Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)

1950-05-07 / 104. szám, vasárnap

U J SZO 1950 május T A Szakszervezeti Közlöny új száma Szlovákia szakszervezeti tanácsá­nak magyarnyelvű hetilapja ez év április 1-én indult meg és célja, hogy segítse öntudatosítani a cseh­szlovákiai magyar dolgozókat, hogy megismertesse a magyar dolgozóval azokat a problémákat, amelyekre a szocializmust, a dolgozók boldog éle­tét megteremtő társadaCom minden építőjének szüksége van. A lap 6. számában a vezércikk május kilencedikét értékeld, amely napon a Szovjetúnió, e Vörös Had­sereg, ahogy a cikk Írója említi, Csehszlovákia népét a legértékesebb kinccsel, a szabadsággal ajándékozta meg. Juraj Sen, a SOR titkára cikkében rámutat arra, hogy milyen gazda­sági fejlődésen ment ét Szlovákia, mig elért* a teljes gazdasági és poli­tikád szabadságát, hogy a Csehszlo­vák Kommunista Párt és annak nagy •vezére, Gottwadd elvtárs célkitűzé­seinek megvalósítása hozta meg Szlo­vákia iparosítását, gazdasiági életé­nek teljes kibontakozását. Az ÚRO és a SOR áprilisi orszá­gos taggyűlésein elhangzott főbeszá­molókra, Kiiment és Zupka elvtársak beszámolóinak legfontosabb tételei­re mutait rá a másik cikk. Az életszínvonal fogalmát igyek­szik megvilágítani az életszínvonal­ról szóló eszmefuttatás. A Szovjetúnió tapasztalatai rova­tában Glebov, egy szovjet papírgyár dolgozója mondja el, hogy mikép ja­vította meg papírgyáruk a papír mi­nőségét. Ugyanebben a rovatban Ol­ga Hodanovics sztahanovista mun­kássnő értékes munkamódszeréről számolnak be, afci a tetőfedésben ért el szint* hihetetlen csúcsteljesít­ményt. A lap következő oldalain a szak­szervezeti élet aktuális közleményei- i vei, szakszervezeti hírekkel találko­zunk. A MunkiáslevelezS rovatban Hofc­sza muníkáslevelezí, osztravai bá­nyász üdvözli a lapot. Ezt írja: A délszlovákiad magyar dolgozóknak Igen nagy szükségük van erre a lap­ra, erre a komoly oktató anyagra, szervezeti életünk igen fontos, kor­szerű szaklapjára. R észloeszek a Pári k ovigresszusan i i Május elsején, a besztercebányai ünnepségen találkoztam először vele. Utána a munkahelyén, a harmaneci papírgyárban kerestem fel. Fiatal, mindössze 23 éves élmunkás s a Párt és a CSM tagja. 1947 óta van az üzemben. Először a termelésben, a papírgyártásnál dolgozott, utána, amikor a raktárban munkaerőhiány mutatkozott, rakodómunkás lett. Há­romtagú brigádjavai már 162 száza­lékra teljesíti a tervet. Stupaváról való. Mint öntudatos ifjú, már a CSM megalakulásakor bekapcsolódott a szervezet munká­jába. Azonnal felismerte az ifjúsági szövetség nagy jelentőségét, amely egyedül hivatott arra, hogy egység­be tömörítse a munkás, a dolgozó paraszt és az értelmiségi ifjakat. Munfcásszülők gyermeke. S mikor Ijött a felhívás, hogy a bányákban brigádosokra van szükség, azonnal jelentkezett s az oszüravai szénbá­nyába ment dolgozni. Utána az ifjú­sági építkezéseken vett részt. Elő­ször a partÍ2)ánh arcokban felégetett Baláže falu újjáépítésénél, majd az Ifjúsági Vasútvonalon dolgozott, ahol kétszer is megszerezte az élbrigádo­si kitüntetést és a vasútvonal hősé­vé nevezték ki. Majd a csehszlovák brigáddal Bulgáriába ment, ahol a baráti bolgár ifjúsággal együtt épí­tették fel a Dimitrov-erőművet. Köz­ben meg is nősült, az egyik brigádos­lányt vette el feleségül. Már fiúgyer­mekük is van. Az üzemtől lakást kaptak s mint mondja, már elége­dett életet élnek. A munkaversenyben már régen jártas, hiszen mär évek óta az ifjú­sági építkezéseken, későbben magá­ban az üzemben is tevékenyen vett részt benne. S most a IX. pártkon­gresszusunkra készülődik. Pártunk bizalmából őt is az a megtiszteltetés érte, hogy kiküldöttként vehet részt a kongresszuson. A régi párttagok melleit t helyet kapnak az öntudatos ifjúmunkások, a szocializmus építői, akik úttörői módon végzik el a reá­juk rótt feladatokat. — A kongresszus tiszteletére ál­landóan fokoznunk kell teljesítmé­nyünket — mondja Skrovan Milán elvtárs —, hogy a normákat állan­dóan teljesíthessük és meg is szi­lárdíthassuk. — A IX. pártkongresszus — foly­tatja ezután az ifjú élmunkás — megmutatja, hogy eddig mit csinál­tunk s egyben megszabja következő feladatainkat, fejlődésünk további irányát. — Hogy miről fogok beszélni a kongresszuson?... A munkánkról! Arról, hogy januárban a katlan sé­rülése miatt nem teljesítettük a ter­vet, hogy ekkor hogyan győztük meg I munkatársainkat, akik szervezettebb ! munkával és vasárnapi váltások tar­tásával ki is pótolták a hátralékot és már tűi is teljesítettük a tervet. Utiái­na arra jöttünk rá, hogy nem elég­séges az, hogy csak mi teljesítsük a tervet és a kötelezettségeket, de a többi üzemnek is el kell ezt érnie. Ezért versenyre hívtuk ki a beszter­cebányai kerület összes üzemeit s így sikerült mozgósítanunk a nagyobb termelékenység elérésére a dolgozók ezreit. Ez a mozgalmunk is sikerrel járt — Mi azt akarjuk, hogy mindenki bekapcszolódjék a munkaversenybe. Nálunk eddig az altoaCrnazottak 60 százalékát sikerült ebbe bevonni. Üzemi gyűléseiket tartottunk, ahol a párttagok, az élmunkások, munka­vezetők kötelezettséget vállaltak, hogy mindenki a maga munkahelyén meggyőzi a dolgozókat a szocialista verseny jelentőségéről. EzáCtal nem­csak sajiátmagunk, de gyermekeink szebb jövőjét is biztosítjuk — mond­ja a fiatal élmunkásapa. — S még egyet, elvtárs — mondja befejezésül Skrovan Milán ifjúmun­kás. — Nálunk gyakran és igen erő­sen alkalmazzuk az önkritikát. A munkások a mesterekkel és az igaz­gatóval együtt állandóan megvitat­ják a felmerülő termelési nehézsége­ket a rendszeresen tartott munkaér­tekezleteken s ha bármelyikünk jó módosíüás bevezetését ajánilija, azt azonnal végre is hajtjuk. P. B. Az ünnepélyes taggyűlésen jelen voltak Viszotin szovjet konzulhelyet­tes, Petrov sajtóattasé, továbbá a szlovákiai újságírók és a bolgár, ma­gyar, lengyel és angol újságírók is. Surina alelnök üdvözlő beszéde után Zajac László elvtárs, az Üjságlrók Szövetségének főtitkára méltatta a szovjet sajtó forradalmi jelentőségét és rámutatott arra, hogy csak a nép szolgálatában álló újságok teljesíthe­tik lelkiismeretesen hivatásukat. Majd Petrov elvtárs beszélt, aki szintén a szovjet sajtó jelentőségével foglalkoz­va, ismertette a szovjet és a nyugati kapitalista sajtó közötti különbséget és így élesen szembeállította egymás­sal a béke és a háború táborának saj­tónyilatkozatait. Mi a békét, a népek érdekeit szolgáljuk. G kis ^Szerge j apja Irta: FABRY ISTVÁN Az es5s napok után végre szép nap­sütéses reggelre virradtunk. A nagy ágyúzás már a kora hajnali órákban megkezdődött, de ez már egészen más­ként hangzott mint a mindennapi megszokott ébresztő, ÉS alig egy óra leforgása múlva, már egészein gyön­gén hallani lehetett a géppuskák kele­pelését is. Közben főkínzónk, Takács százados izgalma egyre fokozódott. A derült ég. boltan megjelentek az ötágú csillagos repülőgépek, a Sturmovikok a Szokolok kíséretében és bombázni, gépfegyve­rezni kezdték az egyik német menet­oszlopot. Mi is láttuk, hogy végre el­érkezett az idő, hogy meglépjünk. Po­povics, a ruszin tanító, aki nemzetisége miatt szintén a megbízhtatlanok közé tartozott, csak ránkkacsintott és már tudtuk is, hogy az ebédet már nem a korrupt magyar hadsereg kötelékében fogjuíc elkölteni. Mint később kiderült, nagy elővigyázatosságra nem volt szükség, mert a mi „hős" százado­sunk, mihelyst a futár meghozta a hírt, hogy néhány megbízható emberével. azonnal jelentkezzék az egyik harcos alakulatnal, fejvesztetten elrohant, ve. lünk mitsem törődve s minket sor­sunkra bízva. Puskát és lőszert nem volt nehéz szerezni, mert hiszen az eddig oly félt­ve őrzött raktárak egyszerre gazdát­lanok maradtak Az úton is találni le­hetett lőszerekkel és fegyverekkel megrakott kocsikat, gazdátlanul, el­akadva a sárban. De nekünk nem volt tanácsos kimenni az útra, mivel a né­met kötelékek egész karavánja vonult rajta. Közben még egy diósgyőri munkás csatlakozott hozzánk s így hárman a mocsaras sár közt megbújva megvár, tuk az estét. Akkor aztán úttalan uta­kon megindultunk a szabadság felé. Ütközben újabb és újabb karavánok keresztezték utunkat; németek és magyarok voltak, akik mind visszafelé vonultak. Puskánk állandóan kézben volt, hogy végső esetben harcba száll­hassunk az ellenséggel, ha megakarná hiúsítani megmenekülésünket. Mire hajnal lett, holtfáradtan egy tanyára értünk. Szívesen fogadtak itt; azonnal tejet és brindzás kenyeret ad. tak reggelire. A házigarda, aki csak törve beszélt magyarul — román nem. zetiségű volt, de tudott oroszul is — megigérte, ha német vagy magyar ka­tonák jönnének, letagadja, hogy vala­ki van náluk. Lefeküdtünk és amikor U óra tájban felébredtünk, nagy csendesség vett körül bennünket. Le­másztunk a padlásról és láttuk, hogy a tőlünk kb. 300 méternyire lévő mű­úton hatalmai menetoszlop vonul. Oro­szok voltaki Egy ideig tanácskoztunk, majd megegyeztünk abban, hogy kimegyek a műútra és jelentem, hogy két tár­sammal itt vagyunk, — szökevények! Mire az útra értem, a menet már elvo. nult, én pedig leültem és vártam, míg Fábry István újból jön valaki. Nemsokára egy ke­rékpáros szovjet katona bukkant íel — később megtudtam, hogy tiszt volt, — s engem figyelembe se véve, el akart hajtani mellettem. Erre megszó. lítottam s ő kissé meglepődve a ma­gyar katonaruhától megállt és leszáll­ni készül, de közben elesett és ruháját elszakította. Sajnálkozva mentege­tődztem, de S csak legyintett és eny­nyit mondott: — Nicsevo! — Zdrasžtvuj, tovariš! — mondom neki és nyújtom a kezem. Magyaráz­ni kezdtem, hogy ott a tanya közelé­ben még két társam vár, akik szintén megelégelték a szenvedést és velem együtt megszöktek Erre megrázta a kezemet és az egyik zsebéből előkerült a dohány, a másikból meg a papír, cigarettát so, dortunk, rágyújtottunk és elindultunk. A legközelebbi kis faluban mindhár. man külön váltunk. A ruszin tanítót mindjárt magával vitte az ezredes tol­mácsnak. A diósgyőri munkást azon­nal beosztották az autójavító-műhelybe, engem pedig másnap reggel autóra ültetve bevittek a városba. Itt a város­ban a már ottlévő két magyar íiuva, együtt elkezdtük gyártani a röpiapo kat. Ha a front megállt és csönd volt, hangszóró® autókban beszélve felhív­tuk a magyar katonákat, hogy ne har. coljanak idegen érdekekért. Szavainkat hangszórók harsogták a front másik oldalára... Pár hónap múlva a magyar Alföldön egy kis magyar faluban szálltunk meg. Üj beosztásomban a parancsnokom­mal s még egy fiatal moszkvai mér­nök főhadnaggyal Fehér bácsiék kicsi, de tiszta lakasába kvártélyoztak be. Mikor szállásunkra értem, már az asz­talon párolgott egy hatalmas tálban a jószagú gulyás. Tányérok azonban nem voltak az asztalon. Helyet foglal­tunk és türelmesen vártuk, hogy a gazdaasszony elhozza a tányérokat. Figyelem Fehér nénit és látom, hogy a férjének panaszol valamit. A sutto­gásból megértettem egyes szavakat: „Istenem hát most mit csináljak sze­gényekkel, ha nincs". — Mi nincsen Fehér néni? — kér­dem. — Hát tetszik tudni — mondja fél­ve az asszony, — három nappal ez­előtt a kastélyban nagy ünnepséget rendeztek azok, akik maguk előtt vol­tak a falunkban. Tőlünk is elvitték ak­kor az edényeket és most már nincs csak az a két cseréptányér, amivel mi eszünk az urammal. Mindjárt megértettem, hogy miről van szo. Három nappal ezelőtt novem­ber hetedike volt, a szovjet nép leg­nagyobb ünnepe és ezt ünnepelték az előttünk vonulók. Lefordítottam az Crntgynak Fehér néni szavait s az nagyot nevetett s azonnal elindult a kastélyba, hogy visz. szahozza a tányérokat Kisvártatva 12 gyönyörű porcellántányérral a kezé­ben tért vissza s átadta Fehér néni­nek. Az tiltakozott, hogy az övé mind. össze öt darab volt, azok is egészen egyszerűek, nem ilyen aranyozott szé­luek. ö ezt nem fogadhatja el, mert a méltóságos uraké a kastélyból s ha visszajön a méltóúr, akkor nem ad többé munkát a férjének. Csak nagynehezen tudtuk megértet­ni Fehérékkel, hogy a méltóurak bizony nemigen jönnek vissza, mivel ők dol­gozni soha sem lesznek hajlandók, már pedig aki az új Magyarországban élni akar, annak dolgoznia is kell. Ez a magyarázat úgylátszik kielé­gítette a Fehéreket, mert megnyugod. tak, sőt, mikor még azt is megmagya­ráztuk, hogy a méltóúr földjét fel íog. juk osztani a szegények közt, szemük megtelt könnyekkel és az Isten áldá­sát kívánva magunkra hagytak. Bizo­nyára a szomszédba igyekeztek elujsá. golni a tőlünk hallottakat. S estére már az egész falu tudta, hogy Fehé­réknél egy magyarul beszélő orosz ka. tona lakik és az olyan dolgokat beszél, hogy a méltóúrnak dolgoznia kell, ha visszajönne és a földjét felosztják. Ettől fogva naponta felkeresték a falu szegényeit és mindenféle kérdé­sekkel ostromolták. Az egyik tele volt aggállyal, hogy a méltóúrnak valami nagy úr, valami miniszter úr rokona van Pesten és az meg fogja akadá­lyozni mindazt, amit ők úgy szeretné­nek. Meg kellett magyaráznom, hogy ezentúl csak olyan emberek lehetnek miniszterek, akiket a nép választ és akik a szegény népnek jót akarnak. Eleinte ezen is csodálkoztak és a fe­jüket csóválgatták, de hosszas ma­gyarázatok után mégis megnyugod­tak. A két hét alatt, amíg Fehéréknél laktunk, a szomszédok gyermekei any. nyira megszerettek minket, de főleg az őrnagyunkat, hogy mindennap, alighogy megvirradt, már jöttek Szer­gej bácsihoz. És Szergej bácsi vala­mennyit szerette, de kivált a szomszé. dék kis Bercijét, akinek minden étke­zésnél az asztalnál volt a helye és velünk együtt evett. Szergej bácsi a kis Bercinek szabóinkkal orosz katona, ruhát varratott és amennyi cukorka, csokoládé volt a kantinban, azt meg. vásárolta kis Bercinek és a többi gye­reknek. Amikor elbúcsúzunk, a kis Bercit alig tudtuk kivenni Szergej bácsi kezé­ből, úgy sírt és rúgkapálódzott. Az őrnagyunk szemében is két nagy könnycsepp jelent meg és harcokban megacélosodott kemény katonaarca egészen ellágyult. Zsebéből elővett agy kis kopott fényképet, melyről egy szőkehajú kisfiú, a kis Szergej mo­solygott-rá. Almélkodásunkból a sofőr hangja ébresztett fel. Indulhatunk, az autó útrr>kés/,bn áll, jelentette. Felszálltunk és autónk elindult. Üj ismerőseink kérdéseire, hogy hová me­gyünk, így felelt őrnagyunk: — Na Berlini £)z építés újarcú Fiősei Farkas Erzsébet habarcsot hord. (V. J.) A Fehér Keresztnél lévő építkezésen körülbelül 78 mun­kás dolgozik, akik példásan telje­sítik az élmunkásváltásra, vala­mint a KSS IX. kongresszusára vállalt kötelezettségeiket. Bzata­nek Ferenc kőfnüves csoportja­Ifi H ip^. mmmm A szovjet sajtó napjának ünneplése a Szovjet könyv otthonában Bratislavában a rövidesen megnyitásra keríllő Szovjet könyv otthonában pénteken délután az Újságírók Szövetségének szlovákiai tagjai ünnepélyes taggyűlésre jöttek össze a Szovjet sajtó napjának alkalmából. v w mm ban segédmunkásként két nő is dolgozik. Blézer Anna és a 18 éves Farkas Erzsébet. Mind a ketten azon kevesek közé tar­toznak, akik az építkezéseken dolgoznak. Azért említünk keve­seket, mivel az építkezési mun­kák nehezebb, kemény férfit igénylő munkájára csak igen rit­kán jelentkeznek nők. Ezért ket­tőjük teljesítménye valóban fi­gyelemreméltó. Blézer Anna, aki már idősebb asszony, azért vál­lalkozott erre a munkára, mert meggyőződött arról, hogy néki is az építő munkában a helye. Mivel otthon három családja van, hosz­szas gondolkozás után elhatároz­ta, hogy a nehezebb kőműves munkát választja. Farkas Erzsébet, 18 éves gúto­ri, földműves szülök gyermeke. Beszélgetésünk folyamán élénken, Öntudatosan és önbizalommal tel­ve válaszol kérdéseimre. — Csoportunk az élmunkásvál­tás és a KSS IX. kongresszusára vállalt kötelezettségeit 220 %­| osan teljesítette, amiből mi se­gédmunkások is kivettük részün­' ket. Teljesen egyenlő elbánásban | részesülünk a férfiakkal, egyenlő , bért is kapunk, 23—2Jf koronát 1 egy órára. Annyira összeszoktam ! a, csoport többi tagjával, hogy el sem tudom képzelni, hogy másutt is dolgozhatnék. Tudom, hogy számomra kínálkozna más lehe­tőség is, esetleg gyárban, azon­ban mivel otthon nem akarok szüleimre rászorulni, inkább vá­lasztottam a több keresetet bizto­sító nehezebb munkát. Mi ketten Blézer Annával, a maltert hord­juk a liftről a munkahelyre. Nálunk Gútoron már két-három hónappal ezelőtt megalakult a CSEMADOK helyi csoportja, amelynek már hatvan-hetven tag­ja van. Mindnyájan nagyon örü­lünk annak, hogy megalakíthat­tuk kultúrszervezetünket, mert ez számunkra szórakozási és ta­nulási lehetőségeket nyújt. Több színdarabot és szavalatot adtunk már elő. Egy héten kétszer jö­vünk össze és ilyenkor tanulunk, olvasunk, igyekszünk megismerni azokat az új eredményeket, ame­lyek a magyar irodalomból és a szovjet írók írásaiból fordítások­ban hozzánk eljutnak. Szeretnék valami szakmát ta­nulni, mert tudom, hogy a jó szakmunkásra köztársaságunknak szüksége van. Azonban sajnos él kell magamat tartanom és így csak szabad időmben igyekszem magam képezni. Olvasok, hogy így elsajátítsam azt, amit bizony négy elemi tanulási ideje alatt nem volt alkalmam elsajátítani. Hogy a férfiakkal egyforma bá­násmódban részesülünk mi nők, azt is akkor látom legkifejezet­tebben, amikor fizetési borítékain­kat összehasonlítjuk és meggyő­ződhetünk róla, hogy mi asszer­nyok, lányok ha ugyanazt a mun­kát végezzük, ugyanazt a fizetést is kapjuk érte népi demokráciánk­ban. Nyugtalanságok Indonéziában Az ANP ügynökség jelentése szerint az indonéz partizánok tá­madásai Nyugat-Jávában a hol­land gyarmatosok ellen tovább tartanak. Több támadásra került sor a holland ültetvényeken.

Next

/
Oldalképek
Tartalom