Uj Szó, 1950. július (3. évfolyam, 150-173.szám)

1950-07-22 / 166. szám, szombat

1950 július 29 lö SZ0 7 Ahol az anyák tiszteletdíjat kapnak A Szovjetúnióban 2.800.750 olyan anya van akit rendjellel tüntettek ki azért, mert 7-nél több gyermeket szült és nevel fel. A szovjet kormány egész életükre rendszeres tiszteletdíjat ad az ilyen anyáknak. A mult évben erre a célra 3,4 milliárd rubelt fizettek ki. A Szovjetunióban jelenleg, 32 millió gyermek és ifjú tanul. A mult év*)en több mint 5 millió gyermek töltötte teljes nyári szünidejét üdülőhelyeken. Az ifjú szovjet természetbúvárok országos értekezletén megjelent küldöttek 7 millió tagot képviseltek. A Szovjetunióban 137 gyermekszinház működik, amelyekben 18 nyelven folynak az előadások. Az elmúlt évben e színházakat több mint 8 millió néző látogatta. A moszkvai Művészeti Palotában nemrég gyermekfestmény- és rajzkiállítást rendeztek, amelyre több mint 3000 munkát küldtek be. A kiállítás megnyitásán a gyermekek százain kivül megjelentek: Juon V.. Szokolovszkál ia P. és Kázmin E., Sztálin-díjas képzőművészakadémikusok, akik előadás keretében kiértékelték a serdülő tehetségek munkáit és hasznos útbaigazításokat adtak nekik. A moszkvai Taganka-téri gyermekkönyvtár könyvállománya az utolsó 15 év alatt 12 ezer kötetről 80 ezerre olvasóinak száma 4000-ről 30.000-re nőtt. A Szovjetunióban sokezer ilyen gyermekkönyvtár van. E hónapban több mint 220 ezer szovjettanuló teszi le az érettségit. Vájjon hogyan néznek jövőjük elé életük e fontos órájában, amikor pályájukat megválasztják ? A moszkvai »Ogonyok« szerkesz tősége megkérte két kalinini iskola veztöjét, intézzenek körkérdést érettségiző tanulóikhoz, de ne rr.ondják meg nekik, hogy válatzukat közlés céljaiból kérik: M;k a terveik a legközelebbi évekre? Milyennek képzelik életüket, mikor 30 évesek lesznek? Milyennek gondolják országuk helyzetét ugyanekkora? 64-en válaszoltak. Térszüke miatt, ime, csak néhány szemelvény soraikból, melyek egész köteteknél beszédesebbek: Előre'és csak előre Turuhin Vlad mír tervezőmérnök akar lenni. »Nincs értékesebb — írja — mint megfigyelni, hogy gondolataink miként öltenek tes tet«. A nehézségek nem riasztják el Vladimírt: >.> Egyik dalunkban ezt énekeljük: — Előre, szembe minden fergeteggel! — , Igen. előre és csak előre — ez a szovjet emberek jelszava!« Vladimír a Szovjetúnió helyzetét 1963-ban így látja: »A sztálini tervnek megfelelően évente 50 millió tonna öntött vasat, 60 milió tonna acélt, 500 milljó tonna szenet, 60 millió tonna kőolajat termelünk. A mun kaidő napi 6 ósa. Az emberek sokoldalúan fejlettek. Testileg és lelkileg edzettek. Elkövetkezett a civilizáció igazi felvirágzása. Az atomenergiát nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is alkalmazzuk. Teljesen eltűnt a különbség a városi és falusi életközött.. Bárkov Vladimír többek között ezeket írja. » .. .1963. Az atomenergia lehetővé tette a bolygók közötti közlekedést. Szovjet expedíció indul a Marsba. Az expedícióban a kalinini 6. számú középiskola 3, növendéke vesz részt: Sulgin professzor, Mitjurev, a műszaki tudományok doktora és e sorok írója. Felrepülésünk előtt elővettem naplómat és gondolatban átfutottam multam, főbb állomásait. 1950-ben érettségiztem, majd beiratkoztam a moszkvai egyétemre. 5 évi megfeszített munkával megszereztem mérnöki oklevelemet. Aztán tudományos kutató munkával kezdtem foglalkozni. Sosem éreztem magam magányosan mint a kap'italista tudósok. Közös erőfeszítéssel sikerült a bolygók közötti repülés kérdését megoldanunk, amely már az iskola padjaitól fogva mindig foglalkoztatott«... Meg kell hosszabbítani as életet! Klenerova Tereza, az orvostudománynak akarja szentelni életét, mert — mint írja r ^— »a legntoágább alföldön az ember. Az orvos tudományra óriási feladat vár: meg kell hosszabbítani az életet. Meg vagyok győződve róla, hogy tudósaink megoldják ezt a feladatot. Hiszen vnanak emberek, ak ka 150 évet is elérik. Tanulmányoznunk kell ezeknek az életét is meg kell találnunk a lehetőséget arra, hogy sok-sok millió ember érje el ezt a kort«. »5—6 év múlva orvos vagyok és egyl kis klinikán dolgozom. Fel fedezek egy igen fontos gyógyszert. amellyel egy gyógyíthatatlannak hitt betegséget gyógyítani lehet. Megmentem sok ember életét«. »1963. Hazám a világ leghatalmasabb állama. Népe boldog. Az emberek mind megszerették a tudományt és művészetet Városaink virágzó kertekké lettek, falvaink városokká. Gyárainkban és szántóföldjeinken minden nehezebb munkát a gépek végeznek el. 6 óra; munka után 18 órai yzabadidejét mindenki ugy osztja be ahogy akarja. Minden dolgozónak autója, van«. Kápusztin Mihály így ír: » ... Életem célja, hogy az emberek hasznára legyek. Aki életét a népnek szenteli, nem veszti ei személyes boldogságát, nanem ellenkezőleg, megtalálja. Mérnök akarok lenni. 5—6 év múlva is azt szeretném tenni amit most: tanulmányozni és megismerni az eletet és átadni ismereteimet környezetemnek. 1963. fiiértük a kommunizmust. Mindenki azt a foglalkozást üzi, amelyet szeret. Ezért a legnagyobb Kedvvel dolgozik. Megvan mindene ami kell, Az önzés elvesztette értelmét: senki semmi hasznát sem látja többé«. Potkovina Evgenia a Micsurin Egyetemre akar beiratkozni. s>Ott ! akarok tanulni — írja — ahol a ; természetnek ez a nagy átalakí- I tója mint valami varázsló új gyümölcsfajokat teremtett. Arról az időről álmodom, amikor a narancs- I és ctirom- a mi földrajzi szélessé- j günkön is megterem. Én is hozzá akarok járulni munkámmai a természet meghódításához és az élet megszépítéséhez. Hogy mint élünk majd 30 éves korunkban? Repülőgépen látom magam szeretett Kalinin városunk fölött. Alattam óriási park, minden ház előtt gyümblcsöskert, tele csodás M csurinfajokkal. Az egyik ilyen fajt én termeltem ki. ..« E heti első rajzunk praktikus kétrészes vászonruhát mutat be. Szabása egyszerű, két zsebe van. A három negyedes ujjak tetszés szerint le és felgombolhatók. Á másik ábrán egyszerű és célsze rü kretónruhát láthatunk, amely mindig fiatalosan és üdén hat és ami fö, nagyon könnyen mosható és vasalható. Ezzel a két praktikus ruhával és egy jó kubáttal ellátva bátran elindulhatunk 1 hetes szabadságra a nél kiil, hogy utazásunkat a sok poggyáss zavarná. A csehszlovákiai magyar dolgozók lapjának jelszava az 1950. évre az ÚJ SZÓ minden magyar dolgozó kezébe varjú rák Ühüm! — szólt a varjú, De e válasz alatt, Csőre ismét "csukva S a rák fogva maradt. „De bármily kiváló Madarakként éltek, — így folytatta a rák — Nyomodba sem értek. Mert annyi bizonyos, Állíthatom bátran, Nálad okosabbat Még sohasem láttam!'' E dicséret tetszett Legjobban a sokból. Az ám! — szólt a varjú, De teli torokból. S mivel csőrét közben •Jócskán eltátotta, A ravasz lds rákot Vízbe pottyantotta. (Oroszból fordította: Vajk Vera,) ÚTTÖRŐ PETI SÉTÁJA Az omsztán, a c suka és a 2 ewtfiet Téli mezőn sétál Peti. Szemét jobbra, balra veti, — hallgatózik is zavartan: — mi motoszkál az avarban? Ni csak, ni, a Borz atyafi a lakását most ássa ki! Van benne nyolc vészkijárat. Borz atyafi ebben fárad. Van ott konyha, van ott kamra. A kamiábcm széna, szalma, kukorica, sárgarépa. Jó ezekből falni néha. Kérdi Peti a vén Borzot: — Sok jót össze miért hordod? E nagy munkát miért végzed? Milyen ez a roppant készlet? Borz atyafi se hall, se lát. Anynyit mond csak: — Jó éjszakát! így jó, ahogy éii csinálom. Közeleg a téli álom. Szerbusz világ, vetett ágy. A fekhelyem meleg lágy!... Peti tovább nézelődik. Azt hiszi, hogy képzelődik, — még a száját is eltátja: — ni csak, hörcsög komát látja! Hörcsög koma tyhű, de cipel. Pofazacskó tele ... Mivel? Mi van benne? — Búza, borsó. Attól dagad, mint a korsó. Hazaviszi, — visszafordul. Babot lop még sebten, orvul. Körtét is csen, almát is csen. Több gondja így télre nincsen. Földalatti éléstára futja néhány lakomára. A nagyobb részt átalussza. A hideget így kihúzza. Nem kell neki kalap, kabát... Ö is így szól: — Jó éjszakát! S mit csinál a medve bácsi? Peti arra is kíváncsi. Lakást keres szegény Medve, könyörögve, epekedve. Egy barlangot talál végül ő is téli menedékül. Hogy ne legyen semmi kára, egy kis hájat szed magára. Ugy bekap egy marék pókot, mint a gyerek a habcsókot. Egy hangyabolyt bekebelez. Ettől kicsit melege lesz. Gombát, makkot tesz még rája; a mézet is megdézsmálja. Nagyot fal a lépesmézből, majd az égre búsan néz föl s aludni tér a kuckóba. Ki se kukkant fagyba, hóba. Behúzza a talpát, nyakát: — Nyugodalmas jó éjszakát! Szétnéz Peti: hát a Pocok?... No lám az is le-fel kocog. Járatokat ás a földbe; kamrájába krumplit tölt be. Csipkebogyót szed a kényes, mert a gyomra biz' igényes ... Végül magát beAlexej Tolsztoj: Egyszer az oroszlán a folyópartom a csukával beszélgetett. Nem messze tőlük egy ember állt és hallgatózott. Ahogy a csuka meglátta az , embert, rögtön leúszott a mélybe. Az oroszlán később megkérdezte tőle: — Miért úsztál mélyebbre? — Mert megláttam az embert. — No és? — Oh, az ember nagyon ravasz. — Milyen is az ember? — kérdezte az oroszlán. — Hozd ide hozzám, én megeszem. Az oroszlán elindult embert keresni. Találkozik egy fiúval: — Te ember vagy? — Nem, én még nem vagyok ember! Én fiú vagyok. És még sokára leszek ember. Az oroszlán nem bántotta, elment mellette. Szembe jön egy öreg apóka: — Te ember vagy? — Nem, oroszlán-atyuska! Milyen ember vagyok én már? Vafalazza. Nem is jön ki, csak tavaszra. A telet így alussza át. Ajánl ö is: Jó éjszakát! — Jó éjszakát? — mondja Peti s az alvókat kineveti. — Minek az a téli álom? Olyan szép az én világom! Ha hófelleg jár is ma még, egy percet se mulasztanék. Mindenkit friss jókedv serkent, megvívni a munkaversenyt. Mezőn, gyárban, iskolában: ki ér sikert legkorábban? Dehogy érzünk fagyot, telet. Szívünk győz a hideg felett. Utunk feljebb kanyarodik. Nekünk, pajtás, tavaszodik! K. Tóth Lenke. lamikor az voltam. Az öreget nem bántotta az oroszlán. Ment-mendegélt az oroszlán, találkozott egy katonával, puskával a vállán, karddal az oldalán: — Te ember vagy? . — Ember vagyok. — No, én megeszlek! — Várj csak egy kicsit — mondja neki a katona —, menj egy kicsit hátrább, beugrom a szádba. De a szádat jobban tátsd ki! Az oroszlán hátrább ment, kitátotta a száját. A katona célba vette, lőtt, aztán odaszaladt az oroszlánhoz és karddal levágta a fülét. Az oroszlán futásnak eredt. Odaszaladt a folyóhoz. A csuka odaúszott hozzá és kérdezte tőle: — No, mi az, láttad-e az embert? — Láttam — mondta az oroszlán —, de milyen ravasz teremtés is az ember! Először nem is találtam rá: avagy azt mondta, hogy volt ember, vagy azt, hogy csak lesz. Amikor pedig rátaláltam, — akkor sem volt örömöm benne. Rámparaszcsolt, hogy menjek hátrább és tátsam ki a számat, aztán köpött bele egyet, úgyhogy még most is éget, utána kinyújtotta a nyelvét és lenyalta a fülemet. — Na, ugy-e mondtam neked, hogy milyon ravasz állat az ember. A rózsabokor és a bodzabokor Alkonyulóra hajlott már a nap A nyári égen, Midőn a rózsa a bodzához Szólott ekképpen: „Lásd, én vagyok a világ szépsége, A föld csodája. Nincs, aki szirmom színét s illatát Meg ne csodálja!" „Kertnek, csokornak, cifra ruhának Vagyok az éke — De mi szükség van terád, te bodza, Ily bús szegényre?" „Oly színtelen vagy, akár a pondró Kút, közönséges. Mindenki kerül és a szagodra A méh sem éhes ....!" E felelt a bodza: „Ö, nagyvilágnak Kis hiúsága! Szép vagy — ám télen ki emlékszik már Reád s a nyárra?" „Igaz, én egyszerű vagyok, de hasznos, Az embereknek, Gyerekeknek lekvárt adok kenyérre S teát betegnek." „Ebből tanuld meg és ne felejtsd el, Eszedbe vésve: A természetben mindennek megvan A rendelése!" P. Mi