Uj Szó, 1949. május (2. évfolyam, 18-43.szám)

1949-05-18 / 32. szám, szerda

'4. ÜJSZ0 1949 május 18 Megóvta a Slavy elleni mérkőzést a Zilína Május 17-én folYtatják a csehszlovák labdarúgóbajnokságot A csehszlovák labdarúgóbajnokságot pénteken, május 27-én folytatják a Slávia—Plzefl mérkőzéssel. Szombaton a Bohemians—Teplice találkozóra kerül sor. Vasárnap, május 29-én a következő párosításban küzdenek majd a pontokért: Zidenice—Kladno, Pov. Bystrica— NV Bratislava, Trnava—Zilína, S. Trojice Slez.—ATK, Dynamo KoSice —S. Bratfstvi Sparta. Csütörtökön, május 26-án a Zilína—Bratislava mérkőzést játsszák. A Zilina — mint jelentik — megóvta a Slavia elleni mérkőzést. Az óvásnak első fokon helyt adtak. A Slávia fellebbezett. Összeállították a romáit válogatottat Ma állítják össze a két csehszlovák csapatot Vasárnap Prágában és Bukarestben a csehszlovák-román „A", illetve „B" válogatottak találkoznak. A román válogatott gondosan készülődik erre a találkozóra. Vasárnap az „A" és „B" csapatok edzőmérkőzést játszottak. Az első csapat nagy küzdelem után 6:4 arányban győzött. A mérkőzést a Románia—Bulgária süketnéma válogatott előtt játszották, amit a honiak nyertek meg 4:2 (2:0) arányban. A válogatottak mérkőzése nem hozta a várt eredményt. Az első csapatban főleg Burtha és Tanase gyenge játéka keltett feltűnést Az edzőmérkőzés után mindkét csapat az edzőtáborba ment, ahol 20-áig tartózkodnak. Mint jelentik, mindkét válogatottat már összeállították, mely a következő: „A": Boros — Mihalescu, Farmatti — Bodo, Marinescu, Bacu — Farkas, Marian, Váczi, Petschovski, Filotti. „B": Voinescu — Apolzan, Novac — Socec, Riiter, Voronhovski — Burtha, Nicusor, Spielmann, Avasilichicia, Paraschiva. A csehszlovák válogatott ma, kedden délután tart edzőmérkőzést. A két csapatot valószínűleg ma állítják öszsze. Csehszlovákia és Magyarország győzelme a DC-ben A Csehszlovákia—Anglia DC tenniszversenyt, amit Londonban játszottak a csehszlovák csapat nyert meg 3:0 arányban. Ezzel a győzelmével a III. fordulóba jutott. A csehszlovák tenniszezők legközelebbi ellenfele Franciaország. A belga—magyar DC teniszversenyt a magyar csapat nyerte meg 3:0 arányban, míg Chile Egyiptomot győte le 2:l-re. Egy olasz újságíró tudósítása Tito csillogó-villogó, kérkedő, léha estélyéről aranytálak, kacér nők és hazug politikusok között Kóma. — Előttem fekszik a géppel írott meghívó, amelyből kiderült, hogy Tito bankettet rendez és én oda hivatalos vagyok. A meghívó sarkában — feltűnő írással — ez olvasható: „Kérjük szmokingban megjelenni!" Sajnos, szmokingom nincs, egy jugoszláv kartárs kölcsönöz számomra egy ilyen ruhadarabot. Estére autóba ülök és a Fehér palotába hajtatunk. Ez a palota Dedinje dombján emelkedik és a háború előtt Pál régensherceg fészke vo't. A kétemeletes szép palota most Tito székhelye. ARANYTALAK ÉS KACÉR ASSZONYOK Az előcsarnokban Chopin zenéjének hangjai mellett Tito fogadja vendégeit. A nagyteremben háromszáz díszegyenruhás tábornok álldogál, tetőtől talpig aranyba, vörösbe ás kitüntetésekbe burkoltan. Ezek az agyondíszített egyenruhák sem akadályozhatnak meg abban, hogy észre ne vegyem a teremben a lélekzetelállítóan szép nők nagystílű, drága estélyi ruháit. Mindez és az aravir díszitésü, hófehér frakkba öltözött pincérek a képet olyanná teszik, mint valami hollywoodi filmoverett díszlete. Egy úr közeledik felém, aki először angolul szólít meg, majd amikor megtudia nemzjtiségem, olaszul mutatkozik be. — Petrovics, Montenegró hercege vagyok. Sokáig éltem Olaszországban, rokonságban vagyok az olasz királlyal is. A kisöreg elmondja, hogy azelőtt Párizsban élt, majd néhány hónap óta Jugoszláviában, a külügyminisztériumban dolgozik. Megfogja szmokingom gombját és hozzám hajol: — Tud ön arról, hogy a háború j alatt a németek felaiínlották nekem a montenegrói trónt? Gyűrűkkel megrakott kezének egy jelentős mo7di'la*A"®* ^éizza alá búcsúzóul mondott szavait: — Remeiem, Ht..w>«.v í-j ismét viszszatérek Párizsba. OLGA NINCSICS AZ ÖREGEDŐ DIKTÁTOR SZERELME Egy jugoszláv kartárs magas, csinos szőke fiatalembert mutat be, aki fekete öltönyt és fehér selyeminget visel. Ez Gorko Broz, Tito marsai fia. Tito első feleségétől, aki a Szovjetunióban halt meg. Tito a háború alatt újból megnősült, szlovén nőt vett el, aki szintén megajándékozta egy gyermekkel. Tito ezt az aszonyt elhagyta, mert beleszeretett Olga Nincsicsbe, a2 egykori királyi külügyminiszter leányába. Olga Ninesics. ez a nagyon intelligens, arisztokrata nő magas, barna, csinos, végtelenül hiú és hűtlen. Az öregedő Titót környezete félti a fiatal nőtől, de azt tártiák, hogv adott esetben minden további nélkül végez egy buta leánnyal. Közben megnyílik az ebédlőbe vezető nagy szárnyasai tó. A tábornokok és az estélyiruhás hölgyek áradata betölti a termet. Az asztalok és kecskegida pecsenye alatt, amelyet nyolcvan különböző előétellel szolgálnak fel. bőségesen van ital is, tokaji bordeauxi, frascati, sherry és természetesen pezsgő. EMLÉK „ATTÖL AZ ANGOLTÓL" Tito egy miniatűr pipát tart kezében. Csontkeretű szemüvegét most leveszi szeméről és egy papírdarabot valósággal roskadoznak az óriási ezüst- és aranytálakon tálalt sertéssodor össze, amit valaki a kezébe csúsztatott. Angolul szólítom meg: — A, ön az olasz újságíró? — mondja s mutatja a pipáját. — Ezt a pipát — látja — egy angol tiszt ajándékozta nekem. — Azután szipkát húz ki a zsebéből. — Ez a szipka is emlék attól az angoltól! — Marsall úr, hol van a híres kutyája? — Az nem lllük ide — feleli —, körülszaglássza az ismeretlen embereket és ha valaki nem szimpatikus neki, akkor megugatja! Megértem a célzást és visszavonulok. Kísérőm • hivatalos jugoszláv hírügynökség egyik képviselőjéhez vezet, aki éppen ananászt, banánt és datolyát eszik. Részleteket kérdezek tőle Titot illetőleg i ő mosolyogva ad felvilágositásokatÉS A NÉP MEDDIG? TÜRI EZT? Hajnal van, mire jugoszláv kollégám társaságában elhagyom a palotát. A Dunához érünk. — A Duna — mutat a folyóra kollégám elérzékenyülten. — Itt harcoltunk felszabadításunkért. Ma, a Komin formmal való szakítás után azt seim tudjuk, hová tartozunk. £s hogy mi az a szabadság, amelyért, állítólag harcoltunk — azt még kevésbé tudjuk... így él Tito marsall roskadozó esz- • talok, finom pecsenyék és gyönyörű nők társaságában a hercegi palotában, ahova a sanyargatott és éhes nép ^ kiáltásait nem hallja senki. A háromszáz tábornok és pribékei véres terrorja ideig-óráig elnyomhatja a jugoszláv nép feltörekvő szabadságvágyát, de ez sem tarthat sokáig, a jugoszláv kommunisták nem egyszer bizonyították be, hogy szabadságvágyukért hajlandók fegyvert ragadni. Vizet locsolt a tenyerébe, megnedvesítette arcát, haját. — Mehetünk — mondta és szekrényébe akasztotta munkaruháját. — Hová rohansz? Máskor órákig vakarod a kormot a képedről, — nevetett Soros és lógázó, hosszú léptekkel sietett végig a gyárudvaron. — A Mutternak akarok venni valamit — magyarázta, — meg az asszonynak, Anyák napjára. A társa bólintott. — Jó nagy kötényt végy az öregasszonynak, hadd kímélje a ruháját. Én is azt vettem egyszer, de annak van már vagy tíz esztendeje. Kék perkálkötő volt, anyám szidott is érte: „minek herdálod a drága pénzt?" Megrázta a fejét, mintha vitatkozna valakivel. Ott állt előtte az anyja, hasán elállt a ropogós új köteény, a hajtás élesre vasalva ugrott előre. Milyen régen nem gondolt rá! Az arcára már alig emlékszik . . . Csak azt tudja, hogy szorosan hátrahúzott kis kontya volt s mélyenülő szemei riadtak, mint egy egérnek, melyre minden sarokból seprűnyéllel csapnak le. A bőre meg akár egy agyonázott, gyűrött selyempapír. Sohasem volt az anyja fiatal? Amikor magára próbálta a kö tényt, azt mondta: Ha már nyöszörgött a zsebedben a pénz, mért nem öregasszonynak valót vettél? Menyecskék viselnek kékszínűt, nem ilyen vén csontok. A boltban, ahol a barátja válogatott, egyszercsak rábökölt az egyik kötényre: ezt én veszem meg. Cövek előretolta az állát, felrántotta a szemöldökét, mint aki kérdi: hát te kinek veszed? A vállát vonogatta, nem feleH. Csak amikor már elfogyott talpuk alatt az aszfalt, s a heoe-hpáis külvárosi utcákon váltogatták a lábukat, ahol a kövek között csenevész fűszálakat A Irta: Palotai Boris babrál a szél, csak akkor mondta: majd találok Tá kuncsaftot. Akad elég öregasszony ebben a városban. Ha egyszer így fordult, hogy nem vehet az ember a saját anyjának. — Még morgott valamit, aztán azt is elharapta. Pipára gyújtott, tenyerével védte a gyufa lángját a széltől s erről megint az édesanyja jutott eszébe, ahogyan tuskótestével elébük állt, ha azzal zörgettek rá: van magának fia. Sorosné? Nagyot szippantott « pipá-jából. — Ég már — mondta jó hangosan. — Most nem kéne az anyámnak elibünk állni — tette hozzá hirtelen s Cövek, mintha elértette volna, rábólintott. — S ilyenkor nem él — folytatta Soros majdnem szemrehányóan. Esztendők múlnak el s az embernek alighogy eszibejut... Aztán egyszerre azt gondolja: hát ehhez mit szólna az öregaszszony

7 Lekanyarodtak az útról, átvágtak a földeken, amely'tele volt hosszú, fekete forradásokkal, az eső nyomaival. A veteményeskertek már zöldültek, hagymaszárak ál'tak vigyázzba, a saláták úgy guggoltak mint bőszoknyás mamák a tűzhely előtt. Soros azt gondolta: ma már minden reá emlékeztet? — A kolóniába megyek, — nyújtott kezet a társának, mert valami furcsa nyugtalanság fűtötte. — Ács mamához? — szólt utána Cövek s erre megállt. — Ahhoz — dörmögte. — Asse tudom, mióta nem láttam. Nincs neke időm ilyesmire — mondta majdnem haragosan, mert csak nem fog itt érzékenykedni! — Rendes asszony Ács mama. Nem nyögött, sápítozott, amikor megtaláltak nála a fáiskamrában. Azt hitte szegény, egyszerű katonaszökevények vagyunk. Csak rázta a fejét, mintha ki akarná szórni belőle, amiit látott. Akkor értette meg, mi történt, amikor a fia Kőbányán lebukott. Benyúlt a gallérjába, mintha szorítaná valami. S úgy kopogott a konyhaajtón, hogy egy pillanatra belényilalt: hátha már nem is él az öregasszony? Mindig véznácska volt, az arca mint egy aszalt körte, amelyről lefőtt a lé. S kezei, akár a gyökerek: inasok, bogosak ... Negyvenhat nyarán látta utoljára, a küszöbön ült, amelyet kicsipkézett egy gránát és melaszos kenyeret rágcsált. „Józsikám ingét eszem", mondta és fakó szemét nyugtalanul emelte rá. ,,Enni mégis csak kell" bíztatta magát és nagyot, szárazat nyelt, mint aki nem érzi már az élet ízét. A kopogtatásra kinyílt az ajtó. Él, gondolta megkönnyebbülten s maga sem érti, hogy történt, de a feje odabillent a süppedt vállára, orra beszívta az ismerős mamaszagot, amely hervadt leveleket, viseltes pamutholmit, csiiperkegombát juttat az eszébe. — Maga az, édes fiam? Igazán? — kérdi áz öregassgony s tenyerével felemeli az állát, úgy néz rá vizsgálódva. — Aztán, hogy vetődött ide? Sz' ép elég a munkájuk, most meg éppenséggel sok. Tudom én azt! — Munkánk az van, — hagyja rá s a csomagot gyűrögeti a zsebében, a papírt bontogatja. Azt hitte, könnyebb az ilyesmivel előhozakodni. Nem bízik eléggé a hangjában, ezért csak leteszi a kötényt, odébb pöcköli. — Nekem hozta? — kérdi Ács mama és szétteregeti az asz talon. — Magának ... Egyszerre rám jött, hogy .... Nekem nincs már anyám, magának meg nincs már fia. — Elhallgatott. Mingyárt megmondja azt is, ami idejövet motoszkált benne, csak leeresz kedik arra a hokkedlire, mert jó itt ülni a fényesre síkált lábasok alatt, a konyhaasztalra könyökölve, elnézni, hogy sürög az öregasszony, hogy kenegeti lúdtollal a palacsintasütőt, mert, úgylátszik, palacsintasütést szakított félbe a jövetele. — Örökbefogadom magát, Ács mama, mondja tréfásan, mert ha nem így mondaná, elcsúszna a hangja. - Anyám, szegény, mindig azon sopánkodott: ki fog engem eltartani öregségemre, ha veled valami baj történi^? Hát ő nem várta meg, hogy eltartsam. Magát tartom el, hallja-e? Ács mama hallja, mert megáll a keze a levegőben, a tűzhelyen felejti a palacsintasütőt, melyben haragosan pattog a zsír, de ő most nem nyúl érte. Egész kis füstbodor gomolyog mellette, azt sem bánja. A konyha megtelik égett szag gal és még jó, hogy rá lehet fogni, ez kaparja a torkukat, nem más, gondolja Soros és sürgetően köhög Ács mamára. — Mi ütött magába, édes fiam? — mondja az korholón, de mosolyféle húzza szét a szája szélét, a szeme meg elhomályosodik, mint az ablaküveg, ha rálehelnek. — Minek engem. eltartani? Hisz dolgozok én a szövőmühelyben. Olyan normám van, hogy egy húszéves is megirigyelhetné. — Ha majd nem tud dolgozni, — ellenkezik Soros —, ha olyan öreg lesz, hogy ... — Nem öregszek én meg — vág szavába az öregasszony. — Akkor már rég meg kellett volna öregednem, mert az éveim megvannak hozzá. De mióta vissza mentem a gyárba, mással vagyok elfoglalva. Eltartott volna engem Gizi is, a lányom, oszt ülhettem volna otthon, rághattam volna magam Jóskám után, meg az unokám után, meg mind után, akiket megöltek a bitangok. Azért mentem munkába, hogy felejtsek. Most meg már úgy tart engem a munka, olyan erősen, hogy megvénülni sem hagy. — Nevetett és Soros körbejártatta a szemét rajta, aszaltkörte képén, amely megtelt, kisimult homlokán, fürge vállán. — Hát akkor ... — mondta —, nyissunk ablakot, fiatalasszony. A májusi levegő megkavarta a konyha levegőjét. — Újításom is van — mondta Ács mama. — Nem nagy dolog, de mégis tudjon róla, ha már örökbe akart fogadni. Soros csak ült, a hokkedlihez tapadva, a forró, édes palacsintát tömködte a szájába, amely gyerekkori vasárnapokat juttatott eszébe. — Fel sem próbálja a kötényt? — kérdezte elmenőben. Az öregasszony maga elé kötötte. A hasán elállt a ropogós új kötény, a hajtás élesre vasalva ugrott előre. Mintha csak az édes anyját látná ... Olyan egyforma volt a két kép, hogy le kellett hunynia a szemét... Most mingyárt meg fog szólalni s ugyanazt hallja majd, amit tíz esztendeje: — „Minek herdálod a drága pénzt?" — Ezer ilyen kartónkötény készül naponta a városban mondja Ács mama. — Jövőre meg már ezerötszáz! S öt év múlva, meglátja lelkem, öt év múlva túl leszünk a háromezren. Soros megöleli az öregasszonyt, telitorokból felnevet: — Nem ilyen kékszínűt kellett volna magának vennem, maga ehhez túlfiatal. Piros illeti meg az ilyen asszonyt, becsületemre! UJ SZÓ a csehszlovák'ai magyar dolgozók napilapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bratislava Jesenskéhn 8., II. em. Teleim 262-7? Fő- és felelősszerkesztfí: Lőrinc* Gvula irányító postahivatal: Bratislava II. Nyomja és kiadja a Pravda grafikai és kiadó vállalatok Kéziratokat nem adunk vissza. E'lf'zetés 1 évre 540.—, '/, évre 270— V é 1 hónaira 45.— Kcs. ' ' 4 Feladó és évre 135.—,