Uj Szó, 1949. szeptember (2. évfolyam, 120-145.szám)

1949-09-01 / 120. szám, csütörtök

Na kezdjük kiiius Illés Béla új regényéi! /HSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR DOLGOZÓK LAPJA Bratislava, 1919 szeptember 1, csütörtök 3 Kcs II. évfolyam, 120. szám Szívéiiesen fogadta a köztársaság elnöke Guttwaliä elnök: „0 fáid azok kezében van, akik megművelik és azok kezében is marad!' A Szloveriszkőn időző köztársasági elnök kedden fogadta a földműves küldöttséget, amelyet a földművelés­ügyi megbízott vezetett a köztársa­ság elnöke elé. A fogadás során, amely két óra hosszat tartott, a szlo­vákiai földművesek átadtál: a köz­társaság szeretett elnökének üdvöz­leteiket és emlékajándékalkat, Ismer­tették vele sikereiket, jövőbeli ter­veiket és elfogadták a további mun­kára vonatkozó atyai tanácsait. A bemutatkozások és az üdvözlések után az elnök úr barátságos beszél­getésre hívta meg kedves vendégeit. A beszélgetés során részletesen és gondosan érdeklődött a földművesek sikereiről és nehézségeiről minden­napi munkájukban. A magyai foidsnalvesgk képviseletében A fogadáson magyar földművesek Is résztvettek és képviseletükben •lekkel Sándor zselovcei, kékői járási földműves, az ottani Egységes Föld­műves Szövetkezet elnöke üdvözölte az elnök urat. Gottwald elnök Igen szívélyesen elbeszélgetett Jekkel Sándorral is és meghallgatta jelen­tését. Falfan földmUveléstigyl megbízott üdvözlőbeszéde és általános jelenté­se után, amelyben részletesen Ismer­tette az aratási, cséplés! és beszolgál­tátásl munkák állását és biztosította a köztársaság elnökét, hogy Szlová­kia földművesei mindent megtesz­nek, hogy még Jobban teljesítsék kötelességüket, hogy így hozzájá­ruljanak a szocializmus felépítésé­hez államunkban és ezzel a béke biztosításához az egész világon. A köztársaság elnöke szívélyesen köszönetet mondott az üdvözlése­kért és kifejtette, hogy az idei ara­tás mindannyiunknak biztosítékot nyújtott, hogy egy lépéssel előre mentünk és nálunk valóban javul az élet. Az ezldel termés és a felvásárlás eddigi eredményei azt mutatják, hogy a földművesek megtalálták he­lyes viszonyukat a munkásosztály­hoz és az államhoz. Csalódtak ellen­ségeink és a felforgatók, akik azt hitték, hogy sikerül a vidéket az ál­lam, a demokratikus rend és a mun­kásosztály ellen uszítaniok. Minden erővel azon vagyunk, hogy segítsünk dolgozó földműveseinknek, hogy jobban gazdálkodhassanak, hogy növekedjen terméshozamuk, több legyen a tej, hús és minden, amire nepiinknek szüksége van. Ezért küldünk á falura gépeket <:s mezőgazdasági szakembereket, ezért gondoskodunk jobb vetőmagról, műtrágyáról és állatfajtákról és ezért támogatjuk rz ^egységes föld­műves szövetkezeti k Shiegalapítáísát, mert a vidéken is megakarjuk törni a kulákok és élősködők uralmát. Az egységes földműves szövetkezetek alapgondolata az, hogy egyedül soha­sem tudsz annyit csinálni, mintha összcállsz a többiekkel. Az ellenség persze arról suttog, hogy el akar­ják venni a földművestől a földet. De csak azok suttogják ezt, akik viszakívánják a régi világot, ök el is vennék tőletek a földet, amelyet kaptatok a földosztáskor és a gaz­dagok vagyonának elkobzásakor és aztán megint rabszolgasorba dönte­nék n dolgozó földműveseket. Ezek az idők nem térnek vissza, mert a ml muni: s népünk nem en­gedi és éberen ort, áll. A jobb jövő útjára léptünk és, nem hagyjuk ma­gun! at eltávolítani ettől. Az ezidei aratás fényes bizonyítéka volt ennek. Lépjünk fel még szillárdabban, dol­gozzunk még szorgalmasabban ha­zánk felvirágzására. Befejező szavaiban a köztársaság elnöke megköszönte, a földművesek örömteli jelentéseit az elvégzett munkáról és sok sikert kívánt to­vábbi munkásságukhoz. A Szovjetúnió újabb Jegyzéke a belgrádi kormánynak A jugoszláv kormány a Szovjet­uniónak augusztus 20-án válaszolt augusztus ll-i jegyzékére. Erre a jegyzékre a Szovjetunió kormánya augusztus 29-én a kővetkező tartal­mú jegyzékkel válaszolt: „A Szovjetúnió kormánya meg­kapta a jugoszláv kormány augusz­tus 20-al keltezett jegyzékét. Ez az új jugoszláv jegyzék az újabb ha­zugságoknak és rágalmaknak töme­gei, amelyek úgy vannak összeállít­va, hogy kendőzzék a jugoszláv kormány csaló politikáját és hogy ezáltal Jugoszlávia nemzeteit be­c-ap.ia. A lelepzett árulás után-, amelyet a karintiai szlovénekkel szemben követtek el, a jugoszláv kormány most azzal kísérletezik, hogy árvlásának nyomait eltüntesse, hogy a felelősségrevonás alól kivon­hassa magát. A Szovjetúnió kormá­nya nem azért, hogy megfossza a jugoszláv kormányt becsületétől, amply ezt ugyan már régen elvesz­tette és csak nyugati gazdáinak ke­gyelméből működhetik, de azért, hogy lerántsa az álarcot és így meg­mutassa a jugoszláv kormány valódi arcát, szükségesnek tartja a követ­kezők leszögezését: 1. A jugoszláv kormány az állítja, hogy Sztálin P-énner osztrák kancel­lárhoz írott levelében »garantálta az 1938-as osztrák határokat", továbbá, hogy »Ígéretet tett, mely szerint az osztrák határokat nem változtatják meg" és „ígéretet tett. hogy az ojztrák-jí'.goszláv- határ megváltoz­tathatatlansága érdekében minden segítségét megad« és ez volt az oka ,annak, hogy a szovjet kormány nem tudta a jugoszláv kérést támogatni az osztrák határ kiigazítására vonat­kozóan. Olvassuk el azonban Sztálin leve­lét, amelyet 1945 május havában az osztrák kancellárnak küldött: »Kö­szönöm Önnek, igen tisztelt elvtárs, az április 15-én keltezett levelét. Biztosíthatom önt, hogy az ön gon­dossága Ausztria függetlensége, egysége és jövőjét illetően az én gondosságom is. Hajlandó vagyok az erők és a lehetőségek szerint bármi­lyen segítséget nyújtani, amely Ausztria számára szükségessé vál­hat. Elnézését kérem a késői felele­tért.« _ J. V. Sztálin. Tisztán látni, hogy Sztálin levelé­ben egy szó sincs »az osztrák hatá­rokról«, sem »az 1938-as osztrák határok garantálásáról«, sem »az osztrák határok változtathatatlansá­gáról«, sem arról, hogy »az osztrák határok változatlan formában ma­radnak meg«. Mindezt a jugoszláv kormány találta ki és ezt be akarja beszélni az egész világnak. Sztálin levelét két körülmény váltotta ki. Ausztria felosztásának és független­sége elvesztésének veszéjye. Egyes angol körök ugyanis -Aiisztria, Ma­gyarország és Dél-Németország egyesítését tervezték egy dunavöl­gyi monarchia keretében. A szovjet kormány határozottan el­utasította ezt a tervet és arra az ál­láspontra helyezkedett, hogy Auszt­ria függetlenségét veszélyezteti, már pedig Ausztriának független áram­nak kell maradnia. Másoldalról az e r •<* szláv államok nacionalista kő­re 5 "zt javasolták, hogy Ausztriát *Os?zák fel a szomszéd ál".a mok kö­zött. Ez ellen a terv ellen is erélye-i sen válaszolt a szovjet kormány, amidőn kijelentette, hogy Ausztr. felosztása reakciós cselekmény lenne, a demokratikus elvekkel ellentétes álláspont és Ausztriának egységes államnak kell maradnia. Ilyen tény­állás mellett íródott Sztálin levele A jugoszláv kormány nyilvánvalóan úgy értelmezi, hogy a nemzetek ön­rendelkezési ioga csak Jugoszláviára és a győztes országokra vonatkozik, így csak azok az emberek tudnak gondolkodni, akik az imperialista hódító szellemben voltak felnevelve. Mert a demokratikus ember éppen ellenkezőleg abból az álláspontból indul ki, hogy az önrendelkezés alap­elveit minden nemzettel szemben ér­vényesíteni kell. beleszámítva a vesz­tes nemzeteket is. Éppen ebből indul ki a szovjet kormány, amikor eluta­sította úgy a dunavölgyi monarchia megvalósításának tervét, akárcsak Ausztria felosztását célzó tervet. Vájjon az a körülmény, hogy a szovjet kormány Ausztria felosztása ellen, illetőleg annak függetlensé­géért lépett fel, ezúttal azt is jelen­tette volna, hogy elismeri Ausztria határainak változtathatatianságát? Egyáltalán nem. Az államok egységé­nek és határai változtathatatianságá­nak kérdése két fogalom, két telje­sen ellentétes kérdés. Csak olyan em­berek, akik a marxi tanokat elfelej­tették, fektethetnek közéjük egyen­lőségi ielet. A szovjet kormány Lengyelország felosztása ellen foglalt állást, ille­tőleg az összes lengyel területek egy közös államba foglalása mellett. Ez (Folytatás a 2. oldalon.) Népviseletbe öltözött kéméndi leányok ajándékaikkal a Stúrovoi járás gazdatársadalmának aratási ünnepélyén. Megnyílt a lain kerületi magyar pártiskola Augusztus 30-án Nitrán a dolncmalatei kastélyban, megnyílt a Nitra kerületi magyar pártiskola, ahol kéthetes tanfolyamon vesznek részt a magyar pártmunkások. Az egész kerületből huszonheten ta­nulnak a Pártiskolán, ak k mind régi tagjai a mozgalomnak. A meg­nyitáson EZ UVKSS képviseletében Fábry István elvtárs vett részt, aki megnyitójában hangsúlyozta Lenin elvtárs örökérvényű mondá­sát, hegy a tudás a legfontosabb fegyver. A tanfolyamon a Párt ki­váló előadói fogják ismertein' 1 a m- rxi len :ni tudomány alapjait. Itt jelentjük te, hogy kb. szeptember 20 án Kosicén és utána Banská Bystricán is kerületi magyar párt skola nyílik meg. A nitrai párt­iskcla tanfolyamának résztvevőit Ábrahám és Pásztor elvtársak ve­zetik. i\z Cj Szó meleg szeretettel köszönti a kerületi pártiskola hallgatóit, munkájukhoz sok sikert kíván és a későbbi rapokban ki­küld 1 munkatársát az iskolába, hogy személyesen győződjön meg a munka haladásáról. I Szlovák Nemzeti Felkelés megünneplése Moszkvában A moszkvai csehszlovák követ­ség hétfőn a moszkvai filmpalotá­ban megünnepelte a Szlovák Nem­zeti Felkelés ötödik évfordulóját, melynek keretében bemutatták a „Farkasverem" című szlovák fil­met. Ünrtepi beszédet J. Plachetka kultúrattasé mondott, aki méltatta a szovjet hadsereg nagyszerű se­gítségét a felkelésben, mellyel si­került megsemmisíteni az ellensé­get és kivívni a szlovák és cseh nép szabadságát. Az estélyen résztvettek a szovjet közélet veze­tő személyiségei, a diplomáciai kar vezetői, valamint a csehszlo­vák kolónia tagjai. Csehszlovák-szovjet kereskedelmi tárgyalás A legközelebbi napokban tárgyalások kezdődnek Moszkvában a Csehszlovákia és Szovjetúnió közötti áíucsere-forgalomról az 1950. évre. A tárgyalások célja megállapítani a kiviteli és behozatali kon­tingenst az elkövetkező évre, az 1948/52 közötti csehszlovák-szovjet kereskedelmi szerződés keretében. A csehszlovák külkereskedelmi küldöttséget dr. Gregor vezeti. A csehszlovák küldöttség hétfőn uta­zott el a Szovjetúnióba. A leghatásosabb robbantási módszer köztársaságunkban Gondos előkészületek után e hó 30-án 11.30-kor a kozárovcei kő­fejtőben a Szlovákiai Kőipar nem zeti üzeme a legnagyobb „kamara­robbantást" hajtotta végre, amely iránt nemcsak a szakemberek, ha­nem a legszélesebb nyilvánosság is érdeklődött. A kőfejtés eddig kézifúrás, kompresszor-fúrás segítségével történt, mely pénzügyi tekintet­ben a termelés kárára volt. Eb­ben az esetben a hegy oldalába 38 méter hosszú aknát készítet tek a 22 ik futóméternél pedig az oldalba merőleges aknát vájtak, amely 64 méter hosszú volt és 15 méter hosszúsági elágazásai vol­tak. A merőleges aknában 5 kam ra volt 18.300 kg robbanóanyag gal A legnagyobb kamrában 7000 kg robbanóanyagot helyeztek el, melyből 2500 kg robbanóanyag 15 darab repülőbomba volt. A felületes számítások szerint en­nek a robbanásnak 360 ezer ton na követ kellett volna lefejteni. A robbantás után azonban a szak emberek számításai szerint több mint 600 ezer tonna kő vált sza- . baddá, mely mennyiség ennek az üzemnek nyersanyaggal való el­látását 6 évre biztosítja. Ennek következtében jelentős mértékben olcsóbb lesz a kő és emelkedik az üzem termelőképessége. A külön­böző formákban feldolgozott kő­vel el tudja látni nemcsak a nyitrai kerületet, hanem egész Szlovákiát. Az itt fejtett kő mi­nősége elsőrendű s ezért kül­földre is fogják szállítani. Ezt a kamararobbantást politi­kai és közé'etünk képviselőinek és a keramika és kőipar vezetői­nek a jelenlétében hajtották vég­re. A robbantás előkészítése az üzem összes all^mazottainak a legnagyobb erőfeszítését követel­te meg. Három váltásban dolgoz­tak három hónapon keresztül. Nagy érdeme van a robbanás si­keres lefolytatásánál Sobisek mérnöknek, akit a szlovák kő­ipar más üzemei is felkértek a további kamararobbantások ve­zetésével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom