Uj Szó, 1949. szeptember (2. évfolyam, 120-145.szám)

1949-09-24 / 140. szám, szombat

Vízszintes: 1. Béranger egyik híres sora a forradalom árulójáról. 10. Mezőgazdasági munkás. 11. Vissza: magyar kincs, Nagy Lajos hagyatéka. 13. Fiú név. 14. Anyalielyettes — névelővel. 15. Rajta — sok nyelvben. 16. Gyakorító-képzö. 17. Az ég támogatását kéri. 18. Kutyáké. 19. Felelőssé tesz. 21. Többes kérdőnévmás. 23. Paprika-tulajdonság. 24. Kelendők. 27. Nöi név. 2S. Kérdés. 30. Halogén-hidrogén vegyület. 31. Legnagyobb népi zeneszerzőink. 33. Jellemáruló kezenyoma. 35. Északamerikai törzsek viziszerszáma. 36. Lábbeli viselet. 3T. Ez lesz „az ég könnyéböl": 38. Betű, ahogy ejtjük. 39. Mássalhangzó — háromszor. 40. Légi-út. 42. Majdnem családtag. 43. Nem is igazi. 44. Pestkörnyékre visz. 45. Kínál, ajánlgat — má szóval. 47. Szabadságharcos nép É.-Spanyolországban. 50. Az elhagyott vidék jelképe. 51. Nincs benne könyörület. Függőleges: 1. Zeneszámok. 2. A közbiztonság ellenségei. 3. Útra való — egy szóval. 4. Állat. 5. Németalapú, XV. századból származó keveréknyelv. 6. Egy — latinul. 7. Hajtsd végre feladatod! 8. Felkiáltó szó. („Most már értem!") 9. L. C. 10. Veszedelmes osztályárulók. 12. Ez nyilvánul meg a népbíróság ítéletében. 14. Ablaktalan fülke. 18. Híres volt a Noszty-fiúé. 20. Fáradt i ember ilyen. 22. Türk-kazár néptö- f redék. 25. Szülő — felcserélve. 26. Veszedelmes, ha vad. 29. Ilyen törvények is vannak. 32. Több, mint öreg épület. 34. Rosszat tesz ne*ki. 35. Despotikus uralkodó volt, 37. Vágyakozó, áhitozó. 38. Ház fontos része. 40. Ilyen időszámítás ls van. 41. Híres külföldi cigaretta — ahogy mondjuk. 42. Árulók egyik „fegyvere". 44. Hang-utánzó szó. 46. L. U. M. 48. Me^szólitás. 49. N. G. Tudod-e hogy.., 1. Melyik nagy magyar halt meg Rodostóban? 2. Ki szerezte a Hunyadi László c. opera zenéjét? 3. Hogy hívják az uszályos (cs^vás) égitesteket? Rejtvényiskola. I. T t\ ársaság ács ii. b b b _ bbb ^ 1949' szeptember 20 UJ SZ0 Miit érdeme! az áruSé l Szülök, kérdezzétek j magatoktól! I 1. Érzl-e a gyermekem, hogy i biztos, erős támasza vagyok? f 2. ílrzi-e a gyermekem, hogy { jóbarátja vagyok ? ; 8. Érzi-e a gyermekem, hogy ? akkor ls szeretem, ha büntetem? j 4. Tudja-e a gyermekem, hogy J bármennyi munka szakad is reám, f szakítok magamnak időt arra, ; hogy vele lehessek? j 5. Tudja-e a gyermekem, ha \ nem vagyok vele, érte és csa- I ládomért dolgozom ? | 6. Tudja-e a gyermekem, ha í nem vagyok vele, munkámmal or- | szagunkat építem, hogy mun- f kámmal a szociális társadalom 1 i kialakításáért dolgozom? f i 7. Láthat-e gyermel.em tőlem í l jó példaadást? \ í 8. Lát-e meghitt viszonyt a j » szülők között? í | 9. Lát-e otthon is munkáséle- ; i tet? f l 10. Megfogadom-e azokat a ta- ! f nácsokat, amelyeket az iskola túr " 1 elém? t j. K. H. ; 19 Hsl&Í koszi ümiik Míg Nyugaton a divat szélsőségei tombolnak, a szoknyák túl szűkek, a kabátok ízléstelenül bővek és excentrikus szabásúak, a vállak esapottak, a szoknyák túlzottan rövidek — addig nálunk az egyszerűség és a célszerűség a divat két alapeleme. Az itt közölt három ó'szl kosztümöt ugyancsak az egyszerűség és a célszerűség jellemzi. Mindhárom kabátot nemcsak saját szoknyájával hordhatjuk, hanem más színű őszi szövet, vagy kötött ruhához is jól használhatjuk. Az első kosztűm szoknyája egyenesvonalú, nem szűk, hossza a földtől 35 cm. Kabátjának báthoessza 80 cm. Magasan csukódik, nyakba szabott és vállig érő gallérja van. Karöltője mélyített, ujján viszszaliajtott manr.se t ta. Üjszerű szabású rátett zseb díszíti. 2.80 méter duplaszéles szövetből készül. A második kosztüm szoknyája szintén egyenes, egyik oldalvarrása 20 cm magasságban nyitott. Kabátjának háthossza 70 cm. Kihajtója férflszabású. Ügy a kihajtót, mint a mélyített váll varrását, valamint a kabát, az ujj és a zseb széleit 2 cm szélességű tűzés díszíti. E'ó'l kétsorosán gombolód'k, háta — ellentétben az eddigi harangszabású divattal — teljesen etryenes. Ezáltal az egész kosztümhöz nem kell több, mint 2 m 60 cm duplaszéles anyag. A harmadik kosztüm szoknyája alig különbözik a másik kettőtől. Kabátja, az előbbiekkel ellentétben, raglánszabású, bő hátú. Gallérja, manzsett&ia, zsebei a szokottnál nagyobb méretű. Szélük letűzött. A gallér pánttal csukódik. A kabát báthossra 90 cm. Begombolható báránybéléssel télen is jól kihordható. 3 m duplaszéles szövet kell hozzá. rr Hogyaa segített magán a pásztói á? Messze-messze földön élt egyszer egy pásztorfiú. Legeltette a gazdag paraszt nyáját, kenyeret és vizet kapott fizetségül, meg szállást az akol sarkában, egy ócska szalmazsákon. Nagyon egyedül élt ez a szegény pásztorfiú, egyetlen barátja egy kis lompos juhászkutya volt. Neki panaszolta bánatát, meg a fűnek és a madaraknak. Egyszer amint éppen elszéledt a nyáj és a pásztorfiú szomorúan heverészelt a fűben, egy nagy hangyabolyt vett é'szre. A fiú a hangyaboly fölé hajolt: nézte, hogy dolgoznak, építenek a hangyák. Az egyik hangya nagy terhet cipelt, erre odajött két másik hangya és együttesen könnyedén elvitték a terhet. A pásztorfiú csak nézte, nézte őket. Nagy hirtelen, egyszerre csak megszólalt egy hang; Ezt mondta: — Miért hagyod, hogy az a gazdag paraszt olyan rosszul bánjon veled? Azért tehet veled mindent, mert egyedül vagy, nincsenek társaid. És azért is vagy ilyen szomorú. Nem tudod, milyen örcm a közös munka. Többet nem mondott a hangya, akárhogy kérte a pásztorfiú. Nsm tehetett hát mást, leheveredett a fűbe és gondolkodni próbált a hangya szavain. Este azután, amikor beterelte a nyájat, a gazdag paraszt elé állt. — Neked mindened van. Szép nagy házad, sok cseléded és tízszer annyi földed, mint másnak. Engem meg ilyen nyomorúságosan . tartasz, nem szolgálok neked tovább. Ezzel faképnél hagyta a gazdag parasztot és útnak indult. Meg sem állt, am'g meg nem találta azt az országot, ahol egyik em\ 3r a másiknak társa, ahol közösen dolgoznak, azért, hogy mindenki boldogan éljen. A pásztorfiú is közéjük állt és velük együtt dolgozott, épített. Boldog volt, mert megtalálta azt az örömet, ami a közös munkában rejlik. Sose volt többé éhes és sose volt többé szomorú. Hol volt, hogy nem volt, — volt egyszer egy legény. Pálnak hívták és arról volt nevezetes, hogy nem szeretett dolgozni. Éppen csak annyi időre kelt fel ágyából, hogy egyék, nyáron pedig reggeltől estig a gyümölcsfák árnyékában hevert s lopta a napot. A faluban — Pál kivételével — minden ember dolgozott. A kovács vígan kalapált műhelyében, a cipész fütyörészve foltozta a csizmákat, cipelőket, a mezőn serényen arattak a lányok, asszonyok, — míg a kisgyerekek is tettek-vettek valamit: libát őriztek vagy anyjuknak segítettek. A mi Pálunk azonban elhatározta, hogy nem dolgozik, csak várja a jószerencsét. Hanem a falu bírója egyszer megelégelte a dolgot. — Hallod-e, te legény! — kiáltott rá. — Nem járja, hogy a többiek dolgoznak, te meg itt henyélsz dologtalanul. Megelégeltük már, hogy enni adjunk neked. Vedd a sátorfádat és menj más vidékre, vagy pedig, ha itt akarsz maradni, láss munkához! A lusta Pál fejébe nyomta sapkáját, vállára vette tarisznyáját és útnak indult. Azt gondolta, munka nélkül ls lehet élni és valahol majd csak megtalálja szerencséjét. Ment, mendegélt, míg elért egy úthoz, amely három ágba szakadt. Nem tudta, melyiken menjen tovább. Látott egy szamarat a közelben és megszól! tqíta: Kincskereső Pál a nevem, 3 szerep c^-net keresem. Mondd meg nekem, szürke csacsi: hogy melyik út az igazi? A szamár elgondolkodott, meglengette nagy füleit, aztán el ordította magát: Melyik a jó, — mit tudom én?! Azt mondják: egy tó feneken virít egy elszáradt virág. Kelyhében kincs, — iá, iá ...— No, elég szamár felelet volt, lusta Pál nem lett okosabb tőle. Elindult hát a maga feje szerint a középsőn. De alig ment valamicskét, újra keresztút állta útját. Ez nem három-, hanem kétfelé szakadt. Körülnézett Pál, kitől kérhetne útbaigazítást? Látott egy rókát, illemtudóan köszöntötte és neki is elmondta mondókáját: Kincskereső Pál a nevem, a szerencsémet keresem, Mondd meg nékem, róka koma, melyik úton jutok oda? Ravaszul pislogott a róka, széles vigyorra húzta a képét és nagykedvesen így válaszolt: Menj te jobbra, balra meg én. Tanácsom, hidd el, sokat ér. S ki a kincset megtalálja, a másikat itt bevárja. Pál beleegyezett. A róka, persze, arra gondolt: ha ő találja meg a kincset, akkor bizony nem várja be az ostoba, rászedett Pált. Ha pedig amaz lesz a szerencsés, akkor felfalja őt és kincsét megkaparintja. Ütnak is indultak mind a ketten. Ment, vándorolt Kincskereső Pál, falvakat, városokat, erdőket hagyott maga mögött. El is fáradt, éhes is lett. Az útnak pedig még felére sem ért Lepihent hát az erdő szélén. Éppen odvas fa alá került, amelynek odvában méhek tanyáztak. — Ahol méh van, ott méznek is kell lenni! — kiáltott fel örömmel Pál s belenyúlt a fészekbe. Meg is járta alaposan! A sok méh rárepült, csípte, marta, ahol érte. Ráadásul szidást is kapott: Mézünk minden drága caeppjét! szorgalmas méhek keresték, kora reggeltől napestig — biz', mi nem etetünk senkit, ki meg nem dolgozott érte! Kotródj innen más vidékre! Kincskereső Pál korgó gyomorral leheveredett hát a fűbe. Amint fekszik ott, megpillant egy hangyabolyt. A hangyák elhullajtott kenyérmorzsákat cipeltek földalatti éléskamrájukba. Pál annyira éhes volt már, hogy morzsákkal is megelégedett volna. Már nyúlt is, hogy elvegye tőlük. Csak a munka ad kenyeret, nekünk is éppúgy, mint neked. Társadalmunk minden tagja, .öregje és fiatalja, közös célért dolgozik! Tolvajnak nincs helye itt! kiáltották a hangyák és harci rendbe sorakozva, ellepték Pál arcát, nyakát, bebújtak ruhája alá és szúrták, csípték, ahol érték. A legény látta, hogy fele sem tréfa a dolognak. Futásnak eredt s meg sem állt a falujáig. S akár hiszitek, akár nem: ő lett a legszorgalmasabb ember az egész környéken. És ha véletlenül találkoznátok vele s megkérdeznétek: — Hát a kincset nem keresed? — egészen bizonyosan azt feleli nektek: — Megtaláltam már a kincset. Ez a kincs a jól végzett munka öröme.