Uj Szó, 1950. január (3. évfolyam, 1-26.szám)

1950-01-21 / 18. szám, szombat

1950 január 21 IIJSI0 3 'V. cJL. QLmlmmzkl, CL tättmiimi tadô mány ak (döit(t: Lenin a szovjet demokráciáról J. v. SZTÁLIN: lENINItÖl (Folytatás az 1. oldalról.) Lenin teljes ellentéte volt az ilyen vezérnek. Nem ismerek még egy forradalmárt, aki olyan mélyen hitt volna a proletariátus teremtő erejében és osztályösztönének forradalmi célszerűségében, mint Lenin. Nem ismerek még egy forradalmárt, aki olyan kíméletlenül tudta volna ostorozni a „forradalom káoszának" és „az önhatalmú tömegakciók bacchanáliájának" önelégült kritikusait, mint Lenin. Emlékszem, hogy egy beszélgetés alkalmával, egyik elvtársnak arra a kijelentésére, hogy „A forradalom után helyre kell állni a normális rendnek", Lenin gúnyosan jegyezte meg: „Baj, ha olyan emberek, akik forradalmárok akarnak lenni, elfelejtik, hogy a legnormálisabb rend a történelemben a forradalom rendje..." Innen Lenin megvető magatartása mindazokkal szemben, akik felülről néznek a tömegekre és könyvekből akarják tanítani őket. Innen Lenin fáradhatatlan intelme: tanulni a tömegektől, felfogni a tömegek akciójának értelmét,* gondosan tanulmányozni a tömegek harcának tapasztalatait. Hit a tömegek teremtő erejében — ez Lenin működésének az a sajátossága, amely lehetővé tette számára, hogy az elemi erők értelmét felfogja s mozgásukat a proletárforradalom medrébe irányítsa. A forradalom lángelméje Lenin a forradalomra született. A forradalmi robbanásoknak valóságos lángelméje volt és a forradalmi vezetésnek legnagyobb mestere. Soha olyan szabadnak és vidámnak nem érezte magát, mint a forradalmi rázkódások korszakában. Ezzel egyáltalában nem azt akarom mondani, hogy Lenin egyáltalán helyeselt minden forradalmi megrázkódtatást, vagy hogy mindig és minden körülmények között a forradalmi robbanás mellett volt. Szó sincs róla. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy Lenin zseniális éleslátása soha teljesebb és pontosabb nem volt, mint a forradalmi robbanások idején. Forradalmi fordulatok napjaiban valósággal kivirult, látnokká lett, aki előre megjósolta az osztályok mozgását és a forradalmi menetének valószínű cikkcakkjait, melyeket oly tisztán látott, mint a tenyerét. Nem hiába mondották pártköreinkben: „Iljics úgy tud úszni a forradalom hullámain, mint a hal a vízben." Innen Lenin taktikai jelszavainak „meglepő" világossága és forradalmi terveinek „szédítő" merészsége. Két különösen jellegzetes tényre emlékszem vissza, amelyek Leninnek ezt a sajátosságát jellemzik: Első tény. Az Októberi Forradalom előtti időszak, amikor munkások, parasztok és katonák milliói a hátországban és a fronton, a válságtól hajtva, békét és szabadságot követeltek; mikor a tábornoki kar és a burzsoázia „a háború végigvitele" érdekében katonai diktatúrát készítettek elő; mikor az egész úgynevezett „közvélemény" az összes úgynevezett „szocialista pártok" a bolsevikok elíen foglaltak állást, akiket „német kémeknek" szidalmaztak; amikor Kerensky megpróbálta — és ez részben sikerült is neki — a bolsevikok pártját illegalitásba kergetni; amikor az osztrák-német koalíciónak még hatalmas, fegyelmezett hadserege állott fáradt és bomladozó hadseregünkkel szemben, a nyugateurópai „szocialisták" pedig szerencsésen blokkot alkottak kormányaikkal, „a teljes győzelemig való háború" érdekében. Mit jelentett a felkelés megindítása ebben a pillanatban? A felkelés megindítása ilyen körülmények között azt jelenti, hogy mindent egy kártyára teszünk fel. Lenin azonban nem félt a kockázattól, mert tudta, jövőbe látó pillantásával látta, hogy ' a felkelés elkerülhetetlen, hogy a felkelés győzni fog, hogy a felkelés Oroszországban elő fogja készíteni az imperialista háború végét, hogy az oroszországi felkelés felrázza a nyugat megkínzott • tömegeit, hogy az oroszországi felkelés az imperialista háborút polgárháborúvá változtatja, hogy a felkelés meghozza a Tanácsköztársaságot, hogy a Tanácsköztársaság végbástyául fog szolgálni az egész világ forradalmi mozgalmának. Ismeretes, hogy Leninnek ez a forradalmi előrelátása a továbbiak során példátlan pontossággal megvalósult. Második tény. Az Októberi Forradalom utáni első napok, mikor a Népbiztosok Tanácsa megpróbálta rákényszeríteni a lázadó tábornokot, Duhónyin hadsereg főparancsnokot, A lenini gondolatok halhatatlanok, évente a követők újabb millióit nyerik meg és állandóan fokozódik befolyásuk a történelmi események láncolatára. Lenin hagyatékában központi helyet foglal el zseniális tanítása a proletárdiktatúráról, a szovjet kormányról, mint a diktatúrának állami formájáról. Az emberiség történelmében első szocialista állam nagy alapítója műveiben a szovjet állami rendszer alapjainak mély elemzését adta és rámutatott arra, hogy ez új államforma, a demokráciának új és magasabb típusa, amely alapjaitól kezdve eltérő a burzsoá demokráciától. Mint ismeretes, a jelen háborús uszítói koholmányokat terjesztenek az SSSR és a népi demokráciák állami rendszerének „demokrácia ellenességéről" és nagy igyekezettel magukat tüntetik fel a demokrácia védőinek. Ez azonban távolról sem jelent újat. Gondoljunk csak arra a rabló intervenciós hadjáratra, amelyet több, mint 30 évvel ezelőtt vezettek a fiatal szovjet köztársaság ellen Churchill és barátai, akik beavatkozásukat éppen a „demokrácia" védelmének jegyében tették. Ma éppen úgy, mint akkor, az imperialista támadók és uszályhordozóik „okosan" elhallgatják, hogy milyen demokráciáról van itt szó, hogy milyen demokráciát védenek. A burzsoá demokráciát, mint „általános", „tiszta" demokráciát állítják be, mely osztályfeletti. Lenin mindezeket a koholmányokat a „tiszta demokráciáról" reakciós és tudományellenes badarságnak minősítette, — mely a dolgozók félrevezetésére irányul. „Ha nem akarjuk nevetségessé tenni a zegészséges észt és a történelmet — írja Lenin —, akkor bizonyos, hogy nem beszélhetünk „tiszta demokráciáról", amíg itt osztályellentétek vannak, tehát itt csak osztálydemokráciáról lehet szó. „A tiszta demokrácia" hazug frázis, amellyel a liberalizmus butítja a munkásokat. (Lenin írásai XXIII. kötet, 345. oldal.) Könyörtelenül kipellengérezi azokat a hazugokat, álszenteket, tompaagyúakat és vakokat, akik „a népet butítják, az általános szabadságról, egyenlőségről és demokráciáról beszélve". Lenin írta: „Ezt mondjuk a mukásoknak és hogy szüntesse be a hadműveleteket és kezdjen fegyverszüneti tárgyalásokat a németekkel. Emlékszem, hogyan indultunk Lenin, Krilenko (aki később hadseregfőparancsnok lett) és én a petrográdi vezérkarhoz, hogy onnan táviratilag folytassunk tárgyalásokat Duhónyinnal. Kínos pillanat volt. Duhónyin és a főhadiszállás a leghatározottabban visszautasították a Népbiztosi Tanács parancsának végrehajtását. A hadsereg tisztikara teljes egészében a főhadiszállás kezében volt. Amj a katonákat illeti, nem tudtuk, mit mond majd a 12 milliós hadsereg, amely a szovjet hatalom ellen hangolt, úgynevezett hadsereg szervezeteknek volt alávetve. Magán Petrográdon, mint köztudomású, akkor a hadapródok felkelése érlelődött. Azonfelül Kerenparasztoknak: Szakítsátok le a hazugok álarcát és nyissátok fel a vakok szemeit. Kérdezzétek: — Egyenlőség milyen nemek között? — Milyen nemzetiségek között? — Milyen osztályok között? — Szabadság? Milyen iga alól vagy milyen osztálytól?" (Lenin iratai X. kötet, 518. oldal.) Lenin géniuszának és tudományos módszerének hatalmas ereje tűnik ki ebből a néhány kérdésből, amelyek egy csapásra leleplezik' a burzsoá demokrácia korlátoltságát és hamisságát. A burzsoá demokrácia, amely szavakkal hirdeti az összes emberek egyenlőségét, a valóságban az osztályok, nemzetek és n-mek egyenlőtlenségén alapszik, mert védi ennek az egyenlőtlenségnek alapját, a termelő eszközök magántulajdonát, a kapitalista kizsákmányolást. Lenin és Sztálin műveikben bebizonyították, hogy nincs és nem is lehet igazi egyenlőség úr és munkás, földbirtokos és földműves között, hogyha az előbbieknek túlsúlya van a politikában és a társadalomban, míg az utóbbiaknak nincs sem az egyik, sem a másik, hogyha az előbbiek kizsákmányolók és az utóbbiak kizsákmányoltak. A burzsoá parlamentáris demokráciában a „szabadság és egyenlőség" csak a kizsákmányolók töredék kisebbségére vonatkozik. Lenin továbbá rámutat arra, hogy a burzsoá demokrácia egész államrendszere úgy van kiépítve, hogy a népjogok védelmének illúzióját kelti, de a valóságban megakadályozza a széles néprétegek részvételét az állam igazgatásában és biztosítja a burzsoáziának feltétlen uralmát. A burzsoá demokrácia örökre szűk, 'korlátolt, hamis, kétszínű és az is marad — mert a kapitalizmus alatt nem lehet más, — a gazdagok paradicsoma, a szegények félrevezetése és börtöne. A hamis polgári demokráciának ellentéte a szovjet demokrácia. Lenin azt tanította, hogy a szovjet demokráciának lényege abban van, hogy „feltárta a polgári demokrácia hazugságát és kétszínűségét, megszüntette a föld, gyárak és üzemek magántulajdonát és az egész államhatalmat a dolgozók és a kizsákmányolt rétegek kezében összpontosította". (Lenin iratai XXVI., 193. oldal.) szkij haddal vonult Pc^rográd ellen. Emlékszem, hogy egy kis szünet után hogyan villant fel a távíró apparátusnál szokatlan fénnyel Lenin tekintete. Látni lehetett, hogy már határozott. „Gyerünk a rádióállomáshoz — mondotta Lenin —, hasznát fogjuk venni: külön paranccsal elmozdítjuk Duhónyin tábornokot, helyére főparancsnokul kinevezzük Krilenko elvtársat és a parancsnokok' feje fölött a katonákhoz fordulunk azzal a felhívással, hogy fogják körül a tábornokokat, szüntessék be a hadműveleteket, létesítsenek kapcsolatot az osztrák és német katonákkal és vegyék saját kezükbe a béke ügyét." Ez „ugrás" volt a „bizonytalanba". De Lenin nem félt ettől az ugrástól, ellenkezőleg, készséggel tette meg, A nagy Októberi Szocialista Forradalom megszüntette a termelőeszközök magántulajdonát, ezeket a nép kezébe adva és ezzel ugyanakkor véget vetett a kapitalista kizsákmányolásnak és először a történelemben kiépített egy tényleges demokratikus államot, egy olyan államot, ahol minden hatalom nemcsak szólás-mondás szerint, hanem tényleg a nép kezében van. Sztálin szavai szerint „mi a munkások képviselői, követeljük, hogy a nép ne csak szavazzon, hanem uralkodjék is." (Sztálin iratai IV. 37. oldal) és a szovjet köztársaság ennek a valódi és nemcsak formális demokráciának lett a megvalósítása. Lenin nagy érdeme a szovjet rendszernek, mint a proletárdiktatúra állami formájának megalapítása. Ahogy Lenin rámutatott, a szovjeteket a történelmi események menete hívta életre. „Nem valakinek személyes kívánságából létesültek, hanem a népi rétegek akaratából, alulról." Lenin rámutatott arra is, hogy a szovjetek, amelyek mint a nép széles rétegei cárizmus elleni forradalmi harcának szervei létesültek, a forradalom győzelme után a győztes nép forradalmi kormányának szerveivé válhatnak és kell, hogy váljanak. Lenin rámutatott, hogy .,a szovjetek az államigazgatás formája burzsoázia nélkül és a burzsoázia ellen. A demokrácia itt először áll a nép tömegeinek szolgálatában és már nem a gazdagok demokráciája, mint az összes többi burzsoá államban, még a legdemokratikusabb köztársaságokban is". (Lenin iratai XXIII. kötet, 187. oldal.) A szovjet rendszer fő előnyét és legnagyobb erejét Lenin abban látta, hogy bebiztosítja az egész népnek közvetlen részvételét az államigazgatásban és az új szocialista társadalom felépítésében. Ezt a különlegességet Sztálin elvtárs hangsúlyozza ki, akj meggazdagította és kiszélesítette Lenin tanítását a proletárdiktatúráról, a szovjet kormányról, mely ennek a diktatúrának állami formája. „A szovjetek — mondja Sztálin — a tömegek közvetlen szervezetei, tehát a legdemokratikusabb és legautoritatívabb tömegszervezetek, amelyek a legnagyobb mértékben lehetővé teszik a népnek részvételét az új állam alakításában, vezetésében és igazgatásában és a legnagyobb mérmert tudta, hogy a hadsereg békét akar és a békét ki is küzdi minden néven nevezendő akadályt elsöpörve a békéhez vivő úton, mert tudta, hogy a béke létrehozásának ez a módja nem marad majd hatás nélkül az osztrák és német katonákra, hogy ez fokozni fogja a békevágyat kivétel nélkül az összes frontokon. Ismeretes, hogy Leninnek ez a forradalmi előrelátása később szintén teljes pontossággal beteljesedett. Zseniális éleslátása, képesség a közelgő események belső értelmének gyors felismerésére és kibogozására — ez Leninnek az a tulajdonsága, mely segítette abban, hogy a forradalmi mozgalom fordulataiban a helyes sztratégiát és a magatartás helyes irányvonalát megállapítsa. tékben kibővítik a forradalmi tömegek energiáját, kezdeményezését és alkotóképességét". (Sztálin: A leninizmus kérdései, XI. kiadás, 33. oldal.) Ezért a szovjet kormány az államhatalom szervezésének az a formája, amely biztosítja a kizsákmányoló osztályok megszüntetését, a szocializmus kiépítését az SSSR-ben, a szovjet né pvilágraszóló történelmi győzelmét a nagy honvédelmi háborúban és a nemzetgazdaság és kultúra hatlmas fejlődését a háború utáni időszakban. A kizsákmányoló osztályok megszüntetésével és a szocializmus kiépítésével a Szovjetúnióban a szovjet szocialisztikus demkorácia még magasabb fokot ért el, még tökéletesebb lett és a demokráciából a többség számára, az egész nép számára, az SSSR minden polgára számára való demokráciává vált. A szovjet demokráciának ez az új időszaka elválaszthatatlanul össze van tfűzve Lenin műve nagy folytatójának, Sztálinnak nevével, aki alkotója a győzelmes szocializmus alkotmányának, amely az ő nevét viseli. Ez a sztálini alkotmány Lenin gondolatai megtestesítésének csúcspontját képezi a valóságban. Ez a nagy mű a legtökéletesebben fejezi ki a szovjet demokrácia minden alapvonását. Ai alkotmány harmadik cikke értelmében „minden hatalom az SSSR-ben a városok és a vidék dolgozóinak kezébe tartozik és a dolgozók szovjetéinek kiküldöttei képviselik". A szovjet államhatalom minden szerve az SSSR legmagasabb szovjetjétől a városok és falvak szovjetéiig választva van és a választási jog az SSSR-ben ténylegesen általános és egyenlő. A választásokban résztvesz az állam minden felnőtt polgára, minden vagyon vagy műveltségbeli stb., ellentétben azzal, ahogy ez a burzsoá országokban van. A szavazások az SSSR-ben hatalmas politikai megmozdulást jelentenek és a szavazók hatalmas aktivitása jellemzi őket, ami a burzsoá országokban ismeretlen. Minden képviselő felelős szavazóinak és munkájáról be kell "számolnia. Választói bármikor követelhetik elmozdítását, ha visszaél bizalmukkal. Minden szovjet kormányszerv munkája a széles rétegek állandó felügyelete alatt folyik kiterjedt kritika és önkritika alapján. A szovjetek munkájában résztvesznek a legöntudatosabb munkások, földművesek és az értelmiség széles aktívái. -f Lenin a szovjet demokráciának feladatairól beszélve hangsúlyozta, hogy „a súlypont a formális szabadság elismeréséről (mint ahogy ez a burzsoá parlamentarizmus idején volt) áttolódik a dolgozók szabadságának tényleges biztosítására ... Pl. a gyülekezési szabadság elismerésétől a legjobb termek és helyiségek átadására a munkások számára, a szólásszabadság elismerésétől a legjobb nyomdák átadására a munkások kezébe stb.". (Lenin iratai XXII. kötet, 373. oldal). Ä szovjet demokrácia különlegességének legtökéletesebb kifejezője a sztálini alkotmány, amely, mint ismeretes, nem szorítkozik a szovjet polgárok demokratikus jogainak egyszerű proklamálására, hanem ezeknek a jogoknak reális biztosítékot nyújt, A sztálini alkotmány az egyedüli a világon, amely biztosította minden polgárnak jogát a munkára és ennek a jognak érvényt is szerzett, úgyhogy a szovjet államban nincs válság és nincs munkanélküliség. Jog a művelődésre, pihenésre, anyagi biztosításra az öregkorban biztosítva van felelős módon az iskolák, főiskolák, szanatóriumok, üdülőhelyek egész sorával. A szólás-, sajtó- és gyülekezési szabadság az SSSR-ben biztosítva van a nyomdákkal, a papírkészlettel, középületekkel |s más anyagi eszközökkel. Ilyenek azok az alapvonások, amelyek a szovjet demokráciából nem „általános" és „általánosan elismert", hanem szocialisztikus demokráciát csinálnak. A szovjet demokrácia nagysága abban is megnyilvánult, hogy ami a nemzetközi kapcsolatokat illeti, nem elégedett meg a nemzetek egyenlőségének formális kijelentésével, hanem a súlypontot áthelyezte a gazdasági és kulturális egyenlőtlenség megszüntetésére és eltávolítására. A leninisztálini nemzetiségi politika eredménye a virágzó szovjet köztársaságok, amelyek a volt cári uralomtól kolonizált területeken keletkeztek. Mindezek a köztársaságok ténylegesen résztvehetnek a szocialisztikus nemzetgazdaság és kultúra kiépítésében és használhatják jogaikat. „A szovjet államrendszer az állami organizáció olyan rendszerét jelenti, melyben a nemzetiségi kérdés és a nemzetek együttműködésének problémája jobban van megoldva, mint akármely más, soknemzetiségű államban." (Sztálin 1946 február 9-i választási beszéde.) A szovjet demokrácia vezető és (Folytatás az 5. oldalon.)