Uj Szó, 1949. július (2. évfolyam, 69-93.szám)
1949-07-10 / 75. szám, vasárnap
\ Ú j és érdekes brigádmunka A brigádmozgalom köztársaságunkban a felszabadulás után kezdődött meg és ma már szemlátomást nagyobb és nagyobb méreteket ölt, a legkülönbözőbb formákban, a legkülönbözőbb munkasíkokon. A brigádmozgalom népi demokratikus köztársaságunkban a szocializmus építésének elválaszthatatlan tényezője. Ma már sokan megértették s a mozgalom iránti lelkesedés a lakosság egyre szélesebb rétegeiben megmutatkozik. Önkéntes brigádokat láttunk dolgozni a különböző helyi jelentőségű építményeknél és közmunkáknál, de ott láttuk őket a Szláv úton is és az ifjúság maga szabta meg önkéntes brigád feladatait: az Ifjúsági Vasútat építi és számosan vesznek részt az aratási munkálatokban, stb. De munkájukkal segítenek más szakágakban is és mindenütt örömmel fogadják a kékinges brigádosokat. Egy ilyen szakbrigád, a GSM földrajzi brigádja, amely földrajzszakos löiskolásokból áll. A bratislavai Nemzeti Bizottság a főváros kiépítése érdekében új szabályozó tervet akar készíteni s a sokoldalú előkészületi munkában szüksége van a fővárosnak segítségre. Megint az ifjúság soraiból jelentkeztek az első vállalkozók, hogy munkájukkal segédkezet nyújtsanak ennek az új tervnek az előkészületeihez. Az első lépéseket most teszi meg a földrajzi brigád, feladata a főváros lakosságának a pontos számbavétele és a lakásviszonyok meghatározása a lakók száma alapján. A feladat következő része a közlekedés, az útvonalak, közlekedési eszközök pontos számbavétele, minőség és mennyiség szerint, már a következő technikai brigád feladata lesz. A földrajzi brigádot Kosir József vezeti, akinek mindig ezerféle a dolga és még egy percet sem ér rá beszélgetni az emberrel. Érdekes, hogy a brigád kétharmad részét lányok képezik és brigádtelepet létesítettek az orvosi fakultás kertjében felállított három fabarakban, a főiskolás leányinternátusban. Bratislavában nem is választhattak volna ki kedvezőbb, barátságosabb lakhelyet a brigádosok. Ezek kívülről az Ifjúsági Vasútvonal barakjait juttatják eszünkbe, csak éppen nincsenek úgy feldíszítve és az előtérben nem leng a CSM lobogója. De a barakok között ott lüktet az a vidám munkakedvvel és alkotniakarással teli brig&délet. A napirend is az Ifjúsági Vasútvonal napi munkaprogramjára emlékeztet. íme, itt látjuk megvalósulva azt, hogy már nem kell elölről kezdeni a brigádszervezést, már vannak tapasztalataink, amelyek ma már szilárd alapot képeznek. Dehát . mit is csinálnak ezek a brigádos lányok? Reggel 6-kor zenés ébresztő, vagyis az ügyeletes bedörömböl minden ajtón, úgy, hogy zeng az egész tábor. 20 perc torna! HU, de sokkal nehezebb gyakorlatokat végzünk, mint a TM és bizony nagyon szigorú a tornavezetönk — jegyzi meg Milka Cierna a brigád legjobb volébalistája és kultúrelöadója. Elmondja, hogy a reggeli után mindenki megkapja a napirend szerint ráeső feladatot és nyakukba veszik a város utcáit, hogy pontosan teljesítsék munkájukat. A munkaversenyben senki sem akar elmaradni és a háromórás ebédidőt az ebéd legyűrése után arra használják, hogy túlteljesítsék az előírt tervet. A város lakosai közül sokan bizalmatlanul fogadják a kékinges brigádosokat, mert azt hiszik, hogy a lakáshivatal megint valami „huncutságot talált ki. Sok ajtó röpül be az orruk előtt. Milka mondja, hogy egy pár helyen még igazoltatták is öt. De hát ez természetes, ho°y akiknek van rejtegetni valójuk még a kékinges brigádosoktól, akiket a földrajzi intézet küld ki, is remegve húzódnak az ajtók mögé. „A legtöbb helyen azonban megértéssel, barátságosan fogadnak és munkánk folyamán alkalmunk van megismerkedni fővárosunk lakosainak kicsijével és nagyjával, különböző embertípusaival. Csak azt sajnálom — mondja Milka —, hogy mégis nem a lakáshivatal küld ki minket és nem adhatok kedvem szerint a vizes, sötét, egészségtelen, egyhelyiségü lakásokban lakó dolgozóknak tisztább, szárazabb, tágasabb iakást." Igen, ezek a brigádosok már nyitott szemmel járják Bratislava utcáit és észre tudják venni munkájuk közben azt is, ami nem tartozik szorosan munkakörükhöz, de érzik, hogy mégis közük van nekik ezekhez az égető kérdésekhez. 5 órakor fejeződik be a munka és 5-—7-ig megint a bősz tornavezetö veszi át a brigád vezényletét. Volébal, baszketbal, tornagyakori atok! Vidám nevetéstől visszhangzik az egész környék. Vacsora után a kultúróra keretében a brigád kultúrvezetői tartanak előadásokat és aztán megvitatják a napilapokban közölt eseményeket és ami a legfontosabb, azokat a problémákat, melyek napi munkájuk folyamán felvetődnek. Nem egyszer hangzik itt el szigorú önkritika, de dicséretben is gyakran részesülnek a brigádosok. Kívánjuk a földrajzi brigádnak, hogy munkáját sikeresen elvégezze és mutasson példát ezen a munkaszakaszon is az augusztusban utánuk felsorakozó brigádosoknak! (—kcs—) Az íijúságí vasútvonalon 75 trakíorísía végezte el a: ískoh'zást Az ifjúsági vasútvonal VI. sátortáborában május 22-töl öthetes ingyenkurzust rendeztek a földműves brigádosok részére. Ezek a brigádosok traktoristák, naponta az Ifjúsági Vasútvonal legnehezebb munkaszakaszain dolgoztak, de munkateljesítményük mégis meghaladta a 130 140 százalékot, akkor is, ha a legelső reggeli váltásban dolgoztak, tehát 4—9 óráig. A táborversenyben becsületesen harcoltak a győztes brigád és a munkacsata zászlóiért és majdnem állandóan az ő birtokukban volt ez a zászló. A délutánt tanulásnak szentelték. A tanfolyam elméleti részét Draguft testvér vezette, aki a tanfolyam instruktora és a brigád vezetője. A tanfolyamot két nyelven folytatták, Drasruö külön magyar és külön szlovák előadásokat tartott. Minden brirrádos 120 órás elméleti tanulmányon vett részt. ^Szereinek... Szeretnék toronyóra lenni, hogy lássam, amint a falu ébred, s gyársziréna, mely reggelenkint köszöntheti a munkás népet. Szeretnék ötágú csillag lenni, épülő házak és gyárak ormán; grafikon, amely azt mutatja, mennyivel mentünk túl a normán. Szeretnék minden és mindaz lenni, ami csak fűlhet, lelkesíthet — szeretnék folyton tápot adni a győztes munkába vetett hitnek. Legjobban szeretnék himnusz lenni, öntudatteljes, büszke ének, s a dolgozók általam örülnének ötéves tervük sikerének! •k! L Sz. Gy. | Nehéz a tanulást és a szervezőmunkát összeegyeztetni; de mióta félünk mi a nehézségektől? (Sztálin) SZERVEZETE HÍR EH melyen megismerkedtek a különféle közlekedési- és munkaeszközök motorjaival. A gyakorlatok praktikus részét 20 nap alatt szakemberek vezetése mellett folytatták le. A brigádosoknak két traktor és egy teherautó állt rendelkezésére. A traktorista kurzu;:t 75 brigádos és két leány végezte el. Június végén az e'méle- j ti és a gyakorlati részből " vizsgák voltak. A tanfolyam összes résztvevői eredményesen tették le a vizsgákat és ez a legjobb bizonyíték arra, hogy a traktorista tanfolyam az Ifjúsági Vasútvonalon bevált. Ez a 75 fiatal brigádos még idén segíteni fog földműveseinknek az aratási munkálatok végzésében. A mintaszerű munkateljesítményért 10 traktoristát élmunkás jelvénnyel és tizenkettőt dicsérő oklevéllel tüntettek ki. A lévai tanonciskola munkabrigádja a Trat Mládeien A léva i tanonciskola ifjú munkásai példaadóan kitüntették magukat ,.Az ifjúság vasútjának" építésén. Egy nap alatt nyolcvan vágón köves földet raktak be, amivsl reméték az első helyet elnyerni a pontozásnál. Azonban csalódtak, csak a 11-ik h°'.vre kerültek. Nem veszítették cl kedvüket, még jobban összeszedték erejüket és 124 vagont rak'~k a következő napon. Ezzel aztán végérvényesen az e'.ső helyre jutottak. Az iskolában eltöltött tanulási idő alatt az embereket a kizsákmányolók elleni szabadságharc részeseivé kell tenni. (Lenin) Találót kérdések Vízen megy, nem zuliog, sáson megy, nem suhog, eső veri. nem ázik, fagy éri, nem fázik. (>iyCujy) Nekem is van, neked is van, még a kis kórónak is van. (^a.íujy) Szeme néjry, füle négy, körme pedig huszonnégy. (StJAO'l)