Uj Szó, 1949. július (2. évfolyam, 69-93.szám)

1949-07-09 / 74. szám, szombat

1949 július 7 Nyikoláj Tyihonov UJ SZG PETŐFI SANDORROL Forradalmi művészet a régi és az új Magyarországban Fetőfl Sándor nevét fiatalkorom óta ismerem. A világtörténelem mindenkor érdekelt, ezért mohón fal­tam a XIX. századbeli európai írók minden elérhető könyvét. És ott, 1848 forradalmi-nemzeti harcának hősei közt bukkantam néhány, Pető­fi Sándorra, a költőre és katonára vonatkozó adatra. Már akkor meg­ragadott Üstökösszerű élete és ro­mantikus körülményt! halála a csa­tamezőn. De bál-mennyire is szeret­tem volna, nem tudtam hozzájutni olyan könyvekhez, amelyekből kö­zelebbről is megismerkedhettem vol­na Petőfivel. Teltek-múltak az évek. Mire 19?9­ben, Petőfi halálának 90. évfordu­lójára egy, verseiből összeállított an­tológiát kezdtem fordítani, már jól ismertem ennek a jeles költőnek életét és költészetét. Néhány versé* és dalát magyarul olvastattam fel magamnak és lenyűgözött gazdag­skáláiú hanp'ía, forradalmi heve. a verseiben rejlő igazság és mélv­érteimüség, amelv annyira sajátja Petőfi költeményeinek. Csodálattal láttam azt ls, m'lv so­kat alkotott aránylag rövid életében. Ebben a mi Lermontovunkra emlé­kertet. Petőfi és Lermontov verse­lési formában és a zsarnokság pl. leni harcra hívó verseik eröteljessé­gében is rokonok. Magyar földön még nem jártam, Petőfi verseiből mégis ismerem. Is­merem a puszta mélabúját, az er­dők zúgásá t, a magyar paripák szél­vészes száguldását, ismerem na­rasztiai egyszerű é'etét-sorsát, fiai­nak forradalmi hevét, am fkor elnvo­móik ellen indultak harcba, de is­merem szerelmes dalait és s-nbad­ságról zengett, méltósággal büs' 1 re himnuszait — és minderről Petőfi me célt nekem. Versei nemcsak egy kornak rak. Annvi bennük a hév, amennvi elég lenne t'z más költőnek. Versei ma is élnek és éltetlek, amikor a vaü'idva me^zi-Wett VM Magyaror­szág szabadon akar élni. Petőfi a világirodalom nagyjainak élgárdájához tartozik és egy sorban áll Heinével, Viktor Hugóval, By­ronnal, Miszkievicz-csel. Vs'imi el­pusztíthatatlan fiatalossáp- lüktet és pezseg verseiben és dalaiban. Köl­teményei ma már közkézen forosr­r.ak szerte a Szovjetunióban, amely­nek kiteriedésébez képest a nagy Magyar-Alföld parányi oázisnak tű­nik. A szvojetemb^rek szeretetteljes fi­gyelemmel k'sérnek minden igazi kuHúrmegnvilvánulást, amely na""V hatással lehet az emberiség feilő­dés-ére. Ilyennek tartják a világiro­dalmat Is. amelynek >-arc^s forra­dalmár költőit különöskép tisztelik. Petőfi Sándor halálának 100. év­fordulóját együtt üli meg a szovjet és a magyar nép. „Nem gyerek már a világ, de férfi!" — írta annak idején Petőfi — és ma is érzik a kapitalisták, imperialisták és elnyo­mók, hogy ez így van. Azt irta, hogy meg akarja érni a győzelem napját. „S mi annyi átokteljes év után Sírunk, mosolygunk az öröm mián Midőn, mit eltört láncunk ád, a nesz, Egy szabad nemzet imádsága lesz! Meg kell hogy érjem ezt a nagy napot, Amelyért lantom s kardom fáradott!" Petőfi nem érte meg ezt a hőn vágyott napot, de megérték versei és dalai. Akkor a saját népével ls basáskodó orosz cár csapatokat kül­dött a magyar nép ellenségeinek megsegítésére. Ma a pedig a Szovjet Hadsereg és a rabság alól fölszaba­dult népek csapatai hozták meg a fölszabadulást Magyarországnak a bel- és külföldi fasiszták jármából. De Petőfi ma más nemes vonásai miatt is közel áll szívünkhöz. Lelki­világának gazdagsága nem merül ki abban, hogy megvesztegethetetlen hazafi, vitéz harcos és a szabadság lángszavú hirdetője. Petőfi — a jö­vő igaz polgára. Bátran élhetne ma is. annyi fiatalos lendület és frisses­ség van benne. És annyi távlat és mélység, amit alkalmasint nem tud­tak teljességgel megérteni akkor­tájt, ma pedig tökéletesen értjük és becsüljük. Petőfi nemes lélek és csupa szó­kimondó őszin feség. Magasröptű lel­ke fényes értelemmel párosul, élet­felfogásában nagyvonalú. Ha elgon­doljuk, hogy ez a bátorszavú költő a rosszemlékű Metternich-korszak­ban élt, amikor emberek tűntek el nyomtalanul a tömlöcök mélyén, amikor besúgók settenkedtek min­den sarkon, minden kapumélyedés­ben és Windischgrátz zsandárainak és hóhérainak árnya nehezedett min­denre és mindenkire, azé a Win­dischgrátzé, akitől ez a bárgyúságá­ban elképesztő mondás származik: „Az ember a bárónál kezdődik" — akkor még vakítóbban tündöklik fel előttünk Petőfi alakja. Nem hiába szerepelt neve Európa legveszedel­mesebb egyéneinek feketelistáján, a harmadik helyen Marx és Bakunyin után. A reakció nagyon jól tudta, hol keresse legkeményebb ellenfelét Petőfit ma az a nemzedék olvas­sa, amely elődeiket messze felül­múló hóhérok rémtetteinek volt ta­nuja és gyötrődő alanya. Amikor a hitleri Németország újra rabláncra fűzte a magyarokat, Petőfi versei öntötték a reményt a csüggedőkbe. S jött a nap, amikor Petőfivel el­mondhatták: „Szabad a magyar nép, lejárt napod német! Nem táncoltatod te többé ezt a népet, S pióca módjára nem szívod a vérét, Megfizette Isten gonoszságod bérét." A német hóhérok uralmának vége, vége magyar kiszolgálóik uralmának is. Az igazi népi demokrácia jegyé­ben fejlődő új Magyarországon ma Petőfi neve záloga a múlt kísérte­iéitől megszabadult, igazi népi de­mokráciát építő Magyarországnak. A család a Szovjetunióban (Chan­ging Attitudss in Soviet Russi?: The family in USSR) a címe Rudolf Schlesinger angolul megjelent köny­vének, amelyben a szerző a szovjet családi élet fejlődését elemzi a for­radalomtól napjainkig. A szerző kü­lönös figyelmet szentel a Szovjet­únió ama törekvéseinek, amely a csa­ládi élet megszépítését és elmélyí­tését szolgálja hathatós eszközökkel. A Szovjetunió valóban teljesen fel­szabadí'ota a nőket és az anyáknak Olyan előnyöket, nvujt, amelyek se­hol másutt nem léteznek a világon, hangsúlyozza a könyv. könyveket tanult, melyekből az al­gebrát és fizikát is elsajátította. Feljebbvalói azonban nem méltányol­ták, sőt gyűlölték tudományáért, az osztrák hadseregben a káplárnak nem szabadott gondolkodnia, sőt bűn volt, ha gondolkodott. Ezért történt, hogy hatévi szolgálat után — mint „gyengeelméjüt" — kimustrálták. Gábor Áron egyideig otthon élt, Berecken, tűzfegyverek, malmok, gépek mintáit állította elő, majd termények eladása és vétele ügyé­ben többször járt a Havas-Alföldön. Ott érte a márciusi forradalom hí­re, mire azonnal hazasietett. Tör­ténelmi szerepe 1848 szeptember 28-án kezdődött, a sepsiszentgyörgyi megyeházán. Ekkorra Puchner csa­patai elvágták a Székelyföldet Ma­gyaroszágtól és az eeyes székely megyéket behódolásra szólították fel. Csík megye eleget is tett a felhí­vásnak. Sepsiszentgyörgyön azonban a nemesség haladó része mellett a nép is képviselve volt. Az urak az­zal érveltek: nincs ágyú, lőpor. Ek­kor játszódott le a közismert jelenet, hogy egy kis, zömök, kerekképü ember előreszaladt a hátsó sorokból és bejelentette, hogy két héten be­lül hat ágyút önt, azokat felállítja Sepsiszentgyörgy piacán és kilövi velük a mintegy félmérföldre álló magános fűzfát az Olt partián: ha nem, d maga áll száz lépésre az ágyú elé, célpontnak. Az obsitos káplár, akit az osz­trákok gyengeelméjűség miatt küld­tek obsi'tba és akit falujában is hó­bortojnak tartottak, nyolc nap alatt elkészült az ágyúkkal és eleget tett ígéretének az első lövés célba talált. Ugyanekkor lőpor- és gyutacsgyárat is felállított. Mesterlegényei éjjel­nappal dolgoztak, az üzemben alud­tak. Nem kell magyaráznunk, minő nehézségeket jelentett az ágyúöntés. Csak példának említjük, hogy az ágyúcsövek formábattntésekor a be­illesztett „agyagkolbász"-nak csak egyik vége volt rögzítve az á?yú fenekén, a másik végét Gábor Áron vagy egyik segéde fogta markában — persze úgy, hogy karjának egy tizedmillimétert sem szabadott moc­cania. Gábor Áron és ágyúöntői a találékonyságnak, lankadatlan mun­kának és helyes munkamódszerek­nek olyan önfeláldozó példáját ad­ták, melynek csak most, élmunká­saink, újítóink munkamódszereiben találjuk párját és méltó folytatását. A sepsiszentgyörgyi magyar urak azonban nem akartak harcolni. Egy Balázs nevű őrnagy már előzőleg a kapával-kaszával felszerelt, lángo­ló lelkesedésü csapatot egy szurdok­ban, előre megbeszélt csapdába ve­zette. Ám megszólaltak Gábor Áron ágyúi és a székelyföldi ellen­állás oly sikeresnek bizonyult, hogy Puchner egyezkedni kezdett. Ez a sepsiszentgyörgyi uraknak jól jött: megállapodtak, hogy fegyverszüne­tet kötnek és a béke jeléül (győ­zelmek után!! Gábor Áron ágyúit kiadják a németeknek! Miközben erről tanácskoztak a megyeházán, Gábor Áron megtudta az esemé­nyeket a szomszédban levő mű­helyében és parancsot adott: ve­gyék ágyútűz alá az árulókkal teli megyeházét. Ebben azonban meg­akadályozták segédei, akik elhatá­rozták: elrejtik az ágyúkat a ma­gyar urak elől. Gábor Áron még az éjjel ágyúi után lovagolt Kézdivá­sárhely felé, ahol sejtette azokat. Mikor az ottani derék székelyek ágyúi nélkül megpillantották (ak­kora már elterjedt a híre, mit hatá­roztak az urak a megyeházán), árulónak vélték Gábor Áront és helyben ki akarták végezni. Csak a véletlen mentette meg életét: éppen Csernátonyi Cseh Lajos portájára vitték be, ahol fáklyafénynél meg­pillantották az udvar végébe begu­rított hat ágyút és a segédeket. Bem közeledtének hirére újra fel­lángolt a harc: a nép erről az urak fölé kerekedtek és Puchnert akkorra már Gábor Áron 30 ágyúja szoron­gatta. Bem látogatása, majd a cári csapatok betörése nyomán kiújult a harc Erdélyben, ahol Gábor Áron már kettős szerepben harcolt: mint ágyúöntő és tüzérörnagy. Második hivatását is bámulatosan teljesítette. Hat meg 12 fontos ágyúival — az irányzást is ő személyesen vezette — valóságos csodákat müveit. 1849 július 2-án reggel hozták a hírt az uzoni táborba, hogy a cári csapatok a határ irányától, azaz a Feketeügy hidjától délre közeled­nek. Gábor Áron -megint csak első­nek pattant fel, felövedzte két kard­ját, három pisztolyát, lóhátról meg­ivott — először életében — egy po­hár vörösbort és előre lovagolt, hogy az ágyúk álláspontját kijelölje. A csata egyike volt a legkülönlege­sebbnek a szabadságharc folyamán. Két dombon, egymással szemben állt tak fel a magyar és a cári ütegek, míg a gyalogság, a szokástól elté­rően, az ágyúk mögött hátul he­lyezkedett el. Aztán megkezdődött a csata, mely — Gábor örömére — ágyúpárbaj volt. A legenda szerint az egyik cári tábornok ütegeinek azt a paran­csot adta, hogy a fehérkucsmás lovasra tüzeljenek, aki a magyar ágyúkat irányítja. De az orosz ágyúk irányzói nem Gábor Áronra céloztak, hanem vaktában lőttek, kivéve az az egy ágyú, melynél az illető tábornok állt. Három óra után végül — miután bajtársai hiába intették Gábor Áront, hogy vegye le fehér kucsmáját és ne lovagoljon állandóan ágyúi közt — eltalálták, ö volt a csatanap egyet­len halottja. Átkarolta lova nya­kát és ráborult: a golyó melléből egy részt, szívével együtt szakí­totta ki. Szekéren vitték hátra és ott mingyárt eltemették, az eresz­revényi temetőben, miközben a szé­kely templomok harangjaiból késeült ágyúi, az ő harangjai, zúgtak a messzeségből. Hay Károly festőmíh c»z, főiskolai tanár, a prágai ma­gyar képzőművészeti kiállítás rendezője bocsátotta rendelke­zésünkre az itt következő érdekes kis tanulmányt. A prágai kiállításnak egyébként óriási sikere van. Eddig tíz­ezernél több látogató nézte meg a magyar képzőművészek értékes alkotásait. A látoga­tóknak ez a száma igen jelen­tékeny, ha tekintetbe vesszük, hogy a prágai üzemek és gyárak még nem jöttek el szokás szerint csoportosan a kiállítás megtekintésére. A régi Magyarország világszerte hírhedt volt, mint a reakciónak, mint az elmaradottságnak a felleg­vára. A feudális rendszerű na-ybir tok és a rablógazdálkodásra beren­dezett nagytőke urai középkori esz­közökkel kormányoztak, kezdve a csendőrszuronyok között választott parlamenttől, le egész.en a helyi földbirtokosok által ellenőrzött falu­si közigazgatásig. Ez a rendszer ter­mészetesen rányomta bélyegét szel­lemi életünkre ls. A hivatalos, kul­turális intézményektől a rendőri cen­zúráig, az. írók, művészek burkolt korrumpálásától a nyers terrorig számtalan eszköz állt a hatalom bir­tokosainak rendelkezésére, hogv a szellem embereit a saját* 1 képükre formálják. Fnnek ellenére a Prágában, nz I Tiv>elerká Be«eda helyiségében meg­m iló magyar képzőművészeti kiállí­tás azzal az Igénnyel lép fel, hogy a realizmusnak, tehát a leghaladóbb, le-forradalmibb művészeti iránynak a fejlődését kívánja bemutatni, még pedig olyan müvekben, amelyek túl­nvomórészt éppen a Habsburg- vagy Horthy-idők sötét éveiben keletkez­tek. önkéntelenül felmerül a kér­dés. liogv nincs-e itt va'ami ellent­mondás, hogy elkőpzelhető-e a fizi­kai elnyomásnak és szellemi elnyo­morításnak ebben a légkörében a re»lizmu«nak erv máig is és a hatá­soT-on t'l is példamutató fejlődése? E tények mutatják, hogy elképzel­hető, de a dialektikus gondolkodás számára nem is képzelhető el más­kép. Mert a hivatalos, az úri Ma­gyarország felszíne mögött mindig ott élt egy másik Magyarország a legnemesebb forradalmi tradíciók Magyarországa, A reakció terrori­zálhatta, a maga képére formálhat­ta a kis lelkeket, az átlagművésze­ket. De ez a nép, melynek szabad­ságharca 1848—4B-ben másfélévig izgalomban tartotta egész Furópát és egy Engelst, egy Ilelnet lelkesí­tett, az a nép, amelynek proletariá­tusa 1919-ben. a győztes entpnte­imperlalisták koncentrált támadása közepette, négv és fél hónapig tar­totta a szocializmus frontjának elő­retolt hadá'lását: az a n'p szükség­szerűen mindig kitermelt macából nagy művész egyéniségeket, akik a legsúlyosabb elnyomás ellenére is töretlenül vitték előre a haladás zászlaját. Más kérdés, hogy ml volt a sorsa ezeknek a művészeknek s műveik­nek a régi Magyarországban, ho­gyan igyekeztek elhallgattatni vagy meghamisítani művészetüket. Erre ."karok a Következőkben néhány jel­lemző példát felhozni. A kapitalista társadalomban ál­talános ielenség. hogy a legnagyobb, legpha'adóbb művészek ismeretlen­ségben, nvomorban élik le életüket és c«ak haláluk után jutnak a meg­érdemelt elismertetéshez. Természe­tesen a mi mflvészetiihk sem szűköl­ködik a hasonló életsorsokban, a kiállításunkon szereplő művészek között Nagy István, Bésy-Hnber a példa rá. Be mit szóljunk az olyan esethez, mint Nagy Balogh Jánosé volt? öt a teljes ismeretlenség és a legnagyobb nélkülözések évtizedei után, végre élete utolsó évében az 1919-es forradalom » legmesszebb­menő erkölcsi és anyagi elismerés­ben részesítette. Ennek ellenére, ép­pen halála után sikerült a győz­tes ellenforradalomnak őt ismét az ismeretlenségbe visszaszorí­tani és ismeretlenségben tartani e' észen a felszabadulásig. És b;'<r 1919-ben egész, életműve az állam tulajdonába került, alig néhány ké­pe volt látható a Múzeum termeiben, a többi mind a raktárakban poroso­dott. Természetesen nem mindegyik mű­vészt sikerült így agyonhallgatni, de akkor viszont a jelentőségét igye­kezték meghamisítani. Mednvánszk.v például egy fél évszázadon át igen népszerű volt, mint szolid, hangu'a­tos tájképek festője és csak a leg­utóbbi években ismerték fel benne, a kapitalista társadalom borzalmai­nak drámai erejű ábrázolóját. Ripnl­Könai is csupán franciás kultúrája, finom dekorativítása révén vált hí­ressé és sokáig e'taE-adták festésze­téből a legértékesebbet: saját osztá­lyánalt, a rothadó vidéki magyar középosztálynak fanyar szatíráját. Derkovitsnak viszont sem hatalmíis zsenijét elhallgatni, sem határozott állásfoglalását elködösiteni nem le­hetett, Megpróbálták tehát kompro­mittálni és miközben formai kvali­tásait feldicsérték, ugyanakkor fa­nyalogva „tendenciózus tematida"­ként bagatellizálták és, mint „saj­nálatos eltévelyedést" sokszor még Uépmutatóan mentegették és éppen azt, ami egész művészetének ak-piát képezte: mély szociális lelkiismere­tét. A legkülönösebb azonban Koszta esete volt. Ezt a nagy festőnket ép­pen a magukat haladónak képzelő szépleikok bélyegezték meg, mint érdektelen, konzervatív művészt. És csak a népi demokrácia ismerte fel, hogy Koszta József még ma, 89 éves korában is Ma«"-va rorsz.ág egyik legforrada'mibb festője és legna­gyobb kitüntetésével, a Kossuth­díjjal tisztelte meg az ősz mestert. A néni demokráciának egvlk leg­fontosabb művészetpolitika! f'ladnta, hoe-y revíziónak vesse p.lá művésze­tünk történetét, hogy < iemclje az ismeretlenségből a méitrt'gnul el­hallgatottakat és újra éitrÍTne^ze a meghamis-tottakat. Fz r-"1 V.i* liyhetet­len előfeltétele rr-űvSszetlirk egész­séges, a szocializmus épití'séhca^ méltó további feiló'désének. Az új Magyarország ennek a feladatnak minden ere'ével eleget is akar tenni. Fzt bizonyít ia többek közt prágai kiállításunk is, amely t-'lnyomó ré­szében éppen ezelniek az n<"vonhall­ratott vagy félreriagyarázott mű­vészeknek munkáiból áll. T>e mást is bizonyít még ez a ki­állítás: m-kor a migy.-r képzőmű­vészet alkotása'nak e l.lwl, de gon­dosan összeválogatott pvíiiteirényét Prága dolgozóinak bemutattuk. tü­ll I-Innképnen ezzel is iirrr.nczt a feilődéit kivárjuk szolgálni. Mert rr>e'»ryőzőc!ési 1nk, hogy a sznbndság­és békeszerető népek, a testvéri n a­pi demokráciák kulturális eg-.iitt­müködése a másik nélkülözhetetlen előfeltétele az új realista művészet kialakulásának. Háy Károly Román filmek - az új idők szellemében Bukaresttől 17 kilométenyire Bufteaban, nagy film-müter­mek építését kezdték meg, a munkát előreláthatólag 1951-ben hozzák tető alá. Romániában akár­csak Lengyelországban és Cseh­szlovákiában lázas iramban fo­lyik a filmgyártás. A forgatásra kerülő filmek megfelelnek cz új idők szellemének. Az egyik film például a román parasztok lelke­sedését mutatja be, mikor a fa­ekét traktorral cserélhetik fel, s a föld megmunkálásának kipróbál­hatják az új tudományos ere inó­nyeket, mely a valaha oly lárad­ságos, verítékes munkát annyira megkönnyíti. Egy másik film azt a grandiózus munkát viszi vászon­ra, amint a román ifjúság epy völgy katlanban vasúthálózatot épít. A film, melynek címe a „Zengő völgy", először az idei marianské-láznei fesztiválon kerül bemutatásra. Kiemeljük még a „Város sose alszik" című filméi, mely azt mutatja be, mint zsibong a város pihenés nélkül, éjszaka is. Természetesen nem az éjszakai mulatók vannak itt előtérben, ha­nem a posta, a vasút, a szerkesztő­ségek, a színház, melyek szaka­datlanul dolgoznak meg az éji órákban is. Az utolsó kép egy kór­házi felvétel, ahol e?y r.üya, a hajnali órákban megszüli gyerme­ket: a gy:-m"k már ebba az új v^á^ba születik bele, ir.elyet mun­káskezek f-vrycn építenek egy új boldogabb és szabad nemzedék­nek. — Az ,,'Auschw :tz" című lengyel fil«i»t mc-t mutatták be a Szov­jetunióban. A filmet húsz moczk­vai filmszínház tü.te egyszerre műsorára s mindenütt zsóTclt há­zakat vonzott. a>

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom