Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)

1950-03-22 / 69. szám, szerda

Ljesa Mihajlov kisfiú volt és Novo-Gyerevnyében lakott. A ház közelében a kert alatt tó terült el. Túlsó partján légelhárító üteg állott. Persze, nemcsak ez az egy üteg volt, hanem körülötte még nagyon sok. Az üteg nagyon jól volt álcázva. Amikor nem tüzelt, nemhogy a levegőből, de még a földről sem lehetett felfedezni. Persze, csak a felnőttek nem látták meg. De lehet-e valamit a gyerekek előtt titokban tartani ? A gyerekek mindent kiszaglásztak, kifürkésztek, amit csak akartak. Pontosan ismerték az ágyúk számát, tudták, milyen kaliberű van, ki a parancsnok, hogyan adják ki a parancsot ... Az üteg csak éjjel tüzelt. Minden reggel, amikor csend volt, megjelent egy kis német felderítő gép, kereste a légelhárítókat. De az ütegek hallgattak. A gyerekek csodálkoztak: miért nem lőnek rá ? Hiszen alig repül tyúknál magasabban. A sövénykerítés mögül kiáltozni kezdtek a főhadnagynak: — Főhadnagy elvtárs! Szedje le gyorsan a második löveggel! Most fekszik legjobban. — Hát ez meg micsoda? — nézett csodálkozva a parancsnok a gyerekekre. — Ti hogy kerültök ide? — Mi csak úgy. Csöndben ideálcáztuk magunkat. — Majd én mindjárt megálcázlak benneteket. Azonnal menjetek el innen. Ljesa és társai elszaladtak. De azért tovább is titokban figyelték az üteget. * Egy szép, tiszta, téli napon hólabdázás közben Ljesa azt javasolta, építsenek hóból légelhárító üteget, páncéllapokkal s minden egyébbel, ami hozzávaló. A gyerekek egész nap, késő estig dolgoztak. Nagy hókupacokat raktak, falakat, mellvédekkel ... A munka nagyon jól sikerült — akárcsak a valódi üteg — olyan volt. Még ágyúkat is beszereztek öreg kocsirudakból, meg valami kályhacsőből, forgatni is lehetett, kerékre járt, célozni is lehetett vele. Másnap, vasárnap egyszer csak megjelent az a kis német gép. Éppen, mikor a gyerekek újra játszani kezdtek. — Ellenség! — rikoltotta Koszka Muhil, a kis szeplős srác. — Riadó — kiáltotta Ljesa Mihajlov. — Bajtársak, mindenki a helyére! Cél a fasiszta dögmadár! Tüz! — és ö maga szólalt meg ágyúja helyett: „Bamm!" — Bumm-bumm-bumm! — kiáltották rá kórusban a gyerekek. A német felderítő odébb repült, a fiúk még egyideig játszottak, azután hazamentek. Ebédidőben fülsiketítő robbanás Irta: A. PANTELEJEV dördült. — Bombáznak! Bombáznak! — kiáltotta valaki az utcán. Megszólaltak a légelhárítók, kattogott a gépfegyver s valahol fent a magasban tompán berregtek a német bukóbombázők motorjai. — Gyorsan, szaladjatok a pincébe! — parancsolta Ljesa édesanyja, elhúzta az asztalt és felemelte a pincelejáró nehéz fedelét. A német repülők rommá lőtték a játékhóüteget és elrepültek. * Este a szeplősarcú Muhil állított be nagy titokzatosan Ljesához. A sarokba vonta és fülébe súgta: — Ljesa, téged bizony hadbíróság elé állítanak. El fognak Ítélni. Már tudnak rólad. Kérdezősködnek a faluban. Legjobb volna, ha megszöknél. — Eszemágában sincs — felelte Ljesa. Azután nagyokat sóhajtott. — Mit gondolsz, agyonlőnek? Muhil kissé elgondolkodott, vállat vont: — Lehet, hogy nem lőnek agyon felelte. De nem meggyőződéssel. Reggel a szokottnál korábban az anyja felkeltette: — Ljesa! Ljeskám! — szólt rá riadt hangon. — Kelj fel, fiam gyorsan, érted jöttek. Téged keresnek. — A haditörvényszéktől? — kérdezte Ljesa rémült álomittas hangon. — Miféle törvényszéktől? Én nem tudom. Valami katona jött érted. Motorosán. Az utcán a kapu előtt állt a motorbicikli, kerékenjáró oldalkocsival. A vörös katona felült a nyeregbe s lába egyetlen lökésével elindította a motort. Ljesa az oldalkocsiban felhajtotta kabátja gallérját, eltakarta az arcát. A gép elrobogott az ismerős falusi utcán, felkavarta a havat és nagyokat ugrott a kátyúkon. • Rövid ideig tartott az út. Kétemeletes téglaház előtt állt meg. A kapuban őr állott. — Szállj ki, Mihajlov Alexej! — mondotta a vörös katona. Sméler ezredeshez megyünk. — Csak sírva ne fakadjak — bíztatta magát Ljesa. A nagy, füstös szobában, ahová bekerültek, igen sok katona tartózkodott. Repülők, légelhárítók, tengerészek, tisztek. Azután — Ljesa nem tudta egy percig tartott-e vagy egy napig, feltárult a fehér ajtó s az a főhadnagy jött ki az ezredestől, aki Novo-Gyerevenyben az elhárító üteg parancsnoka volt. Megpillantotta a fiút, megismerte, de nem szólt egy szót sem, kisietett a kijáraton. Azután egy fiatal hadnagy, akinek UJSZG • • tükörfényes csizma volt lábán, Ljesát szólította: — Menj be az ezredeshez — mondotta és kinyitotta a fehér ajtót. — Csak sírva ne fakadjak — mondogatta magában s igyekezett katonásan lépkedni. Éltes, rövidre nyírott bajszú ezredes ült az asztal mellett és valami írást lapozgatott. — Mihajlov ? — kérdezte. Ljesa csak bólintott. — Szóval, te vagy az — nézett végig a fiún az ezredes. — Szóval, te építetted azt a hóüteget vagy tudomisénmit, amit tegnap a németek lebombáztak ? — Igen ... Én ... suttogta Ljesa és úgy érezte, hogy a könnyek elfojtják szavait. — Dehát mi azt... mi, nem szántszándékkal tettük, ezredes elvtárs. Mi csak játszottunk. — Hm ... Játszottatok ? ... Kik azok a „mi"? — Hát mi... Gyerekek. — És ki vezette az építést? — Én találtam ki... — horgasztotta le a kisfiú a fejét. — Ezredes elvtárs, kérem szépen... bocsásson meg nekem ... soha többé nem teszem. A legkomolyabban. Nem epítek többé üteget. — Nem építsz? — hümmögött az ezredes. — No, és... ha mi erre egyesen felkérünk ? Hogy még építs ilyenfajta dolgokat? Erődöt vagy üteget, vagy gépfegyverállást? Ljesa ránézett. Az ezredes most nem mosolygott. Kivilágított arcából tiszta, kissé fáradt, a sok virrasztástól beesett szeme. — Látod, kis elvtársam — mondta azután — fura egy história ez. Kiderült, hogy háborús időkben játszani is csak óvatosan lehet. Ti például üteget építettetek, úgy, hogy a németek valódinak nézték. Csak az a baj, hogy közvetlenül a valódi, a harcban álló üteg mellé és lakóházak, élő emberek mellé építettétek. Nekünk, katonáknak néha az ilyen játékokra szükségünk van. Hogy a valódi célt álcázzuk. Hogy félrevezessük az ellenséget. De vigyázni kell! Nagyon vigyázni! Ljesa már felszárította a könnyeit, olyan feszült figyelemmel leste az ezredes szavait, még a száját is eltátotta. — Erted most már? — kérdezte az ezredes. — Igenis, értem — bólintot komolyan Ljesa. — így hát Mihajlov elvtárs, megbízlak téged, hogy építsél a pajtásaiddal még sok ilyen hóüteget, majd én mindig megmondom, hogy hova. Elvállalod? — El — vágta össze katonásan a bokáját Ljesa. — Csak azt nem tudom, lesz-e elég kocsirúdunk, amiket ágyú helyett rakunk oda? — A kocsirudakon nem fordul meg a dolog — mosolygott az ezredes. — Akkor minden rendben van — 1950 március 22' VLAGYIMIR MAJAKOVSZKIJ: Elmunkás-brigádok indulója Előre, traktorra vár az ugar már! Gyárkolió a kommün előfoka! Menj harcba ma, forradalmár, a termelés barrikádjaira. Fujtató-melledet közös kedv telítse, szaporítsd — ez a jelszó — munkánk hadait. Élmunkás-brigádtól az élműhelyekbe, műhelyektől az élüzemig. Előre, az egyiptomi, bamba sötétbe, gyárts, lámpát, mint sok ezernyi szöget! Lépést tarts! Ne vétsd ütemét se! Az öt év így lesz rövidebb! Szemétre ükanyád technika-szemetje. Dnyepr, turbinát hajts te nekik. Élmunkás brigádoktól az élműhelyekbe, műhelyekből az élUzemig. Előre! A kommün az idők taván aranyhalacskaként fel nem merül. Vájd ki, szorítsd a lépést szaporán, szakadatlanul — és szüntelenül. Hol faeke gürcölt — menj, traktor helyette, kolhoz seregét * kenyér-rohamra vidd. Élmunkás brigádoktól az élműhelyekbe. műhelyektől az élüzemig. Előre gigászi léptekkel, együtt! Nem csípnek el a burzsuj agarák! Előre! Teljesítjük és befejezzük az ötéves tervet négy év alatt. Villamosságot árassz vad folyó medre! Gyárakat járassanak zúgó vizeid. Élmunkás brigádoktól az élműhelyekbe, műhelyektől az élüzemig. Lelkesedés, tarts hosszan, légy izmos a gyári szivárvány íveiben Most emelkedik fel a szocializmus igazán, híven és elevenen. Vers, ezt a jelszót vidd rímbe csörtetve, ez fesse plakátok heves színeit. Élmunkás brigádtól az élműhelyekbe, műhelyektől az élüzemig. Békés István fordítása. felelte Ljesa — a parancsot végrehajtom. Még egyideig elbeszélgettek. Tíz perc múlva a vörös törzskari motoros már hazafelé száguldott Ljesa Mihajlowal. • Ami azután később történt, arról nem tudok részletesen beszámolni. Hol és hogyan épültek meg a hamis célpontok, ez — mint érthető — jszigorú hadititok. Csak annyit mondhatok, hogy együttt építették Ljesa Mihajlov, meg Koszka Muhil és a többi falusi gyerek. A főmérnök Ljesa Mihajlov volt. Bent a törzsnél, ahová most gyakran ellátogatott parancsokért és utasításokért, úgy is hivták: „Alexej Mihajlov I. osztályú mérnök". Egy szép napon Ljesa, a novo-gyerevenszki iskolásgyerek megkapta a Leningrád védelméért járó dicsőséges medáliát. Ugyanaznap Friderick Busch hadnagyot is kitüntették a német Luftwaffe felderítő repülőjét, melynek waffe felderítő repülőjét, azért a „kiváló felderítő munkákért, melynek eredményeképpen sikerült 12 orosz légelhárító üteget Leningrád körül felfedezni és megsemmisíteni" A „hös" német repülő fényképét is lehozták a fasiszta lapok. Olyan bambán néz a fényképezőgép lencséjébe a „nagyszerű felderítő", mint valami borjú. Ha Ljesa, az orosz kisfiú, a „főmérnök" meglátná ezt a képet, hangosan elkacagná magát. csiná vő amel A. ZÁPOTOCKÝ " ÚJ HARCOSOK SORAKOZÓJA Fordította: VOZARI DEZSŐ nacionalistákat izgathatja, mert ezek a mi elnemzetlenŕ tésünkre törekszenek. Izgathatja az osztrák udvari tanácsosokat, a regenátokat és az árulókat. De bizonyos, hogy nincs olyan igaz cseh ember, akit ez a szín izgatna és lázítana. Én ennek ellenére nem javasolom, hogy vörösszínű táblát csináltassunk. De nem hiszem, hogyha ilyet csináltatnánk, szégyent vallanánk. Az én javaslatom az, készíttessünk kékszegélyű fehér táblát s a rajta vö felirat vörös legyen. Ezek a mi cseh, szláv színeink, amelyekért senki közülünk nem fog szégyenkezni. — Nem is fogunk szégyenkezni, — zúgott végig az üléstermen. — Ami pedig a fekete- és sárgaszínű táblára vonatkozó javaslatot illeti, azt hiszem, hogy ezeknek a színeknek az alkalmazása helytelen volna. A fekete és sárga nem a mi két színünk. A fekete-sárga lobogó az állam és a kormány jelvénye. Ez a zászló azt mondja nekünk, cseheknek, hogy alárendelt nemzet vagyunk és az osztrák hatóságok parancsait kell teljesítenünk. Jogosult, ha ezekkel a színekkel jelölik meg az adóhivatalokat, a szolgabíróságokat, a törvényszékeket, a csendőrörsöket és hasonló intézményeket. Mindezek állami hivatalok, amelyek parancsolnak nekünk, végzéseket és idézéseket küldenek címünkre s mi kénytelenek vagyunk engedelmeskedni. El kell ismernünk a hatóságok hatalmát, amellyel az állampolgár nem szállhat szembe. De végtére is nem azért alakítottunk egyesületet, hogy eggyel több hatóság üljön a nyakunkon. Mi beérjük az eddigi hatóságokkal, újabbra nincs szükségünk. A hallgatóság soraiban nevetés támaidt. — Azért alakítottuk ezt az egyesületet, hogy kölcsönösen támogassuk egymást s hogy megakadályozzuk az esetleges sérelmeket, amelyek valamelyikünket érhetnék. Nincs itt szó semmiféle szocialista ramazuriról, barátaim. A mi egyesületünk céljait semmiképpen sem fejezné ki a fekete és a sárga szín. Ettől eltekintve, ezen a vendéglőn van már egy fekete-sárga tábla. Valdek polgártársnak dohányárudája van és ezeket, mint tudják, kétfejű fekete sast viselő sárga táblával jelölik meg. így ez a ház megadja az állami színeknek a nekik kijáró tiszteletet. Ezért újra javasolom, hogy az egyesület tábláját a mi cseh nemzeti színeinkben készíttessük el. — Van valakinek más javaslata? — kérdi az elnök. — Aki az ügyvezető javaslata mellett van, emelje fel a kezét. Megállapítom, hogy a többség elfogadta az ügyvezető javaslatát. Bíró úr, kívánja, hogy szavazást rendeljek el a maga javaslata fölött is? — Nem kívánom, — vágta ki dühösen és homlokát ráncolva a község bírája. így Simunek bácsi, a kolecsi lakatosmester, a cseh nemzeti színekben készítette el a táblát á „Budecs-környéki Művelődési és Önsegélyző Egyesület" részére. Simunek a címfestéshez is értett. A Budecs-környéki gazdasszonyok konyháit az ő készítményei ékesítették. Szép polcokat csinált, amelyeket a takaréktűzhely fölé akasztottak és amelyeken a lábasokat és csészéket helyezték el. Simunek bádogból különböző figurákat vágott ki, kéményseprőket, vadászokat, csavargókat, parasztlányokat, nyúlakat, kutyákat és gyümölcsfákat. Ezeket a figurákat tarkára festette és díszítésül odaszegezte a konyhai polcokra. A Budecs-környéki falvakban még ma is gyakran látni ilyen különös figurákkal ékesített polcokat. Ezek ma is Simunek munkáját dicsérik, noha a lakatos már évtizedek óta a kolecsi temetőben alussza álmát. — Ládja, ami igaz, az igaz, azzal a táblával megint sikert arattál, — mondta Vosmik, a kőműves, amikor a négyes tanácsa újra megbeszélésre gyűlt össze az okorai erdőben. — A bíró csak úgy forgatta a szemeit dühében. Jól megmondtad neki az igazat a vörös színről és a szocializmusról. A két másik férfi is elismerően bólintott. Most már senki sem beszélt arról, milyen nehéz volt a négyek tanácsában előre elintézni, hogy a taggyűlésen ne java" solják vörös színű tábla készítését, amit Vosmik oly na-1 gyon szeretett volna. A bádogtábla ügye tehát elintéződött. 14 nap múlva Simunek bácsi sajátkezűleg szerelte a táblát a Valdek'féle vendéglő bejárata fölé. — Ennek örök időkig ki kell tartani, — mondta az öreg lakatos, amikor lelépett a létráról és hosszasan elgyönyörködött művében. De nem tartott örökké, mint majd később megtudják. Egyelőre azonban ott díszelgett a tábla a vendéglő ajtaja fölött és az egyesület más ügyekkel foglalkozott. Egyenruha. Az egyenruha kérdése szerepelt a napirenden. Ha az egyesület testületileg akar fellépni, temetéseken résztvenni, kirándulásokra járni, akkor a tagoknak egyenruhára van szükségük. Különben elvesznek a tömegben s lehetetlen megállapítani, ki tartozik az egyesülethez és ki nem. így az egyik taggyűlésen az egyenruha kérdéséről tárgyaltak. Számos javaslat hangzott el, de a tagok nehezen tudtak dönteni, nem tudták elhatá

J rozni,-melyik javaslatot szavazzák meg. Az egyesületnek volt ugyan néhány olyan tagja, aki megcsináltathatta volna a maga részére az egyenruhát, amely ott feküdt volna az almáriumban s csak bizonyos ünnepélyes alkalmakkor került volna elő. De mennyien voltak ilyenek?; A többség nem is gondolhatott arra, hogy tíz forintot áldozzon egyenruhára, már pedig annyit a legegyszerűbb uniformisért is elkértek. A testületi fellépés és megjelenés elveszti jelentőségét, ha csak néhány tagnak lesz: egyenruhája, a többi pedig mindennapi ruhájában vesz részt az ünnepségeken. A vita zsákutcába jutott. Senki sem tudta a nehéz problémát megoldani. Most újra a szabó állt elő javaslattal: [(Folytatjuk.)]