Uj Szó, 1949. május (2. évfolyam, 18-43.szám)
1949-05-03 / 19. szám, kedd
1949 május 10 UJSZ0 3. Szlovenszkón 70 ezer munkás vesz részi a munkaversenyben Majális a Duna^arton Az örömmel várt május elseje is elmúlt. Ha az idő nem is kedvezett, a dolgozók ezrei és ezrei mégis boldogan ünnepelték veg ezt a nagy napot. Már a szombat délutáni órákban tömegesen tódultak ki a Duna másik partján elhúzódó petríalkai ligetbe, ahol majálist rendeztek. Másnap, vasárnap délután — a dolgozók hatalmas felvonulásai után — folytatódott a nagy népünnepség. A két dunai hajó szüntelenül szállította a szórakozásra indulókat a másik partra, sokan meg gya'.og indultai neki az útnak a hídon keresztül. Már messziről szemünkbe ötlöttek a kis gyermekvasút sárga kocsijai. Ezt tekintettük meg először. A kis gözm.ozdony büszkén pöfékelt és éleset füttyentve vitte magával a boldogan nevetgélő kicsinyeket A népünnep színhelyén három zenekar is játszott. Mosolygás, kacajok, vidám csevegések mindenhol. A páron hold >gan táncoltuk. Gyermekek, lányok ürömmel lengették a tarka 'éggömböket s enni-innivaló mindenütt bőven akadt. A gyermekek nagy részének a ? bábnzínház nyújtott kedves szó\ rakozást, a felnőttek pedig külön? böző atrakciók'w.n és érdekes kuli túrprogramban gyönyörködhettek. | Beesteledés után előbb a szai badtéri mo, i csalogatta magához ! az érdeklődőket. Orosz népdalo? kat és táncokat mutattak be, majd l tűzijáték következett. Utána foly! tatódott a majális. Felzengtek a zenekarok és a dolgozók ajkáról vidáman csendült fel az ének. Az öröm, a munka és a béke utáni vágy jegyében zajlót*ak le a május elsejei ünnepségek. De nemcsak itt, hanem az egész országban, a népi demokráciákban együttesen ünnepelték meg a dolgozók ezt a nagy napot, melyet nem hiába neveztek el a Munka ünnepének. A dolgozóké a jelen s a dolgozóké a jövő, melyet saját erejükből, maguk építenek ... (P-i) — E napokban utazott el Argentiniába a csehszlovák kereskedelmi küldöttség. Az Argentiniával megkötött egyezmény után a küldöttség tagjai más Latin-amerikai államokba is ellátogatnak. — Clay tábornok megbukott. Washingtonban szerdán este hivatalosan bejelentették, hogy Clay tábornok, nyugatnemetországi amerikai főparancsnok, egy hónap múlva — természetesen „saját kívánságára" — visszalép tisztségétől. — Száz szlovákiai bányász megy üdülni a baráti népi demokratikus államokba. Bulgáriába, Magyarországba, Lengyelországba é-. Romániába. Igen sok handlovai, kremnicei, banská stiavnicei ér roznovai bányász élvezi majd a nyaraltatási akció áldásait. — A trnavai Figaro gyár 1949 első negyedére a termelési tervet 109.9%ban teleiesítette. A verseny kezdetén 4 élmcunkáscsoport tűnt ki, később továbbinyolc csoport tüntette ki magát. Sugova ostyasütő élmunkásnő teljesítményét 30%-kal növelte. — Belga szakemberek tíztagú küldöttsége érkezett a ROH meghívására Prágába. Ez a küldöttség textil, bánya és közigazgatási szakértőkből áll. A küldöttség 8 napig marad Csehszlovákia tei ületén és a szoros munkaprogram keretében néhány nagyobb üzemben is ellátogatott. — Marfonske Lázne fürdőben július 23. és augusztus 7-ike között tartják n- Tyc 'ízben a nemzetközi filmünnepsjpf "t. Az összes filmnagyságokat mo h :vják, az idei filmünnepségek tehát cz egész világ figyelmét felkeltik majd. — f- amerikai katonai hivatalok közli - 'r'nt, mint a Wiener Kurier i Linzben földalatti fasiszta szer ' lepleztek le. A letartóztatod !' zfítt egy volt osztrák hadsereg' ' zt is van, aki a spanyol polgár! iibin mint a Kondor-légió tisz'i" vett részt Szabadon árusítják a pipadohányt. Május 1-től a következő pipadohányokat tették szabaddá: Monopol, Export, Amerikai, „Slovensky" és „Jemn?". A Monopol egyenlőre csak korlátolt mennyiségben kerül forgr'omba. Egyidejűleg a Csehszlovák r M ,*-iy-monopol alkalmi cigarettit is ad ki, „IX. sjazd KSC" <»izé?' pmit 2 Kcs-ért árulnak. A szlovenszkói szakszervezetek muitheti gyűlésén az URO képvisel jtéban Fr. Koktan képviselő teszélt, a szakszervezetek feladata.ról pedig Fr. Zupka, a Szlovenszkói Szakszervezeti Tanács elnöke tartott beszámolót. Zupka többek között ezt mondotta: Szlovenszkón az ötéves terv első negyedéve örvendeztetően fejeződött be. A szlovenszkói termelés kielégítő, januárban az ipar 102.8°/oban, februárban 102.5%-ban és márciuban 108-3°/o-ban teljesítette az ötéves tervet. Március végén a szlovenszkói üzemek elérték a KSC IX. kongresszusa alkalmából felajánlott 350 millió korona értékű munkaajándékot. Március végén Szlovenszkón az üzemek 89°/o-a kapcsolódott be a szociális munkaversenybe, 72.100 munkással, tehát a dolgozók 35°/o-a vesz részt a veisenyeken. 1626 újítási tervet nyújtottak be, melyekből 510 et már meg is valósítottak, ami 75 millió korona megtakarítást eredményezett eddig. A forradalmi szakszervezeti mozgalom feladatairól beszélve megállapította, hogy Szlovenszkón eddig 539.848 taget szerveztek be. Április 20-ig 1366 jelentés érkezett az üzemi tanácsok választásairól; 899 — HALLÁS UTÁN OPERÁLJA AZ EPEKÖVET STAIN SZOVJET SEBÉSZ. Stain szovjet sebész elektromos műszert szerkesztett, amelylyel nemcsak nagyobb epekövek, hanem epehomok jelenléte is megállapítható. Az epevezetéket felvágni nem nehéz sebészi feladatt, de a sok kicsiny epekövet megtalálni annál nehezebb. A sebész csipesszel kotorász a vezetékben és bizony sokszor megtörténik, hogy nem valamennyit sikerül megtalálni. Ezt a hátrányt Stain szovjet sebész egy különleges elektromos berendezéssel most teljes mértékben kiküszöbölte. Áramkörbe kötött úgynevezett »kutasz<L-t és szigetclőburkolattal ellátott fémrudat dug a felvágott epevezetékbe. A kútász végén különleges kristály van. Ha ez a kristály valamilyen kemény tárgyba ütközik, például epekőbe vagy epehomok szemcséjébe, elektromos áramlökéseket bocsit ki magából. Ezt a jelenséget tudományos nyelven piezoelektromosságnak nevezik. A sitrlódó.s áltál keltett kis áramlökést felerősítik és hangszóróba vezetik. Az orvosok tehát operáció közben ^hallják*, vájjon van-e még epekő a vezetékben vagy sem. — A Közlekedési minisztérium engedélyezte, hogy zsúfoltság esetén azokon a munkásvonatokon, ahol II. osztály is van, a dolgozók műnkásjegyelkkel utazhatnak. Rendszeresn zsúfolt személyvonatokon, amelyeket dolgozók csak bizonyos vonalszakaszon használnak, a rendelet szintén engedélyezi a II. osztály használatát, Az egyes állomásokon hirdetmények jelzik, mely vonalakra vonatkozik ez a rendelkezés. — Májnis 15-ig vásárolják fel a kismalacokat. A Megbízottak Testületének április hó 28-i ülésén tudomásul vették a földművelésügyi megbízott jelentését a sertésnagyh ;zlaldák állapotáról. A sertéshizlalási terv teljesítése a malacok mostani sikeres felvásárlásától függ. A felvásárlásban az első helyen a preáovi terület áll, a leggyengébb felvásárlási terület pedig a bratislavai. A Megbízottak Testülete felhívta az összes területi nemzeti bizottságokat és felvásárlási szerveket, hogy a kismalacok felvásárlását legkésőbben ez év május 15-ig fejezzék be. — A kosicei járásban április 24-ig 4537 darab malacot vásároltak fel hizlalásra. Trebisovban 214, Secovceban 319 darabot sikerült felvásárolni. Ezzel a két körzet az előírt kontingenst 127.5%-ra teljesítette. Alacsony felvásárlási eredmények mutatkoztak Levoce, Král'ovsky Chlmec és Roznava városokban. — Az ipari és kereskedelmi megbízotti hivatal közli: Bármely belföldi vagy külföldi márkájú motorbicikli május l i kezdettel szabadon vásárolható. A SOR által kiadott jegyutalványok május 15-ével érvényüket vesztik. jelölőlistát egyhangúan fogadtak el. Élénk vita után Zupka, a SOR e n.ke átadta a rmmkaversenygyőzteseinek a tiszteletdíjakat. Utána az ottlevök tudomására adták, hogy május elsején veszi kezdetét a szakszervezeti feladatok legjobb teljesítésének országos versenye. A gyűlést a SOR alelnöke, Kusik rekesztette be. flz 1950. évre szóló termelési kötelezettségek előírása E héten kezdik el a jövő évi szántóföldek vetési tervezetének előírását, a földművesek tehát már az aratás előtt megismerik jövőbeli feladataikat. Május 6-ig a járások, május 15-ig pedig a községek is megkapják a vetési tervezeteket. Május 15—26-':ka között a földművesek betekintést nyerhetnek az előirányzatokba, úgyhogy elegendő idejük lesz arra, hogy észrevételeket tehessenek még a végleges előírások kidolgozása előtt. A tervezeteket közösen megtárgyalják, javítanak rajtuk és az összes eddig bevált tapasztalatokat felhazsnálják, hogy az előírások igazságosak legyenek. Az előírások helyességét közgyűléseken ellenőrzik majd. A falvak tervei a járási és területi nemzeti bizottságok révén a mezőgazdasági megb zetti hivatalhoz jutnak. A végleges vetési tervezet aztán újból a területi nemzeti bizottsághoz kerül, ahol kiírják a termelési kötelezettségeket. A növénytermelésre és EZ állatállomány felvásárlására vonatkozó tervezeteket ősszel és télen írják elő. A nemzeti bizottságok már most készülnek ennek a felelősségteljes feladatok elvégzésére. A helyi élelmezési bizottságok minden igyekezettel azon lesznek, hogy minél előbb hozzák nyilvánosságra az eltitkolt földeket. A föle'művesek bizonyára örömmel fogadják el ezt az elhatározást, ami elősegíti az igazságosabb előírások elvégzését és a gazdák tevékeny közreműködését termelési kötelezettségek szétírásánál. — Mezőgazdasági célokra hajtóerő anyagot osztanak szét. A mezőgazdasági megbízo'.ti hivatal felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy mezőgazdasági célokra haladék nélkül, legkésőbben május 5 ig, kérvényezzék az ez évi hajtőére anyag szükségletét. A hivatalos nyomtatványok a járási Nemzeti Bizottságok agronom hivatalában kaphatók. A határidőn 1 túl beadott kérvényeket nem veszik figyelembe. — A Népek Szövetségének take-successi ülésén Csile határozatával foglalkoztak, melyben a Szovjetúniót azzal vádolják, hogy megsérti az emberi jogok alapelveit. Drahojewszki lengyel, Carapkin szovjet és Tarasenko ukrán kiküldöttek rámutattak e vád hamisságára, mely csak egy része a szovjetellenes rágalomhadjáratnak s emellett nem veszi figyelmébe az emberi jogok megsértését a kapitalista országokban. Megtámadták Joliot Curie-t a francia képviselőházban, mert nem akar gyilkos fegyvert gyártani PÁEIZS. — Charles Viatte néppárti képviselő, matematikatanár éles támadást intézett Joliot Curie, az ismert, kommunista tudós, a Francia AtómkutatóMzottság főbiztosa ellen. Joliot Curie ugyanis az értelmiségek békeértekezletén kijelentette, abban az esetben, ha a kormány megparancsolja neki, hogy Atomkísérletek romboló fegyverek gyártása céljából folytassa, úgy ezeknek a rendeleteknek a végrehaj'.ását visszaaitasítja. Ezenkívül kifogásolja a reakciós képv'selő a Nobel-díjas nagy tudósnak azt a beszédét is, amelyet a világbékeértekezleten mondott. Kérte, hogy a kormány indítson eljárást ez ügyben. — A Jud Süss nem uszító film — mondják az angolszászok. Zürichi jelentés szerint a hamburgi esküdtbíróság felmentette Veit Harlan német filmrendezőt, a Jud Süss címtí náci-film rendezőjét. A felháborító felmentő ítélet indokolása szerint ez a közismerten uszító célokra készült film „nem befolyásolta a németországi zsidóüldözéseket". — A bratislavai Gyümölcstermesztők Szövetkezete jelenti, hogy 100 vasútkocsi műtrágya érkezett a gyümölcstermelők részére. A műtrágya a gyümölcstermés emelkedést teszi lehetővé. Sokszor bebizonyosodott, hogy a termelők a szállítási központ műszaki és szervezési hibájából bizonyos fajta műtrágyákhoz nem jutottak. Ezt a hibát a jövőben kiküszöbölik és a gyümölcstermelök hivatalos áron vehetik meg a szükséges műtrágyát — A mezőgazdasági munkások figyelmébe. Jutalékot kapnak a mezőgazdasági munkások. 1949 április 1-től az új fizetési feltételek lépnek érvénybe az állami birtokokon. Ezzel kiküszöbölik azokat a nagy igazságtalanságokat, melyek eddig a mezőgazdasági sújtották. ET az irányelv a prémiumrendszert vezeti be, mely szerint a nagyobb teljesítményeket külön jutalomban részesítik. Ilyen pl. a tehenek tejnöveléséért járó jiutalék, melyet kollektíven kapnak azok az alkalmazottak, akik a tehénállomány etetésével és ápolásával foglalkoznak. Az istállócsoport is jutalomban részesül minden kisborjú után. A sertésólak gondozói pedig minden élő és legalább egy hétig nevelt kismalacért 5 Kés-t kapnak, ha pedig egyszerre 6 kismalac ellett, akkor 6 Kcs-t kapnak darabonként. A növénytermelésben is bevezetik a prémiumrendszert és a pótdíjak fizetését. Tavasz nyugaton. A fasiszta görög kormány újabb gaztette: Meggyilkoltak két szakszervezeti vezetőt Az egész világon óriási felháborodást keltett a monarcho-fasiszta görög kormány újabb példátlan gaztette. Noha a- világnak csaknem minden országából tiltakozó táviratok özöne érkezett, sőt az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára: T r y g v e Lie is táviratban kérte a halálos ítélet megváltoztatását, az athéni kormány mégis meggyilkoltatta Dimitrioszt és Elefteriadeszt, a szakszervezetek két vezetőjét. Kyru, az athéni kormány képviselője az ENSz-nél „sajnálkozással" jelentette be Trygvie Lie főtitkárnak, hogy sürgönye „elkésve érkezett". A görög demokratikus kormány kiáltványt intézett a monarchofasiszta hadsereg tagjaihoz és rámutat, hogy az athéni' kermány visszautasította a demokratikus kormány békeajánlalát. A kiáltvány felszólítja a monarchofasiszta hadsereg katonáit és tisztjeit: tegyék le a -fegyvert, hogy véget vethessenek a polgárháborúnak, amely csak az amerikai imperialisták és athéni lakájaik éredekét szolgálja. — Te, Pista, nem felejtetted el, hogy két hónappal ezelőtt ezer koronát kölcsönöztem neked? — Isten ments] Nem felejtettem el és amikor ismét szükségem lesz pénzre, tüstént hozzád fordulok. — Végetérnek a tavaszi földmunkálatok. Ezen a héten fejeződnek be a tavaszi munkálatok. Néhány járásban azonban a szántások befejezése későbbre tolódott. A tavaszi munkálatok központi bizottsága és a JSSR felhívta ezért a helyi megbízottakat, hogy községeikben tegyék meg a szükséges intézkedéseket, hogy a szántások még ezen a héten befejeződhessenek. Egyetlen egy fogat és egyetlen egy gép sem maradhat kihasználatlanul. A szomszédi segítség és az állami traktor állom ások hathatós igénybevételével az előírt időben e késői szántásokat is elvégezhetik. — A Szlovenszkói Földművesek Egységes Szövetségébe több feljelentés érkezett. Sokan azzal károsítják meg a termést, panaszolják, hogy a felszántott földeken és a fiatal vetésben járkálnak. Üj utacskák letaposásával nagy területen tönkreteszik a fejlődő termést és a földművesek gondos, fáradságos munkáját értéktelenítik el. Nemcsak az egész évi munka eredményéről, a magántulajdon védelméről, hanem közérdekről, a lakosság ellátásának biztosításáról van szó. A járási Nemzeti Bizottságok hasonlóképpen, mint az elmúlt évben, most is minden óvintézkedést megtesznek azok ellen is, akik jóakarat hiányában károsítják a bevetett mezőket. — A Tájékoztatási Megbízotti Hivatal a munkások és parasztok között irodalmi tehetségeket keres. Az akció keretében irodalmi versenyt írnak ki, melyen mindenki résztvehet. A legjobban megirt mesét vagy verset, amely népünk épitö igyekezetéről, az ötéves tervről, új politikai és szociális életéről szól, 30 értékes díjjal jutalmazzák. A verseny sikere érdekében a Megbízotti Hivatal a csehszlovák írók szervezetével 3 hónapos irodalmi szemináriumot rendez. Itt a résztvevők megismerkednek az irodalmi alkotások technikájával és mindazzal, ami szükséges, hogy valaki tehetségét elmélyíthesse és kibonthassa. A Tájékoztatási Megbízotti Hivatalba küldendő irodalmi közleményeket „Dolgozók az irodalomban" címmel kell ellátni Felvilágosításokat szeptember 15-ig adnak. A verseny eredményét október 28-án hozzák nyilvánosságra.