Uj Szó, 1950. április (3. évfolyam, 78-98.szám)

1950-04-28 / 98. szám, péntek

IIJSZ0 1950 április 28 A kerületi bíróküldés margójára Az idei bajnoki mérkőzések megin­dulása előtt hosszabb cikkben foglal­koztunk futballsportunk egyik égető problémájával, a játékvezetők kérdé. sével. Ebben a cikkünkben előre fel. hívtuk a z illetékes sporthatóság fi­gyelmét erre a nagyon is fontos kér. désre, hogy a bajnokság megindulása után elkerülhetők legyenek azok a lelki gátlások, amivel a játékosok kénytelnek kiállni a mérkőzésekre vagy a közönség kénytelen fogadni a bírákat, mikor tudják, hogy X vagy V bíró lesz a mérkőzés játékvezetője. Kértük akkor is, hogy állítsák fel az ellenőrző szervezetet, mely titkos meg­figyelők jelentése alapján váltsa le a gyenge, roszindulatú és tehetetlen já­tékvezetőket. Csak így indulhat meg az egészséges vérkeringés futballspor­tunkban. örömmel állapítjuk meg, hogy a „D" bajnokságban a játékvezető kér. dés ma már nem okoz annyi bajt és gondot senkinek, mint azelőtt. Itt már eltűntek a lelki gátlások. S mondhat­juk, hogy itt a játékvezetők kérdése megoldást nyert. Valamennyi mér­kőzést nemcsak szakavatott és nagy. tudású játékvezetők, de elsősorban korreki és objektív bírák vezetik. Nemcsak az egyesületek, de a nagy közönség széles rétegeinek is teljes megelégedését váltja ki az eddigi bíró­küldés. S különösen a „D" bajnokság­ban ezúttal elsőízben szerpelt új egye­sületek közönsége láthatja és tapasz, talhatja a jobbnál jobb és helyenként egészen nagyvonalú játékvezetést. Ezzel szemben a kerületi bajnok­ságokban még ma is nemcsak szomo­rú, de kétségbeejtő a bírák kérdése. A múlt súlyos mulasztásaira már elő­ző cikkeinkben rámutattunk, feltártuk a hibákat és megjelöltük a követendő lépéseket is. De sajnos, előző cikkeink nemcsak hogy pusztába hangzó ki­áltások maradtak, de a játékvezetők kérdése még súlyosabbra fordult. Nem akarunk itt n>a sem a kerüle­tek vezetői felett pálcát törni, de tel­jes őszinteséggel rá keM mutatnak új­ra a nyitra.banskábystricai kerületben uralkodó és tarthatatlan helyzetre. Nyitrai kerület vezetősége: Még ma sem késői Még — ha az utolsó órá. ban is, de segíteni lenét a bajokon. De ha ezt az utolsó alkalmat is elmulasz­szák, akor igen is egyedül a nyitrai kerület vezetői s azok, akik a bajnoki mérkőzésekre a játékvezetőket kikül­dik lesznek az elkövetkezendő Inci­densekért és botrányokért a felelősek. Vasárnap már nem voltunk messze attól, hogy a gyenge és alkalmatlan játékvezetők miatt botrány nem tört ki. Nem sok hiányzott ettől, sem Fü­leken, sem pedig Palárikovon vagy a többi helyeken. Ma már mindjobban kiélesedik a helyzet s a bajnoki pon. tokért vívott küzdelmeket, csak is ob. jektív és jóhiszemű játékvezetők ve­zethetik! Az egészséges vérkeringés megin­dulásához elsősorban sürgősen le kell váltani az eddig már ,leszerepelt" já­tékvezetőket. Főleg azokat, akikből hiányzik az objektivitás. Az erélyes kezű és határozott játékvezetőkre van szükség, akiket nem a sovinizmus ve­zet s akiknek mindegy, hogy melyik csapat győz. De, hogy ez elérhető le. gyen, szükséges a titkos ellenőrző, szerv. Csakis így oldható meg ez a fontos kérdés, melyet a mai egységes Sokol szellem megkövetel. A mostani kerületi kiküldöttek sze­replése nemcsak hogy nem vált be, de teljes csőddel jár. Ami érhető is, hi­$?en a nyitrai kerü'etből delegált ki­küldöttek „baráti" alapon kezelik a já­tékvezetőket. A kerületi kiküldöttek nemcsak jó ismerősei, de legtöbb íz. ben legjobb barátja is a bírónak, aki ellen a jó barát nem tud kellő erélv. lyel és panasszal fellépni. A mai kerü. leti kiküldöttek csak arra jók, hogy az egyesületek terhére végignézzék a mérkőzéseket, hozzá még magas diéta mellett. Az egységes Sokol és amatőr szelemmel ez nem egyeztet, hető össze. Amikor a játékvezetők ho­noráriumát csökkentették s a játéko. sok prémiumát eltörülték, furcsa, hogy a mérkőzéseket a tribünről ké. nyelmesen végignéző kiküldötteket az egyesületek terhére „jutalmazzák". Ezt az újabb s az amatőrszabállyal el­lenkező kereseti foglalkozást kell elíő. sorban eltörölni. S közelebbi helyekről delegálni olyan megfigyelőket, akik el­sősorban ismeretlenek a játékvezetők és az egyesületi vezetők előtt s akik olcsón vagy pedig teljesen amatőr, alapon lelkiismeretes jelentést adnak le a játékvezetők működéséről és a pályán történtekről. Ebben az esetben a játékvezetők nem engednének meg maguknak sem részlehajlást, sem pe. dlg rosszindulatot az egyik vagy má­sik csapat vagy játékos javára. Nem „baráti" alapon kell ellenőriz, tetni a játékvezetőket, hanem a leg­komolyabb formában. S ha egy ellen, őrző egyén kevés, akkor a másik tlt. kos megfigyelőt helyből kell még ki­küldeni s a két jelentés alapján meg­hozni az ítéleteket. Mindenütt akad megfelelő sportember, aki az egyesíi. létnél nem tölt be semmiféle funkciót és objektivitásáról meg lehet győződ­ni. A sport elvégre ma nem lehet ke. reseti forrása senkinek, még akkor Sikerű a magyar és a csehszlovák válogatottak főpróbája Végleges a csapatak összeállítása — Pénteken repülőgépen utazik Budapestre a csehszlová \ válogatott Magyarország és Csehszlovákia labdarúgó válogatottjai vasárnap, április 30-án játsszák első Idei mér­kőzésüket. A nagy érdelődéssel várt 25. magyar-csehszlovák nemzetközi labdarúgó mérkőzés előtt mind a csehszlovák, mind a magyar csapat tegnap tartotta fó'próbáját. A cseh­szlovák „A" válgatott az edzőtábor­ból — ahol már negyedik napja tar­tózkodnak — tegnap Zllinára uta­zott, ahol az ottani kerületi válago­tott ellem játszott, melynek gerincét a Sloveňa Žilina játékosai alkották. A „B" válogatott Rakovnikban tar­totta főpróbáját. Mind a két csapat szép játék után megérdemelten győzött és a végleges esapatok is már kialakultak. A magyar esapatok szintén tegnap tartották utolsó edzőmérkőzésüket. Budapesti munkatársunk a mérkő­zés után felkereste Sebes Gusztáv magyar szövetségi kapitányt, aki az „A" válogatott összeállításáról a következőket mondotta: — A játékosok kijelölésénél nehéz­séget jelentett Rudas pótlása és a középcsatárok rossz formája. Az egyik kényszermegoldás igy BaJogh­nak a jobboldalra állítása, mert a fiatal labdarúgók között még nincs olyan, akire rá lehetne bizni ezt a felelősségteljes posztot. Lantos, aki balhátvéd lett, már hosszú Ideje meg­bízhatóan szerepel csapata mérkőzé­sein. Bozslk vitathatatlanul a leg­jobb jobbfedezet, Lóránt formája pe­dig állandóan felfelé ível. A baloldal össszeszokotteága szól Bányai mel­lett. Szorgalmas, Igyekvő labdarúgó. Deák, az EDOSz középcsatára 1945 óta eddig minden válogatott mérkő­zésen résztvett. — Miért nem került be most a csa­patba ? — Deákról le kellett mondani, mert már hetek óta sportszerűtlenül él és játékával sem érdemelte ki, hogy a válogatott tagja legyen. — A Budai—Kocsis jobbszárny és Puskás beállítása nem vitás — foly­tatja nyilatkozatát Sebes Gusztáv — és a két nagytechnikájú összekötő közé hasonló tudású labdarúgó került Hidegkúti személyében. Megfelelő balszélső kijelölésére állandó kísér­letezés folyik. Most Babolcsal mel­lett azért döntöttem, mert jól Isme­ri Puskás játékát. Mindamellett az edzőtestület feladata lesz, hogy a középesatár és a balszélső posztjára megfelelően tehetséges játékosokat neveljen. CSEHSZLOVÁKIA „A"— ŽILINAI KERÜLET 6:3 (4:0) A válogatott szép és eredményes Játékával a vezetőség teljes mérték­ben meg volt elégedve. A játékosok jó kondícióban vannak, lövőképessé­gük és összjátékuk is jó volt. Matys kapus ügyes és biztos volt, a védelemben Zibrini volt a jobbik, de Krásnohorský is megállta a he­lyét. A fedezetsor legjobbja ezúttal is Menclik volt. Ing. Tegelhof ügye­sen, ötletszerűen vezette a csatársor támadásait, a legeredményesebb csa­tár pedig Vlk volt. A második fél­időben Hlavaček a jobbszélen ját­szott. Játékával a szövetségi kapi­tány teljes mértékben meg volt elé­gedve. Góllövők: Vlk (4), Putera és Ma­latinský, illetve Šubrt, Moravčik és Kocik. A válogatott a mérkőzés után a várnai völgyben lévő edzőtáborba tért vissza, ahonnan pénteken a reggeli órákban ismét Zilinára utaznak és onnan repülőgépen folytatják útjukat a magyar fővárosba. A mérkőzés után összeállították a végleges csapatot, mely a kővetkező: Matys — Zibrini, Krásnohorský — Menclik, Vlčan, Benedikovič — Hla­vaček, Malatinský, Ing. Tegelhof, Preis, Vlk. Tartalékok: Pavlis, Jajcaj, Nepko és Putera. A „B" válogatott több mint két­ezer néző előtt Karas bíráskodása mellett Rakovnikban szerepelt, ahol eredményes játék után 4:1 (1:0) arányban győzött. A „B" válogatott végleges összeál­lítása: Havllček — Rubáš, Labodlč — Koubek, Chobot, Reček — KokSteln, Bouzek, Kareš, Ždarsky, Pešek. A magyar válogatotottak utolsó edzőmérközéséről a következőket je­lentik: MAGYARORSZÁG „A"— DUNAKESZI VÁLOGATOTT 11:0 (7:0) A magyar válogatott összeállítása a következő volt: Hennl — Balogh, Lantos — Bozslk, Lóránt, Bányai — Budai, Kocsis, Hi­degkúti, Puskás, Babolcsal. A magyar csapat legjobb része a csatársor volt. A csapatban Hideg­kúti, Henni és Lantos játszottak a legjobban. Góllövők: Higedkúti és Virág (3—3), Puskás és Kocsis (2— 2), Babolcsai (1). A „B" válogatott a dunakeszi vas­útas csapat és az ottani BTK kom­bináltja ellen 11:0 (5:0) arányban győzött. A gólokat Szusza, Egresi és Budai (3—3), Sándor (2) lőtték. A csapat legjobbjai Egresi, Szusza, Kovács I. és Börzsei voltak. Május 9-12-lg Kassán Sportnapokat rendeznek a KSS IX. kongresszusa tiszteletére A kassai KV JTO Sokol művelő­dési osztályához a kerületi helyi és üzemi egyesületek részéről a KSS IX. kongresszusára naponta újabb és újabb kötelezettségvállalások ér­keznek. Ezek a kötelezettségvállalá­sok a Párt Központi Bizottságának határozatai tartalmazzák, melyeket az egységes testneveléshez terjesz­tettek elő és az a céljuk, hogy a ta­gok számát szaporítsák és hogy a sport est a testnevelés minden ágát tömegal&pra helyezzék, hogy a bri­gádok útján új testnevelési berende­zéseket és pályákat létesítsenek és hogy teljes mértékben teljesítsék a TOZ képességi jelvényszerző verseny számait. A kassai kerület összes egyesülete megértette a kötelezett­ségvállalások fontosságát, ami fő­képpen az új testnevelési pályák lé­tesítésében nyilvánul meg, melyeket önkéntes brigádokkal végeznek. A sok kötelezettségvállalás közül, mint a legfontosabbakat a követke­zőket említjük meg: a KVS Košice kötelezte magát, hogy a Párt IX. kongresszusára az Egységes Föld­műves Szövetkezet mellett 15 új So­kol-egyesületet alakít és hogy addig minden egyesület kitölti a JTO So­kol kartotéklapját. A Párt IX. kon­gresszusa tiszteletére a KVS Košice május 9—12-ig Kassán sportnapokat rendez, melyeken körülbelül ezer sportoló vesz majd részt. E sport­napokon labdarúgók, röplabdázók, kosárlabdázók, teniszezők, asztalte­niszezők és ökölvívók szerepelnek. A moldavai ZSJ Szokol kötelezte magát, hogy a kongresz­szusig megnagyobbítja a labdarúgó­pályát és az ezzel kapcsolatos mun­kákat a brigádok végzik. Az egye­sület minden tagja a kongresszusig a TOZ jelvényszerző verseny négy számát teljesíti. Az egyesületben röp­labda, asztaltenisz, kerékpározó és birkózó szakosztályt állítanak fel és propagálni fogják az egységes test­nevelést. A dobšinai ZSJ Hydrostav erkölcspolitikai nevelés keretében is­merteti tagjaival a KSS IX. kon­gresszusának irányvonalát és határo­Sporthíradó % Ismét Elek Ilona nyerte Magyar­ország tőrvívóbajnokságát. Magyar­ország 1950. évi női törvívóbajnok­ságát vasárnap rendezték meg. A bajnoki címet ismét Elek Ilona, a budapesti Lokomotív tagja szerezte meg. Nyolc mérkőzése közül hetet megnyert, az egyetlen vereséget Hor­váth Katótól szenvedte el, aki hat győzelemmel a második helyet érte el. 9 Több mint 35 ezer nyerő volt a magyarországi Toton. Mint Buda­pestről jelentik, a Toto, embersport­fogadás e heti fordulójában közel ne­gyedmillió szelvény érkezett be. A 12-es telitalálatot 492-en érték el és egyenként 270 forintot nyertek. Ti­zenegy találathoz 7901-en jutottak, míg 27.442 szelvényes tízes találatot állapítottak meg. • Dr. Balázsj' és Reiman készíti elő a Gumon-gyár fiataljait, a Munkás­ifüsági Sportjátékokra. A bratislavai Gumon-gyár nagy lelkesedéssel ké­szül a Munkásifjúsági Sportjátékok­ra. Mint jelentik, a tanoncifjúság edzéseit dr. Balázsy és Reiman, a csehszlovák válogatott játékosai vet­ték át. A gyárnak eddig két labda­rúgó csapata, férfi és női röplabda csapata és atlétikai együttese van. sem, ha az illető kerületi funkcionári, us, S még egyet, a kerületi kiküldőt, tek a mai újszellemű fiatal dolgozó fia­talságából kerüljenek ki, nem pedig a régi letűnt profivilág embereiből, akik. nél a pénz a fontos, a sport mellékes! A bajnokság tiszta és igazságos le­folyásának további biztosítása érdeké, ben emelünk itt szót nem a magunk, de egyesületeink és dolgozóink, legfő­képpen a szocializmus érdekében! Ne a játékvezetők és a kerületi kiküldöt­tek döntsék el a mérkőzéseket, hanem a játékvezetők igazságos ítéletei! | zatait, az egyesület 60 százaléka be­i lép a CSM-be, 500 órát dolgoznak le brigádmunkában. A kassai ZSJ Dynamo ČSD kidolgozza a Kassán létesítendő min­den sportág céljaira szolgáló gyakor­ló központ terveit, költségvetését és technikai leírását, rendbehozza a ta­gok törzskönyvét. A CSM taggyüj­tési akciójával kapcsolatban gondos­kodnak arról, hogy a ZSJ minden 16—20 éves tagja belépjen az ifjúsá­gi szövetségbe és elvállalják az slan­ce! Egységes Földműves Szövetkezet védnökségét. Az aktív tagok a kon­gresszusig legalább öt TOZ-számot teljesítenek, a jelvényszerző verseny vezetői és bír<ji viszont kötelezik ma­gukat, hogy biztosítják a jelvényszer­ző verseny teljesítésének technikai feltételeit. A labdarúgó csapat tagjai hetenként egyszer neveléspolitikai előadást hallgatnak meg és az ösz­szes labdarúgók az év végéig telje­sítik a TOZ jelvényszerző verseny számait. ' A ZSJ Dvorianky a tagok számát 20 százalékkal emeli, röplabdapályát épít, rendbehozza az atlétikai pályát, atagok bekapcsolód­nak a Tyrš jelvényszerző verseny teljesítésébe. A kassai VS tagjainak számát 150 diákkal szaporítja, a tagok fele nyá­ron brigádon vesz részt és az inter­nátusi játszótér rendbehozotalán 300 órát dolgoznak le. A főiskolás spor­tolók a kongresszusig a TOZ jelvény­szerő verseny öt számát teljesítik. Az NV Levoča tagjai rendbehozzák a két teniszpá­lyát, hat erkölcspolitikai előadáson vesznek részt, megnagyobbítják a korcsolyapálya területét, két röp­labda és egy kosárlabda pályát léte­sítenek, a tagok számát 1200-ra eme­lik és az egyesület 150 tagja belép a CSM-be. A lelesi Szokol önkéntes brigádban a játszótér rend­behozatalán 1150 órát dolgozik és az atlétikai pályát is rendbehozzák. KRJACSKO: fl nők testedzése II. Általában a nők sporteredményei alacsonyabbak, mint a férfiaké. Ez tel­jesen megfelel a testi fejlettség és a szervezet funkciói alacsonyabb inde­xeinek. Különösen erősen lemaradnak a nők azonban a gyakorlatokban, me­lyek nagy állóképességet követelnek meg. Ez azzal magyarázható, hogy a tüdő kapacitása kisebb és a vér a le­vegőből kevesebb oxigént tud kiven­ni, mert kevesebb hemoglobint tartal­maz. Eléggé erősen elmaradnak a női eredmények az erőgyakorlatokban is. Tény az, hogy a nők munkaképessége periodikusan gyöngül a menstruáció­val kapcsolatban. Emellett azokban a gyakorlatokban, amelyek finomságot, könnyedséget követelnek, így a dobással és labda, fogással kapcsolatos gyakorlatokban a nők nemcsak hogy nem maradnak el a férfiaktól, hanem gyakran túl is szárnyalják őket. A nők pszichikai szféráját általában a nagy emocionális ingerlékenység, érzékenység és a választékos, a szép kedvelése jellemzi. A testedzéssel foglalkozó nőknél is meg vannak ezek a szervezeti és funk. cióbeli sajátosságok. Ez a mindenoldalú, harmónikus testi képesség, általánosan fejlesztő torná. val, atlétikával, játékokkal, úszással, síeléssel és korcsolyázással és más sportágak müvelésével csökkenthető vagy győzhető le A nők testgyakorlati anyagának ki­választásában szintén legyen bizonyos külsőség. Nagy figyelmet kell fordí­tani, mint a férfiaknál is, azokra a gyakorlatokra, melyek a rugalmassá­got, a könnyedséget, a szabad és vá. lasztékos mozgásokat biztosítják. Er­re jók a ritmikus gyakorlatok, táncok, művészi torna, műkorcsolyázás, jég. tánc. Másrészt korlátozni kell az állóké­pesség!- és erőgyakorlatokat, az ellen­állási és birkózási gyakorlatokat a túL erős mozgásokat^ A sportversenyek és a testneveu lési kollektívokban lévő foglalkoztatá­sok program ií»?t » női szervezet sa­játosságainak beszámításával készítik el. A nők sporteredményeit külön ér­tékelik. A GTO-komplexum normáit is külön állapították meg a férfiak és a nők részére. Egyes orvosoknak még ma is az a nézetük, hogy a sportolással való in­tenzív foglalkozás csökkenti a képes­séget — a szülésre. A tudományos vizsgálatok ezt megcáfolják. Klinikai adatok bizonyítják, hogy a sportoló nő szülése sokkal könnyebb és hogy a szülés után a nő tovább sportolhat. A kimagasló szovjet sportoló nők egész sora, Galina Turova, Marija, Sawianova, Jevdokija Vasziljeva, Tat­jana Szevrjukova és mások normálisan szültek. Šamanova például 15 éves ko­rában megszerezte a 100 m-es futás­ban az országos bajnokságot és 20 év múlva mint anya, újból elérte régi baj­noki eredményét. A gyakorHi testnevelésben egyre jobban eJterjednek olyan különleges gyakorlatok, melyek a hasizmok meg­erősítésre, valamint a medencében lé-, vő nemi szervek szabályos helyzetére irányulnak. A ginekológusok számos megfigye­lése és köztük olyan tekintélyek, mint Malinovszkij prof., Jagunov és mások azt bizonyítják, hogy ezek a gyakor­latok és általában az okosan összeál­lított gyakorlatok nagyon értékesek a terhesség, a szülés és szülés utáni komplikációk megelőzésére. (Vége). UJ SZO, a csehszlovákiai magyar dolgozók napilapja. Szerkesztőség éa kiadóhivatal: Bratislava. Jesenského 8. sz. Telefon: szerkesztőség 262-77 és 347-16, kiadóhivatal 262-77. FÔ­és felelösszerkesztfl: Lőrinci Gyula. Feladó és irányító postahivatal: Bra­tislava n. Nyomja és kiadja a Prav­da grafikai és kiadó vállalatok. Kéz­iratokat nem adunk vissza. Előfize­tés 1 évre 540 , % évre 270 , \ évre 135—, 1 hónapra 45.— KCa. A hetilap Icsütörtöki szám) előfize­tése 1 évre 150—, % évre 76.—, K, évre 40.— Kön. A KÉPES­KÖNYV előfizetése egy évre 120 KCa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom