Uj Szó, 1949. szeptember (2. évfolyam, 120-145.szám)

1949-09-15 / 132. szám, csütörtök

UJ SZ0 1949 szeptember 11 A NEP FIA E napokban új kiadásban jelent meg Maurice Tnorez, a francia Kommunista Párt elnökének a Nép fia című önéletrajza, mely elöször 1937-ben látott napvilágot. Tho

rez könyve nemcsak a francia munkásság küzdelmeiről ad hű képet, hanem a yjaraszldo.gozók életéről is. Thorez Lenin és Sztálin tanítványa, mögötte sorakozik fel a harcos francia munkásság és köreje csopo? tosulnak minaazok, akik Franciaországban a dolgozók életérdekeiért, igazságáért küzdenek. Maurice Thorez valóban a nép fia, bányász voit és bányász volt az apja, nagyapja is, jol ismeri a népet, jól ismeri a doigozo^at, lentről jött es azért kei ült ful, hogy a munkásság ügyét szolgálja. Könyve megindítóan őszinte hangjával, mondanivalójának mélységével nemcsak a francia dolgozók széles rétegeihez, de az egész világ dolgozóihoz is szól. Az alábiakban Thorez A nép fia című könyvének bevezető fejezetét közöljük. • Bányász fia és bányász unokája vagyok; ameddig csak visszanyú.nak emlékeim, a dolgozók küzdelmes é.etét vetítik cltrn, sok kínlódást, kevés örömöt. Hatodik életévemhez közeledtem — majdnem együtt szü.ettem a századdal, 190Ü április 28-án — amikor egy nap, akárcsak más napokon, eg.vü-t játszottam a bányatelep kis lurkóival. Egyszerre valami süket dübörgés vonla magára figyelmünket, távoJ topogás, íaeipök kopogása a kövezeten. Az emberek egyazon irányba siettek, én is ezt cselekedtem. Furcsa volt így rohanni, utolérni az öregeket,- akik közben kifulladtak, az asszonyokat, akiknek pólyás ült a korjukon. Az emberek össze-vissza kiabáltak: — Ez Courrieres-ben van. a méricourti tárnában. 1300 halott. . Igy meneteltem 1906 március 10én, a zimankós ködben és amennyire kis lábaim bírták, gyorsan iutettam meg azt a hét kilométert, mely a noyelle-gardaulti bányatelepet a méricourtitől elválasztotta. A környező falvakban a bányászok otthagyták a munkát, asszonyok és gyermekek tolongtak összekavarodva, egymást kérdezgetve, egymásbavegyülve, hasonlatosan egv megvert, felbomlóban lévő hadsereghez, mely fölött a halál árnyéka terpeszkedik. Méricourtba éfve előbb nem láttam semmit. Az emberhullám egy magas vasrácshoz ütődött, mely egy hosszú téglafalat osztott ketté. A rács mögött fekete, riadt emberek sürgölődtek, fejükön csákóval. A gyászos tái felett a nedves veríték és a tűz füstszaga terien?ett. Arról beszéltek, hogy áttörik a rácsot. Lovasrendőrök cirkáltak és belegázoltak | lovaikkal a tömegbe. De a tömeg egyre elszántabb lett és tapodtat sem I mozdult. Éles hangok törlek fel minden oldalról. — Az igazságot mondjátok... Tudni akarjuk, mi van ... Engedjetek oda .. Oda akarunk menni... — A férjem lent van ... — A gyermekeim vannak ott,.. — Az enyéim mind a tárnában vannak ... Arra emlékszem, hogy később kis társaimmal visszamentem a faluba letörten és elcsigázva. Sokáig neqri tudtunk sem vilázni, sem játszani. Másnap visszatértem Méricourtba. Sok csendőr volt ott és mindenki gyászba volt ö.tözve. A telep hosszában a házak küszöbén ültek az emberek és sírtak, a gyermekek anyjukhoz bújtak. A környező felvakban mindenütt ugyanez a kép. A csűrök mindenfelé ravatalokká változtak. A fagyos hidegben megkezdődött a búcsúszertartás, a szerencsétlen áldozatok tem:táse. A szörnyű katasztrófa felkavarta, felrázta az egész vidéket. A bányászok fekete serege már régen felpanaszolta az éhbéreket, a nehéz robotot, az életvédelem hiányát, a gyakran beomló tárnákban. Most aztán egészen felforrt a harag a bányatársaság ellen. Hogy az osztilékot növelhessék, 1300 bányászni k kellett kinhalált szenvednie a tárna mélyén. És alig földelték el őket, a kapzsi, falánk társaság úi munkásokat követelt, új áldozatokat. A kétségbeesés, a lázongás telepről telepre csapott át. Az élők ellenálltak; kitört a sztrájk. A falvakban, a tanyákon (Csoportok verődtek össze, hosszú sorokban vonultak fel az utakon. Ez már nem volt a március 15-i szélhulló, zilált tömeg. Sötét tekintetű, elszánt emberek adtak méltatlankodásuknak hangos kifejezést és tompított h~ngon beszéltsk a ha'otlakról. akik utolsó álmukat álmodták már a temetőben. A tüntetők egy csonor' a vörös zászlóval az élen a liétardi országúton csendőrökbe ütközött. E'en a napon anvám a városba igyekezett velem, húsommá' és kis öcs.émm'l. A tüntetők között meneteltünk. A ( menet eleje hirtelen megállt, kioltások hangzottak fel. ma

;d éles fötytvök, heves hullámzás f"tott ót a töméin, melv most h

:rtelen eszeveszett fi'tásnpk eredt. A csendőrök tüzeltek. Elszakadtam anyámtól, torivá sodró^'am. let^oost-k s fölöttem elhúzott a lovasok óriás árm-a Feltápászkodtam, behúzódtam egv kapumélyedésbe, etv hatalmas alak kirántotta a kardiát és a kard hüvelyét a tüntetők közé hajította. Néhány sztrájkoló a lovak kantárjába fogódzott, mások futva menekültek, mialatt távolabb katonák feltűzött szuronnyal sorakoztak fel, kékbe-pirosba öltözve, mint azon a festett képen, melyet nagyapám őrzött házában a fourmiesi mészárlásokról. Egyes tüntetőket elfogtak, másokat megsebesítettek. A sztrájk két hónapig tartott, pontosan ötvenkét napig Kéthónapi szörnvű nyomor, nélkülözés, kéthónapi szörnyű szenvedés és fojtogató düh. Ez volt a bányászok élete, túlfeszített munka, sebek, földomlás, bányalég. És mikor a nyomortól elgyötörve kiabáltak nyomorúságukat, rájuk támadt az erőszak, hogy „észre térítse" őket. Nagyapám, Clement Baudry mindenét ráköltötte a sztrájkra. Régi harcos volt, első pillanattól fogva tagja a Bastyféle szakszervezetnek. Ó, de nagyon szereUsm hallgatni, ha mesélt az életéről, küzdelmeiről. Az élete! Ott folyt le a tárna sötét éjszakájában és mégis fénylőbb volt, napsütöttebb mint sok olyan emberé, aki a nappal világosságában élhet Fénylővé tette, áthevítette a szenvedély, mely nagyapómat a szakszervezethez fűzte. Mindig megújuló törtenetek sztrájkról, harcokról, erőfeszítésről, s a bányatulajdonosok konok ellenállásáról, lelkes emlékezések eseményekről, melyek fölött Basly és Jules Guesde nevei lebegtek, mint a zászlók. Nagyapám szenvedéllyel, égő hittel. határtalan lelkesedéssel harcolt a munkásosztály felszabadításáért. Szűkös keresetéből, noha tíz gyermeket kellett felnevelnie, mindig félretette a szakszervezeti tagsági díjat és a két sous-t a pártujságra. Apám a kohóban dolgozott. Egy nap ólommérgezést kapott. Életünk otthon olyan volt, mint általában a munkáscsaládoké. A munkás gyermekének, mihelyt eszmél, már hasznossá kell magát tennie és a nép gyermekei gyorsan eszmélnek! Apám szűkös béréből, egy kis kertecskéből s mintegy húsz nyulacskával anyám tartotta fenn a háztartást. Nekem könnyű munka jutott: beszaladtam a mezőket, hogy füvet tépjek a nyulaknak, kisebb bevásárlásokat intéztem el, trágyát hordtam az országútról a kertbe s öcséimre vigyáztam Apám s anyám közti beszélgetés főleg az élet nehézségei, a drágaság körül forgott. Az árak szüníelenül felszöktek a magasba. 1910 szeptemberében a bányában lázongás tört ki a drágaság miatt, A háziasszonyok házról házra szaladtak, szervezkedtek. Anyám volt a legbuzgóbb. meg is választották később a novelle-godaulti asszonyok vezetőjének. i A tüntetők vörös zászlóval vonultak fel a falu utcáin s ezt a szöveget ütemezték: — Olcsób vajat, olcsóbb tejet, olcsóbb tojást... Egy nap az asszonyok elhatározták. hogy bemennek tüntetni a városba is a piacra. Alig érkeztek meg, kitört a viszály köztük és az árusok között. Egv kirakó-állvánvt felborítottak. Ez volt a jeladás. Sárgarépák, retkek, bur™onvák. gyümölcsök repdestek a levegőben. Mi, gyermekek belegázoltunk a tojásos kosarakba s mindent lövegnek használtunk, ami csak a kezünk ügyébe esett. Nem értettük meg még akkor, hogy a drágaságért a nagykapitalisták, az üzérek felelősek, akiknek m

;nd:g sikerül a fogyasztók haragját a kiskereskedők, a szatócsok, a vásári kofák felé irányítani. Egy ilyen drágaság elleni tüntetés alkalmából a rendőrség tüzelt. Egy Dieudonné nevű munkást megöltek. Elértem azt a kort, amikor a munkás gyermeke olyan munkát keres, hogy néhány sous-t hozhasson haza. A parasztok gyomlálásra toboroz! tak. Mi fiúk néhányan gyomlálókésekkel a kezünkben, egymástól mintegy kétméternyi távolságban, csoportokban álltunk fel a mezőn s irtottuk a bogáncsokat és a dudvát. Napkeltétől napnyugtáig dolgoztunk, 12—14 sous-t kaptunk 12 órai munkáért. Ekkor kerültem először nézeteltérésbe munkaadómmal, — Te Thorez, te kisebb vagv mint a többiek, neked nem fizethetek olyan magas bért, te legfeljebb 10 sous-t kapsz ... Még nem töltöttem be 13-ik életévemet. mikor selejtezőnek vettek fel a 4-es tárnába. Fordította: Sz. E. GAZDASÁGI HÍREK •^OVJfTUN/ü^ 9 A Don folyó meliett fekvő Rosztov városa, mely egyike a Szovjetunió legnagyobb kulturális és gazdasági központja, idén ünnepi' fennállásának kétszázéves évfordulóit. A város a háború alatt sokat szenvedett, a nácik többezer lakóházat, _ számos iskolát, kórházat, színházat és más középületet pusztítottak el. A kollektív gazdaságok is mind tönkrementek. Rosztov dolgozói állami segítséggel és nagy erőfeszítéssel ma inár helyreállítottak mindent. Nyoma sincs többé a rombolásnak. Egész_ városrészen nőttek ki újra a földhői, a forgalom telje* mértekben megindult, a ketlektív gazdaságok újra virágzanak. A rosztovi főiskolákon több mint tízezer diák tanú!. A rosziovi mezőgazdasági gépgyárhoz hasonló hatalmas üzem nincs a viláeon, naponta a cséplőgépek százait k(ildik innen szét. Rosztovban van a Donflotta legfőbb állomása. • Tádzsikisztán gyapotültetvénycin gazdag aratás ígérkezik ebben az esztendőben. A gyapottermés betakarítására már tejes mértékben felkészültek, új n^gv szárítókat építenek és a termés gyors szétküldésére nagy gondot fordítanak. 9 Az Októberi forradalom, de különösen a holhozok megalapítása ut:'in a Szovjetúnió keleti államaiban virágzásnak indult a gyümölcstermelés. Micsurin kezdeményezésére VorosilovUsszurisjszkban kísérleti állomást rendeztek be, mely tervszerűen tannlmányozta a talaj és az éghajlati lehetőségeket. A tudósok déli gyümölcsfajtákat kereszteztek közönséges gyümölccsel és különleges új gyümölcsfajtákat termeltek ilymódon. Kísérletnek vetették alá a egkülönbözőhb gyümölcsöket, így almát, körtét, szilvát, meegvet, málnát, földiepret, szőlőt. Különösen szilvával, szőlővel és málnával értek el /íagvszerű eredményeket. Tizenkét szilvafajtát, hat málna- és kilenc úi szőlőfaitát nyertek, melyeket azi dőjárás szezé'yei és a mi éghajlatunknál sokkal mostohább éghajlat egyáltalábar nem befolyásolnak. • Georgiában nagy munkálatok folynak a Ríon folyó torkolatánál fekvő nagykiterjedésű lápos területeken, melyeket lakhatóvá és művelhetővé akarnak tenni. Már a háború a'att sikerült egy nagv részt feltölteni. Üjabban a hegyvidékről számos kollektívban élő parasztcsalád telepedett ide. Az állam kölcsönnel, állatállománnyal, vetőmaggal és építőanyaggal siet segítségükre. A kolleKtív gazdaságokkal egyidejűleg szovjetgazdaságok is létesülnek itt. Mintegy kétszáz hektár területen máris citrom és narancsültetvények húzódnak. ILLÉS BÉLA FEGYVERT S VITÉZT ÉNEKLEK Mikor Levin alhadnagy közölte velünk, hogy reggelit csak este kapunk — megkezdődött a nap. Akinek kedve volt rá, feltápászkodott. Én fekve maradtam a nyirkos szalmán (egy néhai szalmazsák töltelékének maradékán), amely a három hónap alatt (mió a ágyamul szo'"ált), magába szívta életünk minden illatát, szagát és bűzét. Egy jó orr számára sok érdekeset tudott mesélni. A tetfiírtópornak rothadó káposztára és égő húsra emlékeztető bűze azt árulta el, hogy két hónap előtt zöldfülű újoncokat kaptunk, akik rtiég hittek abban a babonában, hogy a tetű is halandó lény. Fokhagymát jó két hónap előtt ettünk utoljára. A szaga gyökeret vert a szalmában és napról napra nö, lombosodik. Két hét előtt Ivanov (kit később vérhassal szállítottak kórházba) három napon át az én szalmámon nyögött. A szalma még ma is őrzi a fertőtlenítő szagát. Levin egy kanálnyi szájvizet és néhány csepp kölnivizet öntött az ágyamra, hogy ellensúlyozza a fertőtlenítő bűzét. A szájvízszag időnként jelentkezik. Babkin négy nap előtt, mikor saját gyártmányú öngyújtójával babrált, jó fél liter benzint loccsantott az ágyamra. Én ugyanakkor az ágyon fekve reggeliztem. Ügy megijedtem a benzintől, hogy egy tányér káposztalevest öntöttem magamra. A levesben jégdarabok úsztak. i Ezek a szagok mind önálló életet élnek. Csak a hideg dohányfüst szúró szaga keveredik össze, vegyül egybe a zsírozott bőr émelyítő bűzével és a fagyott embervér elgondolkoztató szagával. — Ha egy jóorrú ember egy negyedórát az ágyam közelében áll, ízelítőt kap abból, hogy mi a háború — mondottam. — Ha az a hűtlen Megmentő itt lenne, nem kínozna ennyire ez a pimasz éhség — felelte Babkin. Megmentőt már régen elveszítettük. Babkin — két nappal azután, hogy testvérharcot kezdett miatta — nagy dohányéhség idején huszonöt cigarettáért eladta macskánkat a szomszéd bunker őrmesterének. De rövidesen visszahozta. Visszavásárolta négy beretvaoengéért és egy (nem nagyon rongyos) törülközőért. Három hét leforgása alatt még négyszer adta el. Megmentő háromszor visszaszökött hozzánk. Sőt negyedszer is visszajött — visszavánszorogva. Ütközben, hazafelé négy gránátszilánkot kapott. Két elülső lábát haszná'ta, a két hátsót húzta. Az én ágyamra fektettük. Babkin elcsalta a kötözőhelyről a kékesfekete hajú Tamarát — ki a háborúig Tifüszben volt orvosnövendék. Tamara először szitkozódott, hogy Babkin idebolondította, de aztán megbékelt és kiszedte a szilánkokat Megmentő lábából. Jó kislány Tamara! A legnagyobb tűzben is naponta legalább kétszer jött el megnézni, a beteg macskát, melynek állapota a leggondosabb kezelés ellenére se akart javulni, öt napon át kezelte Tamara Megmentőt. Mikor hatodnap jött reggeli vizitre — a macska már hideg volt és merev. Tamara el akarta temetni. — Majd éni — mondotta Babkin. A döglött macskát odavitte, ahol a mesterlövészek jól álcázott állása van. Az elköltözöttet (rozsda- és feketeszínű, most már fénytelen) farkánál fogva, mint egy kézigránátot, meglóbálta a feje fölött és elhajította az ellenséges állások felé. — Azoknak rothadj meg! — küldte utána a tanácsot. — Kerülj csak egszer a kezem aláí — sziszegte dühösen Tamara, míg Babkin elmélázva nézett a röpülő Megmentő után. — Nem segítenél rajtam? — Segítenék, de csak azért, mert fogadalmat tettem rá. Babkin a különös temetés után egész nap szótlanul gubbasztott az egyik sarokban. Este járőrbe jelentkezett. Hajnaltájt jött vissza. Miután útjáról jelentést tett, mellém feküdt. Rögtön elaludt. Aludt és sírt. Azóta gyakran beszél a néhai macskáról. Mintha csak víziló lett volna, — kis aranyosomnak becézi. Nagyon büszke rá, hogy a bunkert ő gazdagította a Megmentövei. Babkin reggelenként tornászik. Fél, hogy enélkül elhízna. Mindennapos testgyakorlata abban áll, hogy — két, egyenként félkilós kézigránáttal — százhúsz-százhuszonöt métert kúszik az ellenséges á-lások feléi. Az ellenség tőlünk mintegy százhatvan méternyire van beásva. Babkin (nehogy elaludják a napfelkeltét) mindennap bedob két kézigránátot az ellenség közé. Esküdözik, hogy ez könnyű — ahogy ő mondja: gyereknek való —• munka. De ami aztán következik, az már — hiába tagadja Babkin — férfinak se való munka. A felriasztott ellenség puskatüzet nyit. Esetleg egy géppuskát is megszólaltat. Babkin odafelé két-három perc alatt teszi meg az utat. Visszafelé: néha egy óránál is hosszabb ideig kell egyhelyt lapulnia. De már az is megtörtént, hogy napfelkelte előtt indult és csak naplemente után jött haza — ülepében egy (szerencsére nyápic) aknaszilánkkal. Ekkor négy napon át feküdt a hasán. De ötödnap ismét tornászni kezdett. Ma egy kis óra alatt visszajött. — Fene sűrű köd van — újságolja. — Jó lesz vigyázni! — Elkéstél a bölcs tanáccsal. Kolja már intézkedett. A baloldali szomszéd — a legközelebbi bunker — kétszáz méternyire van tőlünk. Majdnem pontosan a félúton egy jókora gránáttölcsér, amit egy — (az első világháborúból megőrzött) harminc és feles ágyúból kilőtt gránát fúrt ki — számunkra. A harminc és feies az első lövés után — felrobbant. A lövés eredménye, a tölcsér megmaradt. Ott most két géppisztolyos bajtársunk guggol. Egyik a szemével, másik a fülével kémleli a terepet. Jobbfelé nem mi adtunk megfigyelőket, hanem a jobboldali szomszéd, Petrov főhadnagy. (Folytatjuk.) A