Uj Szó, 1950. június (3. évfolyam, 124-149.szám)

1950-06-22 / 142. szám, csütörtök

-Ü1SIÖ 1950 június 22 MÓRIC ZSIGMOND: 9Um itan mái a dismá? Az asszony odaáliott az ura háta V'rgé s ö is nézte a disznót. A disznó nem jött ki az óiból, úgy kellett belesni rá az alkonyatban. Kondor szőke sertéje volt és oly óriási, hogy egészen betöltötte a kutricát. Hogy fog az onnan kijönni reggel, ha le akarják szúrni? — Hallod? — mondta az asszony. Setétéknek is keli küldeni, — Setétéknek?... Méknek? — A Juliska sógornéjának... Az is küldött tavaly aprólékot. A gazda hümgetett s azt mondta: — Hát küldjél. Hadd egyenek belőle. Egye meg űket a ... Az asszony nem állhatta meg, bement az ólba és megvakarta a disznó hátát. Olyan jól esett vakargatni. Maga nevelte. Kicsi kora óta. Három esztendeje dolgozik vele. Nagyon der rék jó állat volt. Jól evett, jól hízott. Kétszer fiadzott, összesen húsz malacot adott ki. Nagyon tudja az ember szeretni az ilyen hűséges állatot. —' Meg Kovács Janiéknak is kell küldeni. — Mér? — Azok is küldtek kóstolót tavaly, osztán mikor a botba vótam, találkoztam vele, azt mondta: remélem, nénémasszony, a kétmázsábul eszünk. — Hát akkor külgyél... Hadd zabáljanak! Mikor este lefeküdtek s kinyújtózkodtak az ágyban, az asszony azt mondta: — Sárosi Páléknak is kell küldeni. — Te mán az egészet széjjelosztanád. — Ök is küldtek harmadéve kóstolód, osztán, hogy tavaly olyan aprókat öltünk, nem jutott nekik, hát a nyáron felhányta. — Hát külgyél! — A disznótorra nem hívunk mást, csak a szoros rokonságot. Ugyan a két vejed nem érdemli meg, mert azok mindig csak kérnek, sose adnak. Pedig tavaly is két nagy disznót öltek, de nem küldtek vóna belőle. — No hát ettünk náluk. — Ettünk. A tiszteletes urat meg kell hijnl, meg a jegyző urat, de azért kell nekik küldeni, mert tiszteletes asszony nem jöhet, hogy fáj a. lába, a tanítóné asszonyt meg nem lehet híjni, mert a pap rosszba van vele, de mindenki nagyon számít rá. A jegyző úrnak is kell küldeni, mert az adót úgyis borsósán számítja. — Hát küldjél! — Boros komáéknak, azok már kétszer is küldtek, Hajdú sógornak, Pá! István rokonnak, a bírónak, meg a kurátornak. *'}„ Az ember elgondolkozott az ágyban s megfordult a másik oldalára. — Akinek muszáj, muszáj. Az ember előre megeszi a disznót. Evvel befejezte a beszélgetést s az asszony tudta, hogy ha már megfordult az. ágyban, a fal felé, többet nein szól: De ő csak tovább gondolkozott és lassan egyre nagyobb sor név jutott eszébe, mindnek küldeni kell, mert ők is küldtek. Már olyan hosszú sor név jutott az eszébe, hogy hozzá fogott az ujjain megolvasni. Egész megborzadt, hogy már tizenöt, tizenhat, tizenhét név jött elő ,.. De még nem. elég, hogy küldeni, kell, de hógy ilyen óriás nagy lett ez a bolond disznó, mindenkinek valamivel nagyobbat kell küldeni, mint ő küldött. Ez már így illik. Nagyon elkeseredett, mikor huszonnégyig jutott, be is hunyta a szemét, hogy nem gondol rá többet, inkább elalszik. De még félálomban is eszebe jutott. Hallgató János, aki bevitte legutóbb a vásárra s azt mondta, madj leesszük a fuvart az öreg disznóból, meg Sápadt Imre, aki megszántotta az egyik darab fődet, ami igen messze van, hát megkérték, hogy segítse ki őket. ; Végre sikerül elaludni s nem Is ébredt fel, csak amikor az ura már a csizmát húzta reggel felé. Hajnalban keltek, jóval virradás előtt. Nagy hó esett az éjszaka, el is kellett seperni a havat. Az ölés nagyon szépen ment. Ez a szegény jó állat úgy adta magát a kés alá, mint egy ártatlan bárány, még a szeme is hálásan könnyezett, látta, mikor a vér alá tartotta az edényt. Megperzselték, szépen lobogott a láng. Az unokák mind előgyültek s ott íagyaskodtak a tűz körül. Mikor meg volt tisztítva a disznó, olyan rózsaszínű volt annak a bőre, mint a rózsa. Hogy kettőbe hanították, a féldisznót lemérték a holdas mérlegen felakaszt .Va, éppen kilencvenhat kiló .volt, A másik fele is annyi. Hat kiló híján meg volt a két mázsa tisztán. De a bontásnál csalódás érte őket. Nem volt annyi bél, mint amennyire számítottak. Az asszony nagy gondba merült. — Hallod-e, vigyázni kell a tőtésnél, hogy mindenkinek jusson. — Hát hánynak akarsz küldeni? Az asszony nem merte megmondani, hogy harminckettőnek. Csak azt mondta: — Majd én szólok, mikor elég. Gyönyörű szalonnája volt a disznónak. Egy nagy arasszal nem érték át. 0 a szegény, ez csupa hájra, zsírra hízott. Micsoda derék jószág volt. Még •i sonkát is alig lehetett kivágni, az is csupa zsiradék. A gatfda is nagy gyönyörűséggel dolgozott a disznóban. Szerette, hogy ilyen teméntelen állat. Nagyon boldog volt. Csak akkor ijedt meg, mikor a hurka- és kolbásztöltésre került a sor. A felesége csupa csupára elporciózta az egészet, még ki sem telt mind a harminckettő. — Hát mit adunk most a disznótorban a vendégeknek? Kiszámították, hányan esznek. Bizony sokan. Dehát ebből nem lehet elvenni, az asszony ahogy kész volt egy porció, már küldte porcelántányéron kit ide, kit oda. Gyerek volt elég, aki vigye. Ott maradtak az üres teknővel. Csak elbámultak, hogy nekik igazan semmi se maradt, se hurka, se kolbász. — Vágj csirkét, kacsát! — adta ki a parancsot a gazda. A disznótorra megjöttek a rokonok. Tizenhatan. Es ették a csirkepaprikást, meg a kacsapörköltet. Végre felkiáltottak: — Hát hun van már a disznó? Az ÚJ SZÓ szabadságodra ís elkísér! Minden előfizetőnknek szabadsága tartama alatt biztosítani óhajtjuk újságját. Négy nappal a nyaralás megkezdése előtt szíveskedjenek az új címeket (az eddigi cím és előfizetői szám feltüntetésével) kiadóhivatalunknak beküldeni. A nyaralási idő alatt minden példányonként vásárló olvasóink kívánságára is nyaralási ideje alatt a kívánt címre lapunkat megküldjük. , Az Uj Szó kiadóhivatala. Dmerika legkiválóbb szeHemefnek egyikét haladó gondolkodásáért és békebarátságáért börtönbe vetették Howard Fast harcot hirdet az amerikai fasizmus ellen Így segíti a kolhozok munkáját a helyi tanács A Szovjetunióban a falusi, körzeti, kerületi tanácsok hatalmas politikai, gazdasági, szervezői és kulturális nevelő-munkát végeznek. A helyi tanácsok egyik főfeladata segíteni, támogatni a dolgozók kezdeményezését, népszerűsíteni a szocialista munkaverseny élenjáróinak tapasztalatait. A voronyezsi kerületben szép példákat találhatunk a tanácsok ilyenirányú jó munkájára. Nézzünk meg ezek közül kettőt. A tálovói "körzet mind a hetven kolhoza áttért már a füves vetésforgó rendszerére, A táloviak ezt a sikert eleven kezdeményezésüknek és kitartó munkájuknak köszönhetik. A fűvos vetésforgó bevezetését ugyanis nehezítette a fűmagok hiánya. A megoldást a Párt körzeti'bizottsága segítségével a körzeti tanács találta meg. A tanács végrehajtó bizottságáriak ülésén, a falusi tanácsok ülésein, a kolhozok gyűlésein elhatározták, hogy minden kolhoz megszervezi saját fűmag-termelését. A kolhozok a Dokucsájev mezőgazdasági tudományos intézettől kértek kölcsön fűmagot, ezenkívül Ukrajnából és Kubánból is hozattak. A mult évben a tálovi kolhozok már II ezer holdat vetettek'be fűmaggal, az idén tavasszal pedig 15 ezer holdat. A „Kujbisev" kolhoz tagjai elhatározták, hogy Liszenko akadémikus fészkes vetési rendszerével mezővédő erdősávot létesítenek. A kolhoz elnöke a körzet végrehajtó bizottságához fordult segítségért. Néhány nap' múlva megérkezett a „Kujbisev" kolhozba Szamszonenkov, a körzet legjobb erdőgazdasági szakembere. A kolhoz tagjai gondosan, szakszerűen végezték el az ültetést. A makkról ültetett tölgyfák szépen fejlődtek. A „Kujbilsev"-kolhoz sikere az új ültetési mód eredményességét bizonyította. A körzeti tanács végrehajtó bizottságának javaslatára a körzet erdőgazdasági és mezőgazdasági szakembereinek tanácskozásán részletesen megtárgyalták a „Kujbisev"-kolhoz tapasztalatait. Tanácskozás után pedig megkezdték a tapasztalatok tervszerű népszerűsítését a körzet valamennyi kolhozában. Ez év tavaszán a mezővédő erdősáv telepítését már az egész körzetbén fészkes ültetéssel végezték. így lett egyetlen kolhoz kezdeményezése a kqrzeti tanács munkája nyomán az egész rosszosani körzet közkincsévé. Howard Fast a nagy amerikai író, akire egyesztendős fogházbüntetést mértek, mert az antifasiszták üldözésével foglalkozó amerikai bizottság előtt politikai nézeteiről, megtagadta a vallomást, büntetésének megkezdése előtt a kővetkező szavakkal hirdetek harcot a világreakció élén haladó USA-fasizmus ellen: Bevonulok a fogházba, de nem egyedül, hanem 21 barátommá«! és elvtársammal együtt. Megtörtént tehát az. ami állítólag sitt nem történhetik meg«. Ezekről a barátokról és elvtársakról szeretnék azonban nektek egyetmást elmesélni, mert én a közelmultévek folyamán alaposan megismertem őket s valamennyit tisztességes embernek és becsülésreméltónak tartom. Amerika legméltóbb képviselői ők és »bűncselekményük« abban áll, hogy hazánk alkotmányát tiszteletben tartották és védelmezték. Ne engedjétek meg semmi- módon ennek a ténynek elhomályosítását, vagy meghamisítását, mert ez volt az ő egyedüli büntettük. Azért mértek rájuk büntetést, mert tiszta és igaz szeretetet tanúsítottak hazájuk iránt. Valamennyien védekeztünk az úgynevezett amerikaellenes magatartást nyomozó bizottság vizsgálata ellen. Ez a hitvány és szánalmas bizottság fasisztaérzelmü tagokból áll s még nemrég J. Parnell Thomas egy elzárásra ítélt tolvaj volt a feje. Tíznek közülünk 1 esztendős büntetést kell leülni, mert vonakodtunk a politikai inkvizítorok előtt saját politikai felfogásunkról vallomást tenni. Az elítélés igazi oka az volt. ho-gy a vádlottak őszinte és demokratikus tartalmú filmeket készítettek — s ezért éppúgy elítélték őket. mint azt a George Marshallt, aki az USA néger lakosságának jogaiért küzdött. Néhányan közülünk a Menekülteket Támogató Egyesült Antifesiszta Bizottság tagjai. Az amerikael-lenes tevékenységet kivizsgállő vészbíróság azt követelte tőlünk, szolgáltassuk ki azoknak a spanyol republikánusoknak neveit, akiknek segítségére voltunk és hogy ilyen feladó tavékenységgel Francónak, a közönséges hóhérnak bűntársaivá legyünk. Nem olyan tény-e ez, amelyet nektek tudnotok, amelyről nektek mindenütt, beszélnetek kell? Világgá kell harsogni ezt a gonoszságot. Micsoda fordulat történt itt körülöttünk Amerikában, hogy miután annyi „testvérünk és fiúnk a fasizmus elléni háborúban elesett, most bűnös férfiak kis csoportjának meg kellene engednünk, hogy a fasizmust ránkkényszerítse és becsületes nevünk egy megvetendő cselekedettel kapcsolatban megvetés tárgyává legyen a világ jóindulatú embereinek ajkán. Ha már annyira jutottunk, hogy mi börtönrács mögött ülünk, vájjon altkor ti még közönyösek maradhattok? Kimondom, büszke vagyok arra, hogy én ezeknek a férfiaknak és nőknek társaságához tartozom és hogy soha életemben nem voltam jobb társaságban. Ismertek engem mint írót és tudjátok, hogy soha nem vonakodtam megírni azt, amiben hiszek. Könyveim 8 millió példánnyal megtalálták az útat az amerikai nép otthonaiba és az amerikai szívekhez, s ti biztosan tudjátok, hogy mi az, amiért, síkraszállok és miben hiszek akkor, amikor azt mondom, hogy ezekkel a férfiakkal és nőkkel együtt az került fogházba, ami a legjobb és a legigazabb Amerikában. ' Ha mi fogságban ülünk, vájjon akkor szabad-e még valamelyiktek ? Ezt a kérdést saját magatoknak kell felvetnetek. Czakó András a kolhozban járt... feszítette torkát a sző. látszott, hogy mondani akar valamit. De az utolsó pillanatban mindig míggondolta magát. Mintha rossz útra tévedt volna to'rkán egy faiásnyi — gondolhatta volna valaki. Ott állt az embermagasságú rozstábla közepében, ahol a kisebbek is a vállát böködték. Legkevesebb 30 mázsa lesz itt az átlagtermés — így vélte, miközben szeme messze tévedt. Tekintetét rajta felejtette egy égszínkék kombájnon, a magánjáró arató-cséplőgépen. amelyet maguk kőzött a »legokosabb gépnek« becéztek, hiszen a legnehezebb robottól szabadítja meg az embert. Aztán egy pillanatra otthonára gondolt, a vasúttól távolfekvő T szapart melletti kis falujára, Tiszabábolnára, A törpe kis házakra, amelyek a herceg Kóburgék, a mindenható földesúr .emlékét idézték, S ahogy az otthonra emlékezett, végig gondolta az utóbbi hetekben történteket. Mert otthon sokat tanácskoztak, töprengtek: »Össze kéne adni a földet közösbe . .. Ügy talán jobb lenne«. De csak latolgattak, nem tudták rászánni magukat. Az emberekben szunnyadt valami kétség. »Hátha mégsem lesz úgy. mint ahogy kiterveltük és akkor már késő lesz visszacsinálni, rosszabb lesz a sorunk... Valóban közösködés hozza-e meg számunkra a régen áhitott paraszti jólétet ?« Es voltak a faluban meg a környékén néhányan, akik gondoskodtak arról, hogy ezt a parányi szunnyadó kétséget ne hagyják kialudni, hanem egyre jobban élesztgessék. S nagy tüzet kerítsenek. S terjesztették a hírt a szokásost. A csajkáról, a vályúról, mepr a közös nőtartásról. S hogy kik terjesztették ezeket a híreket, igazán nem nehéz kitalálni. Akadt olyan falubeli aszszony is, aki ilyeneket kiabált utána: »Na, te híres. Csak csináljátok a közosködést. Ehenvesztek majd és egymást marjátok egy darabka kenyérért. Akkor majd eljöhetsz hozzám, kaphatsz tőlem egy saroknyi száraz kenyeret«. Meg kell mutatni, meg kell mutatni ezeknek — mondotta magában, összeszorított ököllel Czakó András. Meg kell mutatni, (hogy a kulák ok és zsírosok világa végképpen lejárt, s ha ezt a koloncot is lerázzuk magunkról, szebb, emberibb életet kezdhetünk. Megint nyelve hegyén érezte a kérdést. Most úgy, amint vég!

gnézett itt a Talov körzeti Komintern kolhozban elébetáruló derűs képen, a csinos, takaros kertes házakon, a vaj-és kékszínű kombájnokon s a kolhozparasztok finom ruháján, szinte restelte feltenni. De aztán azzal biztatgatta magát, hogy nemcsak maga jött el, hanem az egész falut ő képviseli s neki minden olyan dolgot meg kell kérdezni, ami felől otthon, Tiszabábolnán, a legkisebb kétség is felmerül. — Hát... fordult oda a kolhozparasztokhoz — mondjátok meg, hogy van-e nálatok csajkarendszer? — Nem értjük > a kérdést, Mit akarsz azzal mondani, hogy csajkarendszer ? Hosszas magyarázkodásra került Sor. Egy jó félőrába telllett, míg a tolmács elmagyarázta, hogy mit is értenek ezalatt odahaza, Magyarországon. A fiatalabb kolhozparasztok elmosolyodtak. De egy idős kolhozparaszt közelebb lépett Czakó Andráshoz. — Helyesen tetted, elvtárs, hogy megkérdezted. A fiatalabbak már nálunk mosolyognak az ilyenen. Mert ök már e! sem tudják képzelni, hogy milyen az a világ, ahol a kulákok nyúzzák, meg rémisztgetik az embereket. De én még éltem a cári robotvilágban — s itt az öregpek elborult a tekintete. Mély sóhajtás szakadt fel a melléből. — Bizony, akkoriban nem voltak ilyen pirospozsgás, vidámarcú gyerekek — mutatott végig az ott ugrándozó vidám apróságokon—, akkor a kisgyermek nem iskolába járt, hanem robotra, kellett minden dolgos kéz, még a gyermekeké is, hogy éhen ne pusztuljunk S egy másik idős kolhozparaszt,, a hetvenéves Ivan Zintyenko karonfogta Czakó Andrást, bevezette az ánizstól és más füvektől kellemesen illatozó szobába. — Nem volt azelőtt élet az élet, csak kínlódás — m0

ndotta. — Hetedmagammal agyagkunyhőban laktam. Most nézz körül a . házamban. Konyhakertem van, virágaim, ég a villany és szól a -rádió. S aztán mentek más házakba is. Sok gazdasszony büszkélkedett azzal, hogy ő milyen finomat főz ma ebédre a családjának. Kínálgatták is szaporán Czakó Andrást. S a magyar parasztküldöttség többi tagja is egész otthonosan érezte magát. De nem feledkeztek meg a kamráról sem, azt is megnézték. Aratás előtt voltak ott, de sok helyen még 12—14 mázsa gabonát is találtak. Aztán volt még ott bőven szalonna, sanka, kolbász, ezer jó falat ... Találóan jegyezte meg valamelyik magyar paraszt; »Ilyen bőséges kamra nálunk még a kulákoknak sincs«. Nevettek is erre jókorát szívből, felszabadultan. Ugyan hová tűnt a kétely ? Czakó András csak azt bánta, hogy nem lehet itt az egész falu. Na, meg aztán szívesen nézné azt is, hogy hogyan bámulna el az a száraz kenyeret ígérő asszony. Csak semmit el ne felejtsen. Ott gyűrögette kezében a kis pepita irkát, szorgalmasan nyitogatta és már alig volt benne hely, annyi betű sorakozott ott egymás mellett. Már most azon töprengett, vájjon mit fog otthon először mondani. Azt, hogy a Komintern kolhozban egy munkanapegységért 3.80 kiló gabona, 4 kilő répa, 4 kiló burgonya, 3 kiló dinnye 50 gramm gyapjú, 11.80 kilő széna a házkörüli gazdaságban tartott jószágnak, 3 rúbel 40 kopek készpénz és azonkívül átlagosan egy család számára 120 kiló cukor jár. Vagy pedig mondja el, hogy Ivan Zintyenko családjának évi keresete a többi között 4 tonna gabona, S tonna répa és 400 rúbel készpénz. Vagy talán arról beszéljen előbb, hogy mennyire kímélik a gépek, ezek a csodálatos segítőtársak a parasztembert a robottól. Egy fűkaszálógép száz ember munkáját végzi el egy nap. Az istállóba síneken szállítják a takarmányt. Elektromos fejőgéppel fejik a tehenet. Vagy hogy az önműködő kombájn egy óra alatt 8—10 hektárnyi gabonát takarít be és csépel el. Vagy a répaszedőkombájn, amely a legnehezebb őszi derékfájdító munká tói szabadítja meg az embert és arról a repülőgépről, amelyik sokszáz ember munkáját végzi el néhány óra alatt, műtrágyát szőr, vagy permetezöszert a cukorrépa legnagyobb ellenségére, a barkobogárra. Ott sokasodtak az élmények az. agyában, mindegyik fontos, érdekes volt. Végkép nem tudja, hogy hol kezdje. Azt is el kell mondania otthon, hogy a kolhozparasztoknál nincs gond arra: mi lesz akkor, ha megöregszik. Beszélnie kell arról az özvegyasszonyról, aki maga már dolg'ozni alig tud, mégis tavaly 12.000 rúbelért házat építtetett,, mert a kolhoz segítette: háromszobás, konyhás, kamrás, fürdőszobás lakása van és megvan a mindennapravalója. De arról sem szabad megfeledkezni, arról a fiatal leányról, Tatjánáról, aki sertéseket gondoz és jó munkája fejében az évi elszámoláskor a rendes munkaegységeken felül még 56 malac árát kapta. S azt még okvetlenül el kell mondania, jutott eszébe; hogy nem egy olyan traktorossal, kolhozparaszttal találkozott, akinek szép Moszkovics-autója van és vasárnap boldogan megy kirándulni a család. De kár volt annyira már előre aggódnia Czakó Andrásnak, hogy valamit nem felejt-e' ki abból, anút látott, mert otthon nem fogytak ki a kérdésekből. A késő éjtszakába nyúltak a beszélgetések. A szomszédok, többi paraszttársai mindent tudni akartak. S alig telt bele néhány hét. hogy hazajött, Tiszabábolnán 58 családdal megalakult a Rákóczi termelőszövetkezeti csoport. Kisbán György,