Uj Szó, 1949. május (2. évfolyam, 18-43.szám)
1949-05-21 / 35. szám, szombat
UJSZ0 1949 május 21' yfoíc Sikerül-e a visszavágás? í hét találkozó közül eddig Csehszlovákia ötöt nyert meg A Románia elleni nemzetközi mérkőzés előtt nem érdektelen, ha az eddigi találkozók mérlegét vizsgáljuk. Először 1923-ban találkozott a két válogatott. A mérkőzést Kolozsvárott játszották, amit a csehszlovák válogatott nyert meg 6:0 arányban. Egy évvel később Prágában ugyancsak a csehszlovák válogatott nyert 4:l-re. (Ez a mérkőzés az amatörcsapatok találkozója volt.) 1934-ben az Olaszországban rendezett világbajnokságon, Triesztben találkozott újra a két válogatott. Ez a mérkőzés is 2:1 arányú csehszlovák győzelmet hozott. Ugyanebben az évben Pardubicén döntetlenül (2:2) végződött a két válogatott összecsapása. Három évvel később, 1937-ben ismét döntetlen (1:1) volt az eredmény. Az okkupáció előtt 1938 decemberében találkozott utoljára a két válogatott. A mérkőzést Prágában játszották és az a honiak 6:2-es győzelmével végződött. Tavaly júliusban Bukarestben 2:1 arányban a románok győztek. Ha a hivatalos nemzetközi mérkőzések mérlegét vesszük figyelembe, akkor megállapíthatjuk, hogy a hét találkozó közül öt csehszlovák győzelemmel, egy döntetlenül és egy vereséggel végződött. A gólarány 26:9 Csehszlovákia javára. Ebben az az évben elsőízben találkoznak a „B" válogatottak. Június 10-re halasztották a magyar-csehszlovák súlyemelő- és birkozótalálkozót Budapesten szombaton ker ílt volna lebonyolításra a csehszlovák—magyar válogatott súíyeme !í viadal. V*sá'-. ap a TSÍSIszlovák—magyar birkózóverse íyie keii'it vo'na sor ugyancsak i.z ottani Icsarnokban. A r. rj,í7jovák szövetség kérte a magyar szövetséget, hogy a versenyt a fennálló technikai nehézségek miatt halasszák el. A magyar szövetség természetesen eleget tett a csehszlovák kérésnek, így a versenyt elhalasztják- A súlyemelő versenyt júnins 10-én, pénteken este hét órakor tartják, míg a birkózóversenyre júnins 11-én, szombaton kerül sor. Május 27-től június 4-ig rendezik meg az idei nemzetközi tenniszbajnokságot 'Az idei nemzetközi tenniszbajnokeágot május 27-től június 4-ig rendezik meg. Sorrendben ez az ötvenedik bajnokság lesz. Ebben az évben is a legjobb játékosok küzdenek majd a bajnoki címért. A Prágában rendezendő jubileumi bajnok ságra 55 férfi és 22 nő-versenyző nevezett be. A Csehszlovák Tt ro isz Szövetség — mint ismeretes — a délafrikai tenniszjá: jkosokat is meghívta az idei jubileumi bajnokságra. A legújabb jelentések arról számolnak be, hogy a délafrikaiak a hollandiai mérkőzéseik miatt — ami ugyanabban az időpontban lesz, — nem vehetnek részt a csehszlovák bajnokságon. Olvassátok és terjesszétek az UJ SZÓT Hz olasz mezőgazdasági munkásság sztrájkja Mivelhogy az olasz nagybirtokosok szövetsége és az olasz mezőgazdasági munkásság szakszervezete között folytatott tárgyalások most is eredménytelenek voltak, az olasz mezőgazdasági munkásság minden kategóriája általános sztrájkba lépett. A sztrájk egyelőre a Pó-síkságon és a középolaszországi alföldeken kezdődött meg, de a napokban csatlakoznak Dél-Olaszország és Szicília mezőgazdasági alkalmazottai is. Összesen több mint egymillió munkás sztrájkol. A sztrájkolok a munkaviszonyok javítását, a termelés feletti felügyeleti jogot, a szociális biztosítás re 1 ^zését, a jelenlegi fizetések emelését, a munkanélküliség megs. atését, nem több mint 8 munkaórát, bérskálát és a vasárnap megünneplését kérik. Művészeti és zenei főiskolát létesítenek Bratislavában A Megbízottak Testületének május 19-iki ülésén, melyen dr. G. Husák elnökölt, a megbízottak tudomásul vették az 1950. évre szóló tervek végrehajtásával kapcsolatos feladatokat. Novomesky megbízott kezdeményezésére a Megbízottak Testülete megszavazta a művészeti főiskola létesítéséről szóló törvényt. A főiskolának festészeti, grafikai és szobrászati szaka lesz, ezenkívül még foglalkoznak majd a restaurálással kapcsolatos tanulmányokkal is. Utána megszavazták a zeneművészeti főiskola létesítéséről szóló törvényt is. Dr. Pavlík tájékoztatásügyi megbízott ajánlatára a Megbízottak Testülete elfogadta a „Kétéves tervből az ötéves tervbe" kiállítás feletti gondnokságot. Ez vándor-kiállítás lesz, melyet Szlovenszkó területén hat hónap alatt 38 helységben mutatnak be. Ez a kiállítás a felszabadulás utáni építő törekvésekről tesz tanúságot. Bemutatja Szlovenszkó egész gazdasági fejlődését és egyúttal bő ismertetést nyújt az ötéves tervvel kapcsolatos feladatokról. A Megbízottak Testülete ugyancsak tudomásul vette a júniusban sorra kerülő Puskin orosz költő születésének 350-ik évfordulójával kapcsolatos műsorát. Polák egészségügyi megbízott a közegészségüggyel kapcsolatos intézkedésekről számolt be. VEGYES HÍREK „1953 RPMKÉPE" — VSA-SZEMMEL. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamarák USA Tanácsa közleményt adott ki, amelynek címe: „1953 év rémképe". A közleményben kiemelik, hogy Nyugat-Európában 1953-ban az életszínvonal alacsony, a dollárdeficit egymilliárd dollár lesz ... Persze, ezt az USA milliomosai gondolják így. Nyugat-Európa dolgozó tömegeinek is lesz közben egy kis közbeszólásuk az ügyekbe! AZ ANGOL MUNKÁSPÁRT VEZETŐI „MEGKÍSÉRLIK A P.ÍRTFEGYELEM HELYREÁLLÍTÁSÁT". A Daily Express, lord Beaverbrook volt konzervatív miniszter lapja leleplezi, hogy az angol Munkáspárt képviselőinek egyrésze az elmúlt héten már másodszor vétett a pártfegyelem ellen. Az ír törvény és az Atlanti Egyezmény megszavazásánál a kormány a konzervatívok szavazatával győzött. A Daily Express szeAlulírott az DJ SZÓ régi előfizetőj e kibővítem előfizetésemet a napilapra 1 évre 540 Kcs, */» évre 270 Kis, 1/4 évre 135 Kis, 1 hónapra 45 Kis. Az eddig küldött lapok ára (számonkint Kis 3.—) az új előfizetési összegből levonandó! Pontos címem: Név Lakhely: _ Házszám: Utolsó posta (hivatalos neve): ..„ Előfizetési számom U Mellékelem az újságra ragasztott címkémet. aláírás az Alulírott megrendelem mint új előfizet ő az DJ SZÓ napilapot évre. Pontos címem: Név: „ Lakhely: Házszám: Utolsó posta (hivatalos neve): Az előfizetési díjat a póstai befizetőlap megküldése után 8 napon belül átutalom. 1 évre 540 Kés, Vi évre 270 Kcs, V* évre 135 K6s, 1 hónapra 45 Kős. Kelt , aláírás rint a szavazatok között volt hatvan konzervatív képviselő is, tehát körülbelül száz munkáspárti képviselő nem vett részt a szavazáson. Az Atlanti Egyezmény ellen szavaztak: Emris Hughes, Ronald Chamberlain, TOm Braddock és Könny Zilliacus munkáspárti képviselők. N. D. Pritt és Platts-Mills független szocialisták, valamint William Gallacher és Phil Piratin kommunista képviselők. A munkáspárt parlamenti csoportjának vezetősége, amelynek a miniszterek és a pártvezetők tagjai, megkísérlik, hogy visszaállítsák a pártfegyelmet. — Izrael külügyminisztere Prágában. Mose Sertok, Izrael külügyminisztere május 18-án, szerdán indult haza Lausanne-ból. Útközben látogatást tett Prágában. A ruzyni repülőtéren dr. Klavana, a csehszlovák külügyminisztérium tanácsosa és Ueberal, Izrael csehszlovákiai nagykövete üdvözölték Sertokot. Izrael külügyminisztere csütörtökön hivatalos látogatást tett dr. Clementis csehszlovák külügyminiszternél. — Örák, melyeket nem kell felhúzni. Az utolsó években az óragyártás technikája soha nem tapasztalt eredményeket ért el. Az első ilyen önműködően felhúzódó órát 1939-ben szerkesztették meg Svájcban. Sok időre volt azonban szükség, amíg ezt az első munkát annyira tökéletesítették, hogy tömegesen gyártható legyen. Az önműködő óra szerkezete nagyon bonyodalmas. Nagy előnye, hogy sohasem kell felhúzni, viszont az a hátránya, hogy naponta csak 6 órán át lehet hordani. A svájci óragyárak rövidesen megkezdik az óra tömeges, futószalagon való gyártását. Ha az UJ SZO napilapot már megrendelted, a megrendelőlapot add tovább! Moziműsor május havában Safarikovo, Cervená Hviezda: 21—22. Jó nyomokon. 23—24. Csempeszek között. 25—26. Diktátor. 27. A folyó varázsa. 28—29. Szerelem versei. 30—31. Szédülés Fii'akovo, Tatra: 21—22. Felejthetetlen ér. 23—24. Még a gyanú árnyéka. 25—26. Fiatalság és szépség. 28—29. Légy résen! 30—31. Mánia. Jesenské, Slovan: 21—22. Üj nap tüzében. 25—26. Valahol Európában. 28—29. Vörös gyík. A BIZONYÍTÉK. — Es jótáll ön nekem ezért a hajnövesztőért ? — Természetesen. Mint látni tetszik, minden egyes üveghez mindgyárt fésűt is mellékelünk. — Nem értem, miért gyanús önnek ez a ráspoly, felügyelő úr... Még sohasem hallott manikűrről? — Az elmúlt évben az osztály legjobb tanulója voltál s ezzel nagy örömet okoztál nekem. És most... — Ne légy önző, apus. Hadd legyen idén más apának is öröme ... — Hallottam, hogy kedves férjét hasba szúrták. Hogy van szegény? — Ugyan kérem, nagyjában rendbe jött már. De képzelje: a műstoppoló 400 koronát kér az átdöfött nadrág kijavításáért! — Főúr, ilyen rosszul még sohasem ettem, mint ma, maguknál... — Ügy? Akkor ön valószínűleg először jár nálunk ... FÉLREÉRTÉS. Ostyepkának fáj a torka, rekedt is, tehát orvoshoz siet. Dr. Szarvashoz. Csengetésére az orvos felesége nyit ajtót és Ostyepka beteg torkából csak suttogva jön a hang: — Otthon van, kérem, a doktor úr? Dr. Szarvas neje nem érti, tehát közelebb hajol, mire Ostyepka a fülébe súgja: — Otthon van a kedves férje? Szarvasné elpirul, majd lesütött szemekkel halkan búgja: — Egyedül vagyok. Bejöhet... UJ SZO a csehszlovákéi magyar dolgozók napilapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bratislava Jesenského 8., II. em. Telefon 262-77 Fő- és felelösszerkesztő: Lő.-incz Gyula. Feladó és irányító postahivatal: Bratislava II. Nyomja és kiadja a Pravda grafikai és kiadó villalatok Kéziratokat nem adnnk vissza. Előf'zetés 1 évre 540.—, '/, évre 270.— évre 135 — 1 hónapra 45.— Kcs, ' * •