Uj Szó, 1949. december (2. évfolyam, 197-219.szám)

1949-12-21 / 214. szám, szerda

1949 deermber J1 Ui S70 19 M. SZUSZLOV: A béke védelme és harc a háborús gyújtogatok ellen Beszámoló a kommunista pártok Tájékoztató Irodájának 1949 november második felében tartott Értekezletén közzel fejleszteni és erősíteni kell az együttműködést és az akcióegységet a szocialista pártok alapszerveivel és egyszerű tagságával, támogatni kell e pártok soraiban minden valóban becsületes elemet, megmagyarázva nekik a reakciós jobboldali vezetők politikájának pusztító voltát. Az angol-amerikai imperialisták, erőszakos terveik megvalósítása közben, különösen Közép- és Délkelet-Európában jelentős szerepet szánnak Tito jugoszláv klikkjének, amely az imperialisták kémszolgálatában áll. Ezért a béke védelme és a háborús uszítók elleni harc azt követeli, hogy továbbra is leleplezzék ezt a klikket, amely átszökött a béke, demokrácia és szocializmus ádáz ellenségeinek, az imperializmusnak és fasizmusnak táborába. * Elvtársak, a fasizmus elleni háború napjaiban a kommunista pártok voltak a hódítókkal szemben tanúsított népi ellenállás élcsapatai; a háború utáni időszakban a komunista és munkáspártok a népeik létérdekéért s a világbéke ügyéért folyó küzdelem élharcosai- Az új háború összes ellenfelei, a munka, a tudomány és kultúra emberei, e pártok vezetése alatt a béke hatalmas frontjába tömörülve, képesek lesznek meghiúsítani az imperialisták bűnös terveit. A demokrácia erői, a béke híveinek erői, sokszorosan felülmúlják a reakció erőit. Most arról van szó, hogy még jóban megerősítsük és még nagyobbá fejlesszük a béke híveinek hatalmas mozgalmát, kiharcoljuk, hogy ez a mozgalom általános népi mozgalommá váljék. Állandóan növeljük a népek éberségét az imperialista agresszorok próbálkozásaival szemben. A béke aktív véde^ére és a háborús uszítók elleni harcra kell mozgósítani a népek minden erejét. Ezt a feladatot megoldani anynyit jelent, mint valóban megnyerni a tartós békéért és a népek biztonságáért folyó szent háborút az egész világon. PALM1RO TOGLIATTI: A munkásosztály egysége és a kommunista és munkáspártok feladatai Beszámoló a kommunista pártok Tájékoztató Irodájának 1949 november második felében tartott Értekezletén - i. Elvtársaki A munkásosztály egységének ügye a második világháború győzelmes befejezése utáni időszakban Európaszerte hatalmas lépéssel haladt előre. A második vüágháború alatt a munkásosztály Óriási politikai tapasztalatra tett szert. A demokrácia erőinek kizárólag egységük következtében sikerült szétzúzni és megsemmisíteni a német imperializmust és fasizmust. Az egység politikája a hitlerizmus elleni harcban, amelyet a Szovjetúnió következetesen folytat és különösen az a győzelem, amelynek kivívása mindenekelőtt a szovjet nép és a szovjet hadsereg hősies erőfeszítésének köszönhető, — mindez mélységes hatást gyakorolt a világ munkásságára és minden népére. A háború alatt Európa legfontosabb országaiban a legkülönbözőbb meggyőződésű munkások és dolgozók a kommunisták határozott felszólítására felelve egyesültek, hogy fegyveres partizán-alakulatokban együtt harcoljanak a fasiszták és az idegen megszállók ellen. A munkások — kommunisták és szocialisták, demokraták és katolikusok — megismerték egymást, felismerték annak szükségességét, hogy a háború befejezése után folytatni kell az együttes munkát a fasizmus minden maradványának megsemmisítésére, az új, szabad és békeszerető társadalom megteremtésére, amelyben minden nép függetlenségének és szociális haladásának biztosítva kell lenni. A teheráni, jaltai és potsdami nemzetközi konferenciák határozatai és az Egyesült Nemzetek Szervezetének létrehozása arra a reményre jogosítottak, hogy a világ legnagyobb hatalmai,amelyek a háború alatt együtműködtek a győzelem kivívása érdekében, — a világbéke biztosítása érdekében továbra is együtt fognak működni és ez a remény még jobban megerősítette az osztályegységre és a nép egységére irányuló törekvést az egyes országokban és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Az egység felé vezető út sikerei Európának azokban a részeiben voltak gyorsabbak és mindent felölelők, ahol a szovjet csapatok jelenléte olyan helyzetet biztosított, hogy a reakciós erők nem tudták felemelni a fejüket: ott a kommunisták és a szocialisták akcióegységre léptek, megszülettek a Nemzeti Front széleskörű szervezetei, a szakszervezeteket az egység alapján újjászervezték. Ez lehetővé tette a munkásosztály képviselőinek, hogy fontos szerepet töltsenek be a kormányokban; kellő intézkedésekkel megsemmisíthették a fasizmus maradványait, azt megfosztatták az újjászületés lehetőségétől; megkezdték az ipar államosítását, gyökeres földreformokat hajtottak tfSgre, demokratizálták az , államgépezetet és mevalósították a béke és az együttműködés politikáját a népek kö~ött s baráti politikát a Szovjetúnióval. Azokban az országokban is, amelyeket a győzelem után a zangol-amerikai csapatok szálltak meg és külföldi katonai hatóságok kormányoztak, amelyek kezdettől fogva a régi, reakciós, kapitalista rend helyreállítására vettek irányt és nyilt támogatásban részesítették a konzervatív burzsoáziát, sőt a fasisztákat is, — a munkásosztály mozgalmát még ezekben az országokban is újjászervezték egységes alapon: a kommunisták és szocialisták között megegyezések jöttek létre az akcióegységre né've, a szakszervezetek felölték valamennvi politikai meggyőződésű dolgozót, a tömegek nyomására pedig napirendre tűzték és széleskörűen megvitatták a munkásosztály egységes politikai pártja megalakításának kérdését. Ezek a sikerek, amelyeket az egység felé vezető úton értek el, kétségtelenül jó hatással voltak a munkásosztály gazdasági és politikai helyzetének javulására, elősegítették a munkáspártok hatalmas frakcióinak megjelenését a parlamentekben, lehetővé tették a kommunista pártok — az egység legkeményebb harcosai — számára, hogy egyes országokban komoly lépéseket tegyenek a munkásosztály többségének megnyerése útján. Az egységért vívott harcban nagy győzelem volt az egységes nemzetközi szakszervezeti szövetség — a Szakszervezeti Világszövetség (SZVSZ) megteremtése- Ebben a szervezetben a történelemben első ízben egyesültek a Szovjetúnió dolgozóinak szakszervezetei a kapitalista Európa, a népi demokratikus országok, Amerika, Kína és a gyarmati országok szakszervezeteivel. Az SZVSZ demokratikus programmot dolgozott ki a dolgozók gazdasági követeléseinek védelmére, a politikai és s-abszervezeti szabadságjogok kivívására és védelmére, a világ dolgozói ellenállásának és harcának egybehangolására, az "imperialisták minden arra irányuló kísérlete ellen, hogy a v'lágot új háborúra döntsék. Az SZVSZ mellett más erőteljes nemzetközi egységes mozgalmak jöttek létre, amelyek minden párthoz tartozó és párton kívüli munkást és dolgozót magukba foglalnak: ilyen például a Nemzetközi Nőszövetség, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség, stb. II. Azzal a feladattal, hogy a munkásosztály egységmozgalmát megbontsa, a burfsoázia a jobboldali szociáldemokratákat és az általuk vezetett pártokat bízta meg. Abban az időpontban, amikor magának a háborúnak következtében kimólyült a kapitalizmus általános válsága, amikor hatalmas mértékben megnövekedett a Szovjetúnió tekintélye és ereje amikor újabb európai országok kiszakadtak a kapital'Sta rendszerből és a szocializmus útjára léptek, — ebben az időpontban a szociáldemokrácia segítsége szükségesnek látszott a kapitalizmus és az imperializmus ideiglenes megmentésére. A szociáldemokrácia ismét úgy lépett fel, mint burzsoá párt a munkásosztály soraiban. A jobboldali szociáldemokraták úgy cselekedtek, mint „az imperialisták hűséges segítőtársai, akik szétbomlasztják a munkásosztály sorait és megmérgezik annak öntudatát". („Néhány kommunista pá;t képviselője 1947 szeptemberében megtartott Értekezletének Deklarációja.) Egy egészen rövid időszak után, amikor számos szociáldemokrata párt vezetői az egység gondolatával kacérkodtak, nyilvánvalóan csak annak megakadályozására, hogy a munkásmozgalom vezetése teljesen a kommunisták kezébe menjen át — az egység elleni harc a „cselekvés két fronton" jelszava alatt újult ki, vagyis annak az állítólagos szükségességnek igazolásával, hogy meg kell szervezni egy „harmadik erőt", amely a szocializmus és az imperializmus táborai közt azok „egyensúlyát" és megakadályozná köztük az összeütközést. A „harmadik erőnek" ez az ideológiája már az első pillantásra adúrva csalásnak bizonyul. Miféle „középút" létezhet egy őszinte szocialista számára egyfelől a munkásosztály és a dolgozó tömegek érdekei, másfelől a monopolkapitalizmus és kiváltságos kasztjainak érdekei közt? Nem lehet „középen" állni a következetes békepolitikát folytató Szovjetúnió és az imperialisták között, akik a harmadik világkonfliktus jóslatának és provokálásának mérget hintik szét a világon. A „harmadik erő" álelmélete nem egyéb, mint a jobboldali szociáldemokraták által használt fegyver aljas ügyük véghezvitelére, akik egy kalap alá vették a szocializmus országát Anglia és Amerika vezető imperialista csoportjaival és háborús uszítóival. De miközben a „harmadik erő" e hirdetői ezt áz aljasságot elkövetik, mindig találnak módot annak kijelentésére, hogy ők minden egyes országban a kapitalista burzsoázia érdekeinek „becsületes és hű adminisztrátorai" és az imperializmus hűséges kiszolgálói nemzetközi ügyekben. Elegendő volt, hegy az imperialista erők és elsősorban az Egyesült Államok vezető körei drabokra tépve a háború végén megkötött egyezményeket, visszautasítsák a nemzetközi demokratikus együttműködés mindennemű politikáját és megkezdjék a Szovjetúnió és a népi demokráciák ellen irányuló „hidegháborút", hogy a jobboldali szociáldemokraták és a vezetésük alatt álló pártok, valamennyien, kivétel és feltételek nélkül bekapcsolódjanak az imperializmus frontjába. A semleges, úgynevezett „harmadik erő" hirdetését felcseréljék és átöltöztessék a régi oportunista, antimarxista és tudományellenes elméletbe a „nemzeti" kapitalizmusnak a kapitalizmus feletti szervezetekbe való átmenetéről, amely átmenetet az amerikai monopolkapitalizmus példájára és vezetése alatt kellene megvalósítani. Ilyenformán az Egyesült Államok arcátlan terjeszkedési szándékait, politikai és katonai támaszpontok megszerzését a népek függetlenségének megsemmisítése és az új háború előkészítése céljából, a marshallizált országok érdekeinek feláldozását a nagy amerikai monopóliumok kizárólagos érdekében, a következetesen végrehajtott kísérleteket az amerikai világhatalom megszervezésére — mindezt nem átallják úgy feltüntetni, mint a kapitalizmus belső ellentmondásai kiküszöbölésének útját. Az egyes népek érdekei és hagyományai tiszteletbentartásának utolsó maradványait is felszámolják; a szociáldemokraták eszményképe és vezére az amerikai imperializmus lesz; annak nevében és érdekében folyik az állítólagos „európizmus" és kozmopolitizmus propagandája, amelyeknek semmi közük sincsen a népek szolidaritásához és a proletár, szocialista nemzetköziséghez. A proletár szocialista nemzetköziség a dolgozók szolidaritásának és a népek együttműködésének alapja függetlenségük megvédésére az imperializmus cselszövései ellen, a béke védelmére. Arra tanítja a munkásokat, hogy nvnden országban egyesüljenek a tőke uralma ellen folytatandó harcra, a szocialista gazdaságra való áttérés biztosítására. Megtanítja a munkásosztályt és anépeket, hogy kifejlesszék a nemzetközi szolidaritás kapcsolatait, hogy még jobban harcoljanak a békéért és hogy elszigeteljék és ártalmatlanná tegyék az új háború provokátorait. A proletár nemzetköziség arra tanítja a dolgozókat és a népeket, hogy a demokráciáért, a nemzeti függetlenségért és a békéért folytatott harcukban a Szovjetúnió nagy példáját kövessék, amelynek népei a hős Bolsevik Párt, Lenin és Sztálin vezetésével új társadalmat építettek lel, legyőz-