Uj Szó, 1949. október (2. évfolyam, 146-171.szám)

1949-10-11 / 154. szám, kedd

UJSZ0 1949 október 11 Fehérbőrű négerek az USA-ban Az USA-ban nemcsak feketebőrű négerek élnek, hanem fehérbőrű négerek is. Nem könnyű ezeknek a keveredetteknek a sorsa sem, ha kitudódik „sötét" származásuk. Az amerikai hatóságok és a társadalom romluttabb elemei teljes négereKként hurcolják meg ezeket a fél-, illetve negyed-négereket is. Ilyen meghurcolt néger a fehérbőrű Walther White is, aki úgy hívta ki maga ellen a végzetet, hogy nemcsak nem titkolja, de a legnagyobb nyilvánosság előtt vallja meg a maga négervoltát. Milyen következményekkel jár égyegy ilyen nyílt önvallomás, maga Walther White írja 1<» az alábbi sorokban, amelyet a „Laborista Esperan. tisto" című eszpe antó munkáslap tett közzé. VALL EGY FEHÉRBŐRŰ NÉGER. Nem vagyok fehir ember — írja Walther White —. Semmi sincs a lelkemben vagy e szivemben, ami arra kényszerítene, hogy fehérrteK tartsam magam. Mégis tudom, hogy birtokomban van az egyetlen megkülönböztetés, oly döntő jelentőségű: a fehérbőr. A fehérbőrnek mágikus ereje van. Míg a fekete bőr nyomort, elszigeteltséget és pusztulást jelent. Képzeljük el mi lenne, hogyha minden amerikai néger egyszerre fehérré válna. Mi maradna akkor a jejenlegi fekete faj elleni előítéletből, amely előítélet az alapja minden faji szemfényvesztésnek és gyűlöletnek. Mi maradna aKkar a négereknek tulajdonított, úgynevezett felületességből, gyávaságból, becstelenségből, az ő műveletlenségükből és az ő rossz szagukból? Akkor ugyanúgy kellene őket megítélni, mint a fehéreket" éspedig egyéniségük szerint. Tehetségük, képességük, becsületességük és 'tisztaságuk szerint. AKIK MEGVALLJAK ÉS AKIK TAGADJAK. Sok négerről hiszik, hogy fehér. Majdnem mindenki a 14 milliós USAbeli néger közül ismer olyan feketebőrűt, aki letagadja származását és fehér módjára él. És gyakran ezek az emberek sikert érnek el az életben. Fehérbőrű nőt vesznek feleségül és boldog családi életet élnek. Néha egyesek elmesélik házastársuknak, hogy ereikben fekete vér folyik, mások egy életen át megőrzi* a titkot. Egyesek igen fontos állásokba kerülnek. Például a parlament tagjai lesznek, vagy fontos tisztségeket viselnek egyesületekben. Esetleg éppen olyanokban, amelyeknek munkálkodása a négerek és más kisebbségek elnyomására irányul. Éppen a legszélsőségesebb négergyűlölők közt viszonylag sok ilyen néger található. Nem ezek leplezik le nyilvánosan a fajteoria ellentmondásait. Ezt én teszem meg, aki szüntelenül feltárom, hogy néger vagyok és ilyenkor szemem előtt játszódik le az embereknek az a reagálásmódja, amelyhez én már hosszú' idő óta hozzászoktam: meghökkent, visszafojtott lélekzetvétel, különös arcfintorok és tekintetek. Kerülni akarriak engem. Es bár ilyenkor tudják már, hogy néger vagyok, mégs.em láthatják rajtam, hogy fekete volna a bőröm, vagy más volna a szagom, kiejtésem. Iyenkor habozva próbálkoznak megtalálni bennem fajtámnak pozitív megnyilvánulásait: az énekművészetet, a jókedélyt, az erőt és a jómodort. Ezekután következik rendszerint a kérdés: „Biztos ön ebben?" „RAJTUNK ATOK FEKSZIK!" Igen, ebhez kétség nem fér, átok fekszik rajtunk. En láttam, ahogy a csürhe Atlantában négereket gyilkolt. Apám mellett álltam, aki levélhordó volt.' Láttam, hogyan halt meg. Ötezerszer is láttam apámat a négernegyedből jövet. A mi házunk valamivel kijebb állott a Houstan Street mellett. Csinos kis ház volt, amelyben szüleim hetedmagammal neveltek fel, a fehérbőrüek irigyelték a mi viszonylagos jólétünket, a feketék pedig gyűlöltek bennünket fehérbőrünkért és azokért a magasabb etikai követelményekért, amelyek szerint szüleim éltek és neveltek bennünket. Azon az estén szüleim és négy testvérem volt odahaza Addig soha nem volt revolver a mi házunkban. De most, barátaink figyelmeztetésére, felfegyvereztük magunKat. Apám ellensége volt minden erőszaknak. Ahogy látta, hogy a csörhe házunk felé közeledik így szólt: — Ne lőj előbb, csak ha betörnek hozzánk! Ekkor hallottam kintről a vadállati üvöltést: — Gyujtsuk fel a fekete levélhordó házát! Túl széo ez egy néger számára! Ebben a pillanatban kezdtem öntudantra ébredni. Ekkor döbbent belém a valóság, hogy néger vagyok, akinek sorsa a megalázottság, a kirekesztettség, az akasztóf--) Azok közé tartozom, akik szegénységben, müveletletségben kell, hogy maradjanak. Hogy ezzel is szüntelenül táplálják a fehér faji felsőbrendűség babonáját és gőgjét. Az <Z)Fiozez megzázó beszéde az internacionále zeneböltő+e halálának éufordulóján Most v'oit tizenhét éve, hogy Pierre Degeyter, az Internacionálé, a vroletárforradalom és nemzetköziség iiaiiiacatía

n himnuszának szerzője meghalt. Az évforduló alkalmából a párizskörnyéki Saint Denisben emlékünnepet tartottak. Az ünnepi beszédet Maurice Thorez mondotta. — A nemzetközi munkásosztály forradalmi himnusza 1871 júniusában, a párizsi kommün vérbefojtása után született meg — kezdte beszédét Thorez —, amikor a reakció azt hitte, hogy mindörökre sikerült biztosítania uralmát. Az Internacionálé elévülhetetlen érdeme, hogy a proletárok tudatába elültette a proletár nemzetköziség szellemét. A proletár nemzetköziség gondolatának döntő jelentősége van a munkásmozgalom történetében. Ha szakítanak a gondolattal — mint például Dont, vagy most Tito tette —, ez mindig a munkásosztály, a nemzetközi munkásmozgalom és a szocializmus ügyének elárulásához vezet. — Az Internacionálé volt az a forradalmi himnusz — folytatta Thorez —, amely az 1905. évi első orosz forradalom kitörésekor felharsant a lázadó Potemkin cirkálón, ezt énekelték a feketetengeri francia flotta lázadó matrózai. Az Internacionáléval vezette győzelemre az Októberi Forradalomban Lenin és Sztálin az orosz dolgozók millióit. E dal buzdító dallamai hangzottak fel a népi demokráciák dolgozóinak ajkán, akiket a dicsőséges Szovjet Hadsereg szabadított fel. Az Internacionálé lelkesítette a Mao Ce Tung és a kínai Kommunista Párt vezetése alatt álló kínai tömegeket is. Milyen dicsőség volt Pierre Degeyter számára, amikor 1928-ban a felvonuló szovjet munkások tízezreinek ajkáról hallotta győzelmesen felcsendülni szerzeményét! Degeyter arcán akkor patakzottak a könnyek a meghatottságtól. Kegyelettel meghajtom a francia Kommunista Párt zászlaját Pierre Degeyter emléke előtt — fejezte be .beszédét Thorez. nem számít, hogy testvéreim milliói közül ki mennyire művelt tehetséges és hogy Ttl milyen példamutatóon él. Rajtunk átok fekszik! EGY HALDOKLŐ NÉGER APA INTELME. Később, amikor idősebb lettem, kezdtem megérteni a dolgok mélyebben fekvő okát. A fehérek állandó ellenmondások között éinek kizsákmányo. lók és kizsákmányoltak, elnyomók és elnyomottak, gazdagság és nyomor, emberek akikkel lehet együtt dolgozni és mások; akikkel nem lehet, civilizál-, tak és bennszülöttek, fehérek és négerek. A házunkat nem gyújtották fel. A csürhe gyáván széttutott néhány pisztolylövés hallatára. Házunk kőfala mellől apám barátai adták le a lövéseket. A támadó .csürhe elvonulása után a pisztolyt az asztalra tettem és csak sokára tudtam valamelyest megnyugodni. Gyűlölet háborgott bennem azon az éjjelen. Olyan gyűlölet, mely majdnem odáig fokozódott, hogy embertársamra emeltem kezemet. Évek múlva, amikor apám haldoklott, a négerek számára fenntartott atlantai piszkos kórházteremben megértettem, hogy én nem is annyira a merénylőket gyűlöltem, mint inkább a felbujtókat. — Emberszeretet, erény, emberiesség, nevezd ahogy akarod — mondta apám testvéremnek és nekem —, erre van szüksége a világnak, hogy megszabaduljunk ebből a pokolból. Ezek a mi számunkra nemcsak jelszavak, hanem valóságos erőt kell, hogy tartalmazzanak. A ti kötelességtek épúgy, mint sorstárstaitoké az, hogy az elnyomottakért harcoljatok. Ez az egyetlen mód és út, amely megmentheti a világot. Azután meghalt. . Sohasem felejtem el szavait. A FELSZABADÍTÓ HARC MEGKEZDŐDÖTT Visszaemlékeztem apám idézett szavaira, amikor utoljára beszéltem egyik nővérem fiával. A fiú ugyancsak fehérnek látszott. Mint néger pilóta résztvett a háborúban. Öt az alabamai, csak a négerek számára fenntartott repülőiskolában képezték ki. Aztán résztvett Németország bomázásában. Többé nem jött viszsza. Repülőgépe kigyulladt és a fiú benneégett. Ö is gyűlölte a háborút. De azt is tudta, hogy Hitler és Mussolini a főképviselője annak a gyűlöletnek, mely Georgiában, a Klu-Klux-Klan tagjaiban és a velük egy húron pendülő vadállatias demagógokban dühöng. Jámborul remélte, hogy a győzelem majd a faji gyűlölet végét is jelenti. A harc már megkezdődött! Néger testvéreim türelme lassan véget ér. A faji gyűlölet áradata szüntelenül tart. De tudom, hogy nincs különbség fehér és fekete között. Az elnyomottak harcában elérjük, hogy az elnyomottak megértsék egymást. A q-tái kaítészet A világirodalom ritka gyöngyei közé tartozik az az irodalom, amely Georgiának rokontalan nyelvén közvetlen ősi görög és perzsa hatásra már a Krisztus utáni első századokban virágzásnak indult. Az írott grúz irodalom kezdete az V. század- * ra esiK. Az európaias színezetű gruš lovagkornak különös keleti virágai termettek ekkor: fordításokban világszerte — nálunk is — ismert Rusztaveli eposza Tárielről, a tigrisbőrös lovagról. (Ez Budapesten 1917-ben jelent meg Vikár Béla fordításában, Zichy Mihálynak az orosznyelvű fordítás részére készült illusztrációival.) Ezt a hőskölteményt, valamint a Tamar királynő legendás alakja köré szövődő ciklust a XI.— XII. században számos költő rajzza körül, azonban a belviszályok, majd a mongol, a perzsa és a tatár támadások, pusztítások, idegen uralmak megszakítják a grúz kultúra ősidőkbe visszanyúló folytonosságát. A romok felett az újkorban' bátortalan kísérletezések után Guramisvili az, aki a XVII. században — nemcsak tartalmilag, de formailag is új, a modern fejlődésre alkalmas grúz költészetnek veti meg alapját. 1801-ben annektálták az orosz cárok Georgiát; szellemileg a romanticizmus került a grúz klasszicizmus helyébe, majd. az orosz irodalom polgári-forradalmi irányzatai elérik a Kaukázust is. Ezt az irányzatot a mult század derekán legkiválóbban Csavcsavadze képviseli. A századforduló idején kiváló formaművész Cereteli — a nálunk ^is népszerű Szulikő című dal versének szerzője — és ekkor már Georgia is szép számmal ad szocialista-forradalmi költőket, írókat Oroszországnak. Sztálinnak e szűkebb hazájában ekkor az irodalmi baloldalt a „daszisták" köre képviseli, a költök megoszlanak a legkülönbözőbb politikai irányzatok között. A század elején művészi formával és mondanivalójának gazdagságával valamennyi fölé emelkedik Tabidze. A forradalom lelkesedése magával ragadja és elérkezik a szovjet költészet első vonalába. ' > Ma Georgiában ismét virágzik a költészet. A versolvasók és vershallgatók széles táborát számos költő elégíti ki: az élen Csikoványi halad, aki a szovjet irodalom ideológiai mozgalmainak is egyik vezéralakja. ILLÉS BÉLA FEGYVERT S VITÉZT ÉNEKLEK Áz autó rohant az Óváros felé. Mint később megtudtam, Bjelgorod-Üjvárost hajnaltájt elfoglalták a németek, — a Donyec'folyón túl fekvő BjelgorodÖváros a mi kezünkben van. Az autó r^iant. A piszkos-barna égből dézsaszám zuhant ránk a hideg esővíz. Német járőr mellett száguldottunk el. Soffőrünk gyorsított. — Halt! Az utánunk küldött golyók a fejünk fölött fütyültek. ' . A Donyec jegét feltörték az ágyúgolyók. De a jégtáblák nem úszhattak le a folyón, mert délebb még mozdulatlanul állott a 'jég. A folyó két partját összekötő, ideiglenes fahídért keményen harcoltak. Az innenső oldalon, rögtönzött fedezékeikből németek, a túloldalról a mieink géppuskáztak. Autónk a németeknek rohant. Ignatyov közéjük hajított egy kézigránátot. Vad ordítás. Mikor elértük a hidat, sziszegve fúródott autónk bordáiba a sok apró, éles gránátrepesz — Ignatyov gránátjából. Autónk valamin átgázolt, félrebillent. Mögöttünk gránát robbant. A légnyomás helyreállította az autó egyensúlyát. Ignatyov néhány revolverlövést adott le. Átrohantunk a hídon, — egy pillanat éš már a túlsó parton voltunk... Közvetlenül mögöttünk felrobbant a híd. Deszkák, gerendák rbpültek. Egy deszka az autóra esett. Mellém. Félperc múlva egy mellékutcába kanyarodtunk. Az autó egy háromemeletes ház mellett állott meg. A soffőr kiszállott. A soffőr — Maruszja/volt. — ľTos? Mikor megöleltem Maruszját, a híres mesterlövésznő elsírta magát. — Remélem, semmi bajod se történt? — kérdezte. — De igen. Pipámat a kórházban felejtettem. — Maruszja, Maruszja! — kiáltott Ignatyov. — Levin, a mi Koljánk ... Leemelte az autóról Levin élettelen testét és gyöngéden a földre fektette, a ház árnyékába. i — Egy deszka zúzta szét a fejét — mondotta Ignatyov tompán. — Megérdemelte volna, hogy az ellenséggel szemtől szembe állva, harcolva haljon hősi halált. — Megérdemelte volna, hogy megérje a győzelmet, a békét és békésen dolgozzan magáért és mindnyájunkért — mondotta ünnepélyesen Maruszja. Bundája ujjával letörölte könnyeit. — Nem leszek ápolónő! — szólalt meg ismét, rövid hallgatás után. — Amíg ellenség van, irtani kell. Órámra néztem. — Még nincs húsz perce, hogy a sötét kórházszobában felébredtem — állapítottam meg. BOSSZÚ. Tamara, a'kékesfeketehajú ápolónő késő este kiment a tűzvonal elé, segédkezni a súlyos sebesültek hordágyra emelésében. Egy világító golyó megsebesítette. Sebesülten fogságba került. Német járőr fogta el. Néhány német tiszt azon az éjjel valami születésnapot, vagy névnapot ünnepelt. A tisztek a mulatságra meghívták a közel'.kben vendégszereplő magyar tábori színház három tagját. Három,fiatal színésznőt. — Brr! Nem ízlik az ital! — panaszkodott éjfél után a vörösarcú, sörhasú von Kluck ezredes — Dögszaga van! Az embernek azt juttatja eszébe, hogy egyszer nekünl* is dögszagunk lesz. Vaíamennyieteket vigyen el az ördög! Zur Mühlen, a kékszemű, szalmaszőke főhadnagy (kit társaik maguk között csak Mühlen kisasszonynak neveztek) kötelességének tartotta elűzni a máskor oly kegyes parancsnok szögletes fejéből a kellemetlen gondolatokat. Zur Mühlen főhadnagy a liáború kitörésekor elhatározta volt, hogy visszaszerzi a Riga közelében fekvő, közel negyvenezer holdas családi birtokot. Ezt a birodalmat Gottfried zur Mühlen — több mint négýszáz esztendő előtt — részeg fővel, kockajátékon veszítette volt' el. A boldog nyerő ľ— a rigai zárda főnökasszonya — arról volt híres, hogy minden lovagnál jobban bírta az italt és ügyesebben vetette a kockát. Zur Mühlen hadnagy nem kockán akarta visszaszerezni őfeei birtokát. De nem is karddal, amiről tudta, hogy két éle van. A szalmaszőke főhadnagy a háború folyamán négy tábornokkal, egy birodalmi miniszterrel és három ezredessel kötött bensőséges barátságot. E befolyásos barátok valamennyien megígérték neki, hogy a zur Mühlen család utolsó sarjának visszaszerzik ősei gazdagságát és hatalmát. Mikor Hitler seregei Leningrádot ostromolták, úgy látszott, hogy a szőke főhadnagy vágyálmai megvalósulnak. Zur Mühlen jhónapokon át ősei várának (méternél vastagabb) falai között lakott, miután a Gestapo kifüstölte onnét a lett apácákat. Mikor aztán fordult a kocka és a Vörös Hadsereg ellentámadásba lendült, zur Mühlen főhadnagy bebizonyította, hogy méltó utóda nargy ősének, Gottfried zur Mühlennek. Segített aláaknázni és felrobbantani családjának félezeresztendös sasfészkét. Persze akkor még azt remélte, hogy a nyirkosfajú, verőfényes időben is sötét lovagvár helyére az ő ízlésének megfelelő kastélyt emeltet Hitler valamelyik győztes tábornoka. A vereségek hosszú sora után ezt a reményét feladta. Most abban bizakodik, hogy az angoloknak és amerikaiaknak is vannak- tábornokaik és alkalmasint azok között is akad olyan, aki tudja méltányolni • egy ősnemesi családból származó, karcsű, kékszemű, szalma-szőke német főhadnagy bájait. Jövőjét a ravasz főhadnagy az angolszászokra éoítette. Jelenjét von Kluck ezredesre. Tudta, hogy Ijötelessége jókedvre deríteni a dögszagot szimatoló urat. (Folytatjuk.)