Uj Szó, 1950. február (3. évfolyam, 27-50.szám)

1950-02-04 / 30. szám, szombat

1950 február 4 Ui SZO cÁ&Sjmmj,aink o békt (rônlfáti. A béke védelméért folyó harcban, az élet csatájában mindenütt döntő szerepe van világszerte a nőknek. A nők mint édesanyák, mint feleségek, mint testvérek a legerősebb bástyái a béke frontjának és mindenütt támogatják a béke ereit. Évről-évre növekszik az a nemzetközi tábor, amely a béke megvédésére tömörül, az impe. rialista háborús uszítók ellen. Az aszszonyok már túllátnak életük szűk ha. tárain és megértik a békefront szükségességét nemzetközi viszonylatban ls. Megértik, hogy az építő munka erőmegfeszítésének eredményeit csak úgy tudják élvezni majd, ha az egész világon győz az építés és az alkotás szelleme, a romboló és pusztító erők felett. Szeretettel nyújtanak kezet azoknak, akik a békéért harcolnak és elfordulnak mindazoktól, akik újabb háború felidézésére igyekeznek. Asszonyainkat elsősorban természetesen a háborútól való félelem, szeretteiknek féltése állítja a béke harcosainak oldalára, de nem kevésbbé az a felismerés, hogy amit most minden erejük megfeszítésével építenek, az az övék, gyermekeiké, gyáraink nekik dolgoznak. Népi demokráciánk legfőbb törekvése műveltségük emelése és egészségük védelme. Egyenjogúságuk nemcsak papíron van, hanem igenis nyitva van előttük minden szakma, minden pozíció, ahová képességüknél fogva alkalmasak. Éppen ezért erősödik bennünk a szocialista hazafiasság érzése és minden áldozatra készek, hogy népi demokráciánk vívmányait megvédjék és szembpszálljanak azzal, aki megakarná akadályozni békés építő munkájukat. Asszonyaink büszke öntudattal vesznek részt a szocialista munkaverseny, ben, a termelés fokozásában az élmunkásmozgalomban, azonban még nem kellő számban. Államunk mindent megtesz hogy a nőknek az elmúlt időkből származó megkülönböztetése megszűnjék, de a jogokkal kötelességek is járnak. A nők részvételét a szocialista munkaversenyben fokozni kell és aktivizálni kell erőiket. Már van számos iparág, ahol a nők élenjárnál^ a munkaversenyekben. Bíró Margitok, Pavlik Irének, Balázs Erzsébetek, Kotrusz Jolánok, Ilring Máriák. Azonban ezek csak • példát mutatnak és reméljük, hogy éppen az ő példájukon okulva számos csoportja alikul a női élmunkásoknak. ' Asszonyaink átnevelődése folyamat, i ban van, ki fog épülni a szövetkezete| ken belül is az asszonyok szervezete ' és ezeknek lesz a feladata megmagya. j rázni és megértetni asszonytársaikkal, ' hogy a jó munka, az ötéves terv sikeres keresztülvitele saját személyes ügyük. Az ötéves terv sikeres folya. mata alatt gyermekeik részére az is' kólák, csecsemőotthonok sora fog fel. épülni és a jól dolgozó és politikailag fejlett nőket nemcsak a társadalom, de családjuk, férjük és gyermekeik is jobban megbecsülik. Tekintsenek aszonyaink a Szovjetúnió dolgozó nőire, ahol a nők már elérték a teljes egyenjogúság és egyen, lő kötelesség fokát. A szocialista építő munkában nemcsak résztvesznek, hanem kezdeményezők, újítók, tele vannak ötletekkel és telve öntudattal. Asszonyainkbar állandóan erősíteni keli a szertetet és tiszteletet a Szovjetúnió iránt. Azért haladhatunk a békés építés útján, mert a világbéke felett őrködik a hatalmas és erős Szovjetúnió. Az impem'ista háború uszító kísérletei újabb pusztítást akarnak hozni a v l.'.gra, azonban ezek m

:nd kudarcot vallanak a Szovjetúnió bátor és következetes békepolitikája mellett. Meg kell tenni mindent, hogy aszszonyaink helytálljanak a béke frontján és megértsék azokat a szavakat, amelyek a hős szovjet partizán Zója és testvére síremlékén állnak: „Az élet az ember legdrágább kincse. Az etnbei csak egyszer él és úgy kell élnie, hogy halá'akor elmondhassa: egész életemet es minden erőmet an. nak szenteltem, ami a világon a legszentebb: az emberi szabadságnak". Turi Mária. A gyermek játékszerei A gyermek munkája a játék. Veleszületett cselekvési ösztönét a játékban éli ki. Ebből a megállapításból önként következik, hogy az a jó játékszer, amelynek nemcsak addig örül a gyermek, amíg eléri, hanem az, melyet ha megismer, mindjobban megszeret. Az a játékszer, amelyben ő maga is cselekvő részt vehet. A kislány az öltöztető babát sohasem únja meg, különösen, ha rávezetik a szabás és varrás tudományára. Fontos, hogy az illúziója az legyen, hogy ő varrta és öltöztette Vera babát, még ha az oroszlánrészt anyuka vagy az idősebb nővére végezte is. A kisfiú nemcsak az ábra szerinti hidat és házat fogja az építőkőből megépíteni, hanem igen helyesen saját elképzelése szerint is építi. A kifestőkönyvnél sem fontos, hogy pontosan a minta szerint színezze az ábrákat, sőt feltétlenül az egyéni munka lesz az értékesebb és egyben érdekesebb is. A szigorú határvonalnak, amely a fiúk játékát a leányokétól elhatárolja, nincsen értelme. Miért ne főzhetne a kis tűzhelyen a fiú éppúgy ebédet a babának, mint a kislány, nem tudhatni, hogy nem válik-e belőle híres szakács vagy cukrász. Nem tudhatjuk, hogy lesz-e fiúnkból egy második Paquin, tehát helyes, ha már most gyakorolja a babaruhák szabását. Könnyen meglehet, hogy a kislány tudat alatt érzi, hogy pilóta lesz belőle és azért érdeklődik jobban a repülőgép iránt, mint saját játékai iránt. Bátyjának szerszámszekrénye a kedvenc játékszere, talán ezen a téren is gyakorlatot akar szerezni. Szerintem kétféle játék van. Jó és. rossz. Minden olyan játék jó, I amely a gyermeket munkába állítja ' és amellett alkotó munkát végeztet vele. Sutba dobandó azonban minden olyan játékszer, amelynek alkotója a rombolás ördögével cimborál. Lehetőleg elkerülendő az olvan játékszer is, amely csak pillanatnyi | örömet okoz, de játszani sző a szónak valódi értelmében nem lehet vele. Január-február táján minden nő riadtan áll meg ruhásszekrénye előtt, nincs olyan ruhája, amely ízléses átmenet lehetne a komor téli öltözék és az üdébb, tavaszi viselet között Nagy gona ilyenkor a választás: milyen anyagot vegyünk, hogyan varrjuk meg, hogy a ruha lehetőleg minden alkalommal viselhető legyen. Az idei téli divat — és úgy látszik: a tavaszi is — a dolgozó nőnek szól. Nincsenek hóbortos túlzásai, fiatalos, ízléses, egyszerű. Eltűnt a bő alj és újra divatba jött az eddig harangszabású vagy teljesen egyenesvonalú szoknya. Rajzunk ilyen símavOnalú, egyszerű szövetruhát mutat be, amely arra is alkalmas, hogy meglevő téli ruhánkat alakítsuk át és frissítsük fel kevés új anyaggal. Ha új anyagból szabjuk a ruhát, vegyünk hozzá két és félméter duplaszéles, könnyebb szövetet. A legmegfelelőbb a sötétkék szín, mert ezt utcai, vagy színházi, esti viseletnek is hordhatjuk. A következőképpen viselhető: 1. Piros gyapjúsállal irodába, munkahelyre. 2. Az övön átfűzött, nagykockás sállal délelőtt. Estére sötétkék, vagy kockás taftsállal helyettesíthetjük. 3. Sötétkék-fehércsíkos rövid boleróval, fehér gallérral. Ez már egészen tavaszi, üde öltözék. 4. Külön derékrésszel (seszlivel) ellátott övvel, fehér gallérral és nagy fehér masnival — színházba, délutánra. 5. Fehér pikémellénnyel — amely tulajdonképpen csak nyakbújós, övvel a derékre erősített plasztron — ünnepélyesebb alkalmakra. 6. Fehér gallérral, manzsettával, nagy fehér masnival. Díszítsük a gallér és kézelő részét piros paszománnyal s tavaszi, színházi ruhánk is lesz. 7. Nagy zsebekkel ellátott övvel, gallérral, kézelővel — ünnepnapon. A 4. és 7. rajz derékrészes, zsebes öve s a 7. változat gallérja, kézelője a ruha saját anyagából készül. A 3. rajz kis boleróját kötéssel is elkészíthetjük. Hogyan kergették el a Nyomort Orosz népmese* Egyszer egy este hazament a paraszt a szántóföldről, kifogta lovát és belépett a házba. Sötét és üres volt a ház. Felesége még nem jött meg a veteményeskertből, a kisgyermekek pedig mindig az asszony körül lábatlankodnak. Csend volt a házban, csak a kis tücsök ciripelt a kemence tövében. Leült a paraszt a padra és gondba merült: „Rossz az élet ezen a világon, éjt nappallá téve dolgozom, mégis koplalunk, a gyermekek hasa már felpuffadt az éhségtől, a feleségem meg olyan sovány lett, akŕr a des_l. ." Sokáig töprengett a paraszt, keserű bánat marta a szívét. Egyszer csak hallja, hogy valaki nyugtalanul lizeg-mozov, a kemence tetején és sóhajtozik. Odakiált a paraszt — semmi felelet; kiált másodszor is — ismét néma csönd. Aztán megint izog" mozog és jajgat valaki. Megijedt a paraszt! Tapogatva megkereste a gyufát a tűzhelyen, meggyújtott egy szálat és a kemencére mászott. Szétnéz — beroggyan a térde, minden hajaszála égnék áll és egész teste libabőrös lesz. Dereshajú, ijesztő vénasszony fekszik a kemence tetején. — Ki vagy és miért jöttél? — kérdezte a paraszt. A vénasszony a paraszt felé fordította arcát. — Én a Nyomor vagyok, máso' dik feleséged, második gazdasz" * Feljegyezték a gorkiji kerület lindovszki körzetének Korobiscsi falvában. szony ebben a házban — motyogta fogatlan szájával. — Ugyan már, hogy volnál feleségem?! — legyintett a paraszt —, nem ismerlek, halla.ii sem akarok rólad! A hites feledésemnek sem tudok kenyeret adni. Eredj innen, mig szép szóval kérlek. — Dehogy megyek — felelte a Nyomor —, engemet az Isten rendelt melléd és ezt cár is hét pecséttel erősítette meg. Amíg élsz, veled maradok, ha meghalsz, gyerekeidre szállok át örökségképpen. Felragadott a paraszt egy tölgyfahusángot, amellyel a dülöngélő kaput támasztotta meg és teljes lendületből rá akart sújtani a vénséges Nyomorra. De a Nyomor úgy huhogott, mint az éjjeli bagoly és vadul kiabált a parasztra: — Hozzám ne nyúlj, muzsik. A te tested bánja meg! Ne kelj sorsod ellen, maradj békességben. Ekkor a paraszt keservesen sírva fakadt, térdre hullt és rimánkodva kérte a Nyomort: — Menj el innen, Nyomor. Minek neked az én hideg kemencém? Eredj inkább az uraság kas' télyába, ott meleget, tisztaságot és jó pelyhes dunyhát találsz. Én pedig holtig imádkozom az egészségedért. Eredj el innét! — Ne is könyörögj, muzsik — felelte a Nyonior. — Örökkönörökké melletted maradok. Csak akkor megyek el, ha majd a fo* lyótok felfelé folyik, ha majd fehér cipót terem a földetek és ha egyszerre három fiúgyermeket szül a feleséged. Még keservesebben sírva fakadt a paraszt. Hát folyhat-e visszafelé valaha is a folyó? Hát teremhet"e fehér cipó ezen a sovány földön? Hát szűlhet-e három fiút egyszerre az ő Matrená* ja? Igyhát ott maradt a Nyomor a paraszt kemencéjén. Él-éldegél a paraszt. Látástól vakulalásig dolgozik. Az ekeszarvára támaszkodva görnyed örökké, de csak annyit eszik, hogy éhen ne haljön. A cár, a pópa, meg az uraság adóba elveszi munkája minden gyümölcsét. Megdöglött a lova, viskója összedőlt. „Bárcsak halnék meg már, de minél hamarább" — gondolta a paraszt. Elmúlt egy év, két év, eltelt tíz esztendő. Háborút indított a cár meg a sok földesúr. Vágóhídra hajtották a népet, de legelőször is a parasztot vitték el. Ömaga elment a csatába, de a Nyomor ottmaradt a kemence tetején, továbbra is ott ült az asszony meg a gyermekek nyakán. Sokáig tartott a háború. Sok vért ontottak a katonák. Mikor belefáradtak a hosszú háborúba, a cár ellen mentek és ledöntötték a trónról. A cár után lerázták nyakukról a földesurakat is és megteremtették a szovjet hatalmat. Megörült a paraszt. Azt mondja: most már nincs joga a Nyomornak, hogy az ő házában lakjék, hisz erejét vesztette mind a hét pecsét. Amikor hazament a háborúból, a kemencére tekintett és látta, hogy a Nyomor méfj mindig ott terpeszkedik. — Jaj, már nem győztelek várni — mondta a Nyomor. — Nagyon vágyódtam utánad, kedvesem. A paraszt igen bátor lett a háborúban, ököllel támadt a Nyomorra. De a vén asszony csak gúnyosan nevetett — Igaz: kemény csapást mértetek rám, hogy a cárt meg a földesurakat elkergettétek, de én nélkülök is megélek mindaddig, amíg okosabbak nem lesztek, mint most. Törte törte fejét a paraszt, hogy lehetne megfordítani a folyót, hogyan teremhetne fehér cipó a földeken és hogyan szülhetne három fiút az asszony. Gondolkozott gondolkozott, de semmit sem tudott kisütni. A Nyomor meg ott fekszik tovább, sőt még gúnyolódik is. — Isten rendelt melléd és ezt hét pecséttel erősítette meg a cár. Az élet meg lassan-lassan másképpen fordult. Sztálin elvtárs törvényt hozott a kolhozokról. A paraszt elsőnek lépett a kolhozba. Hazamegy és meséli a feleségének. A Nyomor meg jajgat és krákog a kemence tetején. — Miért léptél be a kolhozba, muzsik? Hisz akkor én lefogyok és beteg leszek. — Bár csak rég megdöglöttél volna már, undok vén szipirtyó. Közösen szántották fel a földet és bő termést arattak. A Nyomor min hangosabban és hangosab" ban jajveszékelt. Túlságosan melege lett a kemence tetején, leszállt a ház földjére és a küszöbnél hevert le. Örül a paraszt, mert érzi, nemsokára végkép eltűnik a Nyomor. Meggazdagodott az egész falu. Sztálin mérnököket és technikusokat küldött a faluba. Széles duzzasztógáttal kerítették el a foljAót, a víz egyrészét a földre engedték, másrészét a villanytelep turbinájába vezették. Mezőgazdák érkeztek és azt tanácsolták, hogy búzát vessenek a földeken. Kitűnő sikéres búza termett. Ősszel megőrölték a parasztok és hófehér cipót sütöttek a lisztből. Most már egészen beteg lett, megzöldült a Nyomor, belepte a moha. Kínjában a földön hempereg és rekedten kiabálja: — Muzsik, muzsik, könyörülj rajtam, hisz egész életünket együtt éltük le. A muzsik most már fehér cipót eszik és haragosan mondja: — Idehallgass, Nyomor! Ideje, hogy végre kitakarodj innét, most már a folyó is visszafelé folyik, fehér cipót terem a föld is, eredj hát, míg szépen mondom. — Nem, muzsik — mondja fogcsikorgatva a Nyomor — még nem érkezett el az ideje, mert még nem szült egyszerre három fiút az asszonyod. De a paraszt felesége is megerősödött, mióta jól éltek, kigömbölyödött és pirospozsgás lett az arca. Elmúlt a tél, a tavasz, a nyár és a következő ősszel szülőotthonba vitte a paraszt az aszszonyt. Egyszerre 1 árom fiút szült a felesége. Mind a három egészséges, erős és gyönyörű gyerek* A szovjet kormány sok ezer rúbelt adott a parasztnak, épületfát is juttatott neki, hogy új házat építhessen. Ekkor aztán egészen felbátorodott a paraszt. Hosszú szíjkorbácsot font és vagy tízszer jól végigvágott a vén Nyomor hátán. — Takarodj innét, te vén boszorkány. Nincs többé helyed a házamban, a mi földünkön többé egyetlen kis zúgot sem találsz, ahol meghúzhatnád magad. Nem bírta türtőztetni magát a Nyomor, fájdalmában akkorát üvöltött, hogy a fákról lehullott a lomb. Aztán a szérűre rohant a Nyomor. Onnan először az erdőbe, majd a mocsárba kergette a falu. Ott még tengődött vagy két napig, aztán elpusztult végre-valahára. A parasztok megtalálták a csontját, mélyen elásták a földbe, leszórták mésszel és egy nyárfakarót vertek a sírba, hogy soha többé fel ne támadjon.