Uj Szó, 1950. július (3. évfolyam, 150-173.szám)

1950-07-02 / 151. szám, vasárnap

1950 július 6 — — UJ szo 1. Sportruha három részből, nagyon célszerű minden nyári spOri• hoz. A nadrágra csinos szoknyát lehet hordani és akkor egy nyári ruhát helyettesít. 2. Napozó ruha, kirándulásokra nagyon kellemes. A szoknya kötényszerűen van mélyen áthajtva és oldalt lehet kötni. Ha a szoknyát levetjük, csínos nadrágocska egészíti ki az öltözetet, amely hátul gombolódik, hasonlóképpen, mint a felsőrész, Mindkét garnitúrát remekül használhatjuk szabadságunk idején, akár falun, akár hegyekben, akár fürdőhelyen. UJSZ0 ypíiért nem akarunk háborút? (A cikk szerzője A. Golovko- | va, az Ukrán Szovjet Szocialista j Köztársaság „érdemes tanítónője") „ ... Azok közé tartozom, akiknek két világháború szörnyűségeit kellett átélniök. Negyvenhat éves vagyok. Szüleim nincstelen parasztok voltak; apám korán meghalt, anyám napszámosként dolgozott egész életében Uruszova hercegnő birtokán. Tanulni szerettem volna, de ezt nekem, szegény parasztgyereknek, nem lehetett. Hat éves koromig disznópásztor, libapásztor voltam, kuláknál, hogy megkeressem mindennapi falat kenyeremet. Iskolába három éven keresztül jártam, ezzel aztán be is lejeződött tanulásom, egészen a forradalomig. Az első világháború éhséget, betegséget, elképzelhetetlen nyomorúságot hozott mindannyiunkra. Ezeket a szenvedéseket életem végéig nem felejtem el. A Nagy Októberi Szocialista Forardalom számomra is, mint annyi millió társam számára elhozta a szabadságot és én, az egyséerű parasztleány új életet kezdhettem. Már a békés építés első éveiben elvégeztem a középiskola hét osztályát, majd az egyetemen a biológiai szakot. 1937-ben kitüntetéssel végeztem és tanárnő lettem. Most Herszonban tanítok középiskolában. A herszoni területben szememláttára alakult át minden. Egyre több traktor meg kombájn jelent meg a kolhozföldeken. A kolhozparasztok bőséges termést takarítottak be az azelőtt terméketlen vidékeken is. Ebből az eldugott kis helységből nagy ipari és kul túrközpont lett, több közép- és főiskolával. A békés építőmunkát az országunkra kényszerített háború szakította meg. A háború alatt el kellett hagynom szülővárosomat és az ország belsejében, az uljamovszki kerület egyik falusi iskolájában tanítottam. Rengeteg bánatot láttam: hiszen aligha akad család az egész Szovjetúnióban, amely ne szenvedte volna át a háború nélkülözéseit, nyomorúságait. A megszállás alól felszabadult Herszonba visszatérve rettenetes kép fogadott. A város romokban hevert, az iskolában, ahol a háború előtt dolgoztam, a megszállás alatt kínzókamrát rendezett be a Gestapo. Saját szememmel láttam a hitleristák rémtetteinek nyomait: vérfoltokat a tantermek falán, kínzóeszközöket a pincében. Tanítványaim közül sokan estek el s a háború következménye az is, hogy iskolánk negyedik osztályában 36 tanuló közül 15 árva. Drágán fizette meg a szovjet nép a fasiszták felett aratott győzelmet. És ezért még drágább nekünk a béke, a nemzetek közötti testvéri barátság. Mi nem akarunk újabb háborút, nem a háború, hanem a béke szolgálatában építünk. Azért, hogy országunkban bőség legyen, hogy gyermekeinknek soha se kelljen megismerniök a háború borzalmait. Gyermekeinket is a békés építés szeretetére neveljük. A béke és haladás ellenségei új háborúra bujtogatnak, mert félnek a Szovjetunió és a népi demokráciák államainak növekvő erejétől. De meggyőződésem, hogy az egyszerű emberek sehol a földön nem engedik, hogy az imperialisták valóra váltsák háborús fenyegetéseiket. Gyermekeink boldogsága nevében fogunk küzdeni a békéért, a háborúra uszítók elleni" Zanácsok mindenki szarnám Nylonharisnyát, ha rossz, kár eldobni, mert felfejthetjük és kitűnő, úgyszólván elszakíthatatlan szálat kapunk belőle, amivei kitűnően javíthatjuk ha. risnyáinkat. Műselyem-, gyapjú, és selyemharisnyát, még mielőtt felhúznók, nem árt, ha a nylonszállal a kényes részeken — a saroknál és elől a nagyujjnál — átszövögetjük. így a harisnya sokkal hosszabb ideig marad hibátlan. Üvegek rossz szagát úgy távolítjuk el, hogy félig vízzel és félig kávéaljjal töltjük meg. Meleg helyen, tűz. hely mellett hajijuk, amíg a kellemetlen szag eltűnik. Párnahüvelyből, ha gyenge minősé* gű, könnyen kijön a toll. Ezen úgy segíthetünk, hogy kimossuk, megszárítjuk a párnahüvelyt és a fordított felén mindenütt száraz jó mosószappannal dörzsöljük be. Cigarettafoltok porcellán hamutartóról lejönnek, ha a foltos porcellánt nedves, sóba mártott dugóval dörzsöljük meg. Ha az új cipő szorít, csepegtessünk a sámfán arra a helyre, ahol a cipő legjobban szorít, pecsétviaszt, ha megszáradt, húzzuk rá óvatosan a cipőt és hagyjuk napokig rajta. A cipő ilyen módon kitágul. Celluloidfésűt és egyéb tárgyat úgy ragasztunk meg, hogy a törési helyet néhány pillanatra ecetsavba márt. juk, ezután összekötve megszárítjuk. Kristályvázák, amelyekben lerakódás képződött, ismét tiszták lesznek, ha szalmiákszeszes vízzel kívül is, belül is jól kimossuk és külsejét puha, régi fogkefével ledörgöljük, olymódon, hogy a kefét közben fűrészporba már. togatjuk, amíg az üveg teljesen száraz és fényes lesz. AZ ARANYKANCSÓ KI tudná megmondani, igaz-e vagy sem, mégis úgy van, hogy élt egyszer a földön egy ravasz és kegyetlen cár. Életében sohasem bánt szépen senkivel, nem akadt ember, akit megsajnált volna, nem volt olyan kutya, amelyet ő megsímogatot volna. Mindenki, a nép apraja-nagyja félt a cártól, a cár meg csak egytől félt: az öregségtől. Naphosszat ült hálószobájában és nézegette magát a tükörben. Ha megejelent egy ősz hajszála, befestette. Ha megjelent egy ránc, kezével elsimította. A cár így gondolkozott: — Nekem nem szabad megöregednem. Most mindenki fél tőlem, nem mernek számadást követelni. Ha megöregszem és megrokkanok, a nép íziben engedetlen lesz. Hogyan bírok majd vele? Ezért, hogy sohase jusson az öregség az eszébe, megparancsolta, öljenek le minden öreg embert. Alighogy valakinek a haja megőszült, végeztek vele. Szekercékkel és bárdokkal fölszerelt cári katonák megragadták, elvitték a főtérre és lecsapták a fejét. Az ország minden zegébőlzúgából jöttek a cárhoz asszonyok és gyerekek, ifjak és leányok, mind gazdag ajándékot hozott a cárnak, mind keserű könynyeket hullatott és mind könyörgött neki, hogy kímélje meg apját meg férjét. Végülis megunta a cár, hogy mindennap ennyi panaszt és zokszót kelljen hallania. Előhívta hírvivőit és megparancsolta, hogy hirdessék ki minden városban és faluban, minden keresztútnál és piactéren kegyes elhatározását. A hírvivők megnyergelték lovaikat és elvágtattak mindenfelé. Minden utcán és úton, minden keresztútnál és piactéren fölharsantak a trombiták és fönnhangon hirdették: — Halljátok mindnyájanl Halljátok mindnyáj cm! A cár tudatja veletek kegyes elhatározását. Aki a tó fenekéről felhozza az aranykancsót, ezzel megmenti apja életét és jutalmul kapja az aranykancsót. Ez a cár kegyes elhatározásai De, aki nem hozza fel az aranykancsót, nem menti meg az apja életét, sőt, még maga is fejével lakol. Ez a cár kegyes elhatározása. Alig járták be a cári hírvivők az ország felét, már futva jöttek a tóhoz a bátor legények. A tó partja meredek volt és a magasságból a tiszta, átlátszó vízben világosan látszott az aranykancsó: ékes cirádák díszítették, merészen hajló füle és vékony nyaka volt. És eltelt kilencvenkilenc nap. Kilencvenkilenc bátor legény próbált szerencsét. Kilencvenkilenc fejet üttetett le a cár, mert senki sem tudta a tó fenekéről felhozni a kancsót. Mintha megbabonázták volna. Fentről nézve mindenki látta a kancsót, a vízben meg senki sem találta meg. Élt ekkor az országban egy legény, névszerint Ászker. Ászker nagyon szerette apját és amikor látta, hogy apja megöregszik, arca ráncosodik, haja meg őszül, elvezette a hegyek közé egy eldugott szakadékba, ott kunyhót épített neki, elrejtette benne az öreget. Minden este, amikor a nap a hegyek mögött leáldozott, a legény titokban apjához lopózott ós enni vitt neki. Egyszer Ászker megint elment apjához a szakadékba, leült mellé és elgondolkozott. — Micsoda gond nyomja a szivedet, gyermekem? — kérdezte az öreg. — Talán nehezedre esik naponta eljönni hozzám? — Nem, apám — felelte az iijú. — Kész vagyok naponta háromszor is megjárni ezeket a hegyeket, csak hogy téged épségcA h^atulaoai ľúdié azonnali belépésre szlovák-magyarnyelvű fLei'lekt gjpiróttút kwej j ben és egészségben lássalak. Más gond nyomja a szívemet: sem éjjel, sem nappal nem megy ki a fejemből a cár arcmykancsója. Bármennyit is töprengek, semmikép sem tudom megérteni, miért látható oly tisztán a partról: azt hinné az ember, hogy csak a kezét kell kinyújtania érte. De amint valaki a vízbe veti magát, a víz zavarossá válik és úgy látszik, mintha eltűnnék a kancsó a tó fenekén. Az öreg némán hallgatott és engondolkodott. — Mondd csak, fiam — szólalt meg végre —, nem áll egy ía a tó partján, azon a helyen, ahonnan a kancsót látni? — De áll, apám — felelte a fiú —, a parton egy magas és terebélyes fa áll. — Emlékezz csak vissza, fiam — kérdezte újból az öreg —, a fa árnyékában látható a kancsó? — Abban, apám — felelte a legény —, a fa széles árnyékot vet a vízre és éppen ebben az árnyékban látható a kancsó. — Hát akor figyelj ide, fiam — mondta az öreg. — Mássz föl a fára és az ágak között megleled a cár kancsóját. Mert az a kancsó, amely a vízben látható, ennek csupán a tükörképe. Nyílnál sebesebben futott a legény a cárhoz. — Kegyes uralkodó — szólt fennhangon —, a fejemmel kezeskedem, hogy megszerzem a kancsót. A cár elnevettte magát. — Éppen a te fejedre van szükségem, hogy kerek szám teljék ki. Kilencvenkilelne fejet már leüttettem. A tiéd lesz a századik. — Lehet, hogy így lesz, lehet, hogy nem — felelt a legény. — De félek, ezúttal nem válik be a számításod.. — Jól van, próbálj szerencsét — mondta a cár és megparancsolta szolgáinak, köszörüljék mennél élesebbre a bárdot. A parton összegyűlt nép csak ámult-bámult. — Allah kegyelmezzen neki. A rémülettől valószínűleg elvesztette az eszétl — kiáltották némelyek. — Meglehet, hogy a fáról akar a vízbe ugrani! — mondták mások. Eközben a legény felkúszott a fa tetejére és ott az ágak közt megtalálta a cirádákkal gazdagon díszített, vékonynyakú és ívelt fülű aranykancsót. A kancsó fenekével fölfelé függött, ezért látszott úgy, hogy a vízben a nyakával fölfelé áll. Az ifjú levette a komcsit a fáról és elvitte a cárhoz. A cár a csodálkozástól összecsapta a kezét. — Bizony, nem hittem volna, hogy ennyi ész lakozik benned — mondta. — Talán bizony magad jöttél rá, hol lehet megtalálni a kancsót? — Nem — felelte a legény —, én magam nem találtam volna ki. Azonban öregapám, akit a te kegyes szemed elől elrejtettem, jött rá, hová rejtetted a kancsót. Én fsak megfogadtam a tanácsát. Elgondolkozott a cár. — Ugylátszik, az öregek okosabbak a fiataloknál — mondta —, ha egy öreg kitalálta azt, amit kilencvenkilenc ifjú nem tudott megfejteni. Azóta ebben az országban senki sem mer ujjal sem nyúlni az öregekhez, mindenki tiszteli ősz hajukat és bölcsességüket. És, aki az úton öreg emberrel találkozik, félreáll és mély meghajlással köszönti. f X