Uj Szó, 1949. május (2. évfolyam, 18-43.szám)

1949-05-17 / 31. szám, kedd

A csillagmezük haszonbérlői A csillagjós-ipar leghatalmasabban az Egyesült Államokban lendült fel. Területén a háború előtt kerekszám kétszázötvenezer hivatásos jövendőmondó működött. A newyorkiak egyesületbe is tömörültek s kérvénnyel fordultak a hatósághoz, hogy állítson ki a tagok számára szabályszerű iparűzési engedélyt. A kérelmet elutasították. Magát az elvadult reklámot a jelenlegi amerikai törvények szerint nem lehet megtiltani. A rádió magántársulatoknak tulajdona s közzéharsog akármilyen hirdetést, csak fizessék meg jól. Megtörtént, hogy egy Adams nevű „asztrológa" rádióhirdetésére egy év alatt 1,300.000 érdeklődő jelentkezett. Egy magát Dolores néven k'n?ló osíllagfeitö asszonyságtól másfélmillió rádióhallgató kért véleményt. Arra is volt eset, hogy egy csillagjós 11 héten belül százezer levelet kapott, közülük negyvenezer meg is volt bélelve 1—4 dollár értékű bankócédulával. Majdnem hihetetlen az a statisztikai adat, hogy az emerikai közönség évente nem kevesebb, mint 125 millió dollárral adózik a hiszékenység vámszedöinek. Az amerikai tudományos irodalom szomorodottan állapítja meg, hogy ámbár náluk épültek fel a világ legnagyobbszabású csillagvizsgáló intézetei, a nagy tömeg mégsem a valódi tudomány iránt érdeklődik, hanem megbabonázott szédülettel veti magát a szélhámosok hálójába. Sajátságos módon az elkábított százezrek nem tudják, vagy talán nem Elöször is keleti hangzású nevet választ. Hammon tanár, Omár khán, Tarah bej s hasonló nevek páváskodnak a párizsi lapok hirdetéseiben. Néha a név csupán állandó köntös, a benne rejtőző egyén minduntala változik. Ugyanis a csillagjós-ipart valóságos, a céghivatalnál bejegyzett vállalatok űzik; ezek fizetett alkalmazottként tartják a horoszkóp-készítőt, mondjuk: Omár khánt. Ha nincsenek vele megelégedve, elcsapják s az új tisztviselő megint csak Omár néven levelez a megcsalandó üzletfelekkel. Kezdeti lépés az újsághirdetés. Ebben az illető csillagjós — maradjunk Omár khánnál — közli a nagyvilággal, hogy fogadalma folytán a szenvedő emberiség segítségére óh^jt lenni s tudományát készséggel bocsátja rendelkezésre mindenkinek, aki rászorul. Még pedig teljesen ingyen. Csupán a válaszlevél költségére kér előre 2—3 frankot. A csalétket egy csomó ember bekapja. Pár frank nem pénz a csábító lehetőségért. Megküldik a kívánt csekélységet s közlik születési adataikat. Postafordultával Omár khántől ez a levél érkezik: „Köszönöm, hogy válaszolt hirdetésemre. Hogy az Ön iránti rokonszenvemet bizonyítsam, több órát töltöttem el az Ön horoszkópjának felállításával. Megvizsgálva a planéták állását az Ön születésének pillanatában, azt találtam, hogy igen fontos eseményeket jeleznek Önre nézve, amelyekről rendkívüli személyes haszna lehet. Kellő kihasználásuk szerencsét, siis akarják megérteni, hogy mindez csak üzlet. Üzlet a napilapok és magazinok csillagászati rovata, üzlet a csillagjóslás titkaira oktató temérdek könyv, üzlet a tudományossággal kérkedő, ezeroldalas orvos-csillagászati enciklopédia, amely minden emberi testrészt és minden ismert betegséget a csillagok járásával kerít összefüggésbe. Minden asztrológus-könyv kitűnő üzletet jelent, hiszen pélánvonként 3—5 dollárért árulják s vevő tízezrével akad. Hogy mennyire elbolondnit a közönség, még az apróhirdetések is mutatják. Ilyesmi olvasható az amerikai lapokban: „Jó családból származó, hal jegye alatt született vagyonos hajadon, keresi egy skorpió ismeretségét házasság cellából." A beavatottak megértik a rejtélyes szöveget. Az illető haífdon valamelyik asztrológus-könyvböl, vagy neki szóló szerkesztői üzenetből arról értesült, ho?v boldog házasságra csupán akkor számíthat, ha jövendőbelije skorpió jegv alatt született, mert frigy szempontjából csakis ilven csillagászati kapcsolat kedvező. Álmélkodva irta a newyorkl orvosi akadémia egyik nagynevű tagja, hogy mindez nem a tizenhatodik században történik, hanem a huszadikban. /mdp mégis, akik éven^'rt 125 millió dollárt áldoznak a jövő titkaiért, nvílván a rák jegyében születtek. Hátrafelé botorkálnak a századok országútján. » kert, boldogságot jelent egész hátralevő életére. Ez a bámulatos alkalom három hónapon belül . fog bekövetkezni, de pontos időt csak további adatok beküldése után és hosszabb elmélyült számítások alapján lehetséges csak közölnöm. Egyelőre csak annyit mondhatok, hogy ilyen ritka alkalom az ön életében többé nem fog ismétlődni. A szerencse vár Önre egy zárt ajtó mögött, amelynek kulcsa az én kezemben van. Én tisztán látom, csalódás nem lehet. Csekély költség ellenében ön nagy vagyonhoz juthat. A siker titka: mit és mikor lehet cselekedni. Ezt pedig csakis a részletes horoszkóp árulja el.. A címzett máris teli tüdővel szívja be a közelgő szerencse illatát. Nem tudja, hogy szórói-szóra ugyanazt a levelet kapja Omár khán valamennyi áldozata, aki megragadt a hirdetés lépén. A részletes horoszkóp díja nem sok. Aki beküldi a pénzt és a kívánt további adatokat, megkapja a részletes és elmélyült horoszkópot, amely csak terjedelmében különbözik a vásárokról ismert, madarak által kihúzgált szerencsecéduláktól. A jós még azzal sem törődik, hogy az egyéni horoszkópokat külön-külön gépeltesse le. Valamennyi megrendelő ugyanazt a sokszorosított példányt kapia, csak a születési adatok különböznek bennük. 1937 őszén e°-v neves párizsi elmorvos, L. H. Coudec,, gondolkodóba esett: mi lehet az oka, hogy a becsapott emberek ezrei ezeket a -UJSZ0khánokat sem föl nem jelentették, sem meg nem pofozták? Kísérletet tett s elhelyezett a lapokban egy megfelelő szövegű csábhirdetést. Legnagyobb ámulatára százával jelentkeztek az érdeklődők. Miután „első kísérlet" címén ingyen választ. ígért, valamennyinek azonos szövegű választ küldött. Ilyesmi volt benne: „Ön eszes és müveit, egyenes és becsületes jellem, de kissé lobbanékony és nem tűri az ingerkedést. Ne feledje, hogy a harag rossz tanácsadó. Az ön múltjában váltakoznak a kedvező és kedvezőtlen események, voltak zavarok s ezek némelyike még ma is érezteti anyagi és érzelmi hatását." Nincs sz a horoszkóp, mely megjósolhatta volna a doktornak a váratlan eredményt. Özönével érkeztek a hálálkodó levelek. Legtöbbje amiatt áradozott, hogy soha senki így még el nem találta néhány adat Vladimír Reiselí Lacika mióta megvan, nem beszélt még annyit egyfolytában, mint ma. Mintha most, öt év után, ennyi idős, hirtelen szükségét érezné, hogy megnyíljon és bizalmába fogadjon valakit. Á tüdőgyulladás nagyon elvékonyította, de mégsem kell már karra venni, saját lábán jön a kertbe. Egynesen felém tart, sütkérezem, a fekvöszék a kert közepén áll, szemben a nappal. A kisfiú melegen van öltözve, szürke, meleg felsőkabátot és sapkát visel, lassan, öregesen baktat át a kert árnyas részein. Ahogyan letelepszik mellém, a fekvöszék lábjára, abban is van valami nehézkes. Mintha a betegség még kissé nyomná a vállát, arcának a komolykodó kifejezést az a tapasztalat adja, melyet a betegség alatt szerzett. De a napsugár hamarosan leszed róla minden súlyt, néhány perc és már villanó mosolyok játszanak kék szemében s a szája szegletén. alapján a levélíró jellemét és a mult eseményeit. Couderc doktor egy orvosi lapban leszűrte asztrológiai kirándulásának eredményét. A megrendelők hiszékeny, naiv, befolyásolható, háborodott kedélyű, egyensúlyukat vesztett egyének. Á szélhámos jósok üzenetei még jobban megzavarják őket. Az államnak kellene erélyesen közbelépnie, hogy megszűnjék a gyalázatos üzlet. Az állam azonban nem lépett közbe. Az üzlet pedig tovább virágzik. Hozzá kell tennünk: Franciaországban és Trumanék hazájában. Mert nálunk az emberi korlátoltságnak ez a fejezete végérvényesen bezárult. Az Omár khánok, Tarah bejek és egyéb szélhámosok szedhetik a sátorfájukat itt és mindenütt, ahol megszűnt a jövő bizonytalansága, a jövőért való aggodalom és az élet céltalansága — A doktor bácsitól nem féltem — mondja hirtelen, minden átmenet nélkül — csak orvosságot írt, édes orvosságcft, nem volt nála kés. — Miért lett volna nála kés? — Egyszer már volt, mikor kelés volt a lábamon. Azt a két év előtti kis műtétet még nem felejtette el. Micsoda szorongás fojtogathatta, mikor az orvos megjelent s micsoda felszabadulást érzett, mikor látta, hogy nincs nála kés. Rámnéz kutatva, érzem-e, tudom-e, felfogom-e, a dolog jelentőségét s mert megérzi, hogy teljes lélekkel figyelek, közelebb húzódik, mint aki bizalmas közlésre készül. — írok a Jézuskának, hogy karácsonyra hozzon nekem egy vonatot. — Csak nem akarsz elutazni? — De igen. — És hová? — Oda, ahová a madarak utaztak. Csodálkozó arcot vágok: Hát a madarak elutaztak? — Oh, hát nem tudja? — mondja 1949 május lf lenézően — persze, hogy elutaztak. A nővérke mondta az óvodában, hogy még a gólyák is elutaztak, ahol télen is meleg lesz. Mert itt megfagynának — teszi még hozzá oktatón. — Ha elutazol, a mamád sírni fog. — Dehogy, a mamámat is elviszem. — Hiszen az a vonat kicsi lesz. — A vagónok nagyok lesznek, a mamám majd a vagónban 111. Lábunk előtt a kert vedlett, zörgő díszei, száraz levelek, lombok, gyermekláncfű, bogáncs gubancai, néhány még élő kékszin vadvirág és három szál kapor tartja csak fel a fejét kitartóan, makacsul. A kisfiú kotor az avarban, kihúz egy-egy hosszabb növénvrostot. szárat, gyökeret, s hajlitgatja, alakítja. „Ez fürész lesz, ez meg ásó, ez gereblye" — mondja magamagának csöndesen s beleképzel a formákba olyasmit, ami más számára nem látható. Azután hirtelen újra felém fordul, mint aki valamit elfelejtett az imént s most egyszerre észbekap: — De a varjak itt maradnak télen is ... és ha senki sem lesz a kertben, hintázni fognak a hintán... S oldalvást néz rám, kicsit bizonytalanul, gyanakodva, tart tőle, hogy ezt el nem hiszem. Georges Duhamel: Az e'hagyott sír Egy napon, mely a jövőbe vész, ezer és ezer év óta halott leszek már. Valaki átmegy a síromon e est csöndjében fölébe hajlik, hogy beszéljen hozzám. Azt fogja mondani, tudom, mit fog mondani: „Támadj fel egy pillanatra ó lélek s könyörögj azért, hogy beszívhasd azt az illatot, az egyetlent minden illatok közül, mely végtelen és megrázó gyöngédsége által életre kelthetne. Annak a tűznek ülatát akarod belehelni, amelyet az első öszi napon gyújtanak az erdőn? Vagy annak a kenyérnek szagát akarod beszívni, melyet egy falusi házban sütnek. Vagy a csalán csípős szagát, mely ott nő az öreg országutak mentén? Avagy jobb szereted az érett gyalogszeder illatát, melyet felmelegít a szeptemberi nap? Vagy a zöld bodza lehelletét egy viharos estén? Vagy a gombák illatát a hajnal utolsó pillanatában? Vagy legkisebb fiacskád hajának illatát fürdés után?" Akkor homályba és feledésbe merülten így felelek majd a föld mélyéből: „Miért szaggatod a szívem, járókelő? Miért akarod, hogy válasszak titkos kincseim közül?" Fordította: Szenes Erzsi Fosztogató herceg Párizsból jelentik: A francia rendőrség őrizetbe vette Jean Freman de Bourbon herceget, aki Mária Solacolu román állampolgárnő társaságában fosztogatta a hiszékeny embereket. (Solacolu asszony jövendőmondónak adta ki magát, a herceg pedig előkelő házból való idősebb hölgyeket mutatott be neki. Ilyen módon egy zsák aranypénzt és egyéb értékeket „gyűjtöttek".) Hogyan dolgozik az asztrológus-üzletember Felépítjük az új világot » A régi világ romjain felépítjük az új világot. S ha kell: hát akkor száz új világ épül helyette, nagy hidakat verünk az óceánon át s a földgömbön mindenfelé ezer vasút rohan majd, mivel kezünk azért van, hogy munkában égjen, hogy a romot lebontsa és építsen helyette. ®s milyen erősek vagyunk ml mind: minden mozdulatunkkal Isten int, minden mozdulatunkban milliók mozdulnak meg velünk és milliók tüdeje tágul, ha egyet lélegezünk. A régi világ romjain egy nap kertek virulnak, S majd a vilrápokkal gyermekeink együtt növekszenek erös, megnemhajló tölgyek lesznek belőlük. Asszonyainknak jó puha fészket rakunk, fiainkat a bátorság és elszántság lovain neveljük és mindenki szabadon lélegezhet akkor, Szabadon szólhat és elmondhat'a, hogy szivét ml bántja. Üj világot építünk, hogy az ember az embert szívből szeresse, hogy a föld már ne legyen többé a siralom völgye, S a szenvedés szörnyű tanyája, Üi világot építünk. hol nz igazság és az öröm száznülliók szivéből minden gondot elűz. Végh György fordítása. Szenes Erzsi: Hintázó varjah Ovadíj_Saviő: Ruis szakaszvezető Mezőn született. A föld itt sohasem volt azok tulajdona, akik megművelték. A napszámosok látástólvakulásig dolgoztak. A köztársaság ezeknek könnyítéseket hozott, egy órával kevesebbet dolgoztak. Víz és borsóból készült „cosido" levest ettek és itták a megtört bort. Városokban laktak, amelyeket ismeretlen okokból még falvaknak neveztek. Keresetük felét átadták a háziúrnak. Olvasni nem tudott. A munkát már gyermekkorában megismerte. Az apja azt mondta neki: boldog vagy, boldog lehetsz, mert életed kezdete egybeesik a köztársaság kezdetével. S a köztársaság földet ad neked. De a köztársaság sokáig nem adott földet a parasztnak. A király és Alesandro Larusso között a különbség nagyon jelentéktelen volt. Es Don Robles rosszabb volt, mint a király. A „cosido" leves sem lett zsírosabb. Es a napszámosok maguk mentek a földért. Családja kapott egy kis darab kimerült és száraz földet. De a föld mégis a sajátjuk volt. A birtokok régi tulajdonosai háborút kezdtek a nép ellen. Vette az öreg vadászpuskát, egyetlen atyai örökségét s elment P. városba. Megkérdezték tőle, melyik párthoz tartozik. Ahhoz, amely szabadságot és földet ad, — felelte. Megkérdezték tőle, mit tud csinálni. — Épúgy tudok meghalni, mint mások, — felelte. Megkérdezték töle, hány éves. — Apám azt mondotta, hogy egyszerre kezdtem élni a köztársasággal. Nem akarom túlélni. Beosztották az ifjúmunkások osztagába és kiküldték a frontra. Az ifjúmunkásoknál három közül egynek volt puskája és néhánynak kézigránátja, amit magáik csináltak. Az elhasznált rongycipők csúsztak a hegyi sziklákon. Az ifjúmunkások harc közben kezdtek tanulni lőni és a taktikát a gyakorlatban tanulták. A géppuskák ólomesöt öntöttek rájuk és az ágyúk szaggatták a sziklákat. Az idegenlégió úgy menetelt ellenük, mintha parádén lépegetne. A marokkóiak késsel a szájukban kúsztak előre és hátuk mögött táncolt a kifestett bohóc. Az olasz és német repülök bombákat dobtak rájuk és géppuskákból lövöldözték őket. A gének olyan alacsonyra ereszkedtek, hogy jól láthatták a pilótök gúnyos nevetését. Röpcédulákat dobáltak nekik: — Add meg magadat banda, mert különbed lemészároljuk a családjaitokat. Kejpo de Liano, Andalúzia diktátora azt ordította a hangszóróba: — Nővéreitek és menyasszonyaitok csak az én gyönyörű légionáriusaimra várnak. A csapat létszáma állandóan csökkent. A sorok ritkultak, a parancsnok azt mondta: — Géppuska kell! Az ifjúmunkások azt válaszolták: — Jól van! Meglesz! Tízen voltak. Az éjszaka leple alatt szorosan a földhöz simulva átkúsztak a hegyeken. A holdvilágnál meglátták az ellenséges örséget. Közöttük és a katonák között csak néhány lépés volt a távolság és a halál. A tegnapi napszámos odasúgta a többieknek: — Nem kell, hogy mind meghaljunk. Ugorjatok rájuk, ha azt kiáltom „uacsepe"! (Proletártestvériség rövidítése.) S átmászott az őrök háta mögött, rávetette magát a géppuskára és saját testével takarta be. Egyszerre hangzott a kiáltás és a lövések zaja. Á bajtársak fél perc alatt ott voltak. Az ellenség nem tudta öt a géppuskától elszakítani. Az ifjúmunkások győztek. Az osztag kétfelé szakadt. Az egyik fele vitte a géppuskát, a másik a sebesültet. Amikor hazaérkeztek, a parancsnok ünnepélyesen mondta: Fernando Ruis, hősiességedért szakaszvezetővé léptetlek elö. Az osztag Badachos felé vonult, vissza. Erősség lett a kisváros minden háza. Még nyitva állt az út Portugália felé. Még öt kilométer és az ember ugyan fogságba kerül, de már nincs háborúban. A puskák lőtték az öreg falakat, a bombák betörték a tetőket. De a romok alól fekete kezek dobálták a dinamittal töltött dobozokat. A részeg legionáriusok utolsó támadásra indultak. Nem tudták még, hogy Ruis szakaszvezető már megtanult géppuskával lőni. És nem tudták azt sem, hogy kezében a balta gonoszabb fegyver, mint a szurony. De Ruis tudta, hogy részére minden elveszett. Tudta, hogy nem él tovább, mint a köztársaság. A szakasz felét lekaszálta géppuskával. A többiekre baltával támadt. A legionárusok meghátráltak. A város utcáin tankok jöttek akkor. Áttörtek az utcákon, belőttek az ablakokba, széttörték a barikádokat, lezúzták a falakat, eltaposták a halottakat. Ruis házról-házra vonult vissza. Védett minden keresztezést, lött minden kő mögül. De végül már nem volt mit védenie. A legionáriusok elfogták. Bevitték a városba és útközben minden lépésnél le kellett térdelnie. Ütötték-verték. Ha elesett, szuronyokkal szurkálták. Holttesteken keresztül vonszolták. A vér a járdákon folyt és elnyelte a kanális. Elvezették a vezérkarhoz. A tiszt megkérdezte: — Ki vagy? Ruis azt felelte: — Spanyol és napszámos. — Melyik pártba tartozol? Ruis nagyot lélekzett. — Nagyon ostoba voltam ahhoz, hogy a pártba léphessek. De bajtársaim nagy tisztséget adtak nekem és kineveztek az ifjúmunkás osztag szakaszvezetöjévé. — Ordítsd: Ébredj Spanyolország! Ruis levegőt vett a megsebesült tüdőbe és felkiáltott: — „Uacsepe"! A légiósok őrjöngtek: — Meg kell égetni! Autóval kell keresztülmenni rajta. A pap, aki ott ment el mellette, megállott egy pillanatra: — Imádkozzál gyermekem és könnyű halált ígérek neked. Ruis elmosolyodott. Felemelte kezét és ökölbezárta. Átszúrták szuronnyal és falhoz vágták. A légiós ki akarta nyitni az öklét. Nem lehetett. A "légionárius rálépett. De a halál összebilincselte az ujjakat. A halottat a többihez hajították. De a kéz, az ökölbeszorított kéz ott magaslott a több' halott felett. Fordította: H. L.