Uj Szó, 1950. április (3. évfolyam, 78-98.szám)

1950-04-21 / 92. szám, péntek

A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR DOLGOZÓK LAPJA Bratislava, 1950 április 21, péntek 2 Kčs III. évfolyam, 92. szám A Béke Hívei első kongresszusának első évfordulója Április 20-án volt egy éve annak, hogy Párizsban és Prágában kétna­pos kongresszust kezdtek, amely korunk egyik legjelentősebb eseményévé lett. Több mint 600 millió ember 72 országból küldötte ki akkor Párizsba és Prágába képviselőit, ak'k a háborús veszély súlyosságának tudatában elítél, ték a militarista törekvéseket és minden becsületes ember feladatául a béke megvédését tűzték ki. A párizsi Buffal o-csarnokban és körülötte tartották a világ történelmének legnagyobb népi béketüntetését. Ezen a tüntetésen 600 ezer golgozó vett részt. Párizsból és Prágából hatalmas felhívás hangzott el: „A békéért az imperialista háborús uszítók ellen". Az imperialisták, akiket megijesztett a milliós tömegek akarata, hangos háborús propagandát kezd­tek a sajtóban és a rádióban, még jobban fenyegetőztek az atombombával. A katonai kiadások a kapitalista országok költségvetéseiben növekedtek. Az imperialisták atombomákat ké­szítenek, bakteriológiai háborúra ké­szülnek. A világ békeszerető népe vá­laszol. A párizsi kongresszus najaiban jelentették Nanking felszabadítását. A liírt az összes kiküldöttek óriási lel­kesedéssel fogadták. 1949 szeptember 21-én Kínát népköztársasággá kiál­tották ki. A Csangkajsek rezsimébe fektetett 7 milliárd dolláros amerikai támogatás ellenére a világ legnagyobb nemzete felszabadult és szilárdan a bé. ekerők oldalára állt. Két nappal később Truman elnök kénytelen volt bevalla­ni, hogy a Szovjetúnió ismeri az atom. bomba „titkát". Nem is egy hónappal később, október 7-én megalakult a Német Demokratikus Köztársaság. Abban az országban, amely már két­szer lett világháború tűzfészkévé, a béke erőit intenzíven kezdték megszer­vezni arra a harcra, amelynek egész Európa sorsára beláthatatlan jelentő­sége van. Militarista Németország nélkül az amerikai imperialisták nem vezethet­nek Európában háborút, mert a fran­cia és olasz nép már világos „nem"-et mondott a háborúnak. Szeptember 23­tól 26-ig Rómában ül össze a Béke Hívei Világbizottságának konferenciá. ja, amely az emberek figyelmét három alapvető kérdésre összpontosítja — a görögországi, vietnami, indonéziai és maláji háborúk befejezésére, a fegyverkezés korlátozására és az atomfegyverek eltiltására és a béke­szerződés megkötésére a nagyhatal­mak között. 1950 január 31-én az az ember, aki parancsot adott az atombomba meg. okolatlan ledobására Hirosimára és Nagaszakira, aki ijesztgető kísérlete­ket végzett az atombombával a Bikini szigeteken, hidegvérrel megparancsol­ja a hidrogénbomba előállítását. A ka. tonai kiadások újból emelkednek. Nagy-Britanniában 21 millió fonttal, Franciaországban 70 milliárd frankkal, az Egyesült Allamokbanban 1232 millió dollárral. A nép azonban nem hagyja magát megfélemlíteni. Egy nappal a hidro­génbomba gyártásának megkezdése után Einstein tanár nyilatkozatot adott ki, amelyben elítéli e szörnyű fegyver gyártását. Az Egyesült Államok 1500 fizikusa felhívta Truman elnököt, hogy változtassa meg politikáját. A munkásosztály új hathatósabb eszközökkel harcol. A kikötőmunká­sok megtagadják a hadianyag kiraká­sát. A vasutasok megtagadják a ha­dianyag szállítását és a gyári munká­sok megtagadják a hadianyag gyártá­sát. Az őrült háborús uszítók törvé­nyeket adnak ki, melyekkel igyekez­nek a háborúellenes mozgalmat szét­zúzni. Azonban Picasso békegalambja be­csületes emberek újabb és újabb tö­megeit mozgósítja a békéért folyta­tott harcra. A békevédők között Fre. deríc Joliot Curie neve egyik leghí­resebbé vált. A Béke Hívei Világbi­zottságának stockholmi ülése, amelyet ez év március 16-tól 19-ig tartottak, felhívással fordult az egész világ be­csületes emberéhez, hogy harcoljanak az atombomba eltiltásáért. Azon kor­mányra, amely elsőnek használná az atombombát az egész haladó emberiség haragja zúdul. A stockholmi határozat aláírásai a nemzetek békevágyának ki. fejezőivé válnak. Az emberek százez­rei írják alá ezt a rövid határozatot, amely tt világ összes békeszerető em­bereit egyesíti A béke megőrzése az imperialisták elleni kemény harc kér­dése lett. * Egy év alatt a békemozgalom meg­növekedett, a 600 millió tavalyi béke­védőhöz újabb 400 millió csatlakozott. Az emberiség fele ai aktív békehivek soraiban harcol a békéért. A világ tör­ténelmében egy mozgalom sem vált oly óriási erővé, mint a békemozga­lom. „Ma lehetővé vált az, mondotta Jean Laffitte Stockholmban, ami az elmúlt évszázadokban az emberiség vágya volt: a béke megőrzése" A nemzetek, az igazság, a béke nagy ereje diadalmaskodni fog. Kuo-Mo-Zso, a Béke Hívei kínai bi. zottságának elnöke a Béke Hívei pá­rizsi és prágai kongresszusának első évfordulója alkalmából nyilatkozott a ČTK pekingi tudósítójának a Béke Hí­vei mozgalmáról. Arra a kérdésre, -hogyan értékeli a békemozgalom általános fejlődését az első kongresszus óta, Kuo-Mo-Zso azt felelte: Mind a 72 országban, amelyek az első kongresszuson résztvettek, a békemozgalom hatalmasan kifejlő­dött. A mozgalom kifejlődött az SSŠR­ben, a népi demokrata országokban Eu. rópában, Ázsiában és Amerikában. A kapitalisták helyzete mindenhol meg­gyengült. Kuo-Mo-Zso beszámolt to­vábbá a kínai nép részvételéről ebben a harcban. Kína a békéért fegyverrel harcol. A kínai népnek szüksége van a békére, mert hosszú ideig folytatott háborút. Ezért minden erejével igye­kezni fog a béke mozga'mát kiterjesz­teni. Meg vagyok győződve — mon­dotta Kuo-Mo-Zšo —, hogy a béke. mozgalom Kínában is sikeresen fejlő­dik, ugyanúgy, mint az egész világon. DR0MTEUES MÄJUS ELSEJE ELŐTT Nechansky és Wahl vallomásai leleplezik Amerika békebontó aknamunkáját Tovább folyik a prágai állambíróság előtt az USA-t szolgáló kémek bűnpere Nechansky, a prágai állami bíróság előtt folyó államellenes bünper egyik fővádlottja az elnök és az ügyész kérdéseire beszámolt arról a szer­vező tevékenységéről, amelyet dr. J. Smolina segítségével a jihlavai kém­hálózat kiépítésénél kifejtett. Bevallotta, hogy Morvaország északkeleti részébe is igyekeztek behatolni. Ennek a célnak 1949 nyarán megnyerte Hynek Pecht, a trineci vasművek alkalmazottját, akit az Osztrava­vidéki hírszerzéssel akart megbízni. Pech ígéretet tett, hogy amint vala­mi „érdekeset" megtud, azonnal jelenti. Nechansky nem szívesen felelt az ügyész kérdéseire, aki tudni akarja, mi lett volna az az „érdekes". Ne­chansky nem tudta megmagyarázni a mostani és a vizsgálati fogságban tett vallomása közötti ellentétet, ami azt bizonyítja, hogy hazudik. Ma­kacsul hajtogatja a szocializmushoz való szívélyes viszonyát. Azt állítja, hogy Birgevel is ilyen értelemben tárgyalt, az ügyész és az elnök azon­ban rábizonyították kapcsolatát az egyes csoportok különböző tagjaival, akikről senki sem erősítheti, hogy szocialisták lettek volna, sőt szeny­nyes múltú kollaboránsok voltak. Nechansky nagyzoló elképzelései Nechansky szétágazó tevékenysége közben idegen kémszervezetre buk­kant. Állítólag Wahl tájékoztatta a szervezet létezéséről és azt aján­lotta, hogy szövetkezzék vele. „Én azonban elutasítottam — mondja Nechansky —, mert ez ellenkezett terveimmel, bár az ügy nagyszabá­súnak ígérkezett." Az ügyész: Tudja, hogy mivé fej­lődött a dolog? Nechansky: A szervezetet felosz­latták. Az ügyész: Mit tudott a méretei­ről? Nechansky: Tudtam, hogy részt­vesznek benne a hadsereg, a milicia és az SNB emberei. Amit Nechansky állit, az csupán a népi demokráciát gyűlölő néhány áruló vágyálma volt. mivel az egész szervezet alig negyven személyből állt. Ez a negyven ember volt tehát az a „nagyszabású valami", amiről Nechansky a puccsal kapcsolatban nyilatkozott. Wahl Veleslav beismerő vallomást tett A 28 éves Wahl Veleslav vádlott, joghallgató bűnösnek érzi magát a vád minden pontjában. Elmondja, ho­gyan ismerkedett meg 1947. év vé­gén Birgevel. Birge tudta róla, hogy jobboldali szocialista, ezért rábeszél­te, hogy erősítse ezt az irányzatot a köztársaságban. Második összejöve­telük alkalmával felszólította, hogy csatlakozzék az illegális tevékeny­séghez és megígérte, hogy mind a „saját, mind képviselt állama nevé­ben", minden lehetséges segítséget rendelkezésére bocsát. Az ügyész: Tudja, milyen funk­ciója volt Birgenek? Wahl: Azt hiszem, nagykövetségi tanácsos volt. 1948 áprilisában Wahl és Nechan­sky találkoztak Birgeval, aki kije­lentette, hogy „legyenek tudatában államuk iránti kötelességeiknek, éppúgy, mint a második ellenállási mozgalom idején". Birge azzal jelle­mezte a kémcsoportok létesülését, hogy „fennáll a veszély, hogyha Cseh­szlovákiában semmiféle mozgalom nern indulna, úgy tekintenék — ezzel az Amerikai Egyesült Államokat gon­dolta — mint ellenséges államot". Az államügyész megjegyzésére, hogy az USA bele akart avatkozni belügye­inkbe, Wahl habozás nélkül felelte: „Igen! Birge megmondta, hogy főleg gazdasági természetű híranyag ér­dekli őket." (Folytatás a 2. oldalon.) Munkásmozgalmunk történetében az idén a hatvanadik május elsejét ünnepeljük. Az idei május elsejei ünnepségek a béke, a szocialista építőmunka je­gyében zajlanak le. Az utóbbi időben tapasztalhattuk, hogy a világ haladó erői meg nem szűnő harcot folytat­nak a békéért, az igazságos társadal­mi rend kiépítéséért. A Szovjetúnió vezette béketábor egyre nagyobb és hatalmasabb. Franciaország. Olasz­ország és a többi kapitalista orszá­gok dolgozói sztrájkok és béketün­tetések rendezésével harcolnak a há­borús uszítás és a kizsákmányolás ellen. A kínai nép szabadságának ki­harcolásával már rátér a szocializ­mus útjára. Vietnam, Indonézia, Malaja és a többi gyarmatok népei a kínai nép mintájára szabadság­harcot folytatnak az imperialisták ellen. A Demokratikus Német Köz­társaság is csatlakozott a béketábor országaihoz, hogy a német nép is küzd­hessen az új háborús veszély el'.en a Szovjetúnió oldalán, amelyet Sztálin elvtárs vezet. Valamennyiünk közös törekvése, hogy csírájában elfojt­hassuk az imperialisták, reakciósok háborús uszításait és biztosítsuk az egész földkerekségen a népek jogait és a békesség kiépítésével a népek boldog együttélését. A békéért, a hazáért és a szocia­lizmusért! — jelszóval indítjuk meg az idei május elsejei ünnepségek elő­készítését. . öt éve élünk szabad hazában, öt éve építjük szocialista módon új éle­tünket s az ezzel járó nagyjelentősé­gű forradalmi társadalmi átalakulás teljesen megváltoztatta hazánk arcu­latát. Az idei május elseje a szocia­lizmus felé haladó dolgozó társadal­munk örömteli hatalmas felsorakozá­sa lesz. Üzemi dolgozóink hősies lendület­tel folytatják az építés munkáját és megfeszített erővel törekszenek a Párt IX. kongresszusára vállalt köte­lezettségeik teljesítésére. A beszter­cebányai kerületben a harmaneci pa­pírgyár dolgozói versenyre hívták ki a kerület összes üzemeit a terv leg­jobb teljesítésére, a munka termelé­kenységének növelésére és a távol­maradás csökkentésére. A győztes üzemnek május elsején a kerületi pártbizottság által adományozott vö­rös zászlót adják át jutalomképpen és az üzem küldöttsége a kerületi székhelyen az üzemek élén vonul fel az elnyert vörös zászlóval. Ez a ver­seny megsokszorozta az üzemek dol­gozóinak tevékenységét és erőkifej­tését s a szocialista munkaversenyek további egészséges kifejlődését ered­ményezte. Az üzemi dolgozók nem­csak ebben a kerületben, hanem a többiben is erőteljesen, hatalmas len­dülettel készülődnek a május elseje megünneplésére s a IX. pártkongresz­szusra. Dolgozó parasztjaink, akik tevéke­nyen kezdték el falvainkban a szo­cialista élet építését az Egységes Földműves Szövetkezetek segítségé­vel, átvéve az ipari munka terén oly nagy haladást biztosító versenymoz­galmat, a községek mozgósításával törekszenek a növekvő feladatok tel­jesítésére. A földek dollgozói a szö­vetkezeti tagokkal az élen vonulnak fel a május elsejei ünnepségeken és kimutatják eddig elért eredményei­ket s egyúttal hitet tesznek a mel­lett, hogy csakis szövetkezeti alapon, az. egységes vetési tervek alkalmazá­sával biztosíthatjuk falvaink igazi boldogulásét. Egész dolgozó társadalmunk ha­talmas megmozdulása lesz az idei május elseje és tömegalapon tesz hi­tet a mellett, hogy hűen teljesíti min­den egyes pontjában Pártunk hatá­rozatait, a kongresszusra vállalt kö­telezettségeket és az ötéves tervet. Ennek érdekében egyes üzemek az üzemi pártszervezetek kezdeménye­zésére élmunkás-műszakokkal, a munka példás heteinek tartásával kí­vánják a termelékenységet fokozni, a szocialista munkaversenyeknek to­vábbi kifejlesztését elérni, hogy már a május elsejei felvonuláson hirdet­hessék, hogy a kitűzött havi terveket és a KSS IX. kongresszusóra vállalt kötelezettségeket teljesítették és eset­leg túl is haladták. A füleki Kovosmaltban, hogy kikü­szöbölhessék a szürke öntvényben mutatkozó termelési hátralékot, va­sárnaponként élmunkás-váltásokat tartottak. Szlovákia legjobb öntői, a trnavaiak felhívására maguk között versenyt indítottak a terv teljesíté­sére és ehhez legutóbb a Šverma vas­művek öntői is csatlakoztak. A Tes­la, a Kábel-gyárak, az építkezési üze­mek dolgozói kéthetes élmunkás mű­szakok tartásával, a besztercebányai kerületben az összes üzemek a vö­rös versenyzászló elnyeréséért foly­tatott üzemek közötti versennyel a munka termelékenységének fokozá­sát érik el, hogy ezáltal biztosíthas­sák már május elsejéig a havi tervek és a Pártkongresszusra vállalt kö­telezettségek teljesítését. Minden kerületi, járási székhelyen komoly előkészületek folynak a má­jus elsejei ünnepségek előkészítésé­re, melyekben nagy szerepe lesz az egyes pártszervezetek agitációs mun­kájának. Szükséges, hogy a széles néprétegek között meggyőző munkát végezzünk. Erre a munkára a legal­kalmasabb elvtársakat kell kiválasz­tanunk, akik a pártonkívülieknek is segítséget nyurjtanak a személyes agitáció eredményes végrehajtásában. Május elseje előtt az agitálás során elért sikereink ismertetésével kell meggyőzni polgártársainkat a Pár­tunk vezette Nemzeti Front helyes politikájáról s a meggyőző munka eredményeképpen népünket újabb feladatok teljesítésére kell ösztönöz­niök munkáshazánk egészséges fel­virágoztatására, a szocializmus kiépí­tésére s egyben ki kell mélyítenünk dolgozóinkban a szocialista haza, a proletár internacionalizmus és a nagy Szovjetúnió iránti szeretetet. Ez le­gyen minden egyes pártszervezet fel­adata most május 1. előtt, mert csak így biztosíthatjuk az ünnepségeken a tömegek részvétele mellett a mun­ka örömteli ünnepének politikai tar­talmasságát is. Az idei május elsejei ünnepségek ennek eredményeképpen teljesen újszerűek lesznek. Dolgozó­ink új arculatát fogják visszatükröz­tetni és hirdetik majd az eddig elért értékes eredményeket s azt, hogy hazánkban egyre örömteljesebbé vá-i lik az élet. A mezőgazdasági munkálatok központi bizottságának jelentése A tavaszi mezőgazdasági munkálatok szántás és vetés terén befejezés előtt állnak. Az EFSz _ek rohamosan végzik a tervezett munkát és a csehszlovák állami birtokokkal együtt élenjárón tevé­kenykednek. A munka jobb megszervezése, nagyobb méretű gépe­sítése és tervszerűsége nagyszerű eredményekkel jár. Az időbeli tervet minden vonalon túlteljesítették. gas fekvésű vidékekeni legkeve­sebbet Liberec és Karlove Vary vetettek, de a tavaszi munkákat itt is időbeli terv szerint végzik. A korai burgonya vetését köz­társaságunkban 98.2%-ban végez­ték el, másfajta burgonyát 19.7 százalékban ültettek és ezzel túl­lépték az időbeli tervet. Cukor­répa vetésében a cseh ország­részben 44.8%-ot, Szlovákiában 89.8%-ot értek el. Az egész köz­társaságban a cukorrépavetés ter­vét 53.8%-ban teljesítették. Szük­séges, hogy a népi .közigazgatás' szervek és a földművesek gon­doskodjanak a cukorrépa vetésé­nek meggyorsításáról és az eset­leges akadályok kiküszöböléséről. Hasonlóképpen meg kell gyorsí­tani a tavaszi olajosnövények vetését is. Április 15-ig mezőgazdasági munkálatainkban a következő eredményeket jelentették: el­egyengettek 1,655.903 hektárt, felszántottak 90.7%-t, gabonane­művel bevetettek 91%-t, ebből 85.1% tavaszi búza, 38.7% rozs, 94.3% tavaszi árpa és 89.7% zab. A szántást Nyitra, Pardubi­ce, Zsolna,' Prága, Osztrava és Bratislava kerületében befejez­ték. Legkevesebbet Plzeň kerüle­tében (67.9%) és Banská Bystri­ca kerületében (77.5%) szántot­tak. Királyhelmec 99.6%'ban fel­szántotta a földeket. Gabonanemüből a legtöbbet Nyitra kerület vetett (99.6%), utána Gottwaldov kerület követ­kezik 98.9%-kal, majd Brno 98.4%-kal, České Budejovice és Bratislava 94.8%"kal, Beszterce­bánya kerülete 94.6%'kal. A ma­Éljen május elseje, a világ dolgozóinak, a világbéke harcosainak nagy seregszemléje! MÁJUSI JELSZAVUNK

Next

/
Oldalképek
Tartalom