Uj Szó, 1950. február (3. évfolyam, 27-50.szám)

1950-02-05 / 31. szám, vasárnap

Példamutatók a nagy tőrei ifjúság soraiban Vidéki útjaimon mindig keresek, kutatok az ifjúság között — mint mikor a ha­lász igazgyöngyöt keres — öntudatos, tehetséges, tanu­lásravágyó és fejlődésre al­kalmas fiúkat és leányokat, akikre a jövőben mint meg­bízható káderekre támasz­kodhatunk. Nagy-Tőréről már sok­szor írtunk. Úttörő a falu szocializálása útján és itt, Furinda elvtársnak, a kitűnő kezdeményezőnek és szer­vezőnek a falujában az idő­sebb elvtársak panaszkod­nak, hogy az ifjúságban nincs lendület, nincs kitar­tás, nincs kezdeményező készség a szocialista építő­munka terén. Elpuhultak, elkényeztetettek, még nem értik meg azt, hogy a Népi demokráciánkban vezető szerepe van az ifjúságnak és nem becsülik meg kel­lően az anyagi és erkölcsi előnyöket, melyeket álla­munk a fiatalság taníttatá­sára és egészségének bizto­sítására nyújt. Nem tudato­sítsák, hogy mit építenek, az elsősorban az övék, hogy a szocialista társadalomnak legértékesebb, legmegbe­csültebb és legfontosabb ré­tege az ifjúság. A vasárnapi szlovák-ma­gyar kul túrdélutánon és az azt követő mulatságon al­kalmam volt különös gond­dal megfigyelni a tőrei ifjú­ságot. Találtam is közöttük egy ifjút és egy leányt, Du­dás Lenkét és Obert Ist­vánt, az Egységes Földmű­ves Szövetkezet dolgozóit, akik bebizonyították azt, amit úgy is éreztem, hogy vannak az ifjúság között olyanok, akik részt akarnak venni az épTEÖ munkában és ezek példát mutatnak majd a többieknek is. Dudás Lenke így beszél munkájáról: — Ahogy az Egységes Földműves Szövetkezet meg­alakult, örömmel beléptem tagjai közé, mert amíg a szövetkezet nem volt, csak itt-ott találtam napszámot. Most tizennyolcéves vagyok, nyolcvan koronát keresek naponta, egy liter tejet és természetben a fejadapot. Apám is a szövetkezet mun­kása és így kettőnk keresete gondtalan életet biztosít családunknak. Én boldogan dolgozom, társaimról ugyan­ezt mondhatom. Dalolva, tréfálva végezzük munkán­kat. Nagy bizalommal te­kintek a szövetkezet jövője elé, tudom, hogy minden te­hén és minden malac a miénk és a szövetkezet gyönyörű tervei a mi szebb jövőnk biztosítása. Obert István huszonegy éves fiatalember, Csehor­szágból tért vissza családjá­val. ö a következőket mond­ja: — 1949 május l'től dolgo­zom a szövetkezetben. Meg­győződésem volt, hogy csak itt találom meg a jövőmet. Rajtam kívül családomnak még három tagja dolgozik a szövetkezetben, épp olyan örömmel, mint én. A jöve­delmünk rendes, nyugodt életet biztosít és mi úgy érezzük, no sy magunknak dolgozunk. Igv nem is lehet másképpen dolgozni, mint lelkiismeretesen és minden erőnkkel. A faluban sok a gazdag fiú és még mindig lenéznek minket, dolgozó­kat, akiknek nincs nagy va­gyonuk es azt állítják, h«*gy eddig ők tartottak el min­ket. Addig jó volt nekik, amíg ezt velünk el tudták hitetni, de ma már tudjuk, hogy fordítva volt, mi tar­tottuk el őket. Hiszem és meggyőződésem, hogy rövi­desen örülni fognak, ha ve­lünk együtt dolgozhatnak. Szeretnék traktorista lenni, de azért én mindenfajta munkát szívesen elvégzek. íme két fiatal ígéret, mindkettő a ČSM tagja, akik megmozgathatják a fa­lu ifjúságát és reméljük, hogy legközelebbi tőrei láto­gatásunk alkalmával sok Dudás Lenkével és Obert Istvánnal fogunk találkozni. Turi Mária. ä püspöki ifjúság meiifiozdült 1950 január 28-ika neveze­tes nap a püspöki ifjúság szá­mára. Ezen a napon megala­kult a CSM. magyar csoport­ja. Ez azért volt nagyon fon­tos, mert az ifjúság 95 szá­zaléka magyar anyanyelvű és most saját anyanyelvükön tarthatják gyűléseiket. A püspöki ifjúság is meg akar­ja mutatni, hogy életrevaló és épiteni akarja a közös, szebb és jobb jövőt tanulás és jól végzett munka útján. Az alakuló közgyűlésen öröm volt résztvenni és látni a 65 ifjúmunkásnak csillogó szemeit, ahogy feszült figye­lemmel kísérték a vezetőség tagjainak lelkesítő beszédét. Az újonnan megválasztott ve­zetőség minden tagja felszó­lalt és vázolta feladataikat és a rájuk váró kötelessége­ket. Köszönetet és elismerést érdemelnek azok a fiúk és lá­nyok, akik a szervező munká­ban résztvettek. A püspöki ifjúság példaképe akar lenni a falunak, nevelni akarja azokat, akik rászorulnak he­lyes gondolkodásra és meg­győzni őket arról, hogy új utakon kell járni, művelődni és dolgozni a szocializmus szellemében, össze kell fog­ni az ifjúságnak a szlovák if­júsággal és kéz a kézben kö­zös erővel utat törni minden nehézségen át, hogy azután büszkén mondhassa minden ifjú: „Én is a CSM tagja vagyok!" Szabadság! Koller Szilveszter. AZ „ACÉLÚT* Egyegy új szlovák vagy cseh film mindig nagy örö­met jelent a közönség min den rétegének. Ritkán fogad azonban olyan nagy öröm­mel egy új filmet dolgozó népünk, mint az „Acél* út"-at. Ezt a filmet nagy ér­deklődéssel várta különösen dolgozó ifjúságiunk, nemcsak azért, mert az első kétórás tartamú film az ötéves terv keretén belül, hanem főieg azért, mert ezt saját film­jüknek tekintik és mert a film hazai filmgyártásunk­ban páratlan. Páratlan tárgyával éssze­resplőivel egyaránt. Még nem gyártottak eddig hazai film­gyártásunkban olyan filmet, amelyen nem kevesebb mint 48.000 szereplő mozog két óra alatt. Soha nem fog­lalkoztatta még filmrende­zőink fantáziáját az ifjúság és annak erő s munkaakará­sa: résztvenni a szocializ­mus építésében. Jó érzés nagyon, hogy if­júságunk munkáját ilyen fi­gyelemmel kísérik a „na­gyok". Jól esik, hogy tánto­ríthatatlan akaratuk ennyi megértéssel találkozik min­den dolgozónál. Teljesül végre vágyunk, hogy egy sorban dolgozhatunk és har­calhatimk a szocializmusért. Maga a film, az Acélút, az ifjúsági vasútvonalat, haladó ifjúságunk nagy művét örö­kíti meg és a rendezők, ze­nészek és ifjúsági munkások hatalmas sorainak sikere. Minden néző jóérzéssel távozik a moziból, a fiata­lok vidám arcán látszik, hogy most mindegyik újra átélte azokat a vidám és bol­dog napokat, amelyeket az ,,öröm Völgyében" átélt egy rövid hónap alatt. Minden fiú és lány boldogan emlék­szik vissza a nehéz csákány­ra, az étkezésekhez való so­rakozóra, a gyönyörű esti tábortüzekre és az egész idő minden egyes vidám mozza­natára. A idősebbek ugyan­csak mosolygós arccal tá­voznak, mert ők először lát­ták azt, hogy mire képes az ifjúság akarata és munka­készsége és hogyha kell, a munkás és paraszt dolgozó munkájában is tud osztozni. Most már látták, hogy az if­júság nemre, nemzetiségre és osztályra való tekintet nélkül résztvett a szocialis­ta munkaversenyben, hogy meggyorsítsa a vasútvonal építését és elnyerje az él­munkás dicső címét. Ez a film feltűnést kelt majd a baráti népi demokra­tikus államokban is és sok gondot okoz majd a reakciós köröknek, mert minden rom­boló propagadájukkal szem­ben tisztán látja mindenki, hogy az Ifjúság Vasútvona­lán senki sem éhezett, senki sem volt elnyomva s hogy ifjúságunk büszke az ő mű­vére, am't saját erejéből, saját verejtékével és saját terve'vel a megígért időre felépített. H. T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom