Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)

1950-05-01 / 99. szám, hétfő

MÁJUS 1. U J SW 13 OTTHON Kilenc éve, hogy eljöttem hazulról és most a munkám újra haza vitt. Különösek voltak ezek az évek, négy nagyon hosszú s öt nagyon rövid A bajtól volt a négy és szörnyű hosszú S a munkában gazdag öt elrepült. Nézegettem városom házait, a háborúban mennyi romba dUlt. Ezen az úton jött haza apám, — lábnyomát nem őrizte meg az út — a fogságból, 920 nyarán, szorongva verte meg a kiskaput. Nagy szakálla volt, nem ismerte fel a család. De még a nagymama sem. — Az apád meghalt — mondta azután és sírt, ahogyan szokott, csöndesen. Az apám akkor — így gondolom én — megmosdott és a kertbe ballagott, megnézte mekkorát nőttek a fák, észrevett mindent, ami változott. A kert végében hátára feküdt, sokáig nézte a fellegeket és hogy milyen szép az itthoni ég, és fújt a «él és lassan este lett. Most is, amikor én jöttem haza, a szél az égen felhőket hozott, mint új világban, úgy néztem körül és láttam, mennyi minden változott. Láttam a régit, ami összedűlt s láttam az újat, hogy emelkedik romok helyén, hogy épül új világ. Látom a jövő fényes éveit Az apám azt hitte, hogy haza jött, de új fogságba hozta csak az út. Én szabadon jöttem és igazán haza s vidáman vertem meg a kiskaput. K u c z k a Péter. í X A K r O R O K CTIBOR STITNICKt. Nektek írom ezt a verset, parasztok ... Munkából fáradtan ballagtok haza, barnán, mint naptól forróra szikkadt rög. És mögöttetek csöndben bezárul a széles és határtalan sárga rét és a folyó, melyben megfürödtetek. Mi fénylik ott a pitvar szegletében a forró éjszakán? Szentjánosbogárkák? Óvatosan gyűjtőd tenyeredbe a búza magvát, mintha aranyszemecske volna, s az ablakhoz mégy, hogy játékosan pergesd őket a hold hideg fényében. Egyedül vagy. Az asszony odakUnn épp etet ( S a gyerekek már alszanak. Füledben búg még a traktor s a cséplőgép zaja, és hallod még a munkabrigádosok vidám dalát, kik versenyt dolgoztak véletek a földeken. Talán azon töprengsz, miről ma szó esett? A traktorokra gondolsz, meg a nagy kombájnokra, melyek megkönnyítik a paraszt életét? Nem olyan könnyű elhinni, tudom, hogy ezntán Nem látástól~vakulásig, hanem csak nyolc órsj* dolgoztok és utána könyvek várnak s h& jólesik, elmész a kultúrkörbe vagy -negfürödsz a folyó hűs vizében. Lám, milyen más most a divatokban az élet! A szövetkezettől traktort kaptatok, vetőgépekkel és ekékkel segítik elő munkátokat, az aratáskor néhány kéve-kötözőgép is dolgozik. Ahogy elnézek vállatok felett a sárga rét varázsos éjjelébe, a dohányföldekre, napraforgók erdeire, gyapotra, rizsre, dinnyére, paprikára egyre közelebb látom a korszerű gépek végtelen sorát, miket az ötéves terv győzedelmes gyárai ontanak. Élükön a vörös traktorok haladnak és hallom lomha léptüket, ahogy dübörSg alattuk a szabad gazdák földje, ahol vállvetve együtt dolgozik mind: közös gépekkel közös földeken — s a szájukon vidámság s a szívükben 8r5m! Fordította E. V. FIACSKAM! Második gimnazista vo!tam. A családban a negyedik gyeiek. A kapitalista idők válságos harmincas éveit mi is nagyon megéreztiik. Apámnak csak ritkán volt munkája és anyám kosztadással — ahogy tudott — járult hoz. zá a héttagú család ellátásához. Május elseje közeledett. Vörös május elseje, ahogyan titokzatosan nevezték apámék otthon. Ettől a vörös szótól tizenkétévcs képzeletemmel valósággal borzongtam, mert ismeretlen, lángoló és íélelmétes képeket vetített elém. Vörös embereket, vörös ruhában és vörös vért. Embereket, akik valami különleges és fantasztikus okból éppen a május elsejét, ezt a kirándu'ásra hívogató sicp, mosolygó napot választották ki arra, hogy érthetetlen, veszedelmes és tiltott dogokat művelje, nek. Apám és bátyám beszélgetéseiből annyit kivettem, hegy a Búza-tér^n lesz egy eme vénv, ott fognak szónokol, ni, meg hogy a vidék is bejön. Sok em_ ber járt abban az időben hozzánk, akikkel apámék hosszasan elbeszélgettek. Nem tudom miről, mert engem rend. szerint kizavartak. — Meri, te nagyszemű. Nemsokára te is felnősz, akkor majd megtudod. Egy félreeső kis szobában tárgyaltak a látogatÓKkal óraszámra, néha késő éjszaká.g Különös, hogy az iskolában soha egy szót sem mondtam el az otthon történtekről, pedig erre senki sem figye'meztetett. Osztályunk kirándulásra készülődött. A domicai cseppkőbarlangot akarták május elsején meglátogatni. így mondom, hogy akarták, mert én tudtam, hogy nem mehetek Nein is kértem otthon pénzt, lehetetlen kívánság lett volna, hogy a legnagvobb gondok idején pénzt teremtsenek elő i'yen szóra. Hozásra. Titokban azért megkönnyeztem a dolgot. Cji'k az vígasztalt egy kissé, hoi,y apám megígérte, elvisz megnézni a május elsejei felvonulást. Anyám csak aggodalmaskodva engedett vele Emlékszem, ragyogó idő volt és én könnyű ruhában izgatottan fogtam meg apám kezét, mikor elindultunk a „Vörös Május elseje" felé. A „Zöldfa" vendéglőhöz vezetett, ott találkozott vöröskokárdás társaival. Már megkezdődik — gondoltam — ahogy élénken nézelődve egyre több vörös kokárdást és piroskerekű kerékpárt láttam. Az emberek nem voltak olyan titokzatosak, mint ahogy előre elképzeltem, hanem izgatottak és vidámak. Furcsa szemekkel néztek rám és apámtól megkérdezték: — Hová teszed, ha baj lesz? Végre megindultunk Amerre mentünk, a járdakon mindenfe'é mésszel festett feliratok voltak: Munkát — ke. nyeret! Világ proletárjai egyesüljetek! * Csodálkoztam, hogy egyik napról a másikra megszülettek ezek a feliratok, mert emlékeztem, előző nap még nem láttam őket. Akkor még nem tudtam, hogy a bátyám és a „Tí'z" ifjúmunkás egylet tagjai éjszaKa meszesvödrökkel járták a várost hogy májusra virradóra megörvendeztessék a dolgozókat és felbőszítsék a zsarukat az ordító fe. hér jelszavakkal. A Búza-téren tömői ültek az embe. rek. Ahogy mult az idő. úgy nőtt a meleg. Engem nem nagyon érdekeltek a szonokok beszédei. — Munkát — kenyeret! — kiáltották újra és újra az elkeseredett vagy fenyegető férfihangok. 11

K A — Munkát — kenyeret! — hangzót* rikoltva assz-, nyok-lányok szájából. Vörös kendők lobogtak a vö.ös nyakkendők éí. vörös arcok tengereben. öklök emelkedtek a magasba és én félni kezdtem. Ijedten szorítottam apám kezét, aki néha úgy viselkedett, mintha e'.fe ejtette volna, hogy én is ott vagyok. Egyszerre élénk mozgolódás, zúgás támadt. Akkor már délfelé járhatott az idő. LovasrendőrÖK lépteťek a tömeg közé és a fújó lovak elől kelletle. nül húzódott vissza a nép. A lovak legalább úgy féltek, mint az emberek és tudom, hogy az elkövetkező barbái. ságra csakis a hátukon ülő „emberek" — a rendőrök voltak képesek. A lovak soha nem áthattak volna nekünk. — Oszolni! — hangzott a nyers parancs. — Már eleget kiabáltatok! — Eleget-e? — kiáltották mindenfelől. Az asszonyok hangja még hevesebb volt, mint a férfiaké A tömeg rugalmasan szétnyílt és összezárult az előre. nyomu'ó rendőrök mögött. Azok az emelvény felé törtek utat, hogy a szó. nokot elhallgattassák. A lovak prüszkölve kapkodták lejüket a sűrű emberáradatban. — Burzsuj-bérencek! — hallatszott egyszeire <es mint egy jelszóra a tömeg ostromot indított a lovas rendőrosztag ellen. Igyekeztek őket ki. szorítani és visszakényszerítem a térről az úttestre. A rendőrök izzadtan es dühösen átkozódtak. Rövid vezényszó hallatszott és a hüvelykből ki. repültek a kardok. Ka

rdlappal vagdalkozni kezdtek maguk körül. Teljes zürzavai törf ki. Férfiak ka. paszkodtak a lovak zabiájába és igyekezdtek elhárítani a kemény kardlapokat az asszonyok és gyermekek felől. De nem ke leti az asszonyoknak véde. eml Rémülettől kitágult szemmel láttam, hogy csaknem minden asszony kezéből valami vörö? köd repül a nyeregből kihajló rendőróK felé és nyomán fá jdalmas, vad ordítás csattan föl. — Itt a vörös borzalom! — gondoltam az izgalomtól csaknem ájultan. Megfutamították az asszonyok a rendőröket. Nemsokáia úgyis feloszlott a tüntető tömeg és akkor apám elmagyarázta, hogy paprikát szórtak a bátor és leleményes proletárasszojiyok a rendőrök szemébe. A t-r szé'én anyámba ütköztünk, amint izgatotUr szaladt elénk, nem történt-e valami bajunk. Még mindig reszkettem és anyámat meglátva sírva fakadtam. Szemrehányón nézett apámra : — Minek kellett ilyen gyereket oda. vinni? — szólt es magához szorított. Kinyitott? a kézi táskáját, hogy zsebkendőt adjon. Izgalmában kirántott onnan egy kis csomagot, amely a földre esett és kiszóródott. Tartalmánál csak anyám a,ta lehetett hirtelen vörösebb. Paprika voit! Mindannyian a meglepetéstől mozdulatlanul meredtünk a v^rös porra, majd apám furcsa hangon nevetni kezdett és mindkettőnket magához ölelt. Olyan jó meleg érzés járta át akkor a szívemet. Rémületem, m'ntegy varázs, szóra elszállt és büszkén lépdeltem, szüleim oldalán. Eszembe jutott az is. kolai kirándulás, amelyen nem vehettem részt. Nem fájt többé! Pócz Olga. SRss

z ny a bányaüzemben Nem messze a várostól, nem messze a Sajótól fekszik a hegylánc oldalában Rozsnyóbánya. A föld alatt sok kilométer hosszú, keresztül-kasul húzódó tárnák, a föld felett hatalmas pörkölő kemencék, ahol a vasércet megpörkölik és így készítik elő a kohókba való elszállítását. Itt kerestük Tóth Erzsébetet Az egyik pörkölő kemence aljában találunk rá. Arcára vastag nyomokat rakott a vaspor, erős kezeivel csilléket tol. A hűtést és vagonbarakást megelőző salakszedésnél dolgozik Idősebb asszony. Mindennap meszszlről, Berzétéről jár a bányába. Férje nyugdíjas, baleset áldozata lett, nagy, 19 éves fia bányaiskolába jár, a lány még kicsi, csak most kezdte a tanulást. Nem kell bíztatni, magától beszél . — Már gyermekkoromban megtanxdtam, hogy mi a különbség a proletár és az úr között Apám alól elfogyott a föld Nem volt munka és kenyér. Még az első világháború előtt olyan kétségbeesett volt a helyzetünk, hogy nem maradt más választás, apám elindult Amerikába. Mindennap vártuk, hogy küld valamit Mindennap vártuk, hogy sorsunk jobbra fordul. Négy gyerek és az anyaF.hesek, rongyosak voltunk, mindig volt valami baj. Vártuk, de nem jött vissza, nem jött vissza tizennégy esztendeig Anyám majd megszakadt a munkában, hogy előteremtse a.száraz kenyeret. De ez is nagyon nehéz volt. Hoszonnégy napot egy évben az „úrért" kellett járni dolgozni. Közben kitört a háború. A háború után végre visszajött apánk. Fáradtan, letörten, megöregedve. Tizennégy évi nehéz, súhos munkát hordozott meghajlott hátán. öt koronával jött vissza. Sírt, mint egy kis gyerek, mikor zsebéből kivette és tenyerén tartotta az öt koronát, mert ez volt tizennégy elrablott évének minden hozama. Az én fiam már nem megy ki Amerikába, a lányom se. Elhiszed-e, elvtárs? Férfi munkát végzek. A fizetésem kevés ugyan, de már itt a föld fölött is folynak az időmérések és lassan megkapjuk mi is az állami bérkatalógust. Akkor még jobb lesz. Csak mi tudjuk, akik más világban éltünk, hogy mit jelent a dolgozóknak a szocializmus. Mi tudjuk, hogy éltünk azelőtt és hogy élünk most És sokan, itt Rozsnyóbányán azt is tudjuk, hogy hogyan fogunk élni néhány esztendő múlva. H. L. ĽlíDO ONDREJOV: ÉDES Részlet a Magyar Könyvtár kiadásában megjelent a „Hegyek alján" cimű regényből. Veres teljesen árva volt, már apját is elvesztette. Az anyja a falu leggonoszabb mostohája voit, rosszul bánt a fiúval. Cservenák sovány volt, nyomorúságos, rongyos. Sírnivalóan szegény Jergusia pillantott a válla felett, felbecsülte erejét és rákiáltott: — Hej, te békáktó' félő, gyere birkózni. Jergus megfordult, elmosolyodott. — Nincs kedvem — nondta nemtörődően. E ismét a vizet nézte. A csatorna másik oldalán, a víztől nyaldosott falépcsőkön feljajdult egy kislány. Kezébe temetve arcát kiabált és ráhajolt a vízre. Az imént még egy kövér kijtiú állt mellette zöld kötényben. Most már nem voit ott. JerS

us szeme végigsiklott a csatornán gy tetszett neki, hogy egy k.s kezet lát kiemelkedni a vizből. Csak egy Dillanatra. A kezecske eltűnt, többé nem látszott. Jergus futásnak eredt a csatornp mentén, amíg a legközelebbi ház el nem állta útját. Nem érzet* földet a lába alatt. Szinte madár Ként repült. Fon tolgatás nélkül, vakon, ösztönétől hajt. va. Nagy ugrással a vizbe vetette magát. elmerült ét, teljes erejéből felemelkedett. Üszó fa és szemét kavargott előtte. Csak egy gondolata volt: a zavaros vizben felfedezni a zöld kötényt. Megragadni erősen, kihúzni a partra . . Az ár egy öreg égerfa gyökereihez sodorta, Jergus a körmeivel belékapaszkodott. Övig kiemelkedett a vizből, éles tekintettel, feszült figyelemmel nézett az árba. — Hol a kötény? A zöld kötény! Az felbukkant és nyomban eltűnt mélyen a felszín alatt. Jergus íejest ugrott utána, erősen és görcsösen megragadta és csontos ujjait belevájta a puha hasacskába Felütötte fejét a vizből és kötényénél fogva vonszolta magával a fiúcskát. A kisfiú kerek arca kibukkant a vizbő. Jergus megkapaszkodott a parton, kimászott a vízből A puha testecskét nem engedte el. Kint lefektette a kisfiút a íüre, leült, kifújta magát. Figyelte a gyereket, megfogta orrocskáiát. A gyerek teste meleg volt, de nem lélekzett. Jergus arccal lefelé fordította, lábait a magasba emelte. A •szederjes fakó arcocskán nem akart mutatkozni az életnek legkisebb jele sem. Jergus ölébe vette a gyereket és futni kezdett vele a faluba. A szálfákon ülő fiúk. élükön Fasanga Pistával elébe szaladtak. — A Felvégre fuss vele! — kiál. totta. - Halajek Vilije. Közrefogták Jergus; és az utat mutatták neki Halaj Vili n egmozdult, szájából víz buggyant, erőtlenül sirni kezdett és köhögött — Éi! — kiáltott fel Jergus vígan és futva befordult Halajék udvarába. Vili anyja egy tágas, nagyon homá. lyos szobában lakott Jajveszékelve húzta le Vilii ő' a nedves ruhát. Lefektette a padkái a betakarta. Vili nyomban mélyen elaludt, arcán tüzes pír gyulladt — Vesd le a ruhát, édes fiacskám, — bíztatta Jeigust — Szárítsd meg magad Jergus azt felelte, hogy nem fog fázni. Hazamegy, otthon megszáritko. zik. — Minden jót! — köszönt és futásnak eredt. Vili nővérkéje jött; megrettenve és kisírt szemmel, lehajtott fővel tartott hazafelé Jergus rámeresztette csudálkozó tekintetét — Ne félj, él! — nyugtatta meg Jergus csöndesen. — De máskor ne menj vele a vízhez. A fiúk már nem voltak a ház előtt, csak Fasanga Pista várakozott rá egymagában. — Hol a kalapod? — kérdezte. — Elvitte a víz — felelt Jergus. — Nem tudom, mit szól hozzá édesanyám. A víz mentén tértek haza, a belefúlt kalapot kei esve. A víz zúgott, szemetet és szálfát sodorva, sok mindenről mesé't, csak éppen Jergus kalapjáról egy szót sem .. Fordította E. V.