Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)

1950-03-04 / 54. szám, szombat

1950 március 4 UJSZ0 /Qz átadoll üzenei Irta: SAMO FALTAN. Samo Faltan szlovák író. A háború alatt mint katona átszökött a szovjet partizánokhoz. Élményeit és a szovjet partizánok hőstetteit „Győzelmes tal I tozás" című könyvében írta meg, amely most jelent meg a budapesti Athenaeum kiadásában. Az alábbi részlet is a szovjet partizánok haláltmegvető bátorságát és hősiességét mutatja. Viktor Alexandrovics Szarátov ejtő. ternyüs partizán huszonnyolc év körüli vidám, széparcú, magastermetű, keménykötésű, gúnyosszemü fiú. Az orosz föld fia. A Voiga felső tájékáról származott. Sohasem láttam szomorú, nak, rosszkedvűnek. Hangja erélyességet cengett, dt ugyanakkor biza mat is ébresztett. Nagyon szeretett énekelni. Ismert minden partizándalt, sok katonanótát es népdalt. Emlékszem, mikor mások valemnyen balsiker miatt leverten, rossz hangulatban gubbasztottak, ő csak legyintett. — Vigye az ördög, lesz ahogy lesz, — dörmögte és elkezdett énekelni. Emellett Viktor nagyon fürge, jóeszű fiú volt. PartizánkötelessegEit ügyesen teljesítette. Mint egy különleges csoport vezetője, állandó érintkezést tartott fenn az ellenséggel, a német megszállás alatt álló községekkel Jól ismerte a legravaszabb módszereket, amelyekkel a németeken rajta lehetett ütni. Mint valami ragadozó, olyan észrevétlenül tudta megközelítem a német őrszemeket, vagy bunkereket. Egész nesztelenül tudott kúszni Meglepett, menynyire következetes volt cselekedeteiben és rendszeretetében egyaránt. Ha úton volt, állandóan magával hordta fogkeféjét, cipőkeféjét és cipőkrémét. Alinden reggel alaposan megtisztogatta puha csizmaját. Ebben különös kedvtelését lelte Ruházata egyébként is mindig a legnagyobb rendben volt. Egy kissé csapodár is volt. A lányok csak csókot és ölelést jelentettek szá. mára. De sohasem csavarták el annyira a fejét, hogy kötelességeiről meg. feledkezett volna. Megölelgette a lányt s ha eltávozott, rögtön el is felejtette. Viktor a háború előtt testnevelési ta. nár volt Leningiádban Azelőtt több más városban is dolgozott. Szibériában és a Távol-Keleten. Megvolt benne a kemény partizánélet minden feltétele: gyorsaság, ügyesség és elővigyázatosság. A Komszomol neveltje volt, szívesen emlegette foglalkozását és a Komszomolban végzett munkáját. Bátorságát és ügyességét már néhánynapos együttlétünk alatt megismerhettem Szombat este öten felültünk egy szekérre és elindultunK az éjszakába. Ugyanazokon a hepehupás mezei utakon mentünk, mint néhány nappal ezelőtt. Az éjszaka világos volt. A csillagok után Ítélve, délnyugat felé tartottunk. Ez azt jelentette, hogy a főútvonal felé közeledtünk. Viktor maga hajtotta a lovat. Az erdőszélen háromtagú dandár felderítő jái őrrel találkoztunk. Közölték velünk, hogy a németek a napokban Krunki falu fölött, a főút mellett bunkert építettek, ahonnan nemcsak az utat, hanem a falut is belőhetik. A járőr azt tanácsolta nekünk, hogy ne menjünk a faluba, ebben az időben már éjjel-nappal járták a főutat a német járőrök és nehéz gépfegyverekkel védelmezték azt. — Ma este okvetlenül el kell jutnunk oda, nagyon fontos dolgom van a faluban — mondott, Viktor. Elbúcsúztunk és tovább mentünk A faluból apró fények pisláko ása látszott. Viktoi behajtott az e'dőbe. A lovat egy fához kötötte és egy nyaláb szénát dobott ele Gyalog mentünk a falu felé, amely egy kisebb völgyben feküdt. A főút feljebb húzódott, vagy fél kllométei nyíre a falutól. Óvatosan oda'opakodtunk az első házhoz. Az ab. lakot a tűzhely gyenge fénye világi, totta meg Viktor csendesen bekopogtatott. Öregasszony jelfant meg az ajtóban: — Mit akarnak? — Vannak a faluban németek? — kérdezte Viktor halkan. — Esténkint itt szoktak mászkálni. De most. nem tudom megmondani — szólt bosszúsan és betette az ajtót. Továbbmentünk Fegyvereinket, min. den eshetőségre számítva, kéznél tartottuk. Ügy a harmadik háznál egy leánykával találkoztunk. — Hol vannak a németek? — kérdezte Viktor csendesen, de nyomatékkal. A leány rémülten nézett ránk és odasúgta: — A falu közepén. — Mennyien vannak? — Talán hárman vagy négven. — Hol lakol? A lány szótlanul mutatott a falu szélétől a második házra— Jól van! Most pedig szaladj haza ! — Bácsi, maguk lövöldözni fognak? — kérdezte ijedten — Nem, csak összefogdossuk és élve verjük agyon őket — felelte Viktor tréfásan Oh — borzadt meg a kislány és gyorsan hazafutott. Félt a lövöldözéstől. Pár percig hallgatóztunk. Valóban, a falu alsó vége felől érthetetlen férfi. hangok hallatszottak — El kell jutnunk a túlsó faluvég szélső házához. Fontos üzenetet keli ott átvennem — jelentette ki Viktor határozott hangon. Hallgatva álldogáltunk. — Itf a faluban nem támadhatjuk meg a németeket. Muszáj a bunkerüket megtámadni, hogy minél előbb eltűnjenek a faluból. Ezért mi ketten ittmaradunk — mutalott rám Viktor — és ti hárman a bunker jobboldalára mentek. Keressetek magatoknak biztonságos helyet, ahol védve lesztek a golyók elől. Vigyázzatok: ezek minden talpalatnyi földet belőttek Rejtekhelyeitekről vagy tíz percen keresztül rövid megszakításokkal lőni fogjátok a bunkert. Aztán visszahúzódtok. Egyenest a szekerhez Megértettétek? A fiúk elindultak. Mi ketten visszamentünk a falu végére. Fülünket-sze. műnket megfeszítve, a falu alsó végét figyeltük. Időnkint ajtócsapkodás és rövid beszélgetés hallatszott. —Gyerünk — súgta Viktor és elindult. Pár lépés után megállt. — Három 'épésnyire gyere mögöttem. Ha valaki ránk kiált, abban a pillanatban mind a ketten tüzelni kezdünk. Visszafelé futni nem szabad! Óvatosan, szorosan a házakhoz lapulva surrantunk a falu közepe telé. Lentről léptek hallatszottak. Azután két sötét alak tűnt elő. Beugrottunk a legközelebbi ház kerítése mögé és feszülten figyeltük őket Közelebb jöt. tek. Németek voltak Le kellett küzdenem az izgalmat, amely erőt veti rajtam. Ereztem, hogy a szívem hevesen dobog. Minden lépésnél élesebben rajzolódott ki a németek alakja. Ránéztem Viktorra. Mereven figyelte őket. Nem látszott rajta semmi izga'orn. Keményen markolta géppisztolyát. Bízott benne. Meg voltam rola győződ, ve, hogy ezt az alkalmat nem szalasztja el. A házból gyereksírás szűrődött ki, majd egy nő hangját hallottuk. Alighanem az anya csitítgatja gyermekét. Nem sejtették, hogy itt rövidesen ha. lálos harc kezdődik Eszembe jutott, hogy a németek rendszerint felgyújtják azt a falut, ame'yben megtámadják az embereiket. Ebben a pi lanatban éles ítöneres szakította meg az éjszaka csendjét. Jobbfelől, a falu mögül, sűrű géppisztolylövések kattogtak. A két német megugrott. Pl'ana tok alatt úgy eltűntek, mintha a szél fújta volna el őket — Piszkos banda! — fújt nagyot Viktor. Gyors léptekkel, de óvatosan mentünk lefe'é a faluba Az alsó fa'uvég felől lábdobogás hallatszott. A németek fűtöttek a bunkerhez. A nehéz csendben úgy tűnt, mintha a kis falu még gondterheltebben lapult volna a földhöz Az ablakok mögött kihunytak a fények. Kisvártatva minden irányban gépfegyvergolyók kezdtek sűvftenl. Arraíe'é, amerre három bajtársunk járt, könnyű aknák robbantak. A fejünk fölött géppuskagolyók sziszegtek. A németek minden fegyverükkel fülsiketítő tüzelésbe kezdtek. Eljutottunk az utolsó falusi házig. Sötét ablakai a még sötétebb utcára néztek. — Vgyáiz! — súgta Viktor. Csendesen megkocogtatta az ajtót. Kis idő múlva női fej bújt elő zajtalanul az ajtó mögül. Viktor beosont a házba. En kintmaradtam. A németek szünet nélkül lőtték az egész környéket Uj sorozatok hangját hallottam — a mi géppisztolyainkból. Néhány rakéta röppent a levegőKönyvkiadás a Magyar Népköztársaságban A fasiszta és félfasiszta rendszer idején a magyarországi könyvkiadás és könyvterjesztés is a kapitalista üzlet egyik válfaja és az úri elnyomás egyik eszköze volt. Mintegy száz tőkés személy vagy részvénytársaság foglalkozott könyvkiadással. Ezek a kiadók egyrészt kiszolgálták a vékony polgári réteg szeszélyeit, másrészt tudatos ártó szándékkal tukmálták a dolgozókra a népbutító, . selejtes ponyvairodalmat. Ezt bizonyitja a könyvek átlagos példányszáma, amely szépirodalom esetén csak akkor haladta túl a kétháromezret, ' ha valamely, az uralkodó osztály érdekeinek megfelelő best gellerről volt szó. A ponyvakiadványokat viszont 50—60 ezres, vagy még magasabb példányszámban terjesztették. A nyerészkedő szellemnek megfelelően és az alacsony példányszám következtében a könyvek ára a dolgozók számára megfizethetetlenül magas volt: 30—60 filléres órabérből nem tudta a munkás megfizetni egy 20 íves könyv átlag 8 pengős árát. Ennek megfelelően Magyarország lakosságának könyvvel való ellátottsága szégyenletesen alacsony volt: 1938-ban egy főre mindössze kereken egy könyv jutott — nem is beszélve a minőség és az eszmei tartalom kérdéséről. A felszabadulás után a helyzet gyökeresen csak 1948-ban változott meg, amikor a legnagyobb könyvkiadóvállalatokat államosították. így a kultúra terjesztésének fontos eszközei a dolgozó nép kezébe kerültek. A könyvkiadó nemzeti vállalatok — a Kommunista Párt könyvkiadójának, a Szikrának sikeréből és példájából tanulva — most már valóban a néphez szóló irodalmat jut.tafák el a dolgozókhoz. Megszívlelték J Akosi Mátyásnak az 1948-as könyvnapon elhangzott felszólalását és igyekeznek minél lejjebb nyomni a könyvek árát. így a könyvek terjedése állandóan emelkedett. Egy könyv kiadásának átlagos példány'száma ma már 7000 körül mozog, a Szikra marxista-leninista kiadványainál és a kitűnő regényeknél pedig ennél is magasabb. (60.000,' illetve 25.000). 1948-ban Gorkij müve, a Klím Szamgin 25.000-es példányszámmal állt a szépirodalmi müvek élén. 1949-ben Szolohov „Csendes Don" c. müve már 50.000 példányban jelent meg a Szikránál. A „Volokalamszki országút" egyre újabb kiadásai már a 70.000-es példányszámot is túlhaladták, a magyar Illés Béla „Kárpáti rapszódia c. müve pedig elérte a 30.000-et Jellemző adat még, hogy az 1949. évi könyvnapok (június 1—3.) forgalma csaknem 3 millió forint volt. Ugyanez év december 21-én, Sztálin 70. születésnapján, egyetlen nap alatt, jóval több. mint 2 millió forint ára könyvet vásároltak a dolgozók. Az olvasás még szélesebb körre való kiterjesztését, az olvasók helyes irányítását, vezetését az 1949 őszén elindított úgynevezett, .olvasó-mozgalom" szolgálja. A Népköztársaság hivatalos szervei és a Magyar Dolgozók Pártja indította el ezt a mozgalmat, amelynek során csupán a magyar vidéken több mint félszáz könyvismertető előadás hangzott el, olyan helyeken is, melyeket a felszabadulás előtt „Isten háta mögöttinek" tartottak. Ezek az előadások néhány hét alatt óvatos becslés szerit is legalább 25—30.000 személyt mozgatlak meg közvetlenül, közvetve pedig még sokkal több dolgozó számára tették nyilvánvalóvá, hogy a nép állama nem csendőrt és végrehajtót, hanem a kultúra terjesztőit küldi el a parasztsághoz. A főváros üzemeiben az olvasómozgalom még nagyobb méretekben bontakozik ki. A magyar könyvolvasás tömegbázisa tehát nemcsak kiszélesedett, hanem döntő mértékben meg is változott. A könyvek vásárlója és olvasója ma már a nép: munkások, dolgozó értelmiségiek és egyre inkább a dolgozó parasztság is. A fenti számadatok nemcsak a kibontakozó kulturális forradalom bíztató jelei, hanem felérnek egy népszavazással: azt fejezik ki, hogy a magyar népnek igénye van a marxizmus-leninizmus fegyvereire, a szocialista szovjet kultúra kincseire, a haladó magyar nemzeti kultúra tárházára és a tudomány széleskörű ismeretére. be és é'esen megvilágította az egész falut. Sehol egy élő lélek. Vagy félkilo. méternyire tőlünk ott feketéllett a földddeí beszórt bunker. A vadállatok feszke — gondoltam magamban. Viktor egy leánnyal lépett ki az udvarra. Még valamit mondani akart, de a leány csak egyre sürgette. „Menjetek már, menjetek már!" — Mitői félsz' A németek ugyan kl nem bújnak reggelig a bunkerükből — gúnyolódott Viktor. Gyors léptekkel hagytuk el a falut. Néhány goiyó a fülünk me'lett süvített el és valahová a háztetőkre fúródott. A szekérné még nem volt ott senki. Leültünk. Viktor egész csomag ciga. rettát húzott elő és kényelmesen rágyújtott. Nemsokára egészen kifulladva, odaélt a három bajtárs. — Alapo-^n befűtött nekünk a csürhe. csak úgy porzott a föld körülöttünk — lihegte az egyik. — De mink is nekik — tette hozzá a másik. — Adj egy kis tüzet. Viktor mindhármukat megkínálta. Német cigarettával — Minden rendben van — mondotta. Rövid pihenő után befogtuk a lovat. Szekerünk belefúrta magát a sötét éjszakába. Mögöttünk még hallatszottak a lövések a bunkerből és időnkint fel-felvillant egy-egy rakéta. A. ZÁPOTOCKÝ 2

8 ÚJ HARCOSOK SORAKOZÓJA Fordította: VOZARI DEZSŐ — Én, Ladislav Budecsky, a szociáldemokrata párt egyik alaipítója, szocialista szerkesztő, agitátor és forradalmár ahogyan az emberek neveznek, csak nem maradhatok itthon ilyen napon? Nem, Betti, ilyesmit ne is kérj tőlem. A kötelesség: kötelesség. Hová jutna a mozgalom, ha az úttörők és a vezetők gyáván megriadnának minden nehézségtől és kivonnák magukat kötelességük teljesítése aló]? Ne félj, vigyázok majd magamra, de megyek. — És Sefl? — kérdezte most már csak bátortalanul az asszony. — Mondd meg neki, hogy a brodeci uradalomba mentem, mert a gazdatiszt berendelt. Varrni fogok neki és mértéket kell vennem. Ezt mondd neki, ha érdeklődik, — intézkedett Budecsky. — De legalább vidd magaddal a kis Tónit, — ké-lelte. — A kis Tónit? Minek? Csak utunkban volna és aztán meg Kladnó elég messze van. A kis Tóni egyszerre előugrott a sarokból, ahol a fahasábokkal játszott. — Ne félj, édesapám, megteszem én az utat! — Mi értelme van ennek, Betti? Hiszen a gyerek nem is érti, miről lesz ott szó. — Érti, vagy nem érti. Úgyis gyakran gondolom, hogy a fiú is a te nyomdokaidon fog haladni. Eddig is sokszor vitted már magaddal a gyűléseitekre. — No látod és most még magad küldöd Kladnóba a tüntetésre! — Ez más, remélem, hogyha ő is ott lesz, nem leszel annyira meggondolatlan. Azt csak nem akarod, hogy a gyereknek baja essen? — Azt igazán nem akarom, — mondta a szabó és megsimogatta a kisfiú göndör haját. A döntés tehát megtörtént és a kis Tóni most apjával, Vosmikkal és Lánskyval együtt Kladnó felé baktatott a május l"i tüntetésre. Zákolanytól Tinecig egyedül haladtak az úton. Vretovice után már többen igyekeztek Kladnó felé. Újezdtől kezdve pedig már egész csoportúk mentek a városba. A népgyűlést a Kladno határában lévő ú. n. Csillagerdőben tartották. Az erdőhöz vezető utakon csendőrök cirkáltak feltűzött szuronnyal. Amikor a kis Tóni apjával a népgyűlés helyére ért, Rodelov irányából egy csoport közeledett. A csoport közepén rúdra tűzött zászlót vittek. Vörös zászlót. Az emberek meg-megálltak. A szemekben az öröm szikrái villantak meg. Vosmik is megállt és örömében tapsolni kezdett. — A szentségit neki, barátaim, odanézzetek! Közben a cirkáló csendőrök is meglátták a /ászlót. Néhányan a csoportra vetették magukat. De a csoportot alkotó férfiak szorosan egymáshoz zárkóztak. A csendőrök levették vállukról a fegyvert és úgy próbáltak utat törni a zászlóhoz. Nagy kavarodás támadt. A zászló nagyot lendült és aztán eltűnt a szemek elől. A csoport szétfutott, a csendőrök egyedül maradtak. És a zászló márcsak a messzeségben látszott az erdő fái közt. A kis Tóni tapsra verte két tenyerét. A csendörök újra vállukra dobták a puskát és újra kimért léptekkel jártak fel és alá az erdő szélén. A zászló elf.ürt é

s aznap nem is látta többé senki. így összeütközésre i került sor. A népgyűlés viszonylag nyugodtan folyt a. A kis Tóni soká emlékezett rá, hogy a népgyűlésen beszédek hangzottak el, az emberek tapsoltak és végül szavaztak. Amr ker mindenki szavazásra emelte fel kezét, o is azt tette és igy május l'én a kladnói Csillagerdőben rendezett népgyűlésen életében először szavazott a Szociáldemokrata Párt határozatára. 1890. május 1. mind Kladnóban, mind a többi városban nyugodtan telt el és mégis sokat jelentett. A munkásmozgalom történetének új korszaka kezdődött meg vele. Május 1. megmutatta, hogy a munkástömeg szervezett ereje határozottan és félelem nélkül jelent meg a politikai élet színterén s hogy onnan se áskálódással, se erőszakkal, se ígérgetéssel, se rágalmakkal soha senki többé el nem távolíthatja. Azt mondják, hogy a költők a jövőbe látnak. Hadd idézzem tehát, mit jósolt nagy népi költőnk, Jan Neruda, a munkásosztálynak abban a cikkben, amelyet 1890. május 1. után a Národní Listybe írt: „1890. május 1. — Akik megértük, az emberi történelem legnevezetesebb május elsejének voltunk tanúi. 1890 május l'én a munkásosztagok nyugodt, határozott léptekkel, beláthatatlan tömegben vonultak fel, hogy most már egyszersmindenkorra ugyanilyen léptekkel haladjanak együtt a többiekkel, velünk, a fenkölt emberi célok felé. Ez a felvonulás hatalmas és ellenállhatatlan volt. mint amikor az óceán hullámai elseprik az útjukban álló akadályokat. Aki végignézte ezt a felvonulást, megértette, hogy mi az az „elemi erő". Nerudn a továbbiakban ezeket írja: „Különös nap volt ez. Mintha az utca képe is megváltozott volna. A német Burschok kihívó sapkái egyszeriben eltűntek. Nem ügettek úri fogatok, de bérkocsik sem. Nem láttunk urakat. Nem láttunk hölgyeket. Csak az merészkedett az utcára, akinek fontos dolga volt. Ott voltunk mi is, akiket a szegény munkás tévesen az „urak" közé sorol, de akiket az igazi úr helyesen a „munkások" sorába számit. Vörös jelvények, vörös nyakkendők. Az agyakban megvillant az emlékezés a Kommünre, az anarchisták vörös zászlóira! Először láttam embereken a világ társadalmi mozgalmának sötétvörös színét: megremegtem. Mily különös! Ugyanazok a színek, fekete a sötétvörös alapon, amelyek ott lengtek a husziták, a vallásszabadságért küzdő harcosok feje fölött. Ugyanezek a színek ma más harcosok feje felett lengenek, azoké felett, akik a teljes polgári egyenlőség* (Folytatjuk.)