Uj Szó, 1950. június (3. évfolyam, 124-149.szám)

1950-06-27 / 146. szám, kedd

1950 fSnltre 27 WSW Minden alapvető feladatunk közvetlenül vagy kőzvi szoros kapcsolatban áH a Szovjetunióval — mondotta árt. Ba&fovansky elvtárs St. Baätovansky elvtárs, az SteKP központi titkára a Szovjetbarátok Központi Bizottsága ülésén a kővetkező beszédet tartotta: Elvtársak, elvtársnők, tisztelt barátaim! A csehszlovák-szovjet barátság mult esztendei napjáig és Sztálin elvtárs hetvenedik születésnapjának megünnepléséig szervezetünk, a Csehszlovákiai Szovjetbarátok Szövetsége alapjában véve kis és be kell vallanunk, jelentéktelen szervezet volt. Fel kell tennünk a kérdést, hogy miért volt ez így? Nem azért kell feltennünk a kérdést, hogy a hibásakat keressük, hanem azért, hogy okuljunk és jövendő munkánk számára tapasztlatokat vonjunk le. Amikor a Csehszlovák-Szovjetbarátság Napja előtt tanácskoztunk, feladatunkul azt tüztük ki, hogy 250 ezer új tagot nyerünk meg a szervezetnek és bizonyára emlékeztek arra, hogy sokan csóválták a fejüket, milyen óriási ez a feladat és vájjon meg tudjuk-e oldani. Aztán megmutatkozott, hogy ez a feladat kicsi és bátortalan volt. Ma látjuk, hogy a Csehszlovákiai Szovjetbarátok Szövetsége szlovákiai szervezetének több mint 500.000 tagja van. Ebből elvtársak és elvtársnök bizonyos tapasztalatokat vonhatunk le számunkra. Minden szervezetnek, ha sikeresen akarja fejleszteni tevékenységét, mindenekelőtt három alapvető feladatot kell teljesítenie. •1. Minden egyes szervezeti tagnak konkréten, a mi esetünkben a Csehszlovákiai Szovjetbarátok Szövetsége minden egyes tagjának meg kell győződve lennie a szervezet nagy jelentőségéről, a munka nagy fontosságáról, amelyet végez, 2. A szervezetnek világosan látnia kell feladatait, céljait. 3. A szervezés módszereit jól át kell dolgozni. Ahogy már említettem, nem lehet régi módszerekkel dolgozni, egyésületeskedésdit játszani. A mi Csehszlovákiai Szovjetbarátok Szövetségünknek méltó feladatokat kell kitűznie s olyan kezdeményezést kell kifejtenie, ahogy az egy nagy össznemzeti és jelentős tömegszervezethez illik. Ami a Szovjetbarátok Szövetségének feladatait illeti, azokra már rámutattak Novikov, a Szovjetunió íökonzula, továbbá Balicek és Mozol&k stb. elvtársak, én csak néhány szót szeretnék szólni szervezetünk, a Szovjetbarátok Szövetsége jelentőségéről. Ha Szlovákiában közéletünk bármely feladatát vesszük, amelyet az SzKP IX. kongresszusa tűzött . ki, azt látjuk, hogy mindezeknek az alapvető feladatoknak közvetlenül vagy közvetve szoros kapcsolatuk van a Szovjetünióval. Az SzKP IX. kongresszusa által kitűzött nagy feladat a békeharc. Amint látjuk, a béke megtartásában a Szovjetúnió az a mag, az a főerő, amely a nagy bé. ketábor, a demokrácia és a szocializmus tábora élén áll. Továbbá látjuk, hogy a mai korszakban a világon minden haladás a szocializmussal, a Szovjetunióval van összekapcsolva. Ezért természetes, hogy szervezetünknek, a Szovjetbarátok Szövetségének is ezen a szakaszon igen jelentős és igen fontos hivatást kell betöltenie. A Szovjetúnió a»világbéke fő támaszoszlopa és fő biztosítéka. És nekünk tudatára kell ébrednünk annak, hogy a Szovjetúnió tömegeit be tudja vonni a jelentős kérdések érdekkörébe, hogy a Szovjetúnió következetesen valósítja meg a dolgozó tömegek békenevelését. Közéletünk második alapvető kérdésa ma a szocializmus építése. A szocialista iparosítás gondolatát a Szovjetuniótól tanultuk. A Szovjetúnió saját példájával mutatja ne künk, hogy nagy hangsúlyt fektessünk a nehézipar fejlesztésére és ilymódon függetlenítsük magunkat a kapitalista országoktól és biztosítsuk országunk fejlődését. Azok a módszerek, amelyekkel a gazdasági öpítésben és a szocializmus építésében nálunk oly nagy sikereket érünk el, az élmunkásmozgalom és a szocialista verseny. Mindezt a Szovjetúniótói tanuljuk. A Szovjetuniónak ezen a téren néhány évtizedes tapasztalata van. Minél többet tanulunk, minél következetesebben haladunk a Szovjetúnió példája nyomán, annál jobban építjük a szocializmust és annál hamarább fejezzük be Köztársaságunk szocialista felépítését, Ugyanez áll a munka termelékenységére és a szocialista termelés gondolatára is. Ez is olyan elgondolás, melyet a Szovjetúniótól, a marxizmusleninizmus klasszikusaitól, Sztálin és Lenin elvtársaktól sajátítottunk el. Ami a falu szocialista átépítését illeti, a Szovjetúnió újra a tapasztalatok kimeríthetetlen forrása ebben a tekintetben is. Igen nagy hiba, hogy a nagy lehetőségeket elégtelenig használják ki, például a földműves küldöttség, amely az elmúlt évben a Szovjetúnióban volt. Láttuk, mily nagy az érdeklődés falvainkban minden iránt, ami a Szovjetúnióban végbemegy, már csak azért is, mert nálunk éppen ma aktuális a falu szocialista átépítésének kérdése. Ugyanígy itt van a szovjet agrobiológia kérdése, továbbá Micsurin és Liszenko tanítása, amelyet akkor alkalmazunk, amikor nálunk is teljes mértékben aktuális. Ezért földműveseink újabb küldöttségét készítjük elő és azért kell a Szovjetbarátok Szövetsége minden egyes szervezetének, a kerületi, járási és helyiszervezet kötelességének tekintenie és feladatául kitűznie, hogy gondoskodjanak arról, hogy azok a földművesek, akik a Szovjetunióból visszatérnek, valóban előadásokat tartsanak és beszámoljanak a Szovjetunióban nyert tapasztalataikról. Ugyanúgy nagy feladatunk a népi demokratikus hatalom megszilárdítása, az osztályellenséggel folytatott harc. Ezen a szakaszon is a Szovjetúniótól kell tanulni. Akkor fogjuk munkánkat jól végezni, akkor fogjuk feladatainkat jól teljesíteni, ha alaposan és következetesen kihasználjuk a Szovjetúnió minden hatalmas tapasztalatát ezen a téren. Az SzKP IX. kongresszusa olyan irányelveket tűzött ki, hogy életünk minden szakaszán a burzsoá ideológia, — mint amilyen a kozmopolitizmus és a burzsoá nacionalizmus, — káros hatása ellen harcolunk. Újra és újra a Szovjetúnió az, amely nemzetiségi, a nemzetek testvéri együttélésének politikájával mutatja a proletár nemzetköziség helyes «rvényrejuttatásának, a nemzetközi szolidaritás, a nemzetek közti igazi testvériség érvényrejuttatásának példáját. Még néhány szót akarok szólni, barátaim, Sztálin elvtársnak a szovlj:et nyelvtudományról szóló ismert cikkéről. Ez a cikk Sztálin elvtárs bölcsességét és nagy lángeszét mutatja és nagy és új gazdagodása, további fejlesztése a marxizmusnakleninizmtusnak. Ez a fontos elméleti kérdések egyikének megoldása. De számunkra, elvtársak és elvtársnők, igen jelentős és konkrét segítséget jelent ez a cikk, mert nálunk is némely tudományos dolgozó olyan elgondolással áll elő, hogy a szlovák nyelv és annak nyelvtana igen öszr szetett és hogy hamarosan és gyors ütemben gyökeresen meg kellene reformálni. Természetes, hogy nem fogunk elzárkózni -az elől, hogy nyelvtanunkat egyszerűsítjük és a dolgozó nép széles rétegeinek hozzáférhetővé tegyük. De éppen Sztálin elvtársnak e cikke igen óv bennünket az elhamarkodott, megfontolatlan reformoktól, amelyek annyit jelentenének, hogy a nagy nemzeti kulturális gazdaság, amely évszázadokon és évszázadokon át jött létre, elértéktelened-, ne és a jövőben a m; dolgozó népünk számára nem lenne hozzáférhető. A nyelvtanban az elhamarkodott változások arra vezetnének, hogy az összes eddigi kultúrértékek esetleg értelmetlenné válnának a tömegeknek. Ezért végtelenül hálásak vagyunk Sztálin elvtársnak ezért a cikkéért. Ez a cikke is világosan megmutatta nekünk, hogyan kell megoldani a nagy elméleti problémákat, hogyan kell megoldani azokat a kérdéseket, amelyek a népi demokratikus államokban, a szocializmust építő államokban aktuálisak. A Szovjetúniótól tanulni annyit jelent, mint jobban építeni nálunk a szocializmust, jobban dolgozni és a Szovjetúnióban szerzett tapasztalaitokat nálunk következetesebben megvalósítani. Ezzel kapcsolatban, ami a Szovjetbarátok Szövetségét illeti, mint ahogy azt a többi felszólalók is hangsúlyozták, a szervezeti megszilárdítás kérdése áll előttünk. Ki kell építeni a kerületi, járási szerveket, de mindenekelőtt az alapszervezeteket a városokban, a falvakban és üzemekben. A Szovjetbarátok Szövetsége Központi Bizottsága tagjának lenni annyit jelent, mint egy vezető szerv tagjának lenni, azaz, hogy elsősorban a Szovjetbarátok Szövetsége szervezeti felépítéséért . vagywnk felelősek. i. El kell érnünk, hogy szerveaetünk minden tagja ne-csak papíron, hanem aktíve legyen tag, hogy az 550.000 tag a Szovjetúnió iránti szeretet és barátság aktív hirdetője és ugyanakkor Szlovákiában a szocializmus aktív építője legyen. Az SzKP IX. kongresszusa nyomatékhal kiemelte a Szovjetbarátok Szövetségének jelentőségét és, hogy a Szovjetbarátok Szövetségének áII-lamunkbam a népnevelés jelentős eszközévé kell válnia, hogy — mint ahogy mondottam — minden egyes új taggal, akit a Szovjetbarátok Szövetségének megnyerünk, a Szovjetúnióval való barátság lángoló hirdetőjét és nálunk a szocialjzrrrss építőjét nyerjünk, csehszlovák-szovjet barátság nem lehet csa ka kommunisták ügye, hanem a csehszlovák-szovjet barátság, a Szovjetúnió népeivel való szövetség kell, hogy egész Szlovákia dolgozó népének ügyévé váljék. ÉPPen ezért oly nagyok és fontosak a mi feladataink. Barátaink, a Csehszlovákiai Szovjetbarátok Szövetsége II. kongresszusának előkészítése igen kedvező alkalom, hogy ezeket a feladatokat mhegvalósítsuk. Mélyen meg vagyok győződve arról, hogy Szlovákiában egyetlen tömeg- vagy össznemzeti szervnek sincs meg olyan kedvező fejlődési előfeltétele, hogy úgy mondjam növekedésének olyan elemi távlata, mint éppen a csehszlovákiai Szovjetbarátok Szövetségének. És pedig azért, mert a mi népünk szereti a Szovjetuniót, a mi népünk valóban a szeretet és a barátság igazi szálaival fűződik a Szovjetunióhoz. Barátaim, rendszeresen és pedig agitáció®, pro-pagációs és szervezeti munkával kell biztosítani a Szovjetbarátok Szövetsége gazdag-tevékenységének megszilárdítását Szlovákiában. Ha most a Központi Bizottság ülésezése után visszatérünk munka, helyeinkre alapszervezeteinkhez, nemcsak azt a nagy lelkesedést kell magunkkal vinnünk, ami itt megnyilvánult, hanem azt a sziklaszilárd elhatározást is, hogy mindennapos becsületes munkával fogjuk megszilárdítani a mi Szövetségünket, hogy a Szovjetúnió nemzetei, az SzK(b)P és a nagy Sztálin iránti szeretet és barátság megszilárdításának hatalmas eszközévé váljon. A szocialista kulíárverseny küszöbén A színművészet olyan, mint valam! ragyogó Uristálytükör, amely visszatükrözi a dolgozó nép tevékenységét, céltudatos akaratát. A színpadnak azonban nemcsak az a hivatása, hogy a nép életét és munkáját tükröztesse, hanem szükséges, hogy művészi meggyőző erővel a szocialsta realizmus eszközeivel a jövő képét vetítse elénk. A színpadi művészetnek öntudatosító munkát kell végeznie! Amint az irodalomban csak az a mű lehet maradandó, amely hangot ad a dolgozó nép vágyainak és törekvéseinek, úgy a színművészet csak akkor teljesítheti hivatását, ha elénk vetíti azt a képet, amely minden dolgozó ember szívében elrejtve és öntudatlanu él. Nme véletlen, hogy Petőfi és Arany forradalmi beállítottságukkal először a

színházi pályán kerestek érvényesülést. Természetesen a kapitalista színművészet, amely felszínesen szórakoztatott és arra törekedett, hogy elterelje a nép figyelmét igazi problémáiról, meggátolta azt, liogy a népi kultúra igazi képviselői száműzzék a színpadról az operettek és színművek olcsó kulisszáit. Ma azonban népi demokráciánkban különösen nagy gondot fordítunk arra, hogy műkedvelő gárdáink színjátszó művészetét egyre magasabb színvonalra emeljük. Tudjuk, hogy a Szovjetúnióban a város és a falu műkedvelő, tánc-, ének- és színjátszó csoportjai oly magas művészi fokon állanak, hogy gyakran hivatásos művészekkel veszik fel a versenyt. Ezt az irányvonalat követjük most mi is. amikor a Matica Slovenská 25 éves jubileumi évfordulóján országos műkedvelői verseny keretében iskolázó tanfolyamot tart a kultúrcsoportok rendezői számára. Ezen a tanfolyamon színmüvészetünk legkiválóbb szakértői vitaelöadásokon megtárgyalják a rendezőkkel az előadott színmű ideológiai, rendezői és alakítási problémáit. A versenyen a kultúrcsoportok között ott szerepel a CSEMADOK párkányi műkedvelő csoportja és a rendezők között ott látjuk a magyar hallgatókat is. Ahogy végignézzük a délutáni szlovák és az esti magyar előadást, majd amikor résztveszünk a rendezők közötti szenvedélyes és heves vitában, valami mély megindultság vesz rajtunk erőt. Arra gondolunk, hogy nem volt még példa eddig Csehszlovákia történetében arra, hogy szlovák művészek és szakemberek törődtek volna a magyar színészettel. Sőt arról sincs tudomásunk, volt-e egyáltalában hivatásos csehszlovákiai magyar színészet nálunk. Mert ami volt. ahhoz dolgozó népünknek semmi köze nem volt. A régi színművészeti ízlés ugyanis pontosan egyezett a színigazgató üzleti érdekeivel. Ma azonban a helyzet az, hogy a magyar dolgozó nép köréből származó színészeink nemes versenyre kelnek a szlovák dolgozó népből származó színészekkel és tanúi lehetünk annak e, történelmi pillanatnak, amikor szlovák és magyar színész karöltve egymást támogatva határozott léptekkel megindul a szocializmus útján. SKALKA „KECSKETEJ" CÍMŰ FALUSI KOMÉDIÁJÁNAK SZLOVÁK ELŐADÁSA Besztercebánya gyönyörű város, a zöld itt mintha zöldebb volna, mint másutt. Hegyek, erdők övezik és oly érzésünk van, mint akkor volt, amikor a felszabadulás után először kerültünk a tátrai hegyek bűvkörébe. Pár perc múlva már oly biztonsággal mozgunk a városban, mintha évek óta itt éltünk volna. Talán soha mlg ily határozottsággal nem éreztük, hogy otthon vagyunk, mint éppen ebben a csinos és rendezett városban. A széles, levegős terek, az élénk városi kép teljesen meghódított bennünket és a délutáni előadást már úgy néztük végig, mint valami őslakos. A Národn^ Dom színpadán megnéztük a „Kecsketej" című vígjáték második felvonását, a MOMSz helyi kultúresoport előadását. A darabot Kovarik Béla rendezte, ugyanő játszotta a kulák szerepét. Amilyen ügyes és figyelemre méltó alakítást nyújtott a kulák szerepében, olyan ügyetlen volt az egyes szereplők kiválogatásában és a színmű ideológiai felfogásában. így példá.ul Zuzka és Jano alakítása az ó játékához képest teljesen színtelen volt, azonkívül Jozsőt, a szolgát oly meghitt légkörrel vétette körül a kulák házában, hogy később egyszerűen képtelenek voltunk elhinni, hogy Jozsó azért hagyja el a kulákot, mert be akar kapcsolódni az Egységes Földműves Szövetkezet munkájába. A szolga és a kulák közötti ellentét alig volt kihangsúlyozva. Nemcsak a játék nem domborította ezt ki, hanem az öltö zetben sem nyilvánult meg a kulák és a szolga közötti különbség. A szolga az ünnep utáni reggelen is tiszta öltözetben jelent meg a színpadon. E hibák mellett azonban ki kell emelnünk Kresula Annát és Mox'avcsikot, akik érett színészek módján biztos mozgással és meggyőző hanghordozással játszották szerepüket. Este nyolc órakor dr. Kusy a Matica nevében üdvözölte a párkányi CsEMADOK tagjait abból az alkalomból, hogy a magyar dolgozók első ízben szerepelnek a Maticával együtt az országos kultúrversenyen. Ezután a KNV nevében szlovák és magyar nyelven szívélyesen üdvözölték a magyar kultúresoportot. Fellegi a CsEMADOK központja, majd Kovács a párkányiak nevében megköszönték a szívélyes, baráti fogadtatást. Kovács végül még arra kérte a közönséget, hogy fogadja szeretettel a kultúrgárda működését. A FAJKÉRDÉST TAGLALÓ DRÄMA MAGYAR ELŐADÁSA Ezután megkezdődött a „Mélyek a gyökerek" című amerikai színmű előadása, amely a négerkérdés problémáját tárgyalja. A darab előadása telt ház előtt folyt le. A párkányi CsEMADOK tagjai komoly küzdelmet folytattak nehéz szerepükkel. Lámpalázzal víVőíJtSk a legjobb alakítók is. Talán éppen ezért vált vontatottá. az előadás és a néző nem kapta meg azt az egységes képet, amit Párkányban tudtak nyújtani. Ám azok, akik tudták szerepüket, így is figyelemreméltó alakítást nyújtottak. A legnagyobb hiba itt a néger Brett alakításában volt. Nehéz szerep ez még hivatásos színésznek is. Sajnos, Dorna bárhogy is igyekezett, nem tudta magát beleélni az amerikai néger harcos súlyos helyzetébe és ezért játéka merev és kifejezéstelen maradt. Dicséretreméltónak tartjuk -azonban Forgácsné, Weisz Márta, Németh és Fatter alakításait, akik itt is megálltak helyüket," amit az is bizonyít, hogy a közönség gyakran nyíltszíni tapssal fejezte ki tetszését. A SZENVEDÉLYES VITA Másnap Reil, az eperjesi színház igazgatója vette bonckés alá mind a „Kecske tej", mind a „Mélyek a gyökerek" előadását. Kritikája kíméletlen és mélyreható volt. Színvonalas előadásában három órán keresztül bizonyította, hogy a darabokat ideológiai szempontból rosszul fogták fel s művészi szempontból gyengén játszották. Minden jelenetre kiterjedt a figyelme, pontoséin megokolta, miért volt a rendezés és alakítás művészi szempontból élvezhetetlen. Hangsúlyozta továbbá, hogy amikor ezt a kritikát gyakorolja, az a szándék vezeti, hogy helyes útra terelje a műkedvelőket, arra -az útra, amelyet a a szocialista realizmus megjelölt számunkra. Az a véleménye, hogy gyökerestül ki kell irtani a régi műfajok édeskés és hamis játékstílusát éa helyébe realisztikus eszközökkel kell életre kelteni a színmű alakjait. Mind a szlovák, mind a magyar kultúresoportot ostorozta azért a játékstílusért, amely még a régi elavult hagyományokhoz ragaszkodik. Reil kritikája természetesen óriási vihart támasztott a műkedvelők körében. Rendező és játékos védekező álláspontra helyezkedtek. Mindenki magyarázta a maga álláspontját és bizonyítani próbálta a maga igazát. A vita egyre hevesebb lett. Volt olyan felszólaló is, aki Reil kritikáját bírálta, azt állította, hogy a műkedvelőket nem lehet ugyanazzal a mértékkel bírálni, mint a hivatásos színészeket. Erre a felszólalásra a rendezők egyike válaszolt és azt mondotta, hogy igenis szükség van ilyen mértékre, mert csakis ilymódon biztosíthatjuk a műkedvelők további fejlődését. "Reil ugyancsak helyeselte ezt az álláspontot. Kifejezte azt a nézetét, hogy a kritika csak akkor teljesítheti feladatát, ha kímélet és részvét nélkül felfedi a hibákat. A műkedvelők nem kívánhatnak enyhébb mértéket, mert éppen a műkedvelők gárdája az, amely biztosítja a hivatásos színészek utánpótlását. Végül kiemelte, hogy a műkedvelő csoportok azok, amelyeknek a legmagasabb művészi színvonalon kell mozogniok, mert ök azok, akik hivatva vannak arra, hogy a szocialista kultúrát terjesszék városon éa falun, a dolgozó nép körében. Mondanunk sem kell, hogy a párkányiakat ez a kritika még mélyebben érintette, mint a besztercebányai műkedvelőket és ez érthető, mivel ez volt az első fellépésük és első ízben vettek részt komoly országos versenyen. Nagyon szomorúan távoztak. Ám jellemző az, hogy éppen Sipka Béla, a darab rendezője, aki a legszigorúbb kritikát kapta, volt az, aid felszólalásában őszinte önkritikát gyakorolt. Azt mondotta, hogy ezt a nehéz darabot azért választotta, mert a szlovák Nemzeti Színház gárdája adta elő Párkányben s oly egyöntetű sikert aratott, hogy tájékozatlanságában azt hitte, hogy ők is részesei lehetnek ennek a sikernek. Amikor betanította a kultúresoportot, nem gondolt arra, hogy ezzel az előadással résztvesznek az országos versenyen. Beismeri, hogy felkészületlenül érkeztek ide és azt a tanulságot vonja le ebből a vitából, hogy máskor alaposabb munkát kell végezniök és több gondot kell fordítani az előadásra mind ideológiai, mind művészi tekintetben. Sipka felszólalása óriási tetszést keltett a hallgatóság körében. Be kell vallanunk, hogy erről tus őszinte és heves vitaelöadásról elégedetten távoztunk, azzal a megnyugtató tudattal, hogy a szocialista kultúra vívja most harcát a régi, el. avult kapitalista kultúrával és meg vagyunk arról győződve, hogy a műkedvelők, akik ez idén tétova léptekkel, lámpalázzal vívódva mozogtak a színpadon, jövőre biztosabban lépnek a közönség elé és öntudatosabb hangon fogják hirdetni a szocialista kultúra jelentőségét. Szabó Béla,