében Csang­Kai-Sek hajójának számított. De a hajó parancsnoka amerikai volt és amerikai legénység állott a hajó ágyúi mögött. A hajó ugyanis hadi­hajó volt — páncélos cirkáló. Becs­lésünk szerint hét és félezer tonnás. Ezen a cirkálón csak a kulik voltak kínaiak, akik a nehéz és piszkos munkát végezték, akik súroltak és keféltek, akik a kazánt fűtötték. Csang-Kai-Sek katonái az ame­rikaiaktól kapott ágyukat azonnal ránkszegezték Az ágyukon, (mint későbben megállapítottuk) az volt ; olvasható hogy tizennyolc kilomé­ternyi távolságra lehet lőni velük. ' Csang-Kai-Sek tüzérsége tehát biz­tosra vette, hogy az új ágyukkal < szétlöhetí a mi állásainkat, amelyek í tőlük tizenhárom-tizennégy kilomé­ternyire húzódtak. Tévedtek. A grá­íj nátok csak tizenkét kilométernyire ( repültek. Messze a mi állásaink előtt robbantak föl. — Két nappal azután, hogy az amerikaiak partra tették ágyúikat, mi rohammal elfoglaltuk Csang­Ka'-Sek csapatainak állásait. Az amerikai ágyuk a ml kezünkbe ké­rültek. Parancsnokunk elhatározta, hogy lőni fogja velük a hajót ame­lyik a parttó] mint egy híwz kilo­méternyire állott és nehéztüzérsé­gével támogatta Csang-Kai-Sek csa­patait. A hajó harcmodora is elárul­ta, hogy amerikaiak vannak rajta. Az amerikaiak csak akkor harcolnak, ha az ő ágyúik tüze eléri az ellen­séget, de ők maguk lőtávolorí kivúi vannak. Az amerikaiak úgy tudták, hogy a partraszállított ágyúk csak t zennyolc kilométernyire visznek, őket nem érhetik el, tehát nyugod­tan minden veszély nélkül hősköd­hetnek Parancsnokunk a zsákmányolt ágyúkkal célbavette az amerikai ha­jót. Mi figyelmeztettük őt, hogy az ágyú — a gyári jelzés szerint — nem visz a hajóig de ő a figyelmez­tetésre ezt válaszolta: sohase higy­gyetek az amerikaiaknak! Az első lövést maga a parancsnok — egy bányászból lett, fehérhajú vezérőr­nagy — adta le Kiderült, hogy iga­za volt. A gránát elérte a tőlünk húsz kilométernyire álló amerikai hajót. Ez minket nagyon meglepett. Az amerikaiakat még jobban. Min­ket a meglepetés arra ösztökélt, hogy minél gyorsabban tüzeljünk, az amerikaiakat ped g megbénította a váratlan tűz. Mjre eszükbejutott, hogy jó lesz továbbállni, már késő volt. Az amerikai úgyúkkai fel­gyújtottuk. szétlőttük, elsüllyesztet­tük az amerikai »<ijót. — Amíg tüzeltünk, nem v'tatlcoz­tunk. Senkit sem érdekelt, hogy mi az oka annak, hogy azok az ágyúig, amelyek Csang-Kai-Sek tüzéreinek kezében csak tizenkét kilométernyi­re vittek, ha mi kezeljük őket — húsz kilométerny re hordanak. De amikor az amerikai hajó elsüllyedt, sokáig vitatkoztunk erről a kérdés­ről. Elfogadható magyarázatot nem találtunk. A tény nyilvánvaló volt — meg kellett elégednünk'a tény­nyel. De tüzéreink oldalát, termé­szetesen, furdalta a kíváncsiság: mi okozta a csodát? Lehet, hogy azóta megállapították m: történt Én nem tudom, mert másnap egy üt­közetben szuronydöfést kaptam és amikor kigyógyultam, más.ezredhez vezényeltek. Ezért a folytatást nem ismerem. De arra emlékszem, hogy tábornokunk nagyon leszidta azo­kat kiknek örömét elrontotta az a körülmény, hogy a csoda okait nem tudták megtalálni. _ Ezt nevezitek tl csodának? — kérdezte haragosan. — Mire k nő a bölcseségfogatck, láttok ti még olyan csodát is amelyhez képest ez, amin itt rágódtok, hétköznapi, unal­mas apróság. Rövidesen be fogjuk bizonyítani az amerikaiaknak .hogy a mi kezünkben kétszerkettő nem négy, hanem nyolc, tizenkettő, száz.. És azt is be fogjuk bizonyí­tani hogy a dollár csak ott csoda­fegyver, ahol akad olyan szamár, aki fél tőle és olyan kutya, aki el­adja magát érte. Most ped g hagy­játok a csodát, menjetek aludni! Amikor barátom befejezte az em­léknek szánt történetet, én kissé za­varba jöttem. — Ez valóban így történt? — kérdeztem. Kínai barátom fejével igent intett. Szégyenkezve föltettem a második kérdést: — És mivel tudod megmagyaráz­ni ezt a csodát? — A csodát? A gyárból kikerült újdonatúj ágyúk — majd m'ndíg — rosszabbul, rövidebbre lőnek mint ahogy kötelességük lenne. Pár lövés után — tudják kötelességüket Le­het, hogy erről ^olt szó, lehet hogy másról. Nem fontos. Fontos, hogy mire az ágyúk kitanulták a mester­séget, már a mi kezünkben vo'tak — és lesznek is mindig. Fontos, hogy elsüllyesztettük az amerikaia­kat. És még fontosabb, hogy a ml kezünkben a kétszerkettöböl tíz lesz, száz, ezer, millió — mondotta a kí­nai ezredes egyszerűen. Illés Béla. .KÖZMŰVELŐDÉSI HÍREK. i • Nagy sikerrel játsszák Koreá­ban a »Dal a felszabadulásról« című új balettet. Phöngjangban Coj-Szen­Hi koreai balerina főszereplésével nagy sikerrel játsszák a »Dai a fel­ssabadulásróU című új balettet. A balett megmutatja a koreai nép függetlenségi harcát japán elnyo­mói ellen és bemutatja: a Szovjet Hadsereg m ként szabadította fel Koreát a japán iga alól Az előadás kifejezi a Koreai Népi Demokrati­kus Köztársaság népének szabad alkotó munkáját is. A »Dal a fel­szabadulásról« Alexandrov Sztálin­kantátájával fejeződ k be. • Hat új magyar játékfilm ké­szül. A Magyar Filmgyártó NV idén hat játékfilm készítését vette terv­be. Ezek közül az egyik már el is készült, hármat most forgatna. 1:. A t>Daloiva szép az élet« forgatását már befejezték. Ez a film elsősor­ban azt kívánja bemutatni, hogy a jó üzemi kultúrmunka elősegíti a 1 termelékenység fokozódását is. A filmet Keleti Márton rendezte, a Kossuth-díjas Hegyi Barnabás fény­képezte. A »Felszabadult föld« a »Talpalatnyi föld« folytatása lesz. A forgatókönyvet Szabó Pál írta. Rövidesen megkezdődik a »Kif Ka­talin házassága« című új filmvígjá­ték forgatása. A forgatókönyvet Már ássy Judit írta rendező Má­riássy Félix. A »Vörös csillag« tszcs-ről szóló új magyar játékfilm ugyancsak a Hunnia idei tervében szerepel. A filmnek még nincs vég­leges címe A forgatókönyvet Urbán Ernő írta, rendezője Ranódi László dr E négy film mellett rövidesen még két újabb film előkészületeit kezdik meg. A »Különös házassdgt­ot, Mikszáth Kálmán a klerikális reakciót leleplező regényét is meg­filmesítik Háy Gyula forgatókönyve alapján. Még egy forgatókönyv ele­veníti meg haladó hagyományain­kat, frója Illyés Gyula. A film címe: »Petőfi és Bem«. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom