Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)

1950-03-12 / 61. szám, vasárnap

4 UJSZ0 1950 március 12' ň PORTOUÖ Irta: FEHÉR TIBOR Nyilvánosságra hozták az irodalmi és művészeti Sztálin-díjasok névsorát A fiatalasszony megállt az udvaron. Fekete fejkendője alól révededezö szeméből ki lehetett olvasni az ijedt gondolatot. Tekintete végigbukdácsolt az udvaron a csirkeóltól a kútig, a kúttói a ház előtt árváskodó virágoskertig, amelyben még itt-ott fehéredett a februári hó, mintha valaki piszkos fehér vattát szórt volna széjjel az alvó virágágyakra, meg az orgonabokrokra. — Mi lesz velem? — sóhajtotta belülről a ki nem mondott gondolatot. A kapuból kinézett az útra, egy egy pillanatást vetett a szomszéd udvaron álldogáló vén diófára, majd mint lágy simogatás, ráfutott a pillantása az Őrhegy erdős oldalára, amely ilyen messziről úgy csillogott, mint a kristály. — No, Pali, ha élnél, hinnéd-e? — kérdezte magában meghalt férjétől, de tovább nem gondolkodott, mert zörgött már Fejes Bálint szekere a sarkon. Fejes, a volt béres, szinte lehuppant az ülésből, de előbb vastag hangon hahőzott a két sárgának. Középmagas, erős ember volt. Lomha járással lépett Teri elé, vastag kezét előrenyújtotta kezelés végett, majd olyan szelíden, ahogyan tellett tőle, így szólt: — Aztán készen vagy-e Teri? Az özvegy nem szólt semmit, csak a fejével intett igenlést, miközben kissé ferde vágású szeme sarkán kibuggyant egy könnycsepp, amely aztán végigszaladt a zarcán, hogy ráfusson a pisze orrára. — Akkor segítek, te csak a gyerekkel törődj! — utasította Fejes és ment is már a holmik felé, amelyek a nyári konyha előtt szomorkodtak. Egy kevés ágynemű, ruhaféle, meg gyerekbútor volt a holmi. Nem volt eokkal többje, amikor Farkas Pál feleségül vette és idehozta Diósdra, a vén Farkas Mihály házába, de ami hiányzott, az még a harcokban pusztult el, amikor az egyik szobát találat érte. Csak negyvenhatban került elő Pali, de a gyomrát annyira kikezdte a háború, hogy többé sohasem evett jóízűen és úgy ment össze napról-napra, mint egy vénember, ha már a kaszás kerülgeti. Éppen félesztendeje, hogy kivitték a hegyoldalba a juharfák alá. Egy darabig békesség volt, de aztán egyszerre jött rá a vén Farkasra a bolondja. Egyik este kezdődött, amikor pityókosan jött haza és szitkozódva feküdt le, miközben a saját unokáját sem kímélte. Teri tűrte, mert gondolta, hogy a bor beszél belőle, de amikor reggel is átkozódva kelt, nem vette tréfára többé a dolgot. A vén Farkas napokig fűszerezte a sok szedtevettét, mindaddig, amíg Teri nem határozta el, hogy hazamegy az anyjához. Ekkor megnyugodott. Később még fuvart is szerzett, így került ezen a februári reggelen Fejes Bálint telepesgazda szekerestől a vén Farkas portájára. Fejes megrakta a szekeret. Teri, özvegy Farkas Pálné, eleven gyászként állt a ház előtt a gyerekkel. A kis Pali nem értett semmit az egészből. csak a szeme ragyogott, ahogyan a szekeret és a lovakat bámulta. A szomszédból, innen is, onnan is, előbújtak az eseményre óvatosan az asszonyok. Szorongatták a Teri kezét, némelyik még az arcát is végigmajszolta. nemcsak a kis Paliét és gyenge szívvel egy-egy nótát sírtak, már ahogyan ilyenkor szokás. Göbölyösné még azt is megsúgta, hogy a vén Farkas azért marta ki a házból a menyét, mert nősülni akar. — A Fülöp Mihály özvegye — hogy a süly essen belé az ilyenbe — csavarta el a vén bolond fejét — súgta még óvatosan. Fejes csak a csizmáját babrálta az ostornyéllel a várakozásban, mert ugyancsak zavarta a sok asszonyi karattyolás. Nézett a ház felé. hogy jön-e már a vén Farkas Mihály, hiszen az unokáját viszi. De amikor bizonyos volt már. hogy a gyerekre sem kíváncsi a vén gonosz, megcsóválta a fejét és ezt dünnyögte: — Szegény Pali, bizonyosan megfordul a koporsójában! Feltették a gyereket, majd felültek mind a ketten. — Vidra, ne! Kesely, gyla! — engedte ki a hangját, miközben az ostorszíjjal szelíden megcsiklandozta a két sárga farát. Amikor a sarokra értek, Fejes Bálint csak ennyit mondott: —• No, Teri, ronda egy ember az apósod! — és a nyomaték kedvéért köpött is egyet a pipa szopókája mellől. Teri nem válaszolt erre az őszinte véleményre, csak a kis Pali fejét simogatta meg végtelen szeretettel. Már a falu túlsó végefelé jártak, amikor Fejes ismét megszólalt: — Hát aztán véled mi lesz? — Nem tudom — mondta csöndesen. — Tán lesz még egy kis hely odahaza, dógozni tudok — tette még hozzá büszkén. A szekér a völgy felé tartott. Itt kapott házhelyet Fejes Bálint a földosztáskor. Nagyablakos, négyszögletes, új házak álltak a domb aljában. A két ló irányítás nélkül is befordult az ismerős útra. — Biztosan ihatnékjuk van! — jegyezte meg Bálint. Az asszony nem szólt semmit, de a szeme egyszerre mérte fel a házat, az udvart, az ólakat, meg a nemrégen fúrt kerekeskút betonkáváját. Rend volt a ház körül, de mégis meglátszott az asszonykéz hiánya. Fejes édesanyja még karácsony előtt halt meg, a húga pedig az ősszel ment férjhez. A lovak megálltak. — Húzok nekik vizet, ti addig nézzetek körül odabent! Adj egy kis tejet a gyereknek! Hosszú az út — rakta még hozzá magyarázva. Teri szót fogadott. A konyhában még parázslott a tűz. A tűzhely szélén nagy, piros lábasban állt a tej. A merőkanállal félrehúzta tetején a vastag fölit, aztán egy virágos bögrébe belemért három kanállal. Egy karéj kenyeret is szelt hozzá, majd a kis Palit leültette és a kezébe nyomta. A gyerek nagyot harapott és jót húzott rá a langyos tejből. Az asztalon néhány mosatlan edény várakozott. Egy-kettőre vizet mert a víztartóból és gyorsan elmosogatott. Fejes még mindig a lovakkal lehetett elfoglalva, mert nem jelentkezett. Az asszony benyitott a szobába. Csodálkozva nézte a díszes asztalteritőt, a könyvespolcot, meg a vadonatúj néprádiót. Ilyesmiket nem látott a vén Farkas házában. A másik szobában három ágyat és két szekrényt talált. Észrevette, hogy minden poros. Gyorsan visszament a konyhába. A kis Pali akkor itta ki a tejet. Teri benyitott a kamrába. Ott talált egy portörlőrongyot. — Csak maradj itt a melegen! — mondta a fiának, — én addig letörölgetek, mert poros a Bálint bácsi bútora. A második szobában kezdte a törölgetést és így nem hallotta, amikor Fejes a fiával beszélgetett. — Édesanyám törölgetni ment — mondta komolyan a kisfiú. Mosollyal a szája körül lépett be Bálint csendesen a szobába. Elnézte, hogyan hajladozik az asszony, aztán hirtelen mellélépett és megfogta a portörlőt. Lassan csavarta a kezefejére, úgy, hogy a kezük összeért, mert az asszony ijedtében elfelejtette elengedni. — Mi történt? — kérdezte riadtan. — Nem akarnak menni a lovak — felelte hamiskásan. — Miért? — csodálkozott. — Azok is azt szeretnék, ha itt maradnál. A Pali fiad is szeretné. Teri megértette és megremegett. Jobb keze görcsösen szorította a portörlőt. A fejét félrefordította és mereven vizsgálta a padló deszkáit. Bálint egy kevéssé hallgatott, azután csak ennyit mondott: — De ha nem szeretnél, vagyis, ha mégis mennél, akkor szólok a szomszédomnak, neki jobbak a lovai... Lassan fordult vissza. A szemük egy pillanatra találkozott, majd az asszony lesütötte a szemét és úgy suttogta: — Ne szóljon, Bálint! — Akkor jól van! — kiáltotta vidáman és máris pattant. — Lerakom a holmit, aztán mehetünk a községházára. Bálint hirtelen fordult meg. Teri ekkor hangosan felnevetett, mert észrevette az ember kezében a nagy piros portőrlöt. Nyilvánosságra hozták a Szovjetúnió minisztertanácsa határozatát a Sztálin-díjak kiosztásáról az 1949. évben alkotott irodalmi és művészeti müvekért. Tizenhat díjat osztottak ki szépirodalmi alkotásokért. A Sztálin-díj első fokozatát — százezer rubel értékben —• Szemjon Babajevszkij kapta, a „Fény a föld fölött" című regényért. A Sztálin-díj második fokozatát — ötvenezer rubel — kaptak: Fjodor Gladkov „Elbeszélés a gyermekkorról" című müvéért; Szadriodin Rini: ..Buhara" clmü regényéért, Emmanuil Kazakovics „Tavasz az Odera mentén", Natan Ribak: „A perajaszlavi tanács" című regényéért, Konstantin Fegyín „Dauria" clmü munkájáért és Alexandr Volosin: „A kuznyeci föld" című regényéért. A dramaturgia területén a Sztálindíj első fokozatát Vszevolod Visnyovszkij kapta a „Feledhetetlen 1919" clmü színdarabért. A dramaturgia területén hárman kapták a Sztálin-díj második fokozatát, köztük Szimonov, „Idegen árnyék" című darabjáért. A művészi filmalkotások kőztil a Sztálin-díj első fokozatát a „Berlin eleste", „A sztálingrádi csata", „Találkozás az Elbán" és „Ivan Pavlov akadémikus" című filmek kapták. Díjakat kaptak a filmek rendezői, scenáriumírói, az operatőrök és a főszerepeket játszó művészek. A dokument-filmek közül a Sztálin-díj első fokozatával tüntették ki a következő színes filmeket: „A világ ifjúsága" és a „Szovjet légierő napja". Bernáth György, a Magyar-Szovjet Társaság főtitkára nyilatkozatában felvázolta a Társaság ezévi munkájának alapvonalait. E munka első és legkiemelkedőbb eseménye a most folyó Magyar Szovjet Barátság Hónapja. A rendszeresen érkező szovjet kultúrcsoportokon kívül a Társaság a szovjet ipar, mezőgazdaság és tudomány kiválóságait is meghívta, hogy a nagy sikerekkel induló magyar sztahanovista mozgalomnak új lendületet adjon. A társaság lapja, az „Üj Világ", a közelmúltban még 20—25.000 példányban jelent csak meg, de ma már A Szovjetúnió minisztertanácsa tizenkilenc díjat osztot ki kiváló zenemüvekért. Az első fokozatot Reingold Glier, „A rézlovas" című balettzenéjéért és Dimitrij SosztakoVics „Ének az erdőkről" című oratóriumáért, valamint a „Berlin eleste" című film zenéjéért kapta. Tizenhárom díjat osztottak ki a festőművészek között. A Sztálin-díj első fokozatát kapták: Mihail Hmelko, „A győztes haza győzelmi ünnepe" című képért és az „Azerbejdzsáni művészek és szövőmesterek csoportja" azért a művészi szőnyegért, amelyet I. V. Sztálin hetvenedik születésnapja alkalmából készítettek. A szobrászmüvészeti alkotások között hatot tüntettek ki Sztálin-díjjal. Közöttük az első dijat Jevgenij Jucsetics kapta a Szovjet Hadsereg elesett harcosainak berlini emlékmüvéért. Hét díjat az építészek között osztottak ki. A színművészet terén az első dijat a Gorkij nevét viselő moszkvai akadémiai művészszínház dolgozói kapták az „Idegen árnyék" című darab előadásáért. Első díjat kaptak a lenini Komszomol nevét viselő leningrádi színház művészei és rendezője is, a „Szikrából" című színdarab előadásáért. Az operamüvészet területén a SzovI jetúnió Állami Akadémiai Nagy Színházának művészei első díjat kapták a „Szadko" című opera színrehozásáért. Három második díjat a balettek között osztottak ki. öt Sztálin-díjat osztottak ki irodalom-kritikai és esztétikai munkákért. oly nagy tömegek olvassák, hogy a példányszámot heti 200.000-re emelték. A Társaság havonta 60 nagyüzemben tart előadást központi előadókkal. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára 90, Sztálin generalisszimusz 70-ik születésnapjára 200 vándorkiállítást állítottak össze. A kultúr-, tudományos-, és filmvetítések számát harmincszorosára emelték és megsokszorozták a diapozitív vetítések számát is. A Társaság arra törekszik, hogy minden városban, üzemben, faluban legyen szervezete. A Magyar-Szovjet Társaság m unkaprogram m j a A. ZÁPOTOCKÝ 3

4 ÚJ HARCOSOK SORAKOZÓJA Fordította: VOZARI DEZSŐ Az öreg Kolmistr halálos ágyán sok mindenre gondolt. Az emlékek melengették. Most közel 80 esztendős. Egész életén át keményen dolgozott és kínlódott. A gazdáknál, a kőbányában, az országúton. Soha semmiféle dologban nem döntött és nem szavazott. Mindig csak parancsokat teljesített. Kolmistr, ezt meg ezt fogod csinálni — mondták neki. Ekkor és ekkor látsz hozzá a munkához. Ekkor és ekkor hagyhatod abba a munkát. Munkádért ennyit és ennyit fogsz kapni. így és igy fogsz köszönni, így és így fogsz imádkozni. • És most azon a közgyűlésen az ördöngös szabó ezeket mondta: — Az egylet valamennyi tagjának egyenlőek a jogai és kötelességei. Mindenki a maga ura. Akár van vagyona, akár vagyontalan. Mindenki egyenjogú tag. Senki sem köteles más utasításra cselekedni. Joga van hozzá, hogy legjobb felfogása szerint javaslatokat nyújtson be, szavazzon és döntsön. Csak azok a határozatok és szabályok, amelyeket a többség megszavazott, kötelezőek mindenkire nézve. És szavaztak. Mindenki szabadon felemelhette a kezét, jelezhette, hogy az elhangzott javaslat mellett, vagy ellen van'e. Az öreg Kolmistr soká nem merte felemelni a kezét. Nem szavazott. De a szemfüles szabó ezt is észrevette. — Vannak tagok, akik nem élnek szavazati jogukkal. Például Kolmistr polgártárs. Miért nem szavaz, öreg? Kolmistr apó meglepetten emelte fel fejét: — Ez rám is vonatkozik? Én, én is szavazhatok és dönthetek?^ — Hát miért ne? — Tudjátok, én a község eltartottja vagyok. A község pénzéből élek. — Hát maga, Kolmistr apó, több mint fél századon át hány embert tartott el a munkájával? Talán keveset robotolt? Munkájáért a községnek régen díszpolgárrá kellett volna választania magát. Díszpolgárrá? Istenemre, így mondta a szabó s még hozzá a közgyűlés színe előtt. Ott volt Valdek, a község bírája is, aki — valahányszor az öreg Kolmistr elment hozzá, hogy felvegye az egyforintnyi havi segélyt, — a következő kérdéssel állt elő: — Mi van, öreg ingyenélő? Meddig lesz még a község terhére Azt hiszi, hogy mi, gazdák és adófizetők csak magára fogunk dolgozni? A földjeinket hamarosan dobravernék, ha minden lajhár oly sokáig szipolyozná a községet. A szikladarab, amely a derekára esett, alaposabb munkát végezhetett volna. Akkor nem volna magával bajunk és nem kellene a végtelenségig fizetnünk. Az öreg Kolmistr csakugyan gyakran gondolt arra, hogy a szikladarab, amely a község kőfejtőjében ráesett és nyomorékká tette, végezhetett volna vele. Mennyi szenvedéstől és mennyi szemrehányástól szabadult volna megl És most neki, az öreg Kolmistrnek, akit mindig kigúnyoltak és félretoltak, joga van dönteni és szavazni. így elmélkedett Kolmistr apó ós fájdalmai ellenére jóleső érzés lett rajta úrrá. Jólesett visszaemlékeznie, hogy felemelhette a kezét és ő, a község eltartottja, életében először szabadon szavazhatott és dönthetett, ö is megszavazta, hogy az egylet tagjai havi 20 krajcárt kötelesek fizetni s ezenfelül valamely tag halála esetén külön 10 krajcárt a temetkezési segély fedezésére. Azt, amit a többség önként és minden külső nyomás nélkül megszavazott, mindenkinek meg kell tartani. Ezt az öreg jól tudta. A szavazáskor mégis félelem gyötörte. Vájjon teljesítheti-e azt, amit megszavazott? A tagdíjfizetés nem okozott számára különösebb gondot. Igaz, hogy a feleségével kemény harcot kellett vívnia, mikor kijelentette, hogy belép az egyesületbe. Az asszony keresztet vetett, kezeit tördelte, könyörgött és amikor mindez nem használt, gorombán szidalmazni kezdte az öreget. — Ki hallott még ilyet, hogy a község eltartottja egyesületi tag legyen? Az egyesületben fizetni kell s miből fizetsz majd te, vén szamár? Nem elég, amit eliszol és elbagózol? Most még az egyesület is pénzbe fog kerülni. De tudd meg, hogy tőlem egy garast sem kapsz erre! — Eldohányzol és elbagózol! Az öreg számolni kezd. Minden héten egy csomag dohány a legolcsóbb fajtából, háromkrajcárosból, az 12 krajcár havonta. Hetenként egy kispohár pálinka két krajcárért, az havonta 8 krajcár. Erre fordította azt a 20 krajcárt, amit az asszony a havi segélyből minden hónapban odaadott neki. Hát jó, — erről i

s lemond. Nem fog dohányozni. És ha igen, akkor krumpli" és meggyfalevelet. Eleget szívta ezt fiatal korában. Miért ne térhetne vissza régi szokásához? Pálinkát sem fog inni és akkor meg lesz a havi 20 krajcár, az egyesületi tagdíj. De mi lesz, ha meghal valaki? Jézius Mária, hol szerezze meg a temetkezési segélyhez szükséges 10 krajcárt? Pedig, ha valaki meghal és az öreg Kolmistr nem fizetne, az nagy szégyen volna! Nem teljesítené, amit maga önként megszavazott, amit kézfelnyujtással megpecsételt De meghalhaťe valaki előbb, mint én? — morfondírozott az öreg a közgyűlési teremben és végignézett a jelenlevőkön. Van-e itt nálam idősebb ember? Van. Ott ül az öreg Csejka, annak már több, mint 80 esztendő nyomja a vállát. De még mindig kertészkedik. Egész nyáron, sőt ősszel is a lugasban alszik. Fürgén futkos ide-oda. Nem, nem kell tartani attól, hogy az öreg Csejka megelőzi (Folytatjuk.)