Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)

1950-05-18 / 113. szám, csütörtök

3&a$á<is JMta énekei ÖJSZ0 1950 májius IC Író, költu élete testetlen, kötetlen. Birouaitna a szoneui. Hazuja, ha eléri, ép azért csak egy lehet; időtlenség, halhatatlanaiig. igaz élete a halál pillanatában kesKioui*: a testetlen, kötélén próba. A nitt beszel és semmi tuás, az ige tanúskodik és senki más. Barátság, protekció, reklám itt nem segít, Írig} sét nem ronthat: az idö próbája a végtelenből íut és a végtelenbe ér. Az író meztelenül didereg e nagy távolsággal szemben: ítélete, felmentése vagy elmarasztalása kegyetlenül igazságos folyamat. Száz év telik el néha, mig kibontakozik körVonala, de sokszor már egy év múlva elhomályosodik alakja. Baiázs Béla egyéves halott és alakját mégia egyre világosabban látom és a körvonalakból egyre jobban kristályosodik ki lényege: a költő. Lelke legmélyén mindig költő volt. Ami drámáit, meséit, regényeit, filmjeit, elméleti dolgait és esztétikáját a felszínen tartja, hogy el ne süllyedjenek és el ne libbenjenek, az a lírai mag konzerváló ereje. Aa igaz költészet a mélyből jön és magasba áhítozik. Már az alkotás percében meztelenül áll a végtelen előtt: „Arcom álarcát is letépted rólam. Szívemről is véres álszivek szakadnak. Most már uram raj t a. hámozz le magadnak." Igaz költő a végtelenség sugarát szava világító, gyújtó fókuszába gyűjti Pillanatra ö lesz az eredő: mélység és magasság találkozási pontja, egyensölyozó.ia. A végtelenben helyet talált a pont: a költő pillanatnyi istensége. Teremtett, de e pont otthona nem lehet, lakályo3an be nem rendezkedhet: a költő minden szava, a kimondás pillanatában már — másé. Közkincs, ajándék, melyre milliók vetik magukat. Üjra és újra tovíhb kell menni: a végtelennek végtelen sok pontja van és a költő a végtelen rabszolgája, vándora. Balázs Béla végzetesen, elrendelten költő volt, vándor volt. Első kötetének cime: „A vándor énekel!" Belíiie és vele egy egész életen át ,a vándor énekelt: az emigráció exak történeti hatványra emelte e szerepet. Vándorolni, továbbmenni csak az tud, aki a végtelent hordozza magában. A költő otthona: a szó, de a szó otthonából a végtelenbe látni és a végtelen vonz: minden igaz költő vándor lesz. Minden költő a két végletet éli meg önmagában: „Otthon, otthon. Müyen csodálatosan hangzik ez a szó. Mint a világ vége. Hát van az ?" Igaz költő csak a mindenségből élhet, csak a totalitásnak. Alább nem adhatja, de ép azért otthontalan; „Aki semmit sem akar elereszteni. az vándor marad." Aki semmit sem akar feladni, az vándor marad. Amikor Balázs Bélát még elefántcsonttornyos szépléleknek tartották, Lukács György már 1918-ban megírta: „Költészete legmélyebb gyökerében a meggyőződések kérlelhetetlenségét. a válaszutakon való választás szükségszerűségét hirdeti a megalkuvás világnézete felett." A vándor minőig válaszút e'.é érkezik, igaz költő nem alkuszik: Balázs Béla emigrációja költői magatartásának természetes folyománya, A költő ősi misztikus vándorjellege és a korfelelősség itt teljesen fedik egymást. A költő árvasága erkölcsi kinyilatkoztatás, másolhatatlan szókincs: „Zengő delfinek fogjatok fel. Magyar hajóból a magyar urak Hazátlannak im engem kivetettek. Zengő delfinek, édes szavaim. Talajjá sürült, dús magyar szavak, Hajtatok állok magyar televényen... Szirtté szorultok, keményedtek kővé. Rátok rakom most lakóházamat. Magyar uraknak földjén soha többé" A költő otthona a szó és ez a szó száműzött otthontalanságában igévé acšloEodik. A költő szinte hálás a sorsnak, amely hazátlanná tette: „Hazátlanná tettél, hogy hazataláljak". A vándor, ha költő nem tévelyeg, a vándor választás elé állítva, mindig megtalálja a helyes utat: „De hazulról indultunkban — Hazafelé vagyunk útban. — Országunkból mi kivetve, — Sohse voltunk eltévedve... _ Mert a szívünk teljes lánggal — Egvütt égett a világgal". Itt a hazátlanságban teljesedett ki élete, gyújtó szikra lett és láng. lázító tanítás és szemtépő intés most már Moszkvától Newyorkig: „Tüzhelytelen kóbor fűtő: Á mi tüzünk gyújtogató" Otthon, Horthy országában nevét nem szabad a Bartók-müvek szinlapjára tenni, a szövegíró egyszerűen Ismeretlen, de ép azért ismerik könyveit most már az egész világon. Balázs Béla az elnyomatás ellen harcolt, a szellem szabadságáért, a meggyőződés tisztaságáért. íme megölnek egy íróť éa Balázs Béla kiadja a jelszót: fegyverviselési engedélyt az íróknak, hogy védekezhessenek, ha már dűvadak' lettek. Elítélik Ossietzkyt: az antifasiszta szolidaritás sugallón árad szavaiból. Szlovákia magyar Ifjúsága Válaszút előtt áll: nosza, leszalad ide, hogy tanítson, tanácsoljon, de a pozsonyi és a losonci rendőrfőnökök letiltják előadásait. A Sarló lebontott Lörinckapu utcai otthonában azonban nem tilthatják meg a szót: a vándor értelmiségi aggályokat oszlat el... Balázs Béla nagy költő, de teljes értékelése mindmáig elmaradt. Emigrációs énekei a magyar lira múlhatatlanul hazatalált igéi: „Mert hazaszállsz te, bujdosó szívem. Konok haragvó, még te hadba szállsz, S otthon szakadsz meg, repülő szívem, Ha célba találsz" A vándor hazatalált, de az út hoszszú volt: örök vándorlás. Egyik régi drámájának hőse belekiált a végtelenbe: „Hol vagyunk otthon?" és a visszhang egy vándor ajkáról kél: „Nem tudom, talán ott, ahol tudjuk, miért élünk." Balázs Béla, a vándor, mindenki másnál jobban tudta, hogy | ebben a piszkos, véres, embertelen I hajszában miért él a költő, hol a he• lye és mi a posztja: „Ottan voltam otthon, ahol jobban v é r z i k". Amióta ezt a sort morzsolhatom, tudom pontosan helyemet és tisztemet: az elnyomottakkal, a szenvedőkkel vaió szolidaritást senki költő így még nem kottázta. A költő vándorlása célt és értelmet kapott, hangja a veszélyes pontokon lobban segítséggé és erősödik kinyilatkoztatássá. Otthona a szenvedők embertelen élete, otthontalantága, ágrólszakadtsága, igazságbői való kivetettsége. A költő — a végtelenben helyet talált teremtő pont — a végtelenség megtört sugarát vegtette: a meggyalázott embert. Itt már kevés a szó, szemtépő vizuális valóság kell: az embertelenséget milliós sokszorosítással láthatóvá kell tenni. Balázs Béla nem véletlenül ért el a filmhez és nem véletlenül lett filmesztétikájának cime: „A látható embe r". Wells egyik regényéhek a címe: „A láthatatlan ember". Es ez a könyv, ez a cím egy kor határköve. Az ember a 20. szŕ.Mdban undoros kétségbeeséssel keresi a helyét, hogy a végén a fantázia szárnyán önmagát száműzve, láthatatlanná válhasson az embertelen társadalomban. A teremtmény egyszerűen egérlyukat keres, láthatatlanságra áhítozik: az emberélet elvesztette értelmét, nincs, nem lehet hozzá többé köze. Ezzel szemben Balázs Béla célja: a láthatóvá vált ember, a példakép, a felszabadult önmacabiztos ember. Elméletének gyakorlati következménye: a láthatóvá vált emberség, a vizuálisan » kivetíthető humanizmus, mint a szemtépő emberWenség pedagógiai eredménye. A cél, a vándor célja, aki otthon tud és akar lenni mindenütt: „Es ha az ember egyszer láthatóvá válik, akkor a nyelvkülönbség ellenére, mindig önönmagát fogja megismerni." Balázs Béla könyvével lerakta a film elméleti — és ami ezzel egy: történelmi alapját: ,,A film a lýtäs művészete, tehát a lelepa legbensőbb tendenciája. Nem is fejlődhet ki teljesen azoknál, akik nem akarnak látni. A film szelleme a ha

1adás szelleme. Ez a szellem predesztinálja arra, hogy ^ nép, a világnép művészete legyen. Tla egyszer az -~vsé~es vlláp-nén megszületik. itt ta'llja kés-en szellemének kifejezési technikáját." Balázs Béla filmmel búcsúzott tőlünk: az otthondúló fasizmus gyerekcsavargóinak hősi énekével: „Valahol Európába n". Emlékeztek a művész-e? A zenészre, aki egy várromba húzódik undorával és akihez gyilkoló tiszteletlenséggel betör a csavargóvá zü'iött gverekek vándorcsaoata. Fis a bestialitás határon iáró ifjak itt megtorpannak: hazatalálnak a gyerekemberiséghez. A zenész úi formába önti a rásrrakadt anarcbizmust. felnőttek bűnét munkamorállal. szabadság dalával gyógyítja. Az otthontalan, ágrólszakadtaknak kincset varázsol elő, láthatóvá teszi az embert, a példaképet, a sárbazuhant fenséget. Felvillantja a célt, átadja a kincset és odébb áll: humanizmusa e ponton betelt. Otthont alapozott sokszáz földönfutónak, mint a mesében egy jóságos óriás... Ha ma Balázs Bélára gondolok, akkor ez a Somlay-játszotta zenész áll előttem és a két arc — van bennük még fiziiaai hasonlatosság is — egygyé olvad. A film búcsúzó zenésze: Balázs Béla. a vándor, a költő, a végtelenben helyet talált pont, aki azonban sehol íakályosan be nem rendezkedhet. Szava, otthona, tette: közkincs, most ép száz emberré serdült gyerekcsavargó veszi birtokába ezt a mindenkinek nyitvaálló otthont és a költő továbbindul, a vándor nevetve int vissza: végtelenből jövő, végtelenbe mutató sugár ő ki e földi tereket járva, halhatatlan emléket, múlhatatlan sírfeliratot hagyott ránk: intést, példát, magyar népdelt ütemező énekét: „Ottan voltam otthon, ahol jobban vérzik" FÁBRY ZOLTÁN BOIDOi P. Pavlenko színműve a Nemzeti Színházban í. P. Pavlenko „Boldogság" című színmüve a második szovjet darab, amely az idei évadban fővárosunk Nemzeti Színházában bemutatásra került. Mielőtt a színmű taglalásába és az előadás ismertetésébe bocsátkoznék, néhány általános megjegyzéssel megkísérlem megvilágítani korunk haladó irodalmának új eszményét, az alkotó élet új típusát, a munka emberét, napjaink pozitiv hősét. Lenin mutatott rá először, hogy az irodalom minden irányú és teljes mértékét megütő jelentőségre csak a szocializmusért folytatott küzdelem élenjáró elmélete é3 gyakorlata alapján jut el. Csak a bolseviki világnézet adja a művészet kezébe a kulcsot ahhoz, hogy a valóság döntő eli lenmondásait megértse és korunk új történelmi tartalmának kifejezésére új művészi formát találjon. A művészetben az új, a szocialista eszmény, mely az emberiség céjait és ragyogó jövő felé vezető útját mutatja, csak kommunista szemlélettel valósítható meg. A művésznek tehát szocialista világnézettel kell bírnia, mondja Lenin, hogy a kor tartalmát megértse és olyan irodalmat teremtsen, amely érthető formában a szocialista társaj delimért folytatott harc fegyvere ; lesz ..a dolgozó"; milliói és tízmilliói számára, akik az ország virágát, erejft és jövőjét alkotiák". „Álmodozni kell!" — írta Lenin 1902-ben „Mi a teendő?" című klaszszikus munkájában. Az álom elébe vághat az események természetes menetének. Ha az álmodozó hisz álmában, szemléli az életet, összehasonlítja a megfigyelteket légváraival, dolgozik azon, hogy álmait megvalósítsa, akkor ez az álom támogatja és fokozza energiáját. Leninben megvolt a tudományos előrelátás adottsága. Gorkij ezt írja I róla: „Vladimír Iljics Lenin olyan jól i ismerte a mult történetét, hogy a jöj vó szempontjából nézte a jelent... ; Általában, jobban, mint előtte bárki | más, előre láthatta azt, aminek meg j kellett történnie. Azt hiszem, azért j tehette ezt, mert nagy szellemével felében a jövőben éli; szilárd, de simulékony logikája teljesen konkrét, reális formában mutatta meg nekik a távol jövőt." Az előrelátásnak ezt a nehéz és nemes művészetét tanulták Lenintől tanítványai, a többi között Maxim Gorkij, a proletárirodalom megalapozója is. Gorkij egyik levelében ezt ítja: „Az irodalom kötelessége — vagy ha jobban tetszik — feladata nemcsak az, hogy visszatükrözze a valóság gyorsan múló pillanatait — az irodalom feladata az, hogy meg' találja az életben azt az általános jellegűt, ami nemcsak a mai napra jellemző." Lenin fejtegetéseire Gorkij egész életmüve adja a gyakorlati választ. Aki Gorkijt és a szovjet írókat olvassa, Pavlenko színmüvét nézi, meg kell, hogy értse a szocialista művészet lényegét. Azt a művészetet, amelybe egy új eszmény, a pozitiv hős típusa, a „jövő embere", a munkás, a dolgozó ember, a szocialista társadalom ideálja kerül, aki a szocializmusért folytatott harc menetében születik és az új társadalom létrehozója és épitője. 2. A szocialista valóság az emberi jellem új típusát alakítja ki. Lenin és Sztálin pártja a szovjet földön megteremtette az újtípusú embert, alci a háború idején megmentette a világ civilizációját. A milliók tömeges hősiessége azt mutatja, hogy Lenin és Sztálin tanítása új embereket nevelt, akiknek tetteiről, hősiességéről a művészi alkotások egész sora ad tanúságot. Ezek az emberek ma egy új ügyet, a szocialista építés ügyét szolgálják. Munkások, kolhozparasztok, komszomolisták, katonák, gazdasági vezetők ezek az új emberek, akiknek értékét a szocializmusért és a békéért folytatott harcban való tevékeny részvételük határozza meg. Optimizmus és bajtársiasság, hazafiság, kitartás ém szolidaritás, az építés lendületes akarata és erős életigenlés jellemzi őket. Amikor az orosz munkáisok elvégezték az első, önként vállalt ingyenes munkát, amikor rendbehoztak egy vasúti fűtőházat, Lenin ezt mondotta: ez a kezdeményezés nagyobb esemény, mint a kôniggrätzi ütközet. Lenintől tanulva elmondhatjuk — Illés Bélát idézem —, hogy az újító élmunkás, a mezőgazdasági termelőszövetkezetet szervező munkagazda — nagyobb, maradandóbb hírű hős, mint a trójai Hektor volt, vagy a sebesrohanású Achilles. Napjainknak nagyszerű új hősei szü lettek, emberek, akik rendkívüli méretű cselekedeteket hajtanak végre az emberiség érdekében. Az osztályokra tagozódó társadalmakban hősnek azt tekintettük, aki szembefordult az elnyomó rendszerrel. A hős egyenlő volt az üldözöttel. Korunkban a hős az épitésnek élenjáró munkása. És mi az író feladata, aki a jövőbelátás tudományos-művészi adottságaival rendelkezik, aki előre látja a holnapot, ahogy az a dialektikus materializmus megingathatatlan törvényszerűségéből adódik, aki előre látja a jövőt, amelyet a marxi-lenini tanítás tár fel előtte. ,ÍAz író az újnak teremtője és tudója annak, hogy csak egy igazság van és ez az ő oldalán áll. Más út az alkotó száméra nincs. Vagy a kapitalizmus sötét világával tart, akaratát és értelmét veszitve jajveszékel pusztulása felett, vagy a szocializmus erőivel menetel az utolsó döntő harcra, minden régi és rothadt, az újnak növekedését akadályozó ellen", mondja Nyikoláj Tyihonov. A tegnap rendjének írója iparművész volt, a ma íróját Sztálin a „lélek mérnökének" mondja. És ez a sztálini meghatározás két szóban összefogja a lényeget: a szórakoztatás mesteréből a szocializmus élharcosa, utat egyengető és hidat verő építő lett. 3. Most nézzük meg, miként tükröződnek Pavlenko „Boldogság" című drámájában ezek az új szempontok. „Ügy estem ki a boldogságból, mint pilóta a gépből" — mondja az önmagával meghasonlott Voropájev ezredes, Pjotr Pavlenko színmüvének hőse, amikor a Honvédelmi Háborúban súlyosan megsebesülve, féllábát vesztve és beteg tüdővel kénytelen pályájával felhagyni és a Krimre kerül. Mihez kezdjen itt romlott egészségével és rokkantságával? A felesége meghalt, kisfia távol él tőle. Ám egy szikrányi akarat és lelkierő mégis maradt ebben az összetört, keserű emberben, ami felcsiholódik, amikor maga körül látja a krimi új telepesek tespedését és tanácstalanságát, céltalan munkakerUlését és bomlasztó közönyét. Voropájev a szovjet emberek csodákra képes tetterejével élére áll a kishitű, fáradt telepeseknek és megizlelteti velük a teremtő munka minden szépségét. A meginduló építés közben őt magát is meggyógyítja, a közösség új embert formáló sodrában ő maga is újjászületik, a tespedés és a természet romboló erői elleni küzdelemben megtalálja újra az új élet értelmét, a boldogságot a munka és a teremtés örömében. Kommunista jövőt építő önzetlen életének ezt a boldogsáságát betetőzi a munkásélet jutalma: a szerelem. Pavlenko meggyőzően felel arra a kérdésre, hogy mi a boldogság. Boldogság az, példázza Voropájev ezredes nem egyedü'ílló esete, ha az ember élete legvá'ságosabb niľanataiban is új erőre kap és a7 életnek más poszt ián, tíi életkörülmények között is tovább szolgálja az ember ügyét. A Itt levágni! Alirfftott megrendelem a PARTE LET című folyóiratot Pontos címem: Név: foglalkozás: lakhely: házszám: utolsó posta: : járás: Vz előfizetési dijat — egy évre 35 Kčs — a postai befizetőap megküldése után 8 napon belül átutalom. \ megrendelőlap az alábbi címre küldendő: . A PÁRTÉLET kiadóhivatala, Bratislava, Michalská 27. bolsevik magatartás a döntő faktor. A Párt és a nép szoros egységet képez — a Pártot a nép építi íel és a nép minden egyedére úgy hat vezetésével és irányításával, mint a szülő a gyermekére. A Párt feladata a vezetés és ezt tökéletesen mego'dhatja, hiszen is. meri a nép valamennyi gondolatát és vágyát. A vágy végső célja: a boldog, ság! Valamennyi dolgozó boldogsága, aki értéket termel és nemcsak önmagának dolgozik és önmagáért él. Pavlenko műve mintapéldája a szocialista realizmus helyes alkalmazásának, amennyiben alakjaiban és cselekményeiben nem csupán a mát mutatja meg, hanem a holnapot is jelzi, azt a ho'napot, amely nem ködbevesző niisz. tikus jóslás, hanem eleven valóság, amit a dolgozó ember akarata, terve, tehetsége és alkotó munkája alakít ki. A „Boldogság" az úi embert nevelő szocia'ista realizmusnak útmutató alkotása, amelyben meggyőzően bontakozik Sztá'innak már 1925-ben megfogalmazott meghatározása a pártszerű és elvszerű irodalomról. 4. A bratislavai Nemzeti Színház fiatal rendezőre, Tibor Rakovszkyra bízta az utolsó esztendőknek talán legjelentősebb és legköltöibb szovjet szín. művének rendezését. Mindenképpen dicséretes ez a kezdeményezés a színház részéről, ám a kísérlet a fény mellett sok árnnyal is jár. Rakovszky színpada elég e! ven a tömegjeleneteiben sokszor hatásos, színes és lebilincselő. A darab e'indításában van erő és feszültség is, az együttest jól összefogja, csak később válnak bizonytalanokká az alakok, egyesrk, mint például Ogarnovová, egyenesen fecsegővé. A bemutató előadásnak hatását egyébként erősen csökkentette az egyik főszereplőnek Mária K r á 1 o v i. csóvának indiszponáltsága — akf önfeláldozóan lázasan vállalta szereplését — és így d Lena és Voropájev közti nagyjeienet túlságosan tompított volt és ezért elsikkadt Pavlenko színművének sok költői szava. Kívánatos volna, ha a további előadások során • helyenkénti érthetetlen tompítottság — amely a Hamlet előadásaiban is zavaró, lag hatott — olyan dikciónak adna helyet, amely érthető volna a földszint utolsó soraiban is. Kezdeményező a színház abban is, hogy Voropájev szerepét fiatal szí. neszre bízta, a választás azonban nem volt a legszerencsésebb. J. Sándor tagadhatatlanul tehetséges és törekvő színész, azonban ez a szerep nem neki való. Egészségtől duzzadó, robusztu* alakja eleve szinte lehetetlenné teszi, hogy hitelesen megjátszhassa a testileg is teljesen letört és összeomlott Voropájevet lelki vívódásaival és önkínzá. sávai Persze, el tudunk képzelni testes tüdőbajost is, ám az ilyen kövérség is a betegség tünete, Sándor jó volt ott, ahol derűt és hitet kellett mutat, nia, de a tépelődő és helyét nem találó Voropájevvel adósunk maradt. Mimikája és mozgás kultúrája még szinte, len. Hangját túl öblösre eresztette a tespedt kolhozistákkal való nagy jelenetében. A betegből egyszerre minden átmenet nélkül heves szónok lett, aki ugyan feltüzeli hallgatóit — Pavlenko szavaihak érdeme —, da ez nem egy tüdőbajos, rokkant Voropájev, aki csak később kap erőre. Ha a színháznak nincs más fiatal színésze, akire ezt a nehéz és sok színné! árnyalt szerepet bízhatta volha, szívesebben láttunk volna élbelí színészt benne. A népes színlap sok szép alakításnak ad lehetőséget. Igy Mária Prechovszká igen jó vo't Gorievová, — Voropájev ezredes szerelmének halkhangú, tépelődő szerepében. J. P á n t i k egv kis szerepben ugyancsak kitűnő volt. Iskolapéldáját mutatta annak, miként tud egy élbeli színész egyéni színt adni az együttesnek anél. küf, hogy az egységet megbontaná. Ugyanígy Braniszláv Korén rövid jeleneteiben is igen emberi és hiteles völt Karol M a c h a t a egy fiatal kol. hozista lelkességét jól mintázta meg és az első képekben a feleségét játszó Elena Latecskcyá is megtalálta a helyes hangot. A későbbiekben ez a hang, mint Vilma J a m n i c k á eleinte jól induló játékában, télresiklott. Karol Z a c h a r is jó volt, bá"

1 a modorosságot nem kerülte el A szlovák szín. padoknak ezt az egyik legkitűnőbb jel lemszínészét veszedelmesen környékezi az egyhangúság és modorosság. így van ez a legtöbb művésznél, akik már hangjuk érdekességével hatnak és aki. ket aztán egy szerepkörbe elskatulyáznak A kis Lenkét játszó Ruzsena Struhárová formálható anyagnak Ígérkezik, lelkessége üdítően hatott. A többiek: Figura, t i e r n ý, Skovaj, Valach, Már'a Sykorová, Jakubócy, Beran, Pavlovics és Kovács megtették a magukét és azt a reményt keltik, hogy a további előadások folyamán igazabb és hitelesebb szovjet embereket fognak színpadra állítani, ahogv ezt Pav'enko nagyigényű és költői mondanivalója megköveteli. EGRI VIKTOK.