Uj Szó, 1950. március (3. évfolyam, 51-77.szám)

1950-03-18 / 66. szám, szombat

U J SZO 1950 m'Srcrus 18 a m Ä\ m m u Irta: Nyikolaj Tyihonov. Ruhabin biztosan dolgozott a magasban. Megszokott mozdulattal nehezedett rá a hágókaromra, amely befúródott az oszlopba és tartotta. Körümézett odafenn és maga ftatt láthatta a teherautót, amelyen a tart^tékcséve, ilres bá,dogkanna, kötelek és rongyok hevertek. Szizov a motorral bajlódott, Pahomov a szerszámokat szedte elö a ládából. A jólismert táj volt körülöttünk, a sokszor látott, az emlékezetes táj. Az úton magányos alakok tűntek fel. Tehergépkocsik robogtak, valahol a távoli halmok alatt kelepeltek i a gépfegyverek és ha az ember oldalt nézett, a tenger kékes párájában láthatta a város házait és felettük a meredező gyárkéményeket Mint azon az iskolai képen, amit a kislánya színes ceruzával kiszínezett, úgy bodorodott hosszan a kémények tarka füstje... „Festömüvésznő lesz belőle" — gondolta Rubahin. Ilyenkor csak futólag érintette gondolatban a világot, mert minden figyelmét lekötötte a munk'a. Ekkor kezdődött... Eleinte csak azt a különös, egyre erősödő hangot hallotta, aztán vad dörgés rázott meg körülötte mindent és úgy érezte, hogy elrepül. Kiáltásokat hallott. Igyekezett megérteni, mit mondanak. Pahumov tölcsért fomált a tenyeréből és úgy kiáltotta neki: „Rubahin, mássz le! Azonnal másszál le!" Makacsul és riadtan kiáltozott. De valami roppant bőgés elnyomta a kiáltást és minden egyebet. Velőig hatolt, mint a vihar, ha nekikészül, hogy leromboljon mindent és láthatta, amint az úton a port — mint valami óriási gereblye — végigsöpörte maga előtt. Nem, nem mászik le. Nem először van ilyen csávában. Rubahin nem látta a rablót, aki felette körözött az égen, csupán azt érezte, hogy védtelenül kiszolgáltatva függ a levegőben, mint ez az oszlop az országút mentén, amelyikre rákapaszkodott. Nem nézett se oldalt, se lefelé. összeszedte minden figyelmét és munkához látott. Mintha nem is rá vadásztak volna odafenn a majgasban, Rubahin tudta, hogy ,,{LZ" még visszatér, csak éppen azt nem tudta, hányszor fog visszatérni. Veriték verte ki a homlokát, az izmai elernyedtek, a szája tele volt porral és ropogott a foga között. Üjra robbanás dördült mögötte, de már valamivel közelebb. A felszakadt föld a vállába hullott, mintha fekete hullám csapott volna át rajta. Rubahin most félig behúnyt szemmel, hunyorogva dolgozott. Nem látott egyebet és nem értett egyebet, csak azt az egyet: a megsérült vonalat helyre kell állítani, „Sürgősen helyreállítani!" — ez volt a parancs. Nem emlékezett a mozdulataira és nem tudta volna elmondani, hogy mi ts irányította tulajdonképpen fogásról-fogásra a kezét, de ez a csodálatos kéz, mintha külön életet élne, megtette a magáét. Bízott benne és tudta, hogy jó munkát fog végezni. Diadalmas csend keletkezett és Ruhabin jól kivehető, vékony, éles madárhangot hallott. Kakuk volt. Megszámolta, hányat szól a kakuk. Egész lényét betöltötte" a boldogság. Hat, hét, nyolc, kilenc, tíz... — Elni fogok! Élni! — suttogta maga elé poros ajkával és mélyen sóhajtott. Most újra felhangzott a szörnyű surrogás és a madárhang eltűnt. De ezúttal cseppet sem félt. Pillanatonként mintha csend támadt volna és akkor újra hallotta a kakuk bátorító hangját. — A kakuk — jó jel. Az élet jele! — ez a gondolat lüktetett a halántékában. Ettől szorult össze a szíve a katonaing alatt. Üjabb hullám, újabb kábító dörgés következett. Poroszlopok nyargaltak az úton és valahol messze, mint a fényképen, ült a kislánya és színes ceruzákkal rajzolt, összecserélve a színeket — a7. eget vörösre, az országutat zöldre. Friss szél csapott Rubahin arcába. Nem tudta volna megmondani, meddig dolgozott az oszlopon, de megcsinálta, amit kellett, helyreállította a vonalat. Most már leereszkedhetett. Még akkor is hallotta a jóval biztató kakukot, amikor kimarjult lábával nehezen mozogva, az oszlop tövénél ráereszkedett a tarka kavicsra. Ott állt az országúton, a vakító fény előtt, arcát eltakarta kezével és úgy nézett körül. Látta a gyökerestől kitépett fákat, amelyek a tetejükön átbukva kifordultak az országútra. Látta a furcsán oldalt borult égő teherautót, látta az arccal földrebukott Szizovot. — Rubahin! — kiáltották oda neki. — Te élsz? Elindult a hang irányába támolyogva. A bokrok mögül rongyokban lépett elö valaki, akiben Andrejevre ismert. Akkor pillantotta meg a sebesültszállító kocsit, amelyből emberek léptek le és a hordágyat, amelyen Pahomov időnként nyögött. — Szizov ottmaradt! — kiáltotta majdnem a fülébe Andrejev. Rubahin végignézett magán. A nadrágja elszakadt, a zubbony ujja rongyokban lógott. Neki semmi baja... Üjra látta a kék eget, ezeket a szinte nyári felhőket, az apró házacskákat, az országutat, amelyep a teherautók robogtak és a vasúti töltésen közeledő szerelvény élén a mozdony füstjét. — Gyerünk tovább — mondta Rubahin szigorúan. — Még nem vagyunk készen! A szovjet építkezési kultúra Bányászok új lakásai A Szovjet Tájékoztató Iroda munkatársa felkereste Sz. Zajkevet, a bán ász-szakszer vezet központi bizottságának elnökét és megkérdezte, milyen lakásépítkezések folytak az elmúlt esztendőben a szovjet szénbányászok javára. — Szakszervezetünk — mondotta Zajkev — nem végleges adatai szerint 1949-ben több mint 1 millió 600 ezer négyzetméter új lakásterület épült a bányászok számára. Sok bányászcsalád ünnepelte tehát új lakásának avatását az elmúlt esztendőben. A fasiszta rablók elpusztították a Donyec-medencét, de most útj, rendezettebb bányász-lakótelepek és városok keletkeztek, nemcsak a donyeci, hanem a rosztovi szénmedencében is. — Csupán az elmúlt évben 60.000 bányászcsalád költözött be új, a legmodernebb kényelemmel és a technika minden vívmányával felszerelt lakásokba. Az ifjú, családtalan bányászok részére szállodatípusú házak épülnek. Ezek bebútorzására a szovjet állam több, mint 6 millió rúbelt folyósított. E közös szállásokon éttermek. közös szórakozóhelyek vannak, a bányavállalat számlájára tartanak szakácsot, gazdasszonyt, takarítónőket. Ugyancsak a vállalat költségére szerzik be az élelmiszert és a fűtőanyagot. — A Szovjetunióban a lakásépítkezésekhez szorosan kapcsolódik a városok és munkáslakótelepek rendezése. Ennek során a mult évben több mint 100 bölcsőde, óvodák, iskolák, áruházak épültek. Tízezrével ültették el a gyümölcs- és díszfákat, 452. fásított tér, 144 park, valamint 481 sporttelep épült. — Építenek a bányászok maguknak családi házakat is? — Közel tízezer bányász épített magának családi házat a mult esztendőben. A Központi Bank kölcsönöket folyósít erre a célra, 7 esztendei lejárattal. A szovjet állam a családi házak építéséhez díjtalanul telkeket bocsát az építők rendelkezésére, városokban 600 négyszögöl, városon kívül 1200 négyszögöl nagyságban, valamint erdőrészt az épületfa kitermelésére. Az építkező családok megkapnak minden technikai segítséget és szállítóeszközt is. A családi házak típustervek szerint épülnek. Valamennyi ház építészetileg szép kivitelű, többszobás, szép kerttel, melléképületekkel. — Az 1949-ik év a szénbányászok számára nagy lakásgyarapodást hozott. 1950-ben újabb 2 millió négyzetméternyi lakásterületet építünk — mondotta befejezésül Zajkev. Mérnökök építik a kolhozt F.jodor Mitrofanovics Grinko, a „Molotov"-kolhoz elnöke még a késő éjszakai órákban is dolgozószobájában foglalatoskodik. Mellén ott csillog a Szocialista Munka Hősének kijáró aranycsillag, a Legfelsőbb Tanács tagjainak jelvénye, két Leninrend, valamint más magas kitüntetések. Húsz esztendeje vezeti a kolhozt, amelyet a szovjet állam segítségével a kolhoz tagjai maguk építettek fel. Valaha töretlen ugar volt itt és ma fejlett- állattenyészet, dúsan termő földek, gyümölcsös, konyhakertészet és sok üzem található. A kolhoz lakótelepe, Molotov-falu arculata is teljesen megváltozott 20 esztendő alatt. Márom oldalról árnyas liget övezi, a negyedik olda'.on húzódik a gyönyörű gyümölcsös. Távolabb épültek fel a kolhozüzemek épületei: a villanytelep, az olajütő, malom, konzervgyár, húsfeldolgozó stb. —• Mindaz, ami itt látható, egységes terv szerint épült — közli Menz építészmérnök, a falu mérnöke — és terv szerint épül tovább. Az utcák egyenesek és. bennük cseréppel fedett kényelmes házak állnak. A főutcán épült fel a többemeletes, nagyablakos iskolaépület, amelyben 600 gyermek tanul. Közelében van a kórház. A legmodernebb építészeti vívmányok figyelembevételével építettük fel az óvodát, bölcsődét is. A' középületeket és az új lakóházakat a kolhoz az egységes terv szerint építi tovább, A terv bekeretezve ott függ Grinko kolhozelnök dolgozószobájának falán. Kék alapon fehér vonalak és négyszögek jelzik az utcákat és negyedeket. Ami már felépült, azt vörös vonalakkal csíkozták be. A „Molotov"-kolhoz családjainak élete ma már semmiben sem különbözik a városiak életfeltételeitől. Szép, háromszobás lakásokban laknak és minden kultúrigényüket kielégíthetik. « A. zápotocký 3

8 ÚJ HARCOSOK SORAKOZÓJA Fordította: VOZ ARI DEZSŐ vák. De hogyan mutathatnák meg szeretetüket, amikor a nyomorúság ezer résen át tolakszik be kunyhóikba, amikor az életük csupa kérlelhetetlen küzdelem? Minél kevesebbet beszélnek a szegények a szeretetről, annál több szeretet van a szívükben. Minden szegény anya és apa többet tesz gyermekeiért, mint bármelyik gazdag ember. -Minden szegény anya utolsó csepp tejét is odaadja gyermekének és odaadná utolsó csepp vérét is. És látja, szomszédasszony, ez is igaz. Fent, Qjezdben a birtokosok dajkát fogadtak a gyerekhez. Az asszonyka olyan mint a virág, a keblei olyanok mint a teli korsók, mégiis dajkát fogadott. Aszongyák, hogy a szoptatás ártalmára van a szépségének. És az ifiasszony soká akar fiatal maradni. A birtokos valahonnan Pilsen környékéről hozta ide a dajkát. Hát mondja meg, szomszédasz" siony: megtenné maga ezt, megengedné, hogv a gyerekét idegen nő táplálja? Mi fele anyai szeletet'ez? Ilyet még nősténykutyánk sem tesz. Hat kölyke volt, de ami" koi hármat a folyóba dobtunk, ide-od.i futkosott, mintha megveszett volna. Pedig ez csak lelketlen állat. A másik oldalon pedig ott van az anya. Aszongyák, hogy ez most nagy divat az úri körökben. A nagyságák nem érzik magukat elég előkelőeknek, ha gyermekükhöz nem fogadhatnak dajkát. Mozolinban a gazdatisztek is fogadtak szoptatós dajkát. Miért is ne fogadtak volna? A gazdatiszt igazán jól nősült. Az asszony valami gyárosfélének a leánya. Egész halom pénzt hozott a házhoz. Igy ' tehát dajkára van szüksége, hogy megmutassa előkelőségét a többieknek. — Ilyen a világ mostanában. Az urak jódolgukban azt se tudják, mitévők legyenek. A szegények meg robotolnak és robotolnak. De aszongyák, hogy ennek végre valahára meg kell változnia. A szabó is beszélt erről. Már pedig én hiszek neki. Nem is mehet ez így tovább. Vagy háború, vagy kolera, vagy valamiféle forradalom fog jönni. Hát a maga öregével mi van? Belépett az egyesületbe? Nem lépett be? Akkor gondoskodjék róla, hogy mielőbb belépjen. Tudja, szomszédasszony, eleinte én is ellene voltam a dolognak, de most más a véleményeim. Látja, amikor az öreg Kolmistr betegen feküdt, a felesége 13 héten át 1 forint 40 krajcár segélyt kapott. A temetésre pedig további 10 forintot. Isten bizony, tíz ezüst forintot, saját szememmel láttam. Mondják is, hogy Valdek nem egyszer forgatta meg kezében a pénzt, mielőtt kifizette volna a v én asszonynak. Azt kérdezte tőle, mit csinál majd ennyi pénzzel? Még ellophatják tőle. Aszonta, nem volna jobb, ha nálam hagyná a pénzt s én vigyáznék rá? A vén zsugori. Még hogy ő vigyázna a pénzre. No, de a vénasszony váltig hajtogatta, hogy adósságokat kell fizetnie. Miféle adósságokat^? — kérdezte tőle megütközve a bíró. Hát a lakodalmi költségeket, bíró uram. Ez aztán végkép felingerelte Valdeket. De az asszony csak nem hagyta magát. Jól is tette, mi köze a gazembernek ahhoz, hogy másnak milyen adósságai vannak. A lakodalom költségeit kell kifizetni. Az asszony újra még újra ezt ismételte. Igaz, hogy 50 esztendőnél is több mult el lakodalma óta. A bírónak muszáj volt kifizetnie a 10 forintot, mert Kolmistrné utalványt hozott a szabótól. Igyekezzék tehát, szomszédasszony, hogy a maga férje is belépjen az egyesületbe. Mindig történhetik valami. Semmi rosezat nem kívánok, dehát az ember sohasem tudhatja, mit hoz a jövő. Ne feledkezzék meg róla, szomszédasszony, kényszerítse rá a férjét, hogy belépjen az egyesületbe. Ugyan, ugyan! Ne mondja, hogy a férje nem akar majd belépni. Az egész falu tudja, ki viseli maguknál a nadrágot. Hát akkor Isten áldja meg, futok már haza. Ilyen és ehhez hasonló beszélgetések folytak le a Budecs-körnvéki községekben a szomszédasszonyok között a kútnál, a réten és egyebütt az öreg Kolmistr temetése után. Tény, hogy az egyesületbe új tagok jelentkeztek felvételre. Karácsony. Karácsony mindig családi ünnepnek számított faluhelyen. Az volt Budecs környékén is. Ennek az ünnepnek megvolt a maga családi és téli romantikája. A Budecs" Jiegyet ilyenkor vastag hóréteg takarta. A hóbuckák fölött ezüstös fényben tündökölt a hold. Ezek a képek valóban festő ecsetjére voltak méltóak. A kunyhók ablakaiba, amelyeket mohával raktak ki, pásztorokat, bárányokat és a betlehemi szent családot ábrázoló képeket helyeztek. A gyerekek már ősszel jó előre kivágták, falemezekre ragasztották és a mohába tűzték ezeket az ábrákat. A színes papírfűzérekkel és üveggömbökkel díszített karácsonyfák gyertyafényben villogtak. A legtöbb falusi házban szerény, szegényes ajándékok kerültek a karácsonyfa alá. Csak a cukorgyárban, az úrilakásokban ünnepelték meg dús ajándékokkal a karácsonyt. A kunyhókban többnyire amolyan otthon kötött érmelegítők, kesztyűk, fülre húzható sapkák, keszkenők és hasonló szükségleti tárgyak jutottak a gyermekeknek. Az apa a legtöbb helyen dohányos zacskót, a mama pedig színes hímzett papucsot kapott. A faluban tíz kisfiú minden karácsonykor télikabát-' hoz jutott. A cukorgyár tulajdonosa adta ezt az ajándékot tíz eukorgyári munkás fiainak. A munkások, akik egész éven át robotoltak, képtelenek voltak télikabátot vásárolni fiaiknak. Viszont a cukorgyár tulajdonosa, aki egész éven át nem dolgozott, nemcsak magának szerezhetett be bundát, cilindert, fehér keztyűt ég egyéb elegáns holmit, hanem tíz szegény munkásgyereknek is' juttathatott télikabátot, sőt ezenfelül is sok pénze maradt még. A cukorgyárban üveggolyókkal és égő gyertyákkal díszített karácsonyfát állítottak fel. A megajándékozott kisfiúk és fáradt apáik és anyák alázatosan csókoltak kezet a nagyságos gyáros úrnak, a nagyságos asszonynak, az igazgató úrnak és a többi uraságnak, akikről feltételezhető volt, hogy szintén érdemeik vannak az ajándékozás körül. Az egyesület megalapítása utáni esztendőben a szabó azzal a gondolattal állt elő, hogy az egyesület állítson saját karácsonyfát és adjon ajándékot az összes tagok gyermekeinek. Az ötletet nagy lelkesedéssel fogadták. A költségekhez az egyesület saját pénztárából is hozzájárult, ezenkívül mulatságot rendeztek a karácsonyi ajándékok beszerzése javára, sőt pénz és egyéb ajándék is érkezett a módosabbaktól. Játékkocsik, babák,' apró edények és más holmi gyűlt össze karácsonyra. Mindezt a falusi asztalosok, lakatosok és szabók otthon állították össze. A szabó néhány verset válogatott ki. A szövegeket szétosztotta a gyerekek között, akik nagy buzgalommal magolták be a verssorokat. A Valdek-féle vendéglőben vasárnap délutánonként próbát tartottak. A szabó kihallgatta és tanította a gyerekeket, akik örömmel készültek az ünnepi estre. A nagyteremben ott volt már a hatal"' mas fenyőfa is. Csaknem a menyezetig ért. A Budecs" környéki falvak ezidőben a karácsonyi előkészületek jegyében éltek. De közvetlenül az ünnepek előtt meglepő levél érkezett. A smichovi cs. és kir. szolgabíróság megtiltotta a karácsonyi ünnepély megtartását. A levélben az állt, hogy „a tanítói kar közlése szerint karácsonyi ünnepelyt készítenek elő, amelyen iskolásgyermekekkel verseneket akarnak szavalta tni. Miután erre sem a helyi, sem a járási iskolatanácstól, sem pedig a cs. és kir. szolgabíróságtól engedélyt nem kértek, az ünnepély megtartását szigorú büntetés terhe alatt megtiltják." A községben nagy volt a felháborodás. Az emberek haragja elsősorban a tanítói kar és V. Dlouhy iskolaigazgató ellen fordult. Az emberek úgy tudták, hogy ő volt a betiltás értelmi szerzője. (Folytatjuk.); «

t