Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)

1950-05-20 / 115. szám, szombat

1950 május 20 U J SZO <2iiiszUíU oagyanfc ť á ď Raymonde Dien neve ma már nemcsak Franc aország­ban ismert, hanem az egész világon. Ez a fiatai leány oda­vetette magát a vasúti sínek­re, hogy megakadályozza egy had anyagszállító vonat elin­dulását. Bátor cselekedetéért letartóztatták és a Bordeaux melletti »F 0rt du Ha« nevü várbörtönbe hurcolták. A béke és szabadság fran­ciaországi hívei országos ak­cióba kezdtek Raymonde Dien kiszabadítására. Tízezerszám­ra készítettek .levelezőlapokat a fiatal leány fényképével, ez­zel a felirattal: »Szabadítsá­tok ki Raymonde Dient.« E le­velezőlapokat elküldik a bör­tönbe, hogy a Bidault-kor­mány reakciós hatóságai lás­sák: a béke harcosait a leg­magasabbrendü szolidaritás ér­zése kapcsolja össze. Raymonde D en szombaton töltötte be élete huszonegye­dik évét a börtönben. Ebből az alkalomból Zinaida Kond­raseva moszkvai Sztálin-díjas mérnöknő .levelet intézett hoz­zá, amelyet a moszkvai rádió­ban is felolvastak. A levél így hangzik: Kedves Raymonde, bebörtönzésed híre elérkezett hozzánk. Az ebéd­szünet alatt behozták napfényes dolgozószobánkba a legfrissebb lapo­kat. Olvastuk, hogy a vietnami mocskos háború cárjait szolgáló fegyverszállító vonat elé vetetted magad. Nem tudom leírni azt a megdöb­benést, amely erőt vett öreg és fiatal kollégáimon és üzemünk ösz­szes alkalmazottain. Csak azt aka­rom mondani: neved mélyen bevé­sődött szívünkbe. Kedves barát­nőnk és elvtársnőnk büszkék va­gyunk rád és gondolatban állan­dóan veled vagyunk. Egyik lcolléganönk vetette fel. hogy írjunk néked. Én vállalkoztam rá. Kezünket nyújtjuk neked, Ray­monde. öleljük édesanyádat, ak ; felnevelt. Amikor munkámból haza­tértem, beszéltem rólad tizennégy­éves fiamnak és kislányomnak, aki idén először jár iskolába. A fiam azt mondotta: »Mama, hiszen ez egy igazi Zójac. Te is tudod talán, hogy a máso­dik világháború, melyet a Szovjet­únió a fasizmus ellen vívott, tizen­hétmillió szovjet ember életébe ke­rült és huszonötmill ó vált hajlék­talanná. Az egész világ tudja hogy a háború legszörnyűbb csapásai ép­pen a mi népünket sújtották. Pontosan tudom, kedves Ray­monde, hogy a békét akarni még nem jelenti azt hogy célunkat már el is értük. A béke nem érett gyü­mölcs, ami magától ölünkbe hull. A békét meg kell védeni, a békéért harcolni kell. Jártam Franciaországban, a te hazádban. Megismertem néped cso­dálatos alkotó szellemét. Elfelejt­hetném-e valaha Versailles kincseit, a csodálatos Notre-Dame-ot, a Szaj­na hídjait és a gyönyörű szőlőket, amelyet a parasztok verejtéke tesz virágzóvá ? Láttam és tudom, milyen hatal­mas békevágy hevfti a normandiai, bretagne, provencei és savoyai anyák és asszonyok szívét. Nemrégiben olvastam a hatvan­éves sav 0yai Claire Thouvier leve­lét. Három gyereke van és hat uno­kája. Ennek az öreg franc a asz­szonynak egy hold földje van a hegyek között és egyetlen tehene, amelynek teje nem elég családja számára. De ez nem aggasztja ezt az öreg­asszonyt. Nagyanyai, anyai szíve csupán gyermekei és unokái sorsá­ért reszket. Ez az őszhajú francia öregasszony felemeli hangját a há­borús uszító bűnözők ellen Egy vietnami növel találkoztam nemrégiben Moszkvában. Össze­vissza égett a teste abban a hábo­rúban, amelyet szülőföldjén robban­tottak k ;. Ez a büszke asszony olyan, mintha ércből kovácsolták volna. Alaposan kivette részét a szenvedésből, eltemette legközelebbi hozzátartozóit, de akaratát ez sem törte meg. »Mi vitenami asszonyok nem si­ratjuk férjeinket, apáinkat — mon­dotta ez a hős vietnami nő. — Nem siratjuk őket, mert tudjuk, hogy életüket a nép szabadságáért áldozták fei. Nem sírunk, am kor az ellenség felgyújtja házainkat, mert tudjuk, hogy a győzelem után új otthonunk lesz. És parancso­lunk könnyeinknek akkor is, amikor ezek a mundérba buitatott vadálla­tok máglyára dobják gyerekeinket és a sebes folyók hullámainak vetik őket áldozatul.* A gyermek drága anyjának, de a béke és a szabadság még drágáb­bak. Mi. sz 0vjet emberek büszkék va­gyunk a marseillesi, a rouen-i és a bordeauxi kikötőmunkásokra, akik nem rakják ki a gyilkos amerikai fegyvereket. Büszkék vagyunk Jeanette Ver­meersch és Marie-Claude, Vaillant­Couturier hősiességére. Meg akarom mondani néked, hogy mi szeretjük a nagy francia népet, a komünárok és az ellenállók népét. Maurice Thorez, Marcel Cachin és André Marty népét! A béke harca bátor és cselekvő küzdelem. Meg tudjuk és meg fog­juk akadályozni a háborús uszítók aljas terveit. Tetszik nekem, hogy a dolgozó megkapja munkájának teljes ellenértékét Az érsekújvári „Augusztus 29"-fizem már magasan túlteljesítette a kongresszusi kötelezeítségeket „Lassan már mindnyájan tudatára ébredünk annak, hogy milyen ér­tékes is a dolgozó munkája. Azelőtt reánk egyáltalán nem is gondol­tak ..." — mondja Vörös József felsőrészvágó, aki 120 százalékos telje­sítményt ért el eddig. Most élmunkás lett. A munka hőseinek tábora roha­mosan növekszik. A munkaversenyzők a szocialista munkamódszerek al­kalmazásával hatalmas eredményeket érnek el és most Pártunk IX. kon­gresszusa előtt újból megmutatták, hogy dolgozó társadalmunk csak úgy biztosíthatja a magasabb életszínvonalat, ha a nagyobb termelékenység elérésére törekszünk mindnyájan. S ez sikerült js. Az ötéves terv felada­tait lelkiismeretesen teljesítjük s mint most legutóbb is, Pártunk IX. kon­gresszusának tiszteletére vállalt kötelezettségeink révén gazdasági éle­tünk minden ágában túlteljesítmény eket érünk el. Dolgozóink tudatosít­ják, hogy a Pártunk vezette dolgozó társadalmunk csak úgy vívhatja ki győzelmét, biztosíthatja a békés építőmunkát, ha egyre erőteljesebben és bátrabban vesszük ki részünket a szocialista munkamódszerek alkalma­zásából. Az érsekújvári „Augusztus 29" üzemben a szlovák és magyar dolgo­zók egy akarattal, kéz a kézben már hatalmas harcot indítottak a túlter­melés fokozásáért. 1949-ben csak ki­lenc dolgozó kapta meg az élmun­kásikönyvecskét és most május l-ig már 88-nak voltak birtokában s a kongresszusig ezt a számot százra emelik. A munkaversenybe és az él­munkásmozgalomba eddig a dolgozók 76 százaléka kapcsolódott be. A mű­szakiak, mesterek védnökséget vállal­tak az élmunkások fölött s ez a tett a munkásokban még jobban fokozta a munkakedvet, mert megteremtette közöttük a közös kollektív munka légkörét és biztosította a jó együtt­működést, Ez a rendszer végérvénye­sen megszüntette a mult kapitalista rendszerének hajcsárpolitikáját. Túlteljesítések a kongresszusi vállalásokban A vállalt kongresszusi kötelezett­ségek dolgozóink fejlettségét és érett­ségét bizonyítják. Az érsekújvári „Augusztus 29" üzem dolgozói május | l-ig a termelési tervet 108.9 százalék­j ra teljesítették. A kongresszusi köte­lezettségekben a tervnek 10 százalé­kos túlteljesítésére vállalkoztak, amit a kongresszusig el is érnek. Április végéig a munka termelékenységét 104.2 százalékra emelték. Kongresz­szusi kötelezettségüket ebben 1.8 szá­zalékkal túlszárnyalták s az újítá­sokban is eggyel többet nyújtottak be. A termelési költségek csökkenté­sében 123 százalékra teljesítették kö­telezettségüket. Az élmunkások szá­mát a vállalt 4.5 százalék helyett 7.5 százalékkal növelték. A pártsajtó terjesztésében a kötelezettségüket 200 százalékkal haladták túl. A dolgozók jó munkaerkölcsének köszönhető, hogy eddig sikerült a tervet és a kongresszusi kötelezettsé­geket is túlteljesíteniük, annak elle­nére, hogy a termelés folyamatossá­gát időnként a késedelmes anyag­adás, a termelési menet és a munka­terv megváltoztatása is zavarta. Kötelezettséget vállaltak a tanoncok is A Szokolok a IX, kongresszus tisz­teletére 3000 személyt befogadó am­fiteátrumot építettek. A kesztyűké­szítésben dolgozó tanoncok arra kö­telezték magukat, hogy lelkiismere­tesen teljesítik feladataikat mind az iskolában, mind pedig <i műhelyben s minden előfeltételt b Ízt sítottak ar­ra nézve, hogy a kesxtyűkészítés mesterségének elsajátításához szüksé­ges háromévi időszakot két évre szál­líthassák le, mert tudatában vannak annak, hogy meg kell gyorsítaniok a tanulási időt, mert az ipar számára gyorsan tanuló és jó szakemberekre van szükség. A dolgozók szocialista nevelését azzal is elősegítik, hogy minden nap az első váltás befejezése után ötper­ces előadást tartanak műhelyenként, gazdasági és politikai kérdésekről. A gumiosztály dolgozód, hogy megköny­nyítsék a kultúrpropaganda osztály tagijainak munkáját, saját maguk vették kezükbe az ötperces előadá­sok tartását és irányítását. Azok a dolgozók, akik a gumiosztályon szo­cialista szerződések aláírásával be­kapcsolódtak a versenybe, munka­csoportokat alkottak és a pontozó bi­zottságok segítségével, állandóan el­lenőrzik teljesítményüket. Az újítók klubja, hogy az újítási mozgalmat teljesen kifejleszthessék, versenyt indított a SzKP IX. kon­SÁNDOR KÁLMÁN: A 129.913-as volt fogoly meséli — Ezt írtam — mondta Alexej Burkov szovjet polgár szerényen. Leült az ágyam szélére s kibontott egy negyedlv barna csomagolópapírt. Odakünn esett a hó. A homályos sarokban volt egy külön ágy, azon két ember haldokolt, a válluk össze, ért: egy olasz hadnagy és egy albán paraszt. Vékony cukorspárgára fű­zött halotti lábszámukat már elő is készítette a buzgó német írnok. A teremben szerteszét a kopasz fejek úgy világítottak, akár a hold ezüst­je, mert bennünket gondosabban nyírtak akkoriban, mint bármiféle értékes birkákat. Hetenként nullás­géppel. Nevünk nem volt, csak számunk és színes háromszögből varrt jelzés a csíkos fogolyruha baloldalán, A politikaiak vörös háromszöget visel­tek bal mellükön, a vallási szekták hívei feketét, a közveszélyes munka, kerülők barnát, a homoszexuálisok lilát, a zsidók vörös és sárga három­szögekből alkotott „Dávidpajzsát", a német hivatásos bűnözők zöld há­romszöget. Ebben a rendezett né­met világegyetemben a politikaiak és zsidók úgynevezett „N. N.-foglyok" voltak, élőhalottak. Az egész föld. gömbön rajtuk kívül senki sem tud­ta, hogy ők személy szerint élnek még. Dachau koncentrációs táborában történt ez, a 13-as számú kőrházba­rakban, 1945 februárjának közepe­táján. Az amerikaiak lábhoz tett fegyverrel várakoztak a Rajna bal­oldalán: kelet felől T 34_esek és .„Katiusák" törtek a Birodalom szí­ve felé. Alexej Burkov fiatal volt, piros­pozsgás, középtermetű és tagbasza­kadt. A tréfás kedvű fasiszta gyil­kosok neki meghagyták szép szőke haját, csupán középen nyírtak bele nullásgéppel egy széles sávot, amelyet gyengéd német gúnnyal „tetüsétány"­nak becéztek. A szovjet emberek kü­lön megbélyegző jele volt ez. ök vol­tak a veszélyes példa a mi számunk­ra, a bélyegesek, a „bolsevisták". So­ha le nem mondtak a szökés gondo­latáról, nem volt olyan nap, hogy egy.egy szovjet polgárnak nyoma ne veszett volna. Köröskörül magas kőfalak és fény­szórós géppuskatornyok. Beljebb ma­gas drótsövény, melyben magasfe­szültségű elektromos áram keringett. Az elfogott szökevények kötélen lógó testét az akasztófa felkapott zsámolyával verték a tündöklő csiz­májú, kölnivíztől illatos német tisz. tek. Én nem tudtam a Rosztovból el­hurcolt Burkovról, hogy költő. Au­tőmechanikusnak mondotta magát, azonban értett a harisnyastoppolás. hoz, tetüírtáshoz és betegápoláshoz is. Aznap délelőtt másodmagával felsikálta a termet, melyben — há­romemeletesen egymás fölé rakott szük faágyakban — száznegyvenen döglődtünk. Kivitte a mosdóba az az. nap reggeli hullákat: egy kommu­nista osztrák hírlapírót, egy Werw­maeus nevü holland tengerésztisztet és egy lengyel nadrágszabócskát. Tisztára súrolta az őtvenliteres étel­tartályokat. Tiszta gatyákat oszto­gatott szét teljes pártatlansággal az arra legjobban rászorulóknak. Az­után tetőtől-talpig megmosdott jég­hideg vízben, jóízűen megreggelizte az előző estéről maradt két liter hi. deg marharépalevest. Végül leült az ágyam szélére. — Írtam ma délelőtt! — mondta tört németséggel — aufpasse — s félénken mosolygott. A szakadatlan súrolástól, sikálástól, mosogatástői kivörösödött és megrepedezett bőrű tömpe ujjaival szétbontotta az össze­hajtogatott félív barna csomagoló­papírt. Szeretettel kisimította, kö­rülpislogott. És olvasni kezdte írás. müvét. Én nem tudok oroszul. Én már a címét sem értettem! Arról akarok most beszélni, hogyan értettem meg mégis a verset. Az én ágyamon a költőn kivtll hárman ültek. Egy barátságos arab, aki semmiféle nyelven nem tudott, még a taglejtései is fordítva voltak értelmezhetők, különben olaszként tartották nyilván. Egy Langer nevü morva szabómester, ez időnként azt állította magáról, hogy ő közgazda­sági egyetemi magántanár. A har­madik egy mindig izgatott belga volt. A fejünk fölött levő, harmadik­emeleti ágyról Paul, a csontvázso. ványságú francia fiú nyújtogatta nyakát. Mellettem a féllábú Alexander Mi­hajlovics M. feküdt. Az idős bjelo­russziai férfit mi parasztembernek néztük; felszabadulás után rájöt­tünk, hogy tüzéralezredes. Az ő ágyán is hárman ültek, egy sárga­arcú idős görög, ezenkívül Naseanu, a farkasbélü, köpcös román, ez fa­darabokat rágcsált éhségében, végül itt volt Griska, egy mindig vigyor­gó, vézna mongol, ö vért köpött s a vécében éppen aznap reggel ciga. rettázáson érték. Ez — mindannyian tudtuk — valószínűleg a halált je­lentette, azt, hogy még aznap dél­után büntetésből átviszik a kórház, ból a munkablokkba. Előreláthatólag a 23-asba, vagy a 25-ösbe, ahonnan e februári napokban magas kazlakba rakott tifuszhalottakat vitt el min. den reggel a foglyokvontatta gumi­kerekű nagy stráfkocsi. Erről az ügyről szemérmesen most nem be­széltünk. Griska sem, ö vigyorgott. Fritz, a zöldparolis szobaparancsnok, egy rablógyilkosságért táborba ke. rült danzigi német a központi kór­házbarakkba ment, az áthelyezendők névsorával. Odakünn esett a hó. Mi hallgat­tunk. A vers hosszú volt, Burkov teljesen teleírta a negyedív csoma­golópapírt. Hangja kissé remegett olvasás közben. A morva Langer és a szovjet polgárok a takarót nézték lehajtott fejjel. Mi többiek a hosz­szú.hosszú versből egyetlen szót sem értettünk. Mi volt a mi orosz szókincsünk ott a táborban? A ke­nyeret tudtuk, a csajkát tudtuk, a gatyát és a halált. Ezekkel volt dol­gunk. Ekkor egy szót olvasott Burkov. Hangja nem reszketett. Mély volt. Ezt a szót mindannyian értettük. Felemeltük a fejünket. Én az arabot néztem s ő engem. Burkov befejezte a felolvasást, el­hallgatott. Csendben voltunk. Hall­gatott a belga, a morva, a román, a görög, a francia fiú. Hallgattak a szovjet polgárok, fejükön világított a belenyírt csík. A mongol Griska szeme villogott. — Értettétek? — kérdezte végül. Megfogta az arab karját. — Sztálin — mondta az magától értetődően. Ügy, mintha apja nevét mondaná. Mi nem szóltunk. Mi csak bólin­tottunk, hátunk lúdbőrös volt és komolyan néztük az arab arcát. Griska, a mongol sírni kezdett, so­vány, földszínű arcán kétoldalt pe­regtek a könnyek. Erről az egyetlen szóról akartam én most vallani. Erről a szóról, ame­lyet ott a mocsokban, az embertelen­ségben, a fasiszta éjszakában és ködben mindannyian jől megértet­tünk. A belga, a román, a morva, a görög, az arab, a francia fiú, a ma­gyar, a mongol; ezt értették belőle: szabadság! Szégyelem, máig sem tudok oro­szul. A barna csomagolópapírra irt, hosszú, idegen nyelvű vers zengését azonban nem akarom elfelejteni. ... Egyébként aznap délután egy lengyel fogolytól, aki az egyik SS­gyilkos szobájába járt takarítani s ott titokban rádiót is hallgatott, megtudtam, hogy a Vörös Hadsereg felszabadította Budapest városát. gresszusának tiszteletére a legjobb s e mellett legegyszerűbb újítási terv benyújtására. Mint említettük, Pár­tunk IX. kongresszusának tiszteletére már eggyel több újítást is adtak be, mint amennyire vállalkoztak. Közöt­tük szerepel Virág János gépkarban­tartó, aki a gépjavítás; munkálatokat egyszerűsítő módosításával meggyor­sította a javítási munkálatokat. Fujasz bőrpuhító csoportja csökentett létszámmal túltelje­sítményt ért el A mult héten hírt adtunk arról, hogy Fucsik József elvtárs, a kiváló felsőrészvágó 90 nap alatt 173 száza­lékos teljesítménnyel teljesítette az el­ső félévi munkatervét Rajta kívül az üzemnek még számos élenjáró dol­gozója van, Vörös József felsőrész­vágó, aki szintén a legjobbak közé tartozik az anyagmegiakaritók kö­zött, 126 százalékra, Pavlicska János pedig 120 százalékra teljesíti a ter­vet. Sebestyén Rózsi és Osztrozslik Margit felsörésztűzőnők három em­ber munkáját végzik s így is sikerült 150 százalékos teljesítményt elérnlök. Fuj asz Sándor elvtárs munkacso­portja, amelynek rajta kívül tagjai Pavlovics Gyula és Ágh Lajos, négy ember helyett végzik el a rájuk bí­zott feladatokat és 130 százalékban teljesítik a tervet. Horváith és Lavri­nec munkacsoportja szintén csökken­tett létszámmal, három ember he­lyett dolgozva 150 százalékot érnek el. A szögelők közül Hamar István és Gábris János csoportja tűnik ki 130 százalékkal. A hulladékbőrök feldol­gozásánál Füllé János 132 százalékos csoportja emelkedik ki. Eredményü­ket csak értékes újítások alkalmazá­sával érhették el. A vizes műhelyben, a bőr áztatásánál dolgozó Racek Jó­zsef most 13 tagú csoportja 102 szá­zalékos átlagos teljesítménnyel di­csekedhet, amit a munkaerők meg­takarításával értek el. Egyes műhelyekben megindították „a munkacsoportok legjobbjáért" ne­vű versenyt. A felsőrészvágók négy csoportot alkottak s közülük Fucsik elvtárs csoportja vezet 135 százalék­kal. A 9301. műhelyben dolgozó Kanov­szky Pál a Párt IX. kongresszusának tiszteletére 5 százalékos teljesítmény­emelésre vállalkozott. Radecky Ist­ván felsőrészvágó arra kötelezte ma­gát, hogy a IX kogresszusig 115 szá­zalékos teljesítménnyel dolgozik. Üzemeinkben egyre több női munkaerő kerül a termelés élére Igy van ez az érsekújvári „Augusz­tus 29" nemzeti vállalat üzemében is, ahol a 30 éves, kétgyermekes anya, Osztrozslik Margit állandóan tartja 150 százalékos teljesítményét. — Szeretném, ha főleg az asszo­nyok jobban kapcsolódnának be az ipari munkába és magukénak valla­nák a gyári munkát — mondja a ki­váló élmunkásnő —, azonban még vannak olyanok is, akik felvilágosító szavainkra vagy tanácsadásunkra az! felelik: Mi közöm hozzá, ez nem az enyém. Szükséges, hogy állandóan kölcsönösen segítsünk egymáson, hogy minél nagyobb megértéssel le­gyünk a közös munka iránt. Sebestyén Rózsi felsőrésztűzőnő még hajadon. Három éve dolgozik az üzemben, ö is 150 százalékra teljesí­ti a tervet. — Tetszik nekem — mondja az if­jú élmunkásnő —, hogy a dolgozó megkapja munkájának teljes ellen­értékét. A pénzre bizony szükségem van, mert most a leány nem vár ho­zományra, hanem azt mindnyájunk­nak saját magunknak kell megsze­reznünk becsületes munkával. Jól es­ne nekem, ha az összes tűzőnők jobb és magasabb teljesítménnyel dolgoz­nának, mert csak így örülhetnénk együtt a közösen elért sikereinknek * ** Dolgozunk, többet termelünk és gazdasági étetünk minden terén rohamosan és fejlődőképesen érjük el a kiváló termelési eredményeket, túlteljesítjük nemcsak az évi tervet, hanem a kongresszusi kötelezettsége­ket is, mert érezzük mindnyájan, hogy erre tanít bennünket a Párt, erre ösztönöznek Lenin és Sztálin elvtársak tanításai, mert csak így biztosíthatjuk hazánkban a békés építőmunkát és vehetjük ki részün­ket a világ haladószellemű dolgozói­nak hatalmas táborával együtt a bé­ke megvédéséért indított harcból. Petrőci Bálint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom