Uj Szó, 1949. szeptember (2. évfolyam, 120-145.szám)

1949-09-18 / 135. szám, vasárnap

1949 szeptember 18' Lucenec és járása, a régi iparvidék újra az elsők között Még az első világháború előtt, az osztrák-magyar monarchia idején Lucenecen a szakszervezeti mozgalom erős és fejlett volt, ami abból is kitűnik, hogy az 1912-es budapesti általáni-s vas- és fémmunkás sztrájkhoz a lucenecí szervezett munkásság is csatlakozott, hogy szolidaritásának nyomatékosan kifejezést adjon. Az első köztársaság megalakulása után. a szervezeti mozgalom még nagyobb tért hódított és ez érthető is volt, mert a világháborúból visszatért dolgozók forradalmi hangulata egyre emelkedőben volt. Ebbe a szervezkedésbe azonban a tőkések is beférkőztek. Később azonban, ismerve az Októberi Porradalom eredményeit, a dolgozó tóbbé nem elégedett meg üres szólamok cséplésével, hanem radikális irányváltoztatást követelt. Ezeknek a követelményeknek eredményeként alakult meg a szociáldemokrata párt keretén belül a baloldali irányzat. E tisztulási folyamat révén a reakciós csoport természetesen kimaradt a munkásmozgalomból és megmutatta igazi arcát, megkezdte heves támadásait a szervezett munkásság ellen. Már 1921-ben, a moszkvai 21 pont ismertetése után az elsők között volt a lucenecí munkásság, amely magáévá tette a szovjet programot. A tőkések azonban ebbe nem nyugodtak bele és megkezdődött a heves harc a munkabérek levonása és az üzemek bezárása miatt, A dolgozó osztály a Kommunista párt irányítása mellett minden adott esetben harcbaszállt a jogaiért. E harcok 1925-ben érték el csúcspontjukat a nagy manifesztációban, amikor Lucenec és környékének proletariátusa a rendőrkordonok ellenére kivonult az utcára, hogy jogaiért tüntessen. Ez az óriási manifesztáció az akkori uralkodó rezsimet rémületbe ejtette, úgyhogy a város területén statáriumot hirdettek ki és megszállták a város és a vidék minden fontosabb gócpontját. Ugyaankor a karhatalom vezetősége megkezdte a munkásvezetők elleni hajszáját. Elsők között zárták le az akkori párttitkárunkat, Vojtás elvtársat, a cserkészcsapat vezetőit, köztük Kyszuczky elvtársat, a jelenlegi járási bizottság elnökét. Ennek a munkásmozgalomnak a megnyilvánulására nemcsak Pártunk központja figyelt fel, de még a Szovjetúnió üzemi proletáriusai is és a moszkvai Dianmo-gyár munkásai egy zászlóval ajándékozták meg a luleneci járás dolgozóit. A következő években ez a zászló vitte diadalra a járás dolgozóinak munkásmozgalmi követeléseit. E szervezett nagy harcoknak, amelyet a dolgozók vívtak a tökésekkel, az üzemek leépítése ellen, mindig ott álltak az élén a munkásmozgalom régi, kipróbált harcosai, V. Siroky, Major István, Steiner Gábor, Mezei István, Kosik István és dr Herz elvtársak. E kiváló, harcos elvtársakból a négy utolsó kidőlt sorainkból. Részben a fasiszták kínzókamráiban, részben a Nagy Honvédő Háborúban lelték halálukat. Ma is emlékszünk Sirokjj elvtársnak 12 évvel ezelcjfy elhangzott szavaira. amit a rendorgyűrűvel körülvett téren hirdetett nekünk. Siroky elvtárs fennen hirdett

e a dolgozók nemzetközi összefogását és nyíltan vádolta a tőkés társadalmi rendszert a fasiszta veszély támogatásával. Híven emlékezetünkben él az a bizalmas megbeszélés is, amelyet azon a napon a városi parkban séta közben tarottunk meg és amelyet a rendőrség pribékjei éber figyelemmel ellenőriztek. Az akkori megbeszélésen Siroky elvtárs köré csoiyortosult az egész vezetőség, amely ugjtan kis létszámmal, de ezzel szemben erős akarattal rendelkezett. Ezek között volt Lakos Andor titkár elvtársunk, akit Horthy pribékjei halálra kínoztak, Raduska elvtárs jelenlegi járási pártelnök, Czinner Manó. aki a koncentrációs táborban pusztult el, Kypeti Karcsi, aki a Csehszloimkiáért folyó szabadságharcban estt el. Jelen volt még Pivka Pál, Feig Sámuel és Sinka Gyula, e sorok írója. Ezen a találkozón a legszűkebb körben beszéltük meg a legfontosabb tennivalókat a jövőre való tekintettel. Ma a járás dolgozói, megerősödve az országépítő ötéves programnak tudatában, az üzemek élén állanak és na-p-nap után újabb munkaversenyzők veszik ki részüket a termelésben, mert felismerték Pártunk IX. kongresszusának határozatait, mehr nek élén Gottwald elvtárs áll. A járási Pártnap alkalmával üdvözöljük országépítő programunkat, Pártunk nagy vezetőit. Sinka Gyula. UJSZ0 MUNKASSZOLIDARITAS Ezerkilencszázhuszonöt szeptemberében jártunk akkor. Az idegen szemlélő e'.ött olyan volt Csehszlovákia, mint egy tejjel-mézzel folyó Kánaán. A luxusüzletek kirakatai roskadásig megtömve mindennel, ami szemszájnak kelkmes. Bőséges jólétről beszélt minden, ahová az ember csak nézett. A mi részünkre pedig kezdett pokollá válni az élet. A munkabérek napról napra estek, már nem a megélhetést, csak a tengódést biztosították. Hiába voltak az árak alacsonyait. a mi fizetésünk csak a legsilányabb áruhoz — és ahhoz is csak kevéshez — engedett hozzájutni. Már aki olyan szerencsés volt, hogy dolgozhatott. Mert már akkor j egy-egy szlovákiai ipari városban j százan és százan lődörögtek az utcákon, akiknek még halvány reményük sem volt arra. hogy valamilyen keresethez jussanak. Ha az j ember kifogásolni mert valamit a I munkánál, azt a választ kapta: -— I

Menjen a fenébe, ha nem tetszik, kapok maga helyett százat. I Gyagyovszki egyik versének sorai ' illenek erre a helyzetre: Látni mindenütt a fényt, a pompát és nem kapni szép szót, csak I gorombát. Látni, hogy más az édent járja 6s lent ragadni a buta sárba ... !... a sárba, melyből kievickélni p.lig ( volt remény. Mindenütt a töke volt 1 az úr, ki törődött akkor a munkások százainak, ezreinek és százezreinek jajpanaszával. Hiszen demokratikus szabadság volt az or• szagban, a tekés a legszabadabban nyúzhatta le a bőrünket és a legdemokratikusabban vághatott ki &z | utcára, ha nem volt már ránk szüksége. Az a polgári demokráciíban a polgári szabadságjoghoz tartozott. Es ha mink szót mertünk emelni ellene, a rendtörvény paragrafusainak alapján tettek minket hűvösre, de közben megkaptuk ennek a demokráciának reánk eső részét a rendőrségen gumibottal is. Ebben a reménytelen vak éjszakában csak egy fény lobogott, a Kommunista Párt fáklyája és mink mindannyian köréje gyűltünk — mink, rabjai a földnek — harcolni az elnyomás ellen, mert meg voltunk győződve annak a jelszónak az igazságáról, mely így hangzik: A munkásság nem veszíthet el semmit, csak a rabláncait, de nyerhet érte egy e'.ész világot. Es ekkor egy reménysugár csillant meg előtünk. A csehországi inunkésság harcba kzedett a magasabb bérekért és a drágaság ePen. A harcélen a prágai munkásság állt. Visszafojtott, lélekzettel figyeltek az ország dolgozói a prágai eseményekre. t A burzsoázia felkészült a harcra. A legjobban fizetett, szinte dédelgetett erőszak-szervezetét, a csendőrséget vetette harcba a műnké sssá~ e"en. A töke urai nem is cs^'ódtak hü csahopaikban. Megszolgálták a reájuk költött százmilliókat. Az egész ország területéről összpontosított csendőrség a legbrutálisabban vérbefoitotta a prágai m"nké?"ég jogos követelését. Sok halott és többszáz sebesült áldozata volt ennek a csendőr'

raztettnek. LuFenecen a délutáni órákban terjedt el a híre a prágai vérengzésnek. Jellemző a luöeneci munkásság éberségére, hogy mint a futótűz terjesztették el egymás között a hírt és amint valaki megtudta, azt tovább adva azonnal sietett a munkásotthonba. Azt hiszem, r.a°yon sokat mondok, ha egy órára becsülöm az első hír vételétől az időt, mikor már vagy kétezer ember szorongott a munkásotthon előtt. Ez a tömeg Ez a tömeg aztán percről percre nótt. Valahonnan akkorára a cserkészcsapat is odakerült, csupa húsz év körüli ifjúmunkás, egyenruhában, cserkészbotosan. Lehettek úgy ötven-hatvanan. A tömeg hangosan követelte, hogy a titkár adja elö a történteket. Titkárunk. Vojtász, fel is állt valamire és előadta azt a keveset, amit tudott és amit már úgyis isméit mindenki. Leírni is bajos azt a szörnyű felháborodást, ami az elhangzott bejelentést követte. Nem kellett • szervezni, sem rendezni semmit. A tömegen nem uralkodott más, mint a végtelen elkeseredés és a mindenekfe'ett való szolidaritás érzete a prágai munkássággal. Figyelmébe ajánlom e sorokat azoknak, akik még ma is. de főleg a februári győzelemig éket akartak verni a cseh, szlovák és magyar munkásság közé. Prágában a csehszlovák burzsoázia csendőrökkel a cseh munkásság közé lövet. Utána egy szlovákiai város magyar és szlovák munkásai a szolidaritás érzésétől áthatva ezt csinálják: A tömeg fogcsikorgatva, a dühtől lárban égve, hátat fordít a munkásotthonnak és özönlik a város felé. Legelöl vannak a leghangosabbak, a nők. Es ez érthető is. Ök érzik a legjobban a munkanélküliség átkát, a drágaságot, a kis bért. Az ö életüket mérgezi n:eg elsősorban a proletár háztartás gondja, az éhező gyermek, a magán és családján segíteni nem tudó, végsőkig elkeseredett, örökké zord férj. Ók mennek tehít elöl sok százan, semmitől sem félve. De a főutca torkolatánál erős, 40—50 főből álló rendőrkordon áll. Vissza és oszolj! Sem felvonulás, sem gyűlés nincs megengedve! No, ezek éppen kapóra jöttek de. Van a tömegnek, kin kitölteni a dühét. Az /isszonyok nekik rohannak: Ti nyomorultak. ti is lőni akartok, mint a prágai gyilkosok? Löjjetek hát, ha meg akartok dögleni! És a tömeg nyomia is már a rendőrkordont. A rendőrök gumibottal ütik-csapiák az asszonyokat. Az asszonyok sikítanak, de nem tágítanak. | Kisucki Palkó, a cserkészparancsEBRED A VAROS Mint 15 éves ifjú kerültem Losoncra. mit sem tudva az élet fontos kérdéseiről. Öten laktunk egy szobában s ez a részünkre jutott túlsovány I élet a több után vágyódó ifjú lelkemet erős béklyókba kötötte. Nekem nem adatott meg az, amivel a velem egykorú fiatalok nagyrésze bővelkedett. de ennek a sovány életnek mégis volt valami haszna: meg> ismertette a társadalom igazi arculatát. Az évek múlásával a falujárás révén megismerkedtem a népi eszmével, a munkásság szebb jövőt szövő álmaival. Losonc akkor a babérjain nyugvó alvó város mintaképe volt. Az úri gőg uralt mindent. Az 1938-as évek után a hatalmon lévők és a felkerült uraskodó polgárok igyekeztek az emberekből kiölni még azt a parányi demokratikus szellemet is, mely az első csehszlovák köztársaság idejéből megmaradt bennük. Mert az való tény, hogy az első köztársaságunk idején emberibb körülmények között éltek az emberek, mint az akkori úri rendet pártfogoló Magyarországon. Bár itt nálunk is, Losoncon, Füleken és több más helyen óriási küzdelmeket vívtak a dolgozók érdekeik megvédéséért. De a csendőrszuronyok ellenére is sztrájkolhattak és szoros egységbe tömörülhettek. Visszaemlékszem az akkori Losoncra, az urak basáskodó életmódjára és a nagyobb falat kenyér után sóvárgó szegények sokaságára, akik hiába lázadoztak, nem tudták kiverekedni magukat ezekből a kapitalista rabkötelékekből. A régi elvtársakat, akikre a légióban számítottak a dolgozók, rendőri megfigyelés alá helyezték és sokszor bizony a gyűjtőfogházakban sínylődtek. Nehéz volt itt is a vérbeli szocialisták sorsta. Teljesen kiközösíteték őket a társadalmi életből. És lassan elkezdődött a második világháború. Hadat üzentek a Szovjetuniónak is. S azután még nagyobb lett az ellenőrzés és megfigyelés De ez nem törte meg a küzdőket, a losonci kommunisták kibírták ellenségük dühödt rohamait, ha közülük többen életüket is áldozták a szocializmus szent eszméjéért. A nép ébredezni kezdett mindenütt. Fokozódott a földalatti mozgalom. melyben a harcosok legjobbjai szövetkeztek az elnyomók ellen. Nem volt más kiút — harc vagy megalázkodás. S mindenki a harc felvételét választotta. A város polgári rétege remegni és félni kezdett,! amikor hallotta, hogy ez vagv amaz ' partizánokhoz csatlakozott. Ekor az emberek lasan tudatára ébredtek an- J nak, hogy nemsokára nagy változások történnek. A földalatti mozgalmakon kívül erősen terjedt Losoncon is az engedélyezett „népi eszme". A haladószellemű fiatalok, akik nem nevelkedhettek kommunista szellemben, szívvel-lélekkel kapcsolódtak bele a népi mozgalomba és az üzemekben, falvakban és iskolákban a nép felemelkedésének szükségességét hirdették. A munkás és parasztszövetség szükségességét hangoztatták és hadat üzentek a tőkés rendnek. Ugyanakkor követelték, hogy a népi rétegek gyermekei megkaphassák a magasabbfokú művelődést. Mert csak így biztosíthattuk volna minden időben a dolgozók igaz felemelkedésének útját. S mit tett a kormány? Hogy hályoggal vonja be az emberek

1 szemét, iskoláztatni kezdte a tehetséges munkás- és földművesgyermekeket. Tapasztalhattuk is, h'jgy tudtak kellő elhelyezést nyújtani a nagyszámú munkanélkülieknek. De h^g.y is tudhattak volna, amikor céljuk nem a közérdek, hanem a tőkések jogainak biztositása volt. Az elnyomók elkezdték a végleges leépítést. Az embereket munkatáborokba hurcolták és a város értékeit nyugatra szállították. De a munkásság éber volt. Közeledett a felszabadulás órája. Az egyetlen működő nagyüzemnek, az apátfalvai textilgvárnak dolgozói, amikor látták a rablás kezdetét, elrejtették a kenyerüket biztosító üzemi gépeket a szebb holnap számára ... S végre reánk virradt az 1945-ös év, mely meghozta mind a társadalmi rend. mind pedig a gazdasági élet teljes újjászületését. Felszabadultunk! Megszabadultunk az elnyomóktól, akik oly embertelenül fosztották meg a .(dolgozókat jogaiktól. Losonc újjáéledt! A gyári kémények újból füstölni kezdtek, új üzeezeknek a gyermekeknek olyan nevelést adtak, hogy mikor a szünidőre hazakerültek, aüg ismertek rájuk a szülők és az ismerősök. Elveszttték teljesen a faluhoz és a munkásosztályhoz való tartozásuk érzetét. Üri szavakat hallottak tőlük, melyek idegenül hatottak a dolgozók otthoni világában. Nem a népnek, hanem az úri társadalmi rendnek nevelték ezeket a fiatalokat, akikkel fel akarták frissíteni legyengült, pusztulásra ítélt soraikat. Nem a nép felemelkedését akarták, hanem éppen az ellenkezőjét, a népi erők letörését és igábavonását. A kapitalizmus és az elnyomatás idején a létminimumért küzdöttek a dolgozók. Losoncon is sorra csukták be kapuikat az üzemek. A füstnélküli í gyárkémények árván, elhagyottan í emelkedtek a város fölé s az ural- j mon lévők szégyenét, gyengeségét hirdették, akik nem tudtak megbirkózni a gazdasági helyzettel és nem mek tárták ki kapuikat és a munkásság boldogan lelkendezve élni kezdte a szabad életet. Megindult a nagyvonalú építkezés is, új üzemrészek, modern lakóházak, új kórházpavillonok és iskolák keletkeztek. A szocialista elvért küzdők, akik a múltban megmutatták a helyes utat, most az új normák keresztülvitelének úttörői lettek. A haladást és az újjáépítést is minden irányban észlelhetjük. A város dolgozói saját maguk építik szebb jövőjüket, az iskolákban a nép fiai a népnek nevelődnek és a népi szervek intézkedései mindig a nép érdekét szolgálják. Az elpolgáriasodott városba a markánsaréjj. kérge'kezű munkások új lendületet, úi színt, a valóbb életet teremtik meg és a sz^ializmus útján haladva a város ~*fcsadalmi és gazdasági életében a fej'ödés eddig nem ismert magaslatának elérését teszik lehetővé. (P—i) nok, kétméteres óriás, mint egy toron}' magaslik mindenki fölé, lát mindent. Talán már el akart vonulni a csapatával, vagy más utcán akarta megkerülni a rendőrkordont, már nem tudom, hogyan volt, de még mindig a fülembe cseng a vezényszava: — Hátra arc! Támadás! Es a cserkészcsapat mint a villám, vetette magát a megrémült rendörcsapatra. Az egész olyan, mint egy gyorsan pergő film. Előttem egy jelenet, mintha most látnám, — a cserkész vasalt botja végét a rendőr gégéjének nyomja — hore ruky! —a rendőr emeli a kezét, egy ifjúmunkás pedig villámgyorsan szereli le. Revolver, gumibot és notesz gazdát cserél. A cserkész már megy is tovább, a rendőrön az asszonyok kezdenek kézimunkázni. Az egész nem tartott addig, amíg elolvassátok e sorokat és már el van söpörve a rendőrkordon. Nagyrészük libáról leverve a földön fekszik. le van szerelve, egyrészük pedig fut, ahogy a lába bírja. Az egész Főutcán végig pedig éktelen csörömpölés hallik, bevert ablakok és kirakatok hirdetik a népharagot. Egy csoport a Vasút utcán át megkerülte a frontot és most onnan támad. A föpribék, Kompis János rendőrigazgató úr, egy autó felhágójára kapaszkodva menekül. Az ifjúmunkások énekelve üldözik: Ránk tört a vészfergeteg vad haragja — rajtunk a pokol minden gonosz átka jár . .. Hát ez tiszta munka volt. Győztünk. Fizettünk a prágai munkástestvéreink kiontott véréért. Ment ki-ki haza, mint aki jól végezte dolgát. Pedig tudtuk, hogy az ügy még korántsem kész. Alig pár óra múlva már arról értesültünk, hogy a rendőrség szedi össze a tüntetés résztvevőit és az elfogottakat el akarják szállítani BanskáBystricára. Hát azt már nem engtöjük. Pár perc múlva már megint ezrek vannak az utcán. De mi az? Luöenecen 50 rendőr van, abból egy rakást az előbb vittek a kórházba és most mégis háromszor annyian vannak, mint rendesen. Lassanként felismerjük azonban őket. Államhivatalnokok, a Sokoi tagjai, rendőruniformisba bujtatva! Mindegyiknek kezében szuronyos puska. Kéz a kézben a cseh munkások gyilkosaival. Igy festett a reakció öszszefogása. Megtudtuk akkor azt is, hogy a rendőrség katonai segítséget is kért, de a luőeneci katonai parancsnok azt saját felelősségére nem adta meg. Mink egész éjjel az utcákon voltunk, hogy megakadályozzuk elvtársaink elszállítását. A hatóságok látva a tömeg elszántságát, nem is kísérelte meg. Így jött el a reggel. Reggelre megjött a felsőbb katonai parancsnokság parancsa is és a líatonaság megszállta a középületeket, a rendőrség és a járásbíróság kivételével, ahol az elvtársaink voltak bezárva. Ebből atra következtettünk, hogy a katonaság nem eléggé megbízható az államhatalom szempontjából. Reggelre azonban megjöttek a mi segédcsapataink is. A közeli falvak dolgozói. Munkások és parasztok vegyest. Most már felállítottuk a követelést. Azonnal szabadon bocsátani a letartóztatottakat. A válasz egyelőre sortűz volt, még csak a levegőbe és az ostromállapot kihirdetése. Csoportosulni tilos, ha három ember megáll, lőnek. Hát mi óvakodtunk is megállni hárman. Ha "megálltunk itt-ott, hát megálltunk háromszázan, ha meg kiabálni is akartunk hozzá, akkor megálltunk háromezren. Ha jól emlékszem, meg is kísérelték egyszer, hogy a foglyokat elszállítsák, de olyan elszánt és fenyegető volt a tömeg magatartása, hogy visszavonultak. Ezzel telt el az egész nap. Ök arra vártak, hogy mi elunjuk a dolgot és majd csak szétosztunk. Mink meg tudtuk, hogy kötelességünk kitartani az elvtársaink mellett és nemcsak hogy fogytunk, hanem egyre szaporodtunk. Az ostromj állapot dacára mind több és több vidéki dolgozó jött segítségünkre. Éjszakára pedig nyilvánvaló lett, hogy a katonaság velünk rokonszenvez. A történelmi igazság kedvéért meg kell itt állapítanom, hogy a kivezényelt katonaság nagyrészben német fiúkból állt. De mind köztük, mind a cseh katonaság között sok volt a kommunista ifjúmunkás és ezek részünkre nyerték meg a bajtársainkat. Éjjel azután vissza is rendelték őket. Reggelre kelve híre jött, hogy a korláti és csákánvházt munkások útban vannak, hogy segítségünkre jöjjenek. Erre a rendőrség feladta a harcot és szabadon engedte az elfogottakat. Ez pe'Iig a nemzetközi munkásszolidaritás kifejezése volt. SZÍ:L JÁNOS. korompai munkás