Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)

1950-03-23 / 70. szám, csütörtök

/ 6 U J SZO 1950 március 23 PETER JILEMNICÍCŕ: fjíjij dar a h cnUoľ KÖZMŰVELŐDÉSI HÍREK. Regényrészlet A napokban töltötte volna be Jilemnieký Péter 49-ik születése napját. Meg kell állnunk az évforduló mellett, hogy megemlékezzünk a nagy szlovák író munkásságáról, aki a szlovák irodalomban a wzovjet példán nevelt szocialista realizmus első hirdetője volt. Müveivel egy egész. írói nemzedéknek mutatott utat és népének maradandó, gazdag örökséget hagyott. -Jilemnieký irodalmi nagyságát nemcsak az fejezi ki, hogy lelki összeforrottsága a néppel, annak hű tolmácsolójává tette. Üttöröje lett annak az« irányzatnak, amely félretéve az eszményítő népszemléletet a valóság éles fényében tárja elénk a kisemberek életét és harcát, amely mindenkor a győzelem bizonyosságától nyer erőt és értelmet. Művészi prózája szervesen adódik élettapasztalataiból és eszmei -felfogásából, mivel Jilemnieký szinte lelkiismereti kérdéssé teszi a valóság ábrázolását a Jegelvontabb témánál is. Ezt a jellemszilárdságát a marxista dialektika adja, amelyben megtalálta művészi lényegének kicsúcsosodását. Azt a légkört teremti meg műveiben, amely Gorkijhoz hasonlóan a szocialista alkotást a romantika lehelletével hozza köze) olvasóihoz és amely az emberi szenvedést az élet szépségével és ígéretteljes biztatásával gyógyította. „Egy darab cukor" című művében, amelyből szemelvényt közlünk, az első köztársaság gazdasági válságának vajúdását ábrázolja. A gyárak és a földek munkássága egyaránt görnyed a súlyos idők terhe alatt és jilemnieký művészi erővel jellemzi a marxi-lenini munkás-paraszt összefogás szükségességét. A kenyérharc bestiákká tett embereket, de még bestiálisabb volt az a rendszer, amely ezt a kényszert termelte ki magából és amelynek áldozatául estek. Az utcán csendesen és méltóságteljesen haladt a hosszú menet. Elöl vitték az egyszerű fekete koporsót. A pap gyors, apró léptekkel haladt előtte, nagyon sietett, de a koporsó után haladó tömeg nem sietett, hanem kényelmesen lépkedett a temető felé. Nem volt itt pompa és ünnepélyesség. A férfiak foltozott, összevarrogatott kabátokban, az asszonyok ócska, ráncos szoknyákban, kendővel fejükön . .. munkanélküliek, munkások, néhány gazda- és néhány elnyűtt asszony. Csendeseh vánszorogtak és nem beszéltek semmit, csak itt-ott esett néhány szó és aztán újra hosszan hallgattak., Az utcasarkon még egy egész csapat munkanélküli csatlakozott a menethez. Néma tekintettel üdvözölték egymást, összeolvadtak, meglassították léptüket, lehajtották fejüket és gondolataikba mélyedtek. Mindegyikük különös hangulatba került, nem tudtak egymásról és mégis mindannyiukat összefűzte valami, mind tágra nyitották lelki szemüket, hogy rájöjjenek, mi történik bennük. íme, ott elől, a hosszú fekete koporsóban, aiintha egész ' sorsuk lenne rejtve. (Mintha bármelyik közülük kinyittatná a koporsó fedelét és belefekhetne Kovács helyett, keresztbe tenné mellén fölöslegessé vált kezeit; amelyek mindannyiuknál meghaltak a világ számára ... mintha ők, ezeknek az igazságtalan időknek a salakjai a koporsóban már elkorhadt, beteg testük egy részét vinnék. És mégis ... valami ágaskodott bennük, védekezett és kiabált, valami kétségbeesetten kapkodott és vágyakozott az élet után, valami vékony. csaknem gyermekes hang hangzott belülről és így szólt: — Igy nem! Nem, megölni magát és meghalni... élni! élni! A koporsóban rejtőzött a titok, a néma borzalom, a kérdőjel. — Ott végződik a mi útunk ? Mindannyiunké ? És sokan váltak felkiáltójellé a felelettel: — Nem! Az utca elnéptelenedett. Már kiértek a városból. Fellélekzettek. A szorongó érzés felengedett. — Bután csinálta, — jegyezte meg egy viruló arcú férfi. — Agyonverte magát és senkinek sem segített. .. — Nem üttette magát agyon. Lehet, hogy ő maga is ... — A birtokos maga tett feljelentést, hogy lőtt, hát akkor mit beszélsz! —, Beesett a vízbe. És elvérzett. — Meg is fulladt, hiszen arccal feküdt az iszapban. Jerábek szerencséje! — Akárhogyan is ... szomorú végzet ez. Bálén tné, aki nem messze a férfiaktól lépkedett, megjegyezte, csak úgy magának: — Sajátmagának szerezte ... legyen neki könnyű a föld! Mikor a temető kapujához közeledtek, a tömegen zúgás futott végig és néhány férfi azt suttogta: — Gregor! Gregor itt van! Marek kirohant a sorból... valóban a temető falának támaszkodva állt Gregor képviselő, kalapja kezében és nézte, amirí az első emberek bemennek a kapun. — Mit akar itt? — kérdezte valaki. — Gondolom ... beszélni. De hiszen Kovács nem volt a maguk embere! — Az mindegy. A nyitott sir körül csoportosultak. A pap imádkozott, behintette szentelt vízzel a gödör fekete üregét és a kántor elkezdte a mesterségét: — Búcsúzzunk el a halott testtől... Kovácsnéböl erre még jobban kitört a sírás. Három gyerek kapaszkodott a kezébe és a szoknyájába panaszosan siránkozva. Bálentné hozzálépett, átkarolta és vigasztalta: — Az Üristen vigasztaljon meg Katarina és ne sírj. Kinek mit hoz a sorsa ... A pap és a kántor elmentek. Marek Gregorhoz fordult: — Akarsz beszélni? — Igen! A sírásók éppen a koporsó alá helyezték a kötelet és leereszteni készültek azt a sirba. Mikor rájuk kiabáltak: Várjanak! Várjanak egy pillanatig!... _ a földre dobták a köteleket, körülnéztek és látták, hogy Gregor fellépett a legközelebbi elhagyatott sírra, észrevették, hogy az egész tömeg elcsendesedett és hogy. Kovácsné igyekezett élfojtani zokogását, gyermekeit magához szorítva. — Barátaim! Munkások! Eljöttünk, hogy elbúcsúzzunk bajtársunktól. Olyan ember sirja fölött állunk, aki... Minden szem az elhagyott sír felé fordult, amelyen Gregor állt fiatalon és karcsún, büszke fejét engedetlen hajtincsek övezték. — Mindannyian, akik itt állunk, érezzük, hogy valami kényszerít minket elgondolkozni a saját sorsunk fölött. Azt mondják: Halottról csak jót... Itt fekszik egy ember, akinek sorsa mindannyiunk sorsához hasonló volt, egy ember, aki az életben csak a saját kezeire támaszkodhatott. Holtan fekszik itt előttünk, de kezei már régen halottak voltak, már akkor, mikor közöttetek álldogált az utcasarkon, élt, járkált és beszélt, már akkor is fölöslegesek, halottak voltak a kezei. Bajtársak... közületek, akik most itt álltok, hányan tehetnétek így össze kezeiteket. mint ő, közületek, akiit mindig csak a saját kezeitekre támaszkodtatok. hányan nem keresnek meg vele egy darab kenyeret sem?... Ma itt fekszik előttünk némán és ellenállás nélkül, de egy héttel ezelőtt, egy pár nappal ezelőtt még megkérdezte saját magát: „Miért van ez így? Miért nincs senkinek szüksége kezeim erejére?" És egyetlen választ talált, egyetlen bűnöst: a gépeket! A gépek, ezek a fekete, hallgatag szörnyetegek, amelyek nem ismernek fáradtságot, pihenést, alvást, amelyek egész munkáscsaládok szájából kiveszik a kenyeret és amelyek előtt a munkanélküliek elszörnyedve és ellenségesen állnak. Ment és széttörte a gépet, éppen azt a gépet, amely megfosztotta a munkájától... és azt gondolta, hogy elűzte nyomorát. Megölte sajátmagát. Halottakról csak jót... az ö bűne az volt, hogy csak saját magától kérdezte a nyomor okát. Mindenki a saját felelősségére védekezzen? Gépeket törjön össze? Bajtársak, ez már előfordult! Angliában a munkások már 160 évvel ezelőtt elpusztították a gépeket, amelyek megfosztották őket kenyerüktől. Sokan-sokan fizették ezt meg életükkel, éppen úgy, mint ami megboldogult Kovácsunk ... még I • A budapesti Nemzeti Színház most mulata, be a Kossuth-díjas bzaoó ťal regényíró eisó színpadi niavet, a „rJ,>ar. ^ayur"-í. a Kúiuíg íru, aüincK ,,'i.iupa-a.nyi io.a" c. reyenyeuo. keszuit iiiin nemcsak Magyarországon, ae egész £.uropai>&ii nagy sateri aia'ott, aaiac^aban a kozepparaszi, súlyos kontüKtusat doigozza le., aKi ingadozik a maraaisag, a reakció és a juvót hozo szövetkezeti termelés között. Míg a ku.akok mindent elkövetnek, hogy megnyerjek a közepparasztot, aacug a szegenyparaszi&ag, elsősorban a fiaca^sag es az ipari munkásság, világossá teszi a közepparaazt előtt, hogy a dolgozó paraszt^agnak a terme.oszövetkczetben van a helye. A magyar sajtó bírálatában méltatja az u j színdarabot, csupán a rendezes es az egyes színeszek játékának fubáit kiiogasolja. • Gyermekkönyv-hét. 1944 óta a Szovjetunióban évről évre megtartják a Gyermekkönyv-hetet. Ez evben nagy eiőkeszületek folynak a Gyermekkönyv-hétre, széleskörű propaganda indult meg a legkiválóbb gyermekirodalmi termékek terjesztéséért. Egyidejűleg könyvkiállítások, olvasókonferenciák és az irók gyermekolvasókkal történő találkozásai szerepelnek a könyvhét tervében. • A sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Népszínház a székely falvakat látogatja. A sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Népszínház befejezte egyhónapos vidéki körútját. A körút során körülbelül harmincezer ember nézte meg a színtársulat előadásában Margarita Aliger „Zója", K^rnejcsuk

1 „Makar Dúbrava" és Móricz Zsigmond átdolgozásában Szigligeti Ede „A csikós" című színdarabját. Az új bemutatókkai kapcsolatban tervbevették, hogy a színház együttese hetenként háromszor ellátogat a székely falvakba, • Magyar művészeti est Tiranában. Az ATA tiranai jelentése szerint az Albán-Magyar Barátsági Hét alkalmából az albán munkásifjúság szövetségének központi bizottsága művészeti estet rendezett Tiranában, amelyen fellépett a MINSZ magyar ifjúsági szervezet tánccsoportja is. — Kiss Mihály, a MINSZ Központi Bizottságának tagja, a Központi Bizottság üdvözletét tolmácsolta. Az előadásnak ňagy sikere volt. sem áll meg a világ és a gépek tovább dolgoznak ... Gregor egy pillanatra elhallgatott. Nézte a fekete kopórsót, pillantása áthatolt a deszkákon... úgy tűnt fel neki, hogy nem Kovács fekszik ott, de Ned Ludd, valami nottinghami harisnyakészítö, a z első gépromboló, úgy tűnt fel neki, hogy a tizennyolcadik századba került és látja az események értelmét felfogni nem tudó emberek minden rémületét. — Semmi sem változott! Megsemmisítették a gépeket és megsokszorozták saját nyomorukat! Mert nem a gépekben, hanem a gépek felhasz-' nálásának módszerében van nyomorunk oka. Változtassuk meg ... Marek feszült figyelemmel hallgatta beszédjét és végül is rájött, hogy a következtetések, amelyeket Gregor kifejezett Kovácstól való búcsúztatójában, voltak az ő, Marek, májusi beszédének következtetései is! — Nem harcolni a gépek ellen: harcolni a gépekért... ez a mi célunk és egyetlen mentségünk! Két csendőr, akiket figyelmeztettek Gregornak a temetésen való részvételére, berohant a kapun. Későn jöttek, a sírásók éppen leengedték a koporsót a sírba és elkezdték rászórni az agyagot. Az emberek megmozdultak, apró rögöket dobáltak a gödörbe és az üregből jövő hang indulóként dobolt ernyedt tudatukon. — Oszoljanak szét! A munkások leplezetlen morgással váltak el egymástól. — Még elbúcsúznunk sem szabadNéhány munkanélküli a csendőröket kikerülve, haragudott Gregorra: — Könnyű neki beszélni! — Fölösleges volt a szónoklat. Miféle búcsúztató volt ez? * — Még a halottaknak se hagynak békét... Fordította: Pócz Olga, Volman Norbert tisztelendő úr pirkadat óta a plébánia kertjében ül, a lugasban. Jobbkeze odatéved a ribizkebokrok érett, piros fürtjeihez. ^ Ujjai közt úgy morzso'gatja a ribizkeszemeket, mint a rózsafüzért szokta. Éppen most kongatják a templomban az ötöt. A szérű alatt Rezács Vincék lopakodik, meggörnyed az alacsony ablakok alatt, hogy meg ne lássák. Nem járhat jóban, aki rejtve akar maradni idegen szemek' előtt — gondoija a tisztelendő úr. — Mit csavarog egy ilyen kölyök a szérűk alatt, miben sántikál?— Vin-cenc! — Vincék megállt, nem vette le kezét derekáról s átölelve- kissé dagadt hasát, fogai közt mormolta: — Szerencsés jóreggelt! A tisztelendő úr gonddal vizsgálgatja Vincék külsejét. A lába piszkos és repedezett. Ebben nincs semmi különös. A lehorzsolt nagyujj a lábán sem bizonyít semmit Vincék ellen. Gyakran történik meg, hogy a meztélláb nagyujj bőre felszakad a városka utcáinak macskakövein. A nadrágja nedvefe, a térdén ronf

yos és itt-ott, bányász-szokás szerint róttál van összefogva, a színehagyott vásznon az agyag sárgájának és a fazuzmók zöldjének tarka keveréke ... Ebben sincs semmi szokatlan. De mit szóljon az inghez, amely felfúvódik, mintha élőlény bújna meg alatta, amely csuronvizes és csak úgy dagadozik annak a láthatatlan valaminek gyanús idomától, amit a fiú csupasz testén rejteget? — Rezács Vincenc, hol voltál? — Gombázni — morogja Vincék és érezni, hogy elpirul Nem éppen a hazugság miatt. De hogy ilyen ostobát hazudott! Gombázni most, mikor még egy nyavalyás mérg?sgombára sem bukkanhat az erdőben! — Ez nem igaz — utasítja vissza Vincék állítását a tisztelendő úr és áthajol a kert sövényén. — . Te nem gombázni voltál Hiszen látnivaló, hogy nem gomba az, amit ez a kölyök a testéhez szorít. A tisztelendő úr egy hal hátának éles körvonalait véli felismerni. És az ing nedvességéből is erre lehet következtetni. — Gyermekem, te halászni voltál! — Hát igen. — Vincék nem tagad tovább. — Egyelőre nem veszem figyelembe azt, hogy bizonyára idegen halakra vetetted ki horgaidat, kérdem, milyen fajtájú halakat és hány darabot fogtál, Vincenc? — Csak néhány márnát — tördeli Vincék. Aztán hozzáfűzi: — Csupa JAN DRDA: i\ l ň csont mind. Nem érte meg a vesződséget. De ebben a pillanatban, mintha meg akarná hazudtolni, az inge alól egy hosszú, kígyószerű lény tornássza fel magát, teljes erejével nekifeszül a sok mosásban megritkult vászonnak, fejével kilyukasztja az anyagot és a hirtelen ' támadt résen át a fűbe csúszik és kígyószerű mozdulatokkal keresztültör az alacsony cserjéken. — A kutyafáját, én meg egy öra hosszat kínlódtam vele, amíg kihúztam a vízből... — káromkodik Vincék. — Ne vadítsd! — kitiltja a tisztelendő úr és gyorsan a szérűhöz vezető ajtóhoz szalad, hogy résztvegyen az izgalmas vadászatban. A tisztelendő úr egészen kifu'lad. de végül mégis csak sikerül ráfeküdnie a hal hatalmas testére, úgy hogy reverendája alól csak az angolna feje látszik ki. Vincék nem vár tovább. Kihúzza a kését és átvágja a hal hideg nyakát. A vér a fűbe folyik, végigcsorog a fehér lucernán. — Bitang — veti oda a tisztelendő úr és Vincék azt, hiszi, ez neki szól. — Eleget vesződtem vele — dünnyögi vá'aszkép. A tisztelendő úr felvilágosítja tévedéséről: — Ez az angolna a bitang, — nem te, kedves Vincenc, aki csupán vadorzó vagy és tolvaj. Látom, mennyire szégyenkezel. Ne kivánd felebarátod jószágát, mondja az egyik parancsolat. te pedig megkívántad az idegen jószágot és az orvvadászok szokása szerint titkon hálót vetettél az állatnak, amely jog és törvény szerint nem téged illet. — A hal mindenkié. — Vincék dacosan védte az orvvadász elvet. — Nem gyermekem. Nem mindenkié, ahogyan te állítod. Ez az angolna a Vidruvka folyóból való és igy Trantyinec gazda tulajdona, akinek itt íörökös halászati joga van. , A tisztelendő úr elhallgatott és nézegetni kezdte a hatalmas angolnál. Ez aztán a telséges hal! Megvan egy mé. ter is, a háta meg, mnt egy erős férfikar! A tisztelendő úr mérlegelt. Kétségkívül meg kell parancsolnia ennek a fiúnak, hogy a halat adja vissza a halászterület tulajdonosának. Csakhogy maga á mi Urunk nem habozott megengedni tanítványainak, ©IMá hogy hálójukat a tengerbe vessék s nem kérdezte közben, kié ama halászterület. A szabad állatok tulajdonjoga igeri vitatható. Ha ez a hal egy kicsit feljebb úszik, ár e'len. akkor a Trantyinec gazda tulajdonából a Nestyinszky tulajdonába jut, ha pedig tíz árral úszik, akkor a szvoznyiki molnár, Kohout a tulajdonosa. Hogyan lehetne megállapítani, hol úszkált az angolna, mielőtt észrevette a kövér gilisztát, mely vesztét okozta? Ha felfelé tartott, rövidesen átúszhatott volna Trantyinec gazda halászterületének határán. S ha- csakugyan ez volt az angolna terve, vájjon miért illeti meg inkább Trantyinec gazdát, akinél nem szándékozott maradni, mint Nestyinszkyt, akihez igyekezett? És végül megfontolás tárgyává kell tenni azt is, hogy a hal csak akkor válik a halász valóságos tulajdonává, ha bekapja horgát vagy fennakad hálójában. Hogyan is lehetne pontosan meghatározni egy olyan teremtmény birtoklási jogát, amely minden embert közreműködés nélkül naponta ötszörhatszor változtatja tulajdonosát, a szerint hová sodorja a folyam árja, avagy saját, bizonyára nagyon alacsonyre#dű akarata? Egy ilyen változékony illetőségű teremtmény nehezen adható viszsza tulajdonosának. A tisztelendő úr gondolatainak fonala — a kövér angolnatest láttán s elképzelve a zsályaleveleken a saját, bőséges zsírjában sülő angolnapecsenyét — ebbe az irányba csavarodik! Végtére is: vájjon nem éppen ő éra, nek a rétnek a tulajdonosa? Hiszen nincs kétség afelől, hogy a plébánia szérűje a -plébániához tartozik, csakúgy, mint a papi föveg a paphoz. S abban a pillanatban, mikor ő testének súlyával reáfeküdt, az angolna olyan szabad volt, mint amilyenek társai, mikor éjszaka a partmenti réteken kódorognak. Elvégre ha a tisztelendő űr időben nem akadályozta volna meg, az angolna beugorhatott volna a plébánia kútjába is, vagy úgy elbújhatott volna a lucerna közt, hogy > soha többé nem lehetett volna megtalálni. Tehát az angolna a tisztelendő urat illeti, aki saját testével fogta el saját szérűjén s a tisztelendő úr tulajdonjoga ellen nerri lehet kifogása sem Istennek, sem embernek Végül meg kell dorgálnia az ifjú vadorzót és kifejteni neki, hogy tette ellenkezik minden joggal és szokással. Tekintettel azonban a gyermek zsenge korára, a feddő szigorúságot j mérsékeni fogja és a szükséges megszégyenítést azzal enyhíti, hogy a fickónak húsz egész krajcárt ajándékoz. De a tisztelendő úr nyomban megijedt elhatározásától. O, milyen kárt okozhat egy fiatal lélekben ily tenger pénz! Vagy nem leselkedik-e bűn ránk minden szöglet mögül? Hiszen ez a gyermek húsz krajcárral zsebében .kocsmába mehet és szeszesitalt vásárolhat, avagy füstölnivalót, amely már hamujával, füstjével és bűzével is az ördög veszélyes közelségére emlékeztet! — Kedves Vincenc — szólította meg a fiút — ez az angolna, amelyet megnem-engedett módon tulajdonítottál el,' elvétetik . tőlea, mivel nem téged illet és elfogyasztásával csupán tetéznéd már elkövetett bűnödet. S egyik kezével felemelvén az angolnát, másikkal reverendája alatti nadrágja zsebébe nyúlt és egy kopott sötétbarna krajcá-t húzott ki onnan: — Nesze, jutalmul, amiért segítettél megfogni az angolnát. A többiért nem jutalmazhat'ak meg, minthogy ekkor bűntársaddá válnék... Vincék kinyújtotta kezét a pénzért, azt gondolva, legalább húsz krajcárt kap, h^vgyan nem ötvenet. De mikor meggyőződött róla, hogy a legkisebb pénzdarabot kapta, ' amely ezidőben forgalomban volt. tiltakozni akart e nyilvánváló ^igazságtalanság ellen. Am mielőtt az e'ső heves szó ajkára tolult volna, megijedt es lenyelte. Eszébe jutott ugyanis, hogy a tisztelendő úr minden vasárnap este „A Hét Arany ' Szekercéhez" címzett vendéglőben össze szokott ülni a gazdaurakkal és hogy egyetlen, Trantyinec gazda előtt csak úgy mellékesen elejtett szó a bosszú hatalmas tüzét gyújthatná lángra. — Alázatosan köszönöm — sztrrie fogai közt és zsebredugja a pénzt. — A bőrét nem adná nekfem? — kérdezte aztán. — Nem, gyermekem. — A tisztelen. " dő úr elgondolkozott azon, - hogy a zsályaleveleken megsütendő angolnának époly múlhatatlanul szüksége van a bőrére, mint a sekrestyésnek a fa. szénre. — Minthogy a bőre, csak úgy, mint az angolna maga, lopott jószág és hd^ ismét a te tulajdonodba kerülne, nem könnyítene bűnödön, hanem csak súlyosbítná azt. — Hát akkor én megyek ... — Menj gyermek, Isten hírével és vésd eszedbe: az idegen tulajdon szent! Csehből fordította: Palotai Erzsi.