Uj Szó, 1950. február (3. évfolyam, 27-50.szám)

1950-02-18 / 42. szám, szombat

1950 február 338 UJSZ0 &TILKOS ELMENT Vannak döntö élmények, melyek kitöltenek és meghatároznak egy egész életet. íme egy harmincnégy­éves történet: a Brody alatti jasio­nov-maidani erdőben egy vesztett csata maradványaként, primitív lö­vészárokban, mint karámban össze­szeszorult kis embercsoport — az ellenségtől teljesen körülkerítve. A magukat immár foglyoknak tekintő szegény kassai és abauji magyarok már nem védekeznek, de az utolsó ellenséges rohamozók még nem fu­tották ki magukat: a felajzott bes­tialítás nem torpant meg, a szurony lendülete vakon döfköd a heringek módjára tehetetlenül összezsúfolt embercsomőba. A szurony a nyakon és vállon szaladt be, a döfés és sza­kítás szisszenő hangja és a nyomon követő ordítás vagy jajongó nyö­gés akkor vésődött belém kiirthatat­lanul. Én megmaradtam, lebuktam és a földön csúszva, egér módján lyukat kerestem és találtam és sza­ladtam, míg az üres futóárokban be­le nem ütköztem egy ellenséges kö­penybe. Szuronyom a hasát érte, de a döfés elmaradt, kezem nem en­gedelmeskedett, a repesztő, szisszenő hang nem engedte. Megrántottam a ravaszt: az út szabad volt. Az út szabad volt és én egy élmény örök foglya és elkötelezettje. Azóta mon­dom és írom: Fegyver s vitéz el­len! Eredménytelenül. i A visszhang a döntő pillanatban elmaradt. Az él­ményből eszelős monotón monológ lett, kihatás, látható eredmény nél­kül. Egy ember döntö élményéből nem lett százak és ezrek kategorikus imperatívusza: fegyver s vitéz el­len! Jelszó, könyv hatástalanabbul még nem füstölgött el. Hitler ezek­ben az években erösebbnek bizo­nyult, a háborús lelkiség világot fer­tőzhetett. Az első világháború egyéni élménye elsodródott a második vi­lágháborúban: egy hang berekedt, egy élmény elárvult. Nem minden élmény marad hatás nélkül. Van élmény, mely pozitív tettben tükröződik. A gyilkos szu­rony nyomán, a szurony-élmény ha­tása alatt született meg majd száz év előtt, 1859-ben, a solferinói csa­tatéren a háború szamaritánus kor­rekciójának, a Vörös Keresztnek a gondolata. Aki látta a filmet, mely ezekben a hetekben futott Szlová­kiában, az tudja, mire gondolok. Itt is az eldöntő élmény a bordák közé szisszenő, bőrrepesztö szurony, a gyilkos kézifegyver, melyet bestialí­tás döf feleslegesen, játékosan — védtelenekbe, sebesültekbe, foglyok­ba. És valaki, e rettenetes színtérre betévedt idegen, nézi és látja ez állati színjátékot és az iszony beié­mar és nem engedi el többé: foglya lesz, elkötelezettje és — másítója. Dunántról beszélek, a volt genfi bankárról, egy ember világmüvéről: egy élmény kinyilatkoztató hatásá­ról. Egy kissé a film nyomán, de inkább a filmtől eltérőn, mert a ren­dező épp a legfontosabbat nem hangsúlyozta ki: ez élet ellentéteit, ütközéseit és így az elején nem domorította ki, mint lesz Sau­lusból Paulus és ezért a végén nyu­godtan elhagyhatta a világgal meg­hasonlott Dunant testámentumos ke­serűségét. A film ezt a kettős ugró­pontot nem hozta ki és ezzel lénye­gében egy élet igazságát szabotálta, gyengítette. Adva van egy fiatal genfi bankár, aki az algériai Mont-Djemilában gyarmati koncessziót akar szerezni a francia kormánytól. A fiatal kapi­talizmus láza hajtja: minél gyorsab­ban és minél többet! A legmagasabb körök és III. Napoleon megkörnyé­kezése nélkül ez nem megy. A jó­tollú bankár erre hirtelen összeüt egy könyvet, melynek címe: „Nagy Károly birodalmának visszaállítása, avagy a Római Szent Birodalom fel­újítása Őfelsége, III. Napoleon csá­szár által." Látjuk: Dunant a dje­milai malmok és bányák miatt nem szalad a szomszédba egy kis bizan­tinizmusért. Ez előkészületek után most már kihallgatásra jelentkezik a mindenható francia diktátornál: III. Napoleonnál. Igenám, de ez a nagy­pipájú és kevésdohányú Napoleon­fióka épp az olasz csatatereken csi­nál francia politikát. Hurrá, utána! És Dunant belecsöppen a solferionői csata kellős közepébe. Haldoklókat lát és rohamozókat, öldöklő nap­fényben halálra pörkölödő, vízért könyörgő és vinnyogó sebesülteket, akikkel senki sem törődik és látja a szurony gyilkos munkáját harc köz­ben és harc után: védtelen sebesül­tek és foglyok játékos bestialításból történő felspékelését. Ez a viziós realitás feltépi egész belsejét és lát, ahogy nem látott soha még. Hol van már az üzlet?! íme, ott áll III. Na­poleon előtt, a vágyott célnál é3 ö en­gedélyt kér, hogy az ellenséges besülteket és foglyokat gond most és azonmód! Ő maga hirtelen toborzott önkéntesekkel bejárja a csatateret és összeszedi az akarattal otthagyott osztrák és magyar sebe­sülteket és haldoklókat. Egy temp­lomban kórházat rendez be és az osztrák hadsereg fogoly ezredorvo­sai máris operálnak, Dunant maga a haldoklók utolsó akaratát jegyzi fel és továbbítja a megadott címek­re, analfabéták vagy súlyos sebesül­tek helyett leveleket ír hozzátarto­zóiknak: csirájában megvan itt mindaz, amit később egy világszer­vezet fog egyre gépszerübben, egyre tömegesebben elvégezni. Hazaérve, élménye unszolására, fáradhatatlanul agitál, ír, levelez, szervez, amíg 1864-ben Genfben meg nem alakul a Vörös Kereszt: a genfi konvenció. És itt most pontot lehetne és ké­ne tenni. Ember egymagában ennél többet nem tehet. Az eredmény há­lát követel, elismerést, az élmény beteljesülést: az élmény arányban áll kihatásával. Tévedés: a betelje­sülés pillanatában megkezdődik Du­nant emberi tragédiája: a büntetés és bűnhődés. Az ember nem lehet büntetlenül bankár, pénzember, kapi­talista. A pénznek erkölcse van, elő­írása, parancsa: a profit! Ha a pro­fi elmarad: a bűnösnek lakolni kell. Jelen esetben Dunantnak, aki a gyar­mati koncesszió költségvetését tú­lontúl megterhelte ad hoc-kórházai­val, szamaritánus különcködésével. Dunant kissé bőkezűen szórta szét a pénzt — idegen sebesültek érde­kében. Igen: Dunant veszni hagyta az üzletet, mert mindent megrázó él­ménye nem tűr maga mellett semmi mást: a gyilkosságot kell megaka­dályozni, az értelmetlen öldöklést lehetelenné tenni. Emberi kéz által ütött sebeket, emberi kézzel enyhí­teni és enyhíttetni: van-e ennél ter­mészetesebb humanizmus? És elég-e e munkára egy egész élet?! A hu­munizmusnak azonban mindig ára van, ha bankár gyakorolja, akkor pénzzel, egzisztenciával kell meg­fizetni a — kisiklást. Dunant tehát megtették sikkasztőnak, csődbeker­gették, nyomorba, ismeretlenségbe lökték. Kis párizsi padlásszobában élt és 82 éves korában egy svájci szegényház lakójaként halt meg. Halála előtt itt kapta meg a Nobel­békedijat, melyet a szegényház la­kója teljes egészében a Vörös Ke­resztre hagyott. Itt és így végződik a film. A valóság azonban máskép tudja, Dunant kissé disszonánsabb akkorddal zárja le életét. Az em­beriségtől megcsömörlött és az em­berekből kiábrándult Dunant vég­rendeletében ezt írja: „Utolsó kí­vánságom: temessetek el, mint egy kutyát!" Aki az utolsó sebesülttel is törő­dött, hogy ne pusztuljon el, mint egy kutya, aki az elesett * katonák legutolsó sóhaját is felfogta: nem kivánt emberhez méltó temetést. Emberhez méltó életet élt: az em­berszentség gondolatának volt hor­dozója és hirdetője. Az ember több mint az állat: az ember — gondolat, akarat, szabadság, öntudat és mél­tóság, az ember: a kultúra. Tehát: el a szuronnyal, el a háborúval, az állat ébresztőjével, a barbarizmus tudatosítójával! És ez az embernek elkötelezett élet megcsömörlötten és kétségbeesetten ér el a végmondathoz: „Temessetek el, mint egy kutyát!" Hiába volt minden: a szurony győ­zött, az állat az emberben! Ez a mindent visszájára fordító végakkord persze hiányzik a film­ből — érthetőn. Az élmény visszaüt, a szurony visszafordul: fegyvert büntetlenül nem lehet félrelökni. Az imperializmus már a kezdet kezde­tén kiöklendezte magából a zavaró tisztaságot: Dunant élmény terhes ki­nyilatkoztatását, elkötelezettségét. „Temessetek el, mint a kutyát!": ez a sírfelirat maradéktalanul elmond mindent az imperializmus koráról. Ez igazság és fellebbezhetetlenség: az imperializmus önmagát ítélte itt halálra, becstelenségre, embertelen­ségre. A humánum elkötelezettje a maga módján védekezik: Dunant undorral közösítette ki magát egy korból, egy társadalomból, melynek csúcsteljesítménye, az embertelenség maximuma: a háború. Dunant a ma­ga módján védekezett jóelőre a so­ron következő háborúk ellen, a min­dennél zsúfoltabb tömegsírok ellen, a Hitlerek és Osviečinek ellen. A solferinói gyilkos élmény víziója ki­bírhatatlan apokalipszissé duzzadt: világkatasztrófává, imperializmussá. Jaj: „temessetek el, mint egy ku­tyát!" Egy ember rezignál itt ön­gyilkos módon: állatok közé mene­kül! Dunant állatok közé menekült az emberek elől: rajtunk a sor, hogy ez a tiszta élet emberüez méltón él­jen tovább emlékezetünkben. FÄBRY ZOLTÁNT MINDIG TÖBBET - MINDIG JOBBAT Bz Eloszló Nagyvállalat VDP példás kötelezettségvállalásai a KSS IX. kongresszusára és a Februári Győzelem tiszteletére (p-i) Nemcsak & gyárakban, a kisebb üzemekben, a termelés terén folyik a munkaverseny, hanem az élelmiszer és a napi szük­ségleti cikkek elosztásánál is, melyet a VDP, az Elosztó Nagyválla­lat végez. Szövetkezeti alapon szervezték meg ezt a vállalatot s már egész nagy hálózatot építettek ki Szlovákia területén. Eddig 68 fiókraktárt létesítettek a járások székhelyein és a nagyobb helysé­gekben. 3800 alkalmazottuk van. Minden üzletet, főleg a szövet­kezeti és a „Zdroj" boltokat látják el áruval. Saját tehergépkocsiai" kon szállítják a megrendelt árut rendeltetési helyére. Feladatuk azonban nemcsak a szükséges ipari és gazdasági cikkek szétosztá­sában áll, hanem figyelemmel kísérik a fogyasztók kívánságát, felülvizsgálják a forgalmat, a piacot, hogy így szerzett tapasztala­tok alapján szabályozzák a termelést. Ilymódon a feleslegesnek bizonyuló cikkek gyártását akarják kiküszöbölni és elérni azt, hogy tisztán a fogyasztók szükségletei szabják meg a termelés me­netét. A szocialista munkaversenyt még az elmúlt és márciusában kezdték el, amikor minden egyes fiókvállalatban bevezették az üzemi, majd a trefi­cséniek felhívására az üzemek köz­ti versenyzést. Az egyének és cso­portok versenyzésével kiváló ered­ményeket értek el. Megjavították és meggyorsították a munka menetét, a szocialista munkaversénybe pe­dig már az alkalmazottak 75 szá­zaléka kapcsolódott be. Kötelezettségek a KSS IX. kongresszusára „Gazdaságunkat úgy kell felépíte­nünk — mondotta Klement Gottwald köztársasági elnökünk —, hogy napi szükségleteinket, mindenekelőtt vá­rosaink és falvaink dolgozó népe minden rétegének életszínvonalának emelését szolgálja minél jobban." S az Elosztó Nagyvállalat e sze­rint igazodik. A szocialista gazdasá­gi rendszer nagy feladatokat ró a modern és rugalmas elosztásra. Ezért erejük megfeszítésével min­dent elkövetnek, hogy a munkame­netet gazdaságosabbá tegyék és úr­rá legyenek feladataikon. Mindig többet, mindig jobbat akarnak ad­ni. Munkájuk gazdaságosabbá tétele érdekében kötelezettséget vállaltak már a KSC IX. kongresszusára 2,652.723 Kčs értékben. A KSC IX. kongresszusára, majd a második Össz-szakszerevezeti kongresszusra és Sztálin elvtárs születésnapjának tiszteletére vállalt kötelezettségek tapasztalatai alapján állították most össze az üzemi pártszervezet évzáró gyűlésén a KSS IX. kongresszusára vállalt kötelezettségeket. Az egyének és munkacsoportok kötelezettségei által előírt megtakarítást pénzérték­ben fejezik ki s egyben kitűzik a kötelezettségek megvalósításához szükséges határidőt is. Konkrét szo­cialista munkaszerződéseket kötnek s egyúttal megállapították a kötele­zettségek ellenőrzésének feltételeit is. Mire kötelezték magukat az El­osztó Nagyvállalat dolgozói? Mindenekelőtt fokozzák a munka termelékenységét. Biztosították a takarékoskodás előfeltételeit, az újí­tásoknak a gyakorlatban való gyors átvitelét, a munka magasabbfokú formájának széles alapon való kifej­lesztését. A munkától való távolma­Klimczakot halálra — Stoisineauft 12 évi börtönre ítélte a lengyel katonai bíróság A szczecini katonai bíróság kedden délután 3 órakor hozta meg ítéletét a Robineani-bűnper­ben. A bíróság Klimczakot halál­ra, Robineaut 12 é-vi börtönre és vagyonelkobzásra, Droueé"t tízévi börtönre és vagyonelkobzásra, Pielaekit életfogytiglani börtönre és vagyonelkobzásra, Blausteint 15 évi börtönre és vagyonelkob­zásba, Rachtamt nyolcévi börtön­re és vagyonelkobzásra ítélte. radást 1 százalékkal csökkentik. Megrendezik a felhasznált papír­zsákok és más hulladékok gyűjtését s ezeknek újbóli felhasználásával több mint félmillió koronát takarí­tanak meg. Két műszaki hetet ren­deznek a kongresszus tiszteletére s a felgyülemlő munka esetén brigád­munkák megszervezésével küzdik le a felmerülő nehézségeket. Ugyanek­kor a legszélesebb alapon fejlesztik ki az egyes üzemekben s az üzemek közötti szocialista munkaversenyt. Végül pedig fokozni fogják alkalma­zottaik politikai és szaktudásának színvonalát. Ezekkel a példás köte­lezettségvállalásokkal a KSS IX. kongresszusának tiszteletére közel 4 millió Kčs értékű munkát ajánlottak fel. GYŐZELMES FEBRUÁR — ELÉGEDETTSÉG A KÖZ­ELLÄTÁSBAN! — jelszóval munkásosztályunk feb­ruári nagy győzelmének tiszteletére úttörői műszaki hetet rendeznek február 20 és 25-e között. Ez a hét a vállalat összes alkalmazottait na­gyobb munkateljesítményre s továb­bi gazdaságosabb tevékenységre ösz­tönzi. Nagy gondossággal készültek fel erre a hétre. Munkájuk minden egyes szakaszát átvizsgálták s így biztosították az egész hét tartamá­ra a teherautók teljes megterhelését, 100 százalékban való igénybevételét, a raktárakat pedig a nagyobb for­galom zavartalan lebonyolítására ké­szítették elő. Mit akarnak ezen a héten elérni? Minden fiókvállalat forgalmát 10 százalékkal növelik. A munkától va­ló elmaradást 1 százalékkal csök­kentik, amivel közel 40.000 Kčs-t takarítanak meg. A forgalom növe­lését, a fokozott munkateljesítményt rendes munkaidőben, jobb beosztással s nagyobb erőfeszítéssel akarják el­érni, mivel 665.440 Kčs-t takaríta­nak meg. Abban az esetben pedig, ha a munkaidő után érkezne meg az áru, azt a munkások és hivatalno­kok közös brigádmunkában fogják kirakni minden ellenérték nélkül és ezzel újabb, körülbelül 25.000 Kča megtakarítását teszik lehetővé. így fejlődik csak ki a munkához való jóviszony s az egyes üzemek között a több és jobb munkára ösz­tönző szocialista munkaverseny. A VDP szorgalmas dolgozói teljes erő­vel kapcsolódnak be a szocialista épitömunkába és sok esetben példá­san jelölik ki azt az utat, amelyen a dicsőséges februári győzelem utáa kell haladnunk. Ausztriából hídfőt akar kiépíteni a nyugati imperializmus Tliomas amerikai szenátor: az amerikai csapatoknak mindenáron Bécsben kell maradniuk A moszkvai Pravda behatóan fog­lalkozik . az osztrák államszerződés kérdésével. Az angol-amerikai és marshallizált országok sajtóját — állapitja meg a moszkvai Pravda — az USA és Anglia kormányköreinek utasítására egyaránt mozgósították, hogy a Szovjetúniót vádolják meg az osztrák szerződés elodázásával. Az igazság ezzel szemben az, hogy a külügyminiszterhelyettesek 1 ondoni, majd newyorki tanácskozásai az osztrák szerződés kérdésében az ame­rikai, az angol és a francia megbí­zottak követelései miatt szakadtak meg. A Külügyminiszterek Tanácsának 1949 júniusában lefolyt párizsi ülés­szakában elhatározták, hogy az Ausztria keleti részében lévő német javakat a Szovjetúniónak adják át. Elhatározták azt is, hogy a Szovjet­únió 150 millió dollárt kap Ausztriá­tól szabadon átváltható valutában azért, hogy átengedi a Szovjetúniót megillető volt német javak egy ré­szét, stb. A londoni és newyorki tanácskozá­sokon a nyugati hatalmak megbízot­tai azonban határozottan elutasítot­ták, hogy felvegyenek az osztrák szerződés tervezetébe olyan ponto­kat, amelyek megfelelnek a párizsi határozatoknak. A szovjet kormány mindent meg­tett az osztrák szerződés előkészí­tésének meggyosítására és ennek érdekében igen lényeges engedmé­nyeket tett Ausztria javára. A potsdami értekezlet elhatározta, liogy a Szovjetúniónak átadják a Ke­let-Ausztriában levő volt német ja­vakat. Ennek ellenére a Szovjetúnió — Ausztria teljes függetlenségének mielőbbi helyreállítása érdekében — átengedte Ausztriának a volt német javak jelentős részét és hozzájárul, hogy ezekért a javakért mindössze 150 millió dollárt kapjon Ausztriától, noha tényleges értékük jelentősen meghaladja ezt az összeget. A Szov­jetúnió hozzájárult ahhoz is, hogy Ausztria két év helyett hat év alatt törlessze le a 150 millió dollárt. A nyugati hatalmak hivatalos kép­viselőinek és reakicós sajtójának nyi­latkozatai elárulják: milyen célok érdekében akasztják meg az ango­lok és az amerikaiak az osztrák szer­ződéssel kapcsolatos tárgyalásokat. Clark tábornok, az Ausztriában állo­másozó amerikai csapatok volt fő­parancsnoka kijelentette, hogy „Ausztria .bástya az USA számára a Közel-Keletre és Kelet-Európába ve­zető úton." Az amerikai, az angol és a fran­cia kormánykörök mindenképpen húzzák-halasztják a szerződésterve­zet elókészitését és az osztrák kor­mánykörök segítségével fenntartják Ausztria hadiipari potenciáját, elő­segítik az osztrák fasiszta elemek tevékenységét, mert az a törekvé­sük, hogy háborús stratégiai híd­fővé változtassák Ausztriát a világ­uralomra törő amerikai imperialisták katonai kalandjai számára — álla­pítja meg a moszkvai Pravda, ChorcfiHI a „békegalamb" szerepében Winston Churchill, a közismert háborús uszító, a világbéke és a dol­gozók szabadságtörekvésének nagy ellensége, Edinburgban tartott vá­lasztási beszédében a nyugati állam­férfiakat felszólította, hogy sürges­senek egy oly tárgyalást, amelyen a Szovjetúnió vezetőivel a béke rende­zéséről folytatnának „megbeszélést". Churchill beszédéből azonban kivi­láglik, hogy csalafintasággal telí­tett választási „bombája" nem más, mint egy gyakorlott öreg politikus választási trükkje. Churchill az Angliában is mind­inkább erősbödő béketörekvéseket felismerve, úgy vélte, hogy megvá­lasztásét úgy biztosíthatná legjob­ban, ha egyszeriben felcsapna „bé­keaogjjal«ak".-HQgsy mennyirt „őszin­tén" képzeli el a békére irányuló tö­rekvéseket, azt mi sem jellemzi job­ban, minthogy ebben az edinburgi beszédében Bevin és Attlee külpoli­tikáját égig magasztalta és mély elismeréssel hajlott meg Angliának az Egyesült Államokkal kimélyített katonai együttmunkálkodása előtt. Végkövetkeztetésként beszédében megállapította, az „Egyesült Álla­moknak egyébként is ezerszerte ha­tásosabb fegyvere van, mint az atombomba", és ez Churchill szerint a „béke biztosítéka". Az angol egyszerű választópolgá­rok Churchill beszédére úgy reagál­tak, hogy abból már ma meg lehet állapítani, hogy Cfearchillnak nem fognak beugrani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom