Uj Szó, 1949. november (2. évfolyam, 172-196.szám)

1949-11-03 / 173. szám, csütörtök

1949 november S Látogatás a kassai magyarnyelvű iskolában UJSZ0 A magyar tanítók pedagógiai tanfolyamának második csoportja Tr. Teplicén (Folytatás a 2. oldalról.) tette meg és nem is magyarázza meg, hogy miért. Hát kérem, ez az, amire én, mint munkás a munkáshazuban, kérem a magyarázatot. Temesi Lajos a csucsomi antimon bányában élmunkás. 1943 február 10-e óta tagja a pártnak és a faluban ő a párttitkár. Azt az örömteljes hírt közli, hogy a Párt Csucso község beszolgáltatásával meg van elégedve és mindenki teljesiti a rárótt kötelességet. A bányában tíz éve dolgozik. A Párt határozatait tiszteletben tartja, mert tudja, hogy a Pártnak köszönhetjük a mai kiharcolt jogainkat. — Azért lettem élmunkás — folytatja Temesi —, mert tudom, hogy ezzel szolgálom munkás közösségünket és elősegítem az ötéves terv gyors megvalósulását. Én végeredményben azelőtt is dolgoztam, de csak azért, hogy megéljek, hogy egyem, igyam és másnap újra kezdjem. Ennél tovább nem terjedt a figyelmem. Ma azonban, amikor a köztársaságunkban minden a szocializmus kiépítéséért történik, a jobb és szebb jövő érdekében minden munkásnak az lenne a kötelessége, hogy a jövőbe tekintsen és annak érdekében megfeszített erővel dolgozzon. Köteles József huszonhatéves munkás, CKD gépgyárban dolgozik. Köteles a következőket közli velem: — Kilenc éve dolgozom a gyárban, mint napszámos kerültem oda, de •oká nem végeztem ezt a munkát, hanem mingyárt a géphez kerültem. D« hogy megértsd a helyzetemet, meg kell még mondanom, hogy engem nem nevelt az apám, ezért nekem mingyárt, ahogy elvégeztem a 8 elemit, máris munkába kellett állnom, hogy eltartsam az édesanyámat, alá állandóan betegeskedett. Tehát tizennégyéves koromban rnár családfenntartónak kellett lennem. Ma az anyám azonban nyugdíjat kap, megél ebből valahogy és én is megengedhettem magamnak, hogy megnősüljek. — Tehát — folytatta Köteles —, amikor a háború idejében a géphez kerültem, arra kértem a főnökömet, hogy tegye lehetővé számomra, hogy miközben elvégzem a munkámat, beiratkozhassam a tanonciskolába, hogy idővel szakember legyek,ne csak napszámos. Erre a főnököm rámrivaiit és visszautasította kérésemet azzal, hogy így könnyű lenne bizony! így minden vacak napszámosból egyszerre szakember lenne. A felszabadulás után a munkások gyűlést hívtak össze és a gyűlésen egyöntetűen úgy döntöttek, hogy lehetővé teszik számomra, hogy szakember legyek. így teljesült az én régi óhajom és ma már szakembernek vallhatom magamat. A CKD üzemben hengereket köszörülök. A munkám alapos gondot igényel és én gondosan és szívesen végzem. Arra a kérdésre hogy került a Pártiskolába, Köteles a következőket mondja: — A Párt üzemi szervezetének az elnöke azzal a hírrel jött hozzám, hogy akarok-e Pártiskolába menni. Erre én boldogan azt felellem, hogy igen. Egy óra múlva azonban újra azt mondta az elnök, hogy nem mehetek el, mert rám szükség van, nincs, aki a köszörűs gépnél helyettesítsen. Erre én természetesen kifakadtam és követeltem azt, hogy engem küldjenek okvetlen a Pártiskolába, különben az a veszély fenyeget, hogy örökre tudatlan maradok, így történt aztán, hogy mégis idejutottam. Ezt a nyilatkozatomat Molnár Gizella nyilatkozatával fejezem be, aki a košicei dohánygyárban élmunkásnő. 32 éve dolgozik a gyárban és ott szerzett tapasztalatait a következőkben foglalja össze. — Nekem, mint magyar munkásnőnek, elég sok kellemetlenségem volt az üzemben, de ma már nyugodt lelkiismerettel közölhetem veled, és üzenhetem minden magyarnyelvű munkásnak, hogy minden bizalmatlanságot le lehet győzni szívós és kitartó munkával. A kudarcok között, melyeken keresztülmentem, egyetlen dolog tartotta bennem az önérzetet és ez a munkateljesítmény volt. Egyetlen cél lebegett előttem, arra gondoltam, hogy ha a fasiszta éra alatt dolgozni tudtam, akkor részt kell vennem feltétlenül a népi demokrácia építő munkájában is. — Ma, amint látod — mondja vidáman Molnárné —, a februári események lehetővé tették nekem, hogy kiharcoljam az élmunkásnői rangot. Munkástársaim is megbecsülnek anynyira, hogy arra érdemesítettek, hogy hallgatója legyek a Pártiskolának. Népi demokráciánkban ezt minden munkás elérheti. Üzemünkben, a dohánygyárban már meg is indult az élmunkásmozgalom és örömmel közölhetem, munikástársaimban komoly igyekezet él, hogy teljesítsék a ráju kháruló feladatokat. Szabó Béla. Amint már multheti számunkban megírtuk, Tr. Teplicen a magyar tanítók részére politikai, pedagógiai tanfolyamot rendeztek. A kurzus második csoportja hallgatja jelenleg az előadásokat, amelyek a szocialista nevelőmunkához a kellő irányelveket megadják. Kedden meglátogatta Lőrincz Gyula, az Uj Szó főszerkesztője és Fábry István, a magyar bizottság titkára a tanfolyamot. A tízórai szünetben, az előadások között Lőrincz Gyula felolvasta Novomeský L. iskolaügyi megbízottnak az első tanfolyamon elhangzott, magyar nyelven elmondott nagyjelentőségű beszédét és kimentette őt, mivel más elfoglaltsága miatt személyesen nem jöhetett el. A Lőrincz elvtárstól felolvasott beszédet, melyet lapunk mutl vasárnapi számában már közöltünk, állandó lelkes taps szakította félbe. Elhangzása után a hallgatók szűnni nem akaró tapssal fejezték ki tetszésüket. Lőrincz Gyula után Fábry István beszélt a Csehszlovákiai Kommunista Párt nevében a jelenlévőkhöz. Mondanivalójával és közvetlen előadásmódjával nagy hatást tett a tanfolyam hallgatóira, akik feszült figyelemmel hallgatták beszédét és lelkes tapsviharral reagáltak rá. Beszédében, mint volt bányász, a munkás szemszögéből értékelte a tanítók, különösen vidéken végzett nagyjelentőségű munkáját. — A tanító — mondotta — a szülők után a legtöbbet adja a gyermekeknek. Ahogy gazdasági téren emelkedik a dolgozók igénye, ugyanúgy emelkedik kulturális téren is. összehasonlítást tett a mostani gyermeknevelés és az elmúlt rendszer nevelési módszere között. Az a gyermek, amely már az első osztályban szocialista nevelést kap, másképpen fog majd dolgozni a köznek és osztályszempontból is más életszemlélete lesiz. Ezután Fábry István egy igazi szocialista tanítói hoz fel például. A Szalóc községben dolgozó Józsa tanító — mondja — igazi példája annak, hogyan kell dolgoznia egy szocialista tanítónak. Az ő munká.ia igazi kommunistához méltó. Mindenki szereti őt, mert nemcsak a gyermekek ideális tanítója, de a felnőttek tanácsadója is. Az ő segítségével alakult meg a faluban az Egységes Földműves Szövetkezet, a beszolgáltatás terén és minden szocialista munkában első a faluban Józsa tanító. — Nagyon jól tudom — folytatja beszédét Fábry István —, hogy bizonyos válaszfal van még a munkás, a kisfödlmüves és az értelmiségi dolgozók között. A közös sors, a közös szociális helyzet azonban össze kell, hogy hozza őket. A tanító a faluban a legjobban ismeri a falú életét és nemcsak ismeri, hanem valósággal belelát a gyermekeken keresztül a családok életébe, hogy úgy mondjam, főzőedényébe is. Mivel a legjobban ismeri a népet és problémáit, ez a tapasztalata kell, hogy kötelezze őt, hogy dolgozzon népe fejlődésén. Az ipari proletariátus • szocialista munkája következtében gazdaságunk fejlődik és rövidesen móNagy örömmel kaptam kézhez meghívómat — mint a keletszlovákiai Téglagyár n. v. üafárikovoi üzemi ROH csoportjának kiküldöttje, a banskábystricai III. szakszervezeti kongresszusra. A hatalmas teremben áz ország minden részéről nagy számban jelentek meg a szlovák és magyar elvtársak. A hosszú asztalok mellett sok kérgestenyerű, értelmesarcú munkást fedeztem fel az értelmiségi dolgozókkal elvegyülve. Mint jó testvérek, a legnagyobb egyetértésben beszéltük meg közös dolgainkat, közös terveinket szocialista jövőnk felépítését. Nagy feltűnést keltett egy rimaszombati Huszti nevű elvtárs beszámolója, aki szót kért, bejelentve, hogy nagyon szeretné, ha a hallgatókhoz magyarul szólhatna. Ezt természetesen megengedték neki s tiszta erős hangon, hogy öröm volt hallgatni, a következő tartalmú beszédet mondotta: ,.Elvtársak! Nem tudom, hogyan adjak örömömnek kifejezést, hogy itt ma összegyűlhettünk s egymásnak elmondhatjuk tapasztalatainkat, bajainkat, hogy az egyikből tanuljunk, | a másikat levegyük egymás vállairól. Ma magunknak dolgozunk. Nincs többé kizsákmányolás, nincs többé dunkban lesz a rosszul fizetett pedagógusok sorsának jobbrafordulását elősegítenünk. A tanító szociális helyzeténél fogva a néphez tartozik. A fiatalság a tanító kezében van. Igyekezzenek hát a fi&~ talságot a maguk oldalára vonni. A kapitalista osztályok azért tartották a tanítóságot oly szívósan a sajá szellemükben, mert tudták, hogy ahová a fiatalság áll, ott a jövő. Nem mindegy az, hogy a gyermek első lépését, amellyel az életben elindul, milyen szellemben teszi meg. Ezért nagyon kérem és felhívom a magyar pedagógusokat, hogy ők maguk is igyekezzenek elsajátítani Pártunk nagy tanítóinak és mestereinek írásaiból a marxizmus és leninizmus tudományát, hogy ennek szellemében nevelhessék a fiatalságot. rabszolgarendszer, hiába akarják még ma is egyes reakciós elemek a régi világot visszahozni. Igen, mert a mi munkánkat még egyes helyeken, a magasabb hivatalokba beférkőzött reakciósok, az üzemek élén álló egyes szabotálok olykor még alá akarjak ásni. De nem hagyjuk magunkat holmi reakciós gazemberektől többé orrunknál fogva vezettetni! Ezeknek pusztulniok kell sorainkból! Mi, munkások, magunk fogjuk őket felelő ÍS ^RE vonni s ahol csak lehet, ártalmatlanná tesszük őket." A beszéd elhangzása után a konferencia résztvevőinek szűnni nem akaró tapsvihara között elsőnek szorítottam kezet Huszti elvtárssal, akinek mindannyiunk nevében megköszöntem azt az örömet, amit magyarnyelvű felszólalásával nekünk szerzett. Ez a kis epizód a nagy országépítő munkában példa arra, hogy a szlovák-magyar barátság már jó úton halad, hiszen Banská Bystricán ezelőtt, a reakció bukásáig bizony nem lehetett volna magyarul felszólalni. Bízunk abban, hogy más gyűlése| ken, konferenciákon hasonló esetek a jövőben már nem lesznek ritkák. Práci česti Klimko Károly. A szlovák-magyar barátság megnyilvánulása a III. kerületi szakszervezeti konferencián, Banská Bystricán Jdenitt ut&Llá eniigriíoiájci Az 1917 júliusi tüntetés vérbefojtása után Lenin, akit az ellenforradalom halálra keresett, illegalitásba vonult. Néhány napig Petrográdon (a mai Leningrádban) egy régi bolsevik, Sz. A. Allilujev lakásán bújt meg a 10. Rozsgyszetvenszkája utca 17. számú házában. A bolsevik párt vezére egy kis egyablakos szobát foglalt el az ötödik emeleten. Az ideiglenes kormány díjat tűzött ki Lenin fejére. Kémek jártak minden Ismertebb pártmunkás után, aki Leninnel érintkezett és könnyen nyo-, mára bukkanhattak volna. Július 11-én Vlagyimir Iljics a város környékére költözött, egy nyaralótelepre, Szesztroreck közelében. Petrográdon az állomásra Sztálin és Allilujev elvtársak kísérték ki. — Az utolsó csengetés előtt — beszéli Allilujev elvtárs — Vlagyimir Iljics kijött a vagon hátsó perronjára. A vonat megindult. Sztálin elvtárssal együtt az állomáson álltunk és szemünkkel követtük kedves alakját. Lenin Razliv község állomása közelében telepedett le. Az állomás mögött házikó állt, mögötte csűr. A csűr szénapadlására meredek lépcső vezetett. A padlásra asztalt és széket vittek fel, ott helyezkedett el Lenin. De ott, a városon kívül sem volt veszélytelen a helyzet. Nyaralók, hivatalnokok, tisztek jártakkeltek körüskörül, dühösen újságolták egymásnak, hogy Lenin Németországba szökött. Vlagyimir Iljics elhatározta, hogy biztosabb belyen, az erdőben rejtőzik el. Az állomás mögött, egy kis tó partján, egy kaszáló terült el. Kietlen puszta hely volt ez. A nyaralók ritkán néztek el errefelé. A közelben csak kaszások laktak. Egy ilyen kaszás gúnyájában, Konsztantyin Petrovics Ivánov névre szóló igazolvánnyal költözött ide Lenin. Egy erdőtisztáson, egy szénakazalban kunyhófélét rendeztek be. Itt helyezték el Lenint legközelebbi munkatársai. Ide vitték újságjait, leveleit. Egy nagy bokor mögött, szabad tüz mellett, melyen teavlz forrt, Irta Lenin cikkeit, amiket rendszeresen beküldtek Petrográdra. Este néha a csendet evezőcsapások zaja verte fel. A tavon keresztül, csónakok igyekeztek Leninhez a Központi Bizottság képviselői. Sztálin elvtárs megbízásából egyszer Szergo Odrzsonikidze ment ki Leninhez utasításokért. Átkelt a tavon és megindult a sűrű cserjésen keresztül. Amikor kiért a tisztásra, egy szénakazal mögül alacsony termetű ember lépett ki és üdvözölte. Ordzsonikidze el akart menni mellette, de az ismeretlen a vállára ütött: — Mi az, Szergo elvtárs, nem ismer meg? Szakáll és balusz nélkül Lenin felismerhetetlen volt. Szergo néhány órát töltött Lenin kunyhójában, részletesen beszámolt a Központi Bizottság munkájáról, Vlagyimir Iljics számos utasítást küldött Ordzsonikidze elvtárssal a további munkára vonatkozólag. Lenin rejtekhelyéről fáradhatatlanul irányította a bolsevik párt VI. kongresszusának munkáját. De még itt, az erdőben sem hagyták Lenint békében. A kormány ügynökei a szomszédos munkáskerületben portyáztak. Egy éjjel Lenin közeli lövöldözésre ébredt. Az erdőben hangosan pattogtak a lövések. „Nyomon vannak" — vélte Lenin és otthagwa kunyhóját, elrejtőzött az erdő sűrűjében. De csak vaklárma volt. Kiderült, hogy a hadaprődok körülfogták a szesztrorecki gyárat és a munkásoktól fegyvereik kiszolgáltatását követelték. Július végén a párt Központi Bizottsága elhatározta, hogy Lenint átköltözteti Finnországba. Az utazás megszervezését Ordzsonikidze elvtársa bízták, aki néhány konspirációban jártas elvtársat vont bele ebbe a munkába. Kezdték kidolgozni a határátlépés tervét. Az állandó figyelés miatt nem volt könnyű dolog Lenint átvinni. Eleinte úgy tervezték, hogy gyalog mennek át a határon. Földerítő útra mentek a határvonalra. Az útlevél ellenőrzés a határon mindenfelé nagyon szigorú volt. Le kellett mondani erről a tervről. Erre elhatározták, hogy a helyiérdekű vonat mozdonyán mennek át a határon, egy finn mozdonyvezető, Hugó Jalava segítségével. Közölték a tervet Leninnel. Vlagyimir Iljics beleegyezett. A terv a következő volt: gyalog Razliv vasútállomásáig, onnan vonattal a Petrográd közelében lévő Ugyelnájáig, ott Lenin felszáll a mozdonyra fűtőnek s a mozdony átviszi a finnországi vasútvonalra. De a legutolsó pillanatban, hogy az utat megrövidítsék, úgy döntöttek, hogy gyalog mennek mintegy tizenkét kilométert, Levasovo állomásig. Az erdőn kellett keresztülmenni. Libasorban mentek a keskeny. alig látható ösvényen. Alkonyodott. Beállt az éj. A sötétben eltévedtek és egv erdőégés közelébe kerültek. Lélegzetfojtó füst volt. Égett a tőzeg. Sokáig bolyongtak, állandóan azt kockáztatva, hogy belesüppednek az égő tőzegbe. Nagynehezen eljutottak egy kis folyóhoz. Lehúzták cipőjüket és a hideg vízben térdig gázolva átmentek rajta. A sötétségből hirtelen mozdony füttye hallatszott. Vasútállomás. Éjjel egy óra felé járt az idő. Az állomás perronján pislákolva égett egy lámpa. Az állomás mellett felfegyverzett gimnazisták és hadapródok hemzsegtek. Lenin megbújt az útmenti árokban. Vlagyimir Iljics kísérői előrementek felderítőbe. Egyiküket feltartóztatták. Az őrjárat igazolványokat követelt és bevitte a letartóztatottat az állomás épületébe. A gyakorlatlan örök csapatostul a letartóztatott után tódultak. A perron kiürült. Ekkor futott be egy vonat az állomásra. Lenin gyorsan felugrott az utolsó vagonra. Közvetlenül utána felugrott útitársa is, Eino Rachja finn bolsevik. A letartóztatottat pedig igazolványainak átvizsgálása után szabadon bocsátották. Lenin és útitársa késő éjjel érkeztek Ugyelnája vasútállomására. Az éjszakai Petrográd lámpáinak fénye egész közelinek látszott. Egy ismerős finnél töltötték az éjszakát. Másnap, ahogy előre megbeszélték, kimentek az állomásra. Megérkezett a Finnországba menő vonat. A mozdonyon Jalava mozdonyvezető. A szerelvényt messze az állomáson túlra vitte és a megállította a vasúti átjárónál. Lenin felszállt a mozdonyra, kezébe vette a lapátot és azonnal hozzáfogott fűtői kötelességének teljesítéséhez. Bjelosztrov határállomáson a vonatot az ideiglenes kormány miliciája várta. Végigmentek a vagónokon, A CSEMADOK bratislavai csoportja november 6-án, vasárnap d. u. 16.30 kezdettel a

z oMóüieri torradalom XXXII. évfordulójára emiékünnea

éiv! rendez a bratislavai Kábelgyár kultúrtermében. Erre az ünnepélyre tisztelettel meghívja a közönséget a rendezőség. gondosan ellenőrizték az útleveleket és figyelmesen megnézték az utasokat. A kormány kopói már egészen közel értek a mozdonyhoz. Még egykét perc és a spiclik elcsípik Lenint, de Jalava mozdonyvezető gyorsan feltalálta magát: lekapcsolta a mozdonyt, kijelentve, hogy vizet megy felvenni. Néhány kínos pero telt el. Már a második csengetés hangzott fel. A kalauz a perronon futkároz, sürget, fütyül, de a mozdony még mindig sehol sincs. Jalava csak a harmadik csengetés után robogott vissza a mozdonnyal, sebtében összekapcsolta és gyorsan átvitte a vonatot a finn határon, így aztán Kerenszkij kopóinak nem volt idejük arra, hogy a mozdonyra felmenjenek. Egy Jalkola nevü finn falucskában élt Lenin rövid ideig, tizenkét kilométernyire Terioki állomástól. Itt a faluban Lenin nehezen tudott kapcsolatot tartani a pártközponttal. Városban kellett rejtekhelyet keresni. Helsingforsban találtak megfelelő lakást a munkásmilicia parancsnokánál, aki állásánál fogva a rendőrfőnök helyettese volt, később pedig a város rendőrfőnöke. Ki gyaníthatta volna, hogy ilyen magasrangú állami tisztviselő rejtegeti a bolsevikok vezetőjét? A házigazda az utcán várta Lenint. Együtt mentek a ház felé. Vlagyimir Iljics elővigyázatosan körülnézett az utcán. Csak miután meggyőződött arról, hogy senki sem követi, lépett be a házba. Lenin mindenekelőtt afelől érdeklődött, hogyan lehet újságokat kapni. Utasítást adott, hogy mindennap szerezzék be az összes petrográdi lapokat s szervezzék a rendszeres levélküldést Petrográdra. A friss usjágokra vetette magát, gyorsan átolvasta őket és írni kezdett. A fáradt házigazda elaludt, de a szoba csendjében még sokáig hallatszott a toll percegése ét az újságok zizegése. Lenin előtt egy füzet feküdt. Címe: „Állam és forradalom." Vlagyimir Iljics könyvet írt, amely a bolsevizmus egyik legfontosabb dokumentuma lett. (Részlet a „Nagy proletárforradalom" című monográfiából.)