Uj Szó, 1949. május (2. évfolyam, 18-43.szám)

1949-05-15 / 30. szám, vasárnap

Ára 3 Kcs A CSEHSZLOVÁ KI AI MA 6 Y A R DOLGOZÓK LA Pl A Bratislava, 1*49 május 15, vasárnap © II. évfolyam, 30. szám Sanghájt 48 órán beiül ki kell üríteni Hatvan hadihajó csatiakozott a népi hadsereghez A sanghaji konmlntag hely­őrség parancsnoka rendeletet adott ki, amely szerint Sanghájt az összes kormányhivatalok 48 órán belül kötelesek elhagyni. Még meg nem erősített hírek szerint pénteken reggel a harcok annyira súlyosbodtak, hogy az elővárosokban a védelmi állásokat tartó kuomintang csapatok kény­telenek voltak visszahúzódni és állásaikat feladni. Pénteken az erős lövöldözés és csatazaj már Sanghaj belvárosaiban is hallat­szott. A Reuter iroda tudósítójá­nak péntek délelőtti jelentése szerint, a demokratikus csapatok veszedelmesen megközelítették a belvárost. A ŐTK legújabb sangháji érte­sülést közöl, amely szerint a sang­háji partok közelében cirkáló, 25 hajóból álló kuom'ntang egység demokratikus k'kötőbe futott és megadta magát a népi csapatok­nak. A szabad kínai rádió legújabb jelentése szerint két újabb hadi és kereskedelmi hajókból álló kon­voj megadta magát. Az utóbbi na­pokban a demokrí'lkus erők ki­kötőibe befutott hajók száma meg­haladja a hatvanat. A hajók kö­zött van három torpédórombclő, hat torpédónaszád, aknavető és több tengerészeti egység. Sangháj belvárosában a rend teljesen felbomlott, az üzleteket lezárták. Az angol negyedhez kö­zelálló nagy postapalota erkélyé­ről jól látható az előnyomuló kí­nai szabadcsapatok könnyű ágyúi­nak torkolattüze. Titoék uralmukat már csak a terrorral tudják fenntartani Pablo Picasso, a világhírű spanyol forradalmi festőművész rajza: ANYA ÉS GYERMEKE. Moszkvai jelentések beszámolnak annak a három magasrangú jugo­szláv katonának nyilatkozatáról, akik nemrég Jugoszláviából Romániába szöktek. A három megszökött katona­tiszt neve: B. Sutek a belgrádi légi­erők főnöke, A. Topoiovié a légierők vezérkari főnöke és Obradovic vezér­kari tiszt. A Tito-féle klikk — tolmá­csolja a mozskvai Pravda a tisztek nyilatkozatát —' aljas rágalmai, me­lyekkel Szovjetoroszországot a népi­demokratikus államokat, a testvéri kommunista pártot támadja, csak újból igazolja azokat a következtéseket, amelyeket a Kominform határozata már leszögezett a jugoszláv nacionalis­tákkal szemben. Tito és rendszere már telejesen kapitulált az angol-amerikai tőkésrendszernek. A janicsárok terror­ja hatalmas arányokat ölt, a nép leg­jobb fiait kizárják a pártból, becsuk­ják és üldözik őket, a másik oldalon pedig a burzsoázia haszonlesőit a párttagok soraiba állítják. Ma már Ju­goszláviában a marx-leninista művek nem kapnak helyet és a könyvkeres­dések tele vannak az ellenforradalmi Tito-rendszer propaganda röpirataival. A lakossá^ életstandardja napról-napra csökken. Ez nem is csodálatos, mert hiszen a mo^t ura'kodó rendszer a kapitalizmus újabb kifejlődését táplál­ja. A vidéken fokozatosan és mindig erősebben a kulákságra támaszkodik. Ugyanakkor a szegényebb rétegek nyomorban és szükségben élnek. Tito­ék a szovjetrendszerrel és a népi de mokratikus berendezésű államokkal az együttmunkálkodás politikáját elutasí­tották. Az amerikai mágnások az el­múlt 6 hónap alatt Jugoszláviából annyi rezet, cint, chrómot és ólmot szállí­tottak, hogy Jugoszláviának a mostani bevételei felülmúlják az azt megelőző két év jugoszláv-amerikai kereske­delmi kapcsolatok egész bevételét. Az amerikai kapitalisták szakemberei ma elözönlötték Belgrádot és ott úgy él­nek, mintha otthon lennének. A la kosság körében nagy a felháborodás. A nép bizalmát már teljesen elveszí­tette a kormány és hazug állításaiknak nia már senki sem hisz. A iakosság ma Moszkva, Budapest, Prága rádió­állomásainak szerb és borvát hírszol­gálatát hallgatja, azoknak tartalmát, papírra veti és röplapok formájában terjesztik a lakosság között. A Tito rendszer mai uralmát már" csak a terror­nak köszönheti. Bolgár tiltakozás az UNO-nál görög határsértések miatt OTTHONOKAT ES 6YURAKCT Newyork. — Vaszilij Kolárov bolgár külügyminiszter emlék­iratot nyújtott át Trigve Lienek, az UNO főtitkárának. Bejelentet­te, hogy a görög monarcho­fasiszta kormánycsapatok május első napjaiban hétízben követtek A lakáshiánynak véget kell vetni. Bármennyire is nehéz ez a feladat, nem lehet alóla kitérni. Gyárakat kell építeni, traktorállomásokra, új szövetkezeti házakra, mozikra, kul­túrhelylségekre, iskolákra, gyermek­óvókra van szükség. Az át- és v'isz­szatelepítettek kérdése nagyrészt la­káskérdés. Az ipari termelésben Csehszlovákia munkásosztálya szin­te csodákat végzett. Rövid idő alatt sikerült országunkban a szociális munka terén megelőzni Európa min­den országát a Szovjetúnión kívül. Az építészeti munkákban azonban el­maradtunk. A sikeresen végrehaj­tott kétéves tervnek az építészet a gyenge pontja. Az ötéves terv ke­retén belül be kell hozni azt, amit ezen a téren elmulasztottunk. A mulasztásoknak fő oka az volt, hogy az építési vállalatok 94 száza­léka a múlt évi februári eseménye­kig magánkezekben volt. A magán­vállalkozó tőkések szabotálták a a munkát, hozzájárult még az is, el határsértést Bulgáriával sze m.|hogy egyes hivatalok nem értették , , . .... . ? meg feladatukat és nem léptek fel oen es sertettek meg az ország S keIlö eréllye l a szabotőrökkel szem­légi terét. A bolgár külügyminisz- (ben. Kevés volt az építőanyag, több ter erélyes tiltakozását fejezte ki f esetben protekciózás folyt az anyag­az UNO-nál a határsértések és a ^ lo s 1 7; tá s ^n, úgy hogy nem az epult, amire elsosorban szükség lett görög kormánycsapatok tevékeny­sége miatt. A szovjet nép Sztálin gigantikus tervei alapján 120 millió hektáron átalakítja a természetet Sztálin hatalmas erdősítése terve a Szovjetúnió szteppés területein tel­jes erővel valósul meg. Az erdőülte­téshez a tavaszi időszakban 270.000 ha földet készítettek elő. A terv 1949-re előírt feladatait túlhaladták és 103 erdei gépállomás helyett 114 erdősítő gépállomást szerveztek' meg, amelyek hatalmas traktorokkal, faültetőgé­pekkel, földkultivátorokkal és más gépi berendezéssel jól el vannak lát­va. A szárazság és a terméketlenség elleni harc széles területen folytató­dik. A tevékenység 120 milió hektár­ra terjed ki. Ez akkora terület mint Anglia, Franciaország, Olaszország, Belgium és Hollandia területe ösz­szesen. Ezen a területen a szövetke­zetek körülbelül 65 millió hektár ve­tésterületet kaptak. Itt összpontosít­ják főig a szovjet búzatermelést, az­után a cukorrépatermelést, a napra­forgó és kaucsuknövények, gummi­fák ültetését. A háború előtt ezen a területén az egész Szovjetúnió ma' haállományának körülbelül 30 szá­zaléka volt. A sztálini terv teljesíté­sében 80.000 szövetkezet, 2000 állami gazdaság, több mint 3000 gép- és traktorállomás vesz részt, amelyek 100.000 küiöníéie mezőgazdasági gép­I pel rendelkeznek. Ehhez az óriási számhoz most még hozzájárul 560 er­dősítő állomás, 22.000 traktorral és i 5000 különleges erdősítő géppel. Küiön tanfolyamokon 70.000 veze­tő- és szakembert képeznek ki. A központi intézetek és iskolák sokezer szakembert küldenek ki ezekbe a körzetekbe. Az úgynevezett széltöró erdősávokon kívül további 50 erdő­gazdaságot rendeznek be. A facseme­ték milliárdjait sokezer faiskola ne­veli és adja ki. A széltörő erdősá­vokhoz 30 km széles erdőövezet csat­lakozik. Az erdők fáinak 10—15 szá­zalékát gyümölcsfák alkotják, a töb­bi pedig gyorsan növő fa. A természet átalakulásának ez a sztálini terve példátlen a történelmünkben. Az eddigi társadalmi berendezke­désekben az ember inkább pusztává változtatta a termőföldet, mint for­dítva. A kizsákmányoló kapitalista rendszer a természet mostohasága elleni harcra teljesen képtelennek bizonyult. Csakis a szocializmus tet­te lehetővé az embernek, hogy táma­dásba mehessen át és átalakítsa a természetet az egész emberiség ja­vára. 1! külföldi egyetemi lialSgatok táviratot küldtek a köztársasági elnöknek A Prágában tanuló külföldi egyete­mi hallgatók a napokban Morvaor­szágba utaztak tanulmányútra. Osztrn­vai tartózkodásuk alkalmával KI Gottwald köztársasági elnöknek távira­tot küldtek, melyben a legszívélyesebben üdvözölték. A haladás zászlaja alatt egyesülték, hogy kiharcolják, biztosít­sák és megtartsák az igazságos bé­két az egész világon. Szilárd elhatá­rozásuk, hogy kiépítik a haladást és a szociális igazságosságot. Legnagyobb mintaképnek demokratikus Szovjetúnió és a népi Ccehszlovákiát tartják, ahol lehetővé tették számukra a ma­gasabb fokú ket tanulmányi lehetősége­volna. Sok esetben maguk az építő­munkások sem teljesítették felada­tukat, a munkateljesítmény kisebb volt a normálisnál és előfordult az is, hogy a szakmunkások a legjobb hónapokban otthagyták a be nem fejezett épületet és elmentek aratási munkákra. Sok esetben nem bántak kellő takarékossággal az építőanyag­gal, az épületek így többe kerültek, mint normális körülmények között. A rendetlenségnek, fegyelmezettség­nek mindig a közösség vallja kárát. Ennek most vége lesz! A februári események ntán álla­mosították az építfivállalatok legna­gyobb részét. Megalakították a CSSZ nemzeti vállalatot (Csehszlovák ál­lamosított építészeti vállalatok), amelybe 1173 kisebb-nagyobb ma­gánvállalat olvadt be, ezzel egyidő­ben hatályon kívül helyeztek több régi bürokratikus előírást, amely gátolta a gyors építkezést. Az építé­szeti munkák terén ezért már a mult év nyarán javulás mutatkozott, pon­Itosahb munkaterveket dolgoztak ki az ötéves terv első évére és a tél fo­lyamán sok helyen elvégezték az elő­készítő munkálatokat. Ez persze még nem minden és nem is elegen­dő. Slánsky elvtárs, a csehszlovákiai Kommunista Párt főtitkára, a Köz­ponti Bizottság ülésén foglalkozott az építkezés problémáival és azt mondta, hogy aktivizálni kell min­den építésnél a komniunstákat, az öntudatos szakszervezeti tagokat, ká­dereket kell nevelni és új, racionáli­sabb munkamódszert kell bevezetni. A kommunisták mindig élharcosai voltak a munkásosztály nak, tehát most, amikor a győzelmes harc ered­ményeképpen önmagunk számára ! építünk, a kommunista építőmunkát soknak megint meg kell mutaíniok, hogy képesek példával vezetni a töb­bieket. A kommunista kezdeményező , kedv és lelkesedés sok okos javítást ! fog hozni az építkezésben is. A CSSZ igazgatóságának feladata úgy meg­szervezni a munkákat, hogy a leg­kisebb* kiadással, a legrövidebb idő alatt minél több gyári épület, családi otthon, kultúrház készüljön el. Az építésen dolgozó munkások feladata támogatni ebben a vállalatot és se­gítségére lenni. Építőmunkás elvtársainkra a kö­vetkező feladatok várnak: 1. megalakítani minden munkahe­lyen a pártszervezetet, 2. mozgósítani a kommunistákat, hogy javítási javaslatokkal, munka­teljesítményükkel és fegyelmezett viselkedésükkel jó példával járjanak elől, 3. bevezetni a munkahelyeken a politikai nevelési munkát minden ott dolgozó munkás számára, mert min­denkinek érdeke, hogy tanuljon és képezze magát, mindenkinek meg kell értenie, miért és kinek dolgozik, 4. segíteni kell megszervezni a I szakszervezeti üzemi csoportokat. I Az építkezésnél működő kommu­nista alapszervezet a szakszervezeti i csoporttal együtt megszervezi a i munkát. Szükség szerint kisebb-na­gyobb munkaőrsöket szervez, ezek­nek tagjai hosszabb ideig ugyanazt a munkát végezzék, mert nem két­séges, hogy a gyakorlott, jól bedol­gozott munkás teljesítménye jobb, Be kell vezetni itt is a szocialista munkaversenyt és ennek keretén be­lül el kell érni, hogy a munkások vi­gyázzanak a gépberendezésekre, ta­karékoskodjanak az építőanyaggal. Ahol lehet, be kell vezetni az ak­kordmunkát, hogy az, aki többet és jobban dolgozik, jobb díjazáshoz is jusson. Ugyancsak a kommunisták feladata vigyázni a dolgozók testi épségére, biztonságára és természe­tesen a kommunistáknak kell első­sorban nyitott szemekkel járniok, hogy a szabötőröket és élősködőket ártalmatlanná tegyék. A magyar dolgozók között sok ki­váló építőmunkás van és sok becsü­letes harcos kommunista. Ezekhez fordul most elsősorban pártjuk, a Kommunista Párt, hogy a felsorolt feladatokaP a szlovák elvtársakkal együtt a lehető legrövidebb időn be­lül teljesítsék. Kommunista számára most ez a legsürgősebb feladat. (r. 1.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom