Uj Szó, 1949. augusztus (2. évfolyam, 95-119.szám)
1949-08-06 / 98. szám, szombat
1949 augusztus tf J ÜJSZÖ Az em&e>Ueteaséty „kuCtáwfa" ,.Ember!... Mily büszkén hang zik ez a szó!" — kiáltotta Gorkij. És őt követik a kultúra igazi mesterei, akik magasra emelik az imperializmus kietlen világában sárbatiport emberi méltóságot, büszkeséget és öntudatot. S míg egy egész hatalmas világ kultúrájának minden alkotása harcbaszáll az emberért — addig a halálgyárosok, at imperialisták rothadt társadalma megteremtette a kegyetlenség és az embertelenség förtelmes „irodalmát" és „művészetét". A mai Amerikában már nagyban folyik a lélekmérgezés. A fényes Broodway sohasem az értékes dráma, hanem a fényes revü. a kispolgári giccs és a grand guignol gyűjtőmedencéje volt. Most „új színfolttal" gazdagodott: a halálgyárosok propagandáját szolgáló politikai rémdrámákkal. IRODALOM : AZ „UNALMAS" BÉKE Az imperialista kultúra szenynye bemocskolta a fiatalkorában nagyreményű O'Neill-t is. A „Jön a jeges" című romlott, beteges levegőjű, a halál szépségét A; az élet értelmetlenségét hirdető darabjában egy Larry nevű „forradalmár" kijelenti: „Otthagytam őket (már mint a mozgalmat), mert nem érdemes azért a disznó csürhéért küzdeni, amelyet emberiségnek neveznek". Soha még író Ilyen mélyre nem züllött, hogy „disznó csürhé"-nek nevezze az emberiséget. És soha olyan nyíltan nem merte még író megmutatni embertelenségét, mint O'Neill, „hősének", a „filozófus" Larrynak következő deklarációjával: „Az anyag, amellyel fel kellene építeni az ideális szociális társadalmat, az maga az ember, de hogy lehet márványtemplomot építeni sár és trágya keverékéből?" O'Neill úr a szocialista humanizmussal próbál vitatkozni. VajPANCZÉL LAJOS: <•»..* j Parasztszekér zörgött az űton és kavarta a port. A két kis barna ló szaporán csapkodott a farkával, hessegette a legyeket. Nyári meleg terpeszkedett a tájon, mélyen benn jártak a júliusban. A kocsis mellett alacsony ember ült. Apró szemei hunyorogtak az éles napfényben, de fürgén nézelődtek. Gyönyörködtek a tájban, az óriás buraként leboruló kék égben a habfoltokként úszó fehér bárányfellegekben, a karcsú jegenyékben. a felrebbenő fogolycsapatban a szanaszét kúszó dinnyeindákban. Egyszer csak megragadta a kocsis karját. — Megálljon! Kis tanya közelében haladtak el. Olyan volt, mint a többi alföldi tanya. Fehérfalú épületek, amelyeken ragyogott a friss meszelés, glédában őrt Sllc\ákácfák, szőke kazlak, kapirgáló tyúkok, csaholó kutya, ágaskadó gémeskút. Minden szabályos volt, csak egy valami ütött el a megszokott képtől, áz egyik épülethez festömüterem volt ragasztva. Szélesablakú, livegtetős ház. A nagy üvegtáblákon bezuhogott a júliusi napfény. í 2. A lovak megálltak. A kis ember leugrott a kocsis mellől és apró, sietős léptekkel megindult a tanya felé. Kampós meggyfabotja jó fegyver volt a csaholó kutya fékentartására, de már jött is a tanya gazdája. Pár pillanattal később szembenálltak egymással. _ Bocsánatot kérek, de felkeltette a figyelmemet a szokatlan látvány.. . Szabályos festömüterem egy alföldi tanyán . .. Még sohasem iáttam, pedig magam is festő vajon akad-e becsületes dolgozó ember a világon, aki ne utasítaná vissza undorral az imperialista szennyíróvá züllött O'Neill méltatlan támadását az ember fellen?! William Saroyan „Emberi komédiá"-ja a fasiszták számára | gyok és nagyon szeretem az Alföldet ... A nevem egyébként Koszta József . -.. — Én meg Lakos Imre vagyok — mutatkozott be a tanya tulajdonosa — Szentes város volt polgármestere, most már nyugalomban vagyok. .. A festömüterem boldogult öcsémé volt, Lakos Jánosé .. . Fiatalon hullott ki kezéből az ecset... Azóta árván áll a műterem, amelyben annyi lekesedéssel dolgozott... A kis ember szemei felcsillantak: — Üresen áll ? ... Én éppen azért kocsizom az Alföldön, mert itt akarok valahol letelepedni és festegetni ... De arra álmomban sem' mertem volna gondolni, hogy akadjon hely, ahol felépített, berendezett műteremre találok. Kérem, lehetne szó arról, hogy kibéreljem a műtermet? — Tessék beljebb kerülni — mondja szivélvesen a házigazda —, annyi lelkesedéssel dolgozott... 3. így került Koszta József, a nagy magyar festő 1923-ban, a Szentes közelében fekvő tanyára, az elárvult műterembe. Bérbevette, nemcsak a műtermet hanem az egész tanyát. Tíz esztendőre szólt a bérlet. Koszta akkor már túl volt a nagy világcsavargásokon és megizletle a nagy sikereket. A világvárosok forgataga helyett az Alföld csöndje vonzotta. Párizs és München, Velence és Firenze helyett a szentesi tanyavilág. Pedig nem ls alföldi származású volt. így mondta el egyszer elindulását: _ Brassóból kerültem az Alföldre... A Fekete-hegy alján végeztem el a középiskolát s ott vetettem vászonra első vázlataimat... A Oenket, az erdőséget. Aztán pár hétre az Alföldre kerültem s a hegyóriárevűjében" az őskori dinozaurusz a modern világban, telefondrótok alatt sétálgat fel-alá. A prózai irodalomban is ez a kép fogad. A regényírók egyrészét is megvásárolta az amerikai nagytőke. Richárd Wright új reI génye a négerekkel próbálja elsők, az erdőrengetegek világa után ez a nyugodt táj, ezer fényével és színével lenyűgözött. Szerelmese lettem ... Megéreztem, hogy ide rendel a sorsom, akárhogy is kanyarog előtte az utam ... A végállomás ez lesz! Pesten elvégeztem a mintarajziskolát, amely a Képzőművészeti Koszta József (Pólya Tibor rajza) Főiskola elődje volt, Székely Bertalan és Lotz Károly voltak a mestereim, azután külföldre kerültem és négy és félévet töltöttem a müncheni akadémián ... Velem voltak mint növendékek, Csók István, Iványi-Grünwald Béla, Réti István, Torma János. Itteni irányítóim közül Paul Höckerre és Wilhelm Dietzre emlékkezem legszívesebben. Elégedett voltam, ami a fejlődésemet illette, csak éppen a témakeresés nem elégített ki... És, hogy mi hiányzott, akkor tudtam meg, amikor hazatértem: a magyar táj... Az erdélyi Sárpatakon festettem meg első nagyobb vásznamat, a „Hazatérő" cimü képet, amely az a Wall Street urainak, hogy a maga gyermekded stílusában, „elbájoló naivitással" megírja: „a hosszú béke épp oly unalmas, mint a hosszú háború", „ha az emberek sokalják a békét, háborút akarnak, ha sokalják a háborút, békét akarnak". Nos, a békére vágyó százmilliók undorral és megvetéssel válaszolnak az ilyen Stein kisaszszonyoknak, akik az új háborús gyújtogatok szolgálatában ilyen kedélyesen csevegnek háborúról és békéről, és hozzá a derék Pétainről s a többi francia árulóról, akik „szegénykék" csak „a kommunizmustól való félelmükben" kollaboráltak a németekkel. KRITIKA: DICSÉRJÉTEK A ROKONSZENVES BANKÁROKAT „Két nemzet van minden mai nemzetben. Két nemzeti kultúra van minden nemzeti kultúrában" — mondotta Lenin. Van egy másik Amerika is. Howard Fast és Albert Maltz, Sinclair Lewis és Chaplin viszik tovább magasr^ emelve Theodor Dreiser, Jack London, Walt Whitman, Lincoln és Roosevelt zászlóját. A szellemi élet legjobbjai nem szegődtek a halálgyárasok szolgálatába. Érthető tehát, hogy az USA hivatalos irodalmi és művészi krikusai kétségbeesett dühvel fordulnak ellenük. A Hearst-, a Lcfos-, a Curtis-lapok valóságos riadót fújnak Mark Twain, Dreiser és Jack London irodalmi öröksége és mai követőik ellen. Az Amerikaellenes Bizottság börtönébe veti Howard Fastot, Lawson-t, Daltun-t, a kritikusok pedig „ideológiai" támadást intéznek ellenük. John Chamberlain (nem jobb, mint névrokona) Üzletemberek az irodalomban című cikkében azon kesereg, hogy az írók egyrésze „ne mérti meg az amerikai üzletember magasrendű tulajdonságait". Chamberlain írói eszményképe azt az Ivy Leet említi meg, aki egyszer nyíltan kijelentette: „Igyekszem a dollárokat és cen1897. évi kiállításon szerepelt. Utána félesztendeig Olaszországban utazgattam. Velencében, Firenzében. Veronában, de megint hazahajtott a vágyakozás... És most már véglegesen itthonmaradtam... Falun éltem, váltogattam a helyeket, a Dunántúlon is, meg Szabolcsban, de legjobban az Alföldet szerettem, s igazén itt éreztem a munkakedvet. Az első nagy kiállításomat 1917-ben rendeztem az Ernst-múzeumban . . . Két hét alatt hatvanhárom képemet vették meg ... ! ' 4. Tiz évig élt Koszta József hűséges feleségévei, Annuskával a szentesi határ Lakos-tanyáján. Azután, hogy a bérlet lejárt, átköltözött egy másik tanyára, — ez már a sajátja volt! Kedve szerint építette, formálta. s itt még nagyobb festömüterem volt, mint a Lakos-tanyán. Aztán jó volt a megközelíthetősége is. Ahogy a motoros átgördült a csongrádszentesi Tiszahídon, rövidesen megállt egy feltételes megállóhelyen. A neve: Várfok, de romantikus Várfoknak semmi nyoma, csak a lejárón túl integet egy barátságos, muskátlis, cseréptetös tanya, Koszta József otthona. Itt élt 1933-tól. Hogy miért éppen Itt? — erről így vallott egy beszélgetés során: „Csak itt érzem magam jól. És csak itt tudok igazán dolgozni. Azok a munkáim, amelyekkel feltűnést keltettem, mind-mind tanyai képek. A magyar táj színei, hangulatai annyira lenyűgöző hatással vannak rám és annyira idekötnek, hogy úgy érzem, másutt nem ls Igen tudnék dolgozni. Annyira magáévá tett és áthasonított a magyar föld, hogy talán élni se tudnék már nélküle és képeim, amelyeket itt alkottam, talán nem is az én ecsetvonásaimmal, mint inkább a magyar tájhangulat csodálatos kifejező erejével születtek meg. Én csak fogtam az ecsetet, de kezemet ez a titokzatos varázs vezette. S hogy miért éppen Szentes teket és az osztalékokat a humanizmus nyelvére lefordítani. Chamberlain ezután Dreisert, Lewist és Jack Londont támadja, majd megállapítja, hogy a hala„nem érti meg az amerikai üzletembereket, mert: „Freud Oedipus-komplextisát követve, saját apjukkal is veszekednek, akik többségükben szintén üzletemberek". Második érve abból áll, hogy „az írók átaludták a kapitalizmusban végbement változásokat és amikor felébredtek, nem vették észre, hogy a bankárok sokkal rokonszenvesebbek lettek, a tőkések sokkal nemesebbek, mint azelőtt voltak." Nem a haladó írók — Mister Chamberlain aludta át úgylátszik a kapitalizmusban végbement változásokat. Fel fog ébredni. I.I. M. KULTÚRHÍREK A NAGYVILÁGBÓL • Hamlet — amerikai módra. Nemrég olvastuk, hogy Shakespeare Macbeth-j ét szabályos gengstertörténetíé átalakítva adták elő az USA szinházaiban. Most egy dániai jelentés arról számol be, hogy Helsingörben, — ahol minden évben más és más ország színjátszói mutatják be a Hamlet-et — a State Theatre of Virginia a nézők legnagyobb megrökönyödésére hollywoodi revü előadást csinált a nagy drámaköltő tragédiájából. Hamlet atyjának szelleme bömbölő hangszórón szólalt meg, elkárhozott lelkek üvölte kíséretével, „eredeti" öttete volt a rendezőnek, hogy — fütyülve a korhűségre, — Hamlet pisztolt ragad és azzal — agyonlövi Rozenkrantzot és Guildensternt... A sírásók jelenete és Hamlet híres monológja, mint „unalmas részek" egyszerűen kimaradtak az előadásból. A szűzies Ophelia félvilági hölggyé alakult át az amerikai rendezésben, a király pedig jazzbandkarmesterkülsejü „gentleman" hatását keltette. környékén lakom, arra csak azt mondhatom, hogy ez az a táj, ameiy leghívebben őrzi és sugározza a magyar táj jellegzetességeit." Itt élt 1933-tól _ talán tiz évet még alkotóereje teljében, vidám megelégedettségben és fiatalos derűben, évődve Annuskával és boluodogan dolgozgatva a kis tanyaf azdaságban, ahol mindenre kiterjedt a figyelme:,a gyümölcsfák ojtásától a kocák etetéséig. És születtek egymásután a képek — a magyar piktúra maradandó alkotásai. A magyar táj színei és fényei, amelyeket előtte senki nem tudott úgy vászonra álmodni. Aztán rászakadt a betegség. Két súlyos gyomorvérzésen, s két súlyos tüdőgyulladáson ment keresztül. A halál mesgyéjéből még visszatért, ae azután a színek és fények álmodója előtt homályosodni és szürkülni kezdett minden .... Most már csak gondolatban ment végig képein, amelyek az életét jelentették. Emlékezett a „Hazatéro"rc, a „Kukoricatörők"-re, a „Kaszáló leány"-ra, a „Fehér házak"-ra, a „Tánvértörlő leány"-ra, amelyet talán a legjobban szeretett s egyszer hosszan elmagyarázta, miért kedves ez a képe: mert — a fehér színnek hétféle árnyalatát hozta ki rajta ... Emlékezett a „Tanyai házak"-ra, itt van a „Parasztlány muskátlival", „Alkonyat az Alföldön", „Parasztvirágok", „Tavaszi mező" — szinte érezni rajta a tavaszi illatot... meg a többi kép ... Egész élete ... 5. Megadással viselte a nehéz éveket. A betegség súlyos Időszakában, a szenvedések mellett megkapta az elismerést, a boldogságot is: a magyar köztársaság a legnagyobb kitüntetéssel, a Kossuth-díjjal ajándékozta meg nagy művészét. Élete alkonyán megérte, hogy megbecsülték. És most a szinek és fények ecsetköltője visszatért a földhöz, amelyet annyira szeretett... | M1IAN IAJC1AX: I BUDAPESTHEZ i Egyezer esztendő nem egy éjszaka. Hullottak az éjjek köztünk a Dunába K a könnyek Budára. Kastélyokban bor folyt a a dereseken vér, ( egyformák voltak az összes királyok Árpádok nemzetsége és Csuk Máték. Akasztófa állt virágos balkonok alatt • egyformán félt horgától a lázadó nép. Egyezer esztendő nem egy éjszaka, de éjjek árnyaként kisértett közöttünk tespedt szlovák nyelvünk. Ám az urak kardja mindig ugyanaz volt, nemes udvarokon, fényes palotákban, e-yforma sötéten, búsan folyt a Duna, lehetett a partján Komárom, Esztergom és egynyelvű jajjal sírtak a gyermekek, ha nem adott ételt a nyomorult otthon. Egyezer e«ztenrt6 nem egy éjszaka, Kossuth éjjele ls ott függött közöttünk, vádlón szólva égre, Horthy éjszakáját vihar vitte délre! M!ndez Így volt egykor. Csak ezt adták nékünk a rég elmí'lt {('fik, ' de most két zászlónk megértőn egybeleng * középütt a harmadik. — a vörös! IMI e«rvmásnak testvéresküt adtunk, Budapest, jó társunk. Fjryerer esTten^ nem PBV éisza 1 ra, de kttzös ha'nálunk mégiscsak me-vlrradt, a szabad dol-ozók p^'n'-ás tenyeréből két Nénkö»t4r«a«í !"' boldo-rsl'-a trí' toro* f"Mm%P1 nnm pl-íyol f '< T-'i r-r'-v «~y együtt, Budapestünk, jó bajtársunk! Fordította: Pócz Olga kér megbocsátást a közönségtől. Thornton Wieder olymódon akarja bebizonyítani, hogy „semmi sem új a nap alatt", ,.a világ nem változik", hogy új „történelmi hitetni, hogy ők ostoba, degenerált, alacsonyrendű emberek, akik örök időkre rabszolgaságra vannak ítélve. Gertrúd Stein ki.saszszony viszont azzal kedveskedik